Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-11 / 60. szám

1990. március 11. • PETŐFI NÉPE • 5 A PÉNZTÁRGÉP CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA Miért rossz akisvállalkozók közérzete? Sztrájk a nyugta miatt című írá­som kisebb vihart kavart az érintet­tek körében. A leveleket, amelyek a Petőfi Népe által közölt kétrészes cikk miatt íródtak, Jriskereskedők, kisiparosok küldték. A pénztárgép bevezetésével kapcsolatos Iaverziói­kat osztották meg velünk. Ki névvel, ki aláírásának mellőzésével mondta el indokait. Volt, aki logikus érvelés­sel, és volt, aki indulataira hagyat­kozva. A rendelet azonban ettől még érvényben maradt. Hogy végül kell-e a pénztárgép, vagy sem, az valószí­nűleg — oly sok mindenhez hasonló­an — az új kormányon múlik. Vélhe­tő, hogy a látszólag jelentéktelen kérdés esetleges napirendre tűzésé­vel, a minden bizonnyal vállalkozás- barát vezetés több dolgot is elárul majd magáról. Hasonló, de még a jelenre vonat­kozó gondolat a „kétgyermekes bü­fés vállalkozó” aláírásé leVélbol: „Azt hiszem, elsősorban nem a gépe­ken és a nyugtaadáson folyik a harc, hanem azt kellene eldönteni: van-e létjogosultsága a magánszférának vagy sem. Ha van, akkor hagyjuk élni a vállalkozókat. Ha nincs, akkor egy törvénnyel szüntessük meg, mert ez nálunk így szokás”. Török Lászlóné Kalocsáról így ír: „Miért nem kell a pénztárgép? Mert olyat kínálnak, amelybe csak a bevé­telt lehet beütni. A sok'— számla nélküli,—- kiadásunkat zsebből kell fizetnünk. Ezt tetézi a növekvő bü­rokráciából adódó áremelési kény­szer, amelyet sem a butikos, sem a Vevő nem fog tudni elviselni”. , Áz kétségtelen, hogy sokan hajla­mosak a vállalkozást azonosítani az­zal az örömteli pillanattal, amikor a pénzt a kasszába teszi a boltos. Jólle­het a vállalkozás nem így kezdődik. A vállalkozás a kockázatvállalással startol. A magánvállalkozó a saját pénzét fekteti be, a saját rizikójára. Ha nem jön be az üzlet, akkor a magántőkéje úszott el. Az sem vitat­ható, hogy a vállalkozó tucatnyi munkakört tölt be egy személyben. 0 az üzletvezető, a könyvelő, az ad­minisztrátor, az árubeszerző, az el­adó, a gépkocsivezető, a raktáros, a pénztáros és a takarító is. A fizetés, azaz a jövedelem, arányos kell le­gyen az elvégzett munkával. Ezek azok a vállalkozói „érde­mek”, amelyeket a levélírók és,a tele­fonálók joggal állítottak érveik első pontjaként jelentkezésükkor. És még valamit, ami talán a legfájóbb ma Magyarországon a kisvállalkozók­nak: az S3 százalékos társadalombiz­tosítás. '. Ezzel kapcsolatban néhány alap- információ. A vállalatok a fizetések után 43 százalék társadalombiztosí­tásijárulékot, a dolgozók pedig — ez ami közismertebb —^ tíz százalék nyugdíjjárulékot fizetnek. Ugyanezt teszi a kisvállalkozó is. Összevontan. Éves jövedelmük S3 százalékának megfelelő összeget, 12 havi részlet­ben ilyen címen vonnak el bevételük­ből. (Pontositsunk: nem a jövedel­mükből, azaz a vállalkozás haszná­ból, hanem a bevételből.) Ettől függetlenül, az S3 százalék valóban nagyón sok. Hiszen egy szo­lid vállalkozásnál is az árakban, azaz a vevőkön kell érvényesíteni ezt az összeget. És mit kapnak érte cserébe a kiskereskedők, kisiparosok? Beteg­ség esetén táppénzt, a gyermekek után esaládi pótlékot, gyedet, gyest, nyugdíjat. Igen ám — száll vitába ezzel az érveléssel legtöbbjük —, de mikor vagyunk mi betegek? Miért kötelező azt az S3 százalékot az üz­letből kitermelnünk, miért nem fizet­hetünk annyit, amennyit akarunk? Ebben az esetben persze a társada­lombiztosítási szolgáltatások a befi­zetett összegekhez igazodnának. Ez természetes. De magunk dönthes- sünk arról, hogy milyen szolgáltatá­sokat igénylünk. A butikosok sztrájkja, a kisiparo­sok tavalyi aláírás-gyűjtési akcíójá egy valamire feltétlenül alkalmas volt. Azokra a gondokra, jogszabá­lyi következetlenségekre hívták fel a figyelmet, amelyek miatt a kisvállal­kozók közérzete rossz, úgy érzik: nem vállalkozásbarát a gazdasá­gunk. Ezek közé sorolják a pénztár­gépek ügyét is. Ami csak egyetlen dolog a sok közül. Noszlopy Nagy Miklós (Pénztárgéppel vagy anélkül — egy valamit a társadalmi munka- megosztás minden területén érvénye­síteni kell: a tényleges jövedelme után adózzon mindenki. — A szerk.) SZF.MF.NSZF.DETT IGAZSÁG „A szeretetéhséget nehezebb megszüntetni, mint az éh­séget." Calcuttái Teréz, nővér „Ismerek országokat, amelyek évszázadnyira elmarad­nak a jelszavaik mögött." B. S. csehszlovák moralista „A magánélet olyan óvni való történet, amelyet én elrej­tek a nyilvánosság elől. Az ember végül is felelősséggel tartozik önmagának." Klaus Maria Brandauer, színész „A női tenisz a ruházat révén, vagyis a szex segít­ségével vonzotta a közönséget. Ma viszont, az esetek több­ségében inkább a játékot figyelik." Chris Evert, teniszező „A nős férfiak továbbélnek, mint a nőtlenek-^mondják a statisztikusok. Ez is bizonyítja, milyen kegyetlen a vi­lág." Idézet egy lengyel naplóból „Tíz gyereket szeretnék. Eggyel többet, mint amennyi anyámnak volt. O. kilencet szült. De sajnos már élkéstem. Anyám 18 éves karában kezdte, és én már 23 vagyok." Janet Jackson, amerikai popénekes „ Vannak a kormányban olyanok, akik nagyon egyszerű adóreformot vezetnének be. Az adóbevalláson mindössze két rovat lenne. Az első: Mennyit keresett a múlt évben? A második: Fizesse be az egészet!" Ronald Reagan, volt elnök „Kegyetlen sors az enyém. Idézet egy csávolyi asszony leveléből: „Harmincöt évesen rokkantnyugdíjas vagyok. Tizennégy­szer operáltak, 3718 forint volt a nyugdíjam. Most felemel­ték 550-nel. Igaz, hogy csak egy kiló kenyérrel és fél liter tejjel maradok le a létminimumtól. A férjem 6300 forintot keres, ebből lejön az SZTK, az adó. A lányom Baján, a Tóth Kálmán Szakközépiskolában 2. osztályos, a fiam szintén, de az általános iskolában. Húsz éve járom a reumaosztályokat. Szívesen elmesélném, milyen keserves napról napra az éle­tem. Nem tudom, hova akaija a kormány juttatni az orszá­got, de ennek nem lesz jó vége ... Sajnos, a kezeim sem jók. Az írás nehezemre esik, de ha kell, többszöri nekifutásra le tudom írni, milyen kegyetlen sors az enyém ...” A megadott címen csengetve egykedvű, szomorú szemű fiatalasszony nyit ajtót. Petres Pálné Hódos Ibolya. A konyhaasztalnál vékonyka gyerek leckét ír. A dolog sietős — tudom meg —, hiszen hamarosan kezdődik a hitok­tatás. A kislegény csibészesen elsiet. A táskarádió még min­dig hangosan szól. — Elzárom. Elnézést. Azt hiszem ilyenkor, hogy nem vagyok egyedül. Úgy megszoktam a hangját. Köszönöm, hogy mégis eljött. Látja, ilyen a kezem. Nehéz az írás. Vala­mi „vasdarab” tartja össze a csontjaimat. — Olyan fiatal, s mint írta, évtizedek óta rokkant.. í — Hát igen. Amikor az ORFI-ba befeküdtem, az ágy­szomszédom hangosan megjegyezte: „betette a ...” aztán, amikor a viziten megnéztek az orvosok, az asszony nem győzött elnézést kérni. így, felöltözve el sem hiszik a kínjai­mat. Nézze! Borzalmas! Agyonműtött hátgerinc, a kezeken, a lábakon, a hason vágások, hegek sorozata. — Nem elég ez nekem? Ráadásul a sok-sok tortúra, uta­zás, ki kórház, be klinika — és a napi megélhetési gondok! Ha már egészsége nincs az embernek, legalább ne élne nyo­morúságosán. Pedig én soha nem gyógyulok meg — s örök­kön a forintokat számolgatni! A gyerekek is már csak azt hallják: nem jut rá, nincs. Végelkeseredésemben írtam. Vagy nyugtassam azokat, akiknek, ha számolni is kell, legalább annak örüljenek, hogy nem ilyen nyomorultak? Nem volt nekem gyerekkorom sem. Felsőszentivánon, 1954-ben születtem. Négyen vagyunk testvérek. Apánk na­gyon ivott. Talán már nem is egészségesen születtem. Nyolc­esztendős múltam, amikor deréktól lefelé megbénultam. He­tekig feküdtem. És újra megtanultam járni. Aztán meg lees­tem egy gyümölcsfáról. Összetörtem. Kaijaim, csuklóim, medencecsontom. Miért is nem haltam meg?! Kikerültem az intenzív osztályról és újratörték a csontjaim. Hatvankilenc- ben pedig már tudtam, hol van Kakasszék, ahol tíz hétig feküdtem mozdulatlanul. Az ORFI-ban is törzsvendég vagyok. Megjártam a szegedi klinikát és szeretnék bekerülni — mert ‘ajánlották az orvosok —, a harkányi gyógyfürdőkórházba. Elhiszi, hogy eddig nem tudtam elintézni? Nekem már nin­csenek ezreim, hogy dugdossam a zsebekbe. Egy falusi nyo­morult — s mint mondták —, gyógyíthatatlan vagyok. Égy kiló kenyeret nem tudok megfogni. Ki sem megyek a faluba, ízület, porckopás, csontkinövés... soroljam? A csomók, amelyek csak jönnek, jönnek) rajtam, hol itt, hol ott. Kive­szik, s marad a lyuk ... — Mégis merte vállalni a gyerekeket? — Megkérdeztem az orvosokat. Azt mondták, nem örök­lődő a bajom. Nélkülük már nem élnék. Nevetni is ebben a házban nevettem először. A féljem, meg a szegény apósom, akinek sokat köszönhetek, tanított rá. De sírni már nem tudok. Rozmarin egy vasárnap—császármetszéssel — szüle­tett. Előtte, pénteken meg a gerincem műtötték ... Rendes kislány. Ő mos, meg amit tud és ideje engedi, megcsinálja. Naponta buszozik Bajára. Már a menzáját sem tudom fizet­ni. Csakhogy őt is már 8 éves korában ízületről műtötték. Most meg paprikaföldet akar vállalni, hogy segítsen rajtunk. A féljem is sokat hajt. Mindent neki kell csinálni. Én évek óta még beágyazni sem tudok. Kínok kínjával meg-megfő- zöm az ételt, de gondoljon bele, látni, hogy munkába menet előtt konyhát mos és a többi... Ilyen beteg asszony mellett gondolhatja, hogy milyen „boldog” lehet... Már korábban felajánlottam, váljunk el szépen. De ő csak dolgozik. Úgy szégyellem, hogy ilyen szegények lettünk. Itt, falun ez még tán bűn is. Már oda jutottunk, hogy néha segélyt kérek, vagy majdra, hozómra, adósságra élünk. És nincs kiút. Az össze­sen 9700 forintunkat négyőnkre osszák be azok, akik ezeket az árakat kitalálták. A mi kazánunk nem fog kiégni a szén­től, mint .sokaké. Az erdőből hozott, szedett fát, tüsköt már a 18 kilós Péterkém is tudja hasogatni. Szegénykém pár éve hogy örült, amikor kapott egy kis autót. Most meg jön a húsvét. Hogy miből veszek neki legalább egy nyulat? Jó gyerek, csintalan, mint a többi 9 éves. Nagyon bánt, hogy így kell velük, mellettük élni. írtam én már a nyugdíjintézetbe is, hogy emeljék fel a pénzem. Négy éve leszázalékoltak. Korábban 9 évet keservesen ledolgoztam. És nincs meg a tíz. De már nem is lesz. A gyógyszerekre is mind több kell(ene). De ne sajnálkozzon énrajtam senki, úgy sem tudnak segíteni — az orvosok is megmondták, mi több, sokszor maguk csodálkoznak, hogy még megvagyok. Röstellem ezt az életet. Mi lesz velünk? A két gyerekkel? Legalább egy éve még sajtot sem láttak. Hol kötünk ki? Nem bízom én a többpártrend­szerben sem. Az árakat lefelé még sosem vitték ... Pulai Sára Lesz-e egyetemi város Kecskemét ? A szovjet alakulatok kivonulása óta üresen álló kecskeméti laktanyák jövője régen foglalkoztatja a város polgárait. A felröppent hir, miszerint esetleg egyetem születik majd a falaié között, sokunkat kíváncsivá tett.-Lesz-e egyetem Kecskeméten? — kérdeztük dr. Fáy Ferencnétől, a városi tanács elnökhelyettesétől. — Erre röviden nehéz válaszolni. Sok még a függőben lévő kérdés. A Ferenc József és a Rudolf laktanyát Kecskemét városa építette még a múlt század végén. A szovjet csapatok eltávozása után hivatalosan „vissza­igényeltük” áz üres épületeket és területeket, s mint eredeti tulajdonosok, meg is kaptuk. Mindkettőre nagy szükségünk van, de a felújításuk hatal­mas összegbe kerül. Mindenesetre megkezdtük a felhasználásra vonatkozó javaslatok és — más megoldás nem lévén — a tőkével rendelkező partnerek „gyűjtését”. Az előbbiből akadt bőven, Mi amellett döntöttünk, hogy a város és a környék szempontjából mindenképp az a legelőnyösebb, ha egyetemet, de legalábbis felsőoktatási intézményt alakítunk ki a laktanyák­ból. Partnereket ehhez azonban nagyon nehéz találni. A Rudolf laktanya felújítására egy angol társaság vállalkozott, de még folynak a tárgyalások. Ha sikerül megegyeznünk, társak leszünk. A majdani közös létesítménybe ők az átalakítási költséggel (körülbelül cgymilliárd forinttal) szállnak be, mi az épületek és a terület értékével. Ami egy kicsit kellemetlen: az egyetem kénytelen lenne használati idíjat fizetni a beruházónak, vagyis az angolok­nak. De másként nem tehetünk. Vagy belemegyünk egy ilyen feltételű üzletbe, vagy soha nem lesz egyetemünk. — Mégis, milyen egyetem lesz a Rudolf laktanyából? v— Amilyenre a leginkább szükség van. Ez igazán még nem dőlt el. Az angol társaság idegenforgalmi és szórakoztató központot szeretne, a város­nak viszont inkább egyetemre lenne szüksége. Ha az érdekeinket sikerül ötvözni — és úgy néz ki, talán sikerül — akkor az épület egyharmadában lenne az oktatási intézmény, a középső területen a kollégium, a fennmara­dó épületekben és területen pedig egy szolgáltató jellegű komplexum, mozival,.üzletekkel, vendéglátóegységekkel, diszkóval, fedett korcsolyapá­lyával, szállóval. így tehát nemcsak egy iskolát, hanem egy ifjúsági és idegenforgalmi centrumot is nyernénk, amire bizony szintén nagy szüksége ván Kecskemétnek. — Mi lesz a Ferenc József laktanyával? ( ‘ — Felajánlottuk annak a cégnek, amelyik a legértelmesebb, leghaszno­sabb módon tudná felhasználni, természetesen oktatási célokra. ' — És mikor indulnak meg a helyreállítási munkák? — Ezt pontosan még nem tudjük. Két-három hónapon belül valószínű­leg minden eldől, s akkor év végéig a térvek is elkészülnének. Nekünk is érdekünk, hogy minél hamarabb meginduljon az átépítés, a laktanyák őrzése ugyanis sok pénzbe kerül... F. M. TVtf’egalakult nemrégiben a Mici- -L»* Mackó Párt is. Gyerekek­ből, a gyerekek védelmére. A rádió híradása szerint azért, hogy a ki­sebbek is védhessék jogaikat, tilta­kozhassanak a szülői fegyelmezés ellen, és a felnőtteket beismerésre bírják, ha azoknak valamiben nincs igazuk. Újabb zsenge hajtás a pártok fáján, könyveltem el magamban a bejelentést. Csak attól félek, ne­hogy letörjék, bunkósbottal tá­madjanak rá, hiszen manapság a józanabb hangot és a közeledést a társadalomban egyre inkább fel­váltja a (demagóg) pocskondiázás és az ökölrázás. Árnyaltabban fo- galmazvá: a tolerancia, az egymás nézeteinek és személyiségének köl­csönös figyelembe vétele és tisztele­Címkézések te kívánnivalót hagy maga után. Vagdalkozik az is, aki jobban ten­né, ha hallgatna. A pluralizmussal kezdődött tisztulás egyúttal szeny- nyet és mocskot is felhoz a társa­dalom régen kotort medréből. A napokban történt,1 hogy egy férfi, betegségéből felépülve, ismét munkaképessé vált. Az orvos örö­mére és a volt beteg bánatára. Tudniillik amikor a várószoba padjáról, barátjával beszélgetve, később újra megpillantotta a fo­lyosón végigsiető orvost, meghök­kentő. kijelentésre ragadtatta el magát. Ott megy az a piszkos sztá­linista, aki engem nem írt ki még egy hétre táppénzre! A szavak eredeti jelentésüktől való megfosztásával, erőszakolt félremagyarázásával is le lehet má­sokat járatni, mint ebben az eset­ben történt. Azért sztálinista az or­vos, mert betegét gyógyultnak és munkaképesnek találta? Ez a bé­lyeg illetné meg az intézkedő rend­őrt, aki a romló közbiztonságban fel mer lépni az utcai verekedővel és a lépcsőházi támadóval szem­ben? Rákosista-e az ügyintéző a tanácsnál vagy bárhol másutt, aki nem tűri el szó nélkül, hogy parlagi módon essenek neki, és azzal fe­nyegessék, hogy ráborítják az asz­talt? Nem rákosista vagy sztálinis­ta vonás kinek-kinek a saját mun­káját becsülettel elvégezni, a rábí­zott feladatokat teljesíteni. Köte­lessége! Feje tetejére fordított világban élnénk Äyfügy gondolom, sokan megütköznének rajta —, ha az em­lített fogalomeltérítés mintájára a termelőmunkához vagy a munkás­hoz társuló képzetekben is egyesek valamiféle rákosista beütést vélné­nek felfedezni. Mindent a maga helyén. Talán még sosem volt any- nyira fontos a tolerancia, a józan és a higgadt mérlegelés szavaink­ban és tetteinkben, mint most, a többpártrendszer létrejöttével és a választások előkészületében. A fo­galmak meggondolatlan és szándé­kolt kiforgatása senkinek nem használ. Még az ilyen alapon han- góskodóknak, pocskondiázóknak sem. Koiil Antal 6-os LISTA SZOCIALISTA SZAVAZZON a HATOSRA! Múzeumi belépődíjak változásai Mfg az elmúlt évek során az úgynevezett kulturális szolgáltatások (mozi-, srinház- és koncertjegyek) árai jelentősen növekedtek, eközben a hazai múzeumok belépődíja az egygombócos fagylalt és egy üveg kóla ára között mozgott. Így volt ez annak ellenére, bogy vidéki és fővárosi múzeumaink számos kiállítása köztudottan nemzetközi színvona­lú, a nyitva tartás idő pedig jóval meghaladja az európai átlagot. Ezért az elmúlt betekben a megyei múzeumi szervezetek és az országos szakmúzeu­mok vezetői — nyilatkozta dr. Sztrinkó István, a megyei múzeum helyettes igazgatója — áttekintették a közgyűjtemények fő bevételi forrásának helyzetét. A Csongrád megyeieket támogató kezdeményezéssel a Művelődésügyi Minisztérium is egyetértett, miszerint legtöbb intézményünkben indokolt a belépődíjak emelése. Március 1-jétői a felnőtt látogatók 20 forintot fizetnek Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös és Kiskunha­las múzeumaiban, míg a bajai Éber-ház, a Kecskeméti Iskolatörténeti Múzeum, a felújítás alatt áBó félegyházi múzeum és a Móra Emlékház, a kiskunmajsai Helytörté­neti Gyűjtemény, valamint Dunavecse és Szalkszentmárton Petőfi-emiékmúzeomainak megtekintésekor 10 forintos belépőjegyet ad a teremőr. (Ez utóbbiak jó része önálló gyüjteményfejlesztési feladatokat nem lát eL) Ugyanis akkor a megyei móezumi szerve­zet által életre hívott jelentősebb időszaki kiállítások alkalmával — folytatódik a tájékoztatás — differenciáltan, egyedi elbírálás alapján 6—20 forint között alakul a külön belépődíj. Amennyiben a csoportok szakmuzeológtts kalauzolását kérik, úgy a magyar nyelvű tárlatvezetésért százötven, idegen nyelven háromszáz forint a fizetendő összeg. Fontos arról is szólni, hogy a csütörtök továbbra is ingyenes látogatási nap, valamint (korábbi rendelkezések alapján) a diákok, az őket kísérő pedagógusok, vala­mint a mozgássérültek továbbra sem fizetnek belépődíjat. A nyugdíjasok és a sorkatonák 50 százalékos kedvezménye szintén változatlan. A változásokat múzeumainkban — természetesen — jól látható helyen, külön is közzétesszük. 160950® K. V. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents