Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-23 / 69. szám

1990. március 23. • PETŐFI NÉPE • 5 A demokrácia kultúrája, a kultúra demokráciája Vészes gyorsasággal változnak az idők. Ma már a kommunista jelző a legsúlyosabb sértések egyike, közvetle­nül az „anyázás" után. Plakáton hájaso- dik elénk egy tarkó, tányérsapkában végződő disznófejjel, és cirill betűs (!) orosz nyelvű fölirat adja tudtunkra: „Elvtársak, vége!" Lám csak, az idő­közben háttérbe szorult orosznyelv­oktatás mégsem volt annyira'haszonta­lan: lehet piszkálni a halottnak vélt oroszlán farkbojtját, a fölszabadítóból megszállóvá minősült hatalmat, s hazai „szekértolóit" bosszantva-fenyegetve. Kétségtelen: a tarkó — tarkólövést jut­tat a plakát nézőjének eszébe (ha olyan idős már, hogy e „hagyomány" is tudata részét alkotja), s habár az is kétségte­len : a föntebb jelzett hatalom teljében a tarkólövés milliószám a szokásos meg­torlás volt, ma egy efféle asszociáció nem éppen a békés rendszerváltás, átme­net képzetköréhez tartozik. S a tüntetések. Jó esztendeje még egymaga vonult föl a Kossuth Lajos téren (ahol legújabban disznókonda látogatása is várható) egy hölgy, táblát emelve Dobray György do­kumentumfilmjének, a kéjnőkről szóló K-nak a bemutatása ellen. Nemrégiben már népes tüntetés zajlott a pesti mozi előtt, azzal a szándékkal, hogy haladék­talanul tiltsák be az illetékesek Scorsese amerikai—olasz filmrendező müvének magyarországi vetítését, a másutt is oly­kor botrányt támasztó Jézus Krisztus utolsó megkísérlését. Hát igen, így van ez: tüntetések árán megszületett a tüntetés szabadsága. S most már néha olyasmi ellen is tüntet­nek, ami pedig egy széles Izlésskálán mozgó demokratikus társadalom —pél­dául a Magyar Köztársaság — érték­rendszerétől korántsem lehet idegen. Ezt az amerikai filmet magyar papok vallásügyi szakértő csoportja előzetesen megtekintette (az erőszakfilmek s ha­sonlók esetében filmforgalmazásunk még nem ennyire elővigyázatos), és jó­váhagyólag nyilatkozott; más papok vé­leménye szögesen eltért ettől, ám e más papok állítólag nem látták a vitatható mozgóképet, s mire megnézhették volna a moziban, már a tüntetés élén találták magukat. Scorsese — megesküszöm rá — izgal­mas és nagyon szép filmet készített Jé­zus Krisztusról, aki mártírhalála óta minden kor emlékezetében mint időszerű hős jelent meg, hatalmas érzelmi hullá­mokat kavarva, rokonszenv és ellenzés közepette. Ernest Renan a múlt század második felében az emberiség vallását megalapító Jézust forradalmárnak te­kintette, öt és követőit valamiféle „lenge kómmunizmus" hívének — s mindezt Renan, az egykori pap, az elismerés hangján említette. Mauriac katolikus író 1936-ban ezt írta Jézus-regénye lap­jain: „Ma sok embert csak a tudatlansá­ga tart vissza attól, hogy meg ne tagadja Krisztust. Ha ismernék, nem bírnák el­viselni." Ehhez képest Scorsese •— s a görög regényíró, Kazantzakisz, akinek müvét a filmrendező alapul vette — nem állít meghökkentőbbet. Jézus itt kezdet­ben a rómaiak megrendelésére ácsol ke­reszteket, így menekülne Istentől rárótt végzete elől. Aztán egy végső látomás­ban a túlélés képsorai peregnek le, s a megváltás úgy magyaráztatik, mint az egymást követő nemzedékek láncolata. (Madách Luciferé is hasonlóképp gon­dolkodik — bár viccet farag ebből.) El kellene jutni odáig, hogy a vallás csakugyan emberi joggá, egyéni döntés kérdésévé váljék. Es ne erőltessék rá a vallásosságot arra, aki ezt nem akarja. Legyen emberi jog az ateizmus is, de agresszív érvényesítésének álljuk útját csakúgy, mint bármilyen agressziónak. Tanuljuk még a demokrácia kultúrá-m ját, a kultúra demokráciáját. A szócsere nem önkényes játszadozás. En azt remé­lem, hogy hamar túlesünk eme össznépi tanfolyam legnehezebb szakaszán, és ősszel már tapasztaltabban, fölvértezet- tebben — egy szóval: kulturáltabban — fogunk hozzá a helyi önkormányza­tok megteremtéséhez. Kőházi Zsolt TERVEK A SZOLGÁLTATÁS FEJLESZTÉSÉRE Újabb magánkereskedők Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházán a magánkereskedők nemrég a városi tanács vb szakigazgatási szervét keresték fel. Dr. Albrecht Sándor osztályvezetőtől érdeklődtek, vajon hol nyithatnának újabb boltot, főként olyan helyen, ahonnan az állami vagy szövetkezeti kereskedelem enyhén szólva „kivo­nult”. Az országos sajtó is hírül adta, hogy a kiskun városban megnyílt nemrég az első magánpatika. Egy élelmiszerüzlet megüresedett helyiségét vette át a gyógyszerész a Bajcsy-Zsilinszky és a Rómhányi utca sarkán. Az állami vállalat a viszonylag szerény forgalom miatt mondott le róla. Nem messze innen, a Jász és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében vas-műszaki boltot nyitott egy magánkereskedő. Félegyháza külső kerületeiben nem ritka az ilyen vállalkozás. A tanács szakigazgatási szerve, a Konzum megszüntetett üzleteinek a helyettesítésé­re, két másik magánkereskedőnek adott vegyes élelmiszerbolt nyitására engedélyt, ugyancsak külső városrészben. Mindkettőnek ez a szakmája, elképzelhető, hogy vállalkozásuk sikeresnek bizonyul. Petőfivárosban, Kiskunfélegyháza legnagyobb lakótelepén szintén gya­kori eset, hogy magániparosok, -kereskedők nyitnak üzletet, szolgáltató­helyiséget. Bár a magas közterhek, s a viszonylag elég szerény kereskedel­mi árrés mellett a külső városrészekben kellő forgalmat és jövedelmet elérni nem könnyű. Elképzelhető, hogy az április elsején életbe lépő, új vállalkozási törvény a valóságban is segíteni fogja a magánipar, magánke­reskedelem szélesebb körű fejlődését. Hasznos például az olyan pénzügyi alap, amiből a helyi tanács éppen a kisebb forgalmú településeken, városi kerületekben szolgáltatást kezdeményező iparosokat, élelmiszer- vagy más nélkülözhetetlen kereskedelmi ágat képviselő kereskedőket támogatná az ott élő lakosság jobb kiszolgálása érdekében. Hej halászok, halászok... Az országban összesen van 14, a megyében csak egyetlenegy halá­szati alaptevékenységgel foglalko­zó mezőgazdasági üzem. A kis, alig 100 tagot számláló Bajai Új Élet Halászati Termelőszövetkezet a napokban tartotta zárszámadó közgyűlését. — A múlt évet optimistán indít­hattuk — kezdte a htsz elnöke, Borbély László —, de a második félév messze nem hozta a vártakat. A természetes vízi halászat az el­múlt öt év leggyengébb eredmé­nyét adta, a holtágakból kifogott növényevő halak alig kellenek a piacnak, a tógazdaság teljesítmé­nye is elmaradt a várakozástól. Az eladási árakat például a pontynál elérte az egy kilogrammra számí­tott önköltség. így a halászati ága­zat 2,9 millió forintos veszteségét is kompenzálni kellett az ipari és a kereskedelmi melléktevékenység­nek. Ezek sem jelentenek azonban biztos, állandó jövedelemforrást, s lassan munkalehetőséget sem. A műanyag gombok nem kellenek a szerződő konfekcióipari cégnek, hiszen ők sem tudják termékeiket eladni. A vasipari részleg jó ajánla­tot kapott helyszíni szerelésekre, ez segített. A kárpitosok termelésére viszont van kereslet, olyannyira, hogy bővítésre is lehetne gondolni. A kereskedelmi forgalom nem változott, csak éppen a jövedelme­zősége csökkent. A pillanatnyi megoldást egy halászcsárda eladá­sa hozta, csakhogy ez volt az utol­só ilyen lehetőség, több eladnivaló nincs. Viszont jó lehetőségnek lát­szik kft.-k létrehozása, mint a du­nai területen a „Rezét”, amelyet hét halász és a szövetkezet alakí­tott, és kimondottan halászatra és halkereskedelemre specializáló­dott. A gazdaság főkönyvelője, Laki László a 90-es tervekről nem sok konkrétumot mondhatott, hiszen a legtöbb ismeret hiányzik ezek összeállításához. „Majdnem rabló- gazdálkodásra kényszerülünk”, ez volt a főkönyvelő vélekedése, hi­szen minimális befektetéssel a lehe­tő legnagyobb árbevételt kell elér­ni. Az eddigi években 8 miihó fo­rint értékű tenyészanyagot vásá­roltak, ez az idén 2 millió forintra apad. A vagyonfelosztásról is szót ejtett, mondván, hogy ez még a földügyeknél is bonyolultabb, hi­szen a természetes viz állami tulaj­don, csupán a halászati jog a szö­vetkezeté. A bajai htsz összességében 589 ezer forint nyereséggel zárta a múlt évet, amelyből a különböző kötele­zettségek kifizetése után vagyon­növelő lehetőségként 142 ezer fo­rintjuk maradt. E bejelentés után következett a magasabb beosztású vezetők prémiumfeltételeinek, il­letve a prémium összegének ismer­tetése. Majd e vezetők döntését mondták el, amely szerint a rendel­kezések alapján megállapított ösz- szeg 60 százalékáról lemondanak. A szövetkezet múlt évi munkájáról szóló beszámolót, az elképzelése­ket, e döntést a tagság elfogadta. G. E. Gazdagok, tehát híresek A férfijogú társadalom sok évszázados hagyománya folytán a „gazdag ember” kifejezést hosszú időn át az erősebb nem foglalta le. A Harpers and Queen magazin szerint a díszítőjelző most már a nőket is megilleti. A vélemény igazolására a lap összeállította Európa húsz leggazdagabb asszonyának listáját. E sajátos hölgyver­senyben II. Erzsébet brii~ királynő vezet. Mint kiderült, az abszolút rekordot is ő tartja, a világ leggazdagabb asszonyaként. A vagyont ékszerek, a korona kincsei, in­gatlanok a világ majd minden túszén, bá­nyajogok, ötezer felbecsülhetetlen értékű festmény, bélyegek, antik órák, lovak, re­pülőgépek, autók, földbirtokok, kastélyok jelentik, hogy csak néhányat említsünk a leltárból. A dobogó második fokán is ki­rálynő áll: Beatrix, Hollandiából. Gazdag­ságát brit kolléganője vagyonának felére értékelik. A harmadik hely a BMW-gyár­Ujjlenyomat Rabló és pandúr egyaránt tisztában van vele, hogy az ujjlenyomat döntő je­lentőségű kettejük korántsem barátságos mérkőzésében. Éppen ezért is figyelt fel a bűnüldözés brit krónikása árrá az esetre, amelynek Manchester volt a helyszíne. Megszólalt egy magánház vészjelző­berendezése, a rendőrök a helyszínre ro­tulajdonos nagyasszonyáé, Johanna Quandté. Őt ugyancsak egy német követi, Grete Schikendanz, aki Európa legna­gyobb csomagküldő áruházi hálózatát mondhatja magáénak. Ötödik a francia L'Oreal cég társtulajdonosa, Liliane Bet­tencourt. A hatodik helyen egy „potenciá­lisan gazdag” található, aki csak 2003-ban mondhatja el, hogy vagyonos. A hölgy ugyanis ötesztendős; Athina Onassis Roussel a neve, s örököse az Onassis- birodalomnak. Az öröklött, vásárolt gazdagság már-már unalmas top-listáján egyetlen név jelenti azt a kivételt, amely, mint tudjuk, erősíti a sza­bályt. Janni Spieskjaer. Akiből úgy lett dús­gazdag, hogy 16 évesen, liftkezelőként, meg­győzött egy hatvanéves urat arról, hogy a szerelem a legnagyobb kincs. Magyar assszony nincs az első húszban. Még nincs. hantak. A lakást kétségtelenül feltörték, azonban semmi sem hiányzott. Sőt, vala­mit otthagytak: egyikük munkás jobbke­zének két ujjperecét. A corpus delicti az ujjlenyomat keresése közben tűnt fel, a páncélszekrény alatt. „Nyilvánvaló—ál­lapította