Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

1990. február 9. • PETŐFI NÉPE • 5 Vállalkozással a válság ellen Tudósítónktól. Napjainkban az áremelés, az emberek életkörül­ményeinek gyors romlása vagy a közelgő választá­sok foglalkoztatják leginkább Kiskunfélegyházán is a polgárokat. Hajlamosak vagyunk egyéb, igen fontos dolgokról megfeledkezni. A kiskun város­ban a vállalatoknak az a legfőbb gondja, hogy életképessé tegyék magukat, korlátolt felelősségű társaság vagy más gazdasági társulás formájában kezdjenek új életet. Közben sajnos, úgy tűnik, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntik. Ne kerüljenek utcára Miről is van szó? Ismeretes, hogy Bács-Kiskun egyik nagy építőipari vállalata, a Dutép válságba került, s a megyében az e cégnél dolgozó felnőtte­ken kívül megközelítőleg ezer építőipari tanuló további sorsa is bizonytalanná vált. Száznál jóval többen Kiskunfélegyházán sajátítják el az építő­ipari szakmák elméleti és gyakorlati ismereteit. Valamilyen módon ezeknek a fiataloknak itt, a városban vagy másutt helyet kell keresni, hogy ne kerüljenek utcára, mielőtt még pályát kezdenének. Az sem közömbös, hogy az oktatásukra, szakmai nevelésükre fordított energiának, pénznek is meg kellene térülnie. Az iparitanuló-képzés egyébként más szakmák­ban is hasonló gondokkal küzd. Az üzemek, válla­latok egyre kevesebb tanulót vesznek fel, vagy egyáltalán nem is foglalkoztatnak. Reicher József, a Kiskunfélegyházi 608-as Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet igazgatója szerint a városban az általános iskolát végzetteknek eddig ötven százalé­ka lett szakmunkástanuló. Kár, hogy napjainkban nem a súlyának megfelelően foglalkoznak a külön­böző szervek ezzel a kérdéssel. Kiszolgáltatott helyzetben az iskola Hazánk iparának teljesítőképessége az utóbbi években aligha volt kielégítő. A termékek, a gyárt­mányok piacképessége sem problémamentes. Ha a tanulóképzést elhanyagoljuk, hogyan képzeljük el a jövőt? A nyolcadik osztályba járó gyerekeknek, ha szakmát szeretnének tanulni, munkahelyet kell keresniük, ahol vállalják gyakorlati képzésüket. Ez utóbbiak száma pedig egyre kevesebb. Az iskola pedig, amelyben tanulnának, kiszolgáltatott hely­zetben van sok tekintetben. Kiskunfélegyházán — nagy körültekintéssel, a néhány vállalat, szövetkezet segítőkészségével — az idén végzőket még be tudják iskolázni a szak­munkásképzőbe, hogy később mi lesz, arra egyelő­re nehéz választ adni. A szakmunkásképző intézet igazgatójával beszélgetés közben felmerült az a gondolat, hogy esetleg önálló építési vállalkozásba fognak. Ez nem lehetetlen, hiszen a kiskunfélegy­házi ipari tanulók — megfelelő szakmai irányítás­sal— eddig már számos épületet, épületrészt hoz­tak tető alá, vagy végezték el ezek teljes külső és belső munkálatait kifogástalanul. Tény, hogy ilyen vállalkozáshoz indulásként legalább nyolcmillió forint kellene a gépeken s egyéb eszközökön kívül, amiről korábban az érdekelt vállalatok gondos­kodtak. / Az elképzelés megvalósítható, de honnan lehet előteremteni a szükséges pénzt, és mi lenne a végző tanulókkal? Számos kérdés van még, melyek vá­laszra várnak. Kiskunfélegyházán mégis ez lehetne az építőipar jövőjének egyik útja. És a