Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-15 / 39. szám

1990. február 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Robbanásveszély! A,nagyobbik fiú Pesten dolgozott, egy meg ma is jó nevű, sikeres nagyvállalatnál. A kisebbik a falu tehenészetében helyezkedett el. Mindketten álmodoztak, tervezgették a jövőt. A nagyobbik, aki autószerelőnek tanult, beiratkozott egy nyelv- tanfolyamra, hogy két-három év múlva vendég- munkás lehessen valamelyik neves nyugatnémet autógyárban. A másik saját kis gazdaságát tervez­gette: sok-sok tehénnel, sertéssel és aprójószággal — gépesítetten. Néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Bíróságon találkoztam velük. Bilincsbe verten, lehorgasztott fejjel várták az Ítéletet. Betöréses lopások soroza­ta, s egy súlyos garázdaság terheli őket: négy-öt évvel még olcsón megússzák. Hol és miért siklott ki ez a két élet? A fiúk nem panaszkodnak, tényként közük: csalódtak a világ­ban. Hiába hajtottak a munkában, alacsony ma­radt a bérük, s mivel mindig ők kapták a legsilá­nyabb, legrosszabbul fizető melókat, nem tudtak bizonyítani, s prémiumot is csak aüg-alig kaptak. „Az ember vagy dolgozik, vagy pénzt keres” - ismételgették a kocsmában tanult, újkori magyar igazságot. S — mint kiderült — ők az utóbbi lehe­tőségre voksoltak. Börtönben az álmódozók ... Túlzás lenne azt állítani, hogy napjaink beszű­külő társadalmi érvényesülési lehetőségei törvény­szerűen börtönbe juttatják majd az álmodozó, ám álmukat megvalósítani nem tudó fiatalokat. Tény viszont, hogy a mai tizenévesek többszörösen hát­rányos helyzetből indulnak a nagybetűs életbe. Az élet hetek, hónapok alatt gyökeresen megválto­zott, mások az igények, az elvárások a munkaerő- piacra kilépőkkel szemben. Ugyanakkor kevés az olyan munkahely, ahol már az új gazdasági szempontok szerint válogatják és fizetik meg az embereket. Ami van, azokat már rég betöltötték az állami nagyvállalatoktól idejé­ben elmenekült idősebb szakik. Az ő szakmai ru­tinjukkal nem versenyezhetnek az immár beismer- ten rossz iskolákból kilépő ifjak. A vállalkozók/ vállalkozások pedig tuti szakembereket keresnek. Rövid távon kell gondolkodniuk; a szavahihe­tőién, mának élő állam visszamenőleg is módosít- gatja a törvényeit, szabályzóit. Ezek a piac farkas­törvényei — mondhatnék, csakhogy ezek a bürok­rácia önmentő törvényei « nem a .piacé- Hiszen -balgaság piacról beszélni ott, ahol áz árakat kivéve semíni sem piaci. A bank csak olyan kölcsönt ad(hat), ami biztosan, értsd: kockázat nélkül meg­térül. A vállalat — tisztelet a kevés kivételnek — csak olyan szakmunkásképzést finanszíroz, ami az ő speciáüs igényeinek megfelelő, és csak annak meg­felelő munkaerőt bocsát ki. Majdhogynem lényeg­telen, hogy az ifjú mit tud, mennyire felkészült a holnapi, holnaputáni termékszerkezetre és techno­lógiára. Egy a lényeg: hogy a vállalat így megspó­rolhassa a betanítási időt, annak minden költségé­Itt a nagy létszámú korosztály! Vállalati szempontból, persze, mindez nagyon is logikus, el nem ítélhető, A baj csak az, hogy az állam, aminek még mindig — és vélhetően egy jó ideig még — monopóliuma a szakemberképzés és felelős a honi gazdaságért, mindezt hagyja. Csak beszélnek az illetékesek a majdani központi vizsga­követelményekről, amelyek a szabad iskolaválasz­tással párosítva garanciát jelenthetnek arra, hogy szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében az ember nem válhat röghözkötötté. A kormány, a kultusz­miniszter és megannyi párt programnyilatkozata így festi elénk a gazdaság—oktatás kapcsolatának szebb jövőjét. De, hogy mikor lesz ebből kézzel­fogható tett? Ez itt a kérdés? Az ifjúságkutatással foglalkozó szociológusok már legalább tíz esztendeje figyelmeztetik a kor­mányköröket: a kilencvenes évek elején megjelenik a munkaerőpiacon (is) az a bizonyos nagy létszá­mú korosztály. Az iskolahálózat — mint tudjuk — a „jelzések” ellenére nem volt felkészült, s min­den jel arra utal, hogy nem lesz ez másképp a foglalkoztatáspolitikával, illetve a lakásgazdálko­dással sem. Mit kínál nekik Magyarország? Kéri László, az ismert szociológus, a közelmúlt­ban már-már kétségbeesett hangon figyelmezte­tett: ha rövid távon nem tesz valami kézzelfogha­tót a kormányzat a fiatalok életkezdési esélyeinek érezhető javítása érdekében, néhány év múlva — a mai tizenévesek — fenekestül felforgatják az országot. Hogy pontosan mit értett ez alatt Kéri, nem tudni. A hatalomért ádáz versenyt folytató pártoknak talán érdemes lenne elgondolkodni raj­ta: vajon mihez kezdenek majd magukkal a munka nélküli, hivatalosan fogalmazva: alacsony iskolá- zottságú, ám erejük teljében lévő fiatalok. Mit kínál nekik az oly sokszor hivatkozott új Magyar- ország? És mikor? Mert nekik nincsenek tartaléka­ik, se pénzben, se végveszély esetén értékesíthető ingatlanban, kisebbre cserélhető lakásba fektetve. Mi lesz velük? Hová lesz az ő erejük, ügyessé­gük, alkotásra fogható ifjúi energiájuk? Aki figyel­mesen végigolvassa a pártprogramokat — bárme­lyik pártét! — jól tudja, még ha szerepel is benne az a szó: ifjúság, általános lózungoknál alig ígér­nek többet nekik. Csakhogy a legifjabb korosztá­lyok azt azért már pontosan tudják, a lózungokat nem lehet megenni, lakni sem lehet bennük; ami pedig az ígéreteket illeti: már tele a padlás. Ketyeg a generációs pokolgép — hangzott el tavaly az Ifjúság — 2000 konferencián. De a jelek szerint ezt ma még egyetlen politikai erő sem veszi komolyan. Fekete Gy. Attila A történelemkönyveket ki kell cserélni Változnak az idők és — erősen mó­dosítva a közismert latin közmondás második felét — velük a tankönyvek is'. Igen ám — mondják erre iskolásgyere­kek, kis- és nagy diákok szülei —, de ennyire gyorsan, ilyen sokszor? Ha már a latin mondásoknál tar­tunk: hallgattassák meg a másik fél is. Ami az adott esetben a Tankönyvki­adó. Mert köztudomású: az említett szülők, és esetenként a pedagógusok tankönyvekkel kapcsolatos morgásai és rosszallásai elsősorban e vállalatot marasztalják el. Napjainkban akkorát változtak a körülmények, hogy sürgős szükség van a tananyag-módosításokra. Hiszen fur­csa is lenne, ha a külföldről másolt alkotmány magasrendűségéről, meg az MSZMP vezető szerepéről és hason­lókról kellene tanulniuk a nebulóknak és a nagydiákoknak.- Készülnek az új tantervek — mondja Vilhelm József, a Tankönyvki­adó igazgatója. — A művelődési mi­niszter már az elmúlt őszre ígérte azo­kat, az új határidő 1990 tavasza, ak­korra valóban készen lesznek. A nem­zeti alap-tantervekhez pedig kellenek az új, hosszú időre szóló tankönyvek. Olyanok, amelyekből a diákok nem­csak tanulhatnak, hanem meg is értik azokat. Mert az igazságot tartalmaz­zák. Megérkeztek az első fecskék. Már­mint az iskolákba. A gimnáziumok ne­gyedik osztályában már az 1989/90-es tanévben új történelemtankönyvből ta­nulnak a diákok, és az első kritikák csupa jót mondanak róla. A minisztérium megrendelésére új könyv készül az 1945 utáni magyar tör­ténelemről, 300 ezer példányban. Ez a televízióban elhangzott előadás-soro­zatot foglalja magába, a szerzők a His­tória című folyóirat munkatársai. Ja­nuártól ismétlik meg a tv-ben az elő­adásokat, s mire az ismétlés befejező­dik, a tankönyv is készen lesz. Vala­mennyi közép- és középfokú iskola vég­zőseinek szól a tankönyv, tehát gimna­zistáknak, szakközépiskolásoknak és szakmunkástanulóknak egyaránt. Fekete Pál kiskunfélegyházi szakfel­ügyelő és Helvéczi Mátyás dunaharasz- ti tanár a szerzője annak a könyvpár­nak, amelyet a Tankönyvkiadó 1990- ben kíván megjelentetni — ha a Műve­lődési Minisztérium elfogadja. Törté­nelemkönyvek lesznek ezek is, különle­gességük pedig abban áll, hogy a taná­rok és a diákok választhatnak: az egyikből vagy mindkettőből tanítanak, illetve tanulnak. — A történelemkönyveket tehát va­lóban ki kell cserélni — szűrik le a tanulságot a kiadó vezetői —, de szük­ség van változtatásokra más tantár­gyaknál is. így például az irodalom­könyvek jók, de átolvasásuk során ki­derült: túl sok helyet foglal el bennük az októberi szocialista forradalom. Itt talán nem is kell új könyv, a pedagógu­sok saját belátásuk szerint változtat­hatnak a kötelező anyagon, kihagyhat­nak belőle. Hogy a politikai gazdaságtan, a köz- gazdasági és az állampolgári ismeretek tankönyve szintén módosításra vár — azt természetesnek tartja mindenki. A Tankönyvkiadónál azonban arra is felfigyeltek, hogy a földrajzban, sőt — az énekkönyvekben is vannak olyas­mik, amiket ideje helyesbíteni. Mert — például — munkásmozgalmi dalok­ból, meg harcias indulókból a mostani­nál kevesebb is elegendő. Mindezekből pedig könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy eddig is gyakran változtak a tankönyvek, ez­után még sűrűbben fognak. A valóság azonban másképp fest, s ezt a számsze­rű adatok is alátámasztják. Ugyanis 1300-féle tankönyv van'egyidejűleg forgalomban, s ezek közül mindössze százat dolgoztak át 1983 és 1988 kö­zött. A magyarirodalom-tankönyveket 12 év alatt összesen egyszer kellett kor­rigálni. Gondot jelent a tankönyvek gyenge minősége. De milyenek lehetnek 6—12 forintért? Ezeket az árakat még 1957- ben állapították meg. Azóta többször emelkedtek a nyomdaköltségek, a pa­pírárak, valamelyest a tankönyvírók szerzői honoráriumai is, a tankönyvá­rak maradtak változatlanul, mivel ró­luk kimondatott: nem piaci termékek. Ilyen körülmények között természe­tesnek tekinthető, hogy a Tankönyvki­adó — legalábbis első hallásra — szép nagy összeget kap állami dotációként: 1989-ben például 435 millió forintot. Csak a tankönyvekre, mert a többi ki­advány „eltartja magát”. A dotáció húsz évvel ezelőtt még csak 20 millió forint volt, ám akkor kétezer, most tíz­ezer tonna papírt használtak fel tan­könyvekhez — csupán a Tankönyvki­adónál. A Tankönyvkiadó monopolhelyzete ugyanis csak látszat. Igaz, hogy a tan­könyvek túlnyomó többségét adja ki, de nem valamennyit: a kétezerféléből 1300-at. Ám a másik négy kiadó — nem egészen alaptalanul — sérelmezi, hogy a Tankönyvkiadó elviszi az álla­mi dotációt. — Megkaptuk ezt a minisztertől is — mondja Vilhelm József igazgató. — A mi véleményünk viszont az, hogy ne dotáljanak bennünket, kerüljön annyiba a tankönyv, amennyi a valósá­gos ára, a dotációt pedig adja az állam a felhasználóknak, vagyis a tanulók szüleinek tankönyvsegélyként, esetleg ingyen vagy kölcsönzött könyvek for­májában. így megszűnhet mindenféle monopólium, bárki adhatna ki tan­könyveket, itt is érvényesülhetnek a pi­aci törvények. Amihez legföljebb annyit lehet hoz­zátenni: mi akadálya lehet e józan, megfontolt gondolatok valóra váltásá­nak? Várkonyi Endre Életünk a tánc A Kecskeméti Ifjúsági Ott­hon közel tíz éve központja me­gyénkben a társastáncmozga­lomnak. Ez idő alatt közel há­romezer fiatal ismerte és szeret-' te meg a közös táncot, amely az életforma-alakítás, ’ közösségi magatartás, az esztétikai neve­lés terén is jelentős többletet ad. Az otthon 1982 óta-több mi­nősítő táncversenyt rendezett meg. Hét alkalommal volt a nagy sikerű Szőke Tisza Hírős Kupa nemzetközi verseny házi­gazdája. Országos sikereket ért el a legtehetségesebbeket foglalkoz­tató Hírős Táncklub és a Gra­pevine dzsessztáncklub. Az előbbi, melyet Őze László több­szörös bajnok vezet, 83-ban művészeti ösztöndíjat kapott, 89 nyarán pedig egy Szimfero- polban tartott nemzetközi ver­senyen jutott dobogós helyezéshez. A csoport az idén egyesületté válá­sát tervezi. A Grapevine dzsessz­táncklub — Fogarassy Judit, USA-ban végzett táncpedagógus és koreográfus vezetésével — 87- ben a kelet-magyarországi diszkó- táncversenyen harmadik, az orszá­gos break-találkozón nagycsopor­tos show-kategóriában pedig első helyezést kapott. Az idén javultak a tárgyi és sze­mélyi feltételek az ifjúsági otthon­ban. Tágasabb lett a próbaterem és az első tanítványokból táncta­nárok lettek. így új tanfolyamok indulhatnak. Elkezdődött á nosztalgiatáncest-sorozat, április­ban pedig egy országos társas­táncbajnokság megrendezését szervezik. Hamarosan összeáll a táncházi műsor, melyben a standard és latin-amerikai tán­cok mellett dzsessztánc, step, mambó, aktrobatikus rock and roll és formációs társastánc is szerepel. Ezúton a fiatal táncosok meghívnak minden érdeklődőt. az ifjúsági otthon február 19-én megrendezendő tükörterem- avató ünnepségére, amelyben a táncklubok műsora és az éjféüg tartó nosztalgiatáncest ígér ér­dekes szórakozást, A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA LEMEZ | Még mindig lambada A lambadaláz még nem ért véget. A tavaly nyáron világhódító körútra induló Lambada című dal (énekli a Ka- oma együttes) hozzánk is betört. Olyannyira, hogy a múlt vasárnap Bu­dapesten vendégeskedett, hatalmas lambadavarázst bemutatva a menő együttes, a Kaoma. Ok profik. Elké­szültek újabb lambadadalukkal, ami szintén hódítani fog. Magyarországon is mindenki lambadázik. Tanfolya­mok, színházak, versenyek ^és mit tu­dom, mik követik egymást. És lemezek. Igaz, csak később ébredtünk fel. Az eredeti megjelenés után hónapokkal később került a hazai boltokba a lam­bada ilyen-olyan változata: angolul és magyarul. A jól ismert hazai „világslá- gerkovácsok” (Kovács Kati, Csepregi Éva, Marcellina) szinte egyszerre ha­raptak rá az ütemes, fülbemászó da­locskára. Sajnos, csak bugyuta szöveg­re futotta erejükből, a zenével nem le­hetett baj ... Annak a lemeznek a csal­étke is a lambada, melyen nyitásként Stefanidu Janula énekli a Kaoma- számot. Talán még ez a verzió a legélet- hűbb! Ezt követően több latin-ameri­kai, dél-amerikai szerzemény hallható, köztük „örökzöldek”, például a Mari­na, Marina, a La Paloma, az Orfeo Negro, a Guantanamera. A lemez tulaj­donképpen jó, a ritmusos muzsika hí­veinek ajánlható. Aki pedig lambadáz- ni akar, gyakorolhatja az igen bonyo­lult lépéseket, ha a lemezborítón szem­mel követi a képes és írásos útmutatást. Nekem nem ment... FILM Tutajosok Az idei filmszemle nyitó díszelőadá­sán láthatták először a nézők Elek Ju­dit nagyszabású, kétrészes, magyar— francia koprodukcióban készült film­jét. Három évig tartó elkészítését hosz- szadalmas könyvtári kutatómunka előzte meg: a máig szinte feltáratlan, de még inkább hozzáférhetetlen, hírhedt „tiszaeszlári vérvád” peranyagának át­tanulmányozása és feldolgozása. A történet Máramaros gyönyörűsé­ges, sebes vizű hegyi patakokkal átszelt erdőségeiben indul: erről a helyről kel­nek útra a film főszereplői. A hatalmas fákat kivágva tutajokat ácsolnak, így szállítják a fát a Tiszán lefelé, sok száz kilométeren át. Vezetőjük Herskó Dá­vid, rutén zsidó, társai között vannak görögkeletiek, zsidók, rutének, ám egy­másrautaltságuk, szegénységük köze­pette ez csak részletkérdés. Jól megfér­nek egymással, „ellenségük” legfeljebb csak a természet. A kiválasztott eszten­dő tavaszának egyik nagyon békés napnyugtáján a tutajosok már a folyó alsó folyásánál járnak, a tiszalöki fü­zesben szeretnének kikötni. Itt pillant­ják meg egy lány hulláját a vízben, ám mielőtt bármit tehetnének, továbbso- dotja a viz. Később kikötnek, amikor a folyó partra veti a lány holttestét. A tutajosok értesítik a csőszt, aki el­megy a „hatóságért”. Nem törődve a csősz tilalmával, nem hagyják éjszaká­ra temetetlenül a lányt. Almukból azonban a szolgabíró és emberei keltik fel őket, ki kell ásniuk a hullát, a többi­eket pedig arra kényszerítik, hogy kéz­zel kapálják le róla a földet. A „halott- szemle” eredményeként lovakhoz köt­ve vonszolják el az ügybe szerencsétle­nül csöppent tutajosokat, akik számá­ra ezzel iszonyatos testi és lelki tortúra kezdődik. A XIX. század legbotrányo­sabb boszorkányperévé előlépett, az antiszemitizmus őrült indulatait elsza­badító üggyel az egész korabeli világ­sajtó foglalkozott, a képviselőházban egy köztiszteletben álló képviselő: ma­ga Eötvös Károly vállalta el az ártatla­nul megvádoltak védelmét... A Magvető Könyvkiadó gondozásá­ban a film premierjére jelent meg a pro­dukció irodalmi rángú forgatókönyve. A fotókkal is illusztrált kötetben válo­gatás is található a per anyagából, mely fordulataiban a legizgalmasabb társa­dalmi-politikai krímikkel is vetekszik. (károlyi) KÖNYV Fedezzük fel Japánt! Az utóbbi évtizedekben végbement japán gazdasági és technikai fejlődést, eredményeiket .japán csoda”-ként em­legetjük, megkülönböztetett figyelem­mel és érdeklődéssel kísérjük Európá­ban éppúgy, mint Amerikában. Sok szó esik a japán gazdasági teljesítmé­nyekről, műszaki, tudományos ered­ményekről, a szigorú munkafegyelem­ről, a termelés magas fokú szervezettsé­géről, a világon élenjáró robottechni­káról, autóikról, híradástechnikai esz­közeikről. Valóban csodák ezek? Vagy oly csekély ismerettel bírunk Japánról, hogy értetlenül állunk történelme és gazdasági, társadalmi produktumai előtt? A japán csoda megfejtésére Jamadzsi Maszanori vállalkozott, amikor a ma­gyar olvasók számára könyvet írt a Gondolat Kiadó kérésére. A kötet szer­kesztése, tematikai rendje a japán egye­temi hallgatók számára készült mun­kák ismeretszintjére épült, a forrás­anyagból vett szemelvényekkel és il­lusztrációkkal igyekezett alátámaszta­ni az elmondottakat, s nagyon ügyelt a magyar megfelelők vonatkoztatására, a magyarországi kifejezések magyará­zatára. A szerző így ajánlja kötetét ol­vasóinak: „Megkísérlem a magyar kö­zösség Japánnal kapcsolatos hiányos ismeretének kiegészítését, pótlását Ja­pán múltjának, hagyományainak be­mutatásával, amelyek erősen hatottak a mai Japán kialakulására, s bizonnyal hatással lesznek a jövő Japánjára is, s egyben Japán továbbtanuhnányozásá- hoz kívánok bevezető jellegű, szilárd ismeretanyagot nyújtani.” Könyve vé­gigvezet őstörténetükön, a jogi rend­szerű állam kialakulásán, a szamurájok világán, a japán feudalizmus betetőzé­sén és hanyatlásán; egészen az ország megnyitásáig, a Meidzsi-restaurációig. Megismertet Japán múltjával, hagyo­mányaival. A felkelő nap országa e könyv olva­sása után „csupán” egzotikus csoda marad számunkra, az ikebanák, gésák, pagodák, a csúcstechnika csodás or­szága, s a csoda mögött felismerjük a küzdelmes munkával, csodásán meg­szervezett, -épített Japánt. k. m. Jamadzsi Maszanori JAPAN Történelem és hagyományok Gondotef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents