Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-20 / 92. szám

NAPTÁR 1990. április 20.. péntek Névnap: Tivadar Napkelte: 4 óra 47 perc Napnyugta: 18 óra 39 perc Holdkelte: 2 óra 28 perc Holdnyugta: 12 óra 52 perc Uborkanap Nagybaracskán A Csátaljai ÁFÉSZ, a nádudva­ri KITE és a holland Sluis & Groot cég szervezésében a közelmúltban a konzervuborka termesztéséről tartottak előadást Nagybaracs­kán. Solymosi Tivadar, a Csátaljai ÁFÉSZ felvásárlási üzemágveze- tője beszélt a sikeres uborkater­mesztésről. Az általa összeállított permetezési útmutatót és az ubor­ka növényvédelmének „öt paran­csolatát” a résztvevők írásban is megkapták. Mintatelepek létesíté­séről is szólt, melyeket a helyi ter­melők bármikor megtekinthetnek. Évente közös szakmai bemutatót is szerveznek, ahol a másik holland cég, a Royal Sluis és a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet uborkafajtáit látni lehet. Az előadáson megtudták a résztvevők, hogy erre az évre keve­sebben kötöttek szerződést ubor­kára, mint tavaly. A termelői szer­ződésben ugyanis meghatározták a. garantált védőárat, azonban az uborka szabadáras termék, így a kereslet-kínálat elve bizonnyal ér­vényesül majd. Kádár András, a holland cég képviselője szerint jövőre vagy az utána következő évben várható hazánkban az uborkatermelés fel­lendülése, hiszen a ZKI és a Sluis & Groot bocsátja köztermesztésbe a peronoszpórának ellenálló fajtá­kat. Drimba Zoltán, a nádudvari KITE képviselője tálcás palánta­nevelést ajánlott, amelyet azonban a termelők jó része már ismer, illet­ve alkalmaz is. F. M. KÖZLEMÉNY. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ LEVELE TÖBB TÍZEZER CSALÁDHOZ. Tisztelt Ügyfelünk! Ön eddig csekken — vagy személyesen: a díjbeszedő­nél — fizette a lakásbiztosítás díját, ám az idén esetleg még nem kapott befizetési utalványt és megbízottunk­kal sem találkozott. Semmi baj! Szí­veskedjék fölkeresni az ÁB helyi fiók­ját, kirendeltségét vagy bármely megbízottját az idei díj rendezése és a biztosítási szerződés módosítása végett. Kérjük, hozza el meglévő la­kásbiztosítási kötvényét! Közreműkö­dését tisztelettel köszöni: ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Bács megyei Igazgatósá­ga, 1180 KÖZLEMÉNY. AZ ÁLLAMI BIZ­TOSÍTÓ LEVELE 30 EZER CSA­LÁDHOZ. Tisztelt Ügyfelünk! Azoknak írunk, akik eddig a la­kásbiztosítási díjat együtt fizették a kedvezményes kamatozású OTP-hitel-törlesztéssel, és idő­közben egy összegben kiegyenlí­tették tartozásukat. Ha Ön is ebbe a körbe tartozik, akkor tudatjuk: lakásbiztosítási szerződése mó­dosításra szorul. Kérjük, szíves­kedjék fölkeresni az ÁB helyi fi­ókját, kirendeltségét vagy bár­mely megbízottját, hogy közösen megbeszéljük lakásbiztosításá­nak jövőjét. Az Ön érdeke is, hogy a biztosítás folyamatosan védje nehezen megszerzett érté­keit. Kérjük továbbá, hogy a la­kásbiztosítási kötvényét hozza el magával! Közreműködését tiszte­lettel köszöni: ÁLLAMI BIZTOSÍ­TÓ Bács megyei Igazgatósága. 1181 Derűre ború ... (Tóth Sándor felvétele) Megyénk az országos sajtóban Kis Újság, 1990.16. szám: Sz.: Felszabadult zászla- ink. (A kiskőrösi Független Ifjúság és a Független Kisgazdapárt zászlójáról.) Kertészet és Szőlészet. 1990. 16. szám: Busné Pap Judit: Borbírálat. Mit érnek az egri borok? (A Kecs­keméti Borbarátok Körének bírálatai.) Sakkélet, 1990. 3. szám: Dőry Jenő: Nehéz napok Haifában. Sakkcsapal-EB. (A válogatottban a kecs­keméti Grószpéter Attila kiemelkedő teljesítményt nyújtott.) — Meleghegyi Csaba: Harmadszor is győz­tes a Bp. Honvéd. Országos csapatbajnokság "89. (A cikkben megyénk csapatainak teljesítményét is elem­zik.) — Káposztás Miklós: A negyedik Non-Stop Kalocsán. (Ä hagyományos 24 órás versenyről.) Hidrológiai Közlöny, 1990. 1. szám: ZsufFa István: Kisebbségben! (A Bajai Vízgazdálkodási Intézet munkatársainak öSszeáílitása a Duna árvizeiről.) Orvosi Hetilap, 1990. 15. szám: Fiatal Bőrgyógyá­szok VII. Kecskeméti Fóruma. (Az április 27-ei ren­dezvény programjáról.) Rendezvények a Föld napján Április 22-e a Föld napja lesz, melyen világméretű akció kereté­ben emelik fel szavukat a termé­szetvédők. Bács-Kiskun megyében is több rendezvény hívja fel a fi­gyelmet az aggasztó környezet- szennyezésre. A Kiskunsági Nemzeti Park köz­pontjában (Kecskemét, Liszt F. u. 19.) nyílt nap keretében filmeket ve­títenek és előadásokat tartanak. Délelőtt 9 órakor az egészség és a környezet összefüggéseiről, dél­után 4 órakor a kiskertekben alkal­mazható környezetkímélő módsze­rekről hallhatnak az érdeklődők. A megyeszékhelyén, a Mátyás király körúti általános iskola Han- kovszky oktatóközpontjában dél­előtt 10 órakor kiállítás nyílik, me­lyet az általános iskolások vetélke­dője követ. A Kecskeméti Képtárban dél­előtt 9 órára várják azokat a fiata­lokat, akik szeretnek rajzolni, és szívesen vesznek részt egy olyan közös alkotás elkészítésében, amely természetes és mesterséges környezetünk állapotára figyel­meztet. Az elkészült rajzot ki is fogják állítani a Cifrapalotában. A Szórakaténusz Játékmúzeum­ban a korábban közzétett rajzpá­lyázat eredményhirdetése után „környezetvédelmi őrjárat” indul. A szokásos kézművesprogramo­kat is megtartják, ez alkalommal azonban még nagyobb szerepet kapnak a természetes anyagok. Több kiránduláson is részt ve­hetnek a természetbarátok. Akik Tőserdőn, a Tisza ártéri erdejében szívesen tennének egy sétát, azok gyülekezzenek reggel 7 órára a kecskeméti nagy vasútállomáson, ahonnan vonattal teszik meg az utat oda-vissza'. A másik túra Bugacra indul, a Nemzeti Park székháza elől, 9 óra­kor. Az autóbusz díjtalanul vehető igénybe. Á gépkocsival rendelkező családok számára is van kínálat: ők a fülöpházi homokbuckákat keres­hetik fel, Indulás a homokbányái Autóscsárda elől lesz, reggel 9 óra­kor. A programban mintegy 5 kilo­méteres könnyű séta is van, amelyen a gyerekek számára különféle meg­lepetéseket tartogatnak a rendezők. f. m. Távolabb a nukleáris katasztrófától? CHICAGO, ILLINOIS ÁL­LAM, USA: Leonard Reiser, az Atomtudósok Bulletinjének munka­társa négy perccel visszaállítja a Végítélet Órájának nagymutatóját a chicagói egyetemen. Áz óra így most tíz perccel a „nukleáris éjfél” előtti időt mutatja. A Bulletin azért döntött a mutató visszaállítása mel­lett, mert véleménye szerint a kelet­európai változások csökkentették a nukleáris háború veszélyét. (Telefoto—MTI) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Cserbenhagyót keresnek A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri a szemtanúk jelentkezé­sét, akik április 16-án 10 óra 05 perckor a Kecskemét határában, az E75-ÖS számú