Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-12 / 294. szám

1989. december 12. • PETŐFI NÉPE • 5 Most már valóban igazat mondunk? Tartok attól, hogy a szerkesztő nem lelkesedik túlzottan e jegyze­tért, mondván: „ugyan kérem, le­rágott téma”. Személyes mentsé­gül csak annyit, hogy napokig — mit napokig? vagy másfél-két hétig — hüledeztem a kor­mányelnök parlamenti bejelenté­sén, miszerint külföldi adóssá­gunk nem annyi, amennyit eddig bevallottak, hanem annál,' — bruttó értékben —- vagy 2,5 mil­liárd dollárral több. No persze—mondhatná bárki — 2,5 milliárd ide vagy oda, azaz — hogy 18 milliárd-e, illetve 20,5 milliárd-e, már nem oszt és nem szoroz. Ez a különbség, ez a plusz — egy végletesen teljesítő­képtelen gazdaság esetén -r- már mindegy, vagy majdnem mind­egy. Csakhogy: e plusz 2,5 milli­árd dollárhoz kötődő -7- és rend­re fizetendő — kamatteher már nem mindegy, mert az elviselhe- tőség határán túli terhekkel nyo­masztja az egész országot. (És ne feledjük: a legfrissebb statisztikai adatok szerint például az ipari termelés 7 százalékkal csökkent a kormányzat által remélt szolid növekmény helyett.) Nyomasztó teher A most bevallott plusz 2,5 mil­liárd tehát szörnyűségesen nyo­masztó teher, de emellett aggódó nyugtalanságomnak egyéb okai is vannak. Azt nem firtatnám kü­lönösebben, hogy miért volt oly sokáig ^szigorúan őrzött államti­tok a mindannyiunkat érintő ál­lamadósság. Végtére is: primitiv politikusok évtizedeken keresztül úgy döntöttek, hogy az általuk társadalmi nyugalomnak vélt or­szágbéli állapotok ilyesfajta tit­kolózással, elhallgatásokkal — hadd mondjam ki kereken — jó szándékú, ám nagyon ártalmas hazudozásokkal—is fenntartha­tok, stabilizálhatok. Azt sem fir­tatnám — kérdőjeles mondatai­mat nyomatékosan hangsúlyoz­va —J hogy vajon hova lettek a kiknek és milyen döntései nyo­mán a kölcsönkért milliárdok? Tudom, tudjuk, állítólag fölél­tük, megettük, elfogyasztottuk, életszínvonal-növelésre és az amúgy is meg nem érdemelt fene­ketlen jólétünk még jobbá tételé­re fordítottuk. A másik személyes élmény: ugyancsak voltam bátor megkér­dezni az MSZMP gazdasági ügyekben illetékes titkárát, hogy ugyan miért kell nekünk — az osztrák szállodaépítési program­ba „bevarrva” — egy luxus kivi­telű, voltaképpen célszerűen leg­feljebb csak ritkán használható Kongresszusi Palota, akkor mindössze annyi volt a cinikusan lakonikus válasz, hogy „most kell az ilyesmit fölépíteni, mert most van ehhez pénz...” Rogyadozó alapon Hát így valahogy ... Hirtelen támadt pénzköltési ötletek ne­veztettek el hosszú távú fejleszté­si koncepciókként, s rogyadozó alapokon nyugvó életszínvonal­ideológiákkal próbálták egykor volt politikai vezetőink — a vész­helyzet közeledtével—a lakossá­gi hedonizmusra hárítani mind­azt, ami ebben az országban hi­telfelvétel- és eladósodás-ügyben történt. S valami hihetetlen szak- szerűséggel és dilettantizmussal hittek abban — és rendre hirdet­ve a megalapozatlan hiedelmei­ket — hogy semmi baj, hogy nincs válság, hogy a gazdaság életképes, teljesítőképes, s előt­tünk a rövid távú kibontakozás esélye és lehetősége. Hiszem, mert