Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
4 • PETŐFI NÉPE 9 1990. március 15. I PÓCS PÉTER VISSZAADTA A MEGYEI DÍJAT Kft nemzetközi hírű grafikusművészekkel Manapság már a legfigyelmetlenebb járókelő is tudja, hogy eltűntek az utcákról a hosszú évtizedekig meghatározó, semmitmondó, konvencionálisjelképekkel teli, „ünnepi” politikai falragaszok. A több szabadságot élvezett kulturális plakátok után átíródott a politikai plakát nyelve is. A mai magyar plakátmfivészek legprogresszívabb vonulatának köszönhetően közérthetően, szuggesztíven beszélnek nemzeti ünnepekről csakúgy, mint 1956. október huszonharmadika évfordulójáról. A kecskemétiek az átlagosnál is nagyobb esélyt kaptak arra, hogy sikerrel ráhangolódjanak erre a sajátos, nagyon érzékeny nyelvre és szókimondásra, hisz „szókincse”, „mondatszerkezete” nem kis részben Pócs Péter kecskeméti műtermében tökéletesedett. Az utóbbi hónapokban azonban — mint találkozásunkkor elmondta — több problémát jelentettek számára a „műhely” körüli gondok, mint maga a képzőművészeti tevékenység, a tervezőmunka. A mai magyar grafika DOPP Csoport néven is ismert nemzetközi hírű alkotói: Pócs Péter, Ducki Kristóf. Orosz István, Haris László fotóművész és (a hozzájuk később csatlakozó) Pinczehelyi Sándor a közelmúltban úgy határozott, hogy nemcsak a hazai és nemzetközi kiállításokra társulnak, hanem — egy kecskeméti székhelyű kft. keretében — a mindennapi alkalmazott grafikai munkára is. Pócs Péter részletezte a vállalkozás előzményeit, s hogy miért is tervezik ebben a csoportos felállásban a jövőt. — Ma, amikor a gazdasági, társadalmi változások közepette a gazdasági megújulás, a piacgazdaság felé törekszik az ország, a maga mértékében a mi területünkre, az alkalmazott grafikára is egyre nagyobb szerep hárul. Hogy ebből a nagy feladatból művészileg, anyagilag részesedhessünk, nélkülözhetetlen háttérnek látszott egy, a legkorszerűbb technikai felszereltségű, európai színvonalon teljesítő stúdió. A Novotrade nevű, számítógép-kereskedelemmel is foglalkozó vállalat felajánlotta, hogy egy jelentékeny összeggel, mintegy ötmillió forinttal belép vállalkozásunkba; Ebből az összegből — nemzetközi kapcsolatai^ révén — különlegesen korszerű számítógépeket és grafikai .eszközöket vásárolhatunk. Másik támogatónk, részvényestársunk a Művészeti Alap. ' — A művészeti kft.-nek ez a formája végül is egyedülálló ma Magyarországon. — Nemcsak az országban, hanem tudomásom szerint Európában sincs jelenleg ehhez hasonló társulás. Még a legismertebbek közé tartozó francia Grapus vagy az olasz Estra Stúdió sincs ilyen technikai eszközök birtokában, szellemi eszközeikre támaszkodhatnak „csak”. Nálunk gépek helyettesítik majd a háttértervezőket is. Más számítógépes grafikai stúdióktól viszont elsősorban abban különbözik, hogy — a megszokottól eltérő módon — a gépek mögött profi tervezők állnak. Egy ilyen technikai színvonalú stúdió előnyei egyébként szinte beláthatatlanok. Mágneslemezre rögzíthető például akár egy több száz oldalas katalógus, minden adalékával: képpel, szöveggel együtt. A részletek betáplálhatók egy olyan rendszerbe, amelynek révén ez néhány perc múlva lehívható a világ bármely pontján. Olyan komplexumot építünk ki, amely össze képes „dolgozni” valamennyi, korszerűnek nevezhető hazái, sőt, nyugati nyomdával is. Nem lesz szükség arra, hogy terjedelmes pakkokkal, gyűrődő, koszolódó grafikákkal járjuk a szokásos utunkat, hanem a nyomdai formára feldolgozott, bármeddig tárolható anyagot akár telefonon is eladhatjuk a világ akármelyik nyomdájának. — A tervek szerint március elején indult volna a stúdióban a munka. Ehhez azonban több feltételnek kellett volna teljesülnie. Mi az, ami megvalósult, és mi az, ami még nem? Hol tart ma a művészeti vállalkozás ügye? — Ezen a héten írtuk alá a Novo- trade-del a szerződést, mely jogi garancia arra, hogy megkapjuk a tevékenységünkhöz nélkülözhetetlen eszközöket, gépparkot Másik részvényestársunk, a Művészeti Alap ugyancsak megadta az ígért pénzbeli támogatást. Kecskemét Város Tanácsa az előzetes tárgyalások során nem zárkózott el egyetlen kérésünktől sem, de több fontos kérdésben máig sem született döntés. — Konkrétan milyen segítséget várnak? — Az egyelőre ideiglenesen leköltöző Ducki Kristóf és Haris László számára két szolgálati garzont kértünk. Kulcsait kollégáim másfél hónapja át is vették, ám a kiutalást a mai napig nem kapták meg. Még ennyi eredményről sem beszélhetünk a stúdió elhelyezése, kialakítása ügyében. — Hol kap helyet a kft.? — Úgy terveztük, hogy ideiglenesen jelenlegi műteremlakásomban: a Műkert 3.-ban üzemel. Ehhez azonban ki kellene költöznöm egy, a város által biztosított megfelelő minőségű, alapterületű lakásba. A stúdió végleges helyszínéül egy másik, a Műkert 4. számú villa szolgálna. Békési Imre, a Művészeti Alap igazgatója előzetes tárgyalásaink során, bejejentette, hogy megvásárolná a rendkívül rossz állapotban lévő épületet, s a rekonstrukció, újjáépítés után rendelkezésünkre bocsátaná. Ebben lehetne kialakítani a célnak leginkább megfelelő nagyméretű közös műtermet és két műteremlakást. Akkor szóbeli beleegyezést kaptunk, ám Békési három hónapja tett felajánlására a mai napig sem kapott választ. — Az eredeti tervek szerint december végén ki kellett volna költöznie a lakásából, hogy megtörténhessenek a géppark betelepítéséhez is szükséges kisebb-nagyobb javítások, átalakítások, a többi között a vagyonvédelmi berendezések, felszerelések. Minderre azonban nem került sor. — A stúdió ügye és az én munka- körülményeimmel kapcsolatos, lényegében a mai napig sem orvosolt gondjaim ezen a ponton szorosan kötődnek egymáshoz. A vállalkozás mielőbbi beindulása érdekében annak idején azt mondtam, átmenetileg elfogadok egy kétszoba-összkomfortos lakást. Ám a városi tanács által felkínált negyven-valahány négyzetméteres, nyolcadik emeleti arra is kicsinek bizonyult volna, hogy a dolgaimat — akár összezsúfolva is — elhelyezzem. — Az azóta elküldött levelében viszont már egy legalább kétszer ekkora alapterületű lakást kér.- Azért határoltam be ezúttal pontosan az igényeimet, hogy nehogy úgy játjak, mint előzőleg. Ha viszont ez teljesülne, a végleges megoldást jelentené. Végül is húsz éve élek Kecskeméten, tíz éve húzódik a — különben mindenki által jogosnak tartott — műteremlakásom ügye, és közben már nem is tudom, hányadszor költözöm újra. Jelenleg az utóbbi tíz év termése, mintegy százötven (több száz példányban kinyomott) plakát (majdnem száz tonna papír) van a lakásomban felbálázva. Ez életem. legfőbb értéke. Nem hiszem, hogy túl nagyok lennének az igényeim, hisz egy műtermen nem akkora teret kell érteni, amelyben az asztal és a szék között csak féloldali lehet közlekedni Ebben a műteremlakásban, amelynek én most a harmadában lakom, annak idején — a többi ilyen házhoz hasonlóan — csak egy ember tevékenykedett. Eszembe sem juthat (pedig szeretném), hogy például nagyobb méretű táblaképeket csináljak. — A szerződések aláírása óta megkezdődött a stúdió beindulásáig tartó visszaszámlálás. Amíg nem kapja meg a lakást, s húzódik az ügy, leáll az óra ? — Nem. Ha nem kapok segítséget, akkor is megvalósítjuk a kft.-t. Nem bukhat meg ezen a vállalkozás. Akkor is meg fogom oldani, ha ezért albérletbe kell költöznöm. Ezek után nehéz hinnem abban, hogy komolyan •veszik, amit megvalósítani szeretnénk. Pedig én azzal csábítottam ide ezeket az alkotókat, hogy ebben a városban, ahol meglesz a jövőjük, szívesen fogadják őket. A múlt hónapban a hiábavaló várakozás, az érdektelenség, az elmúlt évtized meg-1( oldhatatlan köz- és magánéleti gondjai, sérelmeim miatti elkeseredésemben levelet írtam dr. Adóiján Mihály városi és Gaborják József megyei tanácselnöknek. Ä kelleténél talán indulatosabban előadott közlendőmre Gaboiják Józseftől kaptam csak választ, amit nem érzek sem kielégítőnek, sem megnyugtatónak. Nem érvényes például az sem, hogy a megye támogatását élvezném a megbízatásukat illetően. Hisz évi átlagban legfeljebb két munkát kaptam. Pedig mint minden eddigi animációs plakátomért kapott díj is bizonyítja: akinek eddig itt dolgoztam, nem maradt szégyenben. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a napokban visz- szaküldtem a közelmúltban átvett Bács-Kiskun Megyei Művészeti Díjat. Károlyi Júlia ' KfX'Sfcfc/vffcf . BARANYI FERENC: Torino, 1860 Most szép lenni katonának, mikor parancsok és vágyak megegyeznek szóról'-szóra, s újra szól a Kossuth-nóta. Szól és száll a kék azúrban, zengve, nekiszabadultan, 1 Magyarország felé röppen, mint sirály, úgy tündököl fenn. Viszi hírül, hogy a Pónak partján paripák dobognak, dübörgésük a Dunáig hangzik s reménységgé válik. Látják majd az Adrián át szállni szabadság sirályát, tolla felragybg fehéren a tengerfeletti éjben. Újra szól a Kossuth-nóta, s megegyeznek szóról-szóra a parancsok és a vágyak — most szép lenni katonának! BIBÓ ISTVÁN, NAGY IMRE, TÓTH LÁSZLÓ TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉGÜNKRŐL ÍGY EMLÉKEZTEK A SZABADSÁGHARC CENTENÁRIUMÁN BAJÁN ÉS KECSKEMÉTEN „Ismét időszerűvé lettek ’48 eszméi” Ünnepelt az időjárás is 1848 centenáriumán. A szabadban köszönthették a történelmi sorsfordulót. Március 14-én, vasárnap este nemcsak a nagy elődökre emlékeztek a felvonuló fiatalok, hanem az újabb sorsfordulót, a maguk biztató jövőjét is ünnepelhették a sokak számára első igazi békebeli dalos-táncos, fáklyafényes összejövetelek résztvevői. Örömük éppen olyan gyanútlan volt, mint annak idején a sajtószabadságot, az egyenlőséget, az önálló magyar kormányt, a külföldi függőségek megszüntetését követelő márciusi ifjaké. Kevesen sejtették, hogy a Magyar Kommunista Párt igényt tart a teljes hatalomra, megkezdte a jaltai szerződéssel teremtett hatalmi helyzettel visszaélő, a demokratikus népképviseleti intézmények visszaszorítására kidolgozott taktikája megvalósítását. Még kevesen figyeltek föl arra, hogy az MKP valódi szándékait kifejező vezetők még a történelmi tények meghamisításától sem riadnak vissza egyeduralmi törekvéseik igazolására. Révai József szerint — például —~ 1848. március 15-ét a második világháború előtti polgári történetírás „aíorradalmi bűnbeesés napjának" tartotta. Élesen kifogásolta Széchenyi és Batthyány kultuszát: A közügyek iránt érdeklődők inkább Nagy Imrének és társainak hittek. A földreformnak is köszönhetően népszerű miniszter kapuvári beszédében a nemzeti folytonosság szükségességét hangsúlyozta: „magasra tartjuk az 1849- ben elbukott zászlót, ez a háromszínü lobogó az, amely alatt menetelünk előre. Ez alatt a helye a magyar parasztságnak azokért a célokért, amelyeket a nagy március idusán száz esztendővel ezelőtt a márciusi ifjúság, nagyjaink, Kossuth, Táncsics, Petőfi kitűztek ...” A demokratikus forradalmi hagyományokat ünnepelve, politikai befolyását kívánta erősíteni a többi koalíciós párt abból kiindulva, hogy azé a jövő, aki a legelőremu- tatóbb hagyományok örökösének mondhatja magát. * A mai Bács-Kiskun megye terülétén rendezett gyűléseken, műsoros összejöveteleken csak áttételesen mutatkoztak a napi politikában érzékelhető véleménykülönbségek. Föl-föltünedeztek a csinnadrattás, hazafiaskodó külsőségek, hallatszottak semmitmondó szólamok, de a nemzet mintha rátalált volna igazi értékeire. Még sohasem hangzottak el hivatalos rendezvényeken ilyen számban Kodály, Bartók, Ady, Illyés művei. Négy évtizede, a maihoz hasonló történelmi napokban természetesnek érezték, hogy együtt emlékezzenek meg a demokratikus forradalom századik évfordulójáról. A kecskeméti vagy bajai fáklyás felvonulás az egész ifjúságra számíthatott. A másnapi nagygyűlésekre is .pártál- : lás'ökfa való tekintet nélkül özönlöttek az emberek országszerte, itt a két nagy folyó között is. Külső szemlélőnek úgy tűnt, mintha felhőtlen boldogsággal emlékezne léte nagy napjaira a boldogabb holnapra készülő nép. „Annyi év után is érzem az ünneplőket jó kedvre han- ' goló optimizmust” — lelkesedik annyi év után is dr. Andrásy Jenő ügyvéd, akkor a kecskeméti jogászegylet főtitkára, a centénáriumi ünnepségek egyik szónoka. Fehér Sándor a szociáldemokrata párt nevében mondott beszédet áz ünnepségeken. A Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez tartozó Kecskeméten tízezer ember köszöntötte március idusát. Vadász Ferenc (MKP) a Nemzeti Bizottság elnökeként a néptömegek szerepét kiemelve méltatta a históriai napokat. Ekkor avatták föl a városháza falán elhelyezett Petőfi-emléktáblát. * A több hétig tartó emlékezések közül a jogakadémia által szervezett bizonyult a legtartalmasabbnak. Alkotmányjogi szemináriumukon kiváló szakemberek, tudósok, közéleti személyiségek elemezték negyvennyolc tanulságait. Máig sajnálható, hogy az előadások többségét csak erősen rövidített sajtóközleményekből ismerjük. Tóth László polgármester — aki már gyanította, hogy hamarosan lemondásra kötelezik —, 1948 igazi arcának megrajzolására vállalkozott. A múlt elmélyültebb, tudományos igényű tanulmányozására hívta föl a figyelmet. '„A gazdasági és társadalmi ismeretekre épített történelmi szemlélet nemcsak összegzi a múltat, hanem feltárja a mélyben meg nem szakadó összefüggéseket és felszínre hozza a fejlődés törvényeit.” Jól látta: „a márciusi forradalomnak indulásakor szociális jellege volt, de szeptemberre a harc függetlenségi küzdelemmé alakult és ezzel párhuzamosan gyökeres változáson ment át a nemes és a népi rétegek viszonya. A márciusi radikális vezetők valamennyien a nép fiai voltak, de semmi kapcsolatuk nem volt a dolgozó rétegekhez.” J oggal előzte meg nagy érdeklődés Bibó István egyetemi tanár előadását: „48 az első reménytkeltő és hatásaiban jelentős szavazat az eddigi mozdulatlanság leküzdésére ... 49-ről eddig csak legendák útján szereztünk tudomást és a szabadságharc bukása után is csak ilyen ünneplő, de egyben lemondó hangulat lett úrráa magyar népen. A mozdulatlanság továbbfolytatódik, bár a 48-as törvényeket67-ben életbe léptették, megmaradt a feudális társadalmi keret. A világháború és az azt követő forradalom után a mozdulatlanságnak ismét egy újabb konstrukciója állt aő.” A társadalomtudós akkor úgy vélte, hogy 1945-ben új népi erők szabadultak fel, „ismét időszerűvé lettek 48 eszméi”. * Az akkor megyeszékhely Baján napsugaras időben búcsúztatták a Bács-Bodrog megye ifjúságának forradalmi hazafiasságát az ország fővárosában kifejező küldöttséget. Itt is a népi kultúra jegyében ünnepeltek. A márciusi ünnepkörben adtak át ezer Petőfi-kötetet a diákoknak. A fiatalok nevében Sarok Antal szólt. Itt is — mint mindenütt — népünnepéllyé alakultak a politikai, társa- . dalmi megemlékezések. A helyi lapok mindenütt nagy terjedelemben, többhasábos címekkel számoltak be a rendezvényekről. A következő években sorra megszűntek a helyi időszaki kiadványok, megrövidültek a mind formálisabb, a napi valósággal feleselő emlékezésekről olvasható tudósítások., , A nemzeti önérzetet megsebző politika mind bizalmat- ■ lanabbul kezelte a márciusi hagyományokat. Hamis histo- rizálással, már-már (tragi)komikus időszerűsítéssel próbálták a nép körében továbbélő emlékeket a napi politikában hasznosítani. 1948-ban utoljára ünnepelt együtt leendő áldozat és - országpusztító politikus, jószándékú reformer és megtévesztett fejbólogató. Erősen védett irodákban már tervezgették a koholt pereket, közelgett az idő, amikor gyanússá vált a Kossuth-nóta, amikor olyan messze kerültünk 1848 eszméitől, mint történelmünkben nagyon ritkán. Heltai Nándor KISS BENEDEK: Petőfi | lázálma az eljövendőkről Március tizenöt — ezer a gumibot, Ezer a gumibot — március tizenöt. A költő mit akart, a csenevész kölyök? Ezer a gumibot — március tizenöt. Lehetné április — gumibot akkor is. Május vagy december — mi émber az ember? Március tizenöt — ezer a gumibot. Nyögnek a temetők — mélyükben hánytorog hány csenevész kölyök! Március tizenöt — zászlódísz a város. 1 Világlik a sötét. Sötétlik Világos. Jókai Mór kecskeméti emlékeiből (Az én iskolatársaim. Cent. Kiad. 91. k. 176—178) Mindjárt a megismerkedés első napján életbe lépett közöttünk a kecskeméti kollégiumban dívó szokás, hogy amelyik diák tud valamit, ami kívül esik a kötelezett tantárgyakon, az a többit oktatja e tudományból — ingyen. (Lancaster szisztéma.) Muraközi Jani lett a tornamester, ő trenírozta többieket. A temetőben volt a tornahelyünk, a jó puha porondon. 0 tanított bennünket karddal és tőrrel vívni, mégpedig plasztron nélkül! Hozzászokott bőrünk a vágáshoz. Dicsekedés volt a kék-veres ütésfolt a karon és a mellen. (Egyszer Molnár Ádám mind a négy ujjamat keresztülvágta karddal — tréfából.) Egy másik diák zenészethez értett. Ez nekem nem kellett. De annál jobban tetszett Gyenes Palinak. O kürtöt fújt, két unokatestvére prímhegedűt és gordonkát játszott. Az utóbbi még hangversenyeken is produkálta mqgát, mint szólójátékos. Rendes zenekara volt az iskolának. Egy harmadik énekmester volt. Ennek az alakját bele is hoztam az első regényembe, mint „cantus praesest”. A negyedik táncolni tanított. Ez lehet Nagy Feri. Tőle tanultuk a francia négyest és a körmagyart, meg a magyar szólótáncot, amiről a mai kor gyermekének már ideája sincs. Az ötödik tanította a francia nyelvet. (Akkor még nem voltunk soviniszták.) Ez volt Szalay Sándor (teológus diák.) Az első leckéjére én is felmentem, ámbár én már Hugo Victor Borg Jargal-ját olvastam eredetiben. Azon kezdte, hogy szerezze meg miridenki a könyvárusnál „Poche úr” francia dikcionáriumát. Amire én azt mondtam neki: w- Arra mifelénk úgy híyják a „Dictionnaire de poche”-t, hogy „zsebszótár”. — No, ha jobban tudsz franciául, mint én, akkor ne jöjj ide az én hitelemet rontani! Hanem azért jó volt az úgy; A fiúk csak megtanultak szépen minden rendkívüli tantárgyat — ingyen. Engem pedig megtettek rajztanárnak. Értékesítettem a komáromi tanulmányaimat. Valóban értékesítettem. Mert később annyi magántanítványom akadt, aki kifizetett havonként két forintot, hogy egész úrrá lettem. Ezek között volt Márton Ferkó is, aki irodalmi néven Abonyi Lajos, kiváló széptehetségű, népszerű írótársam. . Közbe-közbe „just” is tanultunk. Az bizony nem volt valami nehéz. Két kis kötet „Kövy”. Aki azt is sokallta, felelhetett „Acsády”-ból, az csak egy kötet volt. A váltótörvényt nem volt muszáj tanulni, sem a csődtörvényt. Büntetőtörvény nem Volt még. Azt megtanította a prakszis. A „jus Romanum”, az a rómaiak .dolga: a jus ecclesiasticum a papoknak való. A jogfilozófiát pedig tanulja, aki juris doktor akar lenni. Az én időmben a juristaélet gyöngyélét volt. Az ember mindenre ráért, s még amellett szorgalmas tanuló hírébe is keveredhetett. . A fődolog az volt, hogy testben-lélekben életrevalókká legyünk. S most is azt mondom, hogy a kecskeméti rendszer nagyon jó rendszer volt. Aki akar, úgyis egész életén keresztül tanulhat, mint jó pap, holtig.
