Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-31 / 126. szám
1990. május 31. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT # SPORT • SPORT Felhívás országos sportnap rendezésére A Pest Megyei Tanács V. B. művelődési és sportosztálya, valamint a Pest Megyei Diáksport Tanács felhívással fordult az ország valamennyi diáksport-szervezetéhez, az alsó, a közép- és felsőfokú oktatási intézmények hallgatóihoz, nevelőihez és az ország sport- szerető közvéleményéhez. Rendezzünk 1990. szeptember 22- én, szombaton országos (nemzeti) sportnapot! A rendezvény célja, hogy a sportnap folyamán szabad szervezésben a helyi közösségek vonzzanak minél több fiatalt és felnőttet az iskolákban működő napi sportcentrumokba. A sportnapon lehet házi és városi bajnokságokat, villámtornákat, játékos versenyeket, tanár—diák, szülő—diák, szülő—tanár mérkőzéseket bonyolítani, de a helyi ötletek és kezdeményezések még színesebbé tehetik a nap sportprogramját. Ahol a település lélekszáma ilyen rendezvény megtartását nem teszi lehetővé, ott bekapcsolódhatnak egy közeli település programjába, vagy szervezhetnek egy közös diák-szülő-tantestü- let kerékpáros, vízi vagy gyalogtúrát. A nap folyamán megmérkőzhetne egymással két szomszédos település diákTeniszező urológusok A közelmúltban a KSC kecskeméti teniszpályáján eddig ismeretlen arcok tűntek fel. Az ország különböző településeiről urológus orvosok érkeztek, hogy most — sajnos ritkán — ne a betegért, hanem gémekért küzdjenek. A teniszt kedvelő urológus orvosok kezdeményezték, hogy szakmai és baráti találkozásaikon kívül a piros salakon is találkozzanak. így került sör erre 1 az eseményre. A barátságos mérkőzéssorozat rangját csak emelte, hogy a nyugatnémet Storz cég — mely egyébként sok értékes és hasznos műszerrel látja el a magyar urológusokat — egy tetszetős vándorkupát ajánlott fel. A mérkőzések a kora délutáni órákig tartottak. A résztvevők nagy száma miatt főleg páros találkozók voltak. Végül — a két, szemre tetszetősen játszó kolléga — játszott a kupáért. A győztes és egyben a kupa jelenlegi tulajdonosa dr. Csőke István lett. A fair play díjat és a megosztott első helyet dr. Csaba István nyerte. A kupa átadása és a mérkőzés utáni „szakmai vita” dr. Tóth Csaba főorvos és kollégái közreműködésével nagyon , hasznos és kellemes volt. Ezen a helyen is szeretnénk megkö- ■ szönni a KSC vezetőségének és teniszszakosztályának és az összes közreműködőnek a szíves és barátságos fogadtatást. Reméljük, ezek a versenyek hagyományt teremtővé válnak. Az őszi dombóvári forduló után jövő tavasszal szívesen jövünk a szép Kecskemétre. Tisztelettel: dr. Fél Pál Dombóvár válogatottja és tantestületi csapata tetszés szerinti sportágakban. Felhívásunk a sportnap keretén belül egy „kötelező jellegű” programot ajánl a résztvevők számára, ez pedig mindenkinek egységesen 1000-2000 méter városi vagy településen belüli futás lenne úgy, hogy ez az ország valamennyi településén egy adott időben, például déli harangszóra történjen. Megyénk diáksporttanácsa a felhívás közzétételével magára vállalja a sportnap mintaértékű megyei rendezését, de szívesen fogad az ország valamennyi részéből a nemzeti sportnapi program kialakításához ötleteket, elképzeléseket. A sportnap jelentőségét^ minimális anyagi költségeken kívül az ország diákfiataljainak, szüleiknek és más résztvevőknek az egész napos megmozgatása, kedvcsinálás az öntevékeny sportolás későbbi alapozásához, a közösségek alkotókedvének és -erejének összefogása adja. A .Pest Megyei Diáksport Tanács nevében: Németberta Sándor DST-titkár A Közlekedési és Hírközlési Minisztérium a következő közleményt juttatta el az MTI Sportszerkesztőségéhez: A FOCA elnökének személyes megbízottja és a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium szakértői előzetes tárgyalásokat kezdtek a Formula—1. versenyek 1991—95 közötti magyarországi megrendezéséről, valamint a Hungaro- ring hasznosításáról. Ennek eredményeként a két fél arra a megállapításra jutott, hogy a feladat megoldása érdekében részleteiben szükséges megvizsgálni egy vegyes vállalkozás létrehozásának lehetőségét. Siklós Csaba közlekedési és hírközlési miniszter megkérte Ecclestone urat, a FOCA elnökét, nyújtson segítséget olyan partner vagy partnerek megkeresésében, akik szakmai tudással és tőkével vennének részt egy ilyen vállalkozásban. Megállapodtak továbbá abban, hogy június végéig megbízottjaik részletesen kidolgozzák egy ilyen vállalkozás feltételeit, lehetséges résztvevőit. ■ ■ ■ A budapesti megbeszéléseken Siklós Csaba miniszter megbízásából Kálnoki MA: KOSÁRLABDA Nb I-es mérkőzés a 7—8. helyért: Pécsi VSK—Kecskeméti SC, Pécs 16.30-kor. A Szarvas elleni kétszer egypontos vereség után most a 7—8. helyért játszhat a KSC. Az ellenfél, a PVSK három mérkőzést vívott a Sopron csapatával, és kétszer Sopronban vesztett, egyszer otthon hosszabbításban nyert. Milyen esélyei vannak a KSC- nek? — Véleményem szerint mondta Tóth Viktor edző — a helyezéstől függetlenül a PVSK jobb csapat, mint a SzarvasA tehát nehéz feladat előtt állunk. Ok teljes csapattal állnak ki, nincs sérültjük, mi pedig csak a nagyon lelkes, de megfogyatkozott gárdánkra számíthatunk. Bízom abban, hogy a fiatalok fel tudnak nőni a feladathoz, és egyenrangú ellenfele leszünk a pécsieknek. LAPZÁRTAKOR érkezett: Kecskeméti SC—Nyíregyházi VSSC: 3:0 (13, 13, 14). Röplabda Magyar Kupa, férfimérkőzés, Kecskemét, 10Ó néző. Ezzel a győzelemmel a KSC a kupa négyes döntőjébe jutott, amelyet június 23-ától rendeznek a fővárosban. Kis Sándor, Bernie Ecclestone, a Forma—1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége (FOCA) elnökének személyes megbízottjaként pedig Rohonyi Tamás vett részt. A találkozó s a közlemény kibocsátása után kért Kálnoki Kis Sándortól szóbeli kiegészítést az MTI munkatársa. — A tárgyalások alapja az az elképzelés, hogy a tulajdonosok — 82 százalékban az állam, 18 százalékban különböző szervezetek — a Hungaroringet hasznosításra bérbe adják. Ebből a szempontból jöhet szóba például egy vegyes vállalat. Az ehhez szükséges partnerek megtalálásában kész segíteni Ecclestone úr is. A mostani megbeszélések engem arról győztek meg: mindkét fél keresi és akarja a megoldást, hogy a Hungaroring hasznosuljon, és ezen belül a Formula—1. verseny megrendezésre kerüljön a következő öt esztendőben is. A tárgyalás egyben azt is jelzi, hogy nem vagyunk elkésve a megállapodást illetően — mondta Kálnoki Kis Sándor. Varga István: Siófok Varga István, az U. Dózsa labdarúgó-bajnokcsapatának edzője tartotta a szavát: miután nem újította meg szerződését a lila-fehérekkel — a szakosztályvezetésnek már hónapok óta terve volt, hogy eltávolítja a szakembert - szerdán (július l-jétől érvényes) kétéves megállapodást kötött a Siófok csapatával. Az aláírás után a sikeredző a következőket mondta az MTI munkatársának: — Már két évvel ezelőtt is volt ajánlatom a Siófoktól, de közbejött a Dózsa, s akkor végül a fővárosiak mellett döntöttem. Amikor egy hónappal ezelőtt az újpestiek kimondva-kimondatlanul értésemre adták, hogy meg akarnak válni tőlem, elhatároztam, bármi is történjék, nem maradok a klubnál. Ezt megtudták a siófokiak, megkerestek, s akkor azt közöltem velük, hogy a bajnokság után visszatérek az ajánlatukra. Ezt tettem, azt hiszem, ez volt a sportszerű eljárás. Milyennek értékeli a 7. helyen végzett Balaton-parti csapat játékerejét? — Jól ismerem az együttest, annak játékosait, többen például még serdülő, ifjúsági korban a tanítványaim voltak. Remek kis gárda jött össze Siófokon, de ettől függetlenül az a véleményem, hogy a 7. hely erőn felüli volt. Számomra most a legfontosabb feladat, hogy ezt a pozíciót a következő bajnokságban is megőrizzük, s nem bánnám, ha sikerülne néhány játékost igazolnunk. TÁRGYALTAK A MEGBÍZOTTAK Közlemény Hungaroring-ügyben „TANÉVZÁRÓ” A FÉLEGYHÁZI ASZTALITENISZEZŐKNÉL Csupa jó érdemjegy a bizonyítványban Kiskunfélegyházán mintegy tízéves szünet után 1977-ben szervezte ismét újjá Kalász Kázmér edző és Bene György az asztalitenisz-életet, melynek akkori reprezentatív városi képviselője a Szövetkezeti SE gárdája lett. A megyei bajnokságban rajtolt és 1981-ben már az NB 11-ben szerepelt. A csapat egyre jobban megerősödött és 1986-ban beteljesült a „nagy álom”, sikerült feljutni az élvonalba — immár Kkfházi Lenin Tsz SK néven. Az újoncgárda játékosai meglepően magabiztosan mutatkoztak be az élvonalban, és már az első évben kiharcolták a jogot a „felsőházban” való szereplésre, ahol az ország legjobb nyolc csapata küzd meg egymással a bajnoki címért. Az itt nyújtott teljesitmény önmagáért beszél; az első évi zárás után a hetedik, majd tavaly a hatodik és most az idén pedig a legjobb vidéki csapat címet megszerezve. A két nagy, a Bp. Postás és a BVSC mögött az igen rangos harmadik helyet szerezték meg Kalász Kázmér tanítványai. . Az eltelt közel másfél évtizedben Félegyházán az asztalitenisz sportág fejlődése egyenletesen felfelé ívelt. A mérkőzésekre járó törzsszurkolók közül minden bizonnyal sokan emlékeznek még a kezdeti nehéz időkre, amikor a mérkőzéseket még igencsak mostoha körülmények között rendezték meg — sokszor mindössze egy asztalon —, ám szerencsére a helyi Lenin Tsz sportot szerető elnöke, Laczkó Gyula felkarolta, segítette a szakosztályt. Megépült a szinte minden igényt kielégítő új asztalitenisz-csarnok, és a megjavult edzéslehetőségeket kihasználva a csapat bebizonyította, hogy ott van a helye a legjobbak között. Kalász Kázmér edző elmondotta, hogy a szakosztályvezetés az 1989—90. évre a dobogós helyezést tűzte ki célul a bajnokságban, amit aztán sikerült is teljesíteni. Az egyéni eredmények közül magasan kiemelkedik az egykori válogatott Káposztás Zoltán X74 százalékos győzelmi arány), de jónak mondható Aranyosi Péter (67 százalékos), Kaiser János (54 s/á/ulckos) és S/alaba Miklós (51 százalékos) teljesítménye is. Kársait, Kovácsot és Benákot pedig a kiélezett helyzetekben elért igen fontos győzelmeikért illeti dicséret. Külön kell szólni az ifjúsági korú Laczkó Tamásról, akinek ugyan csak 38 százalékos a győzelmi aránya, de számos rutinos versenyzőt vert már meg, pl. Simont, Báthoryt, Lő- rinczit. A szigorúságáról közismert edző önkritikusan elmondta, hogy ezt a harmadik helyet nem szabad túlértékelni, mert a két fővárosi gárda jóval erősebb náluk, és ez meghatározza a következő évek célkitűzéseit is. A legfőbb cél a felzárkózás, vagyis a közeledés a legjobbakhoz. Ennek a teljesítése talán meg nehezebbnek látszik, mint az előző években történt sikeres feljebblépések a különböző osztályokba, hiszen á lehetőségek, a meglevő feltételek erősen behatároltak. Az egyesület utánpótláscsapata, mint újonc, ebben az évben már az NB Ill-ban szerepelt, ahol 11 csapat közül a hatodik helyet szerezte meg. Az elért eredmény figyelemre méltó, miután az együttesben 14-15 éves fiatalok versenyeztek. Az egyéni teljesítmények alapján Franczia Balázs és Rekedt Zoltán játékát lehet kiemelni, akik az elmúlt évben is egyenletesen fejlődtek. A tartalékegyüttes esetében is emelkedik jövőre a mérce, így az elvárás a dobogóra való feljutás, ennek érdekében sokat kell majd dolgozniuk Erdélyi edző játékosainak. Az asztaliteniszezőknél befejeződött tehát a bajnoki év, és lassan pihenni térnek a csapatok. Ez a pihenés a félegyháziaknál ugyancsak aktív lesz, mert az edzések a nyáron tábor- szerű rendszerben, délelőtt és délután is tovább folytatódnak. Az edző és tanítványai bíznak benne, hogy az elvégzett nyári edzésmunka megalapozza majd a jövő évi újabb eredményes szereplést, és akkor a csapat ismételten felállhat majd a dobogóra — megtartva ezzel a vidék legjobbja címet . . . Levi’s Kupa Idén is rendeznek Levi’s Kupa nemzetközi teniszversenyt Magyarországon. Ám a korábbi évekkel ellentétben nem Challenger, hanem Satellite viadalra kerül sor — jelentették be szerdán az érdi PÁ-RA szabadidőközpontban megtartott sajtótájékoztatón. Immár hatodszor rendeznek Magyar- országon olyan dollárdíjazású Satellite erőpróbát, amely szerepel a Nemzetközi Tenisz Szövetség versenynaptárában is. Az elmúlt több mint fél évtized során sok minden — helyszínek, szponzorok — változott, a célkitűzés azonban megmaradt: a házigazda előnyeit élvezve rangos nemzetközi, megmérettetéshez juttatni a magyar élmezőnyt. Hole György versenyigazgató először is arra világított rá, hogy mi a különbség a Challenger és a Satellite erőpróbák között. Az előbbiek pénzdíja újabban minimum 50 ezer dollár, s csak egy hétig tartanak, utóbbiakon fele ekkora összeget osztanak szét a legjobbak között. A mostani sorozat június 4-én, hétfőn Pécsett kezdődik, utána 11-étől Agárd, majd 18-ától Érd következik, a Mestertornára, ahová egyéniben a 24, párosban pedig a 12 legjobb verekszi be magát, június 25. és 30. között Budapesten, a Bp. Spartacus tabáni sporttelepén kerül sor. • Az Országos Sporthivatal elnöke a pedagógusnap alkalmából a tanulóifjúság egészséges életmódra nevelésében kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak a „Testi nevelésért” emlékplakettet adományozta. Megyénkből hárman vehették át az elismerést: Csányi Jánosné, a lakiteleki általános iskola testnevelő tanára, dr. Danyi József, a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola tanára és főigazgatóhelyettese, valamint Mészáros Imre, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakkö- ’ zépiskola testnevelő tanára. • Görögországba utazik június 6- án Hamzók József, a Kalocsai SE tehetséges birkózója, ahol a magyar juniorválogatott tagjaként nemzetközi versenyen vesz részt. Ez a viadal felmérőnek számít az elkövetkező juniorvilágversenyek előtt. • A Bajai SK cselgáncsszakosztálya sportnapközit szervez június 11— 22-éig a judosport iránt érdeklődő fiúk és lányok részére. A foglalkozásokat naponta 8-tól 15 óráig, zömében a BSK Vasvári Pál utcai csarnokában tartják. A programban á cselgáncson kívül más sportágak, labdajátékok, úszás, közös kirándulás is szerepel. A résztvevők ebédet is kapnak. Jelentkezni lehet Kovács Dénes edzőnél naponta 15 és 18 óra között az edzőcsarnokban. • Megyei III. o. eredmények (zárójelben az ifj. eredmény): kalocsai csoport: Ersekcsanád -Tabdi 1—0 (0— 8), Dunaegyháza—Dunapataj 7—0 (2 —1), Géderlak—Úszód 3—1 (3—1), Foktő—Dunaszentbenedek 0—7, Öregcsertő—Solt 3 1. Kiskunhalasi csoport: Dávod -Tataháza 4—5, Bát- monostor—Kisszállás 2—5 (0—1), Szeremle—Rém 4—1 (1—4), Csikéria —Bácsborsód 1—2 (2—2), Madaras —Bácsbokod 2—0 (3—0), Felsőszent- iván—Borota 2—1, Csávoly—Kunfe- hértó 8—0 (5—3). Kiskunfélegyházi csoport: K. MÁV Jászszentlászló 3 —0, Ballószög—Kkfházi Vasutas 5— 1, Fülöpháza—Lakitelek II. elmaradt. •Csólyospálos—Szentkirály 4—1, Kunszállás- Ladánybene 1—0, Nyárlőrinc —Bugac 2—2. • Pénteken este 18 órai kezdettel nemzetközi ökölvívó-csapatmérkőzést rendeznek Kecskeméten, a városi sportcsarnokban. A KSC ellenfele a lengyel KSZO Osztrowiecz I. ligás csapata lesz. • Kerékpár- és kismotor-ügyességi versenyre várják a kalocsai fiatalokat szombaton. A vetélkedőt a Széchenyi és a Petőfi utcák határolta területen rendezik meg, nyolc órától. Jelentkezni a helyszínen lehet, a 3. sz. iskola előtt. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.20: Tv-torna nyugdíjasoknak 8.25: Barenboim Beethovenről — Filmsorozat— A szimfóniaszerző (ism.) 8.50: Képújság 8.55: Randevú Párizsban — NSZK-tévé- film (ism.) 16.50: Képújság 17.00: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradóműsora — Dél-dunántúli hírek, információk, események 17.10: Vijesti — Hírek szerbhorvát nyelven — A pécsi körzeti stúdió műsora 17.15: Szép magyar tánc —A vonat (ism.) 17.25: Hármas csatorna — Kikötők. V/5. 18.15: „Melyik nép fogadott gyermeke vagy?" — Irodalmi összeállítás 18.55: Reklám 1S.00: Gyermekhittan 19.05: Esti mese — Vízipók-csodapók 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szomszédok — Teleregény, 81. 