hinnem kell, hogy nem az adósságállomány nagyságát illetően hazudtak az ország népének, hanem a kibon­takozás, a stabilizáció és a lehet­séges gyors fejlődést illetően. Hi­szem, mert ugyancsak hinnem kell, hogy valójában nem volt ember ebben az országban, még a legfelsőbb vezető körökben sem, aki naprakészen tudta vol­na, hogy voltaképpen hogyan is állunk a nettó és a bruttó adós­ságállománnyal és az utóbbihoz kapcsolódó adósságszolgálattal. Hiszem — mert változatlanul hinnem kell! —, hogy aki csak közelítően is sejtette a valós té­nyeket, a lehető legjobb szándék­kal óvott minden ez ügyben ille­tékes államigazgatási és politikai vezetőt, mondván, hogy az egyre drámaibb helyzet tisztességesen őszinte bevallásával nem szabad országszerte pánikot kelteni. Is­métlem: az akkoriak jó szándé­tuaíyitinac fójóx* &te* fóti* mxir. fa úóítüfiéc\nec $ t# fuöomituiac % femi&átauj zíy£ viíó óe^&ctinec o 2jj iaatia^nac, tféfofuec, é* minden e^etúuepnec titöorainyiuac? íijéfótt lottót* 21? tioíottönac djeí&pec mmt*c tiidomnnac iff &rórík|a*c tyx­Jjjetiyiáeí ^aíuin *3 fóti* óreqtiiti aj ététim** irfhxúmt tea Ili ||É11 . ' flf (Walter Péter felvételei) RÍ 9B — Egyszer beszélgettem a Petőfi Nyomda volt vezérigazgatójával, Ablaka Istvánnal. Biztatott, vigyek ki néhány oldalt, próbanyomatot készítenek róla és majd meglátják, megoldható-e az egész kódex kivi­telezése, illetve milyen költségekkel járna a megjelentetés. Elkészültek a próbanyomatok, gyönyörűek let­tek. Megmutathatom, bár már né­kem is csak ez az egy példány ma­radt ... — Milyen árajánlatot adott a nyomda? — A nyolcszázhatvanegy oldalt (az Újszövetséget) két kötetben, műbőr kötésben, négy bordával és kilencezer példányban lehetne ki­adni. Ez mintegy tizennégymillió forintba kerülne. Gondolhatja, ab­ban a pillanatban letettem a dolog­ról, mivelhogy nincsenek millióim. Persze, igazából nem adtam fel a reményt, hátha sikerül kiadni még az életem során. — Senki nem lát fantáziát a cso­dálatos munka közkinccsé tételében? —- Jártam a Helikonnál, a Corvi­na Kiadónál, de mindkét helyen nemleges választ kaptam. Igaz megjegyezték, valóban gyönyörűek a kódexlapjaim. Egyelőre be kell érnem ennyivel. Pedig egykettőre fel lehetne mérni az igényt — előze­tes előfizetési csekkek kiküldésével st^—, hogy hány példányra lenne vevő hazánkban. És ha még azt is meg­gondolja, hogy ilyen gazdagon dí­szített biblia (gót betűkkel, magyar nyelven) nincs is forgalomban, mint amit elkészítettem az évtizedek so­rán ... — Külföldön nem érdeklődött? — Nem, nem. Magyarországon szeretném megjelentetni a műve­met. Nem külföldön! Hát itt tart a szépséges kódex megjelentetésének ügye. Nincs vál­lalkozó, nincs pénz. Pedig azt hit­tem, hogy jó hírekkel szolgálhat a szerző. A kiadási gondokra abban a bizonyos korábbi cikkben is utalt már Baja Béla, s úgy látszik, a kiál­tást senki nem hallotta meg. Vagy ha meg is hallotta, ebben a sok szempontból átalakult világunkban ki tehet apró lépéseket egy nemes ügy-érdekében? Pedig csak annyit kellene tenni: megnézni, megcso­dálni a míves kódexlapokat. Talán akkor találna megoldást a vállal­kozni merő. Én például nem tartom lehetetlennek, hogy a legrövidebb, de igen szépen megjelenített Énekek énekét akár egy „kisebb”, könyvki­adásra is jogot kapott intézmény adná ki. Nyilván előzetes piackuta­tás után. Bátran állítom, igény len­ne rá. De bátorság, rizikóvállalás van-e? Borzák Tibor kában jottányit sem kételkednék. Ami viszont nagyon is elkeserítő: ez a — merem remélni, hogy — jó szándék végső soron elképesz­tő politikai és kormányzati dilet­tantizmusra vezethető vissza. Miféle apparátusunk volt? Miféle államigazgatási rend­szer és miféle államigazgatási ap­parátus az, amelyben és akiknek hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy legalább hozzávetőlegesen tisztán lássanak az államadósság ügyében és annak valamennyi pénzügyi következtetését illető­en. Miféle rend(etlenség) van ab­ban a bankban, ahol képtelenek naprakészen könyvelni és követ­ni, hogy voltaképpen hogyan is állunk; kinek, mikor, mennyivel, hogyan, milyen feltételekkel tar­tozunk, s kitől mennyit és miféle kondíciókkal követelhetünk? Hogy fordulhat elő ez a pénz­ügyi káosz egy olyan országban, ahol a átlaghoz képest valamics­kével is nagyobb vállalati nyere­ségnövekmény esetén pénzügyi revizorok tucatjai szállják meg a szóban forgó vállalatot, többnyi­re és rendre kiderítve az állítóla­gos szabálytalanságok végtelen sorát, s adott esetben nem túl kemény, de azért határozottan érvényesítendő büntetéseket fo­ganatosítva. Miféle szervezet volt a Köz­ponti Népi —. hangsúlyozom, NÉPI — Ellenőrzési Pizottság, amelynek főhivatású és alkalmi­lag szerződtetett szakemberei másodpercnyi figyelmet sem for­dítottak, ha egyáltalán fordítot­tak volna, az ilyesfajta, s nagyon fajsúlyos ügyekre. És legfőkép­pen; miféle—politikailag agyon­elkötelezett — szakapparátus volt az, amelynek tagjai szükség­képpen a megfelelően megbízha­tó ismeretek birtokában voltak, s ennek ellenére réndre félrevezet­ték mindazokat, akiket a letűnő­ben lévő rendszer hierarchiája döntési pozíciókhoz juttatott? Csak azért e kérdéssorozat, mert bár néhány bekezdéssel koráb­ban többször is ismételtem, hogy hiszem ezt, hiszem azt, hiszem amazt—jó szándékú feltételezés­sel. De nem hihettem — és sem­miképpen sem hihetem! — azt, hogy egyetlen ember sem volt az ország vezetőgárdájában, aki tudta volna, valójában hányadán is állunk? S ha volt ilyen ember, vajon mi érdeke fűződött az ál­landó hazudozáshoz? Semmi? S ha a kérdéseimre minden ille­tékes okkal-joggal adhat valóban hitelt érdemlően nemleges vá­laszt, akkor vagyok igazán meg­rémülve: Úristen! Kik, s milyen információk birtokában, milyen munkafegyelemmel és legfőkép­pen mennyire lelküsmeretesen dolgoztak, vezettek és döntöttek ebben az országban? S ha ez az aggódóan kételkedő kérdés ne­tán jogos, akkor vajon most hir­telen bízhatok-e a jelenlegi kor­mányelnök hirtelenjében feltá­madt őszinteségében? Vértes Csaba Beszélő számítógép Szegeden A szegedi Somogyi Könyvtárban beszélő számítógépet helyez­tek üzembe. Pályázaton nyert pénzből, valamint öt szegedi nagy- vállalat támogatásából megvásárolt, a KFKI-ban gyártott beren­dezéssel a vakokat és a gyengénlátókat tanítják meg a számítógé­pek kezelésére. # Fazekas Mátyás vak zenetanár Szőts Kata­lin, a han­goskönyvtár vezetőjének segítségével ismerkedik a Brailab Pus —77 típusú beszélő szá­mítógéppel. (MTl-fotó) UJ KÖNYVEK partis Ferenc: Útravaló érke­zőknek. (Szépirodalmi, 39 Ft) — Gárdonyi Géza: Ida regénye. Sze­relmi történetek. (Szépirodalmi, 88 Ft) — Franz Kafka: Az éhezőmű­vész. Olcsó könyvtár. (SzépirodaK mi, 25 Ft) — Tamási Áron: Ábel a rengetegben. 3. kiad. Olcsó könyvtár (Szépirodalmi, 25 Ft) — Daniel Snowman: Placido Do­mingo. (Zeneműkiadó, 148 Ft) — Arany János balladái Zichy Mi­hály rajzaival. (Téka, 590 Ft) — t Bálint Ágnes: Gücülke és cimbo­rái. (Polygon, 80 Ft) — Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai. (Új Géni­usz, 86 Ft) — Bogyay Katalin: Dajka. (Officina Nova, 273 Ft) — Disney-bébik. Hajtogató. Ba­bakönyvtár. (Garabonciás, 65 Ft) — Grimm: Csillaghullás. Leporel­lo. (Táltos Kft., 38 Ft) — Hamu­pipőke és még 11 hires mese. (Tipe­gő, 298 Ft) -g Grimm: A csodála­tos hegedű. Leporelló. (Táltos, 38 Ft) — Léleküdítő azaz szellemi kincsestár. Gondolatok és elmés idézetek gyűjteménye. Reprint. (Göncöl, 120 Ft) — Grimm: A há­látlanságjutalma. Leporelló. (Tál­tos Kft., 38 Ft) — Peter MacAlan: Valkűr direktíva, Churchill kom­mandója. (Policoop, 98 Ft) — Mi- holics Tivadar: Munkavégzés kül­földön. Külföldiek foglalkoztatá­sa. (Economix, 175 Ft) — Rabelais —Faludy: Pantagruel. I. kötet. Középko­ri francia vidámságok könyve. (JÄ­TE, 150 Ft) Hí Szabó Sándor: Ma­radona. (HungariaSport, 62 Ft) — H. G. Wells: Az ellopott test. Liliput könyvek. (Európa, 38 Ft). KINEK JOBB, KINEK ROSSZABB Szerényebb nyereségre számítanak Bár a zárszámadások, az év végi zárásról szóló tanácskozások döm- pingje majd február-márciusban lesz, az év fordulója következvén, megkérdeztük a megye néhány me­zőgazdasági üzemében: hogyan is állnak, sikert, balsikert hozott-e ez az esztendő? Bács-Kískun egyik legjobb szö­vetkezete, a Termelési Nagydíjat is kapott Vaskúti Bácska Tsz az idén is eredményes év zárására készülhet. A tavalyi nyereségüket—a számítá­sok szerint—- túlszárnyalják, elérik a százmillió forintot. A termelési ér­tékük mintegy tíz százalékkal növe­kedett, a nyereségráta az átlagos mezőgazdaságinál sokkal jobb, 14,5 százalékra lesz tehető. Harmincmil­lió forintot fordítottak ebben az év­ben különböző beruházásokra, gép­re, eszközre, épületekre. Részt vesz­nek több vállalkozásban, rt-ben, kft-ben, a legtöbben csendestárs­ként. Legnagyobb gondjuk a kiszá­míthatatlan gazdaságpolitika, hi­szen az önelszámoló egységeknek a kitűzött eredménytervet meg kelle­ne tölteniük tartalommal, amelyhez „csupán” ilyen adat nem áll rendel­kezésre, mint az ár. Bár — tették hozzá — bizonyos kényszerpályá­kat semmiképpen nem lehet megke­rülni, mint például az adottságokat, illetve a szántóföldi munkagépek kapacitását, amelyek meghatároz­zák a növénytermelés szerkezetét. ALIG ALAPTEVÉKENYSÉG A megye egyetlen halászati terme­lőszövetkezete a Bajai Új Elet HTSZ, ahol profiljukból adódóan eleve „pengeélen” táncolnak. A mindössze 50 millió forintos árbe­vételt elérő kis gazdaságban 1,5 mil­lió forint nyereséget terveztek, de — vélhetően — ezt sem érik el. A haltermelés — természetes vízi, holtági, illetve a halastavi—valami­vel nagyobb, mint az előző évben, a plusz azonban nem kompenzálja a költségnövekedésüket. Nem beszél­ve a fizetőképes kereslet csökkenésé­ről, amit az is mutat, hogy kereske­delmi egységükben csak az árbevétel nőtt meg az áremelkedés miatt, nem a kereslet. A Kiskunfélegyházi Petőfi Tsz- ■ ben arról beszéltek, hogy pillanat­nyilag hitel nélkül gazdálkodnak, viszont a banknál a sorbanállás őket sem kerüli el. Nem azért, mert saját maguk okoznak pénzhiányt, hanem mert sok a kintlevőségük. A gazda­ságban híresen sok csirke volt még néhány évvel ezelőtt, az idén azon­ban a „nagy csúcs” 15-20 százalékát nevelték föl. Liba törzstartással is foglalkoznak, az állományt három­szorosára emelték, úgy tűnik, ezt si­ker koronása. Viszont 1990-re nincs még érvényes szerződésük és a felvásárlás árak ismeretlenek. Az ipari melléktevékenységek közül igazán jó a réz szeszipari berendezé­seket gyártó, de a forgácsoló-maró üzem alig kap munkát. A gazdaság nyereségtermelő képessége így át­lagban 4-5 százalékra lesz tehető. SZŐLŐKARÓK A Szánk i Új élet Szakszövetkezet az átlagosnál rosszabb évet zár. A nagyüzemi szőlő mindössze húsz- százalékos termést adott, ezt a kárt már az idei esztendő indításakor be­kalkulálták. A kétszáz hektáros ga­bona jól fizetett, a következő évben aratható is rendben a földbe került. Azt azonban — ugyanúgy, mint a többi üzem — ők sem tudhatják, hogy az aratáskor mit ér majd a ter­mésük. Jelentős a gazdasag 2300 anyásjuhásza ta, ahonnan pecsenye- bárányt szállítanak exportra. Ipari tevékenységük inkább szolgáltatás jellegű fgl technológiai szerelés, gép­javítás amin viszont annak elle­nére meglátszik a keresletcsökke­nés, hogy az árbevétel emelkedett. Az év folyamán igen felszaporodott a banki sorbanáflásuk összege, hi­szen a kintlévőségük majd mindig, elérte a 8-10 mülió forintot A Kiskunhalasi Állami Gazdaság a két év előtti mélypontról kiemelke*- dett, bár a szőlő—bor ágazat gondja a fagyok miatt súlyossá vált. Ez a következő évben rontja majd a nye­reségkilátásokat. Az alaptevékeny­ségre létrehozott leányvállalat nehe­zen, de mégis nyereséges, a másik — az élelmiszer-feldolgozásra, gyógyszeriparra specializálódott —, viszont kimondottan „nagyot arat” a Bogumil családdal (granulált tea­keverékek), amely a piacon nagy ke­resletnek örvend. Az ipari föágazat- ban az új fa- és fémipar megkétsze­rezte nyereségét, a likőrgyártás és a borászat is hozott, a kertészet a fagy miatt azonban lemaradt. így a gaz­daság a tervezett eredményszintet — a 80-100 millió forintot — eléri. Nem jellemző, de megtörtént, hogy év közhen a veszteséges tevékenysé­get megszüntették, az embereket menet közben átcsoportosították. Az általános mezőgazdaság-ellenes hangulatot valamelyest javítja, hogy 14-15 százalékos béremelést hajthattak végre, ami azonban még így is lemarad az iparitól, illetve az infláció mértékétől. Gál Eszter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents