Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
1989. december 8. • PETŐFI NÉPE • 3 VEGYE MEG A SAJÁT HÁZAT Fáznak, de reménykednek a Füzes utcában i f:, fm0' IliMIMM ; j ■ - ■ • lJ* . •' "...- *; -*í őt wMSÉk SM mmmk fi 1/.V : ':v , : ' yfMllM MSI „TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Szeretnénk arra kérni önöket, hogy legyenek szívesek kijönni a kecskeméti Füzes utca 14. szám alatt lévő ház -bérlőihez.. Amiről beszélni akarunk, azt látni kell és meghallgatni. Özvegy Bogár Istvánná és Bíró Károly né.” Örül a lakó, ha betevő falatra jut neki Hiányzik valamekkora rész az épület sarkából. Mintha markoló harapott volna ki belőle egy darabot. Va- ’ lójában nem gép, hanem az idő: az a több mint egy emberöltő bánt él a Füzes utca 14,-gyel ilyen cudarul, amely az államosítás óta egyre csak koptatja. Az akkori rászörultak, alacsony jövedelműek — ma úgy mondanánk: igényjogosultak pSy szükséghelyzetében az „elosztásnak” ez a módja, vagyis az egyéni tulajdonú ingatlanok elsajátítása, 4-5 évvel a háború után enyhítette a lakásínséget. Hét- nyölc szobás magánházaknak így lett huszonöt-harminc bérlője. A társadalmi igazságtételnek nevezett egykori állami döntésért azonban drága árat kellett .(és kell ma is) fizetni. Ahol a tulajdonos megtűrt személy volt — a saját házában csupán lakhatott —t miért költött volna felújításra? Az állam 40 éve jószerével csupán a nevét adta a tulajdonba vételhez; pénz jelenleg sincs elegendő, hogy az összes bérlakást karbantarthassa. A lakó? Szegény az is. örül, ha betevő falatra jut neki, s ha meg tudja venni a jövő hétre a fűtőolajat. A napról napra romló gazdasági helyzetben, a pénzromlás közepette, a fentebb vázolt kórkép tünetei is súlyosbodnak: meghaladják az elvisel-, hetőség határát, mint azt levélírónknál is tapasztaljuk. Az állam szeme mindent lát? Mállik-omlik a vakolat, kívül- belül. Pereg a törekkel összekevert vályogtapasztás az ablakpárkányok alatt. A bérbe adó, az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat igazgatója szerint a ház nem életveszélyes, csak baleset- veszélyes. Özvegy Bogár Istvánná a lakásában óvatosan nyitja Sz ajtókat, nehogy egy rossz mozdulattal tovább sérüljön a fal valahol. A helyiségek földrengés utáni képre emlékeztetnek. Szinte minden bútorra jut 2-3 méteres vákolatrepedés s néhány négyzetméteres vizes folt. Az IKTV mérnöke sem titkolja szakvéleményében: „A Bogár-bérleményben az utcai főfal megbillenésére utaló repedések tovább fokozódtak. Elavult az épület. Százéves, 40 esztendeje nem volt felújítva. Lebontását javasoljuk." A szakértő elmegy, Bogámé meg a többiek viszont maradnak. Kérdezgetik egymástól: „Az állam fázik-e? Eszrevesz-e bennünket?" Tőlük a hatalom annyira távol van, olyan kiismerhetetlen, mint az égbolton feltünedező ufó. Mert, ha tényleg állami az az állami bérlakás, megkérdezhetné özvegy Bogámétól más is, nem csak az újságírói — Miért nem füt a szobában ? — Arra már nem telik. Megtanulunk hidegben lak,ni. — Mennyi a nyugdíja? Négyezer-nyolcszázhatvanhat forint. I Jr—.. Itt, a konyhában sincs valami nagy meleg — húzom össze magamon a kabátot a konyhaasztalhoz ülve. — Pedig ég az olajkályha, csak, ugye, az ajtó ... Nézze, felül mekkora a rés! Odatartom a kezem. Nem csodálom, hogy december zabolátlanul dézsmálhatja a kis konyha langyosnak is alig mondható levegőjét. — Az a sárga folt, a mennyezeten? — Ázásnyom. Valahányszor esik az eső, mindig jobban látszik. „Megvénülök, s nincs egy fürdőhelyiségem” — Ősztől tavaszig „nem megy le” rólam, napközben, a csizma meg a kabát— folytatja a lakó.—S mennyi pénzt kiadok olajért! — Fürdőszoba? — Megvénülök, s nincs egy fürdő- helyiségem! Lavórban mosdok. Nem hiszi? Mielőtt válaszolnék, semmi okom, hogy szavaiban kételkedjem, kinyit egy ajtót. Éléskamrának használták valamikor. Ma: boltból hozott élelmiszerek, háztartási vegyi áruk, befőttek, szappan, törülköző és az említett lavór társbérletben, egy kuckóban! — A fiam vezettette be a vizet is — hallom tőle ezután —, tízezer forintot fizetett érte, hogy legalább ez meglegyenrAz IKTV 40 év alatt egyszer cserepezte a tetőt és egyszer parkettázott nálunk. — WC? — Kint, az udvaron. Faajtós. Közös használatú. Hasonló a helyzete a többi lakónak is. Nyugdíjasok és özvegyek vala. • A végnapjait élő ház fala kívül ... mennyien. Egyiknek sem irigylésre való az élete. Itt a tél — az infláció mellett a szegények talán legádázabb ellensége —, s Bogámé és társai nem tudják, mi lesz velük. A közelben jó néhány, romossá vált házat lebontottak, remélték, hogy az övék is sorra kerül. Nem. A szanálás késik. Az asz- szony hiába kérlelt-könyörgött, kilincselt egész nyáron a tanácsnál és az 4 IKTV-nél: ne tegyék ki őket ilyen körülmények között egy újabb télnek! Talán majd jövőre segíthetnek rajtuk — kaptak „biztatást”. Belépés a hideg télbe — muszáj? Ajánlott viszont megoldást (?) az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat: vegyék meg a lakók a végnapjai felé közelgő házat! Csak amint egy dögrováson lévő jószágért sem kapkodnának a vevők a vásárban, épp így a lakókat sem kápráztatta el ez a „lehe1 tőség”. Főleg a ház elhunyt tulajdonosának a leánya, özvegy Bogár Istvánná képedt el azon, hogy majd alkudnia kell a saját tulajdonukra. — Vegyem meg a saját házamat, amelynek a lakrészéért 40 éve lakbért fizetek, s amelyben az állam ez idő alatt még egy fürdőszobát sem épített? Azt tartanám jogosnak, hogy ha hozzám és a négy bérlőtárshoz igazságosabb lenne az állam. 1989—90 telét itt kell kiböjíölniük, a Füzes utcában? Fáznak és reménykednek. Talán megsem.. Kohl Antal • ... és belül. (Bíró Ká- rolyné. Bogár- né lakótársa) • A sarok! (Tóth Sándor felvételei) • Mosdó és éléskamra — együtt. Negyvenéve nem tát rá az államnak, hogy fürdőszobát építsen a Bogár* bérleményben. # Gazdátlanul. Már a villanyórákat sem védi semmi. glggj lÉ* Bll Buda Ferenc levele a Bácskapocs szerkesztőjéhez Több mint két hétig vártam rá türelemmel, hogy alábbi levelem a Bácskapocsban napvilágot lásson. Ez a mai napig sem történt meg. Részemről harag nincs, ám a további várakozásnak értelmét nem látván, levelem mielőbbi közreadására másutt kell módot keresnem. Sajnálom. BUDA FERENC |Lapunk a fentiek miatt vállalkozott a levél közlésére.— A szerk.) Szíved joga, hogy mennyire következetesen ragaszkodsz nyíltan meghirdetett szerkesztési elvedhez: ahhoz tudniillik', hogy a lapotokban megjelenő írásokat előzetes kontroll s utólagos kommentár nélkül bocsátód közre. Magám — ha nem is helyeslem e szempont abszolutizálását — szuverén ember szabad döntésének tekintvén, kívülállóként tiszteletben tartom. Mindamellett talán imagad is tudod: önmagában, minőség és hitel híján ez a módszer sem szavatol semmilyen értéket, kiváltképp akkor ném, ha a lapban megnyilatkozók némelyike a valóság elemző feltárását, a tények tárgyszerű ismertetését, emberi, szakmai fogyatékosságok megalapozott bírálatát, vétkek és mulasztások bizonyítékokkal hitelesített leleplezését összetéveszti egy képzelt katedra magaslatából meghirdetett főpásztori ítélettel, avagy a sanda, útszéli sértegetéssel. De hogy magam se a vak világba hadonásszak: a Bácskapocs november hetedikéi számában megjelent Képkeret—még kép nélkül című inteijúfélé- hez szeretnék egy-két megjegyzést fűzni. Az első másfél bekezdésnek a Forrás húszesztendős tevékenységét is egészében a bukottak szégyenpadjára utasító, fennkölt dörgedelmeire nincsen szavam — közhelyeivel, képzavaraival magáért beszél s önmagát minősíti. Legföljebb annyiban igazítanám ki szelíden, hogy kinyilatkoztatásától eltérően a Forrást nem csupán, s főleg nem „kifejezetten regionális értékek ontására fúrták”. (Ehhez képest adatokkal igazolhatjuk — s legfőbb óhajra nemegyszer igazolnunk is kellett —, hogy helyi szerzők s helyi „témák” tekintetében egyetlen, úgynevezett regionális folyóirat sem előzött meg bennünket — kivéve természetesen a helytörténeti, iskolai, önképzőkör, üzemi és téeszkiadványo- kat.) Isten segedelmével túléljük hát a visszamenő- legesen adományozott elégtelen osztályzatot. Hogy folyóiratunk „pesti konjunktúralovagök használt poémáit, agyonigazolt szociográfiák szal- macsépléseit, Újvidékről felszipkázott másodtermést közölgetett nagy elánnal, mintha Bajától Ceglédig csupa hülye élne” — ezt a megállapítást (?) jó lett volna legálább egy-két példával igazolni (ha nem is „agyon”...): mi ugyanis konkrét szerzők konkrét műveit közöltük, sőt: akiket nem közöltünk, azok is konkrét személyek voltak konkrét írásokkal. Kézzelfogható kifogásokat szerettünk volna hát hallani, hisz vaktában a fejünkhöz vagdalt vádakra érdemi válasz nem adható. Túlságosan is olcsó lenne & dolgozat szerzője által föladott összes labdát az ő térfelére visszaütögetni — erről hát legyen elég ennyi. Az Idő Ura megítéli majd valamennyiünk munkálkodását s helyére tesz mindent, mindenkit. Ami azonban az interjúalanynak a Forrásra s annak munkatársaira fröccsentett szavait illeti, itt hadd álljunk meg egy kurta fohásznyira (még akkor is, ha azok csupán egy téves eszme koraszülött megtestesülései). Magával a nyilatkozóval elintéznivalóm nincsen: semmi kedvem rá, hogy fölkapjam az általa — finoman szólva — sárba dobott kesztyűt: vegye csak föl ő maga s dédelgesse gusztusa szerint, ha ez számára örömöt szerez. Mindezek fejében legföljebb szánni tudom. Tőled, Kuta- sí Ferenc mint a Bácskapocs főszerkesztőjétől mindazonáltal meg kell kérdeznem: valóban azt tartod Te tisztességes közéleti újságírásnak, ha hetilapod hasábjain általad is — tudtommal — becsült ügyeket s embereket besároznak? Ha egy keserves huzavona után mégis napvilágot látott vérsantológia szerzőit- s szerkesztőit csak úgy lazán, kapásból korrupcióval gyanúsítják? Há |11| uramfia, minő bátorság! — egy védekezni immár képtelen, halott író sírjára köpdösnek? Kérlek, ne fizess ki azzal a fapénzzel, hogy ki- nek-kínek módjában áll válaszolni az őt ért vádakra, sérelmekre! Vannak olyan helyzetek, amidőn a férfiembert a jó ízlése — de nevezheted finnyásságnak is — gátolja meg benne, hogy a ruhájára mázolt mocskot letörülgesse: inkább hagyja veszni a gúnyát is mindenestül. Tudod, hajdani ifjúkoromban engem még arra tanítottak, hogy birkózómérkőzés előtt a szőnyegbírónak ellenőriznie kell a versenyzőket: le van-e vágva a körmük, nem izzadt, nem szennyezett-e a csupasz testfelület? S ugyanez a bíró elejétől végig köteles ügyelni a küzdelem tisztaságára, különben a becsületes erőpróba cirkuszi pankrációvá, olcsó heccé alacso- nyodhatík: „hadd szórakozzék — úgymond — a csőcselék!” Rosszkedvűen, napról napra halogatva, s igen kelletlenül fogtam hát ehhez a levélhez. Ha csupán engem érintene, tán napirendre is tértem volna fölötte. Mivel azonban a sár vastagja nem rám, hanem a társaimra csapódott, figyelmez- tetőleg föl kell emelnem az ujjamat: 1. Legelőször is miattuk, főleg néhai Zám Tibór barátom miatt, aki — mint tudjuk sok-sok mai vitéztől eltérően nem hadak utáni hős volt, s aki ama „agyonigazolt szociográfiák szalmacséplései- ért” a „pálinkaszagú ócska szociográfiákért” a tulajdon életével fizetett. 2. Á fönt említett inteijú szerzője s nyilatkozója miatt, emlékeztetvén őket arra a sok ezer éves tapasztalatra, hogy józan ésszel, jó akarattal megoldható kérdésekhez nem célszerű alantas indulatokkal s eszközökkel közeledni. . 3. Végül, de nem utolsósorban a Bácskapocs miatt. Mint a megye mostanság elsőként rajtolt független lapjára, bizakodva figyeltem rá kezdettől fogva, de kedvem s reményem soványultán, mindinkább el kell tűnődnöm rajta: vajon érdemes-e mindentől függetlenülni? Például a minőségtől, a hiteltől, a szakma — szerintem —alapvető követelményeitől érdemes-e? Mindezen, Főszerkesztő Uram, mind neked, mind pedig szerkesztőtársaidnak igen komolyan el kellene gondolkodnotok. Örvendenék, ha levelemet — esetleg a te válaszod kíséretében — közreadásra méltatnád. Hogy a Bácskapocs állandó szerzőinek sorába lépjek, arra — megvallom — egyelőre nem érzek legyűr- hetetlen belső késztetést, megtisztelő indítványod ellenére sem. Jó egészséget, s jobb lapot kíván barátsággal: Buda Ferenc KONCEPCIÓS ÜGY? Vicéi Károly pere A szabadkai felsőbíróságon csütörtökön folytatódott Vicéi Károly jugoszláviai magyar író, zentai lakos perének újratárgyalása, amely a múlt hónap elején kezdődött meg. Vicéit 1988 februárjában négy hónapi vizsgálati fogság után bíróság elé állították és nemzeti türelmetlenség szitásának vádjával két és fél évi börtönre ítélték. Ez ellen nemcsak a vádlott védőügyvédjei tiltakoztak, hanem a vajdasági, valamint a szerbiai iróegyesület is. Az ítélethirdetést követő napokban a Vajdaság tartományi legfelsőbb bíróság elrendelte az iró azonnali szabadon bocsátását, rámutatott számos törvénytelenségre és szabálytálanságra. Hatályon kívül helyezte az ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását, amely november 7-e óta tart. Az ügy újratárgyalására új összetételű büntetőtanács előtt került sor, amelynek elnöke Szakács István. A vádat továbbra is Nagy Mihály ügyészhelyettes képviseli. A 7 nap című jugoszláviai magyar nyelvű hetilap legutóbbi szánjának kommentárjában hangsúlyozta, hogy a tárgyalás iránt mind Jugoszláviában, mind külföldön egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg. Ez a fokozott érdeklődés — irta — elsősorban nem az ügy rendkívüliségének vagy a vádlott személyének szól, hanem annak az, egyre többek által felismert ténynek, hogy koncepciós perrel állünk szemben. Az eddigi tanúvallomásokból ugyanis egyértelműen, kiderült, hogy a belügyi és -biztonsági szervek nyomozói erőteljes nyomást gyakoroltak a többnyire fiatalkorú tanúkra, néhány esetben zsarolták is őket annak érdekében, hogy terhelő vallomást tegyenék Vicéi Károly ellen. Fokozza még az érdeklődést, hogy a vádpontok és a tanúvallomások figyelmes összevetése után a laikus hallgatóság számára is egyre világosabbá válik: még ha a vádlott ki is mondtá volna az inkriminált szavakat néhány esetben, semmifele bűncselekményt sem követett volna el ezzel, mert csupán tényeket állapított meg. Az ipari szövetkezetek hozzájárulhatnak a magyar gazdaság fellendítéséhez MARK PALMER AZ OKISZBAN A forint legutóbbi, 10 százalékos leértékelése ellenére a magyar gazdaság számára a dollárért kínált amerikai eredetű áruk — viszonylag — még mindig olcsók a nyugat-európaiakhoz képest, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, főként most, amikor folyamatosan javulnak a magyar—amerikai kereskedelmi kapcsola- 1 tok — mondotta Mark Palmer csütörtökön, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának ülésén. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete ezután arról szólt, hogy Magyarország azért vonzó a külföldi — és így az amerikai — befektetők számára is, mert a gyors politikai változások mellett nagy figyelmet fordítanak a gazdaság gyors megreformálására is.* A politikai változások pedig békésen zajlanak, bár nem könnyen, de áttekinthetően. Azzal, hogy Magyarország megkapta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, az eddigieknél nagyobb lehetőségekhez jut, könnyebben értékesítheti áruit az amerikai piacon — mondta. A nagykövet ezután arról szólt, hogy az Egyesült Államok kormánya 60 millió dollárt ítélt meg a magyar magánvállalkozások segítésére. Ebből az ipari szövetkezetek is részesedhetnek, feltéve,' ha az ipari szövetkezetek vagyona valóban a tagok birtokában, illetőleg tulajdonában van, és azzal szabadon rendelkezhetnek. Az alapítvány felhasználásáról a Független Beruházók Tanácsa fog rövidesen dönte- . ni; a szervezetnek egyébként magyar résztvevője is lesz. Mark Palmer ezután kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az amerikai gazdasági támogatás nemcsak technológiák magyarországi meghonosítását segíti, hanem számos más területre is kiteljed. így például menedzserképző központöt működtetnek, a magyar egészségügyi ellátás színvonalának javításához kívánnak segítséget adni, programot dolgoznak ki a munkanélküliség elkerülésére. Ennek érdekében egyébként felméréseket készítettek a borsodi térségben, ahol szerintük a legsürgetőbb a megoldás. Felvetődött az is — mondotta a nagykövet —, hogy Magyarország gazdasági fellendítését jól segitené, ha egy-egy megyét egy-egy nyugati ország karolna fel. Az ötlet fogadtatása egyelőre azonban vegyes — tette hozzá Mark Palmer. (MTI)
