Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-14 / 138. szám
1990. június 14. • PETŐM NEPE • SPORT • SPORT Izgalmas hajrában nyert a Kiskunfélegyházi Honvéd • A Kiskunfélegyházi Honvéd megyei első osztályú bajnokcsapata. (Farkas Tibor felvétele) 1. kkfházi Honvéd 30 21 2 7 65-38 65 Régen látott, izgalmas hajrában dőlt el a bajnoki cím sorsa a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. A befejező, 30. forduló előtt matematikailag még három csapatnak volt esélye az első helyre. Végül a kiskunfélegyháziak — idegenben legyőzve a már kiesett, ám éppen ezért nyugodtan és meglepően jól játszó csengődieket megőrizték kétpontnyi előnyüket, és egyéves megyei szereplés után visszakerültek az NB 111-ba. Csengődön, vasárnap, a mérkőzés után egekig csapott a félegyháziak öröme. Iványi Mihályt, a Honvéd edzőjét vagy fél percig dobálták a levegőbe boldog játékosai. Nem szédült ott a magasban? — kérdeztük az edzőt. — A dobálástól nem, de az örömtől valóban szédülést éreztem. Rendkívül nehéz év során, kemény küzdelemben és jó ellenfelekkel szemben vívtuk ki ezt a szép sikert. — Tavaly ősszel nagyon bizonytalanul kezdett a csapatunk. Volt ennek valami különös oka? Amikor kiestünk az NB III-ból, nagyon közel álltunk a teljes széteséshez. Kilenc játékosunk leszerelt, és az új csapat csak nagyon lassan alakult. A hetedik forduló is eltelt már és 8 ponttal csak all. helyen álltunk. Ám ezután már csak egyszer, a Kecel ellen vesztettünk, és az ősz végére feljöttünk a harmadik helyre. • Az igazi küzdelem aztán tavasszal kezdődött. Az Izsák nagyszerűen tartotta magát. Nyolc fordulón át vezetett előttünk. Bár közben a Lajosmizse leszakadt. jött helyette a Mélykút. Szóval nagy volt a küzdelem. Az őszi forduló után éppen a legeredményesebb játékosok, Sz. Tóth és Argyelán szereltek le. Hogyan sikerült átszervezni a csapatot? — Szerencsére a vártnál is jobban tudtuk rendezni a sorokat. Újfalusi, Fekete, Kovács, Farkas, Ludasi és Békési is nagyon jó teljesítményt nyújtottak tavasszal, de a többi játékos is megtette a magáét. — Most újabb hat játékos szerelt le. Nem gyengül ezáltal az együttes éppen a magasabb osztályba lépés előtt? — Nem, mert a csapat magja maradt. A leszerelők közül ketten Schal és Fekete — továbbra is itt játszik civilként. Igazából csak Kovács Tibor távozását sajnálom, aki az NB I-es Szeged SC-hez megy vissza. * * * Kurucz Istvántól, a labdarúgószakosztály vezetőjétől azt kérdeztük,, hogy a Kiskunfélegyházi Honvéd számára nem jelent-e anyagi nehézséget az NB III-as osztály? — A jelenlegi helyzet szerint nem lesznek problémáink. Azonban van egy nagy tervünk, és ehhez már bizonyos támogatásra lenne szükségünk. Mi már eddig is nevelőegyesület voltunk, mindig indítottunk ifjúsági csapatot, sőt, több korosztályban is foglalkoztunk fiatalokkal. Az ifjúsági gárdánk — éppen Iványi Mihály vezetésével — háromszor nyert területi és NB III-as ifjúsági bajnokságot. Viszont a katonacsapatoknak egyre nehezebb a dolguk, hiszen a szolgálati idő rövidül. Kell egy „civil bázis”, amely a csapat magját képezi, s ehhez jöhet aztán több bevonuló játékos, aki képes beilleszkedni az együttesbe. Úgy hiszem, jelenleg ez az egyetlen járható út, amelyet elsősorban a régi, saját nevelésű félegyházi játékosok „hazaigazolásával” lehetne megoldani. Ez egyben azt is jelentené, hogy a csapat még inkább a város együttese lenne — mondta Kurucz István. Szabó Zoltán RÖPLABDÁS ÖRÖMÖK ÉS GONDOK Megvan a lehetőség az előrelépésre Nagy utat járt be a Dutép SC NB I-es női röplabdacsapata az elmúlt egy esztendő alatt. A tavaly 18. helyen végzett gárda csak két együttes visszalépése révén tudott megkapaszkodni az élvonalban. Azonban az idei bajnokság első felében már az A csoportba kerülés sem látszott elérhetetlennek. Ha a játékosok sérülése, betegsége miatt ez nemsikerült, a csapat kitűnő 21:11 -es győzelem—vereség aránnyal végül a 14. helyet szerezte meg. A négy hely előrelépés mellett sokkal fontosabb, hogy ezt az eredményt ugyanazzal a játékoskerettel érte el a Dutép SC — mondta Rapcsányi István, a csapat edzője. — A lányok. a Szikszai ikrek kivételével régóta együtt edzenek, készülnek. Más lehetőség nem lévén hamar a „mély vizbe dobtuk” őket. Szerencsére „nem fulladtak bele,” sőt egyre érettebb, rutinosabb játékot mutatva időnként a sokkal esélyesebb csapatokkal is felvették a versenyt. A mostani eredménynek a tavalyi, végigszenvedett bajnokság volt az ára. A játszmaarányokat számba véve feltűnt, hogy II alkalommal került sor ötödik, rövidített szettre, és azokban kilencszer az ellenfél bizonyult jobbnak. Ez bosszantó, egyben gondolkodásra is késztet. Persze ez a rossz arány a Dutépnél semmi esetre sem fizikai okokra, inkább a tapasztalatlanságra, a fiatalságra vezethető vissza. Az ötödik játszmában olyan alapjátékra kell visszaállni, amely kevés hibalehetőséget tartalmaz. Erre sokkal rutinosabb röplabdázók se mindig képesek. A játékosok teljesítményét értékelve kikkel elégedett? Összességében nagyon jó évet zártunk. A B csoportban elért második helyünk mellett — szinte ugyanezzel a csapattal - a juniorbajnokságban aranyérmet nyertünk, az Országos Ifjúsági Kupában pedig a dobogó második fokán végeztünk. A lányok közül elsőként Szabó Ritát emelem ki, aki végig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, „frontjátékos”-sá nőtte ki magát. Bognárné, aki a kisgyereke miatt csak kevesebb edzésen tudott részt venni, szintén meghatározó ember volt. Dunszt és Czéh sokat fejlődtek, játékuk stabilizálódott. Kovács Erikának a nyitásfogadásokban nyújtott technikai biztonsága és támadásokban az agresszivitása pontokat hozott. A Szikszai lányok, Barbara és Mónika teljesítményével nemcsak én, hanem az ifjúsági válogatott kapitánya is elégedett lehetett, hiszen Czéh Ági mellett mindkettőjüket meghívta a keretbe. — Ha már a címeres meznél tartunk, úgy tűnik, hogy a magyar női röplabdát az idén sem sikerült „eladni" a nemzetközi piacon. Az április Savária Kupán 2:15-ös játszmaarány- nyal az utolsó helyen végzett a válogatott. Mi a véleménye a sportág elnökségének arról a döntéséről, amely a válogatottat visszaléptette az idei további nemzetközi tornáktól? — Az elnökség határozatát jogosnak tartom. Bár sokan úgy értelmezték, hogy ezzel megszűnt a nemzeti színeket képviselő együttes kapcsolódik be a beszélgetésbe Dunszt Ferenc, a kecskemétiek szakosztályának vezetőedzője. — Pillanatnyi, apró sikerekért fölösleges kiégett játékosokat összehívni, mert a sorozatos kudarc csak árt a magyar női röplabdázás talán még meglévő presztízsének. Ezt a korosztályt félre kell tenni, és lentről, egészen fiatalokkal, de hangsúlyozom teljesen más módszerekkel és körülmények között mindent újra kell kezdeni. A jelenleg változás alatt álló iskolarendszerben remélem fontosabb szerepet kap a testnevelés és ezen belül a röplabdázás is. — Az utóbbi hónapokban már hozzászokhattunk ahhoz, hogy gazdasági nehézségekre hivatkozva könyörtelen gyorsasággal váltak meg egy-egy szakosztálytól. A Dutép röplabdá- zói fölött is majdnem megkondították a vészharangot. Milyen kilátásai vannak a jövőben az ország egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelő egyesületének ? — A megyei város tanács sportvezetősége ígéretet tett, hogy a szakosztály költségvetésének a jövő szezonban is lesz fedezete. Az átalakulóban lévő Dutép Vállalat sem mond le a röplabdázókról, így ha sok bizonytalanság mellett is, de nekivághatunk a következő bajnokságnak. A játékosanyag adott, a többi már rajtunk múlik mondta végezetül Dunszt István. Szabó Etelka Szép sikerek az atlétikai diákolimpián Június 10—11—12-én Tatán rendezték meg az általános iskolás diákolimpia országos döntőjét, atlétika sportágban. A fináléra a megyei bajnokok mellett a kiemelkedő eredményt elért versenyzők is eljutottak. Bács- Kiskun megye diákjai a színvonalas versenyen kilenc érmet és sok értékes helyezést értek el. Az első érmet 100 méterhez közeli eredménnyel a mélykúti Kollár Krisztián szerezte kislabdahají- tásban. Mindhárom lányfutószámban bronzérem jutott fiataljainknak, majd a nap egyik legnagyobb meglepetéseként a kiskunfélegyházi Barta László megnyerte a 100 méteres síkfutást. Utána a fülöpházi Szabó Katalin bronzérme következett magasugrásban. Az első nap befejező számában leány 4x 100 méteres váltófutásban a kecskeméti Lánchíd utcai iskola csapata lett a bajnok. A második és a harmadik napon a hagyományos öttusában versenyeztek a csapatok. A kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola fiúcsapata csak minimális (8 pont) különbséggel szorult a 2. helyre, kellemes meglepetést szerezve ezzel az ötvenedik születésnapja előtt álló tanáruknak, Kerék Csabának. Részletes eredmények, lányok, 100 m: 3. Erdős (Kmét, Lánchíd) 12,72, 400 m: 3. Tüske (Kmét, Lánchíd) 59,72, 1500 m: 3. Födi (Kkfházi József A.) 4:45,88, magasugrás: 3. Szabó K. (Fülöpháza) 155 cm, 4x 100 m: 1. Kecskeméti Lánchid 51,16 (Ágó Barbara, Tüske Tünde, Erdős Anita, Szilágyi Andrea, testnevelő: Adamik Zoltán). Öttusacsapat: 6. Lánchíd 2778 pont. Fiúk, 100 m: 1. Barta László (Kkfh. Platán, testnevelő: Őze Gábor) 11,72, kislabdahajítás: 2. Kollár (Mélykút) 98,60, 4. Borbély (Kmét, Leninváros) 94,92, súlylökés: 6. Szász (Kmét, Tóth L.) 13,43. Öttusacsapat: 2. Kkfházi József A. Ált. Isk. 3301 pont. Öttusa egyéni: 3. Patyi (Kkfh. József A.) 758 pont. A holland csillagok csak pislákoltak A világbajnokság ötödik napjától sokan ismét meglepetést vártak, vagyis azt, hogy a kis futballnemzetek legyőzik a nagyokat. Akik egy hete még kéz- legyintéssel intézték volna el az afrikai vagy az ázsiai csapatokat, azok most Kamerun és Costa Rica győzelme után már tippelésre is alig mernek vállalkozni. Úgy tűnik, a belgák — okulva az eddigiekből -— jól felkészültek és papírforma-győzelmet arattak a roppant lelkes koreaiak ellen. Nemhiába imádkoznak óránként az egyiptomi játékosok Allahhoz. Világ- bajnoki bemutatkozásuk ragyogóan sikerült, bár ebben talán több szerepe volt a felkészülésnek, mint a földöntúli hatalmaknak. A kedd esti összecsapáson majdnem meglepték az aranyéremre is esélyes tulipánosokat. A holland csillagok nem kápráztatták el szurkolóikat, sőt a találkozó végén még inkább ők örülhettek az egyik pontnak. A keddi mérkőzések krónikája: BELGIUM—KOREAI KÖZTÁRSASÁG 2—0 (0—0) E csoport, Verona, 20 000 néző. Vezette: Mauro (amerikai). Partjelzők: Courtney (angol), Snoddy (északír). Belgium: Preud'homme — Clijsters, Demol — Gerets, Van der Eist, Emmers, De Wolf, Scifo, Versavel - Deg- ryse, Vanderlinden. Koreai Közt.: Csoj In Jung — Csüng Jong Hvan, Gu Szang Bum, Pák Kjung Hun, Li Jung Dzsin — Kim Ju Szung, Csoj Kang Hi, Csoj Szun Ho, Hong Mjung Bo, No Szu Dzsin — Hvang Szeon Hong. Gólszerző: Degryse az 53., De Wolf a 64. percben. Csere: Vanderlinden helyett Ceule- mans, Li Jung Dzsin helyett Cső Min Kuk, mindkettő a 46.. No Szu Dzsin helyett Li Te Ho a 63. percben. Szögletarány: 8:6 (3:2) Belgium javára. HOLLANDIA—EGYIPTOM 1—1 (0-0) F csoport, Palermo, 35 000 néző. Vezette: Soriano Aladren (spanyol). Partjelzők: Codesal (mexikói), Cardeilino (uruguayi). Hollandia: Van Breukelen Rutjes, R. Koeman, Van Tiggelen — Van Aerie. Wouters, Rijkaard, Vanenburg. E. Koeman — Van Basten, Gullit. Egyiptom: Shubejr Ibrahim Hasz- szán, Hani Ramzi, HeshamJakan, Rabija Jasszin — Iszmail Juszef, Ahmed Ramzi, Abdelghani, Abdelhamid El Kassz, Hosszam Hasszán. Gólszerző: Kieft az 58., Abdelghani (11-esből) a 81. percben. Csere: Vanenburg helyett Kieft a 46., Abdelhamid helyett Abdeirahmán, Ahmed Ramzi helyett Magdi, E. Koeman helyett Witschgc a 70. percben. Sárga lap: Ahmed Ramzi az 56.. Kieft az 57. percben. Szögletarány: 3:1 (3:1) Hollandia javára. Az F csoport minden csapatának — Angliának és Írországnak is 1 — 1 -es gólkülönbség mellett 1- I pontja van. VISSZHANG Az 1986-os mexikói vb-n negyedik helyezett belga válogatott nehezen bírt a délkoreaiakkal, az alacsony, ám mozgékony ázsiaiak ugyanis egészen az 53. percig tartották magukat. A németalföldiek nagyrészt a 24 éves Choi In Young kapus tapasztalatlanságának köszönhették vezető góljukat, miután a portás teljesen feleslegesen elhagyta kapuja előterét. A vállalkozó kedvű kapus hibája aztán meghozta a belgák támadókedvét, s a hátralevő fél órában már valóban jobban játszót- . tak ellenfelüknél. — Természetesen az a legfontosabb számunkra, hogy megszereztük a két pontot — nyilatkozta Guy Thys, a belga válogatott nemrégiben visszahívott, veterán szakvezetője.— De azért bevallom, szívesen láttam volna még néhány gólt a dél-koreai kapuban. Lee Ho Taik, az ázsiai együttes szakvezetője szerint csapata Kamerunhoz és Costa Ricáhtyz'hasonlóamneglephette volna a vilá“ * got, ha azt á bizonyos balszerencsés első találatot-sikerül- elkerutfrie.-—— .7. 2”?'. — Az első félidőben jól játszottunk, a szünet után viszont nem tudtunk összpontosítani. A gól pedig szertefoszlatta reményeinket — mondta. Az egyiptomiak 90 percen át szinte „lejátszották” a pályáról az Európa-bajnoki címvédő hollandokat, akik csak az afrikai csatárok tehetetlenségének köszönhetik, hogy egyáltalán az egyik pontot elkönyvelhették. — Nem hiszem, hogy bárki is elvitatná: legalább a döntetlent megérdemeltük mondta Mahmud El-Gohari szövetségi kapitány. t— Nemcsak magunkért küzdöttünk, hanem azért, hogy bizonyítsuk, az afrikai futball óriásit fejlődött, és hamarosan a világ legjobbjait is legyőzzük. Ha hiszik, ha nem, földrészünkön legalább tucatnyi olyan képességű válogatott van, mint az egyiptomi vagy a kameruni. Voltak, akik a mérkőzés előtt megmosolyogták Ruud Gullitot, aki figyelmeztette a holland szakvezetést: a csapat két éve nem játszott igazán jól, míg az egyiptomiak hónapok óta csak erre az összecsapásra készülnek. — Nemrég érkezett hozzánk az új szövetségi kapitány, aki egy teljesen demoralizált társaságot vett át — jelentette ki a milánói csatár. Leo Beenhakkerre utalva. Nem nehéz előre megjósolni, hogy az angolok ellen is hasonlóan nehéz dolgunk lesz, mivel Linekerék is le akarnak győzni minket.. . Beenhajfcket viszont cáfolta,JiOgy feszültség lenne a csapat és a szakvezetés között — Nem tudom, kik és miért terjesztik ezeket a híreket. Rosszul játszottunk, ennyi az egész. Hiába próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, semmi sem sikerült. Sajnos, nagyon későn kezdtük meg a felkészülést, s nem is annyira az egyiptomiak szereztek pontot ellenünk, inkább mi szórtunk el egyet.. . A LABDARÚGÓ-VB MŰSORA CSÜTÖRTÖKÖN Bologna (D csoport), 17 óra: Jugoszlávia —Kolumbia, jv.: Agnolin (olasz). Bari (B csoport), 17 óra: Kamerun- Románia, jv.: Silva Arcé (chilei). Róma (A csoport), 21 óra: Olaszország—Egyesült Államok, jv.: Codesal (mexikói). Déli szomszédaink nagy reményekkel érkeztek Olaszországba, de első bemutatkozásuk gyengén sikerült. A világbajnoki címre is esélyes nyugatnémetektől sima., 4— I -es vereséget szenvedtek. Bedig Ivica Oszim szövet ségi kapitány szerint a csapatban tökéletes az összhang az „«öregek" és a fiatalok között. ’ , ha ezek a bohém fiúk egyszer fegyel mezette játszanának - véli a mester , nagyon sokra vihetnénk. A legkalandosabban' alighanem a kolumbiai válogatott készült fel erre a világbajnok ságra. A maffia halálos fenyegetései miau hosszabb időt töltöttek az Egyesült Államokban, mint odahaza. A nagyjátékra való ráhangolás, ügy tűnik, jól sikerült, hiszen az első összecsapáson 2—0-ra nyertek az Egyesült Arab Emírségek ellen. A csapat csillagai, a mókára mindig kész kapus. Higuita, vala mitn Valderrama. Redin, Escobar játéktudásban meghaladják a nemzetközi klasszis szintjét. Kérdés, hogy ebből mit tudnak felvillantani a jugoszlávok ellen. Kevesen gondolták volna a vb előtt, hogy a román válogatott megfelelően fel tud kéVIONDI-MORZSÁK szülni a 24-es döntőre, de Jenei Imre szövetségi kapitány gárdája a szovjetek ellen mutatott nagyszerű játékkal és győzelemmel rácáfolt a kétkedőkre. Csütörtökön a két megle• Naponta több tucatnyi játékosügynök telefonál a románok főhadiszállására vagy teszi tiszteletét ott. loan Ovidiu, a román küldöttség sajtó- szóvivője elmondta: Jenei Imre szövetségi kapitány egyelőre türelmes, de közel az az idő, amikor megtiltja majd a szerződési megbeszéléseket. Annyi bizonyos, Marius Lacatus várhatóan a Fiorentinánál folytatja. Azután bevallották, hogy a skót Glasgow Rangers is ajánlatot tett a 26 éves Steaua Bucuresti-csatárnak. • Az uruguayiak 20 esztendős csatára, Daniel Fonseca olvan jól mozoghatott az edzéseken, hogy az első osztályba frissen felkerült olasz Cagliari klubvezetését meggyőzte arról: csakis ö lehet az, aki ősztől „megválthatja" az azzurri együttest. Fonseca hároméves szerződést írt alá az olaszokhoz. Ha mindkét fél elégedett, plusz egy évvel meghosszabbíthatják vendégjátékát. • Az olasz rendfenntartó erők előzetes számításai szerint a legtöbb bajkeverés Cagliariban várható. Ilyen „veszélyeztetett" városnak tartották Torinót is. Ám ott eddig semmiféle kihágás nem fordult elő. A dél-amerikai tüzes vérmérséklet a sportszerűség keretei között maradt a brazil—svéd 90 perc után. A találkozó lefújását követően Torino utcáin ugyan hajnali kettőig tartott az ünneplés, de a carabinicriknck nem kellett közbelépniük. A brazilok a lambada dallamára az utcákon „felkérték" táncolni a svédeket és olaszokat, valóságos utcai karnevált szerveztek. 0Bár a belépők 92 százaléka már a Mondiale-rajt előtt gazdára talált, mégis több mérkőzést az ürességtől kongó lelátók, vagy félház előtt rendeztek. A Kolumbia—Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Allamok- Csehszlovákia összecsapásokon meglepően kevés volt a néző, de mint kiderült, ennek is megvan a magyarázata. A jegyek egy részét ugyanis a világbajnokságot támogató cégek vásárolták meg, s ezeket a belépőket dolgozóik között osztották szét — csak éppen azok nem mind jöttek el. • Az olasz szervezők pénteken a fővárosból Firenzébe kilenc, kocsiból álló különvonatot indítanak az Ausztria—Cseh és Szlovák SZK mérkőzés megtekintésére, ám az expresszre csak újságírókat engednek fel. A szerelvény a 316 km-es távolságot 1 óra 35 perc alatt teszi meg. azaz 250 km/órás sebességgel száguld el Firenzébe. Aki utazni szándékozik, annak egy jó hir: mindezt ingyen teheti meg ... • A brazilok szövetségi kapitánya, Sebastiao Lazaroni arról híres, hogy egyik mérkőzésről a másikra akár négy-öt játékossal is frissít. A svédek elleni 2:l-es győzelem után azonban azt nyilatkozta, ezúttal nem változtat, mert esetleg megtörné a csapat kiváló ritmusát. Ricardo Gomez■, a dél-amerikaiak csapatkapitánya elmondta, hogy ha védekezésüket még szigorúbbá alakítják, akkor a végső cél nem is lehet más, mint a világbajnoki győzelem. • Az osztrákok edzőtáborában, Artiminóban a szövetségi kapitány, Josef Hickersberger úgy fogalmazott: a csehszlovákok elleni, pénteki találkozón aligha győzhetnek, de „azt a fényűzést sem engedhetik meg maguknak, hogy veszítsenek”. Azok után, hogy Kamerun legyőzte Argentínát, semmi sem lehetetlen ezen a vb-n — húzta alá az osztrák szakvezető. Hickersberger szerint a hátralevő két mérkőzésen három pontot gyűjtenek be, és a legjobb csoportharmadikok sorában a tizenhat közé jutnak. petéscsapat találkozik, korábban ugyanis az esélylatolgatók inkább a szovjetek és az argentinok továbbjutását tartották valószínűnek a B csoportból. A románok ráadásul a múltkorinál is erősebb összetételű együttessel vehetik fel a harcot a világbajnoki címvédőt verő afrikaiakkal szemben. Sokat számíthat, hogy ott lesz a pályán Gheorghe Hagi is, aki letöltötte a selejtezőkben kapott kiállításáért járó büntetését. A kameruniak kipihenték a nyitótalálkozó fáradalmait, az elmúlt napokban kevesebbet gyakoroltak, s a játékosok inkább asztalifociztak és pingpongoztak szabadidejükben Nyepomnyascsi kapitánynak gondot okoz, hogy az argentinok ellen Kana Biyikcl cs Massingot kiállították, így kénytelen változtatni a győztes csapat összeállításán. A/ egy mérkőzésre eltiltottak helyén valószínűleg Libiih és Pagal szerepel a románok tűén. Az Ausztria elleni nyitómérkőzés után könnyebb feladat előtt állnak az olaszok, bár az utóbbi napok eredményei óvatosságra inthetik a házigazdákat is. Az Egyesült Államok válogatottja az első találkozón 5 I re kikapott a Cseh és Szlovák SZK-lól. s a látottak alapján úgy tűnik, a tengerentúliak egyelőre nemcsak az európai, de az ázsiai es afrikai csapatok színvonalát sem érik-el. Az itáliaiak legfőbb gondja, hogy bajnokságuk nem tükrözi híven az ország labdarúgásának valódi helyzetét, s az idegenlégiós világsztárokat a válogatottban nehezen helyettesítik a hazai futballisták. Elsősorbáú a csatárhiány szembetűnő, az olaszok továbbra is Gianluca Viallitól várják a csodákat. A kezdőcsápalból hiányzik az osztrákok elleni mérkőzésen csereként beállt gólszerző, Schillaci. Azeglio Victni szövetségi kapitány továbbra is a Carncvale. Vialli csatárkettősre számit. Az amerikaiak tanulni jöttek avb-re. és az első kemény leckét meg is kapták a csehszlovákoktól. Bob Gansler, a tengerentúliak szakvezetője igyekszik elkerülni az újabb nagy gólarányú vereséget, ezért elsősorban a védelem megerősítésén fáradozik. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Labdarúgó-vb, Nápoly (B csoport): Argentína—Szovjetunió 2—0, Udine (E csoport): Uruguay —Spanyolország 0—0.