úton, a Talfája 5. számú ház előtt történt balese­tet látták vagy emlékeznek a baleset előtt ezen a helyen várakozó Skoda személygépkocsira, illetve a jármű vezetőjével kapcsolatban bármit is tudnak. Az útpadkán álló és onnan balra visszakanyarodó, ismeretlen forgalmazási rendszámú, újszerű állapotban. lévő, homokszínü Skoda vezetője ugyanis hirtelen fékezésre kényszeritette a Kecske­mét felől érkező XX-81-44 forgalmi rendszámú autó vezetőjét, aki az ütközés elkerülése érdekében jobbra rántotta a kormányt és az árokba vágódott. A. Skodá»vezetője megállás nélkül továbbhajtott Kecskemét irányába. Aki a balesettel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tud adni, bejelentést tehet a rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Kecskemét, Katona József tér 3.) vagy telefonon (21-424,21-137). Nem adott elsőbbséget Kecskeméten az Akadémia körút és a Hitel utca kereszteződésé­ben április 18-án este a 19 éves Bari Béla (Nagykőrös, Farkas utca 5.) személygépkocsijával balra kanyarodás közben nem adott el­sőbbséget a vele szemben közlekedő Bognár Zsolt (Kecskemét, Irinyi utca 33.) által vezetett személyautónak és összeütköztek. Az utasok közül Révai Zsolt súlyos, a 18 éves Holló István (Nagykő­rös, Vági-lakótelep 7..111/12.) könnyű sérülést szenvedett. MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT, SZELLEMI FOGYATÉKOSOKÉRT Félegyházán segítenek a művészek Jó néhány hónapja, hogy elkezdődött a kis­kunfélegyházi segélykoncert szervezése. A cél az volt és most is az, hogy a helyi mozgássérült és szellemi fogyatékos gyerekeken segítsenek. Ezúttal a művészek, valamint a koncertre jegyet váltók. A meghívott előadók ugyanis fellépési díjukat a nemes célra ajánlották fel, a közönség pedig a száz forintért vásárolható jegyekkel és külön csekken befizethető pénzadománnyal se­gíthet. (Itt jegyeznénk meg, hogy a holnapi iiiŰt soros délutánra a helyszínen is lehet majd jegyet váltani.) A félegyházi Barczikai 'László ötlete volt, hogy a szóban forgó segélykoncert létre jöjjön. Egyhamar támogatókra. talált. Plakát készült, meglett a hangverseny helyszíne, mégpedig a 608. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet torna- csarnoka. Itt lép fel szombaton délután öt óra­kor Dinnyés József daltulajdonos, Szievanovity Zorán popzenész, Sebő Ferenc népzenész, Nagy Bandó András humorista és Holtai Kálmán, a kecskeméti Katona József Színház művésze. A műsorvezető Király Zoltán lesz. Ők tehát segíteni akarnak. A többi a közönségen (is) múlik. (bor) A pápai misére utazóknak II, János Pál pápa április 22-én a pozsonyi sportrepülőtéren misét celebrál. A várhatóan nagy utasforgalom gyors és zavartalan lebo­nyolítása érdekében a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a BM Határőrség Országos Parancsnoksága és az Országos Rendőr-főkapitányság javasolja, hogy a ki­utazni szándékozók lehetőleg Rajkánál lépjék át a határt! A magyar utasforgalom részére 22-én 06 órától Csúny községben kisegítő ha­tárátkelőt is’ nyitnak. Érdemes elkerülni az M l- es számú autóút Tatabánya és Győr közötti szakaszát, itt ugyanis építési munkák miatt for­galomtorlódással, jelentős sebességkorlátozás­sal lehet számolni. A komáromi, a vámosszaba­di, a rajkai, illetve az ideiglenes jelleggel műkö­dő csúnyi határállomást a 8-as, a 10-es, a 11-es, a 13-as, a 15-ös, a 81 -es, a 82-es, á 8:1-as, a 85-ös és a 86-os útvonalon célszerű megközelíteni. A csehszlovák határőrizeti szervek tájékoztatá­sa szerint a rajkai, valamint a csúnyi határátke­lőhelyen a tehergépjármű-forgalmat április 22- én 0 órától 24 óráig szüneteltetik. Ezért a teher­forgalom számára javasolják a vámosszabadi, a parassapusztai, illetve az ettől keletebbre lévő határátkelőhelyek igénybevételét. Á visszauta­zó forgalom zavartalan lebonyolítására a jelzett útvonalakon a rendőrség fokozott segítséget nyújt. Gépkocsi-átvételi sorszámok 1990. április 19-én VILLON-EST Kiskunhalason. Ma este, 19 órakor a városi könyvtár­ban Bereznai Éva előadóművész és a Landini ének- és hangszeregyüttes köz­reműködésével Villon-estet rendeznek. — Országos szakmai tanulmányi ver­senyt rendeznek Kecskeméten a keres­kedelmi és vendéglátóipari szakközép- iskolák. Az április 22-étől 24-éig tartó program házigazdája a Széchenyi Ist­ván Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. . UFÓK á bibliai időktől napjain­kig címmel a Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség Delta klubjában lesz ismeretterjesztő előadás ma délután 15 óra 30 perces kezdettel. Minden érdek­lődőt szívesen látnak a Marx tér 1. szám alatti helyiségben. :,-r- A grafológia iránt érdeklődőket várják arra a tanácskozásra, amelyét a Magyar írástudományi Társaság Bács- Kiskun Megyei Szervezete rendez ápri­lis 21-én, szombaton, a kecskeméti szakszervezeti székházban (Kisfaludy u. 6—8.). — A MALÉV Dél-Alföldi Területi Igazgatósága információs napot tart Kecskeméten. A rendezvény április 24-én, 11 órakor kezdődik a Trombita utcai Bohém eszpresszóban. — MIT ÍR A KALOCSAI NÉPLAP? A szombaton megjelenő szám­ban egyebek között az ottani szovjet laktanya parancsnokával készített interjúból megtudható, hogy augusztus elseje után már nem találkozhat­nak a kalocsaiak szovjet egyenruhásokkal. Nyilatkozik a lapnak dr. Andriska Géza, az SZDSZ színeiben győző képviselő. Körmendi János színművészt riport keretében ismerhetik meg az olvasók. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: erősen és gyengén felhős, valamint egyre hosszabb na­pos időszakok váltják egymást. Zá­porok, helyi zivatarok várhatók. A légmozgás csak átmenetileg élén­kül meg. Enyhe lesz az idő. Reggel­re 5, 1Ö fokig süllyed a hőmérséklet. Délután északnyugaton 15, másutt 20 fok körül alakul a hőmérséklet. A Kecskeméti Agrometeorológiai Ob­szervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 18-án, Kecskeméten a középhő­mérséklet 12,1 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 16,3 fok volt. 4,9 milliméter csapadék hullott, a nap 2,8 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,4, 14 órakor 13,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,3 fok, a tengerszintré átszámított légnyomás 1010,7 millibar — süllyedő — volt. Április 18-án Baján a középhőmérsék­let 10,9 (az 50 éves átlag 11,4), a legma­gasabb hőmérséklet 16,2 fok volt. 6,0 mil­liméter csapadék hullott, a nap 3,2 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,1, 14 órakor 15,1 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 8,0 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1010,0 millibar — süllyedő — volt. Trabant Limousin Hycomat Budapest 785 Trabant Combi Hycomat Budapest 248 Trabant Limousin Special Budapest 23502 Debrecen 20675 Szeged 1816 Trabant Combi Special Budapest 9166 Debrecen 7300 Wartburg Standard Budapest 6527 Debrecen 4448 Wartburg Special Budapest 6991 Debrecen 6057 Wartburg Special tolótetős Budapest 18201 Wartburg Tourist Budapest 6235 Debrecen 3568 Lada 1200 ; . öó^dáipeyt 54174 i Debrecen 38792 Lada 1300 S Budapest 25667 .Mp Debrecen 21200 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) If f Budapest t 9304 Lada Szamára 2)09 Debrecen-1 5939 (5 ajtós) Budapest' 651 Debrecen 688 Lada 1500 L (2107) Budapest 22713 Debrecen *■' 19199 Lada Combi (2104) Budapest 2863 Debrecen 1611 Lada Niva (2121) Budapest 1523 Skoda 105 L Budapest 12889 Debrecen 9632 Skoda T 20 L Budapest 36938 Debrecen • 19205 Polski Fiat 126 P , Budapest 10477 Debrecen 5395 Dacia TX 1310 Budapest 23631 Debrecen 19622 Szeged 248 Dacia Combi 1310 Budapest 10091 Debrecen 5777 Szeged 28 Dacia TLX 1310 Budapest 22008 Debrecen 13118 Zastava 20538 Volga Limousin 79 Volga Combi 50 Opel Kadett 234 Volkswagen Golf 1570 Maruti 821 Április 20-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Bessenyei György- bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: CSENDKÚRA. Bér­letszünet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: 5 és 8 órakor: SZÜLE­TETT JÚLIUS NEGYEDIKÉN. Sz., mb., amerikai film. 14éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ARIZONAI ÖRDÖGFIÓ­KA. Sz., mb., amerikai filmvígjáték. Otthon mozi: délelőtt 10 órákor: ARIZONAI ÖRDÖGFIÓKA. Sz,, mb., amerikai filmvígjáték. Fél 6 és fél- 8 órakor: ROBOTPARBAJ. Sz„ tnb., amerikai, tudományos-fantasztikus film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: VIHAROS HÉTFŐ. Sz., angol film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: TÖBBET ÉSSZEL. Sz., mb., kubai mese-összeállítás. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: OLIVÉR ÉS TÁRSAI. Sz., mb., amerikai rajz­film. Fél 6 és fél 8 órakor: EMMANU- ELLE 2. Sz., erotikus francia film. 18 éven felülieknek. Autósmozi: este 9 órakor: HÁLÁL- PART. Sz., amerikai film, 16 éven felü­lieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: VÉRES JÁTÉK. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE 2. Sz.. mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A FE­HÉR SZÖRNY BÚVÓHELYE. Sz., angol horrorfilm. 18 éven felülieknek. Autósmozi: 9 órakor: NICSAK, KI BESZÉL? Sz., mb., amerikai filmvígjá­ték. KECEL Autósmozi;. EGYIK KOPÓ, MÁ­SIK EB. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: REND- ŐRÁKADÉMIA 4. Sz., mb., amerikai film vígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 és fél 8 órakor: DOLGOZÓ LÁNY. Sz., tnb., ameri­kai film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: TÚL A CSÚCSON. Sz., mb., amerikai film. Stűdiómozi: 7 órakor: HÓDÍTÓ PEL­LE. Sz., dán film. 14 éven felülieknek. KISKUNMA JSA Ifjú Gárda mozi: 5 és 7 órakor: IM­AGINE (JOHN LENNON). Sz., zenés amerikai film. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 3 órakor: KROKO­DIL DUNDEE. Sz., mb., ausztrál filmvígjáték. 5 és 7 órakor: KETTŐS SZEREPBEN. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 8 órakor: A FEHÉR SZÖRNY BÚVÓHELYE. Sz., ameri­kai horrorfilm. 18 éven felülieknek.

Next

/
Thumbnails
Contents