Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-15 / 12. szám
1990. január 15. • PETŐFI NÉPE • 5 MAJSA ÉS HALAS Kettőből egy szövetkezet 0 A majsai cipőipari szövetkezetben már a nyárra készülnek. Felvételünkön: Szabó Julianna a női szandálokat küldi csomagolásra. Iparág padlóközeiben A válságban lévő magyar gazdaság egyik válságágazata a cipőipar. Ezt már padlókö- zelbe nyomták a nehéz körülmények. Ilyen helyzetben kivételnek számít, ha az ebbe a kategóriába tartozó cég hajlandó egyesülni egy veszteséges másikkal. Megyénkben ez történt a közelmúltban: a Kiskunhalasi Cipőipari Kisszövetkezet beolvadt a kis- kunmajsaiba. Ez utóbbi elnökével, Bari Istvánnal arról beszélgettünk, miért vállalkoztak a fúzióra? Kiskunhalasi társuk, a (számukra rövidre szabott) jobb időkben is legfeljebb kiegyensúlyozottan gazdálkodott, de sosem tartozott a prosperálok közé. Mostanra meg már összeszedett közel hatmilliós hiányt. Ennek anyagi következményei a tagokat sújtották volna, ha megszűnik a szövetkezet, s még új munkahely után is kellett volna nézniük az amúgy is fokozódó munkanélküliséggel küszködő városban. Bármilyen furcsán hangzik is az első pillanatban: éppen az adott körülmények miatt illettek bele a majsai szövetkezet távlati elképzeléseibe. Persze, nekik sem a hiány hiányzott, sőt. A fúzió létre sem jöhetett volna — mert anyagilag nem lett volna realitása —, ha a közel hatmilliós veszteségnek a fedezetét meg nem előlegezik nekik az ipari szövetkezetek Kiszövben elkülönített közös alapjából. A majsaiaknak a halasi szövetkezet termelőkapacitása jött nagyon jól. Hiszen termelésüket már korábban is növelhették volna, lévén az általuk gyártott női csizmákra, szandálokra évek óta nagy a kereslet. Ám most olyan időket élünk, amikor beruházásba fogni értelmetlen dolog lenne, tekintettel annak nem- kívánatos anyagi következményeire. Hitelt még a termelés szinten tartására sem, illetve csak nehezen és kedvezőtlen feltételekkel kapnak a cégek. Termelésbővitést kooperációra sem érdemes alapozni mostanában ebben a szakmában, gazdaságilag nem kifizetődő. Azaz jóformán semmi nem segíti, de sokminden gátolja a termelés növelését napjainkban. így a majsaiak készséggel vállalták, hogy a halasi szövetkezet veszteségét kigazdálkodják. Időközben ugyanis ennél nagyobb jövedelemre tehetnek szert. Az Adidas céggel öt évre szóló szerződést kötöttek, aminek értelmében évente nettó egymillió márka értékű lábbelit exportálnak. Emellett a belföldi igényeket változatlan mennyiségben továbbra is kielégíti a szövetkezet. A jelenleg meglévő kapacitásuk átszervezésével indítják új vállalkozásukat, miközben a halasi szövetkezet üzemeinek átalakításához is hozzáfognak. Bővítik és „központosítják” a telepet. Az első negyedévben ötszáz, a negyedév végére ezer, a második félévtől ezerötszáz, az év végéig pedig kétezer pár cipőt gyártanak naponta — ez utóbbi teljesítményt akaiják hosszabb távon tartani. Az idén 30 százalékkal növelik termelésüket. Arra a kérdésre, hogy a majsai szövetkezet egyáltalán miként tudta megtartani gazdasági színvonalát, Bari István azt válaszolta: korábban hosszú időn keresztül a napi feladatok megoldása mellett nagy gondot fordítottak a jövő építésére is. Ennek most látják hasznát. Másrészről pedig tény, hogy sikerült a piacon maradniok: mindig az igények szerint készítik termékeiket. Árat csak minimális értékben növeltek, a legdrágább női csizmájuk is csak 1600 forint jelenleg. Jól dolgoznak, eredményesen gazdálkodnak, bővítik termelésüket: mindezek a „kézzelfogható” tények, amelyek mögött azonban kedvezőtlen tendenciák húzódnak meg. Az elvonás mértéke, illetve a gazdasági körülmények miatt ugyanis az egyszerű újratermelés feltételeit sem tudják megteremteni a cégek. S ez alól a majsai szövetkezet sem kivétel. A. M. ESTERHAZY PÉTER: A Petőfi-rejtély egy részmegoldása * A puha, nyugati világban vonatozni valami kellemes, gyakorlatias, semleges dolgot jelent, hajszálpontos indulások, logikus csatlakozások (egyáltalán: a mellékszárnyvonalak!), légkondicionált fülkék, tisztáság, nyugalom, kis olvasgatás, csak úgy röpül a szárnyas idő kedvesen. Ehhez képest Nyíregyházára utazni mondjuk égy könnyű pénteken, mégiscsak olyan, mint valami rettentő kaland, amiről nem tudhatni, hogyan végződik, és csak remélni lehet, hogy Nyíregyházán. Az angolok pedig még a nyugatinál is nyugatibbak. Az angol a civilizáció maga. Ismerjük a viccet, hogy miért olyan szép az angol gyöp. Locsoljuk, sir, és vágjuk, sir. Ennyi volna? Ennyi, sir, locsolni, vágni... 1600 óta. Egy angol az mindent 1600 óta csinál. Amikor a Salzburgba tartó Eu- ro-City expressz fülkéjébe belépett az a korombéli férfi, akiről leritt (ordított róla), hogy angol, a kockás zakó, a sál, a sildes sapka, a ■ cipő mind egyértelmű jel volt az efféle jeleket ismerő, világlátott embernek (és mellesleg Good after- noon-nal .köszönt), ez olyannyira érdektelennek tetszett, szóra sem érdemesnek, ami mondjuk Magyar- országon el sem volna képzelhető. Ha mégis hazai hasonlatot kéne mondanom, a (korombéli) férfi személytelensége, finom rezerváltsága talán annak felelne meg, ahogy a sörcímke csöndben leázik a Nyírség Expressz Utasellátójában — bár hém, nem jó, mert hisz annak akkurátus célja van, nevezetesen enge* Az MTI-Press 1989. évi tárcapályázatának I. díjas alkotása. met átalverni, Kőbányai kontra Tuborg, és egy angol úrnak nincsen célja, legalábbis egy utazó angolnak bizonyosan nincsen, annak csak úticélja lehet. Utaztunk, a barbár a kontinensről és ő. Hirtelen durván fölrántották a fülke ajtaját. Egy földúlt arcú nő zuhant be, és hörögve-sziszegve, rám ügyet sem vetve, magát nem mérsékelve, ácsorgó szózuhataggal öntötte el az angol férfiút. Annak a szeme sem rebbent, szoborszerüen ült tovább, nem nézve senkire. You...!, a nő ránk csapta az ajtót. Roppant kínos. Egy ideig az újsá-. gomba mélyedtem, de áltapintatomat olyan brutálisnak éreztem, hogy muszáj volt útitársamra egy ki tudja milyen pillantást vetnem. De nem kért belőlem. Rezzenéstelenül nézett előre, ápolt arcán csak nyugalom látszott. Utoljára Cromwell hozhatta dühbe. Akkor újra megjelent a nő! De most szétázött arccal és zokogva, szinte nekiugrott a férfinak, ott toporzékolt előtte, you bastard!, ez volt a visszatérő állítás, ami affélét tesz, hogy te állat, te! Ekkor a korombéli angol férfi fölemelte a fejét, ránézett a nőre, majd lehajtotta a fejét, és színtelenül azt mondta: Enough, elég. Leplezetlenül bámultam őket. Láttam, ahogy a férfi ökölbeszorított keze elkékül. De ez még nem volt enough. Újabb nő tolult a fülkébe, s azonnal kiderült, hogy a két nő testvér, vélhetően egy ikerpár. Olyan harmincformák, semmi különös, az egyik bömböl, a másik nem, és mindkettőből süt a gyűlölet. Illetve a bömbölős láthatóan félt is. A második, a nyugodtabb, az idősebbnek tetsző kivonszolta a húgát. Próbáltam a férfi szeméből valamit kiolvasni, dühöt, fájdalmat, elkeseredést, valamit, amit értek, vagy mondjuk unalmat, hogy beleunt ebbe a két nőbe, vagy az egyikbe, vagy a másikba, vagy egyik után a másikba, nem gyűlöli őket, csak elég volt, ezt jól meg tudnám érteni, de nem, semmi, csak a cipő, a sál, a sapka, a kockás zakó, afű... Kisvártatva köszönés nélkül távozott. Teaidő, alkalmasint. Emlékszem, még nem értük el Sankt Pöltent, amikor a folyosón veszekedős zaj támadt, elébb a férfit láttam, nem futott ugyan, de nagyon kilépett, nem sokkal később a zokogó nő futva utána, majd a nővér, aki épp akkor kiáltotta: No, please, don’t! Ne, ne, ne! Magyar kultúrember, újságomba temetkeztem. Mindez 1989. október nyolcadi- kán történt. Kik lehettek ők hárman? Pintér Lajos naplójegyzeteiben olvastam a következő diákfogalmazást : Petőfi az olyan emberek közé tartozott, akinek a szerelme egybeesett a feleségével. Ki lehetett a korombéli férfi, és mivel micsoda esett itt egybe? Petőfi az Euro- Cityn... Semmit sem állítok, és nem is gondolok semmire, csak közlöm, mert formálisan, úgy tetszik, idetartozik, hogy a másnap reggeli Salzburger Nachrichtenben azt olvastam, hogy Sankt Pölten határában egy ismeretlen férfi tetemére bukkantak, leszúrták, és a rendőrség kéri, hogy aki valamit tud, jelentkezzék. Ugyan. A restiben megittam egy sört, az üvegen nem volt címke, ami errefelé ritka, de nincs jelentősége, többé-kevésbé huszonhárom schilling minden. Születő galaxis A kaliforniai egyetem csillagászai nagy kiterjedésű ionizált gázfelhőt fedeztek fel a 3C 326,1 jelzésű rádióforrás közelében, a Kígyó csillagképben. A különös képződményt most formálódó galaxisnak tartják. Átmérője több 300 ezer fényévnél, és nagyobb a tömege, mint a mi egész csillagvárosunké, a Tejútrendszeré. A gáz ionizáltsága kismértékű, és a gázt valószínűleg a forró, fiatal csillagokból kiinduló ibolyántúli fotonok gerjesztik. Egyébként éppen az ibolyántúli fotonokból arra következtetnek, hogy évente mintegy 500 naptömegnyi gáz alakul csillagokká a 3C 326,1-ben. Összehasonlításul: a Tejútrendszerben évente csak néhány naptömegnyi csillagközi anyag alakul át csillagokká. VERS, MESE, REJTVÉNY, ANEKDOTA Megjelent a szlovák kalendárium Mint minden esztendőben, az idén is igényes, kívül esztétikus, belül tartalmas évkönyvvel jelentkezett a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége. A lélekszámúban mintegy 100-110 ezer főt számláló nemzetiség, a településeket tekintve, Pest megyében él a legtöbb helységben: összesen 25 községben. A kalendárium a szövetség 1988 decemberében tartott VIII. kongresz- szusának főtitkári referátumával, dr. Jakab Róbertné nyitóbeszédével kezdődik. (A főtitkár jegyzi a kötetet felelős szerkesztőként is.) A kongresszuson elhangzott hozzászólások és javaslatok között olvashatjuk a kiskőrösi küldött, Polareczky György szavait. Érdekes és jól áttekinthető szerkesztési gyakorlatot követ az évkönyv: megyénként ad áttekintést a nemzetiség életéről, oly módon, hogy először a szlovák lakta községeket mutatja be a térképen. A sorrendben elsőként Bács-Kiskun megyét, ahol három településen, Dunaegyházán, Kiskőrösön és Miskén élnek nagy számban szlovákok. A szövetség választmányi tagjaként képviseli megyénket Tóthrié Váczi Éva dunaegyházi tanárnő, aki az általános iskolában a nemzetiségi anyanyelvre oktatja a gyerekeket. Interjút olvashatunk a szintén dunaegyházi Szabados Sámuelnéval, aki 35 évi vb-titkári munka után nemrég vonult nyugalomba, és aki sokat tett azért, hogy a nemzetiségi hagyományok megmaradjanak ebben a festői szépségű Duna,menti kis faluban. — Jóvíz, vülany kellett. Új iskolát építettünk, majd művelődési házat. Életem legnagyobb élménye a három és fél kilométeres Sákori út rendbehozása és a nemrég átadott egészségház — mondja Veronika asszony, és szerényen hozzáteszi: — Persze, az egész falu ott volt a társadalmi munkán. Egy kis ismertetés egészíti ki a dunaegyházi összeállítást, melyből megtudhatjuk, hogy lakói 1701 és 1715 között — a Rákóczi- szabadságharc idején és bukása után — települtek ide, főként Hont~és Nyitra vármegyéből. A gyerekek 83-százaléka tanulja az iskolában a szlovák nyelvet. Végezetül egy fotó a neves hagyományőrző népdalkörről. Kiskőröst a kongresszuson dr. Szőke Sándor, akit alelnökké választottak, és Aszódi György képviselte. A velük készített interjút a helyi szlovák tájházról készült képeslap, a pompás népviseletbe öltözött népi együttes és a diák-olvasótáborról készült fotó egészíti ki. A várost ismertető részből néhány adat: , 12 szlovák család telepedett le először 1718 körül Kiskőrösön. Öt általános és két középiskola működik. A Bem Józsefről elnevezett általános iskolában 250-300 gyermek tanulja a szlovák nyelvet. Miske — ahol az általános iskola mellett az óvodában is tanulják a nemzetiségi anyanyelvet a kicsinyek — egy gyermekdallal szerepel a kötetben. Ami kell egy szórakoztatva tanító évkönyvbe, az nem hiányzik a Nás Kalendárból. Költemények, mesék (például Mátyás királyról), kis novellák a komolyabb, az anekdoták, rejtvények a köny- nyedebb időtöltést szolgálják. Az évkönyv megyénkben a szlovák szövetség aktivistáinál szerezhető be. Gál Zoltán^ Másutt hiába kerestük Meglepődtem néhány napra hazalátogató, a korábbi szóhasználat szerint külföldre szakadt hazánkfiának mondható ismerősöm kérdésén. — Hol kapható Petőfi-kötet? Furcsán néztem rá. — A könyvesboltban. — Melyikben? A legnagyobb kecskeméti üzletben, a Katona József könyvesboltban azt sem tudják, hogy mikor adták el utolsó példányukat. Hiába sétáltam el a Jókai nevét viselő szövetkezeti boltba. Tamáskodtam. Végigjártam, végigtelefonáltam a kecskeméti könyvüzleteket. Hiába. Ninc$ se Petőfi, se Vörösmarty, se Arany János, se József Attila... Miért? Régen volt jegyzéken, így mondták. Próbálkoztam Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán is. A költőt oly szívesen félegyháziként emlegető városban is hasztalan szeretne valaki Petőfi-ver- seskönyvet vásárolni a költő édesapjának hajdani mészárszékével átellenes Petőfi könyvesboltban. — Ötszáz példányt rendeltünk, gyorsan elfogyott. Ha arra gondolok, hogy József Attila köteteiből az egész országban alig tudott néhány száz példányt eladatni, örülnöm kellene, mégis elfogadhatatlannak érzem klasszikusaink állandósult hiányát. Miért nem rendeltek többet? „Csupán” pénz- és helyhiány miatt. Boltunk anyagilag rosszul jár, ha a megengedettnél nagyobb a készletünk. Már-már föladtam a reményt, amikor Tisza- kécskén sikerült megtalálnom Petőfit. Ismerősöm autóba vágta magát és vásárolt két kötetet. Ki tudja, mikor, hol találna újra. Ha élne még öreg, irodalomkedvelő állatorvos barátom, végiglevelezné a fél országot és megtudná, hol tartanak raktáron a most oly sokat emlegetett Petőfitől kötetet. Megtette már a költő születése százötvenedik évfordulója után. Az értelmiségi találkozón éppen Kecskeméten ankétozó Nyers Rezsőnek panaszolta: irodalmunk valamilyen tudós bizottság által kiválasztott száz alapműve közül csak tízegynéhányat talált kedvelt boltjában. Mosolyogva hárította el a kritikát az akkor KB-titkár politikus: a rossz elosztás okolható a hiányokért. Leleményesen gondos ismerősöm azonnal megkérte fővárosi, dunántúli, tiszántúli, felső-magyarországi barátait, hogy a levélhez mellékelt könyvjegyzékkel a helyi könyvesboltokban tudják meg: a felsorolt művek közül mi kapható és mi nem. Az előzmények ismertetésével egy másik pártvezetőnek mutatta be az összesített válaszokkal együtt. Nyilvánvalóvá vált: nemcsak az elosztás okolható az irodalmi alapművek hiányáért. Minden maradt a régiben. Miközben heves és többnyire sajnálatosan primitív indulatokat kelt országszerte a „szibériai Petőfi”, szép csöndesen tudomásul vesszük: kötete ismét hiányzik a könyvesboltokból. H. N.
