Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-02 / 77. szám

1990. április 2. • PETŐFI NÉPE • 5

Kivel lehet megegyezni

A lecsúszás „technikája”

Hogy a dolgozók az előttünk álló években igencsak rászorulnak az érdekvédelmre, az aligha vitatható. Hiszen alakuljon bármiféle koalíció, a gazdaság helyzete mindenképpen szűk mozgásteret enged az új kormánynak, ami annyit jelent, hogy megszorító, az életkörülményeket rontó intézkedésekre továbbra is szükség lesz. Az infláció, a munkanélküliség, s az egyéb gazdasági nehézségek mértékében, persze, van különbség az egyes pártok választási ígéreteiben, de a fentiek minimuma is bőven elég az elégedetlenséghez.

Hiszen máris „helyzet van”: az elmúlt években folytatódott az elszegényedés, emberek egyre szélesebb rétege él mind nehezebben. S ami társadalmilag talán a leginkább veszélyes: a középrétegek, életszínvonaluk gyors csökkenése következtében, fokozatosan „lecsúsznak” a szegények, a rossz körülmények között élők közé, s ezt anélkül élik meg, hogy lenne valamiféle „technikájuk” a szegénység elviselésére. Ez a lecsúszás pedig szükségképpen radikalizálódással, növekvő elégedetlenséggel jár.

Ki képviselje . a munkavállalók érdekeit?

Annál is inkább, mert ez a folyamat mármint az életkörülmények romlása — rövid távon nem állítható meg, sőt, újabb veszély is fenyeget: a munkanélküliség. A munkalehetőségek beszűkülése két szempontból is fenyegető: egyfelől mind ez ideig volt némi lehetőség arra, hogy az emberek a főmunkahelyükön megkeresett jövedelmüket a második gazdaságban valamiképpen kiegészítsék. Igaz, hogy sokan „betegre” dolgozták magukat, feláldozva a pihenést, a családi életet, a szórakozást, de legalább ezen a módon tudták tartani az életszínvonalukat. A munkalehetőségek beszűkülése, a romló helyzet miatti piacszűkülés azonban megakadályozhatja ezt. Másfelől viszont veszélybe kerülhet a munkahely is — hiszen az országra váró strukturális átalakulás szükségképpen több tízezer munkahely megszűnésével járhat -—, s az új vállalkozások, a kelleténél lassúbb fejlődésük miatt, a veszteséges üzemekben feleslegessé váló munkaerőt rövid távon semmiképpen nem tudják felszívni. .• r i r*

Valószínüleg növekvő elégedetlenséggel kell tehát számolnunk a következő években.

Az ország számára ugyanakkor létkérdés, hogy sikerüljön ezt az elégedetlenséget valamiképpen mederben tartani, a gondokon intézményesen segíteni.

A kérdés csak az, hogy ki, hogyan és ki ellen képviselheti hatásosan a dolgozók, a munkavállalók érdekeit? Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy e tekintetben még igen sok a zűrzavar. A sokasodó sztrájkfenyegetések, a tüntetések azt látszanak igazolni, hogy a munkavállalók nem bíznak a tárgyalásos megoldásban, úgy vélik, követeléseiknek látványos demonstrációkkal is nyo- matékot kell adniuk.

De vajon kivel kellene tárgyalni, s kinél érdemes tiltakozni? A legutóbbi időszak megmozdulásaiban egy közös vonás feltétlenül volt: a tiltakozók a kormány intézkedésére vártak. Olyan esetekben is így történt ez, amikor saját vezetőiknél kellett volna tiltakozniuk—ezek a vezetők azonban, többnyire maguk is ott álltak a sztrájkolok között, s dolgozóikkal együtt mutogattak a kormányra: ő a hibás.

Erős és független szakszervezeteket

Persze, könnyű mondani, hogy sztrájkolni, tüntetni a tulajdonos ellen kell. Ugyan ki tudja, hogy ki — és főleg, hogy ki lesz — a tulajdonos? Egy tulajdonreform közben aligha várható el, hogy a dolgozók ezen gondolkodjanak — sokkal valószínűbb, hogy ismét csak a kormány ellen fordulnak, tőle várnak megoldást.

A kérdés csak az: vajon képes-e a oiegújult szakszervezeti mozgalom tárgyalásos útra terelni az elégedetlenséget? Lesz-e a SZOT-ot felváltó Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének, s mellettük a független szak- szervezeteknek annyi tekintélyük, hogy hatásosan lépjenek fel a dolgozók érdekében? Ezt ma még nem lehet látni. Csak annyi bizonyos: a dolgozóknak erős és független szakszervezetekre van szükségük ahhoz, hogy érdekeik valóban védve legyenk.

De az erős szakszervezet a kormánynak is érdeke. Hiszen a szakszervezetekkel nem csak tárgyalni kell - meg is kell egyezni velük. Megegyezni pedig csak olyan szakszervezettel lehet, amelyik az érdekképviseletben „kifelé” erős ugyan, de erős „befelé” is — van annyi tekintélye tagjai előtt, hogy ha a szükséges struktúraátalakító intézkedésekről úgy lehet megalkudni velük, hogy a megegyezést a tagság is elfogadja. Ha ugyanis a megegyezést utcai demonstrációk helyettesítik, annak mind a kormány, mind a szakszervezet, de legfőképpen annak tagsága csak a vesztese lehet.

Kozma Judit

Megmenti-e a Nyugat Kelet-Európát?

A Nyugat segít kimászni a gödörből! — ebben ma nagyon sokan bíznak, s erre nagyon sokan hivatkoznak, ha a magyar gazdaság jövője kerül szóba. Honfitársaink jelentős része úgy gondolja, nekünk kijár egy új Marshall-segély, s ezt meg is fogjuk kapni.

Nem a kiábrándítás, inkább a józan helyzetértékelés céljából érdemes szemügyre venni, miként vélekedik erről a nyugati segítségről, hazánk és egész Kelet-Európa gazdasági esélyeiről egy neves francia szaklap, a Le Nouvel Economiste.

A lap szerint várhatóan egy, de lehet, hogy több évtized kell ahhoz, hogy Kelet-Európábán életképes gazdaságokat hozzanak létre. A mosíani helyzet nem hasonlítható az 1945-öshöz. Akkor tönkrement üzemeket kellett helyreállítani, ami lényegében anyagi feladat. Ma a volt kommunista országok teljes szervezetét kell átalakítani, működőképessé tenni, ami egyedülálló, eddig soha sehol nem volt rá példa. Ezek az országok nemcsak elszegényedtek, hanem mélyen eltorzította őket a fél évszázadnyi kommunizmus — írja a francia közgazdasági lap. Nincs életképes árrendszer, ami a probléma gyökere, hiszen ennek hiánya lehetetlenné teszi a racionális gondolkodást és magatartást a gazdaságban. Ennek csak további mellékhatása a munkamódszerek, az üzemszervezés, a piaci viszonyok kelet-európai káosza.

„Ennek alapján joggal gondolhatjuk, hogy a keleti országok még hosszú ideig nem lesznek normális üzleti partnerek. Nem szabad engedni a kielégítendő szükségletek csábító vonzásának. Ha el akarjuk

kerülni, hogy a keleti országokkal hasonló kellemetlenségeink legyenek, mint a harmadik világgal, az újjáépítést óvatosan kell finanszírozni.” Mindezek után nem is meglepő az a meglehetős szigor, amelyet a francia szaklap a pénzügyi segélyek odaítélésekor javasol. Eszerint feltétel nélküli adományok kizárólag az olyan nyomorúságos helyzetben lévő.országoknak nyújthatók, mint Lengyelország, ahol az éhínséget kell elkerülni. Beruházási célra csak oda és olyan vállalkozásba szabad pénzt fektetni, ahol biztos exportra lehet számítani. Ezek a fejlesztési gócok a helyi gazdaságtól némiképp elszakadva működhetnek, például a gépkocsi-összeszerelésben, vagy külső piacra termelő alkatrészgyártásban. A beruházások klasszikus finanszírozását, azaz a hitelek nyújtását vagy tőkerészesedés szerzését, a lap kizárólag a stabilabb kelet-európai országokban, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon tartja biztonságosnak. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy még ezekben az országokban is sokkal bizonytalanabb az alaptőke megtérülése és a jövedelmek átutalása,' mint a nyugati államokban.

Mindezek alapján a francia köz- gazdasági lap leszögezi: „El kell ismerni a nyilvánvaló igazságot: a keleti országok korántsem testesítik meg az eldorádót. A gazdasági és pénzügyi körök mostani lelkesedése, úgy tűnik, kevéssé átgondolt, és sok csalódás forrása lehet.” A cikk utolsó mondata akár a magyar gazdasági és pénzügyi körökre is vonatkozhatna.

P. É.

Szemenszedett

igazságok

„Nem vagyok egészen biztos abban, hogy a francia értelmiségiek okosabbak az amerikaiaknál. Eddig már több ostoba francia alakított kormányt.”

Claude Lévi-Strauss, francia antropológus

*

„Thatcher asszony mindig fejedelmi többesben említi önmagát. Ha netán lezuhanna helikopterével, akkor vajon mi esnénk le, vagy csak Ő?”

Egy brit vicclap kérdése

*

„A kutyám a legnagyobb színész. Mindig eljátssza, hogy mennyire szeret, ha éhes."

Marton Brando, amerikai színész

*

„Azt hiszem, Fidel Castro olyan ember, aki nem kedveli az élet természetes dolgait; nem szeret táncolni, nem szereti a zenét, sem a festészetet, utálja a családi köteléket. Elutasítja tehát azt is, amit a többség szeretne: a reformokat.”

Martha Frayde

volt UNESCO-nagykövet

*

„A csőd küszöbére koporsószögek erősítik a szerencsepatkót."

M. S. publicista *

„Noha környezetünk egyre piszkosabb, a felelősöknek továbbra is tiszta a keze.”

Egy francia képviselő felszólalásából

MÁSFÉL ÉV AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

A boldogságforrások nálunk is megtalálhatók

Kiss Katalin főiskolai adjunktus, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet munkatársa néhány hónapja érkezett haza hosszabb külföldi útjáról. A bostoni Kodály- intézet meghívására — előadás- sorozatokat, karvezetői szakkurzusokat tartva — másfél évet töltött az Egyesült Államokban. Elsősorban a bostoni társintézetben, mely az alapítása óta eltelt 20 évben sokat tett a kontinensen a Kodály nevéhez kötődő módszer elterjesztéséért. Ma már majdnem félszáz a hasonló céllal létesített intézetek száma. Kiss Katalinnal találkozásunkkor benyomásairól, tapasztalatairól beszélgettünk.

Még ma, fél év elteltével is sokan megkérdezik tőlem: megszoktam-e már újra itthon? Válaszom általában az, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megszokni, más dolgoktól pedig nem is lehet elszokni sohasem. Nem vágyom vissza, nem álmodom azt, hogy kinn vagyok újra. Előfordul viszont, hogy itthon is azokat az emberi pozitívumokat keresem, amelyekhez kinn nagyon könnyen hozzászoktam. Nem tudom megszokni például, ha itt valakitől megkérdezik, hogy van, arra válaszként csak egy panaszlista jöhet. Mint ahogyan azt sem, hogy nem látni az utcán sugárzó, de legalábbis derűs arcokat. Noha én nem érzem, hogy ezeknek az embereknek minden szempontból boldogtalanoknak kellene lenniük. Nyilván nehezebb itt az élet, de az alapvető boldogságforrások nálunk is megtalálhatók.

— Gondolom, rengeteg élményben is volt része.

— A legfontosabbak a koncertek voltak. Ez idő alatt végighallgattam a világ szinte összes jelentős zenekarát és szólistáját, akikkel Magyarországon, sajnos, nem találkozhatunk, hisz nem tudjuk megfizetni e kiváló művészeket.

— Nemcsak Bostonban, hanem az Egyesült Államok más nagyvárosainak főiskoláin, egyetemein is tartott előadás-sorozatokat, elméleti, gyakorlati kurzusokat, vezetett kórusokat, zenekarokat, előadott nemzetközi konferenciákon. Milyen tapasztalatokat szerzett a katedrán?

— Nagyon tanulságos volt a felkészülés. Elsősorban azért, mert meg kellett tanulnom, hogyan lehet meggyőzően, vonzóan formába önteni mindazt, amit az ember tud. Itthon erre alig figyelünk. Magyarországon gyakran nagyon okos, felkészült emberek is kiállnak előadást tartani úgy, hogy felolvassák. Nemritkán még azt is rosszul: dadognak, bizonytalanok. Az amerikai előadóktól megtanultam, hogyan kell felépíteni egy előadást úgy, hogy élvezetesen közöljük az információkat. Az amerikai felnőtt diák ugyanis más elvárásokkal áll tanára elé. Nem elégséges a kiváló szaktudás, ehhez egy partnerkapcsolatot is igényel. Tapasztalataim szerint semmi köze az itthoni sematikus elképzeléseknek az amerikai oktatási rendszerhez. Jártomban-keltemben meggyő• Pillanatkép cp\ óráról a bostoni kodály-kö/ponthan.

zödhettem arról, hogy minden állam mennyire más és más. Sőt — a földrajzi környezetből is adódóan — az államokon belül is rengeteg az eltérés. Az emberek az egyik helyen kényelmesebbek, a másikon aktívabbak. Ez a sokféleség, sokszínűség — az élet minden más területéhez hasonlóan— az oktatásban is jelentkezik. A déliek például rendkívül melegszívűek és udvariasak, hálásak minden új ismeretért, az északiak viszont sokkal kritikusabbak, hűvösebbek. Rendkívüli elvárásaik viszont inspirálják a tanárt is. Nálunk a külsőségek, a formák alapján sokan a tartalomra vonatkozóan is messzemenő következtetéseket vonnak lei Ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol a másság előny.

— Nagyon sok amerikai zenepedagógus megfordult az elmúlt évtizedekben a magyar ének-zenei általános iskolákban. Ők milyen benyomásokat szereztek?

— Aki valamennyire is belelátott iskolai munkánkba, az egyetértett azzal, hogy nagyon magasszintű az oktatás. A beszélgetések alkalmával azonban azt is elmondták, hogy bár ezek a gyerekek csodálatosan olvasnak kottát, az órák mégis érzelemszegények, a diákok nem kapnak elég szeretetet. Természetesen ez összefügg azzal az életszemlélettel, ami rájuk, illetve a mi poroszos hagyományainkra jellemző. Alapvető eltérés, hogy ők a zene szeretetét igyekeznek mindenáron átadni, ellentétben velünk, akik még a mai napig is elsősorban oktatunk.

— Gondolom, ennyi idő alatt többször találkozott magyarokkal is.

• Az ember az USA egyetlen államában sem kerülheti el az efféle találkozásokat. Ha értesültek jövetelemről, biztos, hogy több meghívást is kaptam egy-egy beszélgetésre, mindenki ki akart kérdezni, a (épp e másfél év alatt őrült tempóban változó) magyar belpolitikai viszonyokról. Természetesen találkoztam úgynevezett 56-osok- kal is, de még több olyan középkorú, hivatalosan delegált szakemberrel, aki egyetemi oktatóként, kutatóként hosszabb idő elteltével telepedett le családjával. Amikor ennek, a gyermekeiket már amerikai módon nevelő generációnak a képviselői megtudták, hogy Bostonban élek, elhozták már kinn született csemetéiket, és megkértek, tartsak számukra kötetlen foglalkozásokat. Ezek a szombatonként! találkozások végül is mindannyiunk számára fantasztikus élményt jelentettek. A zene, a népdal kiváló eszköznek bizonyult magyarságuk élesztgetéséhez, erősítéséhez. Az együtt töltött idő már csak azért is eredményes volt, mert a mai napig is működik ez a kis együttes.

— Közvetlenül hazaérkezése után elzárkózott a nyilvános úti beszámolótól, nyilatkozatoktól. Mi volt ennek az oka?

— Amikor hazajöttem, úgy éreztem, hogy még túlságosan abban a világban élek, s talán elfogultnak tűntek volna a jellemzéseim. Hatalmas energiákkal, nagy tervekkel érkeztem, aztán ezek a kezdeményezések különféle akadályokba ütköztek. Mára mégis elmondhatom, hogy jó úton halad egy álmom megvalósítása. Egy olyan kórust sikerült létrehozni, amelynek tagjait semmiféle érdek nem fűzi össze, csakis a zene szere- tete. A résztvevők — többségükben régi tanítványaim — idejüket és pénzüket nem kímélve meglehetősen messziről, a többi között Győrből és Debrecenből utaznak ide a hét végi próbákra. Jelenleg minden intézménytől vagy hivatalos szervtől, az állami támogatás bármilyen formájától függetlenül, valóban csak lelkesedésből dolgozunk. Számítunk azonban arra, hogy a közeljövő alapítványrendszerei között találunk majd olyat, amelyből érdemeink szerint részesedhetünk.

Károlyi Júlia

KÖNYVESPOLC

Remekművek a Szépművészeti Múzeumból

Esterházy Miklós herceg szorgalmas műgyűjtői munkája alapján született a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye, mely a felvilágosodás szellemét tükrözte. Célja minden korszak és nemzeti iskola bemutatása volt.

A múzeumot ma is ezrek és ezrek tekintik meg. A hazai látogatókon kívül igen jelentős a külföldiek érdeklődése.

Az elmúlt években több album, képeskönyv és katalógus jelent meg a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiről. A Képzőművészeti Kiadó most rendhagyó művészeti kalauzt adott ki. A mintegy háromezer műalkotásból 156 egész oldalas reprodukciót tartalmazó válogatás az európai művészet festészeti és szobrászati emlékeire hívja föl a figyelmet.

Mint minden válogatás, Urbach Zsuzsa szerkesztése is egyéni. Tulajdonképpen két nagy magyar művészettörténész - Rahinovszky Máriusz és Pigler Andor — előtt tiszteleg, akik a hagyományokkal szakítva törekedtek a művészeti ismeretek terjesztésére, de nem találtak követőkre.

Az album nem ragaszkodik a szoros történeti sorrendhez. Az egymással szemben elhelyezett képek formai, történeti, tartalmi összefüggésben, vagy éppen ellentmondásban állnak egymással. Ezért ez egy olyan könyv, melyet a kiállítási anyag megtekintése után tanulmányozva az olvasó újabb összefüggéseket fedezhet fel. Ez a játékos forma párhuzammal és ellentétekkel még élvezetesebbé teszi a képtári sétát.

A képelemzések tizennégy szerzőtől származnak. Bár a legújabb túdományos eredmények ismertetésére nem ez a kiadvány a legalkalmasabb, az albumban a legfrissebb kutatások is fellelhetők.

A több mint 200 oldalas könyvet német és angol nyelvű változatban is forgalomba hozta a Képzőművészeti Kiadó.

— 8-1- —