Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-25 / 21. szám
KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 1990 • liÉISiS A Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Területi Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Kiskunmajsa, közleménye KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS 1990 TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Hazánk a demokratikus rendszerváltás időszakában van. Népünk sorsának alákítását a közelgő szabad választásokon kezébe veheti. Minden korosztály történelmi lehetősége és felelőssége, hogy Magyarország társadalmi és gazdasági fejlődésében felzárkózzon Európához. E változások választókörzetünk településeit sem kerülhetik el, enélkül a vidék fel- emelkedése elképzelhetetlen. A Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség (FEDISZ) és a Területi Demokratikus Ifjúsági Szövetség (TEDISZ) ajánlja 'dr. Garai Istvánt országgyűlési képviselőjelöltnek, aki az 1989. évi időközi országgyűlési választásokon bizonyította a demokratikus változások iránti elkötelezettségét és a Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség jelöltjeként a leadott szavazatok többségét kapta meg. Dr. Garai István 1955:ben született. Általános és középiskolai tanulmányait Szánkon és Kiskunfélegyházán végezte. Orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg: 1979 óta a Kiskunfélegyházi Városi Kórház belgyógyászati osztályán dolgozik. Tisztelt Választópolgár! Kérjük, támogatásával segítse Fidesz-hírek TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK! A közeli napokban sokan keresik fel Önöket otthonukban, s a Fiatal Demokraták Szövetsége nevébe^-kérik; ajánlószelvényeik átadásával adják meg az esélyt szervezetünk képviselőjelöltjeinek, hogy mind magukat, mind pedig a Fiatal Demokraták programját megmérettethessék az eljövendő váfásztási küzdelemben. .Szeretnénk figyelmükbe ajánlani, hogy senkit feleslegesen nem kívánunk zaklatni; amint sikerül egy-egy jelöltünk mellett ezer aláírást összegyűjteni, a magunk részéről a gyűjtést befejezettnek tekintjük. Alapelvünk: a választó március 25-én választ, most csupán lehetőséget biztosít. Ezt pedig előre is köszönjük! FIGYELEM! A Fiatal Demokraták Szövetsége Kecskeméti Csoportja tisztelettel kéri mindazokat, akik Herte- lendy László (I. vk.), ill. dr. Sarka- di Zsolt (II. vk.) jelöltté válását támogatnák, és hajlandók emiatt némi fáradságra is, hogy ajánlószelvényeiket személyesen juttassák el (végső esetben postán) a csoport Kecskemét, Katona J. tér 8. sz. alatti irodájába, ahol a fsz. 11. sz. szobában reggel 8 órától este 20 óráig külön ügyeletet tartunk. APRÓ — DE MÉGSEM CSEPRŐ! Kedves kisgyermekes szülők! Bizonyára sokszor kerültek már abba a helyzetbe, hogy szerettek volna együtt elmenni egy moziba MIÉRT JÖTT LÉTRE? Történelmi napokat élünk át. A világpolitikai helyzet változása Magyarország számára is valós esélyt teremtett nemzeti függetlenségünk újrateremtésére, ‘ politikai rendszerünk megváltoztatására és áz élmúlt évtizedekben kátyúba jutott, mára válságossá vált gazdasági körülményeink megjavítására. Hazánk most újabb sorsforduló előtt áll. A „nagypolitikával” keveset foglalkozó, sokat dolgozó és egyre nehezebben élő állampolgárok milliói joggal .kérdezik: hová vezet ez az út? Az első szabad választásokon létrejön-e olyan — a nép bizalmát is élvező — kormány, elő, hogy dr. Garai István a választásokon jelöltként indulhasson, és később cselekedeteivel bizonyíthasson. A dr. Garai Istvánt ajánló szelvényeket a következő helyeken gyűjtjük Kiskunfélegyházán: a Kossuth ABC, a móravárosi ABC, a petőfivárosi ABC előtt: 24-én, 25-én, 26-án délután 15 órától 18 óráig. Béke tér, Centrum Áruház előtt: 25-én és 26-án délelőtt bórától délután 15 óráig. Állandó gyűjtőhelyeink: Kiskunfélegyháza, menyasszonyiruha-kölcsönző, Felszabadulás u. 43. (benzinkúttal szemben), Misu yegyeskereskedés, Petőfi-lakó telep, Vörös Hadsereg u. 69., női fodrászat, Petőfi u. 5., a * fiókkönyvtár előtt, Bercsényi u. 55., hétfőn és pénteken délután 15 —18 óra között. Kiskunmajsán a gyűjtőhely január 24-én, 25-én és 26-án délután 15—17 óra között az áruház előtt. Levélcím: Kiskunmajsa, Félegyházi út 2. szám. FÉDISZ-stábjelvénnyel rendelkező aktivistáink Önöket lakásukon is fel fogják keresni. Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség és Területi Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Kiskunmajsa vagy színházba, netán kettesben vacsorázni stb., vagyis kicsit kikapcsolódni. Ennek azonban többnyire gátat szabott, hogy gyermeküket nagyszülők vagy megbízható szomszédok híján nem tudták kire hagyni, terveik nem valósulhattak meg. Á Fidesz kecskeméti csoportja most szeretné megoldani ilyen gondjaikat. Ez év január 15-étől létrehoztuk a városban a „baby-sitter” hálózatot magyarul a pótmama szolgálatot. Önök csak telefonálnak vagy személyesen felkeresnek bennünket irodánkban az igényelt időpont előtt 24 órával és mi a kért időre küldjük a pótmamát. Szociális jellegű szolgáltatásunk díja, melyet közvetlenül a pótmamának kell fizetni, 2 órára 60 Ft, 4 órára 120 Ft, 6 órára 240 Ft. Kérjük minden egyéb információért keressék fel irodánkat: Katona József tér 8. fsz. 11. sz. alatt hétköznap 5—8 óráig, illetőleg hívjanak fel ugyanezen idő alatt a 21-266-os telefonon. * * * A Fiatal Demokraták Szövetsége 1990. január 29-étől beindítja a Tudatalatti Klubot az Úttörő és Ifjúsági Otthon pinceklubjában, ahol is a Fekete Doboz videoújság eddig készített video-dokumen- tumfilmjeit fogjuk vetíteni. A vetítést követően a szervezet képviselői és jelöltaspiránsai válaszolnak minden, a Fideszt és annak programját érintő kérdésre.' A video előreláthatólag 20 Ft, míg a beszélgetésre természetesen térítésmentesen kerül sor. amely képes lesz a változások véghezvitelére? Ebben a kritikus helyzetben jött létre a Hazafias Választási Koalíció azért, hogy — valamennyi pártonkívüli, —• minden, nem pártszerűen tevékenykedő tömegszervezet, mozgalom, egyesület, — a pártok harcában részt venni nem kívánó vallásos ember, egyházi személy, I — a nemzetiségi és baráti szövetségek tagjai, — a kisebbségi és hátrányos helyzetű rétegek és csoportok összefogásával a pártoktól és részérdekektől független jelöltek parlamentbe való bejutását segítse elő. fl MIT AKAR ELÉRNI? A választási koalícióhoz eddig 15 szervezet csatlakozott: a Hazafias Népfront mellett például a Magyar Népművelők Egyesülete, a Magyar Faluszövetség, a Nyugdíjas Klubok és Idősek Életet az Éveknek Szövetsége, a Kertbarátok és Kistenyésztők Szövetsége, a MATEKE Településfejlesztő és Környezetvédő Egyesülete és több nemzetiségi szövetség is. A csatlakozások még tartanak. A koalíció olyan, a pártok küzdelmében semleges politikai erőt akar a parlamentben létrehozni, amely az elkövetkező nehéz évtizedekben kizárólag a magyar bel- és külpolitikai viszonyok stabilizálását, a békés politikai átmenetet és a gazdaság újrateremtését kívánja szolgálni. MIT NEM AKAR? A Hazafias Választási Koalíció sem most, sem a jövőben nem akar a pártokhoz hasonlóvá válni, csak a független személyiségeket tiszteli és nem ismeri a pártfegyelem fogalmát. Nem akar „pártoskodni”. Nem akar közvetlenül részt venni a hatalomban, nem kívánja a miniszteri bársonyszékeket, tisztségeMit akar a Magyar Néppárt? Feltámasztani a hitevesztett emberek hitét, a nemzetbe és önmagukba vetett bizalmát. Csodákat várunk? Nem. Józan paraszti ésszel, józan számadást az ország helyzetével és önmagunkkal. Kezdjük mindjárt e számadást a Magyar Néppárttal. Miért nem hallatszott eddig szavunk hangosabban, miért nem harsogtuk jobban programunkat? Mondhatnánk, azért, mert sajnos olyan időket élünk, amikor a nemzetmegmentő szándék pusztábá kiáltott szó maradt, összefogást hirdető felhívásunk a gúny céltáblájává vált. Mondhatnánk, hallgattunk azért, mert sajnos olyan időket élünk, amikor a sorozatos botrányok mellett semmi szenzáció nincs abban, hogy napi tíz-tizenkét órát dolgozó emberek megélhetési gondokkal küszködnek, munkában megrokkant nyugdíjasok a szó szoros értelmében nyomorognak, a fiatalok az életkezdéstől, a felnőtté válástól megriadnak. Mi mégsem erre hivatkozunk. Hanem bevalljuk, szervezetlenek voltunk, közszereplésben, politikai rafinériákban, kampányban járatlanok, tapasztalatlanok. Erőnk Bács-Kiskun megyében csupán néhány tisztességes, kiművelt személy tisztességében, elszánt tenni- akarásában volt. De e néhány ember elszántsága, tenniakarása tábort teremtett. .Talán naiv, talán politikai rafinériákban olykor járatlan szervezetet, ám erős és a népet valóban szolgálni akaró pártot. HARCOLUNK AZ ELSZEGÉNYEDÉS ELLEN! A Magyar Néppárt Bács- Kiskun megyei Választási Bizottsága leszögezi: e választási kampány idején egyetlen politikai párttal sem kíván látványosan megmérkőzni, támadásaira reagálni. A Magyar Néppártnak most minden erejére szüksége van, hogy megmérkőzzön a valódi ellenséggel: a nemzet elszegényedésével. | Nézzünk hát szembe a szegénység okaival. Az egyik alapvető ok, hogy a gazdagság forrását, az értékteremtő munkát nemhogy ösztönözné, sőt inkább fékezi a korábban politikai, most pedig csupán költség- vetési szempontokat figyelő központi akarat. Á szegénység másik alapvető oka, hogy megteremtett értékeinkkel is pazarlóan bánunk. Elherdáljuk öröklött szellemi éS anyagi javainkat, tönkretesszük környezetünket, s amit elosztunk, azt a legtöbbször igazságtalanul, gyakran pedig megalázóan osztjuk el. BECSÜLJÜK MEG AZ IDŐS EMBEREKET Sejtjük, a tisztelt Olvasó (Vá- lásztópolgár) felsóhajt: elege volt már a kategorikus kijelentésekből, valaki mondja meg, hogyan keltene másképp, például a Magyar Néppárt szerint. Nos, a Magyar Néppárt Bács- Kiskun megyei Választási Bizottsága véleménye szerint azonnali, két, privilégiumokat. De nem akarja azt sem, hogy arra érdemtelen emberek hatalomra jussanak, s a demokrácia örve alatt új diktatúrát hozzanak létre. KIK LESZNEK A JELÖLTJEI? Jelöltjeink minden értelemben függetlennek tekinthetők. Pártoktól és egyéb érdekcsoportok támogatásától független, mindenfajta vallási, faji és nemzetiségi elfogultságtól mentes, önálló egyéniségeket bízzunk meg közös érdekeink képviseletével. Kizárólag feddhetetlen múlttal, jó erkölcsökkel, méltósággal, valódi tartással rendelkező emberek jöhetnek szóba. A napokban a megye minden választási körzetében nyilvánosságra kerül a koalíció jelöltjeinek a névsora. A Petőfi Népe segítségével folyamatosan közreadjuk a koalíció programjának leglényegesebb pontjait. A Hazafias Választási Koalíció megyei információs irodájának és felelős vezetőinek címe: Dr. Bognár Lajosné és Kalmár Pál. Kecskemét, Katona J. tér 8. I. e. Tel.: 06/76/22-322. halaszthatatlan segítséget kell kapniuk a legelesettebb, legrászorultabb kisnyugdíjasoknak. Véleményünk szerint Magyarországon minden nyugdíjasnak, rokkantnak, járadékosnak legalább havi hétezer forintot kell kapnia! Miből? A válasz előtt javaslatunk a módról. A Nyugdíjfolyósító Intézet remélhetőleg képes egy- egy település tanácsához eljuttatni az ott élő hétezer forint alatti nyugdíjasok nevét, címét. (Ha nem, akkor a tanácsoknak haladéktalanul hozzá kell fogniuk a lakosság szociális térképének elkészítéséhez. Ebben a Magyar Néppárt tagjai felajánlják segítségüket, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes lett volna ezt a konkrét felmérést a drága népszámlálással egy menetben elvégezni. A megalázó kérégetés helyett névre kiutalt nyugdíjkiegészítések egyik forrásának a tanácsok segélyalapját, másik forrásának az adományokat tekintjük. (A Magyar Néppárt jövő héten közli e célú csekkszámlájának számát.) Jelentős forrásnak tartjuk a veszteséges üzemek vezetői által felvett nagyöszegű prémiumok visszafizettetését ebbe az alapba. Ugyanakkor, legalább jelképes gesztusként, a nyugdíjak maximálását: húszezer forint határig. A Magyar Néppárt nem akarja a becsületes munka árán meggazdagodott réteg vagyonát elvenni. De úgy gondoljuk, akiknek részük volt az ország jelenlegi mélypontjában, tartoznak annyi felelősséggel, hogy az átmenet időszakára ők is áldozatot vállaljanak, ne csak a szegények. NYUGDÍJKIEGÉSZÍTÖ MUNKAKÖZVETÍTŐKET! A Magyar Néppárt úgy véli, hogy az idős emberek többségében még él a vágy a hasznos munkára, de rendszeres időbeosztással, huzamosabban már képtelenek dolgozni. A szolgáltatás megannyi területén — háztartásigép-javítás, barkácsolás — még sokan tudná- nák tevékenykedni elsősorban az alacsony nyugdíjúak közül. A Magyar Néppárt felkéri aune- gyei nyugdíjasklubokat, a munkájukat felajánlani képes, illetve munkaalkalmat kínáló nyugdíjasokat, jelentkezzenek a Magyar Néppárt szociálpolitikai ügyintézőjénél, tevéiben. Cím: Kovács Sándomé, Kecskemét, Kossuth krt. 50. (Irányítószám 6000). MIRŐL SZÓLUNK A TOVÁBBIAKBAN? A Magyar Néppárt Bács- Kiskun megyei Választási Bizottsága a következő hetekben — élve a Petőfi Népe által felkínált tehetőséggel — a családdal, az ifjúsággal kapcsolatos elképzeléseiről, majd a foglalkoztatáspolitikáról, adóról, munkabérről fog szólni. Külön „fejezetben” ismertetjük a párt programját a környezetgazdálkodásról, a termőföld, az erdők védelméről, az önkormányzatokról. PÁRTHÍREK,-KÖZLEMÉNYEK Párbeszéd címmel a Magyar Néppárt a megyében először lép nyilvánosság elé az oktatás, a kultúra és a környezetgazdálkodás programjával, január 26-án Kiskunhalason, az Általános Művelődési Központban. A rendezvény 18.30 órakor kezdődik. Előadó: Szíj Rezső református lelkész, politikus, író. A vitán részt vesznek a HONFITÁRSUNK! Egy új párt kéri az Ön figyelmét, bizalmát. Annak a pártnak a nevében szólunk, amelynek tagjai következetesen végigvitték az állampárti diktatúra felszámolását. A nép jól tudja, hogy nélkülünk ez nem történhetett volna meg. A Szocialista Párt a békés átmenet feltételeit megteremtve, véglegesen szakítptt a sztálinista tradícióval. Most Önhöz szólunk, a családjáért és hazájáért felelősséget érző honfitársunkhoz, bármilyen tegyen is világnézete, nemzetisége, vallása és származása. Támogatást kérünk Öntől, aki szeretteinek, országunknak és természetesen önmagának is biztos munkát, tisztes megélhetést, európai körülményeket kíván. Az Ön figyelmét kérjük, aki nyugalmat és valódi haladást, egyéni boldogulást és közösségi szellemet, otthonos környezetet és emberségünkhöz méltó tiszta erkölcsöt akar e hazában. Felemelkedést és biztonságot ígérő programunk parlamenti képviseletéért indulunk a választásokon. A Szocialista Párt a nemzetet akarja szolgálni! Ezért kérjük, hogy támogassa a Szocialista Párt képviselőjelöltjeit! TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Önt ma nemcsak a forint inflációja, a jövő bizonytalansága fenyegeti, hanem az ígéretek inflációja és az új szavak hitelének elvesztése is. Azoknak higgyen, akik már cselekedetükkel bizonyították, hogy a hatalomnál fontosabbnak tartják a nemzet sorsát, a közösségi gondolatot és szolidaritást, megbecsülik az előző nemzedékek országépítő erőfeszítéseit. A szocialistáknak volt erejük, hogy gyökeres politikai fordulatot hajtsanak végre. Figyelmeztető azonban, hogy a demokratikus átalakulás során egyre több a torz, riasztó hang. Terjed a múltnak nem csak hazugságait, de értékeit is megtagadó, százezrek hitét és önérzetét megalázó, sőt leszámolást hirdető követelés. E fülsértő hangzavar sem feledtetheti, hogy a népet nem lehet leváltani. MIT KÉPVISEL A SZOCIALISTA PÁRT? Küzd egy olyan haza felépítéséért, amelyben eredményesen összekapcsolódnak az egyéni szabadságjogok, a társadalmi igazságosság és a nemzeti összefogás követelményei, ahol a város nem ellensége a falunak, a falu nem ellensége a városnak. Olyan egészséges és művelj Magyarországért munkálAnnak ellenére, hogy nem tesz egyenlőséget közöttük, de okulva más pártok problémáiból NEM FOGAD SORAIBA VOLT MSZMP-MSZP tagokat. A SZP vallja: Aki ma nem segíti Magyarországot, hanem a hazából akar meggazdagodni, az nem szolgálja a magyar nép-érdekeit. Minden magyar állampolgárnak lehet termelő magántulajdont adni, s ehhez meg is vannak az eszközök. Magyarország boldogulását egy gazdaságilag egységes, népeiben (etnikumaiban, nemzetiségeiben, nemzeteiben) szabad Európa kebelén látja biztosítottnak, v Ma politizálni kell mindenkinek, ala a maga és hazája sorsát jobbá akarja tenni. Holnaptól jól kell szavazni. Holnapután számon kell kérni mindent, mindaddig, míg nem tanulják meg a politikusok, hogy az ígéreteket meg kell tartani. Magyar Néppárt megyei képviselőjelölt jelöltjei is. * * A Magyar Néppárt megyei elnökségének levélcíme: Kecskemét, Katona József tér 8. 6000. Pf. 198. kodnak, amelyben a hatékony piacgazdálkodás és a szociális biztonság, a vállalkozói verseny és a társadalmi szolidaritás egyensúlyban van, teret kap az egyéni kezdeményezés és az önkormányzat. Ahol a vezetés a rátermettek, a döntés a nép kezében van. A Szocialista Párt védi a család, a falu és a város, a nemzet, a múlt és a jelen féltve őrzött értékeit. Részt vállal a biztonságosabb jövőt hozó társadalmi fordulat teljes végigvi telében. Szembeszegül azzal, hogy az egypárti és állami bürokrácia uralmát a pénz és az adósság új rabszolgasága; az elviselhetetlen egyenlőtlenségek váltsák fel. A tisztességesen dolgozó és vállalkozó emberek, a családok, a közösségek érdekeit képviseli. Követeli: minden becsületes magyar ember e hazában találhassa meg számítását! MIT AKAR A SZOCIALISTA PÁRT? Jól működő vegyes tulajdonú gazdaságot! Biztonságos megélhetést a munkásnak! A tömeges munkanélküliség elkerülését! Sikert a vállalkozónak! Korszerű iskolát a hazának, érvényesülést a tehetségnek! Megbecsülést a tudásnak és a tudás terjesztőjének! Emberhez méltó otthont mindenkinek! Szakszerű ügyintézést, korrup- _ ciómentes hivatalt! Szabad sajtót, hiteles tájékoztatást, tisztességes nyilvánosságot! Közbiztonságot, a közrend védelmét! A SZOCIALISTA PÁRT ELUTASÍTJA: A szegénységet növelő gazdaságpolitikát! Á származási, faji, politikai, vallási megkülönböztetést! A leszámolást sürgető antidemokratikus megnyilvánulásokat, a rettegést előidéző, félelmet keltő hangoskodást! A kisebbség uralmát a többség fölött! A diktatúra minden formáját! Mi, szocialisták, fájdalmas tapasztalatokat szerezve okultunk a múltból.. Tudjuk, hogy az ország nehéz évek elé néz, az üres ígérgetések ideje lejárt. . Ha családja boldogulását, az ország felemelkedését és biztonságát akarja, támogassa • a Szocialista Pártot! v ' Magyar Szocialista Párt Bács-Kiskun Megyei Szervezete A közhivatal a nép szolgálója, nem pedig elnyomója kell legyen. Az marxista alapú ideológia és gyakorlata sem a gazdásági életben, sem a politikában nem reformálható. A SZP nem támogat olyan emigráns magyarokat, akik életük során több pálfordulást hajtottak végre, s most jótékonyan megjelenni kívánnak a magyar politikában. Az SZP megköszöni mindenkinek, aki meghallgatta, megértette és jelöltjeire szavaz. a Szabadság Párt Bács-Kiskun Megyei Szervezete * A SZABADSÁG PÁRT KECSKEMÉTI JELÖLTJEI: 1. sz. vk.: Dr. Balázs Vilmos, (52 éves) a Délalföldi Állattenyésztő Á. G. Bács-Kiskun megyei Állomás szaporodásbiológus állatorvosa. 2. sz. vk.: Bálint János (33 éves) önálló személyszállító kisiparos. HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ Összefogás a magyar jövőért Mit akar a Magyar Néppárt?! Levél a választókhoz „Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kívánt s jóI tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lebet, a középúton járn (Széchenyi István: Hitel) A SZABADSÁG PÁRT VALLJA; Ma politizálni kell