Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-21 / 44. szám

NAPTÁR 1990. február 21., szerda Névüap: Eleonóra Napkelte: 6 óra 41 perc Napnyugta: 17 óra 16 perc Holdkelte: 4 óra 36 perc Holdnyugta: 12 óra 36 perc ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1840. február 21-én Izsákon született Madarassy László jogász, utazó, író. A gimnáziumot a pesti kegyesren­dieknél, a jogot Kecskeméten a jogakadémián végezte. 1863-ban köz- és váltóügyvédi vizs­gát tett, 1864-től a kecskeméti jogakadémia tanárává választották. 1867-től a Pest megyei törvényszék táblabirája; i másfél év múltán visszatért Kecskemétre, 1871-töl a kecskemé­ti királyi törvényszék ügyésze volt. Hivatalá­ról 1881-ben leköszönt, Amerikába ment. Be­járta Észak-, Kelet- és Dél-Amerikát. 1882- ben tért haza, évekig hírlapíróként tevékeny­kedett. 1889-ben Kispest jegyzőjének válasz­tották. Sokoldalú publicista volt. Költeményeit, cikkeit elsősorban a Magyar Néplapban, a Szépirodalmi Albumban, a Vasárnapi Újság­ban, a Széchenyi Albumban, a Falusi Gazdá­ban: szakcikkeit az Archeológiái Értesítőben, a Jogtudományi Közlönyben, a Természetrajz Füzetekben; amerikai útjáról a Pesti Hírlap­ban, a Családi Lapokban, a Magyarország­ban és a Nagyvilágban publikált. Önálló köte­tei közül említjük a Tavaszi pillangók (költe­mények, Pest, 1859), Polgári törvénykezési eljárás (Kecskemét, 1869), Egy honvédtiszt bujdosása (Kecskemét, 1869), Értekezés a házasságból eredő vagyoni jogviszonyok és a gyámügyről (Kecskemét, 1872), Ráday Ge­deon gróf, a szegedi kormánybiztos (regény,. Kecskemét, é.n.), A bundás báró (mesék, Pest, 1887), A kastély réme (elbeszélések, Pest, 1886), Túl az Óceánon (elbeszélések, Pest, 1889), Az eldorádó. Az amerikai életből (regény, Pest, 1889), Az amerikai őserdőben (útirajz, Pest, 1889), A majomkirály (re­gény, Pest, 1893). A Legyen szives egy kényes ügyben eljárni és a Jegyváltás álarc alatt című színműveit a kecskeméti színház mutatta be. Felelős szerkesztője és lapalapítója volt a Kecskeméti Lapoknak 1868-ban, tőle 1869. áprilisában Horváth Döme vette át az újság irányítását. 1871. január 7-étől december 30-áig ismét társszerkesztő e lapnál. Az újsá­gokban megjelent írásait többnyire -y és -ó szignóval jegyezte. Kispesten hunyt el 1893. október 2-án. k. m. Február 21-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Latabár Kálmán- bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HARAPÁS. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VAKLÁRMA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: ENGESZTE­LŐ 1956—1989. Sz., magyar doku­mentumfilm. BÁJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 .óra­kor: A SÁRKÁNY ÉVE. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: INDI­ANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KE­RESZTESLOVAG. Sz., mb., amerikai film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: SZELLEMIRTÓK 2. Sz., mb„ ameri­kai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: RÉM­ÁLOM AZ ELM UTCÁBAN. Sz., mb., amerikai film. lökvén felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: ELDORA- DÓ. Sz., magyar film. 14 éven felüliek­nek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: 9 ÉS 1/2 HÉT. Sz., amerikai film. 16 éven felüli­eknek. Stúdiómozi: 7 órakor: CALL GIRL ÖTSZÁZÉRT. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 órakor: HAGY­JÁTOK ROBINSONT! Sz., kubai- magyar film. 14 éven felülieknek. Fél 8 órakor: A NAP BIRODALMA. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: VÉRES JÁTÉK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felüli­eknek. ÚTON (fotó: Walter Péter) — A pártok, társadalmi szervezetek és az egyházak részére a tűzvédelem és a tűzoltóság helyzetéről, a megyei tűzoltószervezetek munkájáról, mű­ködési feltételeiről tart tájékoztatót és bemutatót február 22-én 16 órakor a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltóparancsnokság (Kecskemét, Május 1. tér 4.). A Kecskeméti Lakásbérlők Egyesülete és a helyi IKTV közös tájékozta­tót tart csütörtökön este fél hatkor a Katona József tér 8. szám alatti volt megyeháza első emeleti tanácstermében. A napirenden szerepelnek a lakás- gazdálkodással kapcsolatos kérdések, változások, a lakbéremelések, beszá­molnak a lakóházak javításának 1989. évi alakulásáról, és ismertetik az idei tervezetet, valamint válaszolnak a lakóközösségek közérdekű bejelen­téseire is. Ä fórumon az állami bérlakásokban élők közvetlenül is feltehet­nek kérdéseket az egyesület, illetve az IKTV képviselőinek. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Az éjszaka képződő köd he­lyenként napközben is megmarad. Á változó irányú szél gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11,16 fok között, a tartósan ködös területeken 5 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Február 19-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 5,4 (az 50 éves átlag 0,7), a legmagasabb hőmérséklet 14,8 fok volt. A nap 6,9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,9, 13 órakor 12,8 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet mínusz 1,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,4 millibar — emelkedő — volt. Február 19-én Baján a középhőmér­séklet 5,7 (az 50 éves átlag 0,8), a leg­magasabb hőmérséklet 17,4 fok volt. A nap 8,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,1, 13 órakor 15,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,1 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1031,7 millibar — erősen emelkedő — volt. — JELADÁS címmel rendezik meg Baján Pazár László fotótárlatát. A Jó­zsef Attila Művelődési Központ kiállító­termében ma délután 5 órától tekinthe­tik meg a felvételeket az érdeklődök. FEGYELMI A LENINVÁROSI RENDŐRÖK ELLEN A garázdákat (is) felelősségre vonják — A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját február 22-én (csütörtökön) 16 órakor rendezik meg Baján, a szövetkezeti székház­ban. Antal Gábornak, a Bácskai és Dunamelléki Téeszek Területi Szö­vetsége titkárának ünnepi beszédét követően dr. Győrffy Sándor ker­tészmérnök „Télvégi tennivalók csökkentett mérgekkel” címmel tart előadást az érdeklődőknek.-— A halasi szívbetegek klubja feb­ruár 23-án, délután 3 órakor a HNF székházának földszinti ter­mében foglalkozást tart (Kiskunha­las, Kossuth u 29.). Az összejövete­len dr.' Kövecs Gyula kórházigaz­gató főorvos „Területünk egészség- ügyi ellátásának problémái” cím­mel tart előadást. Minden érdeklő­dőt szívesen látnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai szempontból kivizsgálta az MDF leninvárosi szervezete által 1990. február 14-én, 18 órától rendezett de­monstráció rendőri biztosítását. Mint ismeretes, ezen az estén a művelődési ház előtt a tévévitára érkező Grósz Ká­rollyal szemben többen agresszíven léptek fel. A vizsgálat megállapította, hogy a leninvárosi rendőr-főkapitányság nem elég körültekintően készült fel a ren­dezvény biztosítására, bizonytalan volt a kialakult helyzet megítélésében, és ennek következtében nem tette meg a szükséges intézkedéseket. A mulasztá­sok miatt személyes felelősség megálla­pítására fegyelmi eljárást indítanak. Ennek eredményéről az eljárás befeje­zése után az ORFK tájékoztatja a köz­véleményt. A megyei főügyészség határozata alapján, csoportosan elkövetett garáz­daság bűntettének alapos gyanúja mi­att — a fegyelmi eljárástól függetlenül — a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osz­tálya nyomozást folytat. (MTI) Rendőrkézen ............. e gy bajai bűnbanda Manapság könnyű lopni, betörni? Tudósítónktól A többrendbeli lopás, betörés tetteseinek kézrekerí- tői (a bajai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának I. sz. nyomozócsoportja) nem annyira a bűnelkövetők sorozatos tettein, sokkal inkább a sértettek közömbös­ségén, nemtörődömségén háborodnak fel. Sok ezer forintot érő eszközök, szerszámok tűnnek el a bűnbandák .jóvoltából” ■— de a megkárosított üzem, vállalat, vagy éppen magánszemély még csak bejelentést sem tesz. Okkal merül fel a kérdés: itt minden érték csáki szalmája? Egyáltalán: van felelőse a társadalmi va­gyonnak? Ez a már többször ostorozott nemtörődömség szinte csábítja a tett elkövetésére a bűnözőket. Az előzetes letartóztatásban levő Kovács Ferenc harmincéves, fog­lalkozásnélküli, bajai lakos, rövid időn belül úgy köve­tett el tizennyolc bűncselekményt, hogy lebukását egy tettenérésnek köszönheti. Baján a Duna, utcában, vala­mint Bátmonostoron, Bácsborsódon, Érsekcsanádon, Hercegszántón mindent ellophatott, ami éppen a keze ügyébe került. Gépkocsikat tört fel, IFA teherkocsik­ból fagyálló folyadékot csapolt le, gázkészülékeket, önindítokat szerelt le a járművekről, s lopott értékes szerszámokat is. Előszeretettel zsákmányolt nemesfém­hulladékokat, rézkábeleket (pl. az ÉVIG készleteiből), nagyobb mennyiségű öntözocsövet is. A hercegszántói cseretelepről lakatlevágással 17 darab normál méretű és egy nagyobb gázpalackot emelt el, rakott fel saját gépkocsijára. Kovács — aki büntetlen előéletű lévén nem volt a gyanúsíthatok listáján — a bűncselekmények egész so­rát egyedül követte el. A rázósabb ügyekben azonban jó segítőre talált a 25 éves, ugyancsak bajai lakos K. J. személyében, akit már profi bűnözőként ismernek a bajai nyomozók, s aki lopásért, súlyos testi sértésért korábban is összeütközésbe került a törvénnyel. A, jól ismert bűnsegéd az öntözőcsövek lopásában, a MEH- telep értékeinek megkurtításában (réz- és alumíniumlo­pás) segédkezett a remélt haszon tudatában. Kovács Ferenc alkalmi segítője volt egyebek között az alig 19 éves Túrái Zoltán bajai lakos is, aki szakszerű bűntársnak bizonyult a gépkocsik feltörésében, a gáz­készülékek leszerelésében, az értékes fagyálló folyadé­kok megcsapolásában. Nevezettnek persze voltak egyé­ni akciói is. Zsákszámra lopott a kora reggeli órákban élelmiszereket a boltok élői (teljes láda friss tejet, tej­fölt, kenyeret stb.), a környékbeli tanyákat az aprójo- szágok eltulajdonításával szegényítette meg. Kiss István 27 éves bajai lakos a szentistváni sportpályán kezdte gázolajlopással, s folytatta csőlopással, gázpalackok eltulajdonításával. Mindannyiuk bűnlajstroma várha­tóan még bővülni fog a nyomozás során. A nyomozást végző csoport vezetője külön is felhívta a figyelmem: a Klapka-lakótelepen, a Pálma étterem mögötti részen a már említett bűnözők feltörtek egy világos színű Lada személygépkocsit, s abból elloptak hét darab Sony magnókazettát. Furcsa módon, a káro­sult mind a mai napig nem jelentkezett... Szakács Gyula Egri János degradál Nézem hétfon az Egy szó, mint száz című műsort a tévében. Egri János a tőle megszokott színvonalon — ami azt jelenti, hogy az ilyen vagy olyan -— vezeti a játékot. Nos, az elmúlt héti játék megfejtőivel kapcsolatban Egri szájából elhangzott: „Egyesek nem létező szavakat degradáltak összetett szavakká.” Hűha! — gondoltam akkor. Vagyis: ha a nemlétező szó nincs, azért még degradálható? Vagyis kicsinyíthe­tő? Ez azt jelenti, hogy — amint Egri úr állítja — a semmiből lehet még semmit csinálni? Polgártársak! Nincs veszve semmi! Varga Mihály Tű^ a szovjet laktanyában Kecskeméten a petőfivárosiak közül többen felriad­tak tegnap hajnalban. Amint azt egy olvasónktól meg­tudtuk, háromnegyed kettő körül éktelen durrogásra, kiáltozásra riadtak fel. A Homokbányánál, a szovjet katonai objektum irányában vőröslött az ég alja. Aztán a szirénák hangját is hallották. Hogy mi is történt valójában, arról a kecskeméti állami tűzoltóságnál érdeklődtünk. Annyit sikerült ki­deríteni, hogy őket 2 óra 5 perckor riasztották az Izsáki úti szovjet laktanya 8 x 30 méteres raktárához, mely­ben feltehetően élelmiszert tároltak. A tűzoltók feljegy­zése szerint 3 óra 50 percre fékezték meg a lángokat. A tűz során a tetőszerkezet és a bent tárolt anyagok elhamvadtak. A kár értékét és hogy miért csaptak fel a lángok, a tűzoltók nem tudják, ugyanis a katonai objektumban nincs joguk vizsgálatot folytatni. B. A. Bajai anyakönyvi hírek Születtek: (1990. február 12—16. között anyakönyvezettek): Ur- bán Krisztián (anyja neve: Kovács Erzsébet) bátmonostori lakos, Füstös Zsuzsanna (Horváth Teréz Éva) felsőszentiváni, Rókus Nor­bert (Aladics Erzsébet) nagybaracskai, Horváth Rita (Genál Rita) bajai, Lőrincz Zsolt (Weil Borbála) érsekcsanádi, Lökös Emese (Iko- tity Zsuzsanna) bajai, Miklós Ivett (Dobos Terézia) bácsbokodi, Miklós Tamás (Dobos Terézia) bácsbokodi, Üveges Péter (Sárszegi Éva) bajai, Csizofszki Zsolt (Kernya Mária) sükösdi, László Attila (Végi Zsuzsanna) bajai, Kiss Klaudia (Petz Rózsa) bajai, Komóczi Renáta (Tóth Ibolya) homokmégyi, Metzinger Ágnes (Greksa Ani­kó) nemesnádudvari, Csörögi Renáta (Kiss Erika Ildikó) tiszafüredi, Lengyel Éva (Frikk Zsuzsanna) császártöltési, Mihó Martina (Szau- ter Andrea) vaskúti, Csicsor Gábor (Pólyák Judit) bajai, Takó Tímea (Józan Katalin) dávodi. Házasságot kötöttek: (1990. február 17-én) Tamási Zsolt és Walter Mónika, Nagy Zoltán és Kricskovics Márta Anikó. Meghaltak: (1990. február J2—16. között anyakönyvezettek): Gál Jánosné (Horváth Verona) bátmonostori lakos, Homyák Ferenc bajai, Rozsnyik Lászlóné (Bábics Anna) kunbajai, Knáb István bajai, Szálas Pálné (László Margit) bajai, Karlovitz Tibor bajai, Bacsfay Gyuláné (Nagy* Erzsébet) bajai, Vincze Istvánné (Ribár Rozália) bajai, Lehoczky Sándomé (Molnár Mária) bajai, Csankó Ferencné (Pap Jolán) bajai, Kövesdi Jenő bácsalmási, Törteti Frigyes tompái, Pestality Ferenc bajai, Mezei Béla bajai, Pores Dezső érsekcsanádi, Tóth Józsefné (Barta Mária) madarasi, Matej István nemesnádudva­ri, Nitsch Pálné (Harton Teréz) bajai, Nagy Imréné (Gál Viktória Katalin) bácsszőlősi. A legújabb, leghatékonyabb, legsikeresebb! A Petőfi Népe szuperajánlata A legsikeresebb világlapok példájából is tanulva a Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat új hirdetési lehetőséget kínál ügyfeleinek. Ezentúl KÉPES hirdetést is megjelentetünk—a RÉGI ÁRA­KON! Nyilván nem keli senkit sem meggyőzni «arról, mennyivel MEGGYŐZŐBB egy fotó arról a CSALÁDI HÁZRÓL, amelyet eladásra kínálnak (Angliában szinte csak fényképes ingatlan­hirdetések jelennek meg). De talán az AUTÓT is KÖNNYEB­BEN megveszik, hafotó mutatja állapotát. Gondolunk azokra is, akik CSALÁDI ESEMÉNYEKET kí­vánnak tudatni ismerőseikkel. Az újvidéki Magyar Szó például fényképpel közli az elhunytak gyászjelentéseit. Angliában gyakran a házasságkötésröj tá­jékoztatnak fotóval. A PETŐFI NÉPÉBEN ezentúl erre is lehe­tőség nyílik. És még sok minden másra is — hiszen mindenre mi sem gondolhatunk. ÉSSZERŰEN MÉLTÁNYOS áraink ugyanakkor hirdetőinket is meggyőzik, hogy a SIKERE­SEBB reklámkampányt CSAK FÉNYKÉPES HIRDETÉSEKKEL bonyolíthatják le. A Petőfi Népe Bács-Kiskun megyében min­den harmadik családhoz eljut —a legnagyobb megyében ez a LEGNAGYOBB ÚJSÁG—s per­sze ezáltal a LEGHATÉKO­NYABB IS! A fényképes hirdetés tarifája megegyezik a közönséges ke­retes hirdetésével. Hétközna­ponként hasábmilliméteren­ként 40 forint, szombatonként pedig 50 forint (áfával együtt) az ár. Külön kívánságra szövegoldali hirdetéselhelye­zésre is vállalkozunk — ennek HANGSÚLYOSABB reklámha­tásáról ügyfeleink ezrei elége­detten nyilatkoznak. KÉPES HIRDETÉS? Képessé tesz a SIKERRE! A szerkesztőség • Lapkiadó Vállalat HATOS LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatása szerint a február havi „hat a negyvenötből” lottónyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos szelvény 3 darab, nyere­ményük egyenként 2 615 560; 5 plusz 1 találatos 11 darab, nyere­ményük 238 778; 5 találatos 205 darab, nyereményük 19 138; 4 találatos 10 854 darab, nyeremé­nyük 482; 3 találatos 177 151 darab, nyeremé­nyük 37 forint. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1990. február 20-ai szám: M. Gy.: Több mint húszezren vannak. Remeték a homokhátságon. Naponta kopogtat a tiszteletdíjas gondozó. (Dr. Walter Ferencné védőnő Kecskemét környéki tanyai látogatásairól készített ri­port.) n KisUjság< 1990.7. szám: Pántmozgalom. (A- katymári FKgP szervezet újjáalakí­tásáról is tudósítanak.) Magyar ^Naplót 1990?7i: szám: 'Lóska Lajos: Pécs Péter plakátjai. Miskolc. (A kecskeméti grafikus kiállításáról.) Szabad Föld, 1990. 8. szám: Griff Sándor: Égből pottyant a .gyilkos. Fehér álarcban. (A Soltvadkerten történt bűnügyről.) VÁLASZTÁSI HÍREK — Csólyospáloson a művelődési házban 1990. február 22-én 18.00 óra­kor a Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Területi Demokra­tikus Ifjúsági Szervezet kiskunmajsai jelöltjével, dr. Garai Istvánnal ismer­kedhetnek meg a tisztelt választópolgárok. I— A FIDESZ kecskeméti csoportja megköszöni mindazok segítségét, akik Hertelendy László (1. v.k.), dr. Sarkadi Zsolt (2. v.k.) és Rácz András (3. v.k.) jelölteket ajánlószelvényeikkel támogatták. — A Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt választási gyűlé­seinek időpontjai: február 21. Jakabszállás, Községi Tanács épülete, du. 18 órakor; február 22. Kecskemét, szarkási iskola helyisége, du. 17 óra 30 perckor. — MDF a Széchenyivárosban. Ma délután 18 órakor Kecskeméten, az 1. számú országgyűlési választókerület MDF-jelöltje, dr. Józsa Fábián a Széchenyivárosban, a Molnár Erik Általános Iskolában mutatkozik be a választópolgároknak.- MDF VÁLASZTÁSI GYŰLÉS LESZ KISKUNMAJSÁN 1990. február 21-én (ma) 18 órakor az új iskolában. Programbeszédet mond Fekete Pál, az 5. sz. választókörzet képviselőjelöltje. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. '— Az MDF képviselőjelöltje, dr. Péterfi Tamás ma a bátmonostori, pénteken pedig a szerem lei művelődési házban — mindkét helyen 18 órakor választási gyűlést tart. — Dr. Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ ügyvivője tart előadást ma este 6 órakor Baján a tiszti klubban. A házigazdák a helyi SZDSZ szervezet aktivistái. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. — Megváltozott az időpontja, a 8. sz. választókerületben, Kelebián tartandó SZDSZ választási gyűlésnek. A szabaddemokraták képviselője­löltje nem az eredetileg jelzett február 21-ei időpontban, hanem február 26-án, este 6 órakor várja az érdeklődőket a művelődési házban. — A Szabad Demokraták Szövetsége választási nagygyűlést tart február 22-én (csütörtök) 18 órakor Kalocsán az I. István Gimnázium dísztermé­ben. A rendezvény vendégei: ifj. Rajk László, az SZDSZ országos ügyvivő­je, dr. Danis György, az SZDSZ országos tanácsának tagja és dr. Andriska Géza, a 7. sz. választókerület szabaddemokrata képviselőjelöltje. A Szabad Demokraták Szövetsége kecskeméti csoportja február 22-étől naponta 11-től 13-ig, valamint 15—18 óráig kedvezményes import kilós ruhavásárt tart. (200 Ft/kg). A ruhavásár helyszíne: az SZDSZ kecskeméti irodája, Katona József tér 8. I. emelet 26. — KEREKEN ÖTSZÁZ bejelentés érkezett az Állami Biztosító Bács- Kiskun megyei fiókjaihoz a február 15-ei és 16-ai vihart követően. Á bejelentések legtöbbje lakossági, mindössze 4 száza­lékuk érkezett gazdálkodószervezetek­től. Á károk felmérését folyamatosan végzik. POLITÍKAI NAPILAP Főszerkesztő; DR. GÁL SÁNDOR & • Kiadja: Ja Ejács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős iciadó: Preiszinger András igazgató' / Készült%a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külsó-Szegeai út 6. 6001 Felelős Vezető: Birkás Béla. vezérigazgató; Telefon: 28-777 | 1990. Illőben, megrendelés sorszáma: 30002 Kéziratokat nem őrzőnk meg és Viem/küIdünlL víssza. Szerkesztőség'és kiadóhivatal címe: 6000. Kecskemét, Szabadság tér 1/Á 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefejő 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. í Előfizethető .a-hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díjt egy nőnapra: 105,—í Ft, , negyedévre: 315,-—Ft, fél,évre: 630,— Ft,.,, x egy évre: IzóO,—-Ft. ISSN 0133 - 235X'

Next

/
Thumbnails
Contents