meg Joe Chadwick felügyelő — a betörő a mackót akarta elvinni, de vagy tapasztalatlan volt, vagy megijedt a vész­jelző szirénájától, s a jókora zsákmányt a saját ujjára ejtette. Mindenesetre köszö­net a precíz ujjlenyomatért." A félreértés m esi Ambrus lassan ballagott a m M dülöúton. A menye megkérte, M J hogy hozzon a tanyai boltból néhány apróságot, ö jobban ráér, hát elindult. Nem sietett. Ideje is volt, meg a hetvenöt esztendő sem engedte, hogy gyorsan menjen. Időnként meg-megállt, megnézte az akácfákat, mintha érdeke­sek lettek volna,-pedig a szíve miatt pi­hent meg. Decsi Ambrusnak a Balla-tanya előtt kellett elmennie. Az udvaron egy töpö­rödött öregasszony ácsorgóit, de mikor meglátta Decsi Ambrust, odament a ka­puhoz. — Hova-hova, Amri? Decsi Ambrus megállt. — Szervusz Zsuzsanna! Nézték egymást. A kérdés nem kíván­csiságból született, inkább afféle tanyai köszönésformának számított, hát nem volt kötelező rá válaszolni. — Hogy vagy ? — kérdezte az öreg­asszony. — Ahogy lehet. Minden száz méter után meg kell állnom. Hát te? — Látod: vénen. Decsi Ambrus elmosolyodott. — Pedig de szép lány voltál! Tudod, hogy te voltál a legszebb a tanyákon ? Az öregasszony még ,el is pirult, de a sok ránctól ez már nem látszott. — Eredj, te bolond! — Igaz telkemre mondom. En mindig így éreztem, ötven éve is. ' Tudták ezt mind a ketten. Ötven évvel ezelőtt is tudták, amikor Bállá Jóska meg Decsi Ambrus egymással versengve jártak ide udvarolni; amikor még a Bul­la-tanyát Módra-tanyának hívták, és a tizennyolcéves Módra Zsuzsa eladó lány volt. Aztán Módra Zsuzsa Bállá Jóska fe­lesége lett. Decsi Ambrus is megnősült, s ők ketten csak néha-néha beszélgettek egymással, mintha valami örök harag ereszkedett volna közéjük. Esztendeje majdnem egyszerre halt meg Bállá Jóska meg Decsi Ambrus fe­lesége. A véletlen senkinek sem tűnt fel. Ki emlékezett arra, hogy ötven évvel ezelőtt nem csak Balta Jóska járt a Módra-tanyára udvarolni? Decsi Ambrus pont úgy állt a kiskapu előtt, mint hajdan, s Módra Zsuzsa is ugyanúgy könyökölt a kiskapu léceire, mint ötven évvel ezelőtt. Csak az akácok voltak újak a tanya előtt. ■— Kérdeznék én tetőled valamit — szólalt meg Decsi Ambrus. — Mit? \ — De őszintén válaszolsz? — Minek hazudnék egy sorral a halál előtt? — mondta az öregaszony, miköz­ben a szeme úgy kezdett fényleni, hogy szinte átvarázsolta az arcát. . — Ötven éve töröm rajta a fejemet, s nem tudom megfejteni: mért a Jóskához mentél feleségül? Módra Zsuzsa arcát újból elöntötte a pirosság. De ez más volt, mint az előbb. Ebben harag is volt. Meg büszkeség. Még a fejét is felkapta, ahogy felelt. — Még te kérded? — En hát. Azt hittem, engem szeret- tél. — Úgy is volt. — Hát akkor? . Az öregasszony nagy levegőt vett, mint aki nagyon mérges, vagy sokat akar egyszerre mondani. — Vettél te akkor két lovat. Két cso­daszép lovat. Emlékszel? — A Sudárt meg a Bolygót! — csil­lant fel Decsi Ambrus szeme. — Azért vettem őket, hogy velük vigyelek az es­küvőre: — Hát azok miatt a lovak miatt men­tem én Balta Jóskához. — A két ló miatt? — Feri öcsém hozta a hírt, hogy be­fogtad őket, s hogy útra kész vagy. Itt álltam a kiskapuban, s vártam, hogy eljössz hozzám velük. Hogy eljössz meg­mutatni őket. Mert tudtam, hogy menyasszonyvivő lovak lesznek. Itt áll­tam, és lestem a dűlőutat. Te meg? Ki­jöttél a tanyátokból, s ahelyett, hogy erre jöttél volna, elmentél a másik irány­ba, ahol Gálfi Rozálék laktak. — De hát... — No, gondoltam, ha te arra mégy először, akkor én meg hozzámegyek Bállá Jóskához. Még aznap megmond­tam neki, hogy az ő felesége leszek. — Ezért? — Csak ezért az egyért. — Úristen! — sóhajtott fel Decsi Ambrus. — Az apámat kellett elvinnem a testvéréhez. — Az apádat? , — Megkért, hogy vigyem el: valami egyezkedésük volt az örökség ügyében. Az öregasszony arcáról eltűnt a piros­ság, s egyszerre halottsápadt lett. Decsi Ambrus is mintha megrokkant volna. Álltak a kapu két oldalán, megérinthet­ték volna egymást, de hiába nyújtották volna ki a kezüket, ötven esztendő volt közöttük. Nem szóltak többet, csak nézték egy­mást sokáig, sokáig. Talán az idő is megállt körülöttük, talán még visszafelé is haladt, de lehet, hogy ezt csak ők szerették volna. Csak hát ötven évet úgysem ment volna hátrafelé az ö kedvü­kért. Tóth Tibor TÁRLATNAPLÓ % Bronz a fában Hertelendv Zsolt művei ..Ko/cinic. aki a/ cs/aki lutg\u- mányokon nőttem fel, egy eléggé behatárolt társadalomban, ahol a kulturális élet leginkább egy kacsa­úsztatóhoz hasonlít, ami ugyanúgy be van fagyva tavasszal, mint ősszel és a kacsák is leginkább külhonban tartózkodnak belőle; nos, számom­ra ez a közép-európai ötletgazdag­ság rendkívül serkentően hat. A lá­tott szobrok erőteljesek és dinami­kusak. A magam részéről azokat szeretem a legjobban, melyek for­mavilága tiszta, egyszerű módon, de mégis monumentálisán jelentke­zik. Zsolt többnyire egy organikus képvilágot jelenít meg, ahol a ter­mészet értékeit hagsúlyozza.” Ezen gondolatokat Stig Jonsson szob­rászművész vetette papírra Herte- lendy Zsolt képzőművésszel és mü­veivel kapcsolatban. Egyetérthe­tünk vele, és arról a svéd, északi kacsaúsztatóról akár kis hazánk­ban is beszélhetnénk. De ezúttal, a Kecskeméti Tavaszi Napok idején ne legyünk ünneprontóak. Hertelendv Zsolt magyar szárma­zású, Svédországban élő és alkotó művész igencsak érdekes kompozí­cióiból láthatunk kiállítást a kecske­méti ifjúsági otthonban. A tágas te­ret igénylő müvek sajnos nemigen érvényesülnek a szűkre méretezett kiállítóteremben. A közszemlére tárt eredeti gondolatokat, letisztult mondandót sugalló szobrok — a művész által a helyszínen felépített szobrok! — bizony jobban érvénye­sültek volna egy nagyobb teremben, vagy akár a szabadban. \ Un luu.ll Ui. de,vka. Unión szék, fagyökér, faág. régi ajtó képe­zi a Hertelendy-müvek alapjait. Egyben utalva az elmúlásra, figyel­meztetve arra, hogy egyszer az élet­nek is vége. Ellentpontként viszont ott látható a bronz, a fényes alap­anyagú, stilizált, egyszerű formájú szobor. Bronz a fában — így je­gyeztem fel „tárlatnaplómba”. Jól illeszthető ez a két anyag. Akár azt is kifejezheti, a bronz olyan erős, hogy ellenáll az idő vasfogának, a fa pedig hamar megadja magát, mert nem is tehet mást. Igen, ezt a kettősséget, dialektikát sugallja Hertelendy Zsolt kiállítása. A mű­vész pedig fantáziájával, tehetségé­vel és két kezével építheti, formál­hatja a természet adta anyagokat, különös hangulatot varázsolva be­mutatójának. Az alkotások témáit, címeit für­készve megállapítható, nem előre eldöntött kompozíciókról van szó. A végleges mű talán még nem is készült el, meglehet, a kecskeméti tárlaton látható organikus szobrok az adott pillanat művei Mú hol, más környezetben, m;» sít épí­tené fel őket a művi > * ji_. lenne találkozni még Hertelendy Zsolt so­kat mondó és izgalmas szobraival Kecskeméten vagy máshol a me­gyében. Úgy, hogy jobban illesz­kedjenek a környezetbe, a termé­szetbe. Most az a véleményem, hogy bezárták az „élni akaró” szobrokat, építményeket a levegőt­len szobába. Borzák Tibor 9 A mu (I’riniu donna) és alkuin ja­9 A trón őre. 9 Villon-oltár. (Tóth Sándor fd vételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents