Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-29 / 24. szám

1990. január 29. • PETŐFI NÉPE • 5 FOLYTATÓDNAK AZ ALATTOMOS IPARI ÁREMELÉSEK Agrárlehetőségek az EGK országaiban Tájékoztató kamarai tagoknak é A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Kamara meghívására a napok­ban Kecskeméten előadást tartott Rednágel Je­nő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes. A Közös Piac és a magyar kormány között múlt év őszétől konzultációs és egyezte­tő tárgyalások folynak az agrártermékek érté­kesítéséről. A magyar delegációt Rednágel Jenő vezeti, aki így első kézből tudta tájékoztatni a megyei agrárkamara tagjait a tárgyalások hely­zetéről, az eddigi megállapodásokról, valamint azokról a témákról, amelyeket az elkövetkezen­dő hetekben vitatnak meg. Az EGK és hazánk között létrejött megálla­podás szerint a kereskedelmet a kölcsönös elő­nyök alapján — s nem egyoldalúan a magyarok érdeke szerint — kell továbbfejleszteni. Ez is valami, noha kevesebb annál, amire korábban számítottunk, viszont a politikai változások, a demokratizálódás a brüsszeli központot rugal­masabb tárgyalásokra készteti. Az első ered­mény, hogy néhány terméknél — mint például kacsa, és liba, kolbászfélék, torma — hetven százalékos lefölözési kedvezményt kaptunk. A magyar delegáció az újabb tárgyalási fordu­lón elérte, hogy a libamájexport teljes vámked­vezményben részesül, és még további termékek­nél csökkentették a lefölözést, illetve a vám mértékét. Erre az esztendőre a zöldség- és gyü­mölcsexport is vámkedvezményben részesül. A számítások szerint az idén mintegy 7-8 millió dollár többletbevételt jelent az említett kedvezménysor az ágazatnak, ami (ha a több mint másfél milliárd dolláros évi exporthoz ha­sonlítunk) elenyészően csekély, mondhatni jel­zés értékű. A miniszterhelyettes a soron következő tár­gyalási témák közül kiemelte a vágómarhaex­port ügyét. Az EGK-országok száz, százalékos lefölözése miatt a marhahús tonnáját még ezer dollárért sem tudnánk jelenleg értékesíteni, ezért nincs ebből export. A lefölözés jelentős csökkenése a különleges árunak minősített ma­gyar tarka értékesítésével érhető el, ami az ága­zat jövedelmezőségére is kedvező hatású lesz. A juhexportban a rögzített mennyiség betartása esetén a vám eltörlésére számíthatunk, míg a sertésértékesítést a lefölözés csökkentésével se­gíti elő az EGK, melynek egyébként hazánk a legnagyobb szállítója. A Közös Piac szakemberei tájékozódtak a magyar agrártermelésről és megállapították,, hogy a költségeket illetően versenyképesek va­gyunk, olyannyira, hogy tömegtermék fogadá­sára nem számíthatunk, továbbra is csak vá­lasztékbővítő jelleggel exportálhatunk. A nyu­gat-európai országok belső támogatási rend­szerrel védik termelőiket, s nem ritka a 40-60 százalékos ártámogatás, hogy fenntartsák a ter­melést és a belső fogyasztói árat, amely maga­sabb a világpiaci áraknál. Ennek megváltozta­tására 8-10 évig nem lehet számítani, mivel az EGK csak ilyen távlatban szándékozik belső termelői támogatásait megszüntetni. Rednágel Jenő beszélt a hazai kereskedelem­politikai intézkedésekről, az export-import to­vábbi liberalizálásáról. Bejelentette, hogy a na­pokban vágómarhaexportra nyolc, sertésérté­kesítésre négy cég kapott exportengedélyt. Az ágazat jövedelmezőségi pozíciójának javulását ájf~ a mostani áremeléseket figyelembe véve is — csekélynek mondotta, s megjegyezte, hogy folyamatos és alattomos ipari áremelések töf- ténnek napjainkban. Például a Tiszai Vegyi Kombinát duplájára emelte a tej csomagolásá­hoz használatos fólia árát, noha ezt nem verték nagydobra és csak a tejüzemeknek okoz gon­dot, illetve jövedelemcsökkenést. Fontosnak mondotta a termelők és felvásárlók ármegegye­zését valamennyi élelmiszert illetően, és az ön- korlátozást is, mert szerinte a fogyasztói árak már nem emelhetők. " qs j_ KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁS Képes kárpitok a 19—20. századból Vitézek voltak és lesznek? Úgy élek, mint itthon a hatezer forintos nyugdíjas 1990. január 19. Budapest patinás, elegáns éttermében, a Hungáriában ko­ra délutáni, csendes a forgalom. Egy- szercsak új vendégek érkeznek, s egycsa- pásra megváltozik a légkör. A bent ülők meglepetve ismerik fel az érkezők kö­zött Magyarország magas rangú vendé­gét, Francois Mitterand-t. Kíváncsi te­kintetek követik, miközben kíséretével a különterem felé vonul. Hirtelen egy jólszituált idős úr áll fel az asztalától, összecsapja a bokáját és meghajol. Francois Mitterrand visszabiccent. A katonásan tisztelgő úr nyugatné­met állampolgár, a neve vitéz Kubinyi Tibor. Nem sokkal később megérkez­nek, akiket várt, egy hölgy és egy úr. — Tudjátok-e, hogy itt most nem ti vagytok a legfontosabb személyek? — fordul hozzájuk és elmondja nekik, mi történt az előbb. Megpróbálja rávenni ismerőseit: ha Mitterrand úr ismét megjelenik, mindhármán álljanak vi- gyázzba és kiáltsák azt franciául: Éljen Franciaország! Éljen az elnök! Egy idő múlva Francois Mitterrand megjele­nik, az idős ur felpattan (felállnak asz­taltársai is) és hangosan kiáltja: Vive la France! Vive le President! A köztársa­sági elnök hozzálép, kezet fog vele. És villognak a fényképezőgépek vakui. ♦ ' Kubinyi úr másnap, hiába kereste ezt a felvételt a lapokban. Sebaj, vigasztal­ták az újságárusok, hétközben jelennek meg a képes hetilapok, lehet hogy azok közül valamelyikben majd benne lesz! Amikor találkoztam vele, a soron követ­kező hetilapok még nem jelentek meg, így Kubinyi Tibor teli volt várakozással. Nekem is azért mondta el a történteket. Én viszont azért kerestem fel őt budapes­ti albérletében, mert előzőleg megtud­tam: ez az ember a közelmúltban, 1989 decetnberében vitézi címet kapott! De hát kitől?! Miért?! Hogyan?! Csaknem ötven évvel a Horthy-rendszer bukása után?! Kubinyi úr szívesen vállalta, hogy válaszol elképedt kérdéseimre. — Egészen eddig úgy tudtam, a Hor­thy-rendszer bukásával megszűnt a vité­zi intézmény is! — Tévedés. Jogutódja, az emigráció­ban élő magyarok szervezete ma is léte­zik. Főkapitánysága Zürichben talál­ható, a főkapitány Árpád József. A vi­lág különböző tőkés országaiban van­nak s^pkhelyei, az NSZK-ban Mün­chenben. Lapja is van ennek a tovább élő rendnek, a Vitézi Közlöny. A rend tag­jai minimális tagdíjat fizetnek, 50 már­kát, illetve ennek megfelelő összeget. Évente egyszer tartanak közgyűlést, rendszeresen megrendezik a vitézi bá­lát. E cím rekvizítumait is volt szeren­csém látni, nevezetesen Kubinyi Tibor vitézi anyakönyvi lapját, a kabátra ki­tűzhető jelvényt (ebből van kicsi is, nagy is), s a jogosultságot tanúsító ok­levelet (s az ehhez szükséges, dossziét kitöltő dokumentumokat). Kubinyi Tibor a II. világháborúban tanúsított magatartásáért — vagy ahogyan ő mondta: teljesítményéért — még annak idején megkapta a Magyar Lovagke- reszt Kardokkal kitüntetést. Ennek alapján ítélték neki a vitézi címet. — Légi felderítő voltam a háború­ban, 125 bevetésben vettem részt. Túl­nyomó részében kiemelkedő teljesít­ményt nyújtottam. Nem valamiféle esz­mei meggyőződésből, vagy lelkesedés­ből, hanem egyszerűen azért, mert a parancsot, mint az életemben minden feladatot, amit vállaltam, vagy vállal­nom kellett, jól akartam megoldani. — Azzal a generációval, amelyik még • Kubinyi Tibor kérésemre a fényképe­zéshez kabátjára tűzte a vitézi jelvényt. harcolt a háborúban, megszakad a jog­folytonosság, hiszen nem lesznek már érdemeket szerzett katonák! — De a vitézi címet az első szülött fiú örökölheti. Sok, emigrációban élő csa­ládban már meg is történt az átörökítés, '•-fpf Ön miért csak most kapta meg ezt a címet?-— Mert korábban nem kértem. Tu­lajdonképpen az égvilágon semmire sem jó, sem anyagi, sem erkölcsi hasz­na nincs. Régebben viszont nehezítette volna a hazalátogatásaimat, amit nem óhajtottam kockára tenni. Most már nem kell ilyesmitől tartanom.- Úgy gondolja, hogy változott a vitézi rend megítélése? • — A társadalmi, politikai körülmé­nyek változtak. Szabadság van Ma­gyarországon.-— Ha semmi haszna sincs, miért kér­te végül mégis? — Azé rendbe tartozók összetarta­nak, segítik egymást, — protekcióval, hogy ezzel a régi (?) szóval éljek. Egzisz­tenciálisan mindig is könnyebben bol­dogultak, mint a renden kívüli, külföld­re szakadt magyarok. Nekem ugyan már nincs egzisztenciám, régóta nyug­díjas vagyok, de legalább tartozom va­lahova. Se családom, se rokonom nincs odakint, egyszál magam élek. E| Miért nem települ haza? — Akkor fel kellene vennem a ma­gyar állampolgárságot is és csak az egynegyedét kapnám a nyugdíjamnak. Odakint a teljes nyugdíjamból olyan szinten élek, mint itthon a 6000 forin­tos nyugdíjas. Sokat számit, hogy gyakran tartózkodom Magyarorszá­gon. A valutából itthon olcson élek. — Most jól jönne.a 25 hold, ami régen a vitézi címmel járt! — 0, nemhogy földet nem kapunk, de a programjainkon való résztvetelt is mi fizetjük. A cím átadásával járó cere­mónia például 250 márkába került. — Beszélgetésünk alapján az az érzé­sem, nem találta meg a helyét odakint!- Én mindig nagy tisztelője, sőt imádója voltam a francia kultúrának (azért tartottam kötelességemnek tisz­telegni Mitterrand előtt), beleszerettem egy francia hölgybe. Miatta települtem ki hivatalos engedéllyel 1969-ben Pá­rizsba. ötvennégy éves voltam akkor. Csakhogy a kivándorolt státusomban nem kaphattam munkát, nem tudtam egzisztenciát teremteni, a házasságból semmi nem lett. Ezért települtem át Kölnbe egy évvel később, azóta is ott élek. Vegyészeti segédlaboránsként dolgoztam sokáig, 1600 márka nyugdí­jat kapok. Odakint ez nagyon kicsi jö­vedelem, különösen, hogy lakást is bé­relnem kell. Szóval, az öregséggel, a magánnyal, az anyagi gondokkal egy­szerre kell szembenéznem. Itthon — itthon vagyok, van kihez szólnom ma­gyarul. Odakint pedig legalább a vitézi rend közösségébe tartozom... Almási Márta Két évvel ezelőtt, 1987-ben már ren­deztek az Iparművészeti Múzeumban egy nagy sikerű kiállítást, ahol a ma­gyar gyűjteményben fellelhető 17—18. századi képes kárpitokat mutatták be. Abban a brüsszeli, német, francia, olasz faliképeket felsorakoztató anyag­ban nem volt magyar munka, mert­hogy a legkorábbi kárpitok Magyaror­szágon a 19. század utolsó éveiben ké­szültek. A sorozatot folytató, s az európai és magyar kárpitok (a 19. század végétől a II. világháborúig) című kiállítás vi­szont jószerével magyar művekre épít. Márcsak azért is, mert bár a múzeum a múlt század végén tudatos gyűjtő­munkával az európai kárpitok néhány élvonalbeli darabját is meg tudta sze­rezni, az I. világháború után már nem volt vásárlási lehetősége. Jelentős vi­szont a múzeum magyar kárpitgyűjte­ménye, amelyben valamennyi hazai irányzat képviselve van. A 17—18. században oly népszerű falikárpit Európa-szerte a 19,. század­ban nyerte vissza rangját. Éppen az angol preraffaeliták iparművészeti ér­deklődéséből következően, mert ez a művészcsoport a kor jellegtelen, gépi termékeivel szemben a kézművesség becsületét hirdette meg. William Mor­ris manufaktúrájában bútort, ötvöstár­gyakat, szőnyegeket terveztek. Hason­ló törekvések figyelhetők meg azoknál a francia mestereknél is, akik Gauguin köré gyűltek és fával, kerámiával, üveggel dolgoztak, szőnyeget tervez­tek. E körből alakult ki a Nabi (Prófé­ta) csoport, melynek stílusalakító tö­rekvéseiben Rippl-Rónai József is részt vett. Skandináviából ered a népművé­szet motívumainak, a népi kárpitok egyszerű technikájának újra felfedezése (skandináv gobelin). Rippl-Rónain kívül a magyaros sze­cessziónak Nagy Sándor, Horti Pál és Vaszary János volt a megteremtője. Szőnyegterveiket az itthon és külfol­• Vaszary János: Vásár. dön is sikert sikerre halmozó németele- méri műhelyben szőtték. Az angol preraffaeliták példáját kö­vette az 1904-ben alakult gödöllői ipar- művészeti telep, melynek tagjai a nem­zeti ipar fellendítését tűzték ki feladatul maguk elé, s ennek a megvalósítására a népéletben, a népművészetben talál­tak példát. Stílusuk a szimbolizmust és a szecessziót követte. A müvésztelepet vezető Körösfői Krisch Aladár és Nagy Sándor mellett a Gödöllőn meg­forduló művészek — Mihály Rezső, Zichy István, Remsey Jenő, Hende Vince — is terveztek kárpitokat. A két háború közötti időszak ma­gyar szőnyegszövő művészetében há­rom irányzatot emel ki a kiállítás: a festői stílust, amelynek Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla volt a legjele­sebb képviselője; a Pekáry István, Basi- lides Barna, Basilides Sándor és Doma- novszky Endre által képviselt római iskola néven számon tartott csoport törekvéseit; valamint az egy művész, Ferenczy Noémi nevéhez fűződő irány- zatot- (kádár) ISMÉT KATONA VÁROSÁBAN: A kecskemé­ti Katona Jó­zsef Színház színpadán az 1989/90-es évad kezdetén több új arccal, színészegyéni­séggel találkoz­hatott a közön­ség. Közöttük Bácskai János­sal is, aki. — mint kiderült — nem számít egészen idegen­nek Kecskemé­ten. ||1 Több év­vel ezelőtt, 1980-tól 1983- ig játszottam itt, lényegében a „Jancsó- korszak” elől szerződtem Szegedre — kezdte Bácskai János a beszélge­tést. — Pedig akkor úgy tűnt, több okom is van arra, hogy jól érezzem itt magam: sokat és sokfélét ját­szottam, huszadik századi drá­máktól a zenés darabokig, s kez­dett megismerni a közönség. — Hol helyezkedik el ez az idő­szak pályája állomásai között? A kecskeméti évek óta merre ját­szott? — Leszerelésem után, 1980 nya­rán szerződtem Kecskemétre, aho­vá barátaim hívtak. Ám — ez is a színészsors jellemzője — mire ide­értem, elszerződtek. Az itteni há­rom évad után ötöt töltöttem Sze­geden. Majd a budapesti Nemzeti Színház következett. — És ezzel már az elmúlt évadnál tartunk. Ugye? — Igen. Ez az esztendő tulaj­donképpen közvetlen előzménye annak is, hogy én most újra Kecs­keméten vagyok. Mert hivatalosán ugyan a Nemzeti Színház tagja voltam, ám ott a fizetésem fölvéte­lén kívül más teendőm nem volt. Megvallom őszintén, ezt igen rosz- szul viseltem. . — Eltelt egy egész évad úgy, hogy közben egyáltalán nem is ját­szott? — Ez azért így nem igaz. Eger­ben Schiller Haramiák című da­rabjába hívott meg Valló Péter. Ám másik megbízást egy tizenhá­rom részes amerikai filmsorozat egyik Budapesten forgatott epi­zódjában kaptam. Jellemző, hogy nyolc és fél nap alatt elkészítették. Ez igen tanulságos volt számomra abban a vonatkozásban is, hogy milyen tökéletes alapossággal, percre pontosan diszponálták az egyes feladatokat. A két felvétel közötti leállás legfeljebb tíz-tizenöt perc volt, nein pedig a nálunk szo­kásos két-három óra. Ez az egy év végül is nem volt anyagilag ered­ménytelen, de véleményem szerint egy színész nem igazán színész, ha nem dolgozhat folyamatosan, ha nem tudja, hogy miben játszik, dolgozik holnap. Én legalábbis olyan alkat vagyok, ha vége a hap- nak, szeretem átgondolni, ami mö­göttem, ami előttem van. Ennek az időszaknak — s talán e hivatásnak is — a szabálytalanságai, ellent­mondásai közé tartozik szerepeim „összeférhetősége” is: míg Valló rendezésében egy főpapot, az ame­rikai produkcióban egy gengsztert játszottam. — Kecskeméten az évadot azon­nal munkával kezdte: Madách tragé­diájában nem kevesebb, mint nyolc szerepben láthatta a közönség. A sokarcú Bácskai János — Ez a sok- arcúság egész eddigi életem­ben végigkísért. Mindenkor egyforma szere­tettel játszot­tam drámában, vígjátékban, ze­nés darabban. Végül is szeret­nék minél több szerepet elját­szani. A tragé­diában ugyan­csak különböző karaktereket kellett párhuza­mosan életre keltenem. Ezek elkülönítését csak nehezítette, hogy — magasságom­mal — látványban erősen megha­tározott alkat vagyok. Ezek a ne­hézségek egyébként általában ins­pirálnak. — Kecskeméten idáig elkerülték a zenés szerepek, az évad első felé­ben kizárólag drámai szerepekben játszott. — Igen, Madách után Csurka Megmaradni című drámája követ­kezett, melyben egy cigányzenész- szé csúszott néptanítót alakítok. — A dolgok rendje általában az, hogy az előadásokat, a színészi ala­kításokat a közönség, illetve a kriti­ka minősíti. A színész ezúttal ho­gyan látja — e darab előadása köz­ben — a színpadról a közönséget? — Rosszul esik, hogy kevesen kíváncsiak rá. Elsősorban a bérle­tesek érdektelenek, aminek bizo­nyítéka, hogy a földszint az esetek többségében bő félház képét mu­tatja. Pedig én ezt égy értékes elő­adásnak tartom. — Melyik produkcióban lesz leg­közelebb látható?- Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájában, amely újabb izgalmas feladat. Dürrenmatt — és nem kis mérték­ben a szereplők —játéka az embe­ri életkorral, az idővel. — Akkor ez ismét egy komoly darab... — Valóban. Úgy érzem, máris hiányzik egy kicsit a másik, a zenés műfaj. Bár volt évad, amikor bő­ven volt benne részem, és ugyan­csak örültem volna egy drámai sze­repnek. Persze, még csak most kez­dődik az évad második fele ... — Az elmúlt hónapok élményei? — E néhány hónap alatt kide­rült, hogy a fizetésemből nem tu­dok megélni. Az esetleges buda­pesti mellékkeresetek lehetőségét pedig a színházi munkarend kizár­ja, hisz a próbák és (vagy) az elő­adások megkívánják a mindennapi jelenlétet. — Lát valamilyen megoldást mindezekre a gondokra a közeljö­vőben? — .Totózom és lottózom. Ko­molyra fordítva a szót, nem tartom elképzelhetőnek, hogy inspiráló, alkotó légkörben dolgozhassák ay. ember úgy, hogy közben komoly napi anyagi gondjai vannak. Rém­álmaimban az előadások végezté­vel kalappal a kezemben látom magam,(amint várom — társaim nevében is — a nézők (tetszést, nemtetszést kifejező) honoráriu­mát, pénzadományát. Pedig ne­kem tényleg nincsenek luxusigé­nyeim. Károlyi Júlia A Magyar Szó a szerbiai új oktatási törvényről Az egész Szerb Köztársaságra, tehát két autonóm tartományra, a Vajdaságra és Ko­szovóra is érvényes új oktatási törvényekről az újvidéki Magyar Szó vasárnapi számának vezércikke, egyebek között, a következőket állapította meg: A Szerb Köztársaság területén egységes oktatási törvények lépnek ismét életbe. (A Vajdaságnak 1976 óta volt külön oktatási törvénye.) Azon felül, hogy az egységesítés megkönnyíti a tanulóknak ^gyik iskolából a másik iskolába való iratkozását, a középfo­kú oktatásról szóló törvény legfontosabb té­tele az, hogy ismét gimnáziumokba és szakis­kolákba iratkozhatnak a pályaválasztók. Ez­zel az 1975 előtti oktatási rendszer áll vissza. Tíz hónapos vajúdás után születtek meg ezek az oktatási törvények. Hogy korántsem i hibátlanok, bizonyítja, hogy még a törvény- hozás finisében, a szerb képviselőház ülésé­nek napján is érkeztek módosítási javasla­tok. Természetesen alapos megfontolás szükségeltetik, hogy olyan egységes alapok, mércék és rendelkezések kapjanak helyet egyetlen .törvényben, amelyek a köztársaság három különböző oktatási és egyéb hagyo­mányokkal rendelkező tájegységének megfe­lelnek. A nemzetiségi oktatás megszervezése két­ségkívül a Vajdaság oktatásának legfőbb kü­lönbözősége. Ugyan a jelenlegi törvények­ben a más nyelvű (tehát nemzetiségi is) okta­tás fogalma kibővül, a Jugoszláviában hasz­nálatos nyelvek mindegyikén megszervezhe- ■ tő. Am az „általános” szem előtt tartása mel­lett csorbát szenved az „egyedi”. Bizunk benne, hogy hamarosan belátják az illetékesek, hogy a lóhalálában készült dokumentumok módosítása elkerülhetetlen — húzta alá a Magyar Szó. • Otto Eckman Öt hattyú című kárpitja, és kinagyítva a szerzőnek a kép bal alsó sarkában lévő monogramja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents