Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-09 / 7. szám
1990. január 9. • PETŐFI NÉPE • 5 Az inflációtól ments meg uram, műiket! Közkézen forogtak, majd a hivatalos híradásokba is bekerültek a különféle listák a várható drasztikus áremelésekről. A hús és,a tej, illetve az ezekből készülő termékek döbbenetes drágulását immár tényként kell tudomásul vennünk. Méghozzá úgy, hogy fogalmunk sipcs róla, vajon a bérek emelése követí-e majd az árakét? Ami pedig 4z ügyben a legnehezebben megemészthető: egyáltalán nem biztos, hogy jó, ha követi. Mielőtt az olvasó meglincselés céljából keresné a szerzőt, kérem hallgattassák - azaz olvastassék - végig. Az árak felszabadítása A januári inflációs hullámnak története van. 1 Szeptemberben a TOT és a MÉM képviselői kér- ték-követelték a kormány vezetőitől az élelmiszer- árak teljes felszabadítását. Arra hivatkozva kérték ezt, hogy az élelmiszerárak nem piaci árak, hanem szociálpolitikai szempontokat érvényesítenek, s így a termelőknek nem nyújtanak fedezetet sem a kellő jövedelmezőségre, sem pedig tevékenységük & az élelmiszer-termelés - fejlesztésére. A kormány vezetői igent mondtak, hiszen a gazdaságpolitikát és a szociálpolitikáit - amit a múlt rendszer vétkesen összemosott - valóban külön kell választani. A megélhetésről nem mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszerárakkal, hanem a piaci árak mellett Önálló és erős szociálpolitikával kell gondoskodni. Igent mondott az Országos Árhivatal is - de csak elvben értett egyet. Elnöke hangoztatta: az árakat valóban fel kell szabadítani, ám nem minden előkészület nélkül, nem vaktában. Ahhoz ugyanis, hogy a termelők sok évtizedes sérelmeiket mintegy visszamenőlegesen is orvosolva, most ne diktálhassanak irreálisán magas | árakat, a féken- taytás bizonyos eszközeire van, szükség. Ilyen esz,-,, köz lehet mindenekelőtt jelentős árukészletek állami tartalékolása, ami - szükség esetén - módot nyújt a piaci beavatkozásra. Pontosabban arra, hogy ha a termelők irreális árakat diktálnak, akkor az állam olyan mennyiségű árut dobhasson piacra, amennyi enyhe túlkínálatot teremt, vagyis piaci korlátot állít a féktelen áremelés elé. Azt is szükségesnek látta az árhivatal élnöke, hogy másként szabályozzák a termelők exportérdekeltségét. A jelenlegi erős érdekeltség ugyanis szintén akadályozhatja annak az enyhe túlkínálatnak a fenntartását, ami az infláció fékezéséhez nélkülözhetetlen. Szükségesnek tartotta továbbá olyan információs rendszer kiépülését, amely á kormány számára lehetővé teszi a készletek alakulásának napi ismer rétét. Bár a kormány vezetői ezzel is egyetértettek, s felszólították a MÉM és a Kereskedelmi Minisztérium irányítóit a piacstabilizáló intézkedések meghozatalára, azok a felszólításnak egyelőre nem tettek eleget. Ezért decemberben az árhivatal elnöke kijelentette: a várható történésekért nem vállal felelősséget, nem hajlandó elrendelni az élelmiszer- árak felszabadítását A kormány válaszként a MÉM-re ruházta át az árhatósági funkciót, ami ebben az esetben annyit , tesz, hogy a MÉM elrendelheti az élelmiszerárak felszabadítását. Esély a vágtató infláció megelőzésére És a MÉM elrendelte, a felszabadítás megtörtént. Több történt, mint az említett közkézen forgó listának a valósággá válása. Több, mert ha a hús, a tej és a kenyér drasztikusan drágul, akkor a mindenki által megvásárolandó termékek többlet- költségét kivétel nélkül mindenki igyekszik továbbhárítani. S ha ez mindenkinek sikerül - így a bérből élőknek is, lévén a bérszabályozás szintén liberalizált - akkor bekövetkezhet az, amitől tartani kell, és aminek nem lenne szabad bekövetkeznie: elszabadul az infláció, és ellenőrizhetetlenné, irányíthatatlanná válik. A vágtató infláció - ha ne adj’ Isten bekövetkezne -■ kíméletlenül sújtja a lakosságot. Állandó nyugtalansághoz vezet, hiszen az emberek zsebében már nemcsak a nehezen összekuporgatott megtakarítások olvadnak szét, hanem az előző héten, esetleg napon felvett bérek is. Másfelől: ha nem sikerül gátat szabni a folyamatnak, akkor megszűnik a racionális gazdasági kalkuláció lehetősége is, A gazdálkodókat többé nem orientálják az árak, mert minden árváltozás hatását elmossa az árszínvonal általános és gyors emelkedése. Az ilyen gyorsuló infláció - ha bekövetkezik - aláássa a piacgazdaság természetes szelekcióját: a hatékony és a nem hatékony termelés egyaránt igazolódni látszik. Aki árat akar emelni, annak nem kell bevallani, ha netán rossz munkát végzett, elég arra hivatkoznia, hogy költségei folyamatosan emelkednek. Az infláció ilyen felgyorsulását kívánta megakadályozni az árhivatal - eddig eredménytelenül. Ha a kormány nem teremti meg azokat a beavatkozási lehetőségeket, amelyek lassíthatják a drágulást, akkor csupán egyetlen kiskapu maradhat nyitva: a fizetőképes kereslet féken tartása. Amennyiben az irreális árakat csak nagyon kevesek képesek megfizetni, akkor a termelők rákényszerülnek az árak lassabb emelésére, illetve az , árak * csökkentésére. Bármilyen fájdalmas is tehát, : de tény: há a bérek nem követik azonnal az árakat. • Csák ákkóí marad esély áz infláció elszabadulásának megelőzésére. Noha ez súlyos megpróbáltatást jelentene a lakosság számára, mégis alighanem kisebbet és rövidebb ideig tartót, mint a vágtató infláció, amely végképp elolvasztja a családok minden megtakarítását és feldúlja, összezilálja a gazdaság egészét. Még reménykedhetünk... Ez a veszély természetesen csak akkor fenyegeti az országot, ha a kormány nem teremti meg a 1 beavatkozás említett, az árhivatal által javasolt garanciamechanizmusát. Még reménykedhetünk benne, hogy megteremti. Magyarország egyszer, 1946-ban, már beírta magát a rekordok könyvébe a világtörténelem leg- súlyősabb inflációjával. Akkor viszonylag hamar véget lehetett vetni a pusztító folyamatnak, mert erős, a nép bizalmát bíró kormány volt hatalmon, amely - árutartalékok képzésével, a belső piac Valamelyes stabilizálásává® megteremthette, és mégis teremtette a jó pénzt,4 forintot. Most nem szilárd a hatalom, labilis a politikai helyzet, megosztott és bizalmatlan a társadalom. Vajon lesz-e f erő,- amely képes kemény kézzel véget vetni az inflációnak, ha - meggondolatlan lépések következtében - netán válóban elszabadul? (MTI-Press) Gál Zsuzsa folyik). Egy ilyen intézmény fenntartása természetesen jóval többe kerül, mint más iskoláké, hiszen a tanulók rengeteg anyagot használnak. Munkáik nagy része — főleg szőnyegek, terí- tők és restaurált stílbútorok, illetve új bútorkiegészitők — olyanok, amiket az ember szívesen megvásárolna, bevinne a lakásába. Az iskola azonban nem adhatja el ezeket az alkotásokat, hiszen az állam tulajdonát képezik. Rendben van, a tulajdonjog vitathatatlan. De mit csinál az állam a „tulajdonával’’? Semmit. A tanulók munkáit az iskola archívumában őrzik —, s gondolom, időnként kiselejtezik. Vagy raktárt bővítenék? A tarnówi képzőművészeti gimnázium egyébként nagyon szeretné felvenni a kapcsolatot a szegedi képzőművészeti középiskolával, tapasztalatcsere céljából. Mi lesz, ha az emberek felocsúdnak? A Térni című lapnál az átlagos jövedelem 200 ezer zloty. Három egyszerű pulóvert vehet rajta a kolléga ... A fizikai munkáknak is csak egyike- másika jólfizetett: a többihez viszonyítva, de nem az árakhoz képest. Egyre több embernek már fűtésre sincs pénzé Lengyelországban. Mégis: januártól még keményebb világ köszönt rájuk: az árakat (átlagosan) hatszorosára emelik. (Egy kiló cukor megközelítően 30 ezer zlotyba fog kerülni.) A kormány így akarja tönkretenni a gyenge vállalatokat, a túlélőket pedig árra kényszeríteni, hogy nyugati minőségű terméket gyártsanak, magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak. S valóban rákényszerülnek, ha élni akarnak: a tőkés import áru ugyanis Lengyelországbán' ol- csóbb lesz, vagy legalábbis nem drágább a hazainál. (így akarják a pénzüket is „megkeményíteni”.) Az egyéni gazdálkodókra, azaz a mezőgazdasági termelőkre olyan magas adót vetnek ki, hogy valószínűleg feladják tevékenységüket. Teszi ezt az ország vezetése a célból, hogy a parasztok összefogjanak és termelő közösségeket, szövetkezeteket alakítsanak. (!!!) Ugyanis abban látják a gazdasági bajokból való kpvezető utat, ha amerikai mintára közepes méretű vállalkozásokra szerveződik az ország gazdasága. Mindebből következik, hogy 1990- ben tömeges munkanélküliségre kell számítani Lengyelországban. Egy amerikai újságírónő megkérdezte a lengyelektől: tudják-e, hogy mi vár rájuk az új esztendőben? Tisztában vannak vele — válaszolták. És mi a véleményük róla? Hát, nem örülnek neki, de ha ez kell a kilábaláshoz, vállalják. Úgyis csak hat hónapig tart (számítások szerint). Na jó, jo, de ilyen körülmények között mi lesz velük, hogyan fogják fenntartani magukat? Maid az állam (meg)segíti őket — mondtak a lengyelek, mert ehhez szoktak hozzá az elmúlt évtizedekben. Pedig a kormány nem titkolja,.hogy ezúttal nem tudja kompenzálni azt, amit elvesz! Az emberek többsége mégsem hiszi el, vagy egyszerűen nem látja át, nem fogja fel a következményeket. Már csak azért sem, mert ez a kormány az ő kormányuk: az össznépi akarattal hatalomra juttatott Szolidaritásé... A kormány tudja, mit kockáztat, de nem válogathat: a Valutaalap kemény feltételeket szab. S ha ennek nem felelnek meg, az ország fizetésképtelenné válik: akkor pedig biztos, hogy nincs kiút a mélységes mély válságból. Akik mindezt átlátják, most szinte lélegzetvisszafojtva figyelne^. i,.’1. , Semmelweis egykori szülőházában • Az anyák megmentő- jének hamvai 1964 óta egykori szülőházának udvari falában nyugszanak. Az előtte álló szobor Borsos Miklós alkotása: az Anyaság. • A legrégebbi orvosi vonatkozású hazai lelet a honfoglalás korából származik: egy 30 év körüli férfi koponyája. Érdekessége, hogy a sérülés miatt keletkezett nyílást ezüstlemezekkel fedték be. Ma már tudjuk: jeles hadvezérek és kiemelkedő államférfiak egészségi állapota nem csak cselekedetéire szolgál magyarázattal, de a történelem alakulását is befolyásolta. Elég Néró császár vagy ^Napóleon betegségére gondolni. Ugyanakkor népek sorsát, csaták kimenetelét döntötte el az aktuális egészség- ügyi helyzet. Az 1870-es német—francia háborúban például 'francia oldalon' a himlőjárvány áldozatainak száma nagyobb volt, mint a sebesülteké. Érthető hát, hogy az emberiség történetét végigkíséri a betegségektől való félelem. Az ösztönös élni akarás mellett a kényszer és a tapasztalat segített abban, hogy az ember gyógyítással kísérelje meg helyreállítani egészségét. Esetenként vallási babonákkal, misztikus szertartásokkal. Elsősorban a természeti népekre jellemző az effajta gyógyítás. A különféle természeti erők segítségével végzett primitív orvoslástól hosszú út vezetett a mai, hippokratészi alapokon nyugvó orvostudomány létrejöttéig. E fejlődést követi nyomon—s a gyógyítás múltjának jelentősebb állomásait mutatja be — a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállítása. Már a századforduló utáni években volt orvostörténeti múzeum Pesten. Egészen a második világháború utolsó évéig működött a Szentkirályi utcában. Alapítása a Pesti Királyi Orvosegyesület érdeme. Ám az orvosegyesuletet 1947-ben feloszlatták, s ezzel egyidejűleg a múzeum is megszűnt. Értékes, gazdag gyűjteménye az épület pincéjébe került. Öreg gyűjtők elbeszélése szerint a házmester 20 forint borravaló fejében este 6 után bárkit leengedett a pincébe, az illető azt vihetett el, amit akart. ^ A végeredmény: az értékes anyag nagy részét széthordták. „A gyilkolásnak meg kell szűnnie, és hogy megszűnjék, őrszemen fogok állni, és aki veszélyes tanokat merészel hirdetni a gyermekágyi láznál, erélyes ellenfélre fog majd bennem találni” |— az elszánt kijelentés az anyák megmentőjé- től, Semmelweis Ignáctól származik. A legnagyobb magyar orvos egykori szülőháza ad otthont 1962 óta a róla elnevezett orvostörténeti múzeumnak. A budai Várhegy déli lábánál, az Apród utca 1—3. alatt copf stílusú műemlék- épület áll. Falán egyszerű márványtábla hirdeti: Semmelweis Ignác szülőháza, és — 1964 óta—hamvainak nyughelye. A múzeum kiállításán igazi ritkaságok is láthatók. Ilyen a legrégebbi orvosi vonatkozású hazai emlék a honfoglalás korából. A felső-tiszavidéki Rét- közberencsben találták meg annak a harminc év körüli férfinek a koponyáját, amelyen a sérülés miatt keletkezett nyílást ezüstlemezekkel fedték be. A beteg nemcsak átvészelte a műtétet, de élete is meghosszabbodott ennek köszönhetően. A múzeum féltve őrzött anatómiai anyagának legszebb darabja az az életnagyságú női viaszfigura, amelyet a magyar orvosi oktatás színvonalát emelendő, II. József ajándékozott 1789-ben a pesti orvosi egyetemnek. A fekvő női akt feltárt mell- és hasürege látni engedi a belső szerveket, idegeket és ereket is. Láthatók Czermak János 1858-ban szerkesztett gégetükrei is. A cseh származásúprofesszor 1858 és 1861 közötta pesti egyetem élettani tanszékét vezette. Érdeklődése és kíváncsisága ösztönözte arra, hogy kutassa, hogyan lehet mesterséges fénnyel megvilágítani a gége- űrt. Megszerkesztett eszközei egy új szaktudomány fejlődését indították el, a fül-, orr- és gégegyógyászatot. Magyar technikai érdekesség az 1905-ben készített Hüttl—Fischer-féle gyomorvarró gép, amely forradalmasította a sebészetet. Akkoriban ugyanis a belső részek összevarrása jelentette a műtét legnehezebb feladatát. Ezen segített a Singer varrógép mintájára szerkesztett eszköz,.amely 36 öltést tudott ejteni. A magyar konstrukció kiállta az idő próbáját: a sebészek napjainkban is ezen az elven működő eszközt használnak. Találmányukat szabadalmaztatták, sajnos, csak Európában. 1910-ben aztán Amerikában hasonló találmány született, alkotója világszabadalmat kért rá. Mindkét eszközt használják ma is, ám a vita, hogy melyik született meg előbb, olyan, mint a tyuk—tojás dilemmája. Gyerkó Katalin .1 ANCSÓ-KORSZ.AK KECSKEMÉTEN (6.) Majd „megszondázzák” a közönséget A közönségkapcsolatok folyamatos fenntartását — a bérletezés helyett — a pártoló tagság megszervezése révén képzelte biztosíthatónak az igazgatóság. Az evvel kapcsolatos felhívás azonban szinte teljesen hatástalan maradt: több ezer elveszített bérlő helyett nyert a színház néhány száz pártoló tagot. Az érdektelenség magyarázata ismétcsak a vezetők fővárosi horizontú gondolkodásában keresendő: évi háromszáz forint ellenében olyan előnyöket kívántak nyújtani pártolótagjaiknak, amelyek egy népszerű budapesti színház esetében vonzónak tűnhettek volna fel a nézők számára, ám Kecskeméten ugyanezek különösebb akadályok nélkül elérhetőnek számítanak: a próbalátogatás lehetőségének biztosítása, az ankétok ígért szervezése, az ingyenes főprőbabelépő, a jegy váltási előjog keveseket csábított a tagsági díj megfizetésére. Nem csoda hát, hogy Gyurkó László: Az egész élet című darabjának ankétján, egy előadás után olyan kevesen és olyan heterogén összetételben gyűltek össze a pártoló tagok, hogy a szerző jobbnak látta javasolni: beszélgetés helyett fogyasszanak el inkább néhány üveg vörösbort. A pártoló tagsági rendszer és a bérletcsökkentési intézkedés csődjének persze van ennél ékesebb bizonyítéka is: az, hogy évad közben(l) — a bérletek számát hatról tizenegyre kellett emelni. Am Gyurkát mindezen tanulságok sem tántorították el eredeti elképzelésétől: a jövő évadra meghirdette áz abszolút bérletmentességet. Műsorpolitika Jancsóék több megnyilatkozásából kiderült: a műsorterv összeállítását nem kívánják a vaksorsra bízni: szociológusokat szándékoznak meghívni a megyébe, akik majd „megszondázzák" a közönséget, s megmondják, milyen darabokra van igény. A szociológusok sajnos nem érkeztek meg, és ez a szervezési részleg dolgozóit kétszeresen nehéz helyzetbe hozta: először akkor kerültek veszélybe, amikor elérkezvén a bérlethirdetés ideje, kiderült, hogy nincs érvényes műsorterv (a vezetők nyilván a szo- . ciológusok érkezését várták), másodszor pedig akkor szorult el a torkuk, amikor a műsorterv — immár szociológusok közreműködése nélkül — mégiscsak elkészült. Ebből ugyanis kiderült, i hogy három fővárosi művésznek fogalma sincs egy vidéki város lakosságának érdeklődés szerinti összetételéről, sem arról, hogy százezer lakosból körülbelül hány fő tehető színházlátogatóvá, valamint arról sem, hogy ez a színházlátogató réteg évi hány előadással terhelhető. Qlyan műsortervet állítottak össze, amely mind tartalmi, mind szerkezeti vonatkozásban eltért a kecskeméti igényektől és lehetőségektől. Az évad tehát — közönségszervezői nézőpontból — eleve kilátástalannak ígérkezett. Nagyot bukott A falu rossza A műsorterv készítői a darabok válogatásakor két, egymástól élesen elkülönülő műsorpolitikai aránytévesztést követtek el: a művészeti vezetés egyik szárnya alábecsülje, a másik túlértékelte a nézők befogadóképességét. Az alá- becsülés jelei felfedezhetők már a Javaslat egy színházról című dolgozat soraiban is: „Az előadások ne csak mondanivalójukban, eszközeikben is legyenek populárisak. Az értelmi befogadást érzelmi hatásokkal kell elősegíteni: a színpadon a beszéddel egyenértékű szerepet kell biztosítani a látványnak, a mozgásnak, a zenének, mindannak az eszköznek, amely ősibb, elementárisabb, s ezért a legszélesebb közönségrétegnek is érthetőbb, mint az elvont gondolat, a puszta dialógus ..." Az emberi érzékelés-észlelés fejlődéstörténetében a felfogóképességnek ezt a fokát a primitív népek jellemzőjeként szokta említeni a szakirodalom. Talán érdemes lett volna az idézett tanulmány szerzőjének feltételeznie, hogy Kecskemét színházlátogató lakói túljutottak már az egyedfejlődés e szintjén, s e feltételezésből kiindulva meg lehetett volna kockáztatni, hogy . felcsempésszék a nagyszínház színpadára a világirodalom egy-két remekét, mondjuk éppen a legnépszínhá- zibbnak megálmodott, s a legnagyobbat bukott A falu rossza, vagy a szakmailag legsikertelenebb Tíz kicsi néger helyett. A színházban működő műsorpolitikusok másik csoportjának vélekedése sem volt kevésbé irreális, amikor olyan szélesnek képzélték a város és á megye absztrakt gondolkodáshoz szokott közönségrétegét, hogy a Királyi vadászattól hatvanas, a Don Cristobal-komédi- ásditól pedig háromszázas játszási szériát reméltek. Kellemetlenebb meglepetés ez utóbbiakat érte, hiszen az ő tévedésük :— szemben a tömegkultúra ideológusaiéval — dokumentálhatóan beigazolódott: a szőkébb, értelmiségi réteg érdeklődésére számot tartható produkciók előadásszáma közül egyik sem haladta meg a vidéken szokásos átlagot, sőt, a többségé alatta is maradt annak. Az évad produkcióinak tartalmi vizsgálatai alapján (erről később részletesebben esik szó)) általában megállapítható, hogy a szélesebb közönségréteg kevesebbet kapott annál, amennyit befogadni képes lett volna, a szőkébb csoport pedig sokszorta többet. Ez természetesen nemcsak tartalmi probléma, hanem — legalább ilyen mértékben — műsorszerkezeti hiba is. Gondoktól terhes drámák A kecskeméti színház „megújitói" fontosnak tartották, hogy szakítsanak a régi vezetés által bevezetett műsorszerkezettel. Az előző évadban a színház a főépületben hét bemutatót'tartott, a Kelemen László Kamaraszínházban kettőt. A nagyszínházban a következő darabokat láthatta a közönség: Katona József: Bánk bán. Vörösmarty—Görgey: Han- dabasa, Lakodalmak címmel Csehov, Majakovszkij és Ilf—Petrov egyfelvo- násosai, Brandon—Aldobólyi: Charles nénje, Páskándi: Vendégség, Shakespeare: Szentivánéji álom, Szigligeti: Li- liomfi. A címekből kitetszik a műsor-' tervben képviselt műfajok aránya: szerepelt két gondoktól terhes dráma, két klasszikus középfajú mű, két klasszikus vígjáték és egy, ugyancsak klasszikusnak tekinthető zenés vígjáték. A hétből négy magyar szerzi) műve. A Gyurkóék által jegyzett évadban a Bánk bánhoz és a Vendégségéhez hasonló gondolati súlyú darab bemutatására nem került sor. Történelmi ismeretieket és szellemi erőfeszítéseket igénylőnek mondható a Királyi vadászat, valamint a bibliai alapismereteket is feltételező Jézus Krisztus, az Embernek fia című illusztráció. A négy produkciót összehasonlítva érzékelhetjük, hogy az új vezetés a közönség vélt érdekében minőségi áldozatot hozott: a Bánk bán helyén szerepeltetett Királyi vadászat szellemi terjedelmében, a Vendégség szerkezeti megfelelője, a Jézus Krisztus... a megvalósítás mélységében marad alul. Úgy tetszik azonban, hogy az eredmény nem érte meg az áldozatot. A Királyi vadászatot a három fővárosi vendégszereplő közreműködése ellenére kevesebben tekintették meg, mint a Bánk bánt, a másik két mű nézettsége pedig közel azonos. Balogh Tibor (Folytatjuk)
