Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
NAPTAR 1990. március 3., szombat Névnap: Kornélia Napkelte: 6 óra 22 perc Napnyugta: 17 óra 31 perc Holdkelte: 8 óra 54 perc Holdnyugta: 0 óra 37 perc Március 3-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Arany János-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor: A HÁROM KÓKLER. A Ciróka Bábszínház előadása. Bemutató előadás. (A színház üzemépületében, a Zrínyi iskola és a Mészöv-székház közötti épületben.) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: EROTIKUS FANTÁZIÁK: Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RENDŐRAKADÉMIA 4. Sz., mb„ amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor A SZARVASVADÁSZ. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Stiídiómozi: 7 órakor: A NEGYEDIK HATALOM. Sz., mb., francia film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A SÜNI, AKI LEGYŐZTE A TIGRIST. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AMERIKAI NINDZSA 2. Sz., mb., amerikai film. Központi mozi: 6 és 8 órakor IMAGINE (JOHN LENNON). Sz., zenés, amerikai film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: GONDOS BOCSOK. Sz., mb., amerikai rajzfilm. 5 és 7 órakor: VÉNUSZCSAPDA. Sz., NSZK- film. 16 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 5 és 7 órakor: A KEMÉNY- FEJŰ. Sz., mb., olasz film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FEKETE ESŐ (BLACK RAIN). Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: MICIMACKÓ. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ŐRÜLET. Sz., mb., francia—amerikai film. 14 éven felülieknek. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Kertészet és Szőlészet, 1990. 9. szám: —horváth—: Miért szűnt meg a kecskeméti növénypatika? , Nyelvűnk és Kultúránk, 1989. 76. szám: Ittzésné Kövendi Kata: Amerikai magyarok és magyarul tanuló amerikaiak nyelvhasználata magyar nyelvi tesztek tükrében. (A szerző a Kecskeméti Kodály-gimnázium tanára.) — Részletek a VI. anyanyelvi konferencia tanácskozásainak anyagából. (A kecskeméti rendezvényről.) Marketing, 1990. 1. szám: Kuti László: Magyar vállalatok a nyugatnémet katalógus-áruházak szállítórendszerében. (A szerző a keceli Pintér Művek osztályvezetője.) Ismét megindul a buszközlekedés Romániába Március 7-étől, „kísérleti jelleggel”, ismét megindul a buszközlekedés Budapest és Kolozsvár között, illetve március 10-étől a marosvásárhelyi és Csíkszeredái útvonalakon is. Erről állapodott meg Kálnoki Kiss Sándor közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhelyettes Alexandra Dobrc román közlekedési miniszterhelyettessel. A tervek szerint az 1991—92-es menetrendi időszakban a MÁV is indít majd vonatokat Romániába. A következő hónapokban megvizsgálják azt is, hogyan lehet a közúti határátkelőhelyek „áteresztőképességét” növelni, mert az utóbbi hetekben ismét az elviselhetőség határáig növekedett a várakozási idő. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: HARLEMI ÉJSZAKÁK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: 29-ES VAGÁNY. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: délelőtt 10 órakor: CSUPASZ PISZTOLY. Sz., mb., amerikai film. Fél 4 órakor: A MEDVE. Sz., mb., francia film. Fél 6 és fél 8 órakor: VAKLÁRMA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 5 és 7 órakor: 9 ÉS 1/2 HÉT. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KUNSZF.NTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: SZELLEM- ÍRTÓK 2. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: S és 7 órakor: ASSZONYOK A TEUES IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN. Sz., spanyol film. Március 4-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Ruttkai Éva-bérlet. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: KECSKEMÉT Stúdiómozi: 7 órakor: ZABRISKIE POINT. Sz., amerikai film. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 3, 5 és 7 órakor: 9 ÉS 1/2 HÉT. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KALOCSA Stúdiómozi: szünnap. KISKUNFÉLEGYHÁZA Stúdiómozi: 7 órakor: ASSZONYOK A TELJÉS IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN. Sz., spanyol film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 5 és 7 órakor: DOBJUK KI ANYUT A VONATBÓL! Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 órakor: BMX-BANDITÁK. Sz., mb., ausztrál film. 16 éven felülieknek. PIACI KORKÉP ZAVAR AZ AKCIÓBAN Az ötlet dicséretes — a szervezés nem annyira *3 Tegnap reggeltől délig a megyeszékhelyi Nagykőrösi utca járdáján talpalatnyi hely sem volt. Ugyanis az itt lévő sütő- és tejipari közös szaküzletben nagymértékű kedvezményes vásárt rendezett a kecskeméti tejüzem. Csakhogy az érdeklődés meghaladta a várakozást. A tömegben kitört a pánikhangulat, nagy ■JM *' volt a tolakodás. Szidták a különféle pártokat, az eladókat, az újságot, „mert azt írta” —, no, meg a jót akaró, a lakosság pénztárcáját kímélő ipart is „emlegették”. A szállítójármű alig győzte a fuvart. Hihetetlen mennyiségű áru talált gazdára — termelői áron. A sorban állók legtöbbje nyugdíjas, beteg ember volt. Luca Pálné például — olvasván a hírt — Páhiról utazott be. Sok nyugdíjas szinte fillérig ki őriztette a pénztárcáját, hiszen ezen a vásárláson csak nyerni lehetett, s legalább egy ideig ehetnek tejterméket is. Ám nem egy tanulsággal szolgált az akció, mi több, a hőzöngők néhány elfogadható ötletet is adtak a hasonló, ilyen mértékű engedményes vásár — legyen az bármilyen termékből is — lebonyolítására. Elhangzott a szervezettség, a nagyobb helyiség hiánya, a talpraesettebb szakemberek beállításának igénye. Ám nem hagyható említés nélkül: Kedves vásárlók — és tisztelet a kivételnek —, kulturáltabb módon! p. s. (Gaál Béla felvétele) i-lü «■■I p fel® | __ká/ffi WS & ÖÍ®"'! m •ut 4 ír T Sportláp Kecskeméten Üjabb lappal gaz- "i dagodott az újságok egyébként is bőséges kínálata. Sportláp címmel tegnap került az újságárusokhoz a kecskeméti sport- kedvelőknek szánt hetilap, amelyben a .város gazdag sportmúltjának történéseit, legendás versenyzőinek, edzőinek a pályafutását elevenítik föl, és természetesen beszámolnak napjaink legérdekesebb, olykor igen viharos eseményeiről, azokról az információkról, amelyek minden bizonynyal érdeklik a szurkolókat, de más lap hasábjain — objektív okok miatt — nem mindig kaphatnak helyet. !y*m 1. «9m M*$jjewns tkmin! Ára: 10.90 F A versenysport mellett a diák- és szabadidősport is állandóan napirenden szerepel. Ä Sport-Press Kft. kiadásában minden pénteken megjelenő sportújság, időseknek és fiataloknak, otthonülőknek és meccsre járóknak hetente kínál érdekes olvasnivalót, s a jó sztorik mellett fejtörő, góltotó is színesíti a lapot. HALASZTÁSI HIRE — AZ AGRÁRSZÖVETSÉG kecskeméti választási irodája március 6-án, kedden délután 4 órakor Kecskeméten, a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség székházában gyűlést tart, amelyen a választási kampány második fordulójának tennivalóit beszélik meg a szövetség tagjaival. Előtte az Agrárszövetség megyei választmánya tart ülést aktuális szervezési kérdésekről. — A10. SZ. VÁLASZTÁSI kerület MDF-országgyjílésiképviselő-jelöltje, Karsai Péter 1990: március 5-én (hétfőn), Bácsalmáson 18 órakor, a művelődési házban választási gyűlést tart. Magyar Demokrata Fórum Kecskemét Városi Szervezete — A BAJAI HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ — és dr. VÁJT AI ISTVÁN képviselőjelölt — köszönetét mond mindazoknak az állampolgároknak, akik ajánlási szelvényeikkel, és aktivistáknak, akik szervezőmunkájukkal elősegítették a választási koalíció sikeres jelöltállítását. A Hazafias Választási Koalíció nagygyűlést szervez 1990. március 6-án (kedd) 18 órakor a tisztiklubban, Széchenyi u. 4/6. A nagygyűlés előadója: dr. Vajtai István képviselőjelölt. Felszólal: Dr. Új Zoltán, a Hazafias Választási Koalíció területi lista vezetője. Tisztelettel hívjuk és várjuk a 9. sz. egyéni választókerület állampolgárait. — A SZABAD DEMOKRATÁK Szövetsége választási és alakuló gyűlést tart Kerekegyházán március 5-én 18 órai kezdettel a helyi művelődési házban. A rendezvényen részt vesz Sarró János, a 4. sz. választókerület szabaddemokrata képviselőjelöltje, dr. Sándor László, az 1. sz. választókerület szabaddemokrata képviselőjelöltje, valamint dr. Danis György, az SZDSZ országos tanácsának tagja. — A SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE választási gyűlést tart március 4-én (vasárnap) 16 órakor Tabdin, a helyi művelődési házban. A rendezvényen bemutatkozik dr. Szenohradszki Béla, a 6. sz. választókerület szabaddemokrata képviselőjelöltje. — A SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE választási gyűléseket tart március 3-án Hajóson L8 órai kezdettel, a tanácsházán, valamint március 5-én Géderlakon 18 órai kezdettel, a kultúrházban. Mindkét rendezvényen a 7. sz. választókerület lakói megismerkedhetnek dr. Andriska Géza szabaddemokrata képviselőjelölttel és programjával. — SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE választási gyűléseket tart: március 5-én 17 órai kezdettel Tiszakécskén, az Ókécskei Gazdakörben, valamint 6-án Lakiteleken 18.30-kor, a művelődési házban. Mindkét rendezvényen a 3-as sz. választókerület lakói megismerkedhetnek dr. Frigyesy Ferenc szabaddemokrata képviselőjelölttel és programjával. — VELKEI ÁRPÁD, a kecskeméti 2. sz. országgyűlési választókerület párton kívüli, független képviselőjelöltje tisztelettel mond köszönetét mindazon választó- polgároknak, akiktől ajánlási szelvényt kapott. — A VÁLLALKOZÓK PÁRTJÁNAK megyei szervezete örömmel fogadta, hogy önök bíznak bennünk és rövid pár nap alatt a hét egyéni jelöltünkre leadták jelölőcéduláikat. Köszönjük bizalmukat és kérjük további támogatásukat. Pártunk ott van minden választókerületben. — TÁJÉKOZTATJUK VÁLASZTÓPOLGÁRAINKAT, hogy a Vállalkozók Pártjának irodája Kecskemét, Május 1. tér 3—5. szám alatt I. em. 114. szobában van. Telefon: 28-776/105; ügyeletet tartunk hétfőtől péntekig 14—17 óráig. Várjuk érdeklődő választóinkat. Vállalkozók Pártja Kecskemét helyi csoportja — A MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT kalocsai szervezete VÁLASZTÁSI FÓRUMOT tart, 1990. március 5-én, Császártöltésen. Meghívott vendég: Nagy Attila színművész, jelölt, Gonda János képviselőjelölt. — ISMERKEDJEN MEG DR. BRÜSZEL LÁSZLÓ (2. vk.) szocialista párti képviselőjelölt programjával azon a választási gyűlésen, amelyet 1990. március 5-én 17.30 órakor tart a Kuruc Téri Általános Iskolában. A gyűlésen részt vesz Rácz Pál, az MSZP területi listáján induló képviselőjelölt. —A JÓ SZÁMLASZÁM. Az elmúlt napokban közöltük a temesvári templom építésére nyitott számlaszámot, ami, sajnos, biankó csekken használhatatlan. Most a jó számot közöljük, amelyre egyéni és közösségek által befizetett összegeket várnak az építendő temesvári református templom javára: 259-98009 2468-/50210-6. — FOGADÓNAPOK. A megyei tanács^osztályvezetői hétfőn .fogadónapot tartanak. A tisztségviselők közül dr. Árvay Árpád, a végrehajtó bizottság titkára március 8-án, csütörtökön fogadja az ügyfeleket. — BALESET. Foktőn, az Aradi utcában csütörtökön, 18 órakor személygépkocsival a sarki villany- oszlopnak ütközött a 21 éves Reményi Zoltán (Kalocsa, Vigadósor 2.). A fiatalember súlyosan megsérült. IDŐJÁRÁS kis matematikusok nagy versenye Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 97 Élő tyúk 87 Vágott csirke 130 Paprika (tompa, db) 18 Zöldhagyma (csomó) 10 Paraj v. sóska 150 Gomba 100—150 Alma 16—25 Héjas dió 120 Vöröshagyma Fejes káposzta Kelkáposzta Korai saláta (db) Karalábé Paradicsom 12 14 20 14 15 200 Túró 120 Szárazbab 80—100 Zöldpaprika (db) 14—18 Sajt 200 Savanyú káposzta 30 Uborka 180 Tojás (db) 2.80-T-3 Mák 90—100 Zöldhagyma (csomó) 10 Burgonya .12—14 A rolr It icIrnrncnn Fokhagyma 60 Sárgarépa 25 Paraj 45 Petrezselyem 25—40 Élő csirke 80 Gomba 75 Vöröshagyma 14—15 Élő tyúk 70 Alma 12 Fejes káposzta 18 Tejföl (liter) 80 Dióbél 230 Kelkáposzta 12 Túró 80 Tojás (db) 3 Saláta (db) 12—15 Burgonya ilSavanyú kápószta 25 Karalábé 12 Sárgarépa ls Szárazbab 100 Paprika (hegyes, db) 12—18 Gyökér 20—35 Mák 110 ;; — A DÉGÁZ TÁJÉKOZTATÁSA szerint Kiskunhalas, Baja földgázellátó rendszerén a lakossági és a közületi fogyasztók részére szolgáltatott földgáz fűtőértéke 1990. február 26-án 31,958 mj/m3, 1990. március l-jén 32,15 mj/m3 volt. A szabvány által megengedett futőérték-intervalium 30,4 —33,6 mj/m3 közötti, ebből következően a mért adatok az előírt tűrésmezőn belüli értékek. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦a — HORGÁSZ SZAKKÖR indul gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztálynak hétfőruKiután, 4 órakor a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban Az 1989—1990-es tanévtől a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskolában matematika—számítástechnika tagozat működik. Ennek kapcsán az iskola matematika-munkaközössége városi versenyt szervezett, melyen 18 iskola 487 tanulója vett részt. A városi matematikaversenyre az iskola vándorserleget alapított, amelyet első alkalommal a Molnár Erik Általános Iskola nyert el. A versenyt a jövő tanévben ismét megrendezik. Eredmények: 3. osztály: 1. Kovács Ágnes (Zrínyi), tanára: Borsos Ferenc- né. 2. Gál András (II. Rákóczi), tanára: Molnár Pálné. 3. Deák Dániel (Zrínyi), tanára: Borsos Ferencné. 4. osztály: 1. Pintér Lajos (Molnár Erik), tanára: Hibó Péterné. 2. Béres Orsolya (Molnár Erik), tanára: Mondok Gáborné. 3. Rózsa Gabriella (Lánchíd u.), tanára: Czvianovné Horváth Mária. 5. osztály: Zólyomi István (Molnár Erik), tanára: Aszódiné Pálfi Edit, Dóka Gergely (Zrínyi), tanára: Csordás Mihály. 3. Hámori Zoltán (Zrínyi), tanára: Csordás Mihály. 6. osztály: Pólyák Sándor (Molnár Erik), tanára: Lobodáné Horváth Csilla. 2. Fábián Zoltán (Tóth László Ált. Isk.), tanára: Sebők Jenő. 3. Rácz Andor (Buday Dezső), tanára: Tóth Ödönné. 7. osztály: 1. Horváth Péter (Molnár Erik), tanára: Faragó Istvánná. 2. Csorbái Hajnalka (Kodály), tanára: Szondi- né Vörös Éva. 3. Dudás Árpád (Lánchíd u.), tanára: Siklósi Iinréné. 8. osztály: 1. Palkó Rita (Molnár Erik), tanára: Varjú Lajos. 2. Piroska Ferenc (Buday Dezső), tanára: Tóth Ödönné. 3. Balogh János (Buday Dezső), tanára: Szűcs Judit. Az. Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Hideg éjszaka. Várható időjárás napközben, az átvonuló felhőzetből szórványos hózápor valószínű. Többórás napsütés várható. A nappali órákban a nyugati, észak- nyugati szél sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 fok körül várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Március I-jén Kecskeméten a középhőmérséklet 7,0 (az 50 éves átlag 2,7), a legmagasabb hőmérséklet 12,1 fok volt. A nap 2 órán keresztül sütött Tegnap reggel 7 órakor 3,0, 13 órakor 9,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,7 millibar — emelkedő — volt Március l-jén Baján a középhőmérséklct 7,0 (az 50 éves átlag 3,0), a legmagasabb hőmérséklet 12,6 Jók volt A nap 1,9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,8, 13 órakor 10,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,4 millibar — emelkedő — volt. — ÚJVIDÉKI GRAFIKUSMŰVÉSZ kiállítása lesz Baján, március 7-étől 25- éig, a Vörösmarty utca 5. szám alatti kiállítóteremben. Maurits Ferenc az „Új simposion” szerkesztője volt, jelenleg a Fórum Kiadó műszaki szerkesztője. Első magyarországi kiállítását az Alsó- Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szervezte. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦a A RENDŐRSÉG SEGÍTSÉGET KÉR ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Az Alföldi Cipőgyár közgyűlése, szervezeti átalakulás miatt, pályázatot hirdet IGAZGATÓI munkakör betöltésére 1990. március 15-étöl A megbízás — megfelelőség esetén — határozatlan időre szól. Az igazgató főbb feladatai: — a vagyonkezelő vállalat általános igazgatása, a készletek (alapanyag, késztermék stb.) értékesítésének szervézése, a vállalat egyes ingatlanjainak értékesítése. Pályázati feltételek: — felsőfokú képzettség, legalább ötéves vezetői gyakorlat, büntetlen előélet. A pályázat tartalmazza: a pályázó saját kézzel írt önéletrajzát és eddigi tevékenységeit, a szükséges okiratok másolatát; fizetésigényét, a feladattal kapcsolatos koncepcióit. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a vállalat megbízott igazgatója. A pályázatokat kérjük legkésőbb 1990. március 1 eléig vállalatunkhoz eljuttatni, melynek elbirálásáról minden pályázót értesítünk. „ ... ALFÖLDI CIPÓGYÁR Kecskemét, László Károly utca 16. Telefon: 76/22-400 21451 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Amint tegnapi számunkban már beszámoltunk róla, betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt volt előzetes letartóztatásban a Kalocsai Fegyház és Börtönben a húszéves Láncz Ernő, az ugyanennyi idős Kovács Sándor és a 22 esztendős Hunyadi Ferenc, akik valamennyien kalocsai lakosok. Csakhogy február 2&-án 21 és 23 óra között megszöktek. Nem sokáig élvezhették a szabadságukat, mert március l-jén délután Kovács Sándort és Láncz Ernőt elfogták. Hunyadi Ferencet azonban a rendőrségnek eddig még nem sikerült kézre kerítenie. A 22 éves férfi 165-170 cm magas, sovány testalkatú, barna hajú. Szökésekor fekete HUNYAöf 1 FERENI úsfá szabadidőruhát viselt. A rendőrség kéri, hogy akik Hunyadi Ferencet látták vagy hallottak róla, esetleg a tartózkodási helyével kapcsolatban tudnak valamit, tegyenek bejelentést a legközelebbi rendőrőrsön vagy rendőrnél. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦1 ♦ ♦ ♦ ♦ BBBB Bamaaaamii ismét várja Kecskemét polgárait a LI BERTE KAVEHAZ Nyitás: 1990. március 3-án, szombaton, Nyitva: mindennap 11—23 óráig. 11 órakor. •^Pusztatourist^CSEREKLYEI SÁNDOR üzletigazgató 573 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Préiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigázgató; Telefon: 28-777 1990. III. 3-án, megrendelés sorszáma: 30003 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: 630,— Ft, egy évre: 1260,— Ft. ISSN 0133 —235x ifi