Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-25 / 96. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. április 25.

Dinamikus(?) munkanélküliség

EZ JÓ: „DINAMIKUS MUNKANÉLKÜLISÉG” ... Ez annyira jó, hogy ennél különbet a megboldogult pártállam szófacsarói is csak véres verejtékkel találhattak volna ki, pedig ők aztán értették a módját.

Dinamikus munkanélküliség!... Ha jól értettem az utóbbi hónapok milliónyi pártvitáinak egyik résztvevőjét, akkor ez annyit jelent, hogy például X, ne adja isten, esetleg százezer társával együtt az egyik helyen elveszíti az állását, de csakis azért, hogy rögvest munkába állhasson a másik helyen, ahol természetesen csakis hasznos, csakis nyereséges, a piac által elismert és jól fizetett munkát végezzen. Mert, kérem, ez ilyen egyszerű. Dinamikus munkanélküliség...

Márpedig a munkanélküliség — az munkanélküliség, s fájdalom, de nagyon kegyetlen állapot. A létbizonytalanság állapota. Különösen itt és most, ahol és amikor igenis tudomásul kell venni, hogy nagyon rövid időn belül legalább százezer munkanélkülivel kell számolni. Nem „dinamikusan”, hanem valójában. És igenis tudomásul kell venni, hogy e legalább százezres tömegnek sem dinamikusan, sem a privatizáció fölgyorsításával, sem a turistapénzek összekapargatásával, sem másként semmiféle elhelyezkedési lehetősége nem lesz.

Hogy miért nem? Mert a valóban kikerülhetetlen struktúraváltás szükségképpen együttjár a gazdasági teljesítmények visszafogásával, legalábbis az első időszakban. A termelés növekedése, stagnálása, illetve csökkentése nagyon is egyenlőtlenül jellemzi majd á termelői szférát: bizonyos ágazatok —- merjük remélni? — növekednek, másutt viszont drasztikus visszaesés lesz. Gyorsan, hatékonyan és főleg eredményesen működő átképzési rendszernek nyoma sincs, mert ehhez nincsenek intézmények, nincsenek szakemberek, eszközök, de még elképzelések sem, s ez már önmagában munkaerőfölösleghez vezet. S e fölösleg már csak azért sem kerülhet vissza a foglalkoztatási struktúrába, mert megoldhatatlan a területi, a lakóhelyi mozgás is. Magyarországon nincs elegendő lakás és Magyar- országon manapság saját lakást építeni — öngyillzrse VullílllfŐ7ÍIC

DE MONDJUK, HOGY NEM ÖNGYILKOS

vállalkozás. Mondjuk csak azt, hogy kissé nehézkes, kissé hosszadalmas, kissé fárasztó feladat. Megvárjuk majd, amíg például az Ózdról elbocsátott kohász, mondjuk, Dunaújvárosban „összcka- lákázza” magának az új lakást, mert, hogy nem óhajt új munkahelyének környékén sátorlakóként élni?

Mondjuk, hogy még ezt is vállalja — végtére is a szükség nagy úr! —, ám mi van akkor, ha az ózdi kohászra semmi szükség Dunaújvárosban? S még inkább: sehol és semmi szükség az építőipari segédmunkásra. a csakis házgyári betonblokkok szereléséhez értő szakmunkásra, a kényszerűségből elbocsátott bányászra, a rossz iparpolitika miatt semmire sem jó szerszámgépeket gyártó kvalifikált szakemberre, a remélhető szervezeti racionalizálás áldozatául eső adminisztratív hadsereg tagjaira és egyáltalán: ha száz- és százezer olyan munkavállaló kerül az utcára, akikre valóban sehol és semmi szükség?

S eddig még egy szó sem esett az első ízben munkát vállaló (vállaló? . .., inkább csak kereső ...) fiatalokról. Avítt iskolarendszerből, elavult és aligha konvertálható, többnyire kifejezetten megbízhatatlan, magyarán: hasznosíthatatlan tudással kerülnek ki az életbe.

A struktúraváltás valamennyi gondja-baja most egyszerre zúdul ránk, jóllehet, e feladatot fokozatosan is megoldhatták volna mindazok, akik végül is — s ne firtassuk most, hogy mi okból — elszabotálták. Akik nem figyeltek a szakértők figyelmeztetéseire, s akik még azt is megtiltották, hogy a munkanélküliségről egyáltalán szó essék. Voltak ehelyett mindenféle nyakatekert kifejezések („strukturális munkaerő-feszültség”, „ideiglenesen újra elhelyezkedésre várók” és egyebek), és jószerével semmi érdemleges intézkedés nem történt, hogy valóban fölkészülhessünk az igenis kikerülhetetlen munkanélküliségre.

KÖNNYED KÉZLEGYINTÉSSEL kezelt, szakmai tudatlanság miatt agyonmellőzött gond volt ez, s nem vitatható, hogy e most már gyorsan kiéleződő és helyenként nagyon nehezen enyhítendő helyzetért a közelmúlt (gazdaság)politikusai a felelősek. De: most újra és ismét a struccpolitika? Most már nem „strukturális munkaerő-feszültség”. meg „regionális foglalkoztatási probléma”, hanem most már „dinamikus munkanélküliség”?!

Nem, kérem! Egyszerűen és közönségesen kíméletlenül növekvő és egyelőre — a legelemibb feltételek híján — kezelhetetlen munkanélküliségre kell felkészülni, ráadásul hosszú ideig. Mindaddig, amíg tudomásul nem vesszük, hogy az annyira áhított piacgazdaság szükségszerű velejárója a bizonyos mértékű munkanélküliség, ami ugyan kezelhető és enyhíthető, de nem oly módon, hogy_ ismét csak kézlegyintéssel intézzük el a dolgot.

Vértes Csaba

TSZ-ELNÖKBŐL GYÁRTULAJDONOS

T églagy ári változások

Természetes, hogy az ember előzetes információszerzés után —jó előre tudja: hová, miért, kihez indul el. Mégis mellbevágja az első, a helyszínen talált élmény. Az, akit eddig sok éven keresztül az Íróasztal halomnyi irata mellett faggathatott egy tsz dolgairól, most így szól bele a megcsörrenő telefonba: téglagyár, tessék! Teheti is teljes joggal, hiszen e téglagyár tulajdonosa, pontosabban bérlője. Hogyan avanzsált a Lakiteleki Szikra Tsz nyugdíjas elnöke, dr. Deák István, a tisztségviselői karosszékből, az „alig férek be” iroda vállalkozójává?

— A történetnek előzménye is van. Ez a téglagyár majd’ egy évtizede önálló elszámolású egysége volt a szövetkezetnek. A nyolcvanas évek közepéig virágzott, azután a magánépítkezések csökkentek, a vállalatok meg nem a kisméretű téglákból építkeztek. 1986- tól folyamatosan veszteséggel dolgozott az üzem. Többszöri vezetőváltás sem mentette a helyzetet, a munka hiánya vissza is ütött, a jobb szakmunkások clszédelcgtek innen. 1988 augusztusában a gazdaság ipari főmérnöke egy döntésével kész helyzet elé állított, a fiamat, Lacit nevezte ki a gyár élére, aki köztünk szólva, csak ugatta ezt a szakmát. Nem is jött össze a dolog, 1989 ismételten veszteséget hozott a téglagyárnak.

— Azért Önnel is történt egy s más?

— Igen, nyugdíjas lettem, és nem nagyon sikerült megférnem az időmmel. A fiamnak is segíteni akartam, hiszen a tsz vezetősége a gyár felszámolását tervezte. A közöttünk lévő helyzet is változott, a privatizálás fogalma bevonult a köztudatba, a gyakorlatba.

— Szokták a mai vezetők szemére vetni, hogy a privatizáció jegyében önmaguk jobb pozícióját igyekeznek megteremteni . . .

— Ezt nekem is mondták a legutóbbi vezetőségi értekezleten azzal, hogy tavaly ezért volt veszteséges az üzem. Vélték, hogy elnökként befolyásom volt ennek a veszteségnek a megteremtésére. Visszakérdeztem: önálló elszámolású egységek vezetőinek döntéseire mennyi befolyása van a mai vezetőnek?

• A forró téglákat összerakni kegyetlen munka.

Nem kérdeztek többet. Kgyébként az előbb elmondtam, hogy nem mai keletű a veszteség, már akkor így volt, amikor a privatizációról még senki nem is álmodhatott.

Végül is, hogyan lehetett ön ennek a téglagyárnak a bérlője? '

— Már nyugdíjasként próbáltam

— pontosan a fiam miatt nagyon szőrmentén meggyőzni a vezetőket arról, hogy nem szabad bezárni az üzemet. Azután jött a lehetőség, a jogászok kiókumlállák, hogyan is lehet, milyen szabályok alapján kiadni a gyárat. A szövetkezet annak rendje és módja szerint, meg is hirdette több újságban. Úgy tudom, hárman jelentkeztek, de mindannyian elálltak a bérbevételi szándékuktól. Ekkor tárgyaltunk mi. Én lettem a vállalkozó, a fiam. miután már van képesítése is ehhez a munkához, a gyár műszaki vezetője. Letettem 200 ezer forint kauciót, és megállapodtunk a bérleti díjban is, mégpedig: egymillió forint az éves bérleti díj, plusz a szociális költségeket térítem. A szerződésben szerepel, ha el tudunk adni 2,5 millió téglát, e fölött 100 ezer darabonként még 35 ezer forint a bérleti dij. Ebben az évben még valószínű nem, de jövőre már elérhető az eredetileg elképzelt, 1,6 millió forintos bérleti díj.

• — Kauciót emlegetett, nem kevés az a 200 ezer forint?

Volt ezen is vita, természetesen a szövetkezet többet szeretett volna. Én azt mondtam: Széchenyi egyévi jöve- délmét ajánlotta fel az Akadémia alapításához, én egy teljes évi nyugdíjammal felelek, ennél több nem megy. A gazdaság vezetői elfogadták az érvelésemet is, az összeget is.

— Es most ? '

— Most, ahogy látta, működik az üzem. A vásárlók hál’ istennek egymásnak adják a kilincset, állandóan

csörög a telefon. Úgy látszik, igazam volt, amikor úgy számoltam, hogy a vállalkozások idején fel kell lendülnie a keresletnek, hiszen akár ólat, akár njü- helyt építenek, tégla nélkül nem lehet. Ez a legfontosabb. Április elején kezdtük meg az értékesítést, addig viszont rengeteg tennivaló volt. Helyre kellett állítani például a gyárat, mert tavaly már nem költött a tsz rá semmit. Embereket is kellett toborozni, hiszen a működéshez negyvenre van szükség, és összesen tizenhatan voltak itt decemberben. Hirdettünk, jöttek, pedig kegyetlenül nehéz a munka. Sőt, hadd dicsekedjek: átlagos bérszínvonalon vettük fel a dolgozókat és már most számolgathatjuk, kinek lehet emelni a fizetésén. Megvan rá a fedezet.

A konkurenciáról nem beszélt.

Ezt a kisméretű téglát a nagyvállalatok nem nagyon gyártják. Egyébként is. mi meg tudunk spórolni egy csomó költséget, például hulladékszénnel fűtünk, ami sokkal kevesebbe kerül és még csak sok utánjárást sem igényel, hiszen a Tüzép-telepeken örülnek, ha megszabadulnak tőle. A másik: egyik szemem a bányagödrön, a másik a kemencén. így ki lehet kerülni például az agyagban lévő mészfoltokat, tehát jobb minőségű az alapanyag és a kész tégla. És nagyon igyekszünk a vevők kívánságainak megfelelni, időpontokat pontosan tartani.

Vállalatvezető volt, most vállalkozó, sokakban felmerülhet a kérdés, miből telt, mije van most?

Van egy házam, kocsim, a fiaimat taníttattam. Most. igy tudom segíteni az egyiket. És higgye el, van bennem egyfajta olyan akarás, hogy megmutathassam, az az üzem, amelyet kis híján „halálra ítéltek”, mégis képes produkálni.

Gál Eszter

KÉPERNYŐ

Az MTV ítélete: életfogytiglan

Tévedni emberi dolog, ki ne tudná. Hamis adatot, rossz információt figyelmes újságíró, riporter is leírhat, elmondhat, mert egyre több a megbízhatatlan hírforrás. Olykor a hírlapíró, a rádiós vagy televíziós kolléga felületes, rosszul tájékozott. Nincs más hátra: minél előbb tudatni kell a pontos adatokat, ki kell igazítani a tévedést. Még egyetlen szerkesztőséget sem állítottak a sarokba helyreigazítások közlése miatt.

Nincs okom elvitatni a tévedés jogát a televíziótól sem. Furcsállom azonban, hogy akkor sem javítják ki a netán sok százezer embert félretájékoztató hibát, ha azonnal nyilvánvaló közlésük képtelensége, hibája. Néhány hete egyik NB I-es csapatunk sok ezres szurkolótáborának okozott kellemetlen perceket a televízió sportosztályának egyik tévedgető munkatársa. Fordítva mondta be az eredményt. (Miért nem szól ilyenkor közbe az adásrendező?)

Az elmúlt hét elején a magyar sajtó gondjairól rendezett vitát a Napzárta szerkesztősége. Ezen kettős minőségben vett részt Ballai József kollégám: mint lapunk főszerkesztő-helyettese és mint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke. Neve ismert szakmai körökben. A képernyőn azonban mindvégig a Kelet Népe képviselőjeként tüntették fel. Sem a szerkesztő, sem a műsorvezető, sem a rendező nem észlelte a hibát? Ha igen, miért hallgatott?

Elég sok pontatlan megfogalmazás rontja a hírműsorok hitelét is. Az elmúlt hét végén kerek perec közölték, hogy életfogytiglani börtön vár a volt román diktátor fiára, mert eltörölték a halálbüntetést keleti szomszédainknál. Miért tárgyalnak, ha a magyar televízió már tudja az ítéletet? Áz eredeti hír arról szólt, hogy legfeljebb életfogytiglanit kaphat az egykori megyei első titkár.

A mai feszült, zavaros és veszélyes indulatokkal aláaknázott politikai helyzetben jobban vigyázni kellene a gyanú és a bizonyított tény közötti különbségre. „Mégsem gyújtogatás okozta valószínűleg a Magyar Demokrata Fórum központjában a tüzet” — tudatta vasárnap este a tv-híradó műsorvezetője, noha senki sem állította korábban, hogy provokátorok akarták elpusztítani az irodát. Csak ennek lehetőségét jelezték.

Ilyen esetekre gondolhattak azok a politikusok, akik az újságírókat (is) hibáztatják a politikai élet torzulásaiért, eldurvulásáért. Többet használhatna a televízió -— általában a sajtó — az egyoldalú, a megalapozatlan tévhitek eloszlatásával, a szenzációhajhász túlzások mellőzésével.

A tények pontos ismertetésének, a pontos fogalmazásnak az igénye több, mint szakmai alapkövetelmény.

Heltai Nándor

A vállalkozó lelke

Beszélgetés dr. Buda Béla pszichiáterrel

Új leckét tanul itt mindenki, akár tetszik, akár nem, hiszen holtig tartónak hitt menedékek omlanak össze. S kinek nem merül fel vágyaiban: valami újat kellene kezdeni. Olyasmit, ahol nincs főnököm, ahol terjeszkedhetek, megvalósíthatom ötletem, amit állítólag — mert én állítom — nem tud jobban nálaig senki. De alkalmas-e mindenki a vállalkozásra? Léte- zik-e sajátos, megkülönböztető vállalkozói lelki alkat? Milyen pszichikai jellemzőkkel vannak felruházva a vállalkozók? — kérdeztük dr. Buda Béla pszichiátert, a Sportkórház mentálhigiénés osztályának főorvosát.

—A tapasztalatok szerint a vállalkozókat egészségesebb életvitel jellemzi, mint a más foglalkozású rétegeket — állítja a főorvos, aki menedzserképzőkben gyakorta tart előadásokat erről a témáról és maga is szenvedélyesen érdeklődik a vállalkozói magatartásformák iránt.

Érettebb személyiség

— Ha a vállalkozók csoportját más, nem vállalkozói csoporttal vetjük össze, a vállalkozók között több lelkileg ép embert találunk. Olyanokat, akik realitásérzékkel, fantáziával, nagy konfliktustűrő képességgel rendelkeznek. Általában a vállalkozók érettebb, nagyobb teherbírású személyiségek, mint a más foglalkozásúak. Ezt természetesen itt és most, a mai magyar viszonyokat értem, nem általánosítom, nem hasonlítom például a német viszonyok között élő vállalkozásba kezdőkhöz.

Nálunk ugyanis sok az elbizonytalanító tényező, gyakran változnak a szabályok - ehhez rendkívüli alkalmazkodóképességre, különös valóságérzékelésre van szükség. Az adózási viszonyok sem mindig előre kiszámíthatók— s ezért olyan lelki készségeket kell kifejleszteniük önmagukban, amelyekre csak az érett személyiség képes.

Nagyfokú nyitottság kell, hogy jellemezze nálunk a vállalkozókat, követelmény a gazdasági és személyi kapcsolatok hálózatának fenntartása, ápolása. Ehhez önbizalom, kreativitás, belső ellenőrző képesség szükségeltetik. (Az ellenőrző képesség hiánya ugyanis azokat jellemzi, akik a maguk baját a külvilág, a külső körülmények szerencsétlen összjátékának tudják be.) A legfontosabb azonban a kockázattűrő magatartás.

Ha nem jön divatba a kopaszság

— Igaz-e, hogy a vállalkozót a csalótól csak egy vékony mezsgye választja el?

— Nem. Szerintem az igazi vállalkozói magatartás hosszú távú, a valóság vállalásán alapul. A csaló viszont éppen abban különbözik tőle, hogy nem számol a valósággal, és csak rövid távra tervez.

De én nem mindenkit tartok vállalkozónak, aki egy kis üzletet nyit. Ha egy fodrász például kitalálja, milyen jó lesz neki a kis bolt, nincs konkurencia a környéken, és ha nem jön divatba a kopaszság,

akkor élete végéig megél abból, hogy pár fejet rendbe tesz hetente.

Akkor ő szerintem nem is vállalkozó. Csak azt tekintem annak, aki állandóan új lehetőségeket kutat, akiben van elegendő rugalmasság, állandó figyelem a pályára, az üzletre, nyitottság, információéhség és alkalmazkodóképesség.

— Lehet-e fejleszteni magunkban ezeket a képességeket?

— Mi az hogy lehet? Feltétlenül kell fejleszteni! Mindannyian,rákényszerülünk. Az orvosoknak, is,, meg kell nézniük azt a lehetőséget, hogyan társulhatnak, például a sebészek -és belgyógyászok, hogyan kezdhetnek magánpraxist. Hogyan nyerhetnek osztályok számára pénzügyi támogatást, miként tehetnek szert azokra a felszerelésekre, amelyek szükségesek.

Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal pályázatot írt ki legutóbb a munkanélküliekkel való pszichikai foglalkozásra. Készen állnak a tervek, hogyan kell egyfajta életmódra átállítani, hogyan lehet pszichikai támogatásban is részesíteni azokat, akik valamilyen okból kiszorultak korábbi munkahelyükről. Részt vettem ebben a munkában, és bizton állíthatom: lehet fejleszteni a vállalkozáshoz szükséges képességeket, lehet gyökeresen megváltoztatni a korábbi mentalitást.

A vállalkozói személyiséget tehát összességében tehetségesnek, pozitív tulajdonságok hordozójának tekinthetjük.

— Milyen negatív jegyek fejlődhetnek ki bennük ?

— Általában a pozitívumok túlzása a veszélyes. Vetélkedési vágy, agresszió, túlzott önbizalom miatt „torzulhat el” a személyiség, ez nagyzásos téveszméhez vezethet. A túlfutásban rejlik a veszély, amitől őrizkedni kell. Gyakori a munkamánia — ilyenkor a pihenésre, a kikapcsolódásra, a családra nem hagy időt magának a túlpörgetett személyiség.

Veszélyben a szex?

A munka szenvedéllyé lesz számára, az alkoholbetegséghez hasonló függősséggé.

— Igaz-e, hogy az ilyen túlhajtott sikeremberek érzéketlenné válnak a szexualitás iránt?

— Bizony, igaz. És most kiderült, hogy eddig férfiakról beszéltünk. A vállalkozó csaknem kizárólag férfi. A nők is kezdenek betörni a területre, de ők többnyire ilyenkor férfias tulajdonságokat vesznek fel. Számukra a túlkompenzálás a veszélyes, elnyomják saját női alkatukat.

A túlfeszített, a végtelenségig növekedésre berendezkedő vállalkozók között bizony nem ritka, hogy elveszítik érdeklődésüket a nők iránt. Azaz kívánják a szexet, de már csak a szemükkel. Kell nekik a nő, de már csak mint státusszimbólum, hiszen mindenből a legszebbet, a legjobbat akarják, és amire szemet vetettek, megszerzik maguknak. De már csak a szerzés vágya sarkallja őket, akkor is, ha célhoz érve nem tudnak vele mit kezdeni. Ettől a túlhajtástól óvakodni kell, kinek- kinek meg kell szabnia a maga józan mértékét vállalkozása fejlesztésében is, személyisége túlhaj- tásában is.

V. M.