Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-04 / 3. szám
1990. január 4. • PETŐFI NÉPE • 5 Magyar kompaktlemezek világszínvonalon 9 A munkafolyamatokat számítógép irányítja. A Glória Kompaktlemez- gyártó Kft.-t három magyar és egy holland vállalat alapította 1988 márciusában. A Videoton 55%-ban, a Lakó Participation B. V. 35%- ban, a Hungaroton 5%-ban és a Magyar Hitelbank 5%- ban részvényes. 1989 szeptemberében adták át az új üzemegységet. Novemberben már 450 000 db lemezt gyártottak. Termelésük 60-70%-át tőkés piacon veszik meg. • A kompaktlemezek a Hungaroton Vörösmarty téri boltjában. • A CD-ket gyártó gépsor. (MTI-fotók) FILMJEGYZET Diótörő 1890-ben, az Orosz Birodalmi Balett igazgatójától: Marius Peti- pától azt a megbízást kapta Csajkovszkij, hogy az E. T. Hoffmann meséjéből készített adaptációhoz írjon egy teljes partitúrát. A darab az azóta eltelt évszázad alatt szinte mindvégig az ünnepi szezon egyik tömegsikerre számító eseménye. (Nem véletlen, hogy amikor Szer- gej Gyagilev elhagyta Oroszországot, és az orosz balettet útjára indította Európában, táncosai mellett magával vitte Csajkovszkij Diótö- rő-zenéjét is.) Ismerős a nagyközönség számára az eredeti partitúra koncertverziója, de még inkább a világ legjobb balerinái által előadott kétfel- vonásos balett. Furcsa, hogy egészen mostanáig a Diótörő semelyik változatában és feldolgozásában nem került még filmre. (Ehhez legközelebb Disney Fantasia« című rajzfilmje áll, mely felhasználta a Diótörő szvittet.) A Hattyúk tava és a Csipkerózsika után született Csajkovszkij- balett főszereplője egy 13 éves kislány. Furcsa karácsonyi álmában összemosódnak a fantázia és a valóság eseményei. Klára retteg különös nagybácsijától, Drossel- meier úrtól, aki. szokatlan ajándékokkal kedveskedik neki, de ugyanakkor vonzódik is hozzá. A karácsonyra kapott miniatűr babapalota fölcsigázza képzeletét, ám a bácsi tekintete megriasztja. Egy szépen faragott diótörőt dédelget inkább, mire Drosselmeier úr sértődötten távozik. Olyan álmot hagy hátra, ami fölzaklatja a kislányt. Látja magát, amint az est sötétjében leoson a bálterembe legújabb kedvencéért, s a gonosz egerek támadásának célpontjává válik. A vitéz diótörő azonban védelmére kel az ólomkatonák élén. Egyre beljebb hatolnak a lélek labirintusába. Védelmezője délceg királyfivá változik, s a tánc nyelvén vállanak szerelmet egymásnak. Csakhogy csónakjuk éppen a pasa palotájánál köt ki, ahol a nagybácsira félelmetesen hasonlító kényúr féltékeny szemmel figyeli románcukat. A lány elkápráztatására táncra perdíti a képzelet világának figuráit, míg végül belátja, hogy ezzel nem ér célt. Hagyja elröppenni a párocskát, ám a magasból a diótörő aláhanyatlik. A kislány felébred, és a tündén táncosnőből ismét visszaváltozik az álmodozó Klárává. A rendező: az amerikai Carroll Ballard vélekedése szerint a Diótörő elsősorban Csajkovszkij szép zenéje miatt maradt népszerű. - Lefogadom azonban, mondja, hogy a legtöbb ember, aki elment megnézni, nem is tudta, hogy miről szól. Véleményem szerint valójában nem is a karácsonyról. Sokkal inkább néhány nehéz kérdésről, a többi között például arról, hogy egy kislány, egy tinédzser ráébred saját testiségére, az átmenet rítusára. Az álom nagyon fontos, mert ebben már felnőttként próbál viselkedni, s játssza el, hogyan is akar élni. így aztán Klára álma bárki álma lehet. A hollywoodi musicalek sémáit is felhasználó, olykor kissé negédes Diótörő — a többi között például a Batman társaságában — egyáltalán nem biztos, hogy a téli szünetben mozizó kisdiákok kedvence lesz. Amiről korántsem csak a balettfilm tehet. K. J. Megjelent a Narodni Kalendar A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének 1990-es évkönyve már a címlappal jelzi, hogy ezt a kötetet a jeles jubileumnak, a szerb nemzetiség Magyarországra való betelepülése 300. évfordulójának szentelik. A fedőlapon ugyanis Paja Jovanovics híres történelmi festményét láthatjuk, a jobb oldali főalak Csarnojevics Arszen pátriárka, aki a szerbek élére állt, és az új hazába vezette honfitársait. A naptárrész után dr. Mándity Marin főtitkár, a kötet kiadója és felelős szerkesztője emlékezik meg a Magyar- országi Délszlávok Demokratikus Szövetsége Pécsett rendezett X. kongresz- szusáról, majd a határozatok következnek, a kongresszusi küldöttek névsorával. Három évszázad a nagy betelepüléstől — ez a címe Predrag Sztepanovics tanulmányának, mely ismerteti, hogy — a történettudomány mai állása szerint— a szerbek hét nagyobb hullámban érkeztek Magyarországra. Az utolsó, úgynevezett nagy betelepülés 1690-ben történt, amikor a hazánkból véglegesen kiszorult török hadak még kegyetlenebbül sanyargatták az uralmuk alatt maradt népeket. A tanulmány idézi dr. Szentkláray Jenő A dunai hajóhadak története című, 1885- bep megjelent munkáját, mely szerint Mátyás király híres fekete seregében is találkozunk az első betelepülőkkel: „E szerb jövevényekből telik ki nagyobb részben a rettegett .fekete sereg’ is, és közülük származnak a Hunyadi-ház leghűségesebb barátjai, a magyar nemzet vérével és történetével összeroko- nult bajnokokba Zápolyák, Szokoliak, Kinizsiek, ThaÜóczyak, Jaksichok, Ze- lenák és Tököliek, kiknek nevével lép- ten-nyomon találkozunk Mátyás győzelmes hadi vállalatainál.” Vujicsics Sztojan írásában a magyar- országi szerb művészet tárgyi emlékeiről ad áttekintést, Sokcsevils Dénes pedig a barokk kor műalkotásaival foglalkozik. Blazsetin István hercegszántói születésű költő méltán népszerű megyénkben, mint számtalan író-olvasó találkozó résztvevője. A kalendáriumban Nap, felhők, árnyak (Sunce, obiad, sjene) című ciklusából olvashatunk részleteket, majd a szintén hercegszántói származású Dékity Márk forró hazaszeretetről tanúskodó költeménye, a Hazámnak (Domovini) című vers következik. Sokcsevils Mátyás dr. Ijjas Józsefről, a nemrég elhunyt kalocsai érsekről emlékezik meg, aki Baján született, egyszerű bunyevác-horvát családból. Figyelemre méltó írás a bajai Mándity Izabella cikke a bunyevác-horvá- tok népi tudatáról csakúgy, mint a már említett — egyébként szintén bajai származású — Sokcsevits Dénes Hor- vát művészek Corvin Mátyás udvarában című tanulmánya. Dr. Mándics Mihály, a magyarországi bunyevácok történetének krónikása, mint minden évben, most is jelentkezett Csávolyról. Egyik írása a csávolyi szüret tudományos igényű ismertetése, a másik a tavaszünnepről és a búzaszen- telésröl szól. A szövetség legújabb kiadványairól ír Zsivko Mándity, a Tankönyvkiadó Vállalat horvátszerb szerkesztője. Ezt követi az irodalmi fejezet versből, prózából összeállítva. Itt olvashatjuk Blazsetin István Bodoljaiak című ifjúsági regénye rövidesen megjelenő második kötetének részletét. (Bodoljának nevezik a határ menti Hercegszántó egyik falurészét.) Az előbbiekben a megyénkkel kapcsolatos gazdag anyagot igyekeztem bemutatni, és nem említettem a 250-nél több oldalon szereplő cikkeket, a Zala megyei, a gradiscsei és más horvátok életéről szóló írásokat. Dr. Karagity Mihály szerkesztő gondoskodott arról is, hogy a gyermekek is találjanak maguknak hasznos, szórakoztató olvasnivalót a kalendáriumban. A felnőtteknek jótanácsokkal szolgál az egészséges életmódról és a gyógyszerek használatáról, sőt, és erre, úgy tudom, még nem volt példa a Narodni Kalendarban, a szexuális élettel kapcsolatban is. Természetesen nem hiányzik néhány ínycsiklandó étel receptje sem, és végül még jóízű vicceken is nevethetünk. Adós maradtam még azzal, hogy hol juthatunk hozzá a délszláv kalendáriumhoz: a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének aktivistái terjesztik szerény, 30 forintos áron. Gál Zoltán JANCSÓ-KORSZAK KECSKEMÉTEN (2.) Hatalomátvétel Már a szekcióülés alkalmával elhangzott a hivatalos tájékoztatás, miszerint a vezetőváltással kapcsolatban március 17-én délelőtt születik majd döntés. Március 3—17-éig nem nyílott alkalma a megyei vezetésnek arra, hogy alaposabban tájékozódjék a művészeti állomány berzenkedésének okáról. Ehelyett, március 17-én délutánra behívatták (meghívták) a társulat tíz vezető színészét egy beszélgetésre, amely során közölték: elhatározásukat nem kívánják megmásítani, április 16-ával kinevezik Hernádi Gyulát művészeti vezetővé, Jancsó Miklóst főrendezővé, Gyurkó Lászlót pedig vezető dramaturggá. Indoklásuk egyszerű volt. Hivatkoztak a három művész nemzetközi hírére, valamint arra, hogy ők eddig éppen elégszer vették figyelembe a társulat véleményét ahhoz, hogy most elvárhassák: ezúttal a társulat vegye tudomásul az ő döntésüket. Ezt hallván, a színészeknek már nem volt mit mondaniok: hazatértek, kipihenték a beszélgetés fáradalmait, készültek az előadásra. Aztán este, a fináléban, a Charlie nénje egyik dalának azt a sorát, hogy „lesz még nálunk ünnep”, a színpadon levő összes szereplő ama páholyra tekintve énekelte, amelyben együtt ült a frissen detronizált művészeti vezetés. Ennyit tehettek hozzá az aznapi történtekhez. Másnap pedig megnövekedett a város interurbán telefonforgalma. Kétségbeesett színészek, művészeti dolgozók keresték régi ismerőseiket, rendezőket, főrendezőket, kollégákat, abban a reményben, hogy állást találhatnak valamely más színháznál. Az aggodalom nem volt indokolatlan Joggal vetődhet fel a kérdés: mi lehetett az oka annak, hogy a kecskeméti társulat és az országos szakmai közvélemény szinte egyhangú elutasítással fogadta a megyei döntést. A jelenség magyarázata természetesen sokféle motivációs szál összefonódása révén válik eggyé. E szálak közül a legtisztábban a színészek pozíciója elemezhető. Az ő berzenkedésüket az életösztön megnyilatkozásának tekinthetjük. Számukra Szőnyi G. Sándor jelenléte létbiztonságot adott: vezetése idején senki nem volt kitéve az egzisztenciája elleni orvtámadásnak, és a művészi feladatokat is nagyjából érdemük szerint kapták a színészek. Amikor az új vezetést kinevezték, a következő évad műsorterve — az adott társulatra építve -fe már nyolcvan százalékban készen volt. A váltás ebből a nyugalomból billentette ki a tagságot. Berzenkedésükben kétségkívül szerepet játszott „az újtól való félelem” is, de nem felejtendő, hogy ez az új előttük nem volt ismeretlen: sokan látták vagy ismerték hallomásból közülük Jancsó Miklós színházi rendezéseit, s azok kétes szakmai értékét megállapítva, aggodalmuk nem tűnhetett fel indokolaüannak. Joggal tarthattak attól, hogy azok, akik a hagyományos színjátszás iskoláján nevelkedtek, nem fémek majd bele Jancsó szereposztási elképzeléseibe, vagy — még rosszabb esetben — nem tudnak majd a speciális elvárásoknak megfelelni. Ellenvetéseik között volt még egy lényeges, amelyet nem a félelem, hanem a józan ész diktált. A színészek a saját bőrükön érezték, hogy az új igazgató, Komáromi Attila vezetésével a színház elindult a válságból kivezető úton: nem értették, hogy egy felmenő ágba került kollektívát miért kell megbolygatni. Felkapta fejét az egész szakma A hirtelen hozott döntés — a kecskeméti társulat tagjain kívül — az ország többi színházának vezetőit érintette a legérzékenyebben. A Kecskeméten történtekben felfedezni vélték saját, lehetséges sorsukat. Úgy érezték, ami itt az érvényben lévő munkaszerződések felbontása, az új kinevezések jóváhagyása körül, a demokratikus fórumok megkérdezése nélkül, illetve a társadalmi szervezetek véleményének figyelmen kívül hagyásával végbement, az precedenst kínálhat bármely más városban, bármelyikük félreállításához. Ugyancsak érthető aggodalom. Az egzisztenciálisan közvetlenül nem érintett színházi közvélemény általános és szakmai természetű kifogásai a következőkben foglalhatók össze: A vezetés létszáma és összetétele Az 1983/84-es évadban a kecskeméti volt az ország egyetlen olyan egytagozatú színháza, amelynek élén hat megyei tanácsi kinevezésű vezető állott: az igazgató, az igazgatóhelyettes, a gazdasági igazgató, a művészeti vezető, a főrendező és a vezető dramaturg. Igazgatóhelyettes foglalkoztatására a jelenlegi színházi gyakorlatban sehol sincs példa, de — egyöntetű vélekedés szerint — szükség sincs. Ugyancsak megkérdőjelezhető egyszerre két drámaíró alkalmazása, különösen akkor, ha közülük egyik sem irodalmi szakember. Hernádi és Gyurkó munkaköre, lehetséges működési területe annyira megegyezett, hogy valamelyiküket bízvást nélkülözhette volna a színház. Ugyanakkor az egész, hat fő alkotta igazgatótanácsban nem volt egyetlen vérbeli színházi ember sem: az igazgató alig fél éve vette át a vezetést, előzőleg művelődéspolitikai munkaterületen dolgozott; az igazgató- helyettes (ekkor Gonda György töltötte be e tisztet) semmilyen vezetői .gyakorlattal nem rendelkezett; a gazdasági igazgató sem töltött még túl sok évet a színháznál. Az adminisztratív irányítók tapasztalatánál csak a művészeti vezetőké lehetett kevesebb. Gyurkó László rendelkezett csupán avval a szerény érdemű szinházvezetői jártassággal, amelyet a 25. Színház és a Népszínház élén egészségben töltött néhány hónap alatt szerezhetett. Jancsó és Hernádi a színházvezetői szakmában abszolút kezdőnek számított. Okkal adódhatott a kérdés: alkal- mas-e egy ilyen összetételű testület a színház kormányzására? A művészeti irányítás Jancsó Miklós filmrendezői érdemeit nem vonta kétségbe senki a kétkedők közül. Tudták azonban, hogy nem színházi rendező, hogy az a stílus, amelyet ő képvisel, évente legfeljebb egyszer bocsátható meg Magyarország akármely vármegyéjének színházában, önmaga tehát nem határozhatja meg a kecskeméti teátrum művészeti arculatát. Hernádi Gyula az átlagos tehetségű, ám kiemelkedő önmenedzselő képességű írók sorába tartozik. Életműve, sajátossága, hogy regényei jelentékenyebbnek mondhatók színdarabjainál, mégis szenvedélyesen vonzódik a színházhoz. Többek véleménye szerint nem csekély az érdeme abban, hogy Jancsó Miklóst sikerült rávennie baráti körének a színházalapítás kalandjában való részvételre. Kezdetben a legfényesebb terveket szőtte: igazi, fővárosi nagyszínházról álmodott, később az önfenntartó színház eszméjének apostolává szegődött, s csak legvégül ébredt rá, hogy művészi vágyai sehol másutt nem teljesülhetnek oly hiánytalanul, mint egy államilag bőkezűen támogatott vidéki színházban (lehetőleg a fővároshoz a legközelebb). Hernádi színházeszményének változásaiban némelyek következetlenséget, mások messzemenő tudatosságot — mondhatnánk: gyakorlatiasságot — sejtettek. Az igazi aggodalmat mégsem gondolkodásának praktikus vargabetűi váltották ki a színházi szakemberekből, hanem művészfilozófiája. A műveit és életfelfogását ismerők attól tartottak, hogy a kecskeméti színház arcélét a blődli fogja meghatározni. Mások, a két iró közötti izléskülönbséget érzékelvén, gyors konfrontációt jósoltak. Úgy vélték, Hernádi blödlije nem lesz összeegyeztethető Gyurkó zakatolás-rituáléban gyökerező színházideáljával. Balogh Tibor . (Folytatjuk)