20.35: Reklám 20.40: Hírháttér — Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről 21.25: Képes nóták kívánságműsora 21.55: A hét műtárgya — A Szentlélek eljövetele oltár Csíkszentlélekről 22.00: Mi okozza a tic-et? — Angol film 22.50: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó — Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Az elsüllyedt világok — Francia rajzfilmsorozat XXVI/21. 18.53: TV 2 19.00: A nyomozó— Bűnügyi tv-filmsoro- zat — A mi köreinkben 19.50: TV 2 Benne: Rockkalapács. A heavy-metal rajongók műsora 20.25: Autó 2. — A TV 2 és az Autópiac autósmagazinja 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta Kb. 22.1 5: Az ember, akit imádunk gyűlölni — Film Kb. 23.40: TV 2 ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.26. Művészeti műsor. 17.00: Tv-napló. 17.20: Reklám. 17.25: Testnevelés — magyarul. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Művészeti est. 21.30: Tv-napló. 21.50: Doku- mentműsor. 22.35: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Ez aktuális 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—11.00: Napközben (Élő) — Közérdekű magazin 11.10: Citeraszó 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Újraolvasva 14.15: Népdalok, néptáncok 15.05: Vonzódások 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Kíváncsiskodó 16.45: Labirintus — zenei rejtvények 217.05: A belpolitikai rovat műsora 17.30: Molnár András operettfelvételeiből 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: Sárközi vigasság 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Tanakodó — a felvételivizsga- lázról 21.05: Magyar zeneművészek a nagyvilágban 21.46: Operaáriák 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Korkóstoló 23.05: A rádió lemezalbuma PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Nagy nevettetők 10.00: A Budapest Ragtime Band játszik 10.15: Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20: Operaslágerek 10 50: Peres, poros iratok 11.03: A mi korunkban — A Napközben szolgáltatóműsora nyugdíjasoknak 11.25: Régi filmslágerek Amerikából 12.00: Hallgatónóták 13.03: Nosztalgiahullám — Rolling Stones-ritkaságok — 2. 14.00: Lelátó — Sportmagazin 14.30: Muzsikusok az újságíróklubban 15.05: Vígh Andrea hárfázik 15.20: Magnósok, figyelem! 16.00: Játék — tízezer forintért 17.03: Gordiusz — Magazin töprengőknek — korhatár nélkül 18.00: A mi utcánk 18.30: Popregiszter — Csak fiataloknak 19.03: Jut eszünkbe . . . 19.30: A Poptarisznya dalaiból 20.20: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága ..." 21.03: Móricz Zsigmond két novellája 21.27: Fiatal együttesek műsorából 22.02: Kattogó kabaré 17. rész 23.03: Sporthíradó 23.10: A Doors együttes összes nagylemeze. X/10. (befejező rész) 23.52—0.14: A Casiopea dzsesszegyüttes játszik BARTÓK RÁDIÓ: 9.10: Ferencsik János operafelvételeiből 9.44: Bartók: Concerto 10.20: Zsebrádiószínház: Strindberg a szupermarketben — Hangjáték 10.42: Kórusmuzsika 11.14: Kamarazene 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Renata Scotto operaáriákat énekel 14.29: Felejthetetlen hangversenyek 16.05: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből, XV/9. rész 16.55: Szimfonikus zene 18.30: In limba materna — A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: Társadalom és iskola 19.35: Két kürtkvartett 20.00: Prágai Tavász (Élő) Közben: Kb. 20.45: Telefonparty Kb. 21.02: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb. 21.45: A Benkó-dixieland játszik 22.00: Hamari Júlia dalfelvételeuből 22.29: Bozay Attila műveiből 23.04: A weydoni asszonyvásár — Rádiójáték SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Zanati Zsófia. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lápszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. — A tejről fehéren-feketén.) 16.00— 18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: szolgáltató adás.