Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
1990. március 2. • PETŐFI NÉPE • 7 ✓ SPORT • SPORT • SPORT HÉT VÉGI ELŐZETES KÉT BAJNOKI ÉREM KRÓNIKÁJA Mozduló állóvíz, guruló forintok Birkózósportunkban az elmúlt két hét végén az országos bajnokságé volt a főszerep. Szakmai berkekben gyakorta hallható panasz, hogy a szabadfogásúak küzdelmei során csak harmatgyenge produkciók láthatók. Nos, a mostani bajnokságról minden túlzás nélkül, elmondható, hogy megmozdult az „állóvíz”, a nézők élvezetes mérkőzéseket izgulhattak végig. A verseny egyik kellemes meglepetését Gombos Zsolt szolgáltatta, aki a 130 kilósok mezőnyében ezüstérmet szerzett. A zalaegerszegi születésű sportoló alig fél éve került a Kecskeméti SC-hez. Annak idején a különböző korosztályos bajnokságokon rendre a dobogóra verekedte magát. Tavaly már a felnőttek között is felcsillantott valamit tehetségéből. — Hogyan zajlottak a csoportmérkőzések? — A nehézsúlyúak mezőnyébe^ induló versenyzőket két csoportba osztották. A sorsolás szeszélye folytán a nehezebb ágra kerültem, de szerencsére mindegyik ellenfelemet sikerült pontozással legyőznöm. Leginkább a fehérvári Valentényitől tartottam, aki az idén már egyszer megvert, de most visszavágtam neki. ; A döntőben az olimpiai 4. helyezett Klauz Lászlóval került össze. Mennyi esélyt adott magának a csepeli versenyzővel szemben? — Mindig úgy lépek szőnyegre, hogy mindenkit le akarok győzni. Klauz sokkal pihentebben érkezett a fináléba. Addig, amíg én 25 percet, ő—ellenfelei visszalépése miatt, tusgyözelmei révén — összesen csak 2-3 percet töltött szőnyegen. A csepeli fiú nagyon rutinos versenyző. Kívülről úgy tűnik, mintha mindig akcióra törne, valójában csak megy előre és tolja az ellenfelét kifelé. A döntőben csinált két egypontos levitelt, és ezzel nyert. — Legközelebb milyen versenyre készül? — A hét végén rendezik meg Bulgáriában a hagyományos Dankolov-emlékversenyt, amelyen nagyon erős mezőny szokott összejönni. Ha ott valaki a birkózó-nagyhatalomnak számító szovjet és bolgár sportolók előtt elcsípne egy jó helyezést, arra már a szakemberek is felkapnák a fejüket — mondta Gombos Zsolt. * * * A kötöttfogásúak versenyében, megyénkből, a legjobb eredményt a 74 kilósok között induló Kelemen Árpád (KSC) érte el.-— A bajnokság előtt hányadik hellyel lett volna elégedett? — Az első hatba szerettem volna bekerülni. De evés közben jön meg az étvágy. Már a döntőbe jutásért birkóztam, amikor egy vitatható bírói döntéssel 2:1 arányú vereséget szenvedtem és így harmadik lettem. — A verseny után sokan panaszkodtak, hogy a bírók nem álltak feladatuk magaslatán. — Előfordult, hogy kedélyesen diskuráltak, miközben akciópontokat ítéltek meg. Sokszor a döntésük sem egyezett, ilyenkor néztek kifelé Kruj Ivánra, a bíróbizottság elnökére. Ezen lehet sopánkodni, mérgelődni, de a tény ettől még tény marad. Úgy hallottam, hogy felkerült a neve a válogatottak listájára. — Valóban igaz, és ennek nagyon örülök. Ám a sportbeli siker csak egy bizonyos fokig van jó hatással az ember önbizalmának a növelésére. A napi két edzés mellett jelenleg is dolgozom, így sokkal nehezebben tudok ott lenni „fejben” egy-egy versenyen. Szeretem a birkózást, 16 éve rendszeresen lejárok edzésre, de a jövömet nem építhetem a sportfa. Á napi gondok leteperik az érzelmeket, és manapság rózsaszín szemüveget már receptre sem adnak. — sze — ALSZIK-E KISKUNFÉLEGYHÁZA? A tanácselnök cáfolja a pletykaszintű állítást JAVASOLTUK, MEGFOGADTAK Nyflt pályázat a sport támogatására Sportrovatunk 1989. évi, november 4-ei számában interjút készítettünk Fekete Lászlóval, a megyei-ifjúsági és sportosztály vezetőjével. A beszélgetés során javasoltuk, hogy a sportra fordítható összegek szétosztása legyen nyilvános, áttekinthető és ösztönző. Akkor ígéretet kaptunk rá, hogy megvizsgálják javaslatunkat, és lehetőség szerint hasznosítják. A minap már arról tájékozódhattunk, hogy a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya nyilvános pályázatot írt ki a megye versenysportjára, utánpótlás-nevelésére és a szabad idő hasznos eltöltésére fordítható összegek felosztásáról. A pályázatok részletes tudnivalóit lapunk március 3-ai és 8-ai számában közöljük. Külön öröm, és egyúttal felelősség, hogy lapunk képviselőjét is felkérték a pályázatokat elbíráló bizottság munkájában való részvételre. Szeretnénk a sport számára hasznosan élni a bizalommal. — banczik — Amikor körkérdésbe kezdtem a városi tanácsoknál a sporttámogatások lehetséges összegei ügyében, volt, aki figyelmembe ajánlotta Kiskunfélegyházát. Azt a várost,. ahol a magyar sport világhírű birkózói, fogathajtói és válogatott ökölvívói öregbítették a magyar sport és a város hírnevét, azt a ■várost', amely mintha-az utóbbi időben elaludt volna. — Vajon alszik-e Kiskunfélegyháza, igaz-e, hogy mostohagyerek lett a városban a testnevelés és a sport ügye? A kérdésre — talán a legilletékesebbtől — dr. Kardos András tanácselnöktől kértem választ. — Idei, elfogadott költségvetésünk még nincs — mondta —, de az elmúlt évben százezer forintot különítettünk el ifjúsági és sportcélokra. Ennek az összegnek a felosztására pályáztak a sportegyesületek, a sportiskola. Kértek edzőtáborozásra, sportfelszerelésre, a legkülönfélébb célokra. De ezenkívül a városi tanács gondja a létesítmények üzemeltetése is. Ha az erre fordított összeget is hozzászámoljuk, akkor milliós nagyságrendről beszélhetünk. Sőt, még alkalmi támogatásokat is nyújtottunk. A kiskunfélegyházi Vasutas labdarúgó-szakosztálya fordult hozzánk segítségért, mert a csőd szélén állt, s ahhoz, hogy egyáltalán labdába rúghassanak, pénz kellett. Úgy emlékszem, adtunk harmincezer forintot... Aztán itt van a városban a Kun Béla SE, amelyet a város polgárai sosem tartottak igazán félegyházinak ... — Ha így van, miért járultak hozzá annak idején az igazán városi egyesület, a Vasas megszűnéséhez? : -■ — Gyakorlatilag nem szűnt meg az sem, de itt mindig változtak a szponzorok. A csapatot egy időben a szövetkezetek tartották fenn, akkor Szövetkezet SE volt. most KTK lett, amely alapvetően városi támogatásból él. Aztán a tanácsi támogatás része az is, hogy minden évben körbekolduljuk a vállalatokat. ____________________ — Ezt megteszik az egyesületek is... — Igen, de ez nem olyan egyszerű. Valamikor a párttitkár meg a tanácselnök levelet írt a gazdaságoknak, vállalatoknak és volt pénz. Aztán ezt követte az a módszer, hogy az egyesületi vezetők kértek, s amikor nem kaptak, idejöttek a tanácsra, hogy segítsünk. Azóta mi lettünk a pénzszerzők, de az a baj, hogy már minket is elküldenek ... — Tanácsülésen nem vetődött még fel, hogy legális alapra lenne szükség a testnevelés és sport támogatásához? — De felvetődött, s biztos vagyok benne, hogy a márciusban tartandó tanácsülésünkön, amikor a költségvetés tervezetét tárgyaljuk, ismét napirenden lesz. Semmi értelme nincs annak, hogy különböző csatornákat keresgéljünk, legálissá és rendszeressé kell tenni a sport támogatását. — Mekkora összegre gondol? — Én egymillió forint elkülönítését mindenképpen indokoltnak tartom, azzal a megjegyzéssel, hogy ezenkívül továbbra is üzemben kell tartanunk a sportlétesítményeket. Meg kell mondanom, hogy ennek véghezvitele nem biztos, hogy könnyen megy a testület előtt, de bízom benne, hogy tanácstagjaink nem szűklátókörűén állnak majd a kérdéshez — mondta dr. Kardos András. Banczik István PÉNTEK KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Bajai Eötvös TK—Bátaszék, Baja, 17 órakor. NB II -es női mérkőzés: Bajai Eötvös TK—Bonyhád, Baja, 18.30-kor. RÖPLABDA NB I-es női rájátszás a 13—20. helyért: Dutép SC—Ganz Villamosság, Kecskemét, árpádvárosi sportcsarnok, 16.30-kor. A kecskeméti lányok az elmúlt héten két győzelmet arattak, és csak azért nem listavezetők, mert a Szolnoki Vegyiművek együttese egy mérkőzéssel többet játszott. Ami érdekes, hogy az eddig gyengélkedő Ganz Villamosság éppen a legutóbbi fordulóban győzött 3:2- re a szolnokiak ellen. VÍZILABDA Országos serdülőbajnokság: KVSC—Eger SC, Kecskemét, fedett uszoda, 17 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Békéscsaba —Bp. Honvéd, Siófok—Veszprém, Debrecen—MTK-VM, 14.30-kor. Ferencváros—Pécsi MSC, Ú. Dózsa—Rába ETO, Video ton-Waltham—Vasas, 16.30- kor. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ú. Dózsa 2. MTK-VM 3. PMSC 4. Ferencv. 5. Vasas 6. Videoton 7. Tatabánya 8. Siófok 9. Bp. Honvéd 10. Békéscsaba 11. Veszprém 12. DVSC 13. Haladás 14. Rába ETO 15. Vác 16. Csepel 12 1 3 26-10 37 11 2 3 23- 8 35 9 6 1 26- 9 33 7 4 5 24-17 25 6 4 6 17-17 22 5 7 4 12-14 22 7 1 8 10-13 22 4 7 5 13-14 19 5 4 7 16-19 19 5 4 7 10-18 19 3 9 4 12-14 18 4 6 6 11-17 18 4 4 8 18-25 16 2 7 7 14-17 13 2 7 7 12-20 13 19 6 12-24 12 Megyei I. osztály: Kiskunfélegyházi Honvéd—KTK, 14.30-kor, Jv.: Franciskovics. Megyei II. osztály, Északi csoport. Honvéd Mezőfi SE—Harka- kötöny, Kecskemét, Mezőfi-pálya, 14.30-kor. Nemzetközi barátságos mérkőzés: Kiskőrös—Temerin (jugoszláv), Kiskőrös, 15 órakor. NB Il-es serdülő- és ifjúsági bajnokság: Kazincbarcika—KSC, 12.30 és 14 órakor. ASZTALITENISZ NB IU-as csapatbajnokság: kezdés 11 órakor: Kerekegyháza— Mezőtúr, Kalocsai SE—Kiskun- halasi AC, Soltvadkert—Volán Rákóczi, Békéscsabai Kner— Kecskeméti Tejipar. BIRKÓZÁS Kozma István úttörő B korcsoportos kötöttfogású országos verseny: Bp., Fáy utca, 9.30-kor. CSELGÁNCS Budapest Bank—Hungária Kupa nemzetközi A kategóriás verseny: Bp., Körcsarnok, 10 órától. A versenyen 22 ország sportolói lépnek tatamira, köztük a spanyolok, franciák és a japánok, valamint ott lesz a teljes magyar élmezőny. .Az első napon a 78, a 86, a 95 és a +95 kg-os súlycsoportban mérkőznek, a döntőkre 16 órakor kerül sor. A kecskemétiek közül a 78 kilósok mezőnyében Zsoldos Zsolt indul. A KSC versenyzője remek formában van, bárom héttel ezelőtt Párizsban, a nyűt francia bajnokságon bronzérmet szerzett. KÉZILABDA A Bácska Kupa férfitorna második körmérkőzéses fordulója: Vas- kúton a tornacsarnokban, 9 órától. KOSÁRLABDA NB I-es női rájátszás a 7—13. helyért: Kecskeméti SC—Szeged SC, Kecskemét, városi sportcsarnok, 16 órakor. — Két értékes győzelemmel kezdtük a rájátszást — mondta Tóth Viktor, a KSC szakvezetője —, mégis tartok a szombati mérkőzéstől. A szegediek védekezésben nagyon jók, és van több magas középjátékosuk is. NB I -es férfi rájátszás a 17—22. helyért: Dunai Kőolaj—Kecskeméti SC, Százhalombatta, 17 órakor. A mérkőzés tétje az egyenes kiesés elkerülése. A KSC számára szinte az utolsó lehetőség az élvonalban való megkapaszkodásra. NB Il-es férfimérkőzés: KTK— Nagykőrös II., Kiskunfélegyháza, 11.30-kor. NB II -es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi Vasas—Nagykőrös, 10 órakor. SAKK A Bács-Kiskun Spartakiád, Kecskemét városi döntője: Dutép- sakkterem, 9 órakor. A kétfordulós nyűt egyéni és csapatversenyen az igazolt sakkozók kivételével bárki részt vehet. Az 1—3. helyezett jut a március 17-ei megyei döntőbe. Nevezni még a verseny színhelyén is lebet, 8.30-ig. súlyemelő 240, estleg 250kg-os teljesítményre is képes. Az idén nagy feladat vár rá, áprilisban a máltai junior EB-n is szeretne részt venni. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Csepel— Tatabánya, 11 órakor Vác—Haladás, 14.30-kor. NB Il-es mérkőzések: Kezdés 14.30-kor: Bajai SK—Nyíregyháza, Kecskeméti SC—Kazincbarcika. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: KELETI CSOPORT 1. Szeged 15 2. Kazincb. 15 3. Szarvas 15 4. Kecskemét 15 5. Metripond 15 6. BVSC 15 7. Diósgyőr 15 8. Eger 15 9. DMTE 15 10. Szolnok 15 11. Debr. Kin. 15 12. Nyíregyh. 15 13. Salg. Sík. 15 14. Baja 15 15. Mezőtúr 15 16. Szegedi D. 15 11 3 1 23- 5 36 9 2 4 22-11 29 6 6 3 16-15 24 7 2 6 24-23 23 6 4 5 23-15 22 6 4 5 18-19 22 5 6 4 23-22 21 6 3 6 21-20 21 4 8 3 20-16 20 5 5 5 19-22 20 5 4 6 15-14 19 4 4 7 10-16 16 4 3 8 18-25 15 2 7 6 13-18 13 2 6 7 12-25 12 2 5 8 13-24 11 Megyei I. osztály: kezdés 14.30- kor: Jánoshalma—Soltvadkert, jv.: Nagy Z., Izsák—Helvécia, jv.: Dömény, Lajosmizse—Kerekegyháza, jv.: Kiss I., Harta—Bajai TSZ SK, jv.: Farkas, Kalocsai SE —Csengőd, jv.: dr. Máttyus, Ti- szakécske—Fájsz, jv.: Berger, Kecel—Mélykút, jv.: Ignácz. Megyei II. osztály, Északi csoport: kezdés 14.30-kor: Kunszent- miklós—Császártöltés, Szalkszentmárton—Jakabszállás, Lakitelek—Orgovány, Kiskunmajsa— Akasztó, Tiszaalpár—Kiskunhalasi Spartacus, H. Radnóti SE— Hetényegyháza. Déli csoport: kezdés, 14.30-kor: Tompa—Vaskút, Bácsalmás—Sü- kösd, Szakmár—Nagybaracska, Homokmégy—Hercegszántó, Bátya—Nemesnádudvar, Dusnok— Kelebia, Hajós—Gara, Kunbaja —Katymár. ASZTALITENISZ A megyei felnőtt férfi B tizenket- tek bajnoksága: Kiskunfélegyháza, 9 órakor. CSELGÁNCS A Budapest Bank—Hungária Kupa nemzetközi A kategóriás verseny: Bp., Körcsarnok, 10 órakor. SÚLYEMELÉS Utánpótlásválogatott-verseny az NDK, Lengyelország és Magyarország fiataljai között. Debrecen, 9 órakor. A második napon a 60, 65és a 71 kg-os súlycsoport képviselői küzdenek a helyezésekért. A döntőkre 13.30-kor kerül sor. — Két versenyzőnk is indul a viadalon — mondta Kasza György a KSC edzője —> közülük Mészáros András még csak ifjúsági korú. Tőle a 60 kg-os súlycsoportban 220 (95; 125) kg-os eredményt várok. Vácz József is a 60 kg-ban lép dobogóra. A tehetséges juniorkorú TEKE NB 111-as férfimérkőzések: K. MÁV—Földeák, 10 órakor, Agri- kon—Földeák, 14 órakor. Mindkét találkozót Kecskeméten, a MÁV-pályán rendezik. VÍZILABDA Országos serdülőbajnokság: BVSC—KVSC, Bp., Hajós A., uszoda, 10 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 7.55: Felelet. Déry Tibor regényének té- véfilmváltozata, VIII/1. rész (1975) (FF) (ism.) 8.50: Képújság 8.55: Az Orszégházból jelentjük... Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról 16.50: Képújság 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk Kb. 17.40: Riportfilm 17.55: Reklám Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. Az elvarázsolt léggömbök. Román rajzfilm 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Választási műsor 20.25: Ahol a zöld hangyák álmodnak. NSZK-film (1984) 22.00: Reklám 22.05: Az Országházból jelentjük... ösz- szefoglaló az Országgyűlés mai napjáról 22.35: Jelentés Erdélyből. III/2. rész 23.15: SZOT-kongresszus 00.15: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 17.45: BUMMI — Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1. Tom tanár úr. 2. Jerry, a jó hazafi. 3. A robotmacska 18.46: TV 2 19.00: Agyő, Texasi Olasz westernfilm 20.28: TV 2 Benne: Polip (popsaláta) 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: 1996. Francia bűnügyi film (1986.) (Csak felnőtteknek!) 22.58: TV 2 23.05: Napzárta kb. 23.50: TV 2 KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: 20 órakor: Választási rendkívüli műsor. Az I. számú választókerület jelöltjeinek vitaműsora. MOSZKVA TV I. MŰSOR: 4.30:120 perc. 6.35: Lépcsők alatt. Film. 7.45: Tizenhat év alatt és azon túl. 8.30: Balett, balett. 9.30: Ember, Föld, Világmindenség. 10.30: Híradó. 14.30: Dok.film. 15.30: Kísérlet. Dok.film. 15.50: A költészet percei. 15.55: Hatalmat a szovjeteknek! 16.25: Reklám. 16.30: Híradó. 17.00: Mennyit ér az ötlet? Dok.film. 17.30: Film Leonyid Bikov főszereplésével. 19.00: Híradó. 19.30: Rövidfilm a paradicsomtermesztés új módszeréről. 19.40: Régen volt. 20.00: Nézet. Riportműsor. 21.45: A nap krónikája. 22.00: Az újságíró. Tv-film. 1. 23.53: Előadás után. Színházi összeállítás. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Ismétlőműsor. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Reklám. 17.25: Vajdaságon át. 18.15: Tv-magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Törvény Los Angelesben — amerikai filmsorozat. 20.50: Kis hangverseny. 21.05: Tv-napló. 21.25: Játékfilm. 22.55: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 6.20: Pártok választási műsora 7.20: Pártok választási műsora 8.05: Hangszemle 8.20: Fűtől fáig — Százhalombattai dosz- szié 8.50: Külpolitikai figyelő Középhullámon: 9.00—11.00: Napközben (Élő) — Közérdekű magazin URH-n: 9.00: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 11.05: Palcsó Sándor népdalokat énekel 11.21: Ürömcsokor — Keserédes történetek az ötvenes évekről 12.30: Pártok választási műsora 12.50: Külpolitikai arcképcsarnok 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Erről beszéltünk — A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 14.35: Népdalok 15.00: Magyar Írás. A Rádió irodalmi hetilapja 15.50: Táltos csillagok ellen — Tóth Bálint versei 16.00: Tizenhat óra 16.15: Hangoló — Zenei magazin gyerekeknek 17.05: Magyarországról jövök 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az irodalomról 18.20: Levelekre röviden 18.30: Esti Magazin 19.25: Pártok választási műsora 19.30: Sportvilág 19.50: Kobzos Kiss Tamás régi magyar dalokat énekel 20.00: Gong 20.10: Komódok és székek filozófiája 20.30: Újdonságainkból 21.00: Kilátó — A Rádió világirodalmi hetilapja 21.45: Hajszálgyökerek — A magyar lelkiismeret fölszabadltója, a polgári radikalizmus kiemelkedő alakja: Jászi Oszkár 22.00: Hírvilág 22.30: Nemzetközi kulturális magazin 23.00: Operaest PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben: Karády Katalin 9.05; A bolhavári sütkérezde — Bálint Agnes mesejátéka 9.49: Együtt olvastuk ... 10.00: Kertbarátoktól olvastuk... 10.05: Idősebbek hullámhosszán 11.05: Mit üzen a Rádió? 11.45: Negyedóra 3/4 ütemben 12.10: Nóták 12.53: Édes anyanyelvűnk 13.05: Pophullám 14.00— 16.55: Péntektől péntekig (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: A Rock Gyermekei 19.05: Garázs — A mikrofonnál: Nagy Feró 19.35: Fiataloknak! 21.05: Barangolás régi hanglemezek között — Claudia Muzio legelső felvételei 21.31: Új stúdiófelvételeinkből 22.00— 00.14: Máról holnapra BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9. 15: Lemezmúzeum 10.03: Vokális zene 10.37: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 11.07: Kamarazene fafúvósokkal 11.34: Marcella Pobbe operaáriákat énekel 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Romantikus kamarazene 15.00: Kurt Weill. VI/1. rész 16.05: Holtomiglan — Tóth Endre versei 16.15: A Moszkvai Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij-hangversenye a moszkvai Csajkovszkij-konzervatórium hangversenytermében 17.52: Magyar zeneszerzők 18.30: A véges végtelen — Számítástechnikai forradalom a középkori arab világban 18.55: öt perc zene 19.05: Por favor — Spanyol nyelvlecke kezdőknek 19.20: Follow Through — Angol társalgás középhaladóknak 19.35: Berlioz: A trójaiak — Ötfelvonásos opera 21.05: Zenekari muzsika 22.33: Zenei panoráma 23.00: Felhang (Élő) — Zenepolitikai magazin SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Polgár Gyula. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások. — Önkormányzatok.)