Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-07 / 105. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 7. Magyar honatyák az Európa Tanács közgyűlésén Először vesz részt az új, demokratikusan megválasztott magyar országgyűlés küldöttsége az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában. A hétfőn nyíló tavaszi ülésszak középpontjában általában is a közép-kelet-euró- pai változások állnak. Erről a témáról, a térség demokratikus úton meginduló országaival való kapcsolatról, illetve az NDK helyzetéről külön vitát rendez a testület, amely egyébként kedden Janez Drnovsek jugoszláv államfőt, és csütörtö­kön Václav Havelt, Csehszlovákia köztársasági elnökét látja vendégül. Mindkét politikus kérni fogja saját országának teljes jogú csatlakozását az Európa Tanács­hoz. Magyarország, mint ismeretes, már tavaly novemberben előterjesztette ebbéli igényét, és a törvényhozási választások után-az Európa Tanács vezetői jelezték, hogy várhatólag már idén ősszel sor kerül hazánk teljes jogú csatlakozására. Csehszlovákia és az NDK számára ezen az ülésszakon biztosítják a tervek szerint a különleges meghívotti státust a parlamenti közgyűlésben — Magyaror­szág, Lengyelország, a Szovjetunió és Jugoszlávia törvényhozásainak küldöttségei e tavaly létrehozott státus alapján már tavaly nyáron bekapcsolódtak a közgyűlés munkájába. Szerdán Mauno Koivisto finn elnök lesz a parlamenti közgyűlés vendége. A testület munkájával párhuzamosan ülést tart az Európa Tanács miniszteri bizottsága, legfőbb döntéshozó szerve, amelyben a 23 tagállam külügyminiszterei vesznek részt. Az Országgyűlés küldöttsége, amelynek elnöke dr. Bratinka József (MDF), alelnöke Szent-Iványi István (SZDSZ), vasárnap délután megérkezett Stfasbourg- ba. A delegáció tagjai: dr. Baka András (MDF), dr. Iván Géza (FKgP), Kovács László (MSZP) és dr. Karcsay Sándor (KDNP). HA ÉN PISZTOLYT LOPNÉK ... Fegyveres a háztetőn Örmény fegyveresek elfoglalták, s több órán át megszállva tartották a jereváni városi pártbizottság épü­letét. valamint a köztársasági Kom- szomol s/ékházát jelentette va­sárnap a Krasznaja Zvezda. A szovjet katonalap nem közölt részleteket a pénteki akció hátteré­ről, s arról, hogy a hatóságok be- avatkoztak-e az incidens során. A Krasznaja Zvezda emellett be­számolt arról, hogy május első nap­jaiban több örményországi rendőr- kapitányságot, rendőrjárőrt ért tá­madás. A fegyverszerző akciók so­rán többtucatnyi pisztolyt, puskát, rengeteg lőszert és könnygázballo­nokat zsákmányoltak a támadók. A szovjet katonalap vasárnapi örményországi tudósításában éles kirohanást intéz a köztársaság par­lamentje ellen, amiért egy, a napok­ban elfogadott, s a szovjet alkot­mánnyal ellentétes törvény felmenti az örmény fiatalokat a szovjet had­seregben való katonai szolgálat alól; a sorköteleseket a földrengés sújtotta övezet munkálataira irá­nyítják. NEM VÖT ZSIDÓ, CSAK MARXISTA Meggyalázták Bertolt Brecht sírját Ismeretlen tettesek antiszemita feliratokkal gyalázták meg szombatra virradó éjszaka Bertolt Brecht, a világhírű német író és felesége, Helene Weigel kelet-berli­ni sírját. A rendőrség letakarta a gyalázkodó feliratot és hamarosan hozzálátnak eltávolításához. A Reuter brit hírügynökség megemlékezik arról, hogy Brecht, aki 1956-ban hunyt cl, nem volt zsidó. Felesége, Helene Weigel azonban igen. Mindketten marxista elveket vallottak, és ezért gyakran váltak a szélsőjobboldali kritikusok céltáblájává. Brecht és Weigel egyébként a nácik hatalomra kerülése után. 1933- tól 1945-ig, külföldön élt önkéntes száműzetésben.. A KECSKEMÉTI BORGAZDASÁGI KOMBINÁT VÁLLALATI TANÁCSA I pályázatot hirdet I a nyugállományba vonulás miatt megüresedő ® | vezérigazgatói | munkakör betöltésére 1 ® ® A sajtó legyen az őszinte vita részese (Folytatás az 1. oldalról) európai demokráciák világába. Hozzátette: a magyar példa nem érdem, és nem kifejezetten modell, tanulmányozásra azonban érde­mesnek mutatkozik. Göncz Árpád a Nemzetközi Újságíró Szervezetről szólva meg­állapította, hogy a második világ­háború után olyan nemes eszmé­ket vállalt fel, mint például a faji egyenlőség, a béke szolgálata, a sajtó szabadsága, a hivatásnak te­kintett újságírás értékeinek és ér­dekeinek védelme, ma már azon­ban ezek képviselete nem érvénye­sül egységesen a NÚSZ-ban. A nemzetközi sajtó egy része — lehet, hogy öntudatlanul — a világot,' pontosabban Európát két részre osztó szakadék felé sodró­dott. Most azonban olyan idő­szakban tanácskoznak a Nemzet­közi Újságíró Szervezet választott tisztségviselői, amikor híd épül e szakadék átívelésére, és ezt kívánja politikai és kulturális értelemben Magyarország is segíteni. ❖ * * Az ideiglenes köztársasági elnök a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnökségi ülésének megnyitója után nyilatkozott a Népszabadság és az MTI tudósítójának. A hazai sajtó megítélésére vonatkozó kér­désre Göncz Árpád azt válaszolta, hogy a Magyarországon kibonta­kozó demokratikus folyamatok nem juthattak volna el a mostani stádiumba a sajtó segítsége nélkül. Hozzáfűzte: A politikusoknak partnerként kell tekinteniük a saj­tót, amely, ha őszinte és segítő szándékú kritikával él, elő tudja segíteni a közvélemény szabad megnyilvánulását. Éppen ezért — mint mondta 7— elnöki feladatá­nak tekinti a szabad magyar sajtó védelmét. (MTI) MEMORANDUM AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉHEZ Az Országos Gyermekvédő Liga közgyűlése Az Országos Gyermekvédő Liga IV. országos közgyűlésén, szombaton memorandumot fo­galmazott meg Szabad György­höz, az Országgyűlés megbízott elnökéhez, amelyben a szerve­zet tagjai sajnálkozásukat feje­zik ki amiatt, hogy az új, szaba­don választott parlament nem hozott létre a gyermek- és ifjúsá­gi korosztály ügyeivel, érdekei­vel foglalkozó állandó bizottsá­got. Mint megállapították: en­nek a korosztálynak a helyzete az elmúlt években, minden te­kintetben, katasztrofálisan romlott. A csecsemő- és gyer­mekgondozás, a gyermekegész­ségügy, az iskolák helyzete, az állami gondozásban élő gyere­kek és fiatalok súlyos problé­mái, valamint ezen korosztály jogvédelme megköveteli, hogy a törvényhozás a politikafor­málás keretében, átfogó mó­don, külön figyelmet szenteljen az e téren jelentkező feladatok­nak. A IV. országos gyűlésen az Országos Gyermekvédő Liga küldöttei megvitatták a választ­mány értékelő összegezését a szervezet eddigi tevékenységé­ről. Hangsúlyozták, hogy a jö­vőben még határozottabb esz­közökkel védik a gyermek- és ifjúsági korosztály érdekeit, a veszélyeztetett, a mozgás- és hallássérült, valamint az egy- szülős családban nevelődő gyermekeket. A gyűlésen bemutatták a liga emblémáját, első plakátjait és azt a dalt, amelyet Nagy Gábor és Szenes Iván írt a liga részére. (MTI) DÍJAZOTT A KECSKEMÉTI JÓKAI-ISKOLA IS Diákmunkák a Mezőgazdasági Múzeumban A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vajdahunyad vári épületében szombaton kihirdették a „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” című pályázat első ered­ményét. A fiatalok műveikben a mező- gazdaság fejlődését, a paraszti életet örökítették meg. A 20. alkalommal meghirdetett pályázatra beküldött csak­nem négyezer pályamunkából — rajz, festmény, kisplasztika, textilmunka és írásbeli dolgozat — ezúttal az általános iskolások eredményét értékelték. Az általános iskolai csoportok közül a múzeum fődíját a budapesti Barcsay Képzőművész Kör tagjainak Szabó Lo- ránd főigazgató nyújtotta át. Az Orszá­gos Művelődési Központ különdíját a Fóti Gyermekváros kollektívája, a mú­zeum baráti körének díjait a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskola kapta. A középiskolásolí eredményhirdetésére két hét múlva kerül sor. A zsűri 300 rajzot, 110 kisplasztikát és 15 textilmunkát tartott érdemesnek arra, hogy bemutassák a múzeum most megnyitott időszaki kiállításán; a kiállí­tást fél évig látogathatják az érdeklő­dők. (MTI) ©©®®®®®©®®®©®®©®®©»*©©©®*©©®©©®®®®®®®®®®®®#**© ® ® A vezérigazgatót a vállalati tanács öt évre választja meg. Az A kategóriába sorolt kombinát fő tevékenysége: A szőlőtermelés és -termeltetés, a szőlő- és gyümölcsfeldolgo­zás, a boripar, a szeszipar, az ásvány-szikvíz és üdítőitalipar, a tartósítóipar, élelmiszer-kereskedelem, külkereskedelmi tevé­kenység. A vezérigazgató legfoptosabb feladata: a hatékony gazdál­kodás feltételeinek megteremtése, a vállalat termékszerkezetének továbbfejlesztése, export bővítése, külső és belső piaci igények­hez való rugalmas alkalmazkodás erősítése és az ehhez szükséges vállalati működési rendszer folyamatos megújítása. A munkakör betöltésének feltétele: • szakirányú egyetemi végzettség, • a bőriparban szerzett szakmai és legalább ötévi vezetői gyakorlat • büntetlen előélet • erkölcsi feddhetetlenség • 50 évesnél fiatalabb életkor. Bérezés: megállapodás szerinti alapbér + prémium. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratainak másolatát, jelenlegi munkahelyének nevét és címét, szakmai önéletrajzát, programját, elképzeléseit a munkaköri követelmények teljesítésé­re vonatkozóan, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt vagy érvényes erkölcsi bizonyítvány másolatát, orvosi igazolást, amely a mun­kakör ellátására alkalmas egészségi állapotot igazolja. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást ad: Simon Ernő, a vállalati tanács elnöke, a 06(20)11 -671 -es telefo­non vagy személyesen. A pályázat beküldési határideje: 1990. május 30. A pályázatokat a vállalati tanács elnökének nyújtsák be, cím: Kecskemét, Árpád krt. 4., 6000. A pályázatokat értékelő bizottság értékeli és terjeszti döntésre a vállalati tanács elé. A vállalati tanács külön kérheti a döntés előtt, hogy a pályázó szóban is fejtse ki elképzeléseit. A pályázat elbírálásának határideje: 1990. június 30. A megválasztást követően a munkakör betöltésének várható határideje: 1990. augusztus 1. * ® ® ® ® © ® ® © ® ® ® ® ® ® © © © ® ® ® © © © © © © * * © © © © * © © © Tisztelt Vállalkozó! Azonnal biztosítunk önnek 0 km-es személygépkocsit! Irodánkban lízingelhető: * Lada, Opel, Volkswagen, BMW különféle típusai. Kedvező részletfizetési lehetőség! Mindent forintban kell fizetni, és költségként lehet elszámolni. Rendelkezésére állunk: irodagépek, telefaxok, másolók, telefonok stb. beszerzésében. Érdeklődését varjuk: Adósaerviz Gmk, Baja, Meggyfa utca 2/F Telefon: 79/12-879 Ügyfélfogadás: kedd: 16—18 óráig, csütörtök: 16—18 óráig. 168385 ® ® ® * ® ® ® ®^ ^ .j,*******^ ******* - ****** ****************** Megválasztottak az MDF Gazdakörök Országos Elnökségét Javasoljuk a Magyar De­mokrata Fórum Országos El­nökségének, hogy ne mondja­nak le saját földprogramjuk megvalósításáról — ezt fogal­mazták meg állásfoglalásukban az MDF gazdaköreinek orszá­gos, vezetőségválasztó közgyű­lésén. A szombaton, Ópuszta­szeren megtartott összejövete­len az ország mintegy 40 gazda­körének képviselői — egy év időtartamra — héttagú elnök­séget, valamint 11 főből álló, az elnökséget és a gazdaköröket segitő tanácsadó testületet vá­lasztottak. A közgyűlésen elhangzott felszólalásokban azt hangsú­lyozták, hogy a demokrata fó­rum nyíltan vállalja a már az elmúlt század végén is létezett gazdakörök újjáélesztését. Ez­zel együtt leszögezték azt is, hogy a gazdaköröknek pártok­tól függetlenül kell működniük. A mezőgazdasági munkából élőknek egyfajta gazdasági ér­dekképviseletet nyújtanak, s szakmai segítséget is kínálnak a termeléshez és az értékesítés­hez. Ugyanakkor egyetlen pár­tot sem zárnak ki a gazdakörök tevékenységéből, sőt arra kérik valamennyit, hogy minél több segítséget adjanak eredményes működésükhöz. Programjukban szerepel töb­bek között, hogy a gazdakörök életre hívásával és azok meg­erősödésével a jelentős állami bürokráciát és a valódi piacgaz­dálkodás kialakulását fékező sajátos haszonélvező érdekelt- , séget kívánják megszüntetni. Alapvető joga legyen a termelő­nek — hangoztatták —, hogy saját termékét maga exportál­hassa. Az MDF már a gazda­körök szervezésének kezdeti időszakában kijelentette, hogy azok hatékony működésének elősegítése érdekében minden támogatást megad, de a későb­biek során, úgymond, kivonul az önszerveződéssel létrejött körök munkájának tevőleges irányításából. (MTI) Uj Magyar Iskoláért Egyesület alakult Új Magyar Iskoláért Egyesület alakult szombaton, Gödöllőn, 450 pedagógus, kutató, főiskolai és egyetemi hallgató, illetve szülő, valamint 101 intézmény — főként általános iskolák képviselőinek részvételével. Az egyesület olyan szakmai, érdekképviseleti szerve­zet, amely az iskolarendszer megújításában síkraszáll a különböző képességfejlesztő programok elterjesztéséért. A tapasztalat szerint ugyanis ezek az irányzatok a hagyományossal szemben kedvezőbb eredményt adnak, a tárgyi ismeretek elsajátításán túl elősegítik a gyermekek személyiségének fejlődését, a kreatív képességek kibon­takozását, az önálló gondolkodást. Mivel mindezek elérése a peda­gógustól is nagyobb felkészültséget igényel, az egyesület szakmai továbbképzéseket szervez, módszertani kiadványokat készít, hogy az oktatók hozzájussanak ezekhez az ismeretekhez. Az egyesület el kívánja érni, hogy a majd sorra kerülő helyható­sági választások nyomán megújuló iskolákban minél nagyobb számú, jól felkészült, friss szemléletű pedagógus álljon készen a Váltásra. Az egyesületen belül szülőszekció is alakult, mert — mint elhangzott — az új típusú iskola a szülőket is bevonja az oktatási módszerek megválasztásába, az egyesület lehetőséget nyújt szá­mukra, hogy megismerjék a pedagógiai pluralizmus irányzatait. Az új egyesület Zsolnai Józsefet, a Törökbálinti Kísérleti Iskola igazgatóját, az Oktatáskutató Intézet tudományos főmunkatársát választotta meg elnökének. (MTI) Tilos a malacvásár Baranyában A Baranya megyei állat­egészségügyi állomás meg­tiltotta a malacvásárokat, hogy megőrizze a megye te­rületén a járványmeiííessé- get. A szigorú intézkedésre azért volt szükség, mert egyesek, a húsforgalom ha­tósági ellenőrzésére vonat­kozó rendelkezéseket meg­szegve, állatorvos által nem ellenőrzött malacokkal, il­letve külföldről, olcsón be­szerzett hústermékekkel ke­reskedtek. Mivel Baranya az országos átlagnál ötven szá­zalékkal több húst termel hektáronként, s az export csak a járványnlentesség fenntartásával folytatható, az állat-egészségügyi állo­más a szigorúbb ellenőrzés­sel igyekszik érvényt szerez­ni a hatósági előírásoknak. Dr. Guzsvány Mihály, a megyei állat-egészségügyi ál­lomás vezetője az MTI mun­katársának elmondta, hogy a megyében nincs járvány, de az ország távolabbi területei­ről állatorvosi igazolás nél­kül érkező állatok és húster­mékek komoly fertőzésve­szélyt jelentenek. A megyé­ben százharminc állatorvos, illétve állat-egészségügyi szakember őrködik az állat­tartó telepek és a magánter­melők portái felett. (MTI) Dollárért adták a díjat (Folytatás az 1. oldalról) ingyenes. Ma már különben is leg­feljebb csak tüntetésekre lehet in­gyen bejutni. Az Aranycsillagocs- ka rangját magas ára ellenére azért valamelyest kisebbíti, hogy koráb­ban olyan megyei vállalat is meg­kapta, amelyet akkortájt szanál­tak, s díjazott termékét azóta sem tudja eladni a tőkés piacon. Ettől, persze, az még nyugodtan lehet eu­rópai színvonalú, legfeljebb nem azon a féltekén. Bevalljuk, belőlünk a sárga irigység beszél. Ekkora ötletünk, mint ennek a madridi cégnek, ne­künk még sosem volt, talán nem is lesz. A bajaiak, akik elutaztak a valóban nagyon ünnepélyes át­adásra, hazafelé el is töprengtek azon, hogyan lehetne itthon is ha­sonló bulit szervezni. De hát ki jönne el ezért Bajára, vagy akár Budapestre, ha még az összes költ­séget is neki kell fedezni? Ma még. bizony, senki. De ami ma lehetet­len, az holnap talán valóság, ki tudja? Ha valóban be tudunk lépni Európa kapuján — persze, nem ezen a műanyagon —, előfordul­hat, hogy nálunk is alakulnak szemfüles cégek, amelyek ide tud­nak csábítani nemzetközi Akármi­lyen-díjra éhes, kisebb-nagyobb külföldi vállalatokat. Elvégre mi, magyarok is vagyunk olyan ügye­sek az üzleti szemfényvesztésben, mint más európai nemzet. Mindenesetre a magunk részéről ezentúl, ha ismeretlen eredetű dí­jakról kívánnak velünk tudósíttat- ni, legelőször is megkérdezzük: na, és mennyibe került? Aztán meg­szabjuk a saját feltételeinket. Rek­lámügyekben (Nyugat-)Európá- ban ez már évek óta így divat. Ró­lunk ugyan ne mondják, hogy megrekedtünk a kapun kívül, vala­hol Közép-Keleten! r — magyar —

Next

/
Thumbnails
Contents