Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-05 / 30. szám

I 1990. február 5. • PETŐFI NÉPE • 5 BIZTONSÁGOT IS A TERMELÉSHEZ Jogos a félelem? Nem merik nyilvánosságra hozni a garantált felvásárlási árakat egyes termékekből a Bács-Kiskun megyei felvásárlók. Konkrétabban: a sertesát-1 vételről van szó. Ugyanis a jelenlegi, minősítés nélküli, 67—68 forint közötti kilónkénti átvételi ár mellett az áljegyzékeken szerepel a 62 forintos garantált felvásárlási ár is —• már ahol feltüntetik. Ez azt jelenti, ha nincs szükség a sertésre, a felvásárlónak, feldolgozóknak hatalmas, eladatlan készletei halmozódtak fel, akkor is átveszik a szerződést kötött hizlalóktól a sertést, mégpedig az említett 62 forintos kilónkénti áron. Ezt az állam garantálja és finanszírozza. Hasonlóan van (?) garantált áralkalmazás a vágómarhánál (kilónként 75 forint) és a kukoricánál (mázsánként 570 forint). A garantált felvásárlási árak viszont olyan alacsonyak, hogy ezzel a hizlalás nem hozna jövedelmet, sőt ráfizetnének a gazdák. A felvásárlók, feldolgozók attól fémek, hogy a termelők a garantált árat úgy értelmezik: lehet üyen alacsony is a felvásárlási ár és ezert már most, azonnal abba­a nák (vagy el sem kezdenék) a sertés*, illetve szarvasmarha*neveiést és ilást. Pedig egyáltalán nem erről van szó.-A feldolgozók, felvásárlók azt akarják fizetni, amit ígértek, sőt a minősítés után I. vagy II. osztályba kerülő sertésekért 72-74 forintot is adnak. Akkor hát jogos a félelem? Szokták mondani: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Ebben az esetben a szél a költségvetés (értsd: Pénzügyminisztérium), amely nem fogadta el a termelők védelmét szolgáló garantált árakat. Az indok: attól tartanak, hogy a nagy kínálat miatt pluszteher zúdul a költségvetésre! Ez aztán az abszurdum: mint kutya a vizet, úgy rázza le magáról a felelősséget a „költségvetés”. És miért félnek a túltermeléstől, egyáltalán: elképzelhető, hogy túltermelés lesz sertés- és marhahúsból, valamint kukoricából? Mindenki, aki üzletben vásárol, láthatja alig vesz a lakosság tőkehúst, valamint szalámit, kolbászt, nem beszélve a téliszalámiról, a füstölt comb­ról, tarjáról stb., az iszonyúan megnövelt áraik miatt. Hetekig lógnak a húsboltok fogasain a tartósított húskészítmények, alig fogy belőle egy-két kiló. A hűtőszekrényekből naponta ugyanazokat a tőkehúsdarabokat ve­szik ki és kínálják a húselárusítók. Tehat jól észrevehető, hogy a fizetőképes kereslet csökkent, nincs pénze az embereknek kílónyít vásárolni, dekákban határozzák meg a venni szándékozott mennyiséget még tőkehúsból is. „Adják el külföldre!” mondhatnánk húsra és még sokféle termékre, tanácsként, az esetleges túltermelés levezetésére, a kereskedelemnek. Csak­hogy ilyen kényelmes, magatehetetlen és érdektelen külkereskedelemnek és vállalatainak, ami e honban van, minden szó falra hányt borsó. Packáznak a szovjetekkel. Nem szállítunk nekik árut, mert nem (tud­nak?) fizetnek, nincs olyan termékük sem, amit érdemes lenne (és adnák is) behozni ellentételként különféle termékeinkért. Valóban így van ez? A napokban hallottam az egyik nyugat-európai tőkés ország kisvállalatá­nak esetét. A menedzser már egy év óta állandó „vendége” a nagyobb szovjet városoknak. Cipőt akart eladni, ugyanis ezt gyártanak. És most „megtojt a kotlós tyúk”; ahogyan ő fogalmazott. Tízmillió pár cipő eladá­sára kötött jó üzletet. Csaknem ugyanannyi mennyiségre, mint amennyi Magyarország egyéves cipőexportja a Szovjetunióba! És mindezt egy kis cipőgyár! Hogy csinálta? „Türelem kell és állandó tárgyalás, de nem csak Moszkvában, a hivatali emberekkel