Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-30 / 125. szám

1990. május 30. • PETŐFI NÉPE # 5

Lesz, aki befut, lesz, aki csalódik

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, KOBAYASHI!

•' "s-jj

Országot, világot járó karmestei

VÁLLALKOZNI SZABAD

Április elsejétől bárki lehet egyéni vállalkozó, csak egy erről szóló igazolványt kell beszereznie a helyi tanácsnál. A törvény szerint a tanács már nem mérlegelhet, engedélyezzen-e vagy ne engedélyezzen; az igazolványt mindenkinek ki kell adnia, kivéve, akiket a törvény kizár. Például elkövetett bűncselekmény miatt vagy mert korlátlanul felelős tagjai valamilyen gazdasági társaságnak. (Ugyanazzal a vagyonnal korlátlanul nem felelhetnek több helyen.) Kecskeméten és Kiskunhalason érdeklődtünk: vajon kik és mire vállalkoznak, s valóban olyan egyszerű-e egy igazolvány birtokában magánvállalkozóként boldogulni?

*

Kecskeméten április 1-je óta 419 vállalkozói igazolványt adtak ki a tanácsnál. Tavaly összesen ennyien kértek kereskedői és iparengedélyt.

— 1990 elején 2300 magánvállalkozó volt a városban, úgy gondolom, számuk év végére meghaladhatja a négyezret — mondja Kolozsi R. Gyula, az ellátásszervezési osztály vezetője. — Ebből a négyszáz igazolványból háromszáz a hagyományos szakmákra vonatkozik, de akadnak különlegességek is: például karateoktató, sakkedző vagy parkgondozó. Mas kérdés, hogy legalább ezer olyan ember dolgozik a városban, aki nem tudja, hogy a törvény szerint neki is vállalkozói igazolványt kell kérnie. Ilyenek a magánpraxist folytató orvosok, a fizető-vendéglátók, tolmácsok, ingatlanközvetítők. Őket sorban felszólítjuk, hogy váltsák ki az igazolványt.

— A menete elég egyszerű ...

így van. Semmi mást nem követelünk meg a leendő vállalkozótól, csak az erkölcsi bizonyítványt, a személyi adatait és egy okmánybélyeget. Az egészet tizenöt perc alatt elintézheti. A problémák nem az igazolvány kiadásakor jelentkeznek.

Hanem például akkor, amikor önök ellenőrzik a vállalkozót, és kiderül, hogy ilyen vagy olyan engedélye hiányzik, alkalmazottjának pedig nincs szakképesítése ?

... — A szakképesítés kérdése az egyik rendezetlen ügy. A kereskedelmi minisztériumnak van erre vonatkozó jogszabálya, a kereskedelemben, vendéglátásban tehát viszonylag tiszta a helyzet. Az iparban viszont nincs meghatározva, hogy melyik szakmához milyen képesítés kell. A tanács úgy döntött, hogy amíg erre nincs rendelet, maradunk a régi szisztémánál: amelyik szakmában folyik iskolai képzés, annál a szakképesítést megköveteljük. A kalaposszakmánál például nincs ilyen, a férfiszabók esetében viszont van. Az egyéni vállalkozásról szóló törvény szerint maga a vállalkozó nem köteles a tevékenység végzéséhez előírt szakképesítéssel rendelkezni, de alkalmazottja igen.

— A kezdő vállalkozó honnan tudhatja meg, milyen szakképesítésre és egyéb engedélyre van szüksége, hogy később ne büntessék meg?

— A törvényből sajnos nem. Ennek a jogszabálynak az a hátránya, ami más értelemben az előnye: teljes szabadságot ad a vállalkozó állampolgárnak. Akit viszont negyven éven át leneveltek a vállalkozásról. Fogalma sincs, hogyan kellene belekezdeni. Az ellátásszervezési osztály munkatársai igyekeznek minden felvilágosítást megadni.

— Mi a véleménye: a remélhetőleg kibontakozó versenyben kihulla- nak-e a kontárok és a tisztességtelenek ?

— Azt gondolom, tiszta piacgazdaságban ez így történik. De nálunk a verseny kritériumai még nem érvényesülnek. Bizonyos területeken ma már kínálati piac van, a vállalkozó mégsem csökkenti az árat, inkább megelégszik kevesebb kuncsafttal vagy végleg felhagy a tevékenységével. Mint például a fodrász-, kozmetikusszakmában vagy a taxisoknál. Az biztos, hogy a vállalkozások szabadsága erősíti a versenyt, és segíti a valódi piacgazdaság kialakulását, de ez hosszú folyamat lesz. Varázsütésre nem megy.

— Az ellenőrzéseket mikor kezdik Kecskeméten?

Egyelőre minden időnk elmegy arra, hogy fogadjuk a vállalkozókat és megteremtsük a nyilvántartási rendszert. Azután majd kidolgozzuk, milyen szisztémában — lehetőleg minél gyorsabban és egyszerűbben — végezzük az ellenőrzést. Ehhez persze tudnunk kell az összes jogszabályi előírást. Mármint azokét, amelyek- még egyáltalán érvényben vannak.

*

Kiskunhalason az eltek másfél hónap alatt nyolcvanan kértek vállalkozói igazolványt.

— A legkülönfélébb dologra vállalkoznak az emberek —• mondta az igazgatási osztály vezetője. Hortyi Sándor. — Természetesen ez a szám nem jelenti azt, hogy ennyien már el is kezdték a vállalkozói tevékenységet. A rendelet humánus, amennyiben nagyon leegyszerűsíti az ügyfél számára ennek az igazolványnak a megszerzését. A mi feladatunk azonban nem zárul le azzal, hogy a százforintos illetékbélyeg és az erkölcsi bizonyítvány ellenében kiállítjuk az igazolványt.

— Önöknek ezután mik a teendőik?

— Például jelentjük a társadalombiztosításnak, de tájékoztatjuk az adófelügyelőséget is. Természetesen majd a vállalkozás megkezdésével az ügyfelek feladata lesz a konkrét kapcsolatfelvétel ezekkel az intézményekkel.

— Ki végzi az ellenőrzést ?

— Ez is a mi feladatunk lesz majd, legalábbis a törvényesség szempontjából.

— Megkapják-e a megfelelő tájékoztatást az ügyfelek a vállalkozói igazolvány mellé?— kérdezem Piegelné dr. Csényi Magdolnát, aki az egyéni vállalkozók ügyeivel foglalkozik az osztályon.

— Igyekszünk nem csak tájékoztatást, segítséget is adni, amennyiben igénylik. A törvény ugyanis feltételezi, hogy az állampolgár felnőtt saját ügyei intézésére. De a valóságban ez nem egészen így van.

— Elterjedt például, hogy ez az igazolvány mindenféle vállalkozáshoz elegendő jogosítvány. így van-e?

— Többnyire igen, de van néhány kivétel, ahol bizony a szakképzettség is követelmény. Rengetegen vállalkoznak például büfé, vendéglátóegység üzemeltetésére, különböző kereskedelmi tevékenységre, de ezek nagy része a vállalkozótól, vagy legalább az alkalmazottjától szakképesítést igényel. Ezt nekünk nem kell itt számon kérni, amikor az igazolványt kiállítjuk, az ellenőrzés során azonban kemény.

— több tízezer forintos büntető tételekkel sújt a végrehajtási rendelkezés.

— Várható-e, hogy ez a nagyarányú vállalkozói kedv javítja majd a szolgáltatást is?

— Bizonyos területeken igen, ilyen a kereskedelem. De az ipar területén nem látok ilyen tendenciát. Például egyetlen vállalkozó kért kőműves-tevékenységre, egy pedig villanyszerelésre igazolványt.

— Kik vállalkoznak a tapasztalatai szerint?

~ Sokan vannak, akik jelenleg is folytatnak egy-egy területen vállalkozást, s most csak bővítik a tevékenységi körüket. Vannak, akik csak mellékfoglalkozásként, vagy másodállásban, a főfoglalkozásuk jellegének megfelelő vállalkozást akarnak végezni. Egyébként az ügyfeleink között a 25 év körüliek épp úgy előfordulnak, mint a nyugdíjasok.

— Mit gondol, mennyien fognak valóban „befutni", vagy éppen csalódni?

— Tartok tőle. hogy a nehézségek egy év múlva, az adóbevallások elkészítésénél fognak kibukni, illetve az ellenőrzések során.

— Nyilván egészen más pozícióból indul az, aki megfelelő tőkével egy már beindult vállalkozást bővít, és az, aki gyanútlanul, kezdőként fog bele valamibe, ráadásul szakmai ismeretek és kapcsolatok híján

— fűzi hozzá Hortyi Sándor is kiegészítésül.

Bátraké a szerencse, mondja a közmondás, ám a bátorság mellé a tájékozottság s némi tőke sem árt. A sok-sok szerencsepróbáló remélhetően nem a kiskapukban bízik csupán, amikor egy-egy úttörő vállalkozásba belevág.

Magyar—Hajós

# Ha a magyar államtól kapott születésnapi ajándék, a Pro Cultura Hunga- rica kitüntetés nem hívja fel rá figyelmünket, ha nem rendeztek volna számára ünnepi, születésnapi hangversenyt, aligha jutott volna eszünkbe, hogy Kobayashi Ken-Ichiro betöltötte 50. életévét.

Akik ott voltak a Budapest Kongresszusi Központban a szokatlanul forró légkörű Csajkovszkij-koncerten, a meghatottságtól könnyezni is láthatták a neves dirigenst, akit úgy zárt szívébe a magyar zenekedvelő közönség és az Állami Hangversenyzenekar muzsikusai, ahogyan karmestert talán még soha a magyar .zenei életben. Igaz, közrejátszott ebben az első televíziós karmesterverseny 1974-ben. amelyen Kobayashi az első díjat nyerte. Ki figyelt akkor oda, ki jegyezte meg akkor — pedig olvashattuk —, hogy a díjnyertes, különösen rokonszenves japán fiú 34 éves. . . ?

Az emlékezetes győzelem után több- kevesebb rendszerességgel vezényelt a hazai koncerttermekben, úgyszólván mindig láthattuk-hallhattuk őt, és muzsikuskörökben mind jobban megszerették közvetlen, barátságos modorát, szerénységét, amely mögött mindig tiszteletet érdemlő szakmai tudás, alapos felkészültség rejlett. Legtöbbször az ÁHZ-t vezényelte, másodkarmesterként Ferencsik János mellett.- A főzeneigazgató halála után egyre gyakrabban volt hallható muzsikus körökben a vélemény: a zenekar új vezető karmesteréül az együttes tagjai egyhangúlag Kobayashi Ken-lchirót szeretnék megnyerni . . .

Az egykori versenygyőztes immár negyedik éve áll az ország első nagyzenekara élén, amelynek tagjai ezüst karmesterpálcával lepték megszületésnapján. Mondják: Kobayashi olyan mesterük, aki nem tud lehetetlent kérni tőlük. A magas rendű produkció érdekében minden kívánságát teljesítik, amiért azután a karmester igazi, önfeledt öröme és persze elismerése ajutalom.

— Milyen meggondolásból vállalta annak idején a zenekar művészeti vezetését? — kérdeztük a világjáró japán karmestert.

— Olyan együttesnek ismertem meg az ÁHZ-t, amelyben kivételesen sok jó képességű muzsikus játszik, ami ritka a világ zenekarai közt. Igazi öröm volt velük dolgozni már évekkel ezelőtt is.

— Véleménye szerint a zenekar mely hangszercsoportjai emelkednek ki a többi közül?

— Igazságtalan lennék, ha bármelyiket színvonalasabban muzsikáló együttesnek nevezném, mert ennek a zenekarnak a legfőbb erőssége az összmunka. A magyar vonósok persze mindig világhírűek voltak, de szerintem az ÁHZ-ban nem maradnak cl mögöttük a fa- vagy rézfúvósok sem. Én éppen a kiegyenlített hangzásra, az egymásra figyelés révén létrejövő homogén összhatásra szeretném egyebek közt mindig rávezetni az együttest.

— Ön láthatóan szívesen dirigálja zenekarát vidéken is, talán gyakrabban is, mint sok más karmester.

— Valóban sokat utazunk az ÁHZ- val, már amikor egyáltalán itthon vagyunk. Húsvétkor például Zalacgerszc gén olyan hatalmas rózsacsokrot kaptam a közönségtől, amilyet ritkán. Magyarországon mindenhol hálás a közönség a jó produkcióért, itt igen sok zeneszerető ember él. Ezért is hoztam el szívesen tavaly 16 éves Ayano kislányomat, aki Békéscsabán egy Beetho- ven-zongoraversenyt játszott velünk. Egyébként ugyanakkor készítettük el a Beethoven III. szimfóniájának lemezfelvételét is, amelyik, a napokban jelent meg a lemezboltokban.

Kobayashi Ken-Ichiro születésnapi hangversenyének végén a zenekar néhány ütemnyi műsoron kívüli muzsikával lepte meg karmesterét: a Happy birthday! ismert dallamával. A közönség őszinte szeretettel, hosszan ünnepelte az ötvenéves karmestert. Boldog_ születésnapot, Kobayashi! — kívánjuk mind, akik magunk is meghatotían állunk a művészi nagyság, a humanizmus és segíteni akarás láttán. Ami oly nagyon ráfér zenei életünkre . . .

Szoinory György

KÉPERNYŐ

Gól vagy beiktatás?

Pironkodnom kellene, mert szerdán este megfeledkeztem a felháborodásról?

Szokásomtól eltérően csak néhány percet láttam a tévéhíradó első kiadásából. Közönséges információként vettem tudomásul, hogy később folytatják a miniszterek eskütételének közvetítését. Egy hivatalos közleményből tudtam meg másnap: fel kellett volna háborodnom. A Szabadság téri műsorigazgatóság úgymond lebecsülte a rendszerváltás eme jelképes eseményét. Öngóllal terhelte meg az intézményt. Kifogásolták a Kossuth téri élő adás megszakítását. Az Országházból egy bécsi stadionba kapcsoltak, a szomszédból a szomszédokhoz. Magyar ügy helyett egy olasz és egy portugál csapat mérkőzéséről tudósítottak.

Szegény müsorszerkesztő. Percek alatt kellett eldöntenie, hogy melyik ujját harapja meg. Számított a fel- sőbbség rosszallására a kupadöntő előnyölésének esetére? Ki tudja? Abban biztos lehetett, hogy százan és százan nyúlnak a telefonkagyló után, ha valamiért lemaradnak az AC Milan és Benfica közötti viadal elejéről. Még a gazdasági igazgató is hümmögött volna a kifizetett vonal kihasználatlansága, a drága jogdíj elpocsékolása miatt. Esetleg megszakíthatta volna „a hazudós báró” utolsó szerelmének a közvetítését a kettesem és onnan sugározták volna a focimeccset. Száz szónak is egy a vége: ebből az esetből nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Félreértés ne essék. Csak a mérkőzés utolsó tíz percére kapcsoltam be a készüléket, arról sem kell meggyőzni, hogy számunkra mennyivef fontosabb az új kormány beiktatása a BEK-döntő- nél. Az a bökkenő, hogy a televíziót

az előfizetők többsége szórakoztató intézménynek tekinti, és bosszúsan nézi e „jogát” csorbítókat. Tapasztalt (nyugati) politikacsinálók eleve számolnak a nézők igényeivel, szokásaival és a fontosabb rendezvényeket a tévé számára is alkalmas időpontban szervezik. Nekünk ezt is tanulni kell.

Hasonló ütközések elkerülésére hosszú életet kívánok az új kormánynak. Arra magam is kíváncsi volnék, hogy miként döntenének egy magyar résztvevős BEK-döntő és egy politikai rendezvény időpontjának ütközésekor. Megélem?

* * *

Szerettem volna sok mindent megtudni a magányos Cikászról, a vasárnap esti film hőséről. Hiába füleltem azonban, hiába hangosi- tottam a készüléket, nem értettem egyik-másik szereplő szavait. Egy- egy szót tudtam kihalászni a beszédfolyamból. Motyogtak, düny- nyögtek, hadartak jó néhányan a fiatalember baráti köréből. Az élethűség szempontjai sem indokolhatják a nézők elkedvetlenítését. Sohasem tartoztam az iskolát általában elmarasztalók táborába, de azért mégis cudarságnak tartom, hogy mind több hibásan beszélő fiatal kerül ki az iskolapadokból. Mellékes számukra, hogy értik-e szavukat vagy sem. Még embertársaik iránti tiszteletből sem törődnek beszédkészségük javításával! Bevallom, a film vége előtt elbúcsúztam a dramaturgiailag különben is nehezen érthető kalandokban vitézkedő és szomorkodó Cikásztól, mert belefáradtam egyik-másik párbeszéd megfejtésébe.

Heltai Nándor

A szőnyeg egyik sarká- • ban szamovár állt, a másik sarkában egy több ágú békepipa füstölgőit és az érkező vendégnek együtt kellett elszívni a békepipa füstjét, amitől, ha szokatlan volt az illetőnek, el is kábult, teljes bódulatban élvezte a vendégszeretetet. Es mintha teljesen természetes lett volna e kábulat, két lefátyolozott arcú nő csodálatosan kicifrázott legyezővel altatott el.

Mikor felébredtem, arra lettem figyelmes, hogy az a kis batyum, amelyben a pénzem volt, eltűnt. Megkérdeztem, hová lett a pénzem? Allah annak a megmondhatója. Minden jóban, amit a szemed, szád megkíván, részesülve lehetsz! Itt nem rabolt ki senki, nem kényszerí- tett senki, hogy add át, Allah rendelte így és Mohamed, az ő prófétája!

Valóban kijutottam szerencsésen és a ruházatom is ki lett cserélve, bántódásom nem esett, még az utat is megmutatta, merre menjek keletre, ahol még két napot kellett utaznom, hol így, hol úgy, de eljutottam Omszkba, ahonnan pedig sokak segítségével, jóindulatával egy hét múlva Novoszibirszkbe. Mindenütt, amerre elmentem, csak láger, láger és szerencsétlen idős emberek, akik már senkinek sem kellettek. A ka- zah nemzetséget és annak földterületét rég elhagytam, erre már többnyire oroszul beszéltek, de nagyon kevesen álltak velem szóba, csak egy-két szóra, az is szűkösen jött a nyelvükre.

Mind gyakrabban tűntek fel a hegyek, erdőségek, a szántóterületek pedig egyre ritkábban fordultak elő. Annyit tudtam, hogy a Szovjetunió délkeleti részén vagyok, de hogy hol, merre, arról fogalmam sem volt. Amikor elindultam, eltökélt szándékom volt a Csukcs-föld- re eljutni, de amikor megtudtam, hogy innen, ahol vagyok, talán még tízezer kilométernél is több, lemondtam róla, és már kezdtem bánni, hogy erre az útra vállalkoztam. Egyenesen visszariadtam attól a gondolattól, hogy Szibériának ezt a részét csak úgy minden felkészülés nélkül célul vegyem.

Fáradt voltam és kezdtem a lakott területeket elkerülni, attól féltem, valaki kezére ad a hatóságoknak. Igaz, már több mint két hónapja voltam úton, a szakállam megnőtt, a hajam, a bajuszom kezdett elhatalmasodni és egész lényem megváltozott. Amikor a folyók vizében mosakodtam, akkor láttam magam, de ezen a vidéken nem volt feltűnő, mert csak a falvak, városok lakói voltak megborotválva, azoknak is csak egy része.

Gyönyörű volt az idő, nyár közepe felé lehetett. Életemben először ezek az évek voltak azok, amikor nem tudtam a napot, a hónapot számon tartani, nem tudtam, milyen nap van ma és milyen lesz holnap. Az 1944-es évben fogalmam sem volt, hogy mi újság a fronton, tart-e még a háború? Es vajon ki nyeri meg? Ezek a kérdések legkevésbé

érdekeltek, pedig ezen múlott minden. Az ember ilyen körülmények között közömbössé válik. Ezen csodálkoztam és okoltam is magam, hogy ez megtörténhetett velem.

Órákig ültem egy-egy folyó partján, kavicsokat dobáltam és az tetszett nekem. Néha egy-egy hal feldobta magát a víz felszínére és szerettem volna megfogni, hogy egyszer ezen a vidéken jóllakhassam frissen fogott hallal. Felgyűrtem nadrágom szárát, a lábbelimet váltamra akasztottam és vigyázva beljebb mentem a folyóba. A lábaim ikráját csiklandozták a kisebb- nagyobb halak, megálltam, kezeimet lassan a vízbe merítettem és nyugodtan megfogtam a halat, amely felülről a vízben kisebbnek tűnt. Kényelmesen, néhány perc alatt három szép nagy halat fogtam és mindjárt ott a folyó partján tüzet csináltam és megsütöttem. Olyan vacsorám, amióta útban vagyok, nem is volt.

Elhatároztam, hogy a folyók mentén folytatom tovább az utat. Mikor esteledni kezdett, sok letf a szúnyog, annyira, hogy másnap a gatyám szárából kellett csinálnom a fejemre hálót, hogy az arcom védve legyem. A szúnyogok zümmögése eleinte nagyon nyugtalanított, de pár nap elteltével kissé megszoktam és nappal szinte hiányukat éreztem. Hetekig mentem a folyó partján, nem tudtam, milyen hónapban va- yok, hányadika van és még azt sem, milyen nap van ma?

Elgondolkoztam, kezdtem az embereket hiányolni, hiszen társas lények vagyunk, aki nélkül az ember olyan, mint a fa a sivatag közepén és egyszer csak lecsap rá a villám és megsemmisíti. Szégyen be vallanom, de akkor elsírtam magam. Úgy éreztem, minden hiábavaló, soha, de soha nem kerülök haza és nem találkozom szeretteimmel, szüleimmel, gyermekeimmel, feleségemmel, és aki nekem most a legdrágább, Jevgenia Pavlovnával, akiért

most itt, ebben a bizonytalan helyzetben talán az őrület szélén idegileg összeroppanok. Tudtam, ha most nem leszek erős, elhagyom magam, menthetetlenül elveszek.

Ahogy ott ültem egy kidőlt fa törzsén, a keddi nap jutott eszembe, és mivel kezdtek hűvösek lenni a napok, szeptemberre fogtam a hónapot és hogy se eleje, se vége ne legyen, hát szeptember közepére saccoltam az időt. De hogy merre, hol lehetek, arról fogalmam sem volt.

Nappal mentem, éjjel kerestem valami fekhelyet és olyan jókat szundítottam, mint életemben másutt soha. Szerettem volna tudni, merre, hol vagyok, milyen Jóivá ez, amelyik mellett haladok. Azt észrevettem, hogy mindig szélesedik, sőt a folyás is szilajabb, mint' eleinte volt.

Már második hónapja mentem a víz mellett. Ez a folyó adta az ételem, italom, szállásom és egyben az útirányt is, hogy merre megyek. Igaz, a célom megvolt, de nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Úgy voltam vele, egyszer majd csak megtudom, hol vagyok, de ha nem, az sem veszélyes, mindennek van kezdete és vége. Lakott területei nem találtam sehol, igaz, nem is kerestem. Még jelét sem láttam emberi lénynek. Azt viszont észrevettem, hogy ez a folyó nem lehet kis folyó és nem is délre folyik, hanem északra, csekély eltéréssel mindig nagyobb, vadabb a folyása, szinte haragos tajtékkal hullámzik és erősen csapódik a parthoz, mintha még tovább akarna menni. Nem sikerült megtudnom még a mai napig sem a folyó nevét. Féltem eltávolodni. A folyó körül hatalmas erdőség, magas hegyek kezdtek lenni, szinte félelmetessé vált a morajló hang, és nemsokára egy vízesés állta el utamat. A robaj fülsiketítő volt, be kellett dugni a fülemet, hogy a dobhártyám ki ne szakadjon.

(Folytatjuk)

ORVOS ENDRE

»4 It. .L/ . J -