Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

1990. április 12. • PETŐFI NÉPE • 5 LÉKET KAPOTT A MAHAJOSZ? ( Uszályok kényszerpihenőn • Szokatlan látvány: a kira­kó ezúttal nem a vízen, hanem a parton várako­zik. A baleset után újra kell vizsgáznia. Mintha átok ülne az utóbbi másfél évben a Mahajoszon (Magyar llajófuvaro- zási Szövetkezet). Tavaly félig elsüllyedt egy kirakójuk, kigyulladt egy uszályuk. A tűzeset halálos áldozatot követelt. Ráadásul a ’89-es esztendő volt hosszú ideje az első, amikor csökkent az általuk kitermelt folyami sóder és homok mennyisé­ge. „Szegény embert még az ág is húzza” — tartja a közmondás. Ez a mahajoszo- sok esetében igaz lehet, mert mindezek után zsinórban, négyszer betörtek a központi irodájukba. Értékes rádiók, CB-készülékek bánták a hivatlan vendégek látogatását. A tettesek mind a mai napig ismeretlenek. Igaz, közben a ’88. évi munkájuk elismeréseként „Kiváló Szövetkezet” kitün­tetést is kaptak, de ki emlékszik ma már erre? A Mahajoszról mostanában inkább stílszerűen az a hír járja, hogy léket kapott, és hamarosan elsüllyed. A rövid, szakszerű leírásból a lai­kus számára is egyértelmű, hogy eb­ben az esetben egy sor mulasztás okozta a bajt, ami sokba került a bajai szövetkezetnek. A gondatlan­ságért legalább két hét termeléski­eséssel és ki tudja egészen pontosan, mennyi kiemelési költséggel kellett fi­zetniük. És akkor még az aránytalan terhelés okozta, esetleges deformáció miatti kötelező karbantartásra fordí­tott összegeket nem is említettünk! Rosszul záró bűvónyílás — Egy biztos: komoly bajok van­nak nálunk — szögezi le Gyömrei Sándor hajóvezető gépmester, aki március közepétől a szövetkezet ve­zetőségi tagjai közé tartozik. 1957 óta hajózik, több mint húsz esztendeje dolgozik a Mahajosznál. Szavainak önmagukban már ezek az adatok is komoly súlyt adnak: — Idézzük fel az eseményeket! Egy kirakó, amelyik két, úgynevezett szi­vartestre van építve, a helytelen üze­meltetés miatt elsüllyedt. — Mi történt pontosan? — Az egyik szivartest oldalán lévő „búvónyílás”, amely a szerelésekre, javításokra szolgál — rosszul volt le­zárva. Ezért, amikor a daru — telje­sen szabálytalanul — meghúzott egy, a közelben lévő uszályt, olyan mér­tékben megdőlt, hogy a víz befolyha­tott a rosszul záródó búvónyíláson. A belső oldali szivar megtelt vízzel és elsüllyedt. A hajózás veszélyes üzem — Azután ott volt a 164-es uszály szörnyű esete — folytatja a felsoro­lást Gyömrei Sándor —, nem vagyok benne biztos, hogy a tüzet okozó olajkályhát az előíráspknak megfele­lően évente ellenőrizték. Ráadásul, helytelen terhelés miatt az uszály még ferdén is állt a vízen. Szóval, megtör­tént a baj. Meghalt egy ember. Le­égett a lakótér, meg a kormányállás. Nosza, nekiestek a javítóban az öreg teknőnek: új lakóteret és kormányál­lást építettek rá sebtiben. Most meg kiderült, hogy a fenék javíthatatlan; az uszály használhatatlan. Több százezer forintot kidobtak az abla­kon. Mondja: ezért ki fog felelni? A cégünk így is rosszul áll, úgy tu­dom, komoly összegű tartozásaink vannak. A hajóvezető indulatos szavai egy­re sötétebb képet formálnak a Maha­joszról. A karbantartókkal különö­sen elégedetlen. Pedig azt ő is elisme­ri: van közöttük néhány igazán jó szakember. Csakhogy laza a munka- fegyelem, s így minden a feje tetejére áll. A hajózás veszélyes üzem, s itt senki sem lazíthat, mert az súlyos kö­vetkezményekkel járhat. Rakodás érkezési sorrendben — A 122-es kotró most is bent van a javítóban — magyarázza, majd nyomatékkai hozzáfűzi: Most, ápri­lisban! — Máskor, ilyenkor már tel­jes kapacitással dolgoztunk. Ezúttal még a kemény télre sem hivtkozhat- nak. Azután itt van a vízügyesekkel (Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság) kötött szerződés dolga. Tavaly, amikor megtudtam, hogy berakás­kirakási szerződést kötünk velük, a decemberi munkásgyűlésen nekisze­geztem az elnökünknek a kérdést: nem befolyásolja-e majd ez az egyez­ség hátrányosan a mi keresetünket? Ő akkor kapásból rávágta, hogy: nem. Most meg kiderült, nem volt alaptalan az aggodalmam, mert jó, ha a felét hazavisszük a korábbi kere­setünknek. Az elmúlt munkahetemen például mindössze 200 vagonnyi ka­vicsot szállítottam Bajára. Ez normá­lis viszonyok között kétnapi teljesít­mény! •- Miért csak ennyi? — A szerződés miatt egyszerűen nem férünk hozzá a rakodáshoz. A megállapodás ugyanis kimondja: „Érkezési sorrendben megy a rako­dás.” Emiatt egész napokat ácsor- gunk tétlenül a saját kotróinknál. Várjuk, hogy megteljenek a vízügyi- sek uszályai. Nem tudom, hogy mi lesz így velünk, de az biztos: egyre tarthatatlanabb a helyzetünk. A karbantartók nyújtott műszakban javítják a 122-es kotrót. Gaál Béla ( Folytatjuk ) VILÁGGAZDASÁGI PANORÁMA ÉPÍTÉSFELÜGYELET ÉS A MŰSZAKI VEZETŐ Nem épülhet rossz ház ? Nemrégiben az építésfelügyelettel — német ne­vén Baupolizei — foglalkoztunk egy cikkünkben, utalva arra, hogy sokmilliós utólagos többletki­adástól kímélte meg az építkezőket a hatósági el­lenőrzés, és a szakemberek által adott műszaki megoldási javaslat. Jelentkezett ezt követően szer­kesztőségünknél Makkainé Hoksza Éva magánter­vező, vagy az április 1-jétől életbe lépett vállalko­zói törvény szerint egyéni vállalkozó, aki röviden összefoglalva elmondta: igazából Magyarországon nem is lehetne rosszul, hibásan elkészült épület, mivel az előírások szerint minden épittetőnek köte­lező műszaki vezetőt alkalmazni, s az ő aláírása nélkül nem adható ki a lakhatási engedély. Ennek ellenére hibásan épült, sőt, nemcsak esztétikai, ha­nem balesetvédelmi, biztonsági követelményeknek meg nem felelő lakóházakról nemcsak tudunk, hanem mi magunk is bemutattunk néhányat. De mit mond erről a tervező? Makkainé Hoszka Éva a jogszabályokból idézi, hogy házilagos kivitelezésnél kötelező felelős mű­szaki vezető alkalmazása. Ilyen munkát elvállalhat saját maga az építettő — amennyiben erre megvan a jogosultsága —, vagy építőközösség szakembere, dolgozója, megbízottja. Szükséges hozzá felsőfokú szakmai végzettség, vagy technikusi vizsga és meg­felelő gyakorlati idő, de lehet műszaki vezető ipar­jogosítvánnyal rendelkező kőművesmester is. Hogy mi a feladata, és hogyan dolgozik, azt Makkainé a saját példáján keresztül mondja el: — Kecskeméten, a tanács műszaki osztályán kapható nyomtatvány is előírja, hogy 8 nappal az építkezés megkezdése előtt be kell jelenteni, hogy ki a műszaki vezető, s ha menet közben változás történik, azt is. Én, az ügyfeleim érdekében, ezt mindig magam teszem. Általában 30 épületem van egy évben, ahová az építkezés ideje alatt kijárok, ellenőrzők, dokumentálok. Amennyiben a műsza­ki vezető az előírásoktól való eltérést tapasztal, joga van az építkezést leállítani, így a hatóság az építési engedélyt visszavonhatja, a pénzintézet en­gedély híján megszüntetheti a hitel folyósítását, sőt. engedély nélküli építkezéssé átminősítve az ügyet, bírság is kiszabható. Ha ezen előírásokat mindenki betartaná, nem készülhetne műszakilag kifogásolható épület. A kérdés, persze, ezúttal nyilvánvaló: miért van mégis rossz épület. Merthogy találunk ilyeneket. — Ha van hibás ház, akkor nem végzik el a feladatukat a műszaki vezetők. Lehet, hogy az építtetők nem jelentenek be egyáltalán műszaki