Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-18 / 115. szám

1990. május 18. • PETŐFI NÉPE • 5 ISMERJÜK-E BÁCS-K1SKUNT? Hol van és mit ábrázol? Megfejtés: A megfejtő neve: Lakcíme: Magánbűnök, közerkölcsök FILMJEGYZET Igen-igen hosszú és göröngyös utat kellett megjárnia a nevezetes olasz—ju­goszláv koprodukcióban készült Jan- csó-opusznak, míg eljutott a hazai mo­zivászonig. Nehéz múltjára utal a többi között az a tény is, hogy ékes francia nyelven, magyar feliratokkal szól hoz­zánk. 1976-os cannes-i premierje óta hallani s olvasni róla, ám látni egészen mostanáig nem lehetett. (Pedig majd egy évtizede „elindult” a közönség felé, hozzálátott a Mokép a forgalmazás előkészítéséhez.) Jancsó, a közismert Habsburg-törté- netet, a mayerlingi tragédiát, Rudolf trónörökös és Vetsera Mária 1889-ben bekövetkezett szerelmi halálát vette alapul ehhez a filmjéhez. (Könyvtárnyi mű szól a szerelem rejtélyéről.) Persze, csak annyira tényszerű a Magánbűnök, közerkölcsök, mint a rendező más opu- szai: a megtörtént események lényegé­ben csak ürügyet jelentenek a történe­lemből merítő meséhez. Mert a légkör­nek semmi köze az Osztrák—Magyar Monarchia történelmi levegőjéhez, sokkal inkább benne érezhető a hetve­nes évek elejének dezilluzionizmusa, a hatvannyolcas diákmozgalmak és láza­dások, leverések, szellemi kiábrándulá­sok levegője. A sztori színhelye a csodálatos Me- yerling, az itteni elegáns környezetben unatkozik Rudolf, a kedvét kereső ba­ráti társaságban. A történet lassan kör­vonalazza, hogyan, miként lázad fel a fiatal trónörökös udvaroncaival az el­lentmondást nem tűrő „paternalista” császár ellen. Lázadásuk kis- és nagy- csoportos perverz játékokban, provo­kációnak szánt orgiákban valósul meg. Rudolf meghívja vidéki kastélyába a köreibe tartozó aranyifjúságot, és részt vesznek a mulatságon az éppen oda­csöppent Cirkuszi mutatványosok is. Isznak, táncolnak, énekelnek, polkák­ra, Strauss-keringőkre és lendületes ka­tonaindulókra különleges, botrányos tréfákat eszelnek ki. A középpontban Rudolffal, hermafrodita cirkuszi „mű­vésznő” szeretőjével és a szívéhez leg­közelebb álló vérfertőző testvérpárral, a herceggel és Sofiával. Jancsó verziójában a lázadás-szent­ségtörés négy főbünösét (a minden ki­csapongásukban cinkos dajkával) türel­mét vesztve maga az uralkodó löveti agyon. A két főszereplőből — gondos sminkkel — öngyilkost preparálnak, és kitalálják a legendát, miszerint a nős trónörökös nem kelhetett egybe a világ előtt szerelmével, ezért a hőn szeretett lánnyal (a dinasztia érdekére gondosan vigyázva) a halálba menekült. A fiatalok lázadása a filmben a tekintélyelvű rend­nek szól. Nem csoda, hogy a szándéko­san elkövetett, rafináltan kidolgozott botrányokat egy idő után a császári atya már egyszerűen nem képes tolerálni. Az annak idején nudista revünck. pornónak is minősített produkció első nyilvános vetítésein meglehetős viharo­kat kavart. A hazai sajtóban is olvas­ható volt a hír: Torinóban, ahol elő­ször került közönség elé, a területileg illetékes ügyész obszcenitás vádjára! kobozta el a filmet, és — felfüggesztet­ten - több havi elzárásra ítélte rende­zőjét, íróját és producerét. A Magán bűnök, közerkölcsök csak másodfokon minősült „művészetnek”, minek követ­keztében az elzárások is eltöröltettek. Nyilvánvaló tény, hogy a műben mez­telenségben. nagy változatossággal el­követett aktusokban nincs hiány, öt főbb szereplője (közöttük Balázsovits Lajos) többet van jelen ruhátlanul, mint felöltözötten. A magyar nézők számára ismeretlen olasz színészek és színésznők mellett kisebb szerepeket kapott a filmben Sáfár Anikó és a hí­res-hírhedt Staller Ilona is. A film, amennyire távol tartja magát a történelemtől vagy a politikától, iróni­ája, szándékosan felfokozott artisztiku- ma miatt épp annyira távol marad az erotikától vagy a pornográfiától is. Mert a helyenként operettdíszletek előtt lejátszódó tragédia elsősorban mégis­csak a szépséggel zsonglőrködő jancsói esztétikus teremtmény. Ezt célozzák a fantasztikusan koreografált egyéni, pá­ros és körtáncok, a más müveinél is gon­dosabban esztétizáló beállítások. A kü­lönben a végtelenül hosszúra nyújtott beállításairól is ismert rendező ebben a művében ellenrekordot állított fel: a ko­rábbiak legfeljebb néhány tucatnyi ka­meraállásával szefnben — híveit alapo­san elképesztve — ezúttal több, mint háromszázat használ. Jancsó életművének elemzői szerint annak idején ezzel a produkciójával lé­pett át egy új (bár nem hosszú ideig tartó) fejlődési korszakába, melyet az esztétizmus jellemez leginkább. (Ebben a „skatulyában” foglal helyet a Ma­gyar rapszódia és az Allegro Barbaro is.) Tény, hogy a hosszú ideig botrány­kőnek minősített alkotás fölött sem járt el nyomtalanul az idő. Másfél évti­zedes késéssel már nehéz találgatni, gyengéd politikai pikantériája vagy in­kább akciódús tömcgszex-jelenetei mi­att kellett Magyarországon ennyi időt dobozban töltenie? Károlyi Júlia TANULSÁGUL ÉS PÉLDAKÉNT Bajai kombinát: nehéz az út Érdemes figyelemmel kísérni a megye egyik legnagyobb vállalatá­nak a Bajai Mezőgazdasági Kombi­nátnak a sorsát. Az év elején kide­rült: az 1989-es esztendőt jelentős, 180 milliós mérleg szerinti veszte­séggel zárták. Mi történt azóta, mi­lyen sikerrel jártak terveik megva­lósításában és voltak-e buktatók? Erről kérdeztem Róka Istvánt, a bajai kombinát vezérigazgatóját. , Tovább tart a bizonytalanságérzet — Két hónappal ezelőtt arról beszél­tünk: csődbe jutott a kombinát, bármi­kor elkezdődhet a felszámolása. Most hogyan látja, van jövője, létjogosultsága a vállalatnak? — Kezdetben a pénzügyi helyze­tünk miatt — eléggé bizonytalanok voltunk. Lényeges minőségi különbség van a kezdeti és a mostani bizonytalan­ságunk között. Ugyanis, amikor kide­rült, hogy tönkrementünk, az is vilá­gossá vált előttünk, nem számíthatunk külső segítségre, magunknak kell rend- bphozni dolgainkat. Időközben azon­ban megváltoztak a jogszabályok és gátolnak bennünket. Nem sejthettük, hogy olyan jogszabályok lépnek életbe, amelyek megnehezítik az egyébként is nehéz helyzetben lévő vállalatok sor­sát, keservesebbé teszik mondhatom gátolják is — a normális pályára állást. A pénzügyi terhek nem zúdíthatok a kft.-kre — Az elmúlt két hónap eseményeinek sorába hozzátartozik az is, hogy önt áp­rilis elsejével, nyilvános pályázat alap­ján, megválasztották a kombinát vezér- igazgatójának. A pályázat határidejének lejárta előtti órákban még egyetlen jelentkező sem volt, s azért nyújtottam be a pályá­zatomat, végülis egyedüliként, hogy ve­zető hiánya miatt ne legyenek újabb nehézségek, másrészt erkölcsi köteles­ségemnek is éreztem, hogy e kritikus helyzetben ne futamodjak meg a fel­adatok elől. Ami pedig a cselekvésein­ket illeti, ezekhez előbb a dolgozóink, valamint hitelezőink és felsőbb hatósá­gaink bizalmát kellett elnyernünk. Ami kiemelkedően fontos volt számunkra a bankok türelmet ígérő álláspontja. — A kedvező háttér tette lehetővé a belső lépéseket? Ezek nélkül nem lehetett volna elindulni. Úgy határoztunk, hogy kor­látolt felelősségű társaságokat szerve­zünk, de hamar rájöttünk, a vállalatot nem lehet szétaprózni kft.-kre, ponto­sabban csak bizonyos egységek alkal­masak az önálló vállalkozásra. Ugyan­is a fönnálló pénzügyi terheink olyan mértékűek, amelyet nem lehet rázúdí­tani a kft.-kre, mert azok is összerop­pannak. Tagjainknak nincs pénze ah­hoz, hogy a termelést finanszírozzák, az egész vállalati gazdálkodást stabili­zálják. E tárgyinak nevezhető ok mel­lett föl kell említenem azt, hogy ennek a vállalkozási formának megvannak a sajátos szabályai, amit tökéletesen is­merni kell ahhoz, hogy életképes kft.- ket lehessen szervezni. Tanulni kellett a vezetőknek is — Nem haragszik, ha feltételezem: az első számú vezetők sem igen lehettek tájékozottak, nem ismerték kellően, mit jelent kft.-t szervezni és ebben dolgozni. Végül is ez az igazság és a szerve­zése közben ismertük meg. Kitűnt szá­munkra az, hogy vállalatunknál csu­pán azok az egységek alakíthatók át kft.-kké, amelyek folyamatosan ter­melnek és nem lehet ott alkalmazni, ahol ciklikus termelés van. Ezért a me­zőgazdasági alaptevékenység megma­radt a vállalati termelési körben, ami­nek nemcsak pénzügyi okai vannak, hanem az is, hogy a földhöz az új föld­törvény életbelépéséig semmilyen for­mában nem akartunk hozzányúlni. Vi­szont ebben az ágazatban is szükség volt hatékonyságjavító lépésekre. A két nagy kerületünket hat kisebb egységgé alakítottuk azzal az előrelátással, hogy feltételezhetően az állami cégek sem kerülhetik el a privatizációt, s a hat egység mindegyike alkalmas, — illetve az lesz — az önálló gazdálkodásra. — Az újjászervezés azt jelenti, hogy az egységek megkapták a termeléshez szükséges gépeket, eszközöket stb? A rosszat kft.-kkel „megjavítani” lehetetlen — Lényegében és elméletileg az alap- tevékenységben megszervezték a kft.- ket, csak éppen nem önálló vállalkozás­ként működtetik. Ennek alapvető oka az, hogy véleményük szerint csakis szi­lárd pénzügyi alap és helyzet esetén le­hetséges a siker reményében kft.-ket szervezni ? Pontosán így van és biztos vagyok benne, hogy ahol nem így értékelik, a megalakított kft.-k kudarcra vannak ítélve. Noha bevallom: kezdetben mi sem így gondolkodtunk. Ma tudjuk, kft.-t szervezni csak jól menő cégnél lehet, a rosszat kft.-kkel „megjavítani" lehetetlen. Minden számításunk ezt igazolja. Ugyanis eleve működésképte­lenné válik az a kft., amelyre még plusz pénzügyi terheket pakol rá az anyavál­lalat. Képzelje el, ha a vállalat összes adósságát —- hitel, kamat, kereskedel­mi tartozás — szétosztjuk a kft.-k kö­zött a forgóeszközöket azonnali kifize­tésre vagy részletre — a mindenkori kamatlábbal terhelve adjuk el nekik. Szerintem olyan kft. nincs a világon, amelyik ezt elbírja. Tehát úgy döntöt­tünk, hogy az egységek csak bérleti dí­jat fizetnek, valamint az általuk kivá­lasztott, igényelt forgóeszközök értékét fizetik ki. A vállalati pénzügyi terheket viszont a kombinátnak kell egy eszten­dő alatt rendeznie, s csak ezután kép­zelhető el, hogy az egységek valódi kft.-kké alakulnak. A működési (szer­vezeti) és pénzügyi feltételek szinkronja elengedhetetlen az önálló gazdálkodás­hoz. Legfontosabb: gyorsan pénzhez jutni — Mi kell ahhoz, hogy a Bajai Mező- gazdasági Kombinát egyenesbe kerül­jön, s az év végére a pénzügyi mérlegük ne mutasson veszteséget? Jól szervezett termelés és precíz pénzügyi ütemterv. Ugyanakkor őszin­tén meg kell mondanom, hogy nem a termelés határozza meg az eredményes­ségünket, hanem az, hogy képesek va­gyunk-e eladni olyan áron és gyorsa­sággal termékeinket, valamint vagyo­núnknak egy részét, ahogyan tervez­tük. Ugyanis mihamarább pénzhez kell jutnunk, amiből adósságaink és a ka­matok törleszthetők, ha viszont késle­kedünk elsősorban a kamatok, mint a rozsda a vasat elemésztik a kombiná­tot. — A bankoknál jelenleg még mindig sorban áll a vállalat. Az új rendelkezé­sek viszont szigorú kötelezettséget —- az első számú vezető személyes felelősségé­vel — rónak a tartósan sorban álló vál­lalatokra. — Ez a rendelet nehezíti és teszi bi­zonytalanná a helyzetünket, amely sze­rint: ha egy gazdálkodó egység a banki sorbaállását 30 napon belül nem tudja feloldani, akkor a vállalat vezetőjének büntetőjogi felelőssége mellett intéz­kednie kell a vállalat felszámolásáról. Remélem ez az önfeljelentési törvényt — amely a 22-es csapdája — az új par­lament eltörli. — A törvény ennek a vállalatnak és vezérigazgatójának mennyi ideig enged oxigént? Szorosan véve június 8-áig, lénye­gében pedig az adminisztrációs proce­dúrát, ügyintézést is figyelembevéve esetleg június végéig. — Az állami vagyon kezelője a va­gyonügynökség mennyire szól bele az értékesítésbe, a vállalat működésébe? — A vagyonügynökség külön misét érdemel. Hinné valaki, hogy ebben az országban több, vagyonügynökség van? Mi végigjártuk a kálváriát. Egy hetünkbe tellett, míg biztonsággal meg­nyugodhattunk például abban, hogy amennyiben állami vállalatnak adjuk el a harmincmilliónál nagyobb értékű va­gyonúnkat. nem kell bejelentenünk, s ehhez a vagyonügynökség hozzájárulá­sát sem kall kérni. Egyébként a vásár- lópartncrünk saját biztonsága érdeké­ben kérte, hogy a törvény ilyen szelle­mű értelmezéséről az ügynökségnél személyesen győződjünk meg. Ebből az is világosan kitűnt számunkra, hogy a fegilletékesebbtől sem várhatunk sem­miféle segítséget a kilábaláshoz. Újabb elbocsátás nem lesz — Mi történt a vállalati dolgozókkal? — Az adminisztrációt csaknem egy- harmadára csökkentettük, a vezetést leegyszerűsítettük például három he­lyett egy vezérigazgató-helyettes van a kombinátban és minden vezetői poszt „direktre kapcsolt”, vagyis áttételek nélküli, közvetlen munkaterületi irá­nyítást alkalmazunk. Az 1500 dolgozó­ból 600-700 közötti létszám marad a vállalatnál. Szervezeti intézkedések ha­tására 442 fő távozott a kombinátból. Felmondással 174 főnek kellett elhagy­ni a vállalatot. Kft.-ben május közepé­ig mintegy 370 fő kap munkát. — Lesznek-e meg elbocsátások? Erre nincs szükség. Ugyanakkor akiket elbocsátottunk három hónapig, illetve ezen belül addig, amíg munkát nem találnak fizetésüket megkapják. Őszintén meg kell mondanom, hogy az elbocsátások nem minden esetben vol­tak humánusak, több egységünknél mechanikusan, lelketlenül, felületesen végezték, amiért én is szégyenkezem. A hozzám érkezett bejelentések alapján megvizsgáltatom a történteket, ami után levonjuk a következtetéseket és a szükséges intézkedések sem maradnak el. Csabai István Megkínált cigarettával, lie- • lyet mutatott és megkér­dezte. Mi újság? Mit felelhettem volna neki? Nyicsevo. O engem fi­gyelt, én öt, de sehogy nem akart a beszélgetés elkezdődni kettőnk kö­zött. Mégis ö törte meg a csendet, odajött hozzám, megkínált cigaret­tával és elnézést kért, kimagyaráz­kodva magát, hivatkozott családi életére, amiért ideges volt és ne ha­ragudjak, nem fordul elő többé. 1940. november közepe táján, mikor már minden reményem abban volt, hogy Rákosi Mátyással talál­kozhatok, fényes nappal kiszólítot­tak kihallgatásra, jóobogó szívvel, zaklatott lélekkel, hátratett kézzel mentem kísérőm előtt. Nem arra mentünk, mint máskor. A fejem zú­gott, miptha torkomat fojtogatta volna valami, nyitott ajtóval vártak, ahol nevetgélve beszélgettek. A parancs szót követve, a nyitott ajtón léptem be. Tágas terem, mint­ha tárgyalóterem lett volna, úgy tűnt. Köszönésemet fogadva leültet­tek. A kopasz fejről következtet­tem, hogy ez Rákosi Mátyás. Az egyik tiszt fölállt, zsebre tette egyik kezét és bemutatta a társaságot. Kezével mutatott az asztal körül ülőkre, nevüket is mondva, amit én az ötven év alatt elfelejtettem. Vé­gül rámutatott Rákosira. Kissé mo- lettabb volt, mint én gondoltam 15 év után. Szólam akartam, de hang nem hagyta el a számat! Összemo­solyogtak. Nyicsevo. Akkor már ki tudtam mondani: Rákosi Mátyás! Po ruszki pozsaloszta! Oroszul kér­jük. Elmondtam, hogy apámtól hal­lottam sokat Rákostól, a Szovjet­unióról és mint a nép gyermeke, kiváncsi voltam mindezt látni is, nemcsak hallani róla. Megemlítet­tem Fein Sándort is, azt, hogy hete­kig voltam vele és Rákosi Lídiát is láttam, bár nem adódott vele talál­koznom személyesen: honnan tud­tam, hogy Rákosi itt lesz november 7-re? Azt is megmondtam, hogy Sándortól szereztem tudomást róla. Megdicsértek! Rákosi jó kondícióban volt 1940- ben, a Csillag-börtön ütem úgy né­zett ki, mint egy jómódú földbirto­kos, aki gondtalanul élt ott, ahol mások sínylődtek, tönkrementek testileg, lelkileg. Rajta nem látszott meg a tizenöt évi börtön nyoma! A pár órás beszélgetésünk véget ért. Visszakísértek a cellámba. Búj­tam a könyveket, kevesebbet be­szélgettem, és ha valamit nem értet­tem, megkérdeztem a nagykövetet. Életem legszebb, legmegelégedet- tebb napjai itt teltek el. Olyan laká­som az ötve'n év alatt, olyan kasz­tom azóta sem volt és már tudom, nem is lesz! Ki teleltem, aztán még egyszer jöttek értem. A transzport, amelyre felpakoltak, állt vagy száz vagonból! Mikor a vagon ajtaját ki­nyitották, csak a vashordó tűzhe­lyet láthattam meg az összepréselt, elcsigázott embereket, arra gondol­tam, Istenem, ha vagy, mert már én is kételkedni kezdtem benne, hogy létezik! Egyedül én voltam politikai fo­goly, a többi mind bűnöző. Magya­rul kérdeztem, hol kapok helyet? Nem válaszolt senki, tehát nincs magyar! Csak egyeaül én. Mintha nem tudtak volna beszélni, senki nem szólt, még azt sem, hogy bee. 1941. március 29-e, születésem napja volt. Kegyetlenül éreztem magam, hallgatva a száz ember hörgő horkolását, arra gondolva, hogy én milyen nagy marha vagyok. Gondolataimból görcsös zokogás riasztott fel, megtudtam, honnan jött, odamentem hozzá és vigasztal­ni kezdtem. Nem kel! sírni, nyugod­jál meg. Valóban, mintha hallgatott volna rám, elcsendesült, nemsokára el is aludt. Aztán csendben én is a helyemre mentem aludni. Mikor felébredtem, a szerelvény állt, töb­ben már régen nem aludtak, meg­kérdeztem, hol vagyunk. Kirovban voltunk, Moszkvától északra, tehát ismét északra. Kirov pályaudvarára gőzmoz­dony érkezett hosszú szerelvénnyel, melyet két hatalmas mozdony von­tatott maga után, három személy- kocsival, és utána bizonyos vagyok benne, nem kevesebb, kétszáz teher­kocsi, vagyis vagon. Ugyanolyan szállítmánnyal, mint a mienk, köz­vetlen a mellettünk lévő vágányo­kon állt meg. Azokban a vagonok­ban is emberek voltak, ha még azoknak lehetett őket nevezni, el­csigázott arcok, gondozatlan, hosz- szú szakállas emberek, mert azok voltak, ha erdőből szalajtott vadál­latoknak is néztek ki! A szerelvény végén ismét két mozdony. Egy-két ember leszállt, a pálya­udvaron várakozók pedig felszáll­tak. Különös látvány volt, amit elfe­lejteni annak, aki látta, soha nem lehet ! Az érkezett szerelvényre vizet hordtak, nem az örök. Örültek, hogy legalább egyszer annyit isz­nak, amennyi jólesik. Nem sokkal utána nagy pöfékeléssel elindult az érkezett szerelvény. Még pár napot ott rostokoltunk, nálunk minden rendben volt, de a többi vagonban hangos kiabálások hallatszottak mindenfelől. Észrevettem, hogy a többiek valamiben törik a fejüket, de miben? Nem vettem észre sem­mit. Egye meg a fene, gondoltam, ők tudják mit csinálnak, nem őr­ködhetem felettük. Amit kigondol­tak. úgyis végrehajtják! Minek ve­sződjem velük? Mielőtt elindultunk, vizet vettünk fel, mindenki annyit ivott, amennyi jólesett. Indulás előtt kinyitották az ajtót, leszállítottak bennünket ötösével, sorba állítottak és kijelentették, aki egy lépést tesz jobbra vagy balra, arra azonnal lő­nek. Körbefogtak bennünket, vala­mi harminc fegyveres. Még ez nem fordult elő, amióta ingyen utazgat­nak vetünk. Megkérdeztem, mi ez? Az egyik oroszul azt felelte, hogy szökés volt és ellenőrzés. Nem ná­lunk, hanem a másik Vagonban és átszámlálnak bennünket. Hárman is ötösévef számoltak, soha nem 0stimmelt! Es ha a mai napig szám­láltak volna, akkor sem stimmel, hol kevesebb, hol több volt a lét­szám, pedig tisztek voltak! Minden sorban öt ember. Mondom a nacsal- niknak, hány sor van ? Számolták és mégsem jöttek rá, csak mikor felvi­lágosítottam őket. Én vagyok a „sztarsi”, a vagon­parancsnok, engem akartak felelős­sé tenni. Hánynak feli lenni, kér­deztem. Százegy. Átolvastam én is, megvolt. Ok újraolvasták. Nincs meg, egy hiányzik. Megfogtak és bevágtak a vagonba. Kért őrt állí­tottak az ajtóhoz őrzésemre. Olvas­ták és olvasták, egy az nincs meg. Kérdem tőle, mikor már magam is untam, engem is odaszámolt? Vörös lett mint a rák, odaszaladt a vagon­hoz és ha nem húzódom beljebb, hát belém nyomja a szuronyát. Utána még vagy háromszor átszámláltak bennünket! Lecsillapodott és azt mondta: miért nem mondtam hama­rabb? Es kezével felém mutatott és társának mondta: Pravda Durák? Igaz, ugye, bolond? Megcsóválta a fejét és zsebéből egy csomag ciga­rettát adott. A többi vagonokhoz is engem vittek magukkal, nem mond­va meg, hányán vannak, és mindig stimmelt. A papírral egyeztették bemondásom szerint. Kaptam még egy pakli cigarettát. Egymás alá voltak írva, hogy melyik vagonban mennyi a létszám, nem tudták ösz- szeadni. Odahívtak engem és mikor összeadtam, kiderült, mindenki a helyén maradt, senki nem szökött meg. A szerelvény azután elindult velünk. Ki tudja, hová? ORVOS ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents