Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-27 / 49. szám

1990. február 27. • PETŐI í NÉPI SPORT • SPORT • SPORT KI HIRDET A VB-RE CSAPATOT? Kapitányválasztás előtt a birkózók Birkózóválogatottunk hosszú évek óta menetrendsze­rűen szállítja az érmeket a különböző világversenyekről. A közvélemény által mindez, ha nem is írásban rögzí­tett, de hallgatólagosan elvárt követelmény. Azon ritka sportágaink egyike, ahol a szövetségi kapitányok nem úgy váltják egymást, mint utasok a villamos peronján. Ám tavaly decemberben a honi bírkózósportban is lezárult egy korszak. Hegedűs Csaba tíz év után meg­vált kapitányi tisztségétől, és a szövetség a poszt betöl­tésére pályázatot írt ki. A felhívásra öt jelölt — köztük Bállá József, a Kecskeméti SC vezetőedzője — küldte el jelentkezését. Bállá hosszú éveken át főszerepet játszott a szabadfo­gású birkózósport színpadán. Az! FTC színeiben besö­pört egy tucat magyar bajnokságot, címeres mezben nyert egy EB-aranyat, két olimpiai ezüstöt, egy vb-bron- zot. Később, a válogatott keretnél lett szőnyegedző, 1987 októberétől pedig a kecskeméti birkózósport fellendíté­sén munkálkodik. — Milyen programmal áll a pályázatokat bíráló bizott­ság elé? Mit tart legfontosabb feladatának? — Azt szeretném, ha a birkózás ezután is múltjához méltóan szerepelne. A kötöttfogásban az eddigi eredmé­nyes munka szinten tartására kell ügyelni. A szabadfo­gásnál pedig meg kell keresni a hibák gyökereit. Ezt a fogásnemet olyan szintre kell emelni, hogy a jövőben sokkal több magyar versenyzőnek legyen keresnivalója a nemzetközi viadalok döntős helyezéseinek elosztásá­nál. Fontos, hogy a szabadfogású birkózást szakember- képzésben, versenyrendszerben, edzésmódszerben külön­válasszuk, és a hangsúlyt az egyéni képzésre helyezzük. Az utánpótlással kapcsolatban pedig jó lenne elérni, hogy az általános iskolákban testnevelésórán ne csak a labdajátékokat, hanem a birkózást is oktassák, hiszen mozgásanyaga a test minden izomzatút igénybe veszi. Az ügyesebb gyerekekkel aztán külön is lehetne foglalkozni. A legtehetségesebb fiataloknak a birkózószövetség és az egyesületek teremtsék meg a magas szintű sportoláshoz szükséges feltételeket. Meggyőződésem, hogy a 23 éves kor a vízválasztó. Ha a versenyző addig „kiforrja” magát és jönnek az eredmények, ne kelljen neki egzisztenciális gondokkal küszködnie. Ha nem, akkor kizárólag amatőr szinten sportolhasson. — A bajnokság megnyerése után Komáromi Tibor azt nyilatkozta: lehet, hogy abbahagyja a birkózást, mert anyagilag nem éri meg neki. — Látja, ez a magyar sport jelenlegi legnagyobb problé­mája. Már egy Komáromi-szintű birkózó is azon töri a fe­jét, hogy elmegy, mondjuk, kidobóimnak, ahol ötször, esetleg tízszer annyit kereshet, mint élversenyzőként. — Ha valaki szövetségi kapitányságra pályázik, egy stábot kell maga körül kialakítania. — Elképzeléseim vannak, de neveket még korai lenne említenem. Én döntően a birkózás szakmai részével sze­retnék foglalkozni. Annyi bizonyos, hogy a volt kapitány véleményét kikérném egy-két dologban. — Milyenek az erőviszonyok? Mennyi esélyt ad magá­nak vetélytársaival szemben? — Gutman József az DVTK-nál, Szőnyi János az FTC-ben komoly edzői múlttal rendelkezik, klasszis ver­senyzők kerültek ki a kezük alól. Az olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, a világbajnok Kovács István eddig legin­kább a birkózószőnyegen bizonyította, hogy érti a dol­gát. Az öt pályázó közel egyenlő eséllyel lép március 8-án a bizottság elé. — Az idén milyen versenyre esik a fő hangsúly? — A májusi, Poznanban sorra kerülő Európa-bajnok- ságra az ideiglenesen megbízott Szőnyi-—Németh edző­páros készíti fel a válogatottat. Az új szakvezető már az őszi világbajnokságra „melegítené” csapatát. — Tegyük fel, hogy nem fogadják el a pályázatát. Csalódott lenne? | — Olyan ez, mint egy játék, amelyben nyerni is, veszí­teni is lehet. A bizottság majd eldönti, hogy én kellek-e, vagy más. Ha nem szavaznak bizalmat, maradok jelenle­gi egyesületemnél, és a saját eszközeimmel igyekszem tovább támogatni a birkózást. — sze — A neves szakvezetőnek csak a neve volt „Nemes” Minden jel arra mutatott vasárnap, a kecskeméti árpádvárosi sportcsarnok­ban, hogy. a Dutép SC—Tatabányai Volán NB I-es női röplabdamérkőzés már semmi izgalmat nem tartogat. A húsz fordulón át nyeretlen vendégek az első két játszmában mindössze 6 pontot gyűjtöttek. Pedig Rapcsányi Ist­ván, a Dutép szakvezetője minden tőle telhetőt megtett, hogy némi izgalmat varázsoljon, és a harmadik játszmában pályára küldte szinte a teljes cseresorát. Ekkor kiegyenlítettebb lett a játék, ta­lán még játszmát is nyerhettek volna a vendégek. Valószínűleg így hitte a Voláfi kíspad- ján ülő edző, Nemes József is, aki orszá­gosan elismert röplabdaszakember. A magyar ifjúsági válogatott edzőjeként korábban szép sikereket ért el, ám ezen a találkozón nem a legjobb oldaláról mutatkozott be. Alig akadt olyan játék­vezetői döntés, amiről ne mondott volna lesújtó véleményt, s a sorozatos reklamá­lást Policsányi másodbíró többszöri fi­gyelmeztetése után sem hagyta abba. A harmadik játszmában „betelt a po­hár*’. Egy újabb reklamálást követően Hajdó bíró megállította a játékot és kö­zölte a tatabányai szakvezetővel, hogy el kell hagynia a termet. Teltek a percek, de hiába volt minden kérlelés, Nemes to­vábbra is a helyén maradt. Rapcsányi István,.a Dutép edzője már azt is felaján­lotta: inkább ő is kimegy, hogy egyenlő- ek legyenek a feltételek. Előkerült a sza­bálykönyv, de nem találtak paragrafust a példátlan esetre. Végül, vagy tízperces huzavona után, a játékvezető beírta a jegyzőkönyvbe az edző „kiállítását”. Ne­mes pedig megígérte, hogy többet egy szót sem szól (nem tartotta be), és folyta­tódhatott a küzdelem. Azt, persze, mondanunk sem kell, hogy a történtek inkább a vendégeket zavarták meg, mert percek alatt nyert a Dutép. —Sz— HÖLGY A VOLÁN MÖGÖTT Adrienne imádja a száguldást Az autó- és motorversenyzés a férfiak sportjának számít, a legkülönfélébb ha­zai és nemzetközi erőpróbákon csak el­vétve lehet találkozni hölgy'Vezetőkkel. Ezért is jelentett szenzációt az a bejelen­tés, hogy az Admiral SC szerződteti Mé­száros Adrietme-t (23), s a magyar és osztrák autós pályagyorsasági bajnoki viadalokon indítja — Állítólag még nem írt alá semmilyen megállapodást Igaz a hír? * — Igen — válaszolta. — Bár már ta­valy nyáron hallottam erről a tervről, utána hónapokig nem történt semmi. Néhány hete aztán újra megkerestek, s akkor a felkérésre igent mondtam, ám szerződést még mindig nem kötöttünk, erre talán áprilisig várni kell. — Egyáltalán, milyen a kapcsolata a technikai sportokkal? — Nekem csak egy 500-as Kawasaki motorom van, de gyakran kölcsönka­pom szüleim Ladáját, a barátomtól pe­dig egy Nissant és a 750-es Kawasakit. Nemegyszer előfordult, hogy 200 fölötti sebességgel hajtottam. Emellett negye­dik éve gokartozom Kecskeméten, a Calderoni Kart Club színeiben. —I Milyen eredményeket ért el eddig? — Két évig a harmadosztályban szere­peltem, az élvonalban tavaly mutatkoz­tam be, s rögtön 3. lettem géposztályom­ban, az Intercontinental A-ban. — Versenyautót vezetett már? — Eddig még nem volt lehetőségem rá, így nagyon várom, hogy kipróbálhas­sam azt a Forma Ford J600-ast, amit az egyesület vezetői nekem szánnak. — Mit gondol, miért éppen önre esett az Admiral választása? — Azt mondják, van érzékem az autó- versenyzéshez. Ám valószínűleg szerepet játszott az í$, hogy női sportoló vagyok, s ezzel eltérek az átlagtól, tehát nagyobb a reklámértékem — fejezte be Mészáros Adrienne, aki civil foglalkozását tekint­ve, a Budapesti Műszaki Egyetem Epitő- mémöki Karának utolsóéves hallgatója. A két győzelem is kevés volt az előrelépéshez A kosárlabda NB I-ben javában tart a „rájátszás” első körmérkőzés ] ses fordulója és megyénk féröc:apa­dtainak nem túl rózsás a helyzete. ; A BSK sérülések miatt megfoeyat- *- kozott csapata úgy látszik kibérelte a 8. helyet, s még szerencse, hogy a kiírás szerint ezt már nem veszíthetik' el. Kényesebb a KSC férfi gárdája-' nak helyzete, akik a PVSK elleni ve­reség után továbbra is sereghajtók. Már bizonyos, hogy a két direkt ki­eső a Dunai Kőolaj, a Deko cs a KSC közül kerül ki. Sajnos, ebben a versenyben a kék-fehérek helyzete a legrosszabb. Ami a nők küzdelmét illeti, most látszik csak igazán, hogy a Bp. Spar­tacus váratlan visszalépése milyen kavarodást okozott a 7— 13. helyért folyó csatározások során. A helyzet fonákságát mutatja, hogy a KSC női csapata hiába verte nagy fölénnyel a jelenlegi táblázat első és második he­lyezettjét, változatlanul a j 3. helyen áll. A vasárnap Székesfehérvárott, az Alba Regia ellen aratott szép győze­lemről Tóth Viktor edző így számolt be: — Nagyon jól kezdtünk, talán túl­ságosan is jól. A 12. percben ugyanis már 17 ponttal vezettünk, s a lányok azt hitték, hogy ezzel már nyertünk. Lazult a fegyelem a védekezésben, aminek következményeként ki­egyenlítettek a hazaiak. A szünetben aztán mindent alaposan megbeszél­tünk, így a folytatásban már nem volt baj. Brozsek és Hegedűs nagy­szerűen fogta a fehérváriak legjobb­ját, Kaleszdorfemét, nálunk pedig Fück remekelt. Nemcsak érceimé- I nyesen dobott, hanem sorozatban hoztá ziccerhelyzetbe társait, első­sorban a nagyon aktívan játszó Ku- rucz Anitát. — A győzelem ellenére a kecske­méti lányok még mindig a 13. helyen vannak. . — Ez igaz, de az A csoport egy öt- tesei 2-2 mérkőzéssel kevesebbet ját­szottak, ezért a táblázat most még csalóka. RÖVIDEN i Elkészült a teke-világbajnokság sorsolá­sa. A magyar férficsapat Csehszlovákiával, az NSZK-val, Ausztriával, Romániával és Ju­goszláviával került össze, a női együttes pedig az NDK-val, Olaszországgal, Dámával és Lengyelország válogatottjával mérkőzik. A világbajnokságot május 20—26. között ren­dezik Innsbruckban. • A lovassportban eltöltött több évtize­des tevékenysége elismeréseként Széchenyi- emlékéremmel tüntették ki Hiding Józsefet, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa Lovasiskola volt parancsnokát, a klub jelenleg is működő edzőjét. # A hét végén lejátszott előkészületi labda­rúgó-mérkőzés eredménye: Kecskeméti TE —Kerekegyháza 5—0 (4—0). • Szerdától tíz napon át Csehszlovákiá­ban adnak egymásnak randevút a világ leg­jobb férfi kézilabdázói. Csík János szövetségi kapitány vezetésével 15 játékos utazott el tegnap Plzenbe, a 12. férfi kézilabda-világ- bajnokságra, a magyar csapat csoportmér­kőzéseinek első színhelyére. # TOTÓ. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 8. játék­hetére 9 306 018 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 1 096 418 forint, 13 találatos szelvény 16 darab, 493 388 fo­rint, 12 találatos szelvény 422 darab, 17 148 fo­rint, 11 találatos szelvény 4852 darab, 1491 fo­rint, 10 találatos szelvény 35 273 darab, 308 fo­rint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvé­nyek ellenőrzése még tart. DIÁKSPORT Teremben Az elmúlt hét végén hetedik alka­lommal rendezték meg Kecskeméten a Lánchíd Kupa terematlétikai verseny megyei döntőjét. Az alapfokú selejtezőktől a fináléig tartó viadalon több mint kétezren vettek részt. A döntő azonban nem­csak a tömegek versenye volt—ha t százan szereztek jogot az indulásra —, hanem a versenysporté-is. Több olyan jó eredmény született, amely országos összeha­sonlításban is megállná a helyét. Tudósítónk felvételei az atlétikai verseny néhány izgalmas, érdekes pillana­tát^ örökítették meg. íme... • Az egyik leglátványo­sabb verseny- szám és kö­zönsége. t A fülöpházi Szabó Katalin 162 centiméte­res teljesít-, ménnyel nyer­te a magasug­rást. Mellette testnevelő ta­nára: Kis Sza­bó László. is szép volt a sportok királyit F7* • Kerék Csaba kiskunfélegyházi testnevelő „aranyat” érő tanácso­kat adott tanítványán::; . Szabolcsnak. 0 Szilágyi Andrea (Kecskemét Lánchíd) 537 centiméterre repült a távolugrásban. C Kanyarban a váltófutás mező­nye. (Farkas Tibor felvételei) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.50: Képújság 8.55: A vízisikló éve. Finn természetfilm 9.10: Panoráma. Világpolitika percről percre (ism.) 9.55: Az Országházból jelentjük... Tu­dósítás az Országgyűlés ülésszakáról 16.25: Képújság 16.35: Pannon krónika. A pécsi körzeti stú­dió híradóműsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események 16.45: Nachrichten — Hírek német nyel­ven. A pécsi körzeti stúdió műsora 16.50: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi maga­zinja 17.20: RTV Közönségszolgálat 17.25: Európai kisebbségek. Koprodukciós rövidfilmsorozat. Ruténok Jugoszláviá­ban. Svéd—vajdasági film. (Feliratos!) 17.55: Szám-adás. — Gazdasági negyed­óra­18.10: Bákaélet. Angol dokumentumfilm 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. Frakk. Pancsi-pancsi. Magyar rajzfilm 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Választási műsor 20.15: A klinika. NSZK-tévéfilmsorozat, XI/10. rész: A csupasz tárgy 21.00: Választási műsor 21.10: Reklám 21.15: Az Országházból jelentjük... Ösz- szefoglaló az Országgyűlés mai napjáról 21.45: Stúdió '90. A Televízió kulturális hetilapja 22.30: A „Petöfi-kaland". A Stúdió '90 kü­lönkiadása 23.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene El® Teledoktor — Orvosi tanácsok — Hisztéria, kényszerképzet, depresszió 17.45: BUMM!—Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. Sirám Park. 2. Cukorfalat jó falatja. 3. Ha a hód mond hahót 18.46: TV 2 19.00: Van remény negyvenen túl is. NDK- tévéfilm 20.30: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dok.film-sorozat, XXVI/17. rész: Az Isonzónál (FF) 20.54: TV 2 21.00: Híradó 2.- 21.20: TV 2 21.45: Napzárta 22.30: Egy Igazi úr. Spanyol film (1981) (ism.) (Csak felnőtteknek!) Kb. 23.45: TV 2 MOSZKVA TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Rajzfilmek., 7.00: Napsütéses szél. Filmsorozat 4. rész. 8.15: Románcok. 9.05: Gyermekek órája. Fran­cia nyelvlecke. 10.05: Régen volt... 10.25: Reklám. 10.30: híradó. 14.30: Tu­dományos híradó. 15.15: Üdvözlünk, zene! 16.00: Teleeko. Gazdasági magazin. 16.30: Híradó. 17.00: Ifjúsági híradó. .Bátran in­dulunk a harcba”. 17.30: Filmpanoráma. 19.00: Híradó. 19.30: A nap interjúja. 19.40: Napsütéses szél. Filmsorozat 5. 20.55: Bemutatkozik a Transworld szovjet —belga vegyes vállalat. 22.00: Üt a pokol­ba. Tv-film 2. 23.15: Sporthírek. 23.45: Szovjet dalok. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés ■>*- magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Do- kumentműsor. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Aranyhomok Sg dán gyermekfilm. 17.45: Vajdasági nép­szokások. 18.15: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 18.45: Gyermekmű­sor — ruszinul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Glóbusz — külpoli­tikai műsor. 21.00: Lottóhúzás. 21.05: In­termezzo. 21.15: Földalatti szex — feszti­vál; bemutató. 23.05: Tv-napló. 23.25: Műsorzárás. 23.15: Éjszakai műsor. KOSSUTH RÁDIÓ; 6.20: Pártok választási műsora ' 7.20: Pártok választási műsora 8.05: Hangszemle 8.20: Zseni neveltetik 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben (Élő) URH-n: 10.00: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 11.05: Postabontás 11.35: Utazás a koponyám körül — Karin­thy Frigyes regénye 12.30: Pártok választási műsora 12.50: Világhírlap 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász — Tudnivalók utazóknak 14.35: Dzsesszmelódiák 14.55: Versbalett Beethoven VII. szimfóni­ájára. Tóth Bálint versei 15.00: A Rádiószínház bemutatója — A gyilkos csapdája 15.55: Radioton-korongokróil 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.15: Muzsikáló természet — A vadga­lambok 16.20: Szlni-tanodaa 17.00: Reformgimnáziumok nyolc osztál­lyal 18.05: Láttuk, halottuk, olvastuk 18.30: Esti Magazin 19.25: Pártok választási műsora 19.30: Sportvilág 19.50: Beszélni nehéz 20.00: Hogyan állítsuk meg az inflációt? 20.30: Lemezek közt válogatva 21.06: Az Ifjúsági Rádió bemutatója — A meglopott tolvaj 22.00: Hírvilág 22.30: Sibelius: Lemminkäinen-szvit 23.18: Louise — Részletek Charpentier operájából PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben: Hofi Géza és Koós János 9.05: Társalgó — Ötvenöt perc irodalom­kedvelőknek 10.05: Operettkedveiőknek 11.05: Veszélyben ■=— Az Ifjúsági Rádió ér­dekvédelmi műsora 11.40: Ki kopog? 12.10: Asztali muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Sokféle — Szórakoztató irodalmi magazin 15.05: Csúcsforgalom (Élő) 17.05: Kataposta — A Kölyökrádió levele­ző műsora 17.30: Segíthetünk? 18.30: Popregiszter 19.05: Talpalávaló 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet 20.00: MAS-VILAg1§- Kísérletek a meg­bomlott HARMÓNIA helyreállítására 21.05: Milyen lesz .az egykori Akadémia"? 21.15: Rólunk van szó! 21.20: „Nótá-só” 22.20: Ponyván ^ Válogatás a XIX. század magyar ponyvairodalmából. 5. rész 23.10: Sporthíradó 23.20—00.14: Zeneközeiben a hallgató BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .15: A Salieri Kamarazenekar hangverse­nye 10.20: „Lenn az Alföld tengersík vidékin" — Legkedvesebb verseiből válogat: Vi­téz László 10.42: A Modern Rézfúvós Együttes ma­gyar szerzők műveiből játszik 11.05: Gioconda jaj Részletek Ponchielli operájából 12.05: Zenekari muzsika 13.00: A dráma — Jelenetek Csehov no­velláiból (1987) 13.41: Muzsikáról versben, prózában — Németh László 14.12: Magyar művészek dperafelvételei­ből 14.55: Zenei Tükör 15.24: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel 16.05: Orosz zeneszerzők kamaramüveiből 17.05: A Berlini Filharmonikus .Zenekar hangversenye 18.30: Na maternjem jezikú. Á Magyar Rá­dió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi mű­sora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió nénpet nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Barokk kamaramuzsika 20.30: Sikerlemezek CD-n 21.09: Beethoven:' Missa solemhis 22.31: A Hamburgi Rádió bigbandje ját-1 szik, 111/3. rész 23.04: Hajó hirt hallasz:...— Csoöri Sán­dor kétnyelvű költői estje a finnországi Kajaaniból SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Vécsey Ágnes. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útiriíórm. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7 30: Dél­alföldi hírek, tudósítások. — Gazdasági kö­zelképek. 16.00-=-18.00; A 94.9 MHz-es szegedi URH-adón: Szolgáltató adás.

Next

/
Thumbnails
Contents