többi szak­mában? Szinte elképzelni is nehéz, hogy azok az iskolák, melyeknek korszerűsítésére, az oktatás, nevelés fejlesztésére annyit költöttek, most ilyen kilátástalan helyzetbe kerüljenek. Beszélnek arról, hogy miként lehet kilábalni az országos és a helyi bajokból. Tény, hogy ahhoz képzett szakemberek­re, szakmunkásokra múlhatatlan szükség van. Magasabb színvonalon építkezni, ami elhasználó­dott, felújítani, cipőt, ruhát készíteni csak ily mó­don lehet. Keresik a képzett állattenyésztőket Valamivel biztatóbb a helyzet Kiskunfélegyhá­zán a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari szakmun­kásképzőben és szakközépiskolában. Kezd vissza­térni a szakma korábbi becsülete. A mezőgazdasá­gi szövetkezetek keresik a jól képzett állattenyész­tőket, akik nemcsak értik, hanem szeretik is a szakmájukat. Egyes vélemények szerint abban, hogy a szarvasmarha- és sertéstenyésztés, -hizlalás számos helyen visszafejlődött, a szakértelem, a képzettség hiányának is nagy része van. A mező- gazdasági szakmunkásképzők tanulói a gyakorlati foglalkozást általában az állami gazdaságok, szö­vetkezetek nagyüzemi telepein végezték, ahol a korszerű megoldásokat, elméleti ismereteket nehéz volt vagy egyáltalán nem lehetett összeegyeztetni a gyakorlatban látottakkal. Ezzel szemben a Vá­rosföldi Állami Gazdaság korszerűsítette a sertés- tenyésztést, -hizlalást, és szüksége van jól képzett szakmunkásokra. Szeptemberben ezért új sertéste­nyésztő osztály nyílik a Fisch Emil utcai iskolában. A húsipari vállalatnak is szüksége van feldolgozó szakmunkásokra, ezért helybeli tanulókkal egy tel­jes létszámú osztályt nyitnak az 1990/91-es tanév kezdetén. .., .... ,. Nemedj László AZ IGAZGATÓNŐ: — LÓGUNk A LEVEGŐBEN Egyedül a tanács segíthet A kecskeméti Kuruc Téri Általá­nos Iskola már évtizedek óta terem­hiánnyal küzd. Ezúttal adódott egy vissza nem térő lehetőség: eladó az iskola szomszédságában álló ház... — Látja, elég szűkösen vagyunk — vezetett be parányi szobájába az igaz­gatónő, Kis Péterné, pedig nem va­gyunk sokan. Ide csak ISI gyerek jár. A helyzetünk azonban iszonyúan ne­héz. Nem sokat, csak a minimális tár­gyi feltételeket szeretnénk. — Például? — A legégetőbb problémánk, hogy nincs tornaszobánk. Nem is egy torna­terem, csak egy kis tornaszoba után áhítozunk, hogy a gyerekeknek ne a keskeny folyóson kelljen ugrálniuk. Ha az idő jó, a szabadban is tarthatunk tornaórát, de az udvar nagyon kicsi, az iskola előtti tér pedig zajos és baleset- veszélyes. A tornaszereknek sikerült ki­alakítanunk egy „lyukat”, de a szőnye­gek még így is a folyosón rekednek ... Egyébként ezenkívül egyáltalán nin­csenek szertáraink. A szemléltető esz­közök mind egy-egy terembe vannak begyömöszölve. így mi, tanárok sem tudunk kellően készülni, hiszen óra alatt nem járkálhatunk be a termekbe. Azután nincs technikatermünk sem, a gyerekeknek egy másfél kilométerre lé­vő szükségépületbe kell gyalogolniuk. Egyébként az iskolának összesen hat tanterme van. (Ebből az egyik szükség- terem.) S van még egy napközis szo­bánk, ami egyben ebédlő is, A nyolc tanulócsoport, valamint a három nap­közis és egy tanulószobás csoport ter­mészetesen nem fér be egyszerre az is­kolába. így két turnusban tanítunk. Ez a „váltva oktatás” a kicsiknek a leg­rosszabb, hiszen télen már a sötétben kell hazabandukolniuk. Sok szülő jo­gosan aggódik és panaszkodik nekünk emiatt. Mindemellett nyilvánvaló, mennyit ér a délutáni tanítás ... — Ügy tudom, az itt tanuló gyerekek szociálisan hátrányos helyzetűek. — így van. S mivel ennek az állapot­nak leginkább ők a károsultjai, halmo­zottan hátrányos helyzetűvé válnak. A gyerekek nyolcvanöt százaléka ci­gány. Korosztályuktól minimum két évvel el vannak maradva. Az ilyen gye­rekek még az átlagosnál is több időt, 0 A szomszéd ház eladó, ha lenne rá pénz, sok gondja megoldódna az iskolának. (Tóth Sándor felvételei) odafigyelést és persze tárgyifeltételeket, körülményeket igényelnének. És mi még a minimumot sem tudjuk megadni ne­kik! Mellesleg fegyelmi szempontból nincsenek velük problémáink, rende­sek, kedvesek, melegszívűek. — Mi lenne hát a megoldás? — Már régóta fáj a szívünk a közvet­lenül mellettünk álló hatalmas ház után. S most végre itt az alkalom: el­adó! Ha megkapnánk, ezzel évtizedes gondjaink egySzet s mindenkorra meg­oldódnának. Nem túlzás ezt mondani, hiszen a ház alapterülete és udvara pagy, ki tudnánk alakítani belőle — csekély ráfordítással — az eddig hiány­zó helyiségeinket. Ehhez azonban se­gítségre van szükségünk. Elviekben so­kan támogatnak bennünket, elsősor­ban a cigánytanács, a különböző pár­tok, valamint a szülök, akiktől már arra is ígéretet kaptunk, hogy társadal­mi munkával besegítenek majd az áta­lakításba. — És az anyagiak? — Hát igen, már csak az anyagi fel­tételek ' hiányoznak. Körülbelül 4-5 millió forintról van szó. Ez elég nagy összeg. Szeretnénk, ha a tanács segíte­ne. Eddig is sokat kaptunk tőle: három éve felújították az iskolát, egy éve köz­ponti fűtésünk van, és szeretnénk, ha most is segítenének, hiszen pénzt csak tőlük várhatunk. Nagyon fontos ki­hangsúlyoznom: ha ezt az alkalmat el­mulasztjuk, a mi teremhiányunkat már 0 Egyelőre a folyosó folyosó is, meg tornaterem is. soha semmi nem oldhatja meg. Bízunk a tanácsban, minden azon múlik, hogy a tanácstagok megszavazzák-e nekünk a pénzt. Probléma, hogy mire erről a lehetőségről tudomást szereztünk, a fejlesztési tervből már kimaradtunk. Hogy csúnyán mondjam: „nem va­gyunk feltetjesztve”. így most csak ló­gunk a levegőben. Egyet tudunk tenni: várni és remélni... Fejes Mária A BLÉVISZ KEZÉT NYÚJTJA Végveszélyben a bajai csillagvizsgáló Nehezen hihető, de igaz: volt a történelemnek olyan szakasza, amikor Baja nagyobb település volt, mint az akkori Pécs városa. Még a múlt század közepéig is vi­rágzó kereskedelmi központnak számított, melyet — nem véletle­nül — kis Pestnek neveztek. Ami­kor a vasút a múlt század vége felé elkerülte, egy kis időre visszaesett a fejlődésben, de a harmincas években, talán elsősorban politikai státusa, tehát megyeszékhellyé vá­lása következtében, ismét fejlődés­nek indult. A háború után, az öt­venes évek második felében egy olyan intézményt alapítottak a tu­dományt és a várost együtt szerető bajaiak, mely ma is büszkesége minden itteni embernek; a csillag- vizsgálóra gondolok. Felső légköri és égi mechanikai kutatás A csillagvizsgáló kezdetben be­mutató célokat szolgált, majd az első szputnyik felbocsátásával egy időben a munkatársak belefogtak a mesterséges holdak megfigyelésé­be. A megfigyelt és a számított pá­lyák közti eltérésekből következ­tettek a Föld felső légkörének álla­potára. A gyümölcsöző munka eredményeként külföldi tudomá­nyos kapcsolatok épültek ki, szá­mos doktori, sőt nagydoktori érte­kezés is született. A kutatók részt vállaltak a helyi környezetvédelmi feladatok megoldásában és a tudo­mányos ismeretterjesztésben. Sok éven keresztül végezték ál­dásos munkájukat a Tóth Kálmán utcai csillagdában,, egész nemzedé­keket nevelve a csillagos égbolt megismerésére, a körülöttünk'levő világ csodáinak titkaira. A hetvenes évek közepén új állo- más épült a Szegedi út mellett, ~ emeletes észleloépülettel, kutatói szobákkal és műhellyel. Egy ideig rriég folytatódott a mesterséges holdak figyelése, de a műszerek a rohamos technikai fejlődés idősza­kában elavultak. A megújulás reményét hozta, amikor 1985-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem itt állí­totta fel 40 centiméter átmérőjű távcsövét. A műszerre szerelt szá­mítógép-vezérlésű fotométer alkal­mazásával ismét megkezdték a megfigyeléseket. Egyre több publi­káció született, az intézetek közötti munkakapcsolat következtében a bajai csillagvizsgáló kiegészítő esz­közökhöz jutott. A JATE évi száz­ezer forinttal támogatta az intéze­tet, és a városi tanács is rendszeres segítséget nyújtott. Most mégis úgy hírlik, hogy a város rangos intézménye végnap­jait éli. Amíg élünk, remélünk — Igaz-e, amit rebesgetnek a csillagda sorsáról? — kérdeztem Hegedűs Tibor csillagásztól, aki egyébként nem ismeretlen a Petőfi Népe olvasóinak. Baja zajszintjé­ről tanulmányt készített, mellyel pályadíjat nyert tavaly. Ez alka­lomból közöltünk vele interjút. ■ — Sajnos, az utóbbi években so­kat romlott az intézet helyzete, napjainkra pedig kritikussá vált. Először fel kellett adni a Tóth Kál­mán utcai épületet. A következő lépés a nyugati, sőt egyes hazai folyóiratok lemondása volt, az in­tézeti telefon és telex használatá­nak korlátozása. A munkakörül­ményeket tovább rontotta, hogy csökkenteni kellett a szakcikkek­ről való fénymásolat-készítést, a könyvtári anyaggyűjtés végett tör­ténő utazásokat. ■\— Ezek a helyi nehézségek. Van-e még más is? V-^Az általános hazai kutatóin­tézeti gondok nálunk/ is jelentkez­nek: a kutatói fizetések 8100, a se­géderőké 4500 forintra rúgnak, mindkét összeg bruttóban értendő. Külföldi tanulmányutakra, konfe­renciákon való részvételre lehetet­len pénzt kapni, műszerfejlesztés­ről szó sem lehet. És ami a legszo­morúbb: a bajai csillagvizsgáló munkatársai csak március 31-éig kaptak munkaszerződést. Hogy miért, arról a következő­ket tudtam meg: Szegeden egy új csillagvizsgáló létesítését készítik ejő, és az egye­tem a tulajdonát képező, most Ba­ján levő távcsővel kívánja felszerel­ni az obszervatóriumot. Ezzel pe­dig megszűnik az onnan érkező anyagi támogatás., A pesti központ már így is csökkenteni kívánja a fenntartási költségeket. Tulajdon­képpen a távcső az egyetlen álló­eszköz, mely a bajai intézmény lé­tét indokolja. Ha ezt elviszik, a következő lépés kétségtelenül a munkatársak szélnek eresztése és a csillagvizsgáló megszüntetése lesz. A veszélyes pillanatokban a Blé- visz siet a patinás intézet segítségé­re: felajánlja, hogy két komplett IBM PC/AT kompatíbilis számí­tógépet ad a szegedieknek, ha ezzel megválthatja a bajai távcsövet. Az egyetem pedig ezekért vadonatújat kaphat a Szovjetunióból, az odesz- szai gyárból. Felmerül a kérdés, hogy miért nem közvetlenül Baja és Odessza között jön létre a csere. Nos, egyszerű a válasz: könnyebb egy jól működő teleszkópot felújí­tani, mint egy újat beüzemelni. A csillagvizsgáló munkatársai tehát reménykednek, és velük érez­nek a lokálpatrióta bajaiak is. A nagy múltú intézmény megszű­nésével csak a főváros és a vidék közötti szakadék növekedne, a tu­domány pedig elvesztené egy vidé­ki fellegvárát. Gál Zoltán ORDAS IVÁN: Szieszta a hegyoldalban Kevés embert szeretett, de a fele­ségét igen. Mégis mindennap külön gépkocsival indultak ebéd után a Szabadság-hegyre. Elöl a biztonsá­gi embereké, aztán az ő lefüggönyö­zött Csajkája, majd ismét egy rend­őrautó. A Csajka a Nagy Vezér ajándéka volt, speciális motorral és speciális páncélzattal. Ezt külső szemlélő persze nem vehette észre, és ö se gondolt rá. A páncélt a távoli gyárban bizonyára gondosan kipró­bálták. Élesben soha, hisz ez egy merényletszegény ország. A külső szemlélő egyébként is keveset látha­tott, mert az első kocsi fülsiketítőén szirénázott, és minden Jármű leta­karodott az útjukból. így hivatásos versenyzőknek is becsületére váló sebességgel jutottak el az Akadé­mia utcától a Művész utcáig. A sebességet éppúgy szerette, mint azt, hogy eltakarodnak az út­jában állók. Mire a villa előtt kiszállt, az első és hátsó autó legénysége már szét­fröccsent az utcán, és biztosította belépését a vaslemezzel védett főka­pun. A villa kertjét természetesen szintén őrizték. Válogatott, daliás legények. Az ő alacsony, köpcös termetéhez mérten talán kissé túl­ságosan is daliásak, de ezt a kelle­metlen tényt éppúgy kiszűrte a tu­datából, mint azt, hogy amíg az ő kopasz fejbőre faggyúszerüen csil­log, addig amazok dúshajúak. Köszönt, méghozzá barátságo­san, mext fontosnak érezte az atyai közvetlenséget. Köszöntését feszes tisztelgéssel fogadták. Odafenn a kertben az egyetemista fiúk, akiket a kertészkarról hoztak ide, hogy rózsáit megmetsszék és rendbe hoz­zák a villa kertjét, már nem voltak ilyen feszesek, csak illendően tiszte­lettudók. Nekik szives kézmozdulat és „Jó napot!" dukált. Tudta, hogy tilos megszólitaniok, nem is merész­kedtek ilyesmire. O megtehette vol­na, de minek? Az egyetemisták bi­zonytalan társaság, nem kell elka- patni őket. Ezek csak csattogtassák a metszőollót, hiszen még nem tud­hatják, hogy rövidesen nagyarányú szűrés kezdődik közöttük, és 1949 nyarára az agráregyetem megbíz­hatatlan lesz, tehát valószínűleg na­gyobb része elmehet kapálni. Felesége érkezését az emeleti ab­lakból, a függöny mögül szerette nézni. Hajszálra úgy zajlott, mint az övé, csak az asszony valamivel többet mosolygott. Ázsia leánya volt, az ő fajtájánál az ilyesmi ter­mészetes és megbocsátható. Ámbár vétek lenne mindenkinek, mindig, mindent megbocsátani, ami termé­szetes ... Korábban se módja, se ideje nem volt az immár megszokott délutáni sziesztához. Mostanában egyre in­kább kívánta a lepihenést az asz- szony oldalán. Ha nem is aludt, leg­alább szundikált, ellazította lábát és kurta karjait. A metszőollók pi­hentető zaja behallatszott az abla­kon. Néha egy-egy párbeszédfosz­lány is. — Ezt így kell, elvtárs .. .?i— a kérdő hang katonás volt. — Természetesen! Ha a végte­lenségig engedjük nőni a futórózsát, akkor nedvességet visz fel Hozzá, az O szobájába a vakolaton keresz­tül ... — felelte az egyik egyete­mista. Elmosolyodott. Beszédben az ■ ilyesmi bajos, mégis tisztán érezte, hogy aJHozzárt nagy kezdőbetűvel és az O-t is nagybetűvel mondták. Az asszony még aludt, így egye­dül ment le a kertbe, és hátratett kézzel sétára indult, felfelé a domb­oldal gyöngykavicsos útján. A ker­tet jobbra-balra gondosan nyírt sö­vény szegélyezte. Hallotta a sövény mögött felfelé futó katonák csizmá­jának dobogását, géppisztolyaik csörgését, akik biztosították a tere­pet, mire felért kedvenceihez. Egyik kedvence Bambi volt,, az őzike. Bambi hívásra se várt, máris oda­jött a karám kerítéséhez. Megva-. kargatta finom homlokát, és szeli- ' den élvezte, amint a fényes, fekete, nedves kis orr a kezéhez ért. Atel- lenben, az ólban Dugó lakott, a gyönyörű fehér hússertés. Sosem tisztázta magában, hogy miért ne­vezte el Dugónak. Az ól kerítésénél tisztára törölt takarmánytököket raktak halomba gondos kezek. Fel­vett egy emberfejnyi nagyot, az ar­cához emelte és megszagolta. Aztán odacsapta Dugó óljának betonjára. A tök szétfreccsent, Dugó elégedett röfögéssel habzsolni kezdte. Lefelé menet látta, hogy négy egyetemista a háztól jobbra jókora területet planiroz. Oda szabadtéri pingpongpálya kerül majd. Régóta nem volt már ütő a kezében, de va­lamikor tűrhetően játszott, és kedve kerekedett az asszonnyal újra megpróbálni. Hiányzott a testmoz­gás, és O igazán nem mehetett a Népstadionba, hogy fusson néhány kört. Csak a kapuk és lelátók elál­lására zászlóaljnyi biztonsági em­bert kellett volna mozgósítani. Futólag a szemétgyűjtő konté­nerre pillantott, és észrevette, hogy a nyitott tető alatt egy túlérett na­rancs fekszik. Narancsot odelenn a városban rég nem láttak, de O éppúgy szerette a déligyümölcsöt, mint á felesége. Kényesen megjegy- zett minden apróságot. Amikor be­végezte a sziesztát, és néhány perc­cel az asszony előtt elsőként indult a parancshoz híven pontosan előállt Csajkához, látta, hogy a narancs már nincs ott. — Valamelyik diák most bizto­san boldoggá teszi vele a barátnőjét — gondolta, és valami csendes örömfélét érzett, hogy íme, közvet­ve jót tett legalább egy leendő ag- rárértelmiségival. Amikor ,az asszony autója is el­ment, a fegyveresek megkönnyeb­bült sóhajjal húzódtak be ü valami­kori kapuslakásba, mely most az őrség pihenőjéül szolgált. A házat egy azóta ki tudja hová tűnt nagy­iparos építtette a 30-as évek végén, akinek még nem voltak fegyveresei. A metszegetők is végigfigyelték az érkezés színjátékának a távozás tükörjátékába fordultát, és most megálltak néhány percre. — Hogyan tud valaki így pi­henni?— kérdezte egyikük, magas, vállas, bajuszos. A többiek vállat vontak. — Es miért tart Rákosi Mátyás egy fővárosi villanegyed legközepén disznót? — értetlenkedett egy má­sik. • Amaz vállat vont: — Ki tudja ? Talán kedveli a disz­nókat ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents