Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-27 / 72. szám

1990. március 27. • PETŐFI NÉPE • 5 Kapcsolat a NASA-val, részvétel az amerikai űrkutatásban is Nem változott a Rovki alaprendeltetése A haderőreform, mint az várható volt, érintette Kecskeméten a Repülő­orvosi Vizsgáló és Kutatóintézetet is. Kevesebb lesz a vadászpilóta, de ugyanakkor az intézet orvosai tovább dolgoznak az űrkutatás orvosbioló­giai módszereinek tökéletesitésén, s más jelentős fealadatokat vállalnak a polgári lakosság szakorvosi szűrővizsgálatának elvégzésében. Dr. Remes Péter orvos ezredessel, az intézet parancsnokával a Rovki jelenlegi helyze­téről, elsősorban az űrkutatásban betöltött szerepéről beszélgettünk. — Hogyan áll ma a magyar űrkutatás orvosbiológiai munkája? — Most készülünk a magyar űrrepülés 10. évfordulójának megünneplésé­re, amely május 26-án lesz. Erről a televízió is megemlékezik, s a műsor egyik részét nálunk forgatják. Lesz tudományos tanácskozás az Interkoz- mosz-program keretében. A tudomány szerepe nem csökken, sőt, nő a következő években,'ugyanis űrkutatás nélkül nincs fejlett civilizáció. Gon­doljunk csak az élet keletkezésére, A korábbi kapcsolataink mellett együtt­működünk természetesen a szovjet űrkutatókkal, s ez évben Kassán részt veszünk az űrbiológiai tudományos értekezleten. Ugyanakkor megterem- tettük az együttműködést a NASA-val (az amerikai űrkutatási szervezettet) és az ESA-val (az európai űrkutatással foglalkozó szervezettel). — Ez a beszélgetés hamarabb készült volna, de Ön, ha jól tudjuk, az USA-ban járt. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Februárban jártam az Egyesült Államokban. Szervezeti kapcsolatok felvételéről tárgyaltam a NASA-val, személyesen Amauld Nicogossian úrral, aki a NASA űrkutatási-orvosbiológiai vezetője. Szóba került az együttműködés, esetleg magyar űrhajós, részvétele az USA-programban, közös magyar—amerikai űrkutatás. Érdeklődtek a Balaton készülékünk iránt, felajánlották: magukkal viszik egy amerikai űrrepülőgépre. Hasonló­an kitűnőnek minősítették — ezt a Központi Fizikai Kutató Intézet egyik munkatársától tudom — a Pille nevű, sugármérő műszerünket is. Tárgya­lásaink biztatóak voltak a magyar űr-orvosbiológiai eredmények iránt. — A közelmúltban az intézetben neves amerikai vendégeket fogadtak. Hallhatnánk erről valamit? — Amikor az USA-ban jártam, a Pentagonban fogadott a három ameri­kai haderőnem egészségügyi főnöke, aki felvetette a kapcsolatfelvételt, illetve a szakembercserét1. Ez reményt nyújt arra, hogy a Rovki orvosai tájékozódhatnak az USA és a NATO repülőorvosi tevékenységéről. Talán ennek első lépése volt, hogy itt járt a közelmúltban Ruth M. Anderson ezredes asszony, az Amerikai Egyesült Államok légügyi és katonai attaséja, David M. Lám ezredes kíséretében, aki az Európában állomásozó amerikai csapatok egészségügyi szolgálatának főnökhelyettese. Az itt látottakról , rendkívül elégedetten nyilatkoztak. — Változott-e az intézet alaprendeltetése? — Nem. Továbbra is végezzük a repülőgép-vezetők orvosi ellátását, függetlenül attól, hogy kevesebb a vadászpilóta. Napirenden van a polgári repülőgép-vezetők orvosi ellátásának biztosítása, ugyanis luxusnak tartjuk két hasonló intézet egyidejű fenntartását. Itt nálunk minden tudományos, technikai felszerelés megtalálható, nem is beszélve az orvosi, kutatói ta­pasztalatról. A tárgyalások ebben az ügyben előrehaladott állapotban vannak, amelyet az is indokol, hogy a Rovki a magyar repülőorvostan bázisa, itt képezzük a repülőorvosi szakembereket, s nálunk van a tovább­képzésük. Itt említem meg, hogy az Orvostovábbképző Egyetem professzo­rává avatta dr. Hideg János orvos vezérőrnagyot, az intézet egykori pa­rancsnokát, a katonai repülőorvosi iskola egyik alapítóját. Elképzeléseik szerint egyetemi tanszék alakulhatna itt az intézetben. — Tudnak-e segíteni, úgy mint korábban, a polgári lakosságnak? — Ez természetes, főként a szívinfarktus utáni rehabilitációban, kapcso­latban vagyunk a balatonfüredi szívkórházzal, a megyei kórház kardioló­giai osztályával és sorolhatnám tovább. Emlékezetes még az újságírók szakorvosi szűrővizsgálata, amelyet a Kecskemét üzemeiben, téeszeiben dolgozók részére tovább folytatunk, igaz, ezt már csak ellenszolgáltatás fejében tudjuk elvégezni. Részt veszünk a gyógyturizmusban is, kapcsolat­ban vagyunk a Pusztatouristtal, sőt vállaltuk az észak-jemeni hadsereg pilótáinak vizsgálatát is. Visszatérve a polgári lakosság ellátásához: a Magyar Honvédség 2. Számú Katonai Kórházával változatlanul szoros együttműködésben igyekszünk saját feladatainkat ellátni és a lakosság egészségügyi helyzetén javítani. Gémes Gábor — Hapikám, ez a kemény! Ezt kóstold meg! — azzal fölhajtott egy kortyot, és Zoli kezébe nyomta. Zoli kuttyantott egy-két kortyot, és elkezdett csuklani. A lány szentsé­gelve döngette a hátát. Aztán elcsi­tult az egész társaság. Néhol er­nyedt szuszogást, horkantást, lihe- gést lehetett hallani, de aztán csak a tücskök és a közeli mocsár békái­nak kánonja lengedezett a fák kö­zött. A díszes társaság, akár az úttö­rőtáborok éjszakai riadóinál, ke­mény szavakra ébredt. — Gyerünk! Felkelni! Egy- kettő! — villogtak a zseblámpák. A kábulatból csak az őrszobán tért magához Zoli. A banda, Laca kivételével, ott bóbiskolt, gyűrödött az előtérben. Mikor pattanhatott meg Laca? Zoli a frissen festett ablakrács­hoz ment. Az eget kémlelte, hátha valamilyen csillag utat mutatna ne­ki! Mindegy, nézett a foltos Holdra, az a lényeg, hogy Apa egy szuperfej, aki öt megérti, és mindjárt itt lesz! Az eperfára egy macska kúszott fel. A sötétben csak a szeme villo­gott, és a farka neszezett a levelek között. — Cicc, ci-ciccc! — súgta a fiú. A macska megállt, dermedten né­zett farkasszemet a fiúval, aztán egykedvűen folytatta az útját. Zoli leült, nem volt mit tovább­gondolnia. Apját várta. Minden idegszálával az ajtóra figyelt. Igen, apa biztosan megérti öt, hiszen jó fej, haver. Apa mindjárt itt lesz, és kihúzza öt ebből az egész grimbusz- ból. Minden rendbe jön. Elmegy nyáron még egy hónapra valamit szedni egy téeszbe, és összejön anya ötszázasa. Nem gond! Nem lehet gond. Laca egy szemét, mondta a nyomozó is, hogy régi ügyfele a rendőrségnek. Miatta van ez, az egész. Apa, hát persze, ö az egyet­len, aki megértheti. Csak már itt lenne. Csak már... Összerezzent, amikor az ajtóban újra megzörrent a kulcs. Végre! Megjött Apa! A civil ruhás most rendőrök nél-1 kül jött. — Gyere, kisfiam! Hazaviszlek. Zoli fürgén összepakolta a kis­bugyrát és ment a nyomozó után. Amikor beültek a rendőrségi au­tóba, a férfi megsimogatta a fiú fe­jét. — Ne búsulj, öreg! Zoli mosolyogva ránézett a férfi­ra. Apa is mindig ezt szokta monda­ni neki. Jóleső érzéssel fúrta magát az ülésbe. Néhány perc múlva egy kéteme­letes családi ház előtt állt meg az autó. — Apa hol van? — Nem tudom. Reggel hazavisz­lek, de most itt alszol nálam. Lefür- desz, eszel, hunysz egy nagyot. Na, ugrás! Zoli nem moccant. — Apa hol van? A férfi kényszeredetten megva­karta a fejét. —j Apádék azt üzenik, hogy nem érnek rá érted jönni, csak holnap. Gondoltam, ne az őrszobán bóbis­kolj, azért hoztalak haza, ide, hoz­zánk. Zoli kidülledt szemmel nézte a férfit. Hang nem jött ki a torkán, csak a szája mozgott. — Nem érnek rá? Nem érnek rá? Nyílt levél a Bács-Kiskun Megyei Tanács művelődési osztályához A megye művészeti-irodalmi éle­tének néhány tagja először 1990. január 25-én ült össze, hogy megvi­tassa, mit lehetne tenni az értékte­remtő művészi tevékenység védel­mében, s hogy az egyéni alkotói pályákat közvetlenül érintő dönté­sek (például pályázatok kiírásakor, díjak, ösztöndíjak, egyéb támoga­tások odaítélésekor) a továbbiak­ban csak a szakmai szempontok tiszteletben tartásával, a nyilvános­ság bevonásával születhessenek meg. Február és március folyamán újabb egyeztető tárgyalásokra ke­rült sor a különféle területeken dol­gozó alkotók között, és megfogal­mazódtak azok az elvek, amelyek­nek alapján majd létrejöhet egy de­mokratikusan választott, autonóm szervezet, az úgynevezett művészeti kuratórium, amelynek feladata lesz a minőséget teremtő egyéni alkotói tevékenység támogatása, a művé­szek, írók, irodalmárok szakmai ér­dekeinek egyeztetésével és érvénye­sítésével. Meglepetéssel vettük tudomásul, hogy a megyei tanács — még mi­előtt a művészeti kuratórium meg­alakulhatott volna — már közzé is tette az 1990-re szóló pályázat felhí­vását. Kiírásának módjával, szöve­gének megfogalmazásával nem ér­tünk egyet, a következők miatt: A pályamunkák benyújtásának határidejét a közzététel napjához viszonyítva túl korainak tartjuk. Az önök által kiszabott rövid idő sem az igényes pályázatok elkészí­téséhez, sem a kuratórium intézmé­nyének megszervezéséhez, működé­si elveinek kidolgozásához nem ele­gendő. Sosem, így most sem, volt mó­dunkban tájékozódni afelől, kik és milyen szempontok alapján döntöt­ték el, mekkora összeget lehet for­dítani az úgynevezett művészeti alap létrehozására, s nem láthatjuk át azt sem, milyen arányban része­sülnek a támogatásból a művésze­tek más területekhez mérten. A felhívásból nem derült ki az sem, hogy a megjelölt tízmillió fo­rint teljes összegben rendelkezésére áll-e a kuratóriumnak. A pályázat kiírásának követke­zetlenségére, átgondolatlanságára utal az is, hogy nem veszik számí­tásba az intézményi és az egyéni alkotói érdekek közötti különbsé­get, s hogy nem különítik el egy­mástól a művészeti intézmények és az egyéni alkotói tevékenység gyá- molítására szánt összegeket. Úgy véljük, a pályázat szövege nem határozza meg elég konkrétan az egyes művészeti ágakra vetítve, melyek a pályázat feltételei, vala­mint azt, hogy az egyes műfajokban mekkora összegekre lehet pályázni. Nem beszél továbbá arról, hogy a pályázat Bács-Kiskun megyei ille­tőséghez van-e kötve, vagy esetleg részt vehetnek olyanok is, akik la­kóhelyük szerint más települések­hez kötődnek, ám művészi tevé­kenységüket megyénkben fejtik ki, és alkotómunkájukkal e térség szel­lemi életét gazdagítják. Hiányzik a felhívásból annak meghatározása is, hogy a pálya­munkák elbírálásakor milyen szem­pontokat szándékoznak figyelembe venni (hogy például a létrehozandó művek terve, a készítendő munka leírása vagy a teljes alkotói pálya szolgál-e az értékelés tárgyául.) Végül, úgy gondoljuk, hiba volt, hogy nem hozták nyilvánosságra a bírálóbizottság névsorát. Mindezek alapján a pályázati fel­hívást végiggondolatlannak látjuk, közzétételét pedig elsietettnek vél­jük. S az a szellem, amelyben a pub­likált szöveg megfogant, valamint a művelődési osztály eljárásmódja a régi, elavult gyakorlat továbbélésé­re vall. A fent leirt körülmények miatt a művészeti kuratóriumot előkészítő munkacsoport nem kí­ván közreműködni e felhívásra be­érkező pályaművek elbírálásában. A művészeti kuratóriumot előkészítő munkacsoport A PÉNZ VILÁGA A broker Ki jelentkezhet alkuszi vizsgára Jelenleg a hazai bankok értékpapíri­rodái mellett három brókercég áll az ügyfelek rendelkezésére, 30-35 alkal­mazottal. Ők az alkuszok. De hogyan lett valaki alkusz — broker — egy olyan országban, ahol évtizedekig még a szótárból is száműzték a tőzsde, a részvény kifejezéseket? A közgazdasági egyetem hivatalosan nem sietett az érdekődő hallgatók se­gítségére. Csupán néhány és az ideoló­giai kötöttségekkel mit sem törődő ok­tató vállalt szakkollégiumi kurzusokat. Az alternatív tárgynak tekintett disz­ciplína oktatása során nyerhetett bete­kintést pár diák a börze világába. Kül­földi szakirodalmat olvastak (magyar nem volt), s legfeljebb az idelátogató angol, amerikai, német professzorokat faggatták. A diploma megszerzése után egy részüket felszívta a születőben lévő bankrendszer, mások külkereskedők, elemző közgazdászok, tanárok let­tek. Amikor aztán a 80-as évek végén körvonalazódni kezdett a magyar tőzs­de, s megjelentek a brókercégek, a leg­lelkesebb ifjak — volt tanáraik, főnö­keik ajánlólevelével a zsebükben - munkára jelentkeztek. Mindenhol szí­vesen fogadták e, többségükben huszonéves, lányokat és fiúkat. A jelenlegi szabályozás a tőzsdén is dolgozni kívánó kereskedővel szemben három követelményt támaszt: büntetlen előélet, legalább kétéves, forgalmazási szakmai gyakorlat, továbbá sikeres vizs­ga az Állami Értékpapirfelügyelet által előírt tőzsdei tananyagból. A szakvizs­gára minden olyan magyar állampolgár jelentkezhet, aki „makulátlan” múlttal rendelkezik, és 20. életévét betöltötte; az új törvény nem követeli meg a szakirá­nyú felsőfokú végzettség igazolását. A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll majd. írásban kell számot adni az ér­tékpapírtörvényről; a társasági és az átalakulási törvényről; a tőzsde alap- szabályzatáról és különböző szabályai­ról; végül a tőzsdén forgó papírok jegy­zékén (tőzsdei papirok listája) szereplő értékpapírokról. A szigorú szóbeli vizsgán a tőzsde számitógépes kereskedelmi és informá­ciós rendszerének működtetése a fel­adat. B. K. EZT OLVASTUK Vigyázat, a vállalat nem az igazgatóé! Sachs professzor tanácsai Kelet-Európának „Ahhoz, hogy Kelet-Európa eltakarítsa a kommunista igazgatás által hátrahagyott romokat, gyors, drámai ugrást kell végrehajtani a gazdaság­ban” — állítja Jeffrey Sachs, a Harvard egyetem 35 éves professzora, aki a kelet-európai gazdasági reformerek vezető nyugati tanácsadója. A The Economistban megjelent cikkében a mi fogalmaink szerint ifjú professzor választ ad arra a kérdésre, hogy vajon miért fulladtak be eddig a térség gazdasági reformkísérletei. Szerinte valódi piac egyetlen kelet­európai országban sem alakult ki, ugyanakkor a kormányok mindvégig ki voltak szolgáltatva saját vállalataiknak. Ezeket a szocialista vállalatokat egészen mostanáig bármi áron életben tartották, akkor is, ha termékük eladhatatlan volt. Az igazgatók igyekeztek minden beszerezhető hitelt megkapni, akár be tudták ruházni gazdaságosan, akár nem. Az állami vállalatoknak sok helyütt megengedték, hogy hitelt vegyenek fel a kor­mány garanciájával. Sachs szerint Kelet-Európa KM) milliárd dolláros nyugati adósságának nagy része üyen, eleve kudarcra ítélt vállalati beruhá­zási hitelből lett. így a reformok a kommunizmusban szükségképpen önkorlátozók és önrombolók — ttja az amerikai professzor. Szerinte a gyors piaci átalakí­tás programjának négy, egyidejűleg végrehajtott részből kell állnia. Először is hagyni kell, hogy az árak megtalálják a megfelelő piaci szintet, részben a nyugati import közreműködésével. Másodszor fel kell szabadítani a magánszektort a bürokratikus korlátok leépítésével. Harmadszor az állami szektort szigorú ellenőrzés alá kell helyezni, részben privatizálással, részben a megmaradó állami vállalatok szigorú megfegyelmezésével. Negyedszer, korlátozó jellegű hitelpolitikával és kiegyensúlyozott költségvetéssel fenn kell tartani a makrogazdaság egyensúlyát. Sachs szerint az átmenetnek gyorsnak kell lenni, mert számítani ketl arra, hogy nagy lesz az ellenállás. Hiszen egyes szektoroknak, például a nehéziparnak, jelentősen össze kell zsugorodniuk, és ezt az ott dolgozók érthetően ellenezni fogják. Ilyenkor népszerűségre törő igazgatók megpró- 1 bálnak a munkásokkal és a veszélybe került állami bürokráciával összefog­ni a gyár, az ágazat „megmentéséért”. Ezért döntő feltétele az átmenetnek a szabad külkereskedelem a konvertibilitás — esetünkben a forinté — és az üzleti életbe való belépés minden mai korlátjának a megszüntetése. A harvardi professzor nagy veszélynek tartja, hogy Kelet-Európábán az állami vállalat fogalma teljesen képlékeny, mindenki mást ért alatta. Sok igazgató szó szerint sajátjának érzi az általa vezetett gyárat, s a cég vagyo­nának eladásakor az egyik elsődleges szempont számára, hogy ő jól járjon. Sachs professzor ezt nagy veszélynek tartja, és cikkében hosszasan foglal­kozik azzal, hogy miként lehetne e veszélyt elhárítani. Szerinte a vállalatok eladása előtt egyértelművé kell tenni, hogy azok az állam tulajdonában vannak, és kizárólag az állam jogosult az eladásukra. A mai állami vállala­tokat, Sachs szerint, magánkorporációkká kell átalakítani, amelyeknek eladható tulajdoni részvényei vannak. Nem oldja meg a problémát a dolgozói önigazgatás—állítja a professzor—, a nyugati beruházók ugyan­is nem szívesen invesztálnak ilyen vállalkozásokba. Ennek az az oka, hogy az önigazgatással működő vállalatoknál a dolgozók általában magasabb bért állapítanak meg maguknak, s ez megdrágítja a termelést. Sachs szerint minden kelet-európai országban az államkincstárnak kell felügyelnie a vállalatok eladását. Nagyon fontos, hogy a kincstárakat megvédjék a politikai beavatkozástól. Sachs professzor szerint ennek igazi garanciája az lenne, ha a vállalateladásokat egy nemzetközi jogi és pénz­ügyi szakértői bizottság felügyelné, amely ellenőrizné, hogy betartják-e az előírásokat és az állam szempontjait figyelembe veszik-e. Kétüteműek alkonya • Képünkön: karburátor a négyütemű Wartburg­ba és Trabantba. Olasz licenc alapján gyártják a berlini karburátor- és szűrűgyárban (MTI Külföldi Képszerkesztőség) . Az olcsó kétütemű benzinmotor a végte­lenségig leegyszerűsí­tett szerkezet: nincse­nek szelepei, amelyek szabályozzák a beszí­vott üzemanyag mennyiségét és az el­égetett üzemanyag­nak, a füstgázoknak a kiáramlását. Az egyik következmény: a kétüteműek 20-25 százalékkal több üzemanyagot fo­gyasztanak, mint az azonos teljesítményű, négyüteműek. Pusz­tán ez a „fényűzés” évente másfél milli­árd forintjába kerül az t>rszágnak: ennyi­vel több üzem­anyagot kell impor­tálnunk. Továbbá, a kétüte- műeknek nincs saját olajozási rendszerük. olajszivattyújuk, ezért a kenőolajat — nem is keveset — a benzinbe kell bele­keverni. A gyári elő­írás szerint minden 50 liter benzinhez 1 liter olajat. Ez az ola­jozási mód tízszer- tizenötször több ola­jat emészt föl, mint a négyüteműek keverési rendszere. Ez hasonló pazarlás, mintha valaki a napolajat az uszoda vizébe kever­ve használná. A Trabant javára írják, hogy ke­vés szén-monoxidot' bocsát ki. Csakhogy a tökéletlen égés eredmé­nyeképp keletkező szagtalan és nagy töménységben mérgező szén- monoxid az utak mentén egyébként sem fordul elő nálunk olyan nagy .mennyiségben, hogy a környezetet számottevően károsítaná. Tartós hatása pedig nincsen, mert lassan szén-dioxiddá alakul. De ez az egyetlen szennyező anyag, amely­nek mennyiségét a műhelyékben mérni, és a motorok beállításával csökkenteni tudjuk. Ezért sokan azt hiszik, hogy a szén-monoxid a legveszélyesebb szennyező. A kétüteműek négyszer-tízszer annyi el nem égett benzint bocsáta­nak ki, mint a négyüteműek. Olaj­kibocsátásuk is ehhez hasonló. Benzpirénekböl „csak” kétszer- háromszor többet eregetnek ki, mint a négyüteműek. Közel áll te­hát az igazsághoz az, hogy a Tra­bantok és Wartburgok évente több tízezer tonna elégetlen benzint és több ezer tonna elégetlen olajat pö­fögnek ki. A budapesti fák nagyobb arányú pusztulása mintegy tíz éve kezdő­dött. Tavasszal a fák dús lombko­ronát hajtanak, de a levelek már a nyár közepén sárgulni kezdenek. Augusztusban olyanok a fasorok, mintha lángszóróval perzselték vol­na végig őket. A hervadás mindig az utak mentén, az úttest felőli ol­dalon kezdődik. Mi bizonyítja, hogy a fák korai haláláért főképp a kétüteműek bői áradó szennyezők a felelősek? Például az, hogy más nagyvárosokban, ahol a budapesti­nél sokkal nagyobb a gépkocsifor­galom, vígan zöldellnek azok a pla­tánok és hársak, amelyekről nálunk azt mondják, hogy nem bírják a nagyvárosi levegőt. Párizsban, a Champs-Elysée híres útján éjjel­nappal tizenkét sorban hömpölyög az autóáradat. A platánok pedig két sorban zavartalanul élnek, s ontják az oxigént. Á Trabant utóda a Volkswagen Pólóra fog hasonlítani, és 1994-ben állítólag már évi 350 ezer kocsi gör­dülhet le a korszerűsített futósza­lagról. T íp> •w XT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents