Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-11 / 9. szám

1990. január 11. • PETŐFI NÉPE • 5

Itthon is segíteni szeretne

az új Metropolitan egyik tervezője

Amerikában is kecskeméti maradt

Voltak érek, amikor bűnnek számított a szülői ügyelem is. Azért hurcolták meg, dugták rács mögé Kecskeméten a köztiszteletben álló Szappanos Jenő mérnököt, a város műemlékeit ismertető kitűnő könyv társszerzőjét, mert becsülte az Amerikai Egyesült Államokban élő fia szülőföldvonzalmát. Rendszeresen küldött neki magyar újságokat, könyveket, szakmai kiadványokat.

ra egyik márványtáblájára. A Tudomány és Technika Házában beszélgettünk —- Kecskeméten. Megtudtam: statikusként vett részt á bámulatos épület

(Straszer András felvétele)

Apai „elvakultságában” egy nyilvános tervpályázat összegező dokumentumát is postázta, „lebukása” után hiába védekezett azzal, hogy a világon szinte mindenütt szaklapokban is közzétesznek ehhez hasonló értékeléseket. Fejére olvasták: az imperialisták kezére játszott Kecskeméttel kapcsolatos építészeti adatokat. Elképzelni is szörnyű, mi lett volna, ha a nagytőkések felhasználják mondjuk a városközpont átépítésére vonatkozó elgondolásokat. (Bezzeg Csó- lyospálos tanácselnöke még 1980- ban sem volt hajlandó közölni az akkori járási tanácselnök tilalmára hivatkozva lapunkkal, hogy két választás között hány új ház épült a faluban ...)

Szerencsére édesapjával együtt túltette magát a kellemetlenségeken, a családjukat megalázókat nem azonosította hazájával. Egyikük sem hozott szégyent a Szappanos családra, Kecskemétre, honunkra.

Édesapjának, a városi tanács egykori osztályvezetőjének közhasznú munkásságáról sokan tudnak, szintén építész fia pályafutásáról magam is legutóbbi látogatásakor hallottam bővebben.

Azért kerestem a találkozást, mert tudni akartam, hogy miként került neve az új Metropolitan opetervezéseben.

Noha az ő közreműködéséről kérdeztem, Ybl Miklós zsenialitását dicsérte. A magyar operaház felújítása során ismerkedett meg alaposabban munkásságával. Megbízásból különleges feladatokra szakosodott vállalata tanulmányozta a hajdani Sugár úti zenepalota terveit. (Szóba került: esetleg amerikai vállalatot is meghívnak a dalszínház felújítására.)

Régi dokumentumokból és a helyszíni szemlékből meglepve tapasztalta, hogy Ybl Miklós operaháza szinte mindent tudott, amit az egy századdal később épített új amerikai csodapalota. Ma sajnos már aligha tudnánk olyan világ- színvonalú létesítményekkel hozzájárulni az építészet fejlesztéséhez, mint például a Lincoln Center vagy a szakmai körökben Tojás néven ismert, 3 lábon álló bravúros technológiai építmény. (Valamennyi tervezésében részt vett Szappanos Andrew.)

Beszélgetőtársam határozott véleménye szerint idehaza is kitűnő tervezők, dolgoznak. Miért oly sok az építészeti visszásság? Miért kellett összedőléstől félteni kecskeméti, pécsi toronyházakat? Miért úgy építkezünk, ahogy?

Szappanos Endre a szigorú cél- tudatosságot hiányolja, a körülményeket hibáztatja. Hiányzik a mindenkit teljes erőkifejtésre késztető Ösztönzés. Megnézhetné rmagát új hazájában az a cég, amelyik az épület átadása után a bírósággal szeretné bizonyíttatni: anyaghiba, netán „rendellenes használat” miatt válnak hetek alatt használhatatlanná drága lakások ajtói, ablakai. Az építővállalat felelősséget érez az általa felhasznált anyagokén.

A mostanában egy hatalmas repülőtér további bővítésén, korszerűsítésén dolgozó munkacsoportban tevékenykedő hajdani polgártársunk akarva-akaratlanul újra és újra összehasonlítja a honi és amerikai tapasztalatait. Megőrizte kecskeméti realitásérzékét, tudja, hogy új hazája gazdagabb, fejlettebb. Nem a felhőkarcolókat, a csúcstechnológiát hiányolja, hanem ■— egyebek között — a nemtörődömséget bírálja. Szülővárosában — például — bárki prédálhat- ja a közterületet! Mivel a járda közlekedésre való, Amerikában elképzelhetetlen, hogy szíre-szóra engedélyezzék vagy eltűijék más célú felhasználását.

Ha nagyritkán — elkerülhetetlenül — igénybe kell vennie egy-egy járdaszakaszt, az építtető vagy a kivitelező egy perccel sem terpeszkedik tovább a feltétlenül szükségesnél a közterületen, mert bukszája bánja. Nálunk? Egy kutyaól renoválása ürügyén útszakaszokat zárnak le hatósági segédlettel.

Érződik hazalátogató barátunkon: értünk haragszik. Örül az új közintézményeknek, a kecskeméti kollégák színvonalas sikereinek, a műemlékvédelemnek. Tenne is egy-két jó ügyért. Számíthatnak rá a városszépítők —; ígéri —, ha valóban hozzáfognak gyűjteményeket is befogadó remélt székházuk építéséhez.

Viszontlátásra köszönéssel búcsúzunk.

Biztos vagyok abban, hogy Szappanos Andrew (Endre) neve az építkezést támogatók nevét örökítő márványtáblára is fölkerül, ha nem is Rockefeller, Ford és világhírű művészek társaságában.

Ezren és ézren betűzgetik a távoli országban a furcsa magyar nevet, de majd csak itt tudják, Jenő bácsi fia sohasem szakadt el a hazától, ha a körülmények az óceánon túlra is parancsolták.

Heltai Nándor

Apa gyermekével

(Fotó: Walter Péter)

Tasakos ivóvíz Békés megyében

Naponta 24 ezer liter tasakos ivóvízzel látják el Békés megye 14 települését az ivóvízminóség-javító program befejezéséig. Azokban a helységekben, ahol különösen magas az ivóvíz arzéntartalma, a terhes anyák és a betegek mellett 14 éves korig mindenkinek napi két liter tasakos vizet biztosítanak. Felvételünk a román nemzetiség lakta Méhkeréken készült az első szállítmány érkezésekor. Pethö János 14 unokájának viszi a tasakos vizet. (MTl-fotó)

Vissza I művészethez!

1970júniusában jegyezte naplójába Illyés Gyula A szépség imperializmusa címmel egyebek között az alábbiakat: „Elképzelhető — megengedhető inkább — virágzó költészet nélkül is egy-egy átmeneti kor. De költészet nélküli— tágítsunk: művészet nélküli—kultúráról nem tudunk. A civilizációk azáltal maradtak ránk — bennünket azáltal nevelnek, az emberiseget azáltal fejlesztik —, ami bennük művészi. Százszor meg kell hát gondolnunk, lehet-é átmeneti korszák is művészet nélkül."

Akkortájt — úgy mondták nekünk, úgy hittük — a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát éltük, folytonosan változó (távolabbra halasztott) határidőkkel, ravaszdi tagolásokkal (a szocializmus különféle szintjei szerint). Aztán kiderült, hogy amit szocializmus címén építettünk, az nem egyéb, mint a sztálini modell átvétele, ha 1956 után szelídebb, emberségesebb változatban is; nem sokra megyünk vele, modellt kell váltani. Ma a jogállamiság irányába mutat az átmenet, s jövő tavasszal, á szabad választások révén ennek politikai feltételei is végképp megteremtődnek.

De mi legyen a művészettel a mostani átmenet során ? Nemcsak a népnek, hanem a művészetnek is vissza (azaz inkább: meg) kell kapnia a jogait. Eddig, négy évtizeden keresztül a művészet ideológiai, politikai szerepvállalása kapott hangsúlyt: az úgynevezett elkötelezett művészet haladt a hivatalos megítélés élvonalában. A többi áramlat — amennyiben legalább a tűrés T-jét kivívta magának — csak olykor-olykor, a szövetségi politika égisze alatt, taktikai okokból részesült a politikai vezetéstől valamilyen elismerésben, hitelesítéséül a névsor első felének. A kultúra, s így a művészet — sőt, az egész élet — átpolitizálása volt a jellemző, még akkor is, ha — megintcsak 1956 után — a magánélet, a szórakozás stb. igényei is szóhoz jutottak.

Most meg valami furcsa „keszonbetegség’ érződik a magyar művészetben. Pedig nem kell már politizálnia a művésznek, bár még maga sem hiszi el olykor. Nem kell sem „a" párt, sem a rendszer mellett vagy ellene állást foglalni, tartalmas vagy tartalmatlan hűségnyilatkozatokat vagy ultimátumokat fogalmazni. A viszonyítás egyedül az Alkotmány (mely szinte minden ízében kicserélődött), a törvény. Semmi egyébhez nem kell igazodni. Nincs indoka ma már sem kormánypárti, sem ellenzéki művészetnek. Verseket nem helyeznek mikroszkóp alá betűismerő funkcionáriusok, hogy oda- s visszafelé olvasva rejtett jelentésüket kihámozzák, adott esetben lecsapva a bűnös üzengetőre, szilenciummal sújtva öt, egzisztenciájában fenyegetve. (Nagy Gáspár egy verse miatt annak idején betiltották a Tiszatáj című folyóiratot.) Nem vizsgálják többé filmgyári vetítéseken sem: valóban „szláv csókot" váltott-e a szereplő a harmincas évek Magyarországán játszódó filmben, avagy csak annak látszott; a bajusz s a félretartott, bús fej vplóban az első számú kultúrpolitikusra utal, avagy merő véletlenség?

Csakhogy nehéz megfelelni annak az új követelménynek, hogy — nincsenek követelmények. Mármint politikaiak és ideológiaiak. „Csak" jó legyen a műalkotás, semmi több! Az író végre szabadversre vagy akár szonettre cserélheti megnyilatkozása kereteit: titokban terjesztett, kézről kézre járó szamizdat folyóirat helyett új lapok tömegében juthat nyilvánossághoz.

Na de ez sem könnyű! Újra meg kell tanulni, hozzá kell szokni! Egyik fiatal (negyven alatti) filmtörténészünk egy szakmai megbeszélésen azzal a furcsa göndolattal rukkolt elő, hogy a cenzúra s az öncenzúra szemszögéből vizsgálja meg az utóbbi évtizedek magyar játékfilmjeit. Azokra a — szerinte — árulkodó jegyekre figyelne, amelyek a müvek anyagában önmagukat leplezik le — szóhasználat, dramaturgiai botlás, ilyen-olyan megalkuvás stb. Ehhez járulna még minden föllelhető dokumentum: hivatalos jegyzőkönyvek, forga- tókönyv-vákozatok, személyes vallomások, visszaemlékezések, és így tovább. Ám épp az utóbbi dokumentumok roppant hiányosak, alig-aligföllelhe- tők, s a hitelük, használhatóságuk is rendkívül kétséges. Az öncenzúra — az óvatoskodás, az uralkodó ideológiai széljárás kifigyelése — száz százalékos pontossággal egyébként is kimutathatatlan, a legőszintébb műhelygondolatokban is van, lehet a majdani nyilvánosságot „belekalkuláló" mozzanat. így hát a szakmai vita során a kollégák lebeszélték társukat a vállalkozásról, bár maga a téma roppant érdekes és időszerű. Hiszen kétségtelen, például épp a magyar filmművészet utóbbi évtizedei megérthetetlenek, ha a műveket s a valóságot, annak „kulisszák mögötti' tartományát nem kölcsönhatásukban szemléljük. Jancsónak annak idején „meg kellett esküdnie", hogy a Szegény- legények csakis a múlt század viszonyainak ábrázolása, nem pedig bármilyen totalitárius hatalom bírálata. Holott nyilvánvaló, hogy ez is, az is, miként minden igazán jelentős műálkotás. A múltról szólva a mának is üzen. Spiró György nagy sikerű regénye, Az Ikszek a múlt századi Lengyelországban játszódik, de az is nyilvánvaló, hogy a korabeli orosz—lengyel művészeti, társadalmi élet bemutatásával egyidejűleg egy birodalmi gondolkodásmód pompás szatírája egyszersmind, ekként pedig mai áthallásokkal. Kása Ferenc filmje, A másik ember még nem hivatkozhatott 195.6 októbere népfelkelésnek való minősítésére mint új közmegegyezésre, de a mű egészéből mégis ez derül ki. Nagy Imre hangját hallgatják a rádióból a szereplők az egyik jelenetben, anélkül, hogy a megszólaló kilétét a néző tudomására hozná a rendező. Számit arra, hogy úgyis tudja ezt, vagy ha nem, valaki megmagyarázza neki. A fegyverfogás megtagadásának II. világháborús és 1956-os példázata ebben a filmben a ma már lehetővé tett alternatív katonai szolgálat eszmei megalapozása. Könnyű elgondolni, hogy ha ennek a kétségkívül bátor, 1988 tavaszán bemutatott filmnek a rejtjelezésre fordított energiái csakis művészi célokat szolgálhattak volna, mennyivel kedvezőbb az eredmény.

Vissza tehát a művészethez! Még akkor is, ha van író, aki egyelőre nagyobb lehetőségeket érez magában a politikusi működéshez. Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a politikától, a tudomány által vizsgálandó kérdések terheitől, a publicisztikus megnyilatkozás kényszerétől megszabadított művészet tárlatokon, mozivásznon, képernyőn, kísérleti kamaraszínházban, könyvben, folyóiratban hallathassa szavát. S ha ez a beszéd egy darabig még „mutál", meg-megbicsaklik, legyen türelmünk hozzá. Ugyan- úgy, mint a frissen, fiatalon, ön- és hivatali cenzúrától megnyomoritatlanul berobbanok iránt.

Kőháti Zsolt

HERCEG ÁRPÁD:

Lesznek majd boldog és zsúfolt napok*

~W~ fan egy időpont az életem- I / ben, amiről nem tehetek, • a f viszont működéseimet f ' alapvetően meghatározó,

amíg működök. Azon a szeptemberi napon megfogantam, ahogy illik, és meg is születtem kilenc hónapra rá, ahogy illik. Születésemtől fogva Sára vagyok, amiben nincs semmi célzatosság, viszont tetten érhető az a komikus sietség, amivel az ember igyekszik megnevezni legújabb tárgyait. Földi éjiemben sokféleképpen nevezhető vagyok, és leszek, köszönhetően annak a próbálkozásnak, hogy a körülöttem forgolódó emberek igyekeznek megfelelni elvárásaimnak, ami nem mindig sikerül. Ezek a címkék az évek során feledésbe is merülnek, csak egy-egy családi anekdotában jövök elő úgy, mint Gaborgya Sára, Gábriel, Gabika, Gyo- gyika, Kispisis, Húgyos Banya. Kitartó tiltakozásom eredményeképp azonban végül megmaradok annak, aki vagyok, és én leggyakrabban Sára vagyok, a Nevetős, apa egyvonalas rajzai is leggyakrabban ilyennek örökítenek meg.

Nem sokkal azután, hogy megszülettem, és családunkból átmenetileg kivált Kisrakás és Nagyrakás, akikről majd még beszélek, apa gondolt egyet, és közölte velünk, hogy egyszer s mindenkorra vegyük tudomásul, most pedig dinasztiát alapít, mert elege van már abból, hogy agyalágyultak dirigálják a világot, amit én egy darabig még nem

nagyon értek, de annyit már most megmondhatok, hogy igy van. A dinasztikus gondolat végigkíséri egész neveltetésemet, és ennek ki lesz téve az utánam jövő nemzedék is, aki egyelőre az orránál se lát tovább, amit nem csodálok, mert mindig ott tornyosodik előtte anya cicije.

Szó ami szó, nem egy rossz gondolat, ami apa fejéből kipattant, csak a szükségletekhez képest ritka. Es amikor majd én is megértem a lényeget, fölöttébb tetszeni fog, és tovább Jogom tökéletesíteni merész vállalkozásunkat számos gyermekemben, akik kevés kivétellel ugyancsak továbbadják majd apróléke 'an kimunkált tudományukat, s apa egyik ükunokája, kit szándékunk szerint Lackónak fognak nevezni, el is jut a csúcsra. Innét kezdve aztán minden hanyatlás, előbb lassú, gondos paravánok mögött zajló, majd eszeveszett zuhanás vissza a ,szeletekhez, egészen odáig, ahol valamikor apa is őrölte a Semmit. Lackó bukását és megtisztulását apa természetszerűleg nem éri meg, de semmi kétsége nem marad affelöl, hogy bizonyos szempontból Lackó végkifejlete Lackó legboldogabb korszaka lesz, mert naponta megmérettetik, és nem találtatik könnyűnek, amiképpen ezt apa is elmondhatta magáról a Semmi idejében, amikor lelki szemei megkezdték működésüket. De apa miatt ne aggódjatok, meri ő már most gondolt arra, (.

hogy bármi is történik velünk, valamelyik Lackó-alámenő majd újra kezdi, hiszen mi abból a konok fajtából valók voltunk és leszünk egytől egyig, amelyikből apa is vétetett.

Anyám is van, ami egy félmondatomból tán sejthető. O mit sem sejt még a dinasztia igazi lényegéről, de egyszer majd elmondom neki, amivel nem azt állítom, hogy most nem érdekelné a dolog, csak ö nagyon el vanfoglalva magával megint, amilyen egy anya tud lenni, ha sikerül szert tennie egy gyerekre, akik most már ketten vagyunk. Anya lassabban lát,előre, viszont kitartóbban, és az évek során eljutott addig, hogy mindegy, csak gyerek legyen, pátyolgat- ható, lehetőleg ne kopoltyúval lélegezzen, és ne brekegjen, bár arra is el volt szánva, hogy szükség esetén megtanul brekegni, ami persze közös megegyezés lett apával, amint szóba jöttem. Az első menetben így lettem én, amikor pedig anya már majdnem lemondott az anyai

örömökről, mert abba a korba érkezett, mely korban egy nő már nem gyerek, és minden igyekezete ellenére annak előtte nem találkozott apával, ami törvényszerű, és meg volt győződve róla, hogy a hiba őbenne van, tudniillik anyában. És akkor szokás szerint jött apa, amiről majd még beszélek, hogy mért szokás szerint, és valóban, nem sok időnek kellett eltelnie addig a szeptemberig, amiről én nem tehetek, viszont anyának testhez álló foglalatossága lettem.

Májusig, a következő esztendő tavaszáig aztán nagyon sok idő telt el, mert lassan telt, nagyon lassan az a kilenc hónap. Anya annak rendje s módja szerint pocakosodon, apa meg, akinek soha életében nem volt pocakja, és nem is lesz, ezt megígérhetem, szóval apa meg egyre csak összement, bizisten csak a lábmérete maradt változatlan, ami nem nagy, de apának volt már néhány nehéz szülése, amikről majd még beszélek. De aztán hogy nem lettem béka, sőt, Sára

lettem, apa nem töpörödött tovább, és bár méreteiben nem, de szellemében szép lassan visszanyerte a régi formáját, amihez nem kellett már annyi sör. És anya megtáltosodott, és apa meg sosem tiltakozott, ha gyerekről volt szó, így még egyéves se lettem, amikor megszaporodtunk, és kezdődött megint elölről rendesen a kilenc hónap. Ezt a pocakot már liberálisabban kezeltük, mint amikor én voltam még csak pocak, mert úgy gondoltuk, hogy ha nem sikerül, akkor is marad egy, aki én leszek. Arra nem gondoltunk, hogy béka is lehet az utánam jövő nemzedék kései képviselője, igy aztán nem is lett az. Nevet is kapott már jó előre, amilyenek a hagyományok mifelénk, de ez a név egykettőre feledésbe is merült, mert a fickó már anya pocakjában Pocak volt a számunkra, és meg is marad annak, amilyen egy zabagép.

Apa ágán Pocak lett a negyedik eleven hajtás a sorban, s a magunk módján megmaradunk neki, úgy ahogy azt majd elmesélem. Anya ágán ketten leszünk Pocakkal, ami nem kishitűségből fakad, csupán abból az előre megfontolt lemondásból, hogy öreg fejjel inkább unokákkal foglalatoskodjék az ember, ám ennek ellenére családmodellünkbe majd belepottyan még egy pulya, akit apa talál az utcán és felveszi. Felveszi és hazahozza. Kisrakás és Nagyrakás az évek során hol van, hol nincs, mert kívül esnek apa befolyási övezetén, és van nekik saját anyájuk, amilyen az élet, de amikor eljönnek hozzánk, az nagy hangzavar, ami persze semmi ahhoz képest, amikor majd én is megtanulok visszabeszélni, Pocakról nem is beszélve. Most éppen egy olyan periódusban vagyunk, amikor Kisrakásnak és Nagyrakásnak elege van belőlünk, amifigyelemre méltó előrelépés a korukhoz képest, és bár apa szemmel nem láthatóan fájlalja, ám mindenképpen értékeli, hogy minden valószínűség szerint a nevezettek saját útjukat járják. S ha így van, akkor nem sokáig lesz igy, mert hamarosan mindegyiket kiválasztja egy-egy lány. és elvezetik őket apához, ami izgalmas találkozás lesz. Kár. hogy én éppen nem teszek jelen, mert akkor már nekem is keményen udvarolnak, és a legjobb úton leszek afféle, hogy női ágon örökítsem a dinasztia egyik oldalágát. Majd boldog és zsúfolt napokat töltünk együtt, amitől mindannyian odaleszünk. Pocakot kivéve, aki fittyül az egészre, de ő ekkor már az egész világra fütyül, igy aztán sokra viszi majd a Való Életben."

* Az MTI-Press 1989. évi tárcapálvázai till III. díjas alkotása