vezetőt, és ezt az elsőfokú építési hatóság nem kéri számon. Elég nagy a zűrzavar e téren. Erre utal az is, hogy a műszaki vezetőnek, akit az építtető fizet, a megbízójával kellene vitába szállnia, a hatóság szempontjait képviselve. Ez pe­dig azt a kockázatot jelentené, hogy megköszönik munkáját, és elesik a jövedelemtől. —Aki a műszaki vezetést elvállalta, az mindig az építtető érdekeit képviseli akkor, amikor egy-egy rossz megoldásra rámutat — így Hoksza Éva. — Lehet, hogy tényleg elválnak egymástól, s ez történ­het a műszaki vezető döntése nyomán is, mert nem vállalja a felelősséget a rossz, vagy a tervtől eltérő megoldásért. De ezt megelőzheti az is, hogy az épí­tési hatóság menet közbeni ellenőrzése is felfedezi a hibát, s akkor már két szakmai véleményt minden­képpen el kell fogadnia az építtetőnek. Gond, persze, változatlanul adódhat abból, hogy a hatósági szemle után keletkezik a hiba, vagy egy „kőszívű” műszaki vezető elküldése után egy „humánusabb” vagy „kockázatviselőbb” lép a helyére. — Van ilyen, de ez mindenkinek a saját szakmai felelősségére, s az aláírt szerződésre bízható kérdés mondja a magántervező. — Az biztos, mert előfordult, hogy én például nem írtam alá a lakha­tási engedélyhez szükséges dokumentumot, mert műszakilag kifogásaim voltak, s akadt kollégám, aki aláírta a nyilatkozatot. Arra pedig kiadható a lakhatási engedély. A módszert, persze, vizsgálhat­ná a hatóság, mérlegelhetne, de nem teszi. S igazá­ból nem is túl nagy haszonnal tehetné, mert akkor, amikor ez az irat hozzá kerül, vagy a lakhatási engedély kiadását megelőző hatósági bejárás során számos, építés közben elkövetett hiba, rossz fneg- oldás észrevétlen marad. Hogy várható-e változás? Hoksza Éva szerint legfeljebb a tervezői névjegyzékből töröltethetik a műszaki vezetőt, s akkor nem vállalhat tovább magántervezést. Ez a legsúlyosabb szankció, de ilyenről nem tud. S egyébként is, ha kiderül a ház körül valami műszaki rendellenesség, azt mind a tulajdonos, mind az építész igyekszik lehetőleg nem nagydobra verni. — Elképzelhetőnek tartanám — folytatja a gon­dolatot —, hogy például ne az építtető bízza meg a műszaki vezetőt, most ugyanis én vele állok szer­ződéses jogviszonyban, hanem az építtető a ható­ságnak fizetne, s az jelölhetné ki az adott létesít­mény műszaki vezetőjét. Természetesen ez is lehetséges, vagy ezenkívül még sok más megoldás. De addig, amíg a jelenlegi­nél jobb kialakul, érdemes az épitési hatóságnak változatlanul figyelni, s tanácsokat, megoldási ja­vaslatokat adni, a menet közbeni hibák megszün­tetésére. Mégpedig éppen azért, amiért a magán­tervező is szót emelt, s amiért cikkeink is íródtak: az ügy fél, az építtető érdekében, hogy ne dobjunk ki fölöslegesen milliókat. Váczi Tamás KIADÓ alatt, a fUapka u. sz. ; a volt Dutép-irodaház I. emeletén 3 egybenyíló irodahelyiség, ill. a földszinten 40 m* alapterületű irodahelyiség üresen, esetleg berendezve, telefonhasználattal. Bérleti dij megegyezés szerint. Érdeklődni személyesen vagy telefonon: 29-866, hétfőtől csütörtökig 8—16 óráig, Farkas Pálnál. 1021 ANGLIÁBAN MÁR BETILTOTTÁK A TARLÓÉGETÉST Angliában végképp betiltották az őszi tarlóégetést, s ennek minde­nekelőtt környezetvédelmi oka van. A brit mezőgazdasági miniszter ezt a bejelentést azzal indokolta, hogy a tarlóégetés veszélyezteti a közeli autóutak biztonságát, hozzájárul a savas esők kialakulásához, és szere­pe van az egész glóbusz légkörét fenyegető üvegházhatás létrejöttében. A szigetországban egyébként jelenleg évente 5 millió tonna szalmát égetnek el, s ez, szakemberek szerint, óriási veszteség a talaj szempont­jából is, hiszen, ha beszántanák a földbe, valamennyi értékes anyag újra hasznosulna. (APA) A HITELKÁRTYA RABJAI Nyugat-Európában alig tíz éve terjedt el a hitelkártyarendszer, s az öreg kontinens lakói maris beleestek abba a csapdába, amelybe a tengerentúliak pár évtizede: azaz tömegesen szegényednek, adósodnak el a családok. A vásárlók fizetésképtelenségének járványa először a szigetországban ütötte fel a fejét, onnan terjedt át Észak-Európára, majd a mediterrán országok következtek. Nyugat-Németországban például a 27 millió háztartás fele legalább 15 ezer márka adóssággal birkózik, és másfél millió olyan család van köztük, amely képtelen rendesen törleszteni. Az adósok egy része váratlan katasztrófák, a munkahely elvesztése, betegség miatt képtelen fizetni, ám mind többen vannak olyanok, akiknél a vásárlás, azaz a minden ésszerű határon túl való költekezés, már szinte szenvedély. A könnyen kapható hitelek csapdáját nehéz elkerülni, ezért például az NSZK-ban azt fontolgatják egyes szakértők, hogy törvényileg valamelyest korlátozni kellene az állampolgárok jelenlegi hitelkartya-aláirási jogát. Most ugyanis egyet­len felelőtlen aláírással a teljes anyagi összeomlást idézhetik elő a vásárlási láznak áldozatul esett polgárok. (Panoráma) MI LESZ VELED, KUBA? Kuba egyre nagyobb gazdasági bajban van, s bár ezt Castro igyek­szik a végsőkig palástolni, a szakértők már nem sok időt adnak a mind ingatagabb alapokon nyugvó kubai gazdaságnak. Közismert, hogy a szigetországot lényegében a szocialista országok tartják el, és az utóbbi időben a Szovjetunióban is mind többen követelik az évi sok százmillió rubeles segélyek leállítását. Ám a jelek szerint a súlyos fenyegetettség sem képes rávenni az ország vezetését arra, hogy alapvető változásokat kezdjen a gazdaságban, továbbra is a monokultúrás mezőgazdaságra építenek, most abban bíznak, hogy a fő, és csaknem egyetlen exportcik­kük, a cukor, az idén is rekordtermést hoz. Ez, persze, mind kevésbé elég ahhoz, hogy Kuba gazdasági összeomlását megakadályozza, hi­szen a cukor világpiaci ára igen nyomott, és a feldolgozásban is súlyos gondok vannak. (Reuter) 0 OLCSÓBB A TELEFON — DE NEM NÁLUNK! A telekommunikáció közismerten az egyik legsikeresebb üzleti ág, különösen a nemzetközi hírközlés. Itt ugyanis az elmúlt öt évben a vadonatúj technológiák bevezetése révén drasztikusan csökkennek a költségek. Mindennek következménye, hogy az USA-beli ATT telefon- társaság az idén igen jelentősen, 10—25 százalékkal csökkenti a nem­zetközi és belföldi telefonhívások díját. Mindenekelőtt a magánszemé­lyeket és a kisebb társaságokat kívánják az alacsonyabb tarifákkal megnyerni. A legnagyobb árzuhanás azoknál az automaták által lebo­nyolított nemzetközi beszélgetéseknél lesz, ahol a kezelőszemélyzet, a karbantartókat leszámítva, végleg eltűnt. (Reuter) ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Rendkívüli hitelakció előleg befizetése nélkül a Bácsalmás és Vidéke ÁFÉSZ bácsalmási bútor- és vas-műszaki áruházaiban Kedvező kamatok! Felvilágosítás: BÚTORBOLT, 48-as telefon VAS-MÜSZAKI ÁRUHÁZ, 76-os fx telexen: 81-315 (áfész központ) Ha olajos vagy olaj-, zsír-, emulziósszennyvíz- elhelyezési gondjuk van, forduljanak hozzánk! A szennyvíz keletkezési helyére szállított be­rendezésünkkel helyszínen vállaljuk annak megtisztítását, mennyiségtől és minőségtől függően, 3000—5000 Ft/m3 egységáron. A keletkező víztelenített iszap (mely az emul­zió mennyiségének 2-3%-a) veszélyes hulla­dékként kezelendő. Keviterv Miskolci Iroda Miskolc, Katalin u. 1. Telefon: 87-013 Ügyintéző: Zsóri András 982

Next

/
Thumbnails
Contents