Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-22 / 118. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 22. Az erdészetet az ág is húzza Miért nem kell a jugoszláv cellulóz a magyar papíriparnak? MINDENKI ERRŐL BESZEL • • Ónként kell csődbe menni? A múlt évben a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, egymilliárdos termelési érték mellett, 83 milliós nyereséget tudhatott magáénak. A termelési érték 73 százaléka fa- feldolgozásból, -értékesítésből, 15 százaléka erdőművelésből, 3 százaléka vadászatból származott. 51 ezer köbméter fát'— főként nyárt, füzet—dolgoztak fel, raklapot, ládát, akácból szőlőtámaszt, karót készítve. Exportjuk, amely főként Ausztriába, az NSZK-ba és Jugoszláviába irányult, 370 milliót tett ki. — Sajnos, ebben az évben romlott a helyzef — kezdte Sódar Pál igazgató —, bár a raklapnál és a papírfánál sikerült 5,5-6 százalékos áremelést elérni. Ezzel szemben a belső költségek — az energiahordozók, a szállítás, az élőmunka — dinamikusan növekedtek, s ez csökkenti az eredményességet. Az infláció terhét egyelőre sikerült hatékonysággal némileg ellensúlyozni, az eredmény időarányosan az első negyedévben elfogadható, elérte a 10 milliót, de rosszabb a múlt év azonos időszakáénál. A fapiacon nagyon elszaporodtak a gondok. Különösen az Alföldön tevékenykedő erdőgazdaságokat érintette érzékenyen a magyar—jugoszláv kormányközi megállapodásban rögzített nyárpapírfa-szállítás leállítása. (A megállapodás értelmében a magyar fáért a jugoszlávok cellulózzal fizettek. A szállítás leállításának oka: a magyar papíripar nem kérte a jugoszláv cellulóz behozatalát. Ebből a nyersanyagból csomagolópapírt, dobozt állítottak elő, s megfejthetetlen, miért nem kell ez az olcsó alapanyag a gyáraknak?) Ez a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak 40 milliós árbevétel-kiesést jelentett.) — Az a legnagyobb gondunk, hogy itt, az Alföldön az erdő — a gazdaságnak 64 ezer hektár van, amely nem kevesebb, mint 6,5 millió köbméter favagyont jelent — zöme nem őshonos, s a kitermelt fa 60 százaléka papír-fa jellegű, amelyet nagyon nehéz eladni. A fenyő papírfával hat évig nem lesz gondunk, hiszen az osztrák Frantschoch Papírgyárral 520 ezer űrméterre kötöttünk szerződést. A nagyobb nehézséget annak az 50—65 ezer ürméter nyár papírfának a kitermelése okozza, amelyet eddig a jugoszlávoknak adtunk el. Ezért összefogtunk, s,függetleníteni akarjuk magunkat az államközi szerződéstől, közvetlenül a gyárral kívánunk tárgyalni. Sikerült megállapodnunk, hogy ebben az évben talán még fogadják az általunk küldött nyersanyagot. A jövő? A tárgyalásoké, az üzletkötéseken múlik. Az erdőgazdaságot — stílusosan fogalmazva — még az ág is húzza. A kitermelés során igen jelentős mennyiségű farost és forgácsle- mezfa képződik, amelyet eddig a hazai forgácslapgyárak — Mohács és Szombathely dolgoztak fel. A gyárak, mivel exportlehetőségeik csökkentek, lemondták az alapanyag szállítását. A fa érzékeny nyersanyag, hiszen tárolása során jelentős veszteségek — korhadás, rovar és más kártevők — érik. Mi lesz a megoldás? — Új piaci munkát kell kialakítanunk, amely nemcsak bel-, hanem külföldön is megkeresi, megtalálja a potenciális fizetőképes vásárlókat. Addig is növelni kívánjuk a meglévő alapanyag feldolgozási fokát, de őszintén szólva ez csak a kitermelt mennyiség 40 százalékára érvényes. Erősítenünk kell külkereskedelmi tevékenységünket, több lábra kell állnunk, egyelőre még a külkereskedelmi vállalat segítségével. Ez az év lesz a szakítópróba. Ha nem lesznek kedvezőbbek pozícióink, jövőre önálló exportjogot szerzünk, s magunk értékesítjük termékeinket. Ebben az évben 1116 hektár saját erdőt telepítettek, újítottak fel, ami több vplt, mint a tavalyi kitermelés. Állami gazdaságoknak,' termelőszövetkezeteknek 360 hektár erdőt telepítettek, s az összes ültetéshez szükséges csemetét maguk állították elő. Jelentős kiterjedésű közjóléti erdőterületekkel rendelkeznek, amelyek fenntartására egyre kevesebb állami pénz jut, ezért saját erőből kell ezekre áldozni, hogy megfelelő szinten tartsák őket. Az idővel lépést kell tartani, s nem csak a gazdaságnak, az itt dolgozóknak is el kell sajátítani a vállalkozói szellemet, erre ösztönözzük az embereket, és összpontosítunk bizonyos anyagi eszközöket. Szeretnénk vállalkozásba adni csemetekerteket, létrehozni fa- tennékárudát. Stihf-fűrész-mintaboltot, kisgépkölcsönzést, és sorolhatnám tovább. Ebben az ügyben már tárgyaltunk az NSZK-beli Stihl céggel, eredményesen. Nagyon sok a gondunk, a kilábalás nehéz, nem lehet fából vaskarikát csinálni, de meg kell próbálni! Ahhoz, hogy a munkások, alkalmazottak, műszakiak jövedelmét növelni tudjuk, mindenképpen nyereséget kell termelni. Gémes Gábor A gazdaságilag végképp életképtelen vállalkozások felszámolására már korábban is jó néhány drasztikusnak ígért intézkedés született — ám az eredmény eddig igen soványra sikeredett. Hiába az évekig készített hazai csődtörvény, és a szanáló szervezet létrehozása, az elmúlt három év alatt a Fővárosi Bíróságnál mindössze hat tönkrement nagyvállalatot számoltak fel. Most újabb, és a szakértők szerint valóban szigorú intézkedés született — kérdés, hogy végre lehet-e hajtani? Május elsejétől a hitelező kérheti, a fizetni képtelen adós gazdálkodó szervezet viszont köteles maga ellen felszámolási eljárást kérni. Megváltozott az érintettek köre is. Korábban csak az úgymond tartósan fizetésképtelen cégek minősültek csődbementnek, az új szabályozás szerint a fizetésképtelenség ténye nem függ attól, hogy a cég mennyi ideje képtelen törleszteni. Ha tartozásai meghaladják a vagyonát, vagy pedig a tartozásait nem lehet behajtani, fizetésképtelennek minősül. Sőt — és itt van a legjelentősebb változás —, ha az adós nem fizet az esedékesség időpontjában, ez önmagában is azzal a következménnyel jár, hogy csődöt kell önmaga ellen jelenteni. A kormányzat reménye A jogszabályalkotók a korábbi tapasztalatokból okulva ezúttal igen szigorú záradékkal próbálják a gazdasági vezetőket rábírni az öncsőd bejelentésére. Egy közelmúltban életbe lépett jogszabály szerint ugyanis az állami vállalatok vezetői —■ csakúgy, mint a gazdasági társaságok vezetői — polgárjogilag, tehát személyes vagyonukkal is felelnek az általuk irányított szervezet működéséért. Következésképpen személyes vagyonukkal is felelnek azért, ha elmulasztanak kötelezettségeket, és ezek a vállalatnak kárt okoznak. Tehát, ha például nem jelentenek öncsődöt. De mit remél ettől a kétségkívül drasztikus intézkedéstől a pénzügyi kormányzat? Az elmúlt hónapokban katasztrofális méreteket öltött a magyar gazdaságban a vállalati sorban állás, becslések szerint 150-200 milliárd forinttal tartoznak egymásnak a vállalatok. Ha ez így megy tovább, az teljes pénzügyi összeomláshoz vezethet. A kisebb vállalatok, vállalkozások már most is tucatszámra „hullnak el”, no, nem a csődtörvény miatt, egyszerűen azért,' mert nekik nem fizetnek gyakran milliárdos vagyonú adósaik, ők viszont képtelenek hitelhez jutni, s így működésük hetek alatt lehetetlenné válik. Nem így a nagyvállalatok. A sorban állás, persze, őket is sújtja, de korántsem ilyen mértékben. A hitelező is bukhat A vállalatközi kapcsolatok mind nagyobb része a pénzmozgás kikapcsolásával zajlik, a cégek, úgymond, „hozómra” termelnek egymásnak. Ugyanakkor a bankok sem szorgalmazzák a reménytelen adósok elleni csődeljárás megindítását, hiszen egy-egy ipari monstrum bukása hitelezőjét is magával rántaná. A pénzügyiek szerint nincs más megoldás, csak az öncsőd, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a lépésre kényszerített vállalatok pénzügyi megoldást találjanak adósságaik rendezésére. Itt szóba jöhet a hitelek egy részének elengedése, esetleg annak arányában az adós tulajdonában való részesedés. A lényeg — mondják a pénzügyesek —, hogy a mostani vállalati csodavárás pénzügyiteljes káoszhoz vehethet, míg a kötelező öncsőd rákényszeríti a vállalatokat, hogy hozzákezdjenek igazi bajaik orvoslásához. Hiszen a magyar vállalatok problémái elsősorban nem pénzügyiek, hanem termelésiek. Az érintettek, persze, egészen másként látják. Talán mondani sem kell, hogy vállalati körökben óriási a felháborodás az öncsőd elrendelése miatt. A gazdasági kamara egy sor olyan technikai hibát talált az ide vonatkozó jogszabály-módosításban, amely álláspontjuk szerint végre- hajthatatlanná teszi az öncsőd intézményét. A legújabb fejlemény pedig az, hogy, hírek szerint, vállalatcsoportok készülnek összehangolt tömeges öncsődre, amely megingathatja egész gazdasági szektorok működését. Emögött természetesen az a nem is titkolt szándék áll, hogy az új kormányt ennek a drákói intézkedésnek a visszavonására kényszerítsék. A főnök felelőssége Mint az várható volt, az újonnan megalakult parlamenti bizottságok egyik első témája az öncsődrendelet volt. A költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság, valamint a gazdasági bizottság ülésén sokórás viharos vita bontakozott ki a rendelkezésről, az MDF képviselője azzal érvelt, hogy ez sem szünteti meg a bénító sorban állást, és valójában á nagyvállalatoknak kedvez. Az SZDSZ képviselői védték az öncsődrendeletet, szerintük ebben a jogszabályban végre benne van a vállalatvezető személyes anyagi felelőssége is, amely nélkül elképzelhetetlen a felszámolások beindulása. A vita — a pluralizmus már csak ilyen — sokáig elhúzódott, s végül egy igazából halogató döntés született: ad hoc bizottság tárgyal kormányszakértőkkel az öncsődrendelet értelmezéséről, és az határozza meg a további teendőket. A döntést tehát elnapolták. , P. E. A KECSKEMÉTI BORGAZDASÁGI KOMBINÁT VÁLLALATI TANÁCSA pályázatot hirdet a nyugállományba vonulás miatt megüresedő SELMECI KATALIN A rózsafüzér Kicsinyke szarvasbőr erszényben iparművészeti remeknek is beillő ajándékot kaptam a közelmúltban, egy rózsafüzért. A sápadtfehér, gyöngyházszínű szemeket különös módon kapcsolta egybe a készítő: körbe-körbe is forgathatók. A feszület mérete is pontosan illik a gyöngyszemekhez, kidolgozásában pedig annyira gyönyörködöm, ha elő-elő veszem, hogy elhiszem, amit a hozzá mellékelt papírlapon olvasok: egyedi alkotás. Rátekerem a kezemre, ahogyan valaha megtanultam és erőltetem az elmém: melyik szemhez milyen imát mondtunk, és melyik „titkot" ? És egyáltalán, mikor imádkoztam végig egy rózsafüzért ? Nézem a kezemet a rózsafüzérrel, és tűnődöm. Emlékezetem pedig elém vetíti azokat a képsorokat, amelyek hozzákötődnek ehhez, az autó visz- szapillantó tükrére szánt lánchoz, ahogy a mellékelt levélben írták: „hogy ne érjen baj az utakon". * \ A templom tövében álló iskolába, jól emlékszem, sokan jártunk és mi voltunk a legkisebbek: Még volt szüléinktől örökölt palatáblánk, de már nem használtuk, csak dicsekedtünk vele. Hu- szan-huszonketten lehettünk elsősök, bár a szót még nem ismertük, ma azt mondanám: az osztály koedukált volt. Egy számomra nagyon szép férfi volt a tanítónk. Sokat foglalkozott velünk.! Nem hiszem, hogy modern pedagógiai módszerei voltak, mégis olvastunk karácsonyra csaknem valamennyien. Kivéve Gera Jancsikát — aki valamennyiünk által irigyelten az olvasókönyv ábrái láttán „olvasta" a szöveget. Ezt a bravúrt mindössze annak tudtuk be, hogy már második éve járta az első osztályt, fél fejjel kimagaslott közülünk, és füttyükről is felismerte a madarakat. Még ropogott a hó a (alpunk és a szánkónk alatt, amikor a hittanórákon elkövetkezett az első áldozásra való felkészítés ideje. Emlékszem, az idős esperesre, akitől, bár soha nem bántott egyikünket sem, sőt, mérhetetlenül türelmes volt velünk, féltünk. És a fiatal káplán, aki rengeteget mókázott az órákon, a szünetekben még fogócs- kázotl is velünk. Mivel szinte sorban veszítettük el metszőfogainkat, mulatságos versikéket mondott a kisegérről, aki majd új fogat hoz. Piros almával tett pontot a beígért lehetőségre, mondván, nem cukrot kell rágcsálni, hanem almát. A fiúk különösen szerették, mert reverendáját két ujjúval felcsippentve velük együtt görgette a havat egy óriás hóember építéséhez. Kora tavasszal már a templomba jártunk a hittanórákon, ma is felidézem, hogy a templom építésének történetén kívül annak építési stílusát is elmondták. Nagyon tetszett a tizennégy stáció! A faragott falapokhoz tartozó történeteket társaimmal tovább színeztük képzeletünkben, de az is igaz, hogy nem értettük teljesen meg az elmondottakat. Például napokig beszélgettünk arról, hogy az egyik imában levő három szó — méhed- nek gyümölcse, Jézus... — hogyan kapcsolódhat egymáshoz ? Főként a méh és a gyümölcs nem jött össze, mivel valamennyiünknél volt otthon néhány kaptárnyi, pergetést is láttunk, tudtuk, hogy a méh virágport és mézet gyűjt — gyümölcsöt nem. Végül egyikünk sem vette a bátorságot, hogy megkérdezze... ' Húsvét előtt tudtuk meg. hogy hamarosan gyónni fogunk. Nagyon örültünk neki! Kértük is, hogy ne az új, a teljesen zárt gyóntatószékben kerüljön erre sor, hanem a szépen faragott nyitottabb, régit használhassuk. Az esperes úr egyből beleegyezett, gondolom, átvillanhatott rajta, ugyan mennyi bűne is lehet ennek a copfos, fogatlan, levert térdű társaságnak ? Otthonról a megadott időben valamennyien elindultunk, valamennyiünk haján jól látszott a vizes fésű nyoma, majd felsorakoztunk tízen- tízen a gyóntatószék két oldalán. Pontosan úgy tettünk mindent, ahogyan azt megtanították: eléléptünk a középen ülő esperes úrnak, meghajtottuk magunkat, és hol jobbra, hol balra lépve letérdeltünk oldalához. Nem suttogott egyikünk sem, de nem is figyeltük egymás mondókáját. Érdekesebb volt figyelni a kőpadlót, ahol a színes üvegablakok ábráit vetítette át a nap. Néhányon leguggoltunk, hogy ezt jobban szemügyre is vehessük. Sorra kerültem csakhamar én is. Elmondtam a gyónás előtti imát, olyan szépen hangsúlyozva, hogy az esperes úr megdicsért. Azután soroltam a bűneimet: irigy voltam . . . belerúgtam ír énke bokájába, mert nem adta kölcsön a mesekönyvét .. . nem fogadtam szót anyámnak ... — És még .. ? — kérdezte egy csipetnyi türelmetlenséggel az idős pap. ... és még — mondtam — házasságtörést követtem el! A mondatom hatása óriási volt. Oltóhelyéből felemelkedett és kijött a székből, mintegy meggyőződni, hogy kiket is gyóntat most tulajdonképpen? Természetesen társaim is hallották, amit mondtam, de egykedvűek maradtak. Az esperes urat viszont annyira megdöbbentette, amit hallott, hogy faggatni kezdett, mi történt tulajdonképpen velem. Kicsit szomorúan, de elmondtam, hogy néhány nappal ezelőtt eltörtem egy le vésés tányért. Anyám haragudott érte, apám nevetett, azt mondta, megesik ez mindenkivel. Két mondatnyira az eltört tányér beszédtéma lett nálunk — tehát a törött tányér a család életében egy „törést” . idézett elő. Beszámolóm után még a tisztelendő úr is megdorgált. Azt mondta, hogy a tányérra, pohárra nagyon kell vigyázni, könnyen törik, és kárt okoz a családnak. Pirongatott, majdfeladta apeniten- cíát — hozzátéve, hogy ne felejtsem el az első gyónásom! —, egy egész rózsafüzér végigimád- kozását. Nyomban hozzáfogtam a szigorú penzum elvégzéséhez. A többiek már régen elmondták azt a néhány miatyánkot, amit el kellett mondaniuk, én még javában morzsolgattam a szemeket. Lassan esteledett, otthon nem tudták már elképzelni, hogy hol lehetek, és értem jöttek. A fényesre csiszolt padban kuporogva találtak, ott mondtam el, hosszú penilenciám okát, és azt, hogy még nem mehetek, mert az egésznek most itt kell elhangzani. Anyám vigasztalt: holnap befejezem, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy az egy rózsafüzérnyi imát elmondjam. Néhány hét múlva elsöáldoztunk, mind a húszán, együtt. Hatévesen nem is sejtettük, hogy ősszel már szétszór bennünket a mi településünkre is kíméletlenül megérkező történelem, a háború. * • ' » vezérigazgatói munkakör betöltésére A vezérigazgatót a vállalati tanács öt évre választja meg. Az A kategóriába sorolt kombinát fő tevékenysége: A szőlőtermelés és -termeltetés, a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás, a boripar, a szeszipar, az ásvány-szikvíz és üdítőitalipar, a tartósítóipar, élelmiszer-kereskedelem, külkereskedelmi tevékenység. A vezérigazgató legfontosabb feladata: a hatékony gazdálkodás feltételeinek megteremtése, a vállalat termékszerkezetének továbbfejlesztése, export bővítése, külső és belső piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás erősítése és az ehhez szükséges vállalati működési rendszer folyamatos megújítása. A munkakör betöltésének feltétele: • szakirányú egyetemi végzettség, • a bőriparban szerzett szakmai és legalább ötévi vezetői gyakorlat • büntetlen előélet • erkölcsi feddhetetlenség • 50 évesnél fiatalabb életkor. Bérezés: megállapodás szerinti alapbér + prémium. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratainak másolatát, jelenlegi munkahelyének nevét és címét, szakmai önéletrajzát, programját, elképzeléseit a munkaköri követelmények teljesítésére vonatkozóan. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt vagy érvényes erkölcsi bizonyítvány másolatát, orvosi igazolást, amely a munkakör ellátására alkalmas egészségi állapotot igazolja. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást ad: Simon Ernő, a vállalati tanács elnöke, a 06(20)-11 -671 -es telefonion vagy személyesen. A pályázat beküldési határideje: 1990.‘május 30. A pályázatokat a vállalati tanács elnökének nyújtsák be, cím: Kecskemét, Árpád krt. 4., 6000. A pályázatokat értékelő bizottság értékeli és terjeszti döntésre a vállalati tanács elé. A Vállalati Tanács külön kérheti a döntés előtt, hogy a pályázó szóban is fejtse ki elképzeléséit. A pályázat elbírálásának határideje: 1990. június 30. A megválasztást követően a munkakör betöltésének várható határideje: 1990. augusztus 1. 1484
