Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
4 • PETŐFI Népe • 1990. február 17. TÖBB A TERMELÉSIRÁNYÍTÓ, MINT Á TERMELŐ K»9hí- Vt '' Wm W • — A mi érdekeinket — a termelésben dolgozókét — a jövőben határozottabban kell képviselni — mondta id. Losonczi Máté főművezető (balra). Mellette: idős Bujdosó Imre. (Méhesi Éva felvétele) A kiskunfélegyházi Április 4. Gépipari Művek dolgozóiból hetvenkettői 30 családot képviselnek. Férj, feleség és nemegyszer a gyermek is ennek a közösségnek a tagja. Hallunk olyan családról, ahonnét az apa, az anya, a fiú, a lány, de még a meny útja is ide vezet naponta, ebbe a gyárba. Ragaszkodnak a munkahelyükhöz. Többen csakApák és fiák a gyárban ... meg túlóra! — szól közbe ifjú Gulyás Imre. — Előfordult, hogy elsején szállítani kellett volna egy terméket, de a hozzá való lemezt az előző hónap 28-áig nem kaptuk meg. Ilyenkor állnak a gépek ;— aztán hajrá, túlórában próbáljuk bepótolni a lemaradást. — Amit leteszünk az asztalra, bennünket csak azért fizetnek — lép közelebb idősebb Bujdosó Imre lakatos csoportvezető is. — Egyéni normában dolgozom. Tizenöt éve lánckerekeket gyártok. Arra nincs időm, hogy akár csak egy órát is elmászkáljak. Újabban a tmk-sok is kapnak termelőmunkát. Nem csak karbantartással foglalkoznak-,■.•mint régen,... -> ■ A munkanélküli-segélyről az a véleményük, hogy az.megalázó, elfogadhatatlan. A valamikor a mezőgazdaságból jött — és átképzett — 50-55 éves dolgozók ma jobban magukénak érzik a gyárat, mint az őket. Legalábbis az itt megőszült lakatos.csoportvezető és társai így látják. Id. Losonczi Máté főművezető szavai, búcsúzóul: — Ha a vállalat képtelen idejében a szerkezetváltásra és a piacon jól eladható termékek gyártására, nem lesz szociálpolitika, nem lesz létbiztonság. Az inflációt nem úgy tudjuk leküzdeni, hogy — mint egyesek mostanában teszik — munkaidőben aláírásokat gyűjtenek munkástanács megalakítására. Azt sem tudják, mit akarnak, hisz egyelőre még az állam a tulajdonos. Lehet, hogy eljön az ideje az alulról jövő szerveződésnek nálunk is? Annyi biztos: a mi érdekeinket — a termelésben dolgozókét — a jövőben határozottabban kell képviselni. „ I, . Kohl Antal nem negyven esztendeje kötődnek az üzemhez. Ám az együtt töltött hosszú évek sem adnak alapot arra, hogy ma mindenki békességben összeborulhatna egymással. Heves viták folynak a vállalat helyzetéről és ezzel összefüggésben saját megélhetésükről.- 1953. május 14-e óta itt a munkahelyem, akkor még gépgyárnak hívtuk — mondja Losonczi Máté főművezető a szerelőüzemben. — Két forint hatvan fillér órabérrel kezdtem, ma 280-300 ezer forint az éves bruttó keresetem. De lesz majd munkánk ezután is? Kérdését a fiához intézi, aki, persze, néni tudhatja, hogy apja fiatal.éveiben a 2,60 még pénz volt. 0 mint a termelési osztály kooperátora, azt tapasztalja: itt dolgozó feleségével egyre jobban sodródnak az inflációval. Ketten 12 ezer forintot keresnek. Ebből 5 ezer csak a lakás havi rezsiköltsége! Sárgarépa, gyökér, hét végén egy- egy csirke a szülők háza tájáról jut a fiatalok fazekába. EB— Lesz-e munkánk? — tűnődik el néhány pillanatra apja kérdésén az ifjabb Losonczi. — Nem rajtunk, hanem a vezetőkön és a piacon múlik. Én azt szeretném, hogy amit az ember a munkájával felépít — nekünk 1986-tól van saját lakásunk —, meg tudja tartani. 1988 —89-ben még csak istenes volt. Éltünk valahogyan. Ám jövőre már fizetnünk kell a lakás kamatadóját, hacsak addig nem törlik el. — Emelkednek az árak, drágul a megélhetés. Családjainknak biztonságot szeretnénk nyújtani, de hogyan? Miért kell nekünk nyögni a pártok különböző kiadásait, is? Ne mondja senki, hogy ez nem a mi zsebünkre megy! — fűzi hozzá ifjú Losonczi Máté.1 — Nézzünk szét nálunk! Nem volna itt, az Április 4-ben is épp elég rendbe tenni való? > marad a jelen gondjainál ifjú Gulyás Imre esztergályos. — 1974 óta dolgozom itt,' s látom, hogy jó néhány,” lényeges dologban változtatni kellene. Sokan dolgoznak az irodák- ban._ Magas az improduktív létszám. "Tudomásom szerint azoknak is van szakmájuk. Miért nem a termelőmunkában hasznosítják inkább a felkészültségüket? (Egészségtelen állapot az — önkéntelenül is ez a véleményem — hogy a kilencszázötven főt foglalkoztató gyárban a termelésben dolgozók száma nem éri el a négyszázat. — K. A.) Váltani, változtatni kell: az apák és a fiúk is így látják. Iß. Bujdosó Imre csoportvezető: — A felsőbb vezetést okolom azért, mert nem végzi el a szükséges átszervezést a termelésirányításban, holott ez jó hatású lenne a lent dolgozókra. — Lent? — Mármint az árutermelésben közvetlenül részt vevőkre. Az irodákban felesleges létszámot átcsoportosíthatnák azokra a területekre, ahol a gyártás folyik. — Ettől javulna a helyzetük? — Nem lenne annyi kapkodás és összevissza szaladgálás ... Fólia primóT- termesztőknek A Lőrinci Textilipari Vállalatnál az elmúlt évben állították üzembe azt a nyugatnémet gépsort, amely a mezőgazdaságnak gyárt agro-fátyolfóliát. Az eddig importból beszerzett anyagot a szabadföldi primőrkultűráknál tudják hasznosítani, védelmet nyújt a hideg, a fagy, illetve rovarok, madarak kártétele ellen. Az új gépsorral évente 45 millió négyzetméter előállítására képes a vállalat. (MTI-fotó) AUTÓJAVÍTÓ CÉGEK VÁLSÁGBAN Kevés a pénz, drága az alkatrész Mozgásban a munkaerő Kecskemét, Autójavító Vállalat, délelőtt 11 óra. A reggel 6 órakor kezdődő műszak autószerelői közül jó néhányan a műhely zugaiban, a fődarabcserére váró személygépkocsik mellett, csoportokba verődve beszélgetnek. A máskor személy- és teherautókkal zsúfolt nagycsarnokban bőven van hely, hiszen a napi garanciális átvizsgálásokkal, az ezekkel járó apróbb munkákkal már végeztek, csupán néhány futójavítás van hátra. — A vállalat kapacitásának ki- használtsági foka jelenleg 50-60 százalékos —- mondja Csontos Gábor igazgató -S| a napi 130 helyett mindössze ötven gépkocsit javítunk.” Ezek főként garanciális átvizsgálás, illetve időszakos műszaki vizsgára való felkészítés tennivalóira korlátozódnak. A múlt évhez viszonyítva igen jelentős a visz- szaesés. Amíg 1989 januárja nyereséges volt, ez év első hónapja éppen hogy csak nullára sikerült. A gond okát, amellyel nemcsak a kecskeméti, hanem szinte valamennyi autójavító vállalat, szövetkezet küzd, nem valamiféle hanyagságban, szervezetlenségben kell keresni. A társadalom általános helyzete idézte elő, azaz az emberek, az autótulajdonosok — érthető módon — kevesebbet költenek a gépkocsira, hiszen nem az, hanem a megélhetés á fo dolog. Kivétel természetesen vaní ezek közé tartoznak azok, akiknek fizetik a gépkocsi-használati díjat, vagy vállalkozók, kisiparosok, kiskereskedők, akik a jármű nélkül aligha tudnának megélni. A-pénztelenség miatt a gépkocsi-tulajdonosok egyre jobban élnek á csereszavatossági jogosultságukkal, azaz a fődarabok kétéves garanciális cseréjével. Az is kézenfekvő, hogy a vállalatok, kisebb gazdasági szervezetek saját javítóműhelyeikben, a magánemberek pedig saját két kezükkel „bütykölik meg” a gépkocsijukat, esetleg fusizókra bízzák, mert képtelenek kifizetni az égig szökkent javítási díjat. A vállalatnál a rezsiórabér 150 —180 forint között van. Az ányag- és alkatrészköltség a múlt év közepétől újabb 25-30 százalékkal emelkedett. A vállalat az áfán kívül még 10 százalékos anyagkezelési költséget is kénytelen felszámolni. Mindebből a javítási költség ugrásszerű növekedése adódik. Nézzünk egy példát: Vegyünk egy hároméves, megkímélt, garázsban tartott személyautót, amelyet időszakos műszaki vizsgára készítenek fel. Az órabér — 4 órát számolva — 600 forint, az anyagköltség — gömbcsukló, fékcső, kor- mányrúd-gömbfej stb. csere — 500 forint. A képlet így áll össze: az agyag 1.0 százalékos anyagkezelési költséggel 550 forint, a munkadíj az áfával 690 forint, a műszerhasználat 600 forint, így összesen 1840 forint. Az egyik középvezető, amikor az árakat hozzuk szóba, másik példát is elmond. Maga sem akart hinni a számoknak, amikor a kalkulációt elkészítette. Egy kisebb koccanásos baleset, amely karosz- szériarongálódással, lámpacserével, [néhány' apróbb „alkatrész beszerzésével járt, a tulajdonosnak több mint 10 ezer forintjába került volna. Mindezt jól ismerik a szerelők, a karosszérialakatosok is, s egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy nap mint nap összevetik a javítási árakat, az általuk megtermelt értéket saját jövedelmükkel. A munkások átlagkeresete havonta bruttóban nem több, mint 10 166 forint, amelyből a borítékban mindössze 6-7 ezer forint marad. Ezért azután nemcsak a javításra váró járművek, hanem az itt dolgozók száma is egyre csökken. — A múlt évben — mondja Csontos Gábor — tíz szerelő és karosszérialakatos, az idén már öt szakmunkás ment el a vállalattól, ez a folyamat, sajnos, még nem fejeződött be. A szerelőket, a lakatosokat jobban fizető külföldi és hazai cégek csábítják el, és sokan önállósították magukat. A jövőbeni kilátások sem biztatóak. Az autójavító vállalatok, szövetkezetek — tisztelet néhány kivételnek — általában egy lábon álltak, főként garanciális és futójavításokra, szerződésben rögzített vállalati megrendelések teljesítésére rendezkedtek be. Ebből következett, hogy jóelőre tudták, tervezhették, melyik hónapban mennyi garanciális átvizsgálást, műszaki vizsgára való felkészítést végezhetnek, sőt, nagyjából a futójavítások is tervezhetők voltak. Ez mára megváltozott, ugyanis a Merkur és az Autóker mellett rövidesen más cégek is foglalkoznak importból származó új járművek hazai forgalmazásával, garanciális átvizsgálásával, szervizelésével. Nem tervezhetők ezek a feladatok már azért sem, mert a garanciális rendelkezések — enyhén fogalmazva gr:. zűrzavarosak. Lennie kell kivezető útnak e zsákutcából! E vállalatok, ha nem is a legmodernebb, de igen jelentős szellemi, személyi, gépi kapacitásokkal rendelkeznek. A gyors megoldás, e kapacitás megőrzésére és kihasználására, azért is fontos lenne, mert, még minden együtt van, de, ki tudja: holnap marad-e belőlük valami? Gémes Gábor (Az autótulajdonosok a javító cégek versenyétől jobb és árban is elfogadhatóbb szolgáltatást remélnek. Ehhez lépni kell a hátrább szoruló műhelyeknek, ba nem akarnak lemaradni — igaz, ez egy lábon állva nehéz. — A szerk.) KÖZÖS FEDÉL ALATT, Átszervezték a Mészövöt önállóan Ezután olyan lesz, amilyennek lennie kell? A változások hosszúra nyúlt időszakát éljük. Átszervezték a Mészövöt is, az áfészek, takarék- és lakásszövetkezetek megyei szövetségét, érdekképviseleti szervezetét. Ahogyan Pétervári János, a szövetség elnöke mondja, a múlt év december elseje óta szervezetük a régi keretek között, de más módon és új tartalommal működik. Huszonhárom általános fogyasztási és értékesítő, 22 takarék- és 53 lakásszövetkezet összesen 270 ezer tagját érintik ezek a változások. Legalábbis elvileg. Az elnök szerint gyakorlatilag is: erre a tagszövetkezetek akaratának megfelelő új felállás és az új munkamódszerek adnak garanciát. A népes táborokat felölelő érdekképviseleti szervezetek közül nem egyedül a mészövök váltak az idők során többé-kevésbé a hatalomhoz alkalmazkodó, bürokratikus szervvé, hivatallá. Hiszen éppen ez indokolta átszervezésüket, megújításukat. Pétervári János azonban hozzáteszi: a mészövök abban különböztek más szövetkezeti szövetségektől (az ipariakétól és a mezőgazdaságiakétól), hogy az áfészeket, takarék-, és lakásszövetkezeteket nem kényszerből, hanem önkéntesen hozták létre tagjaik; ez a szellem érdekképviseleti szervezetük felépítésében, tevékenységében is érvényesült. Miért kellett mégis átszervezni? Azért, mert a megváltozott társadalmi, politikai követelményeknek, az érdekeltek igényeinek már nem tudtak megfelelni. Meghagyták viszont a kereteket, mivel — ahogyan az elnök mondja — ennél alkalmasabbat nem tudtak kitalálni. Ezt próbálták meg új tartalommal megtölteni. Korábban a mészövök döntést hozó — tehát legfőbb —testületé a küldöttközgyűlés.volt': az ágazati választmányok csak tanácsadó testületként funkcionáltak, a döntés előkészítését szolgálták. A mészövök apparátusán belül áfész-, takarék- és lakásszövetkezeti titkárságok működtek, vezetőkkel, munkatársakkal, adminisztratív dolgozókkal! Közösen alkalmazták viszont az úgynevezett technikai személyzetet, a gépkocsivezetőket, a telefonközpontost, takarítónőket, portásokat stb. A Bács-Kiskun Megyei Mészöv apparátusa nyolctíz évvel ezelőtt 62 tagú volt. Érdekes, hogy most megyénként különbözőképpen szervezték át ezeket a szervezeteket. Néhány helyen egymástól teljesen függetlenül működő, önálló ágazati szövetségeket hoztak létre, kettőt vagy hármat. Egyébként tavasszal már a kongresszusukat is külön- külön tartják az ország áfészei, takarék- és lakásszövetkezetei. (S majd a kongresszuson döntenek arról, hogy megmaradjon-e az országos szervezetük, a Szö- vosz is, mint a szövetségek szövetsége.) Bács-Kiskun megyében együtt is maradtak, meg nem is. Külön- külön önállóvá váltak, mivel ágazatonként hozták létre döntést hozó szervüket, a választmányt. Ezek tagjait közvetlenül a szövetkezetek delegálják. Az áfész-választmány apparátusát nyolc, a takarékszövetkezetit három, a lakásszövetkezetit pedig egy munkatárs (ahogyan az elnök mondja: érdemi ügyintéző) képviseli. Maradtak viszont közös — szövetkezetpolitikai — feladataik, ézért hozták létre az úgynevezett föderációs szervezetet. Apparátusa öttagú. Továbbra is közös a székház, a gépkocsi stb., így közös maradt a technikai személyzet is. Hozzájuk sorolhatók immár a közösen alkalmazott adminisztratívok is, a könyvelő, a pénztáros, a gépírónő stb. A Mészöv apparátusa így 25 tagúra zsugorodott. Bár közvetlenül az átszervezés előtt már csak huszonkilencen voltak, mivel a nyugdíjba vonulók, illetve azok helyét, akik máshová mentek dolgozni, nem töltötték be. Megüresedett a székházban néhány szoba is, ezeket bérbe adták. A szövetség tehát a korábbinál kisebb költséggel működik. Pétervári János hozzáteszi: ennél lényegesebb, hogy másként is. Apparátusában megváltoztak a munkakörök (a személyek is mások), annak megfelelően, hogy a szövetség nem hivatal, hanem a szövetkezetek működését, munkáját segítő érdekképviseleti és szolgáltató szervezet kíván lenni. így lesz-e valóban? Majd elválik. Mindenesetre — ahogyan az elnök mondja—az átszervezés mikéntjéről a tagszövetkezetek döntöttek. Almási Márta