parolázva. Az orosz vidéket is jámi kell, és ajánlani az árut és tárgyalni. A Szovjetunió nagy piac, nagy lehető­ség. Mindennap ott kell lenni, meg kell dolgozni a piacot, mert kell nekik az áru...” — magyarázta a tőkés gyár menedzsere. A magyar kormányzat meg mit csinál: leállítja a szovjet exportot. Hát csak ennyi a különbség a kereskedelmi tehetség, előrelátás és érdekeltség között. A nyugati exportlehetőségek sincsenek kihasználva, noha versenyhely­zetben, keményebb feltételeknek eleget téve, és az EGK-országok diszkri­minációja által nehezített körülmények között kell(ene) piacot nyerni. De hát ilyen külkereskedelmi háttérrel, amely kialakult? Munkától, strapától elszokott kereskedőkkel, akiknek a kiküldetési napidíj (valutában!) a leg­fontosabb, nem pedig az üzlet felkutatása. Igazságtalan lennék, ha a meg­jegyzést minden vállalatra és üzletkötőre érteném. Az öt-tíz évvel ezelőtti állapothoz képest van elmozdulás, de”nagyön csekély ahhoz. amjTcellene, amit elvárnának a termelők és a feldolgozók JÉs> emellett még . nagyobb üzleti tisztesség is szükségeltetik. Az export áríiyereiégének megosztása, visszajuttatása a termelésbe, hogy ebből megoldható legyen a jobb minősé­get szolgáló termelésfejlesztés. Szóval: kell-e félni a túltermelési válságtól? Állami, külkereskedelmi „oldalról” nézve igen. Mint bejelentettek, rövidesen feloldják azt az intézkedést is, hogy a turistaforgalomban nem lehet kivinni az országból élelmiszert. Akkor majd megugrik az úgymond belföldi értékesítés, lesz forgalma a hús- és élelmiszerboltoknak, legalábbis a határok térségében. A valódi indoka annak, hogy mégsem lesz túltermelés (csak hiány ne legyen!) és nincs ok a félelemre az, hogy egyre kevesebb embernek, család­nak éri meg sertés- és szarvasmarha-hizlalásra vállalkozni. Nincs benne annyi pénz, mint, mondjuk, tíz éve. Csak azok folytatják, akik szakértelem­mel, praktikus módszerek alkalmazásával az átlagnál olcsóbban tudnak hizlalni, termelni. Megégették a szájukat, akik hozzáértés, gyakorlat nél­kül, a gyors meggazdagodás reményében sertés-, csirke-, libafarmot hoztak létre, befektetve minden pénzüket. Rá is ment még ingük, gatyájuk is. „Parasztizálni” nem olyan egyszerű (és jövedelmező), mint ahogyan az aszfaltról látszik. Abbahagyni a termelést könnyebb, mint újrakezdeni. A munkához pedig szüksége van a biztonságra is a vállalkozóknak. Nemhogy meg kell tagad­ni, például, a sertésátvétel 62 forintos garantált árát, hanem még feljebb is lehetne emelni — a fogyasztói árakból kitelik! Csabai István TUCATNYI TELEPÜLÉS ELLÁTÁSA A FELADATUK KIJÖTTEK A VÍZBŐL Majd9 mindenki külön mérőt szeretne Tavaly év elején futótűzként terjedt a hír: fölemelik a víz árát! Milyen jó volt, amikor jött a nagy megkönnyeb­bülés: mégsem emelik! Viszont az idén nem úsztuk meg, sor került a lakosság szája ízét rontó intézkedésre. Kor­mányzati elhatározás alapján — nem a vízművek bevételének növelésére, ha­nem a központi kiadások mérséklésére — emelték a víz- és csatornadíjakat. A víz ára a múlt évi 3,30 helyett 8,80 forint az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat tiszakécskei üzemve­zetősége területén (is). A lakosság szá­mos reagálásainak egyike, hogy most — akiknek a vízfogyasztása valami­lyen közös módszerrel történik, mert például társasházban laknak — majd’ mindenki külön mérőt szeretne. Ilyen igények kielégítésére egyelőre nincs lehetőség. A kécskei központú egység — mint Péter József üzemvezetőtől és helyet­tesétől, Petrik Andrástól megtudom — megvalósította tavalyi terveit, mondhatni: „kijöttek” a vízből. A csaknem 37 milliós árbevételi elő­irányzaton belül a vízértékesítés ará­nya 30 millió feletti, az építésé 3,8 minin volt, a tősfürdői forgalomból pe­dig egészen pontosan 2 millió 570 ezer forintot reméltek. Ez utóbbi eléréséhez még egy forró hétvége keDett volna, ugyanis csak 88 ezer 800-an lubickol­tak a medencékben, a várt 90 ezer helyett. 1989-ben, az áremeléstől tartva, az első félévben a térségben lakók keve­sebbszer nyitották ki a csapokat, ami a kécskei üzemvezetőség bevételére csökkentőleg hatott. De aztán jött a nyár, a Tisza menti üdülőterületek be­népesültek, s behozták a lemaradást. (Lakitelek/Tőserdővel), Jiszaalpár, Nyárlőrinc, Szentkirály, Lajosmizse, • A csövek, ha törni „akarnak*’, nem várják meg a jó időt A tmk-brigád a hiba elhárításán dolgozik a tiszakécskei Arany János utcában. (Tóth Sándor felvételei) Felsőlajos, Ladánybene, K unbar ács, Kerekegyháza és Tiszakécske tartozik a működési területükhöz, az utóbbi természetesen Tiszaböggel, Kerek­dombbal). A Bogtól Alpárig nyúló regionális rendszert a múlt esztendőben keveseb­ben szidták. A leghangosabb elégedet­lenkedők a tiszaalpáriak voltak ko­rábban; nyaranta nem volt elég vizük. Tavaly Tiszaújfalun új kutat állítottak termelésbe, amelyből napi ezer köb­méter vizet vettek ki, s ezáltal kikü­szöbölték a bosszantó mértékű hiányt Egyébként a regionális rendszert — tájékoztatnak a szakemberek — an­nak idején napi 4 ezer köbméteres fo­gyasztásra tervezték; ezt azóta a dup­lájára növelték, sőt, 14-15 ezer köb­méter vizet is termeltek már. A 4-4,5 ezer köbméteres fogyasztás csak télen igaz, amikor nem locsolnak, nem ker­tészkednek még, s a nyaralóvendégek­nek bírük-hamvuk sincs. A csövek persze télen is törnek, s hogy milyen kellemés a fagyos földet ásni!... Vannak például PVC- csövek, amilyeneket már rég nem gyártanak, javítani csak egyedi megol­dásokkal lehet őket. Aztán jön be a fogyasztó, hogy nincs nála víz, és kezdi emlegetni a legmagasabb rangú szen­teket — megértik a panaszát, jogos is, de a javításban a közületeket előre kell sorolni, mert például az egészségügyi létesítmény ... Sok mindent le kell nyelni a vizeseknek, de bát, így mond­jak, ők vannak a fogyasztókért, és nem fordítva. Összesen hetvennégyen tartoznak a vízmű tiszakécskei üzemvezetőségé­hez, Kécskén hat, Lajosmizsén három, Alpáron és Lakiteleken egy-egy kar­bantartó dolgozik, baj esetén rájuk le­bet számítani. Ahol nincs karbantartó, ott a központi műszaki készenlétbe be­osztott két ember javítja ki a váratlan hibát. Az üzemvezetőség alkalmazottai derűlátóak 1990-ben — no nem azért, mert nincsenek gondjaik, hanem azért, mert egy dologban joggal hisznek: ne­kik az idén is lesz munkájuk, mert amit ők termelnek, arra változatlanul szükségük van az embereknek. A.T. S. • Péter József és Petrik András számok társaságában. • Lovas Lajos a kécskei gépház­ban. — A bruttó adósság 20,7 milliárd dollár A MAGYAR NEMZETI BANK ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ 1989. ÉVI PÉNZÜGYI FOLYAMATOKRÓL A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatta az MTI-t a gazda­ság fejlődésének 1989. évi pénzügyi folyamatairól. Az előze­tes adatok szerint a dollárelszámolású folyó fizetési mérleg hiánya 1,4 milliárd dollár volt. Az év végére az ország bruttó adóssága, az előzetes adat szerint, elérte a 20,7 milliárd dollárt. Ugyanakkor rubelelszámolású viszonylatban az év folya­mán 1 .Onrtlfiárd rubetttletgtenes'fblyó fizetési mérlegtöbblet keletkezett.- GyQKult az infláció üteme, ^mi arra kényszeri- tette a- Mágya^Nétíízétf Bántó*,- hogy a-forgalomban lévő pénzmennyiséget és a jegybanki hitelkínálatot erőteljesen korlátozza, vagyis az infláció üteménél jóval kisebb mérték­ben bővítse. • A pénzszűke által kiváltott feszültséget fokozta, hogy a jegybanki hitelek többlete csak részben jutott a kereskedelmi bankokon keresztül a vállalatokhoz és a lakossághoz, tete­mes részét ugyanis elszívták az állami költségvetésnek, a költségvetési intézményeknek és a nagyberuházásokat finan­szírozó Állami Fejlesztési Intézetnek nyújtott hitelek. Nőttek a vállalatok, fizetési nehézségei. Alacsony volt — nem utolsó­sorban az infláció gyorsulása miatt — a lakosság megtakarí­tási hajlandósága és képessége; a takarékbetétek reálérték­ben csökkentek. A negatív jelenségek egy része — például a külföldi adós­ságok utáni magas kamatteher — a múltbeli gazdaságpoliti­kai hibákból következett, más részük kedvezőtlen külső kö­rülmények miatt állt elő, például a KGST-partnereink szállí­tási nehézségei következtében. A feszültséghez egyes hibás kormányintézkedések is hozzájárultak, például a bevásárló- turizmus kezelése. Pozitív jelenség volt ugyanakkor, hogy az importliberali­zálás ellenére a kiegyensúlyozott árfolyampolitika, a hazai kereslet korlátozása és az exportösztönző intézkedések együttes hatására valamelyest javult a dollárelszámolású kereskedelmi mérleg egyenlege. Továbbá az, hogy a pénz­ügyi folyamatokat, ezen belül az inflációt sikerült még kezel­hető keretek között tartani. Az előzetes adatok szerint dollárelszámolású külkereske- delmünkben Í989-6en az exportbevételek’ az előző évi 5,662 milliárd dollárról, folyó áron, 5,5 százalékkal 5,975 milliárd dollárrá növekedtek, az importkiadások 5,167 mílliárd dol­lárról, 5,1 százalékkal, 5,435 milliárd dollárra emelkedtek, így mintegy 540 millió dollár kiviteli többlet jött létre, ami valamelyest javított a fizetési mérlegen. Ez azonban távolról sem tudta ellensúlyozni azt az egyenlegrontó hatást, amit a kamatfizetési terhek növekedése, és az idegenforgalmi mér­legnek — a bevásárlóturizmus hatására kialakult — nagyfo­kú kiadási többlete váltott ki. így a dollárelszámolású folyó fizetési mérlegben 1,4 milliárdos hiány alakult ki, ami a bruttó társadalmi termék közel 5 százalékával egyenlő. A nettó adósságállomány az év végén, az előzetes adatok szerint, mintegy 15 milliárd dollár volt, ami a 20,7 milliárd dolláros bruttó tartozás és 5.7 milliárd dollár követelés egyenlegeként alakult ki. A rubelelszámolású folyó fizetési mérlegben — jelentős részben az áruforgalom kiviteli többlete miatt — 1989-ben 1,6 milliárd rubeles aktívum keletkezett. Ennek folytán nettó rubelköveteléseink, a múlt év december 31-éig, közel 1,7 milliárd rubelre nőttek, elvonva mintegy 47 milliárd forint­nyi árut — a bruttó társadalmi termék közel 3 százalékát — a belső felhasználástól. Kik adják el az országot? Szerencsére elmúlt az az idő, ami­kor ezt a kérdést sokan az ország politikai függetlenségére vonatkoz­tatták. Ma az izgatja a közvéleményt, hogy egyesek kiárusítják az ország vagyonát, az állami tulajdont. Sok embert, főleg az öregebbeket, megza- varja az a tény, hogy a negyvenes években azzal államosítottuk a kül­földi tulajdont: sérti nemzeti érdeke­inket. Most pedig, úgymond, „öröm­mel” adjuk el a korábban esetleg a külföldiektől államosított gyárainkat is a jelentkező külföldi tőkéseknek. A nemzetek között nem csak az áru, a tőke is szabadon áramlik Azzal most nem érdemes foglal­kozni, hogy mennyire volt akkor in­dokolt az államosítás, hiszen akkor más társadalmi viszonyok voltak, másként viselkedett a mi félfeudális viszonyaink között a tőke. Sokkal indókoltabb végiggondol­nunk a jelenlegi leendőinket, érdeke­inket. Jelenleg a világgazdaság siker­országai azt bizonyítják, hogy nem­csak a külkereskedelem, vagyis az áruk piaca előtt kell lebontani az or­szághatárokat, hanem a tőkepiac előtt is. Ez egészséges viszonyok kö­zött azt jelenti, hogy a hasonlóan fej­lett államokban egyre több tőke jele­nik meg, és ugyanazen államok ha­sonló nagyságú tökét ruháznak be külföldön. Tehát annyi az országok­ban a külföldi töke, amennyi tőkéje az illető országnak külföldön van be­fektetve. Ez a mérleg az átlagnál fej­lettebb országokban aktív, a kevésbé fejlettekben passzív egyenlegű. De még ez sem általánosan érvényesülő, szabály, mert például az Egyesült Ál­lamokban ma több a külföldi tőke, mint amennyi tőkéje az országnak külföldön van. A külföldi tőkebeáramlásától való félelem természetesen csak olyan or­szágokban merül fel, amelyek azt ta­pasztalják, hogy hozzájuk jön a kül­földi tőke, külföldiek vásárolják fel a gyáraikat, de ők alig visznek tőkét külföldre. A svédek például nem éreznek ilyen veszélyt, mert ők sokkal több- tőkét fektettek be külföldön, mint amennyi külföldi tőke náluk van. Mivel Magyarországon a jelen­ség egyoldalú, mi csak külföldi tőkét várupk, pékünk nincs mit külföldön befektetnünk, érthető az aggodalom. E félelem azért nagyobb, mivel negy­ven éven keresztül azt a múlt századi igazságot szajkóztuk, hogy a tulaj­donlás kizsákmányolást jelent, a kül­földi tulajdon a nemzeti vagyon ki­zsákmányolását. Mások félelmét elsősorban az táp­lálja, hogy az országon belül idegen érdekek érvényesülnek, csökken az ország gazdasági és végső soron poli­tikai függetlensége. Mi a függetlenség feltétele? Ma az országok függetlenségének legfontosabb feltétele az erős gazda­ság. Minden olyan országnak a poli­tikai függetlensége egyrészt időleges, másrészt látszólagos, amelyik gazda­ságilag gyenge, kiszolgáltatott. Jelen­leg a magyar függetlenség leggyen­gébb láncszeme a gazdaság, gazdasá­gi elmaradottságunk. Márpedig, ha ez így van, akkor minden olyan lépés, amelyik gazdaságunk fejlődését segíti élő, a függetlenségünket is szolgálja. Ha az országban működő tőke haté­kony, akkor forrásokat teremt a ma­gasabb bérekre, a további beruházá­sokra és a nagyobb adóbevételre. Mindháromra égető szükségünk van. Minél gyengébb egy népgazdaság, annál inkább igaz, hogy függetlensé­ge szempontjából nem az idegen tőke működése, hanem az adósságállo­mány veszélyezteti a függetlenséget. Nem azon kell megbotránkozni, hogy egyes vállalatokat részben vagy egészben eladunk a külföldieknek, hanem azon, hogy ennyire eladósod- tunk. A politikai és gazdasági csőd elodázása érdekében nyakló nélkül hiteleket felvevők tartoznak felelős­séggel, és nem azok, akik a külföldi tőkét csábítgatják. Azt tartsuk min­dig szem előtt, hogy hiteleket egy rossz, beteg társadalom és gazdaság is kaphat, ha a világpolitikai helyzet erre kedvező, de tőke'csak oda áram­lik, ahol bízni lehet a jövőben. Ha a külföldi vállalkozók magyar gyára­kat akarnak venni, akkor bízhatunk abban, hogy jó úton járunk. Jogos aggodalmak is vannak A modern tőkés vállalkozót az jel­lemzi a múltbélivel szemben, hogy felismerte a modern technika köve­telményét: gazdaságosan csak jól megfizetett munkaerővel lehet ter­melni. Rövidesen a magyar vállala­tok azért fognak panaszkodni, hogy a külföldi tőkések felverik a béreket, olyan munkafeltételeket teremtenek, amelyekkel ők nem tudnak verse­nyezni. Az a tőkés, amelyik a mienk­nél többször magasabb bérű' munká­sokkal is olcsóbban termel külföl­dön, mint mi idehaza, tudja, hogy nem a bérekkel kell takarékoskodnia, hanem a munkafegyelemmel, a mun­kahelyi közérzetet kell megjavítania, ennek megfelelően emelnie kell a bé­reket. Az úgynevezett szocialista gaz­daság legnagyobb kritikáját éppen az adja, hogy a munkásoknak egy nép­gazdaságon belül képtelen olyan jö­vedelmet biztosítani, amilyet a tőkés nagyvállalat vagy a kisvállalkozók. Be fog bizonyosodni, hogy nem­csak a szocialista országok vállalatai maradnak egyre jobban le a világgaz­daságban, hanem egy országon belül sem versenyképesek, ha szektorsem­legesek a feltételek. A fenti érvelés ellenére van az ag­godalmaknak jogos alapja is. Magam is megbotránkozom; amikor elkótya­vetyélik az állami tulajdont, ami mindnyájunké. Az áron aluli eladás nemzetellenes, tehát ennek megfele­lően törvényi eszközökkel is meg kell akadályozni. E téren bőven van teen­dő. De mégis, egyelőre örülni kell annak, hajön a külföldi tőke. Ez nem a betegség, hanem a gyógyulás jele. Kopátsy Sándor I Tavaszra I \ készülő gazdaságok, vetőmag- S forgalmazók Csupán kukoricából kellene a tavalyi­nál nagyobb területet bevetni, a többi növényből elég volna, ha megismételnék a gazdaságúk a múlt évi teljesítményt £- mondották a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban az MTI munkatársának. Mivel a központi terve­zési kötelezettség megszűnt, a gazdasá­goknak nem kell bejelenteniük, hogy mi­ből, mennyit termelnek. Ám az élelmi­szer-ellátás biztonsága nem nélkülözheti a termelők szándékainak legalább hoz­závetőleges ismeretét, adott esetben en­nek — a piád gazdálkodás keretein belü­li — befolyásolását. Mezei János, a MÉM mezőgazdasági főosztályának helyettes vezetője el­mondta: a gazdaságok legalább 1,15- 1,16 millió hektár kukorica vetésére ké­szülnek, ami 50-60 ezer hektárral több, mint a tavalyi. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ősszel, a korábbi évekhez vi­szonyítva, kevesebb gabonát vetettek. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalatnál — illetve az eddigi kiszállttá-, sok eredményeként a gazdaságoknál — ’ megfelelő mennyiségű vetőmag áll ren­delkezésre, sőt még exportra is jut Az országban tavaly mintegy 100 ezer tonna kukorica-vetőmagot termeltek, belföl­dön ebből 30 ezer tonnára van szükség. Ugyanakkor néhány keresett hibridből a szárazság és a kora ö^i fagy miatt a szükségesnél kevesebb termett Ezért az illetékesek tárgyaltak az egyesült álla­mokbeli Pioneer céggel, s ennek eredmé­nyéként néhány, a hiánylistán lévő hib­rid magjából várhatóan szintén eleget kapnak a gazdaságok. A vetőmagvállalat szakembere szerint jól telelt az ültetésre szánt burgonya. Él« Károly osztályvezető közölte: a gaz­daságok — főként pénzügyi nehézsége­ikre hivatkozva — ősszel kevés vetőbur­gonyát vásároltak, és akkor is a korán ültetendő fajtákat részesítették előny- - ben. A vállalatnak további, 11-12 ezer tonnás készlete van, és ha szükséges, en­nél többet is kínálhat a termelőknek. A választék annyiban bővült a tavalyi­hoz képest, hogy az ismert Desirée és Cleopatra mellett az előző évinél több a készletükben a holland eredetű Romano és Kondor elnevezésű burgonya. Kisebb tétel áll rendelkezésükre a keszthelyi egyetem szaporitótelepeiről kikerült új, hazai fajtából, a Ciklámenből, amely tél­álló, a vírusbetegségekkel szemben érzé­ketlen, nagy- és kisüzemben egyaránt si­kerrel termelhető. A kisüzemek a vetőmagvállalat nyír­egyházi kutatóintézetében szövet te­nyésztéssel szaporított. mini gumós Desi­rée és Gülbaba burgonyára is számíthat­nak. Ezekből több mint 6 milliót szapo­rítottak. tasakonként 50, illetve 100 da­rabos csomagolásban hozzák forgalom­ba, várhatóan február második felében. f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents