Petőfi Népe, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-18 / 299. szám
1989- december 18. • PETŐFI NÉPE • 5 Baja új arca (Borzák Tibor képriportja) Rendkívüli intézkedések a szovjet maffia ellen Riport a Szovjetunió Legfelső Tanácsa mellett működő TörvényalkotóiTörvényességi és Jogrendi Bizottság üléséről — A jogrend hálójában általában csak a kis halak, a bűn- cselekmények szervezőinek végrehajtói akadnak fenn, - jelentette ki a bizottságban a Szovjetunió főügyészének helyettese. — A bűnöző- csoportok vezetői elkerülik a büntetést, sokszor tehetetlenek vagyunk velük szemben. Annak érdekében, hogy elejét vegyük a szervezett bűnözés további növekedésének, meg kell változtatnunk a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást. A változások lényegét azok a javaslatok tartalmazzák, amelyeket a Belügyminisztérium terjesztett a Törvényalkotói, Törvényességi, és Jogrendi Bizottság elé. Többek között törvénybe kívánják iktatni a telefonbeszélgetések lehallgatásának engedélyezését (ezt a jelenlegi szovjet törvények kategorikusan tiltják), a videó- és hangfelvételek bírósági bizonyítékként történő elfogadását. Ezenkívül növelni kívánják a büntetőjogi felelősséget, a tanúk, illetve sértettek terrorizálásának kísérletéért, továbbá szigorúan, akár halálbüntetéssel is meg kívánják torolni a szervezett bűnöző- csoportokban való részvételt. A minisztérium kezdeményezését támogatta a KGB és a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága. A fent, említett szervezetek vezetőinek hozzászólásait hallgatva kiderült: nemcsak, hogy egyetértenek a javaslat minden sorával, hanem készek az azokért vállalt felelősség megosztására. Ellenezni a rendkívüli intézkedéseket? A küldöttek számára egy ilyen hozzászólás egyenlő lehet a politikai öngyilkossággal. Ők ugyanis jól tudják, milyen választóik hangulata. Az emberek azt követelik, hogy a legszigorúbb módszerekkel számoljanak le a bűnözéssel. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa mellett működő Törvényalkotói, törvényességi és Jogrendi Bizottság tagjai azonban ellenzik a javaslatokat. Nem arról van szó, hogy nem értenek egyet a maffia ellen indított háborúval. A küldöttek a javaslatok homályos megfogalmazását kifogásolják, amelyek lehetővé teszik a törvény által szabott határok átlépését. Nyugtalanítja őket a megbízható garanciák hiánya: nincsenek meggyőződve nrról, hogy a nyomozo szervek jogaikat nem kizárólag a szervezett bűnözés elleni harcban fogják felhasználni. A küldöttek álláspontját nem lehetett megváltoztatni abban a kérdésben sem, hogy ismerjék el bírósági bizonyítékként a videó-felvételeket, avagy iktassák törvénybe a telefonbeszélgetések lehallgatásának engedélyezését, holott ezt minden civilizált országban alkalmaz^ zák. Ez valóban igaz — válaszolták —, azonban ezekben az országokban a bíróság mellett ott vannak az esküdtek, továbbá a letartóztatottakat azonnal védi ügyvédjük, a technikai eszközök felhasználását pedig a bíróság engedélyezi. Országunkban a jogi civilizáció e szintjét még nem értük el. A vita eredményeit összegezve Szergej Alekszejev ezt mondta: •- Nyilvánvaló, hogy új intézkedések nélkül nem leszünk képesek a vádlottak padjára ültetni a maffia szervezőit. Garanciákra van azonban szükség árrá, hogy ezeket az intézkedéseket helyesen használjuk fel és szigorú büntető intézkedéseket kell kilátásba helyezni a velük való visszaélés esetére. Egy jogállamban, amelyre törekszünk, ez a természetes. A bizottság úgy döntött, hogy a törvénytervezetet a lehető legrövidebb időn belül elő kell készíteni, méghozzá nem a jogvédő szerveknél, hanem a parlamenti albizottságokban. A jogvédő szerveket csupán be kell vonni a munkába. MAGYAR MEZŐGAZDASÁG A bizonytalanságot már sikerült megteremteni „Minden tulajdonforma kapjon esélyt a termelésben!” — olvasható a Magyar Néppárt tízparancsolatának 3. parancsolataként. Agrárpolitikai elképzeléseik részleteiről Márton Jánossal, a párt elnökével beszélgettünk. — A kaotikus politikai helyzetben egyidőben . védik és támadják a magyar mezőgazdaságot. A harsány megfogalmazások helyenként tartalmaznak igazságot, máskor viszont megalapozatlanok. Hogyan ítéli meg ön a helyzetet? — A magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedek kapkodó és felülről vezérelt agrárpolitikájának következményeként rendkívül leromlott, a legutóbbi időben ugyanez jellemző a mezőgazdaság társadalmi helyzetére is. Itt lett a legélesebb a tulajdoni csata, az államosított illetőleg a szövetkezetben kollektivizált föld újraosztásának az igénye. Ez utóbbi ugyan társadalmi méretű akcióvá vált, de ezt a gyakorlat vonakodva, késve követi. Mára tehát az a helyzet alakult ki, hogy a társadalmi vitának nincs egyértelmű eredménye, de a bizonytalanságot már sikerült megteremteni. Az eddigi csatározásoknak a legfőbb vesztese mint népgazdasági ágazat a mezőgazdaság. A politika igyekszik egyensúlyozni, s például az 1990-es adórendszer látszólag nem sokat rontott a mezőgazdaság helyzetén. Látszólag, hiszen az adó csökkent, de ennél jobban csökkent a költségvetési juttatás. Mindezzel egyidőben erősödött az a rendkívül káros szemlélet, hogy a. mezőgazdaság nem igényel költségvetési juttatást. Ez egyszerűen tarthatatlan, és erre egész Európában nincs példa. — A mezőgazdaság ökonómiai, társadalmi és politikai helyzetének romlása tehát egyértelmű, amit — e tényeket elfogadva — az ágazati érdekképviselet nem tudott megakadályozni.- g§ Az érdekképviselet nem akadályozhatta meg a romlást, hiszen az ellentmondások erősödésével egyidőben maga az érdekképviselet is szétesett. Nincs ereje a-termelőszövetkezetek Országos Tanácsának, a^Állami Gazdaságiak Országos Egyesülésének, a Magyar Gazdasági Kamara agrárágazatának az érdekek kellő védelméhez, a szaporodó számú egyéni gazdaságoknak pedig nincs is érdek- képviseletünk. Ezt persze érzik a gazdaságok, ezért a hagyományos szervezeteket már nem fogadják el. A nagyobb baj, hogy az agrártérségek el sem jutottak sajátos érdekeik felismeréséig, hiszen új szervezeteket, új struktúrákat nem hoztak létre. Ez persze egyetlen kormányzatnak sem fáj. Sőt még örülnek is annak, hogy egy rendkívül jelentős, a társadalmi közhangulatot befolyásoló ágazat mögött nincs kellő érdekképviselet. Ezt a szétesett állapotot jól felismerték az újonnan alakuló pártok, mint a Magyar Demokrata Fórum, Magyar Néppárt, a Független Kisgazda-, Földmunkás-, és Polgári Párt, a Keresztény Demokrata Néppárt a falut akarja megnyerni, de van agrárprogramja a Szabad Demokraták Szövetségének és a- Magyar Szocialista Pártnak is. Úgy tűnik, hogy miközben a mezőgazdaság helyzete romlik, a politikai pártok magukhoz akarják édesgetni a falusi népességet. — A tapasztalatok szerint ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a parasztember mindig megfontolt volt, „a józan paraszti ész” megfogalmazás szállóigévé is vált. — A nagyközségek, városok földműves polgárai könnyebben megoszthatók, a kis falvak népessége kevésbé manipulálható. Ez érthető, hiszen a kis faluban mindenki mindenkit ismer. Minden a köz „szeme” előtt játszódik le, az emberek összetartanak, veszélyt érezve összebújnak. Országjáró útjaimon tapasztalom, hogy a természetes szövetkezeti elvek állnak hozzájuk közel, igyekeznek kimaradni a népet és a mezőgazdaságot megosztó politikai csatározásokból. A politika és a gyakorlat közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg Pesten azt mondják: a gyenge földeken, a nehezebb természeti adottságok között legyen erős az egyéni gazdálkodás, vidéken éppen a jobb földeken, a kedvezőbb megélhetési körülmények között kezdeményezik ezt. — Az új agrárpolitika kialakításában a föld, mint a mezőgazdaság termelőeszköze, mint tulajdon nem kerülhető meg. Mi a magyar néppárt álláspontja ebben a kérdésben? — Az alapállásunk az, hogy a földtulajdon és annak minden változata önkormányzat keretében dőljön el. Ha a föld bérletbe vagy magánkézbe kerül, értéket kap, következésképpen a mezőgazdasági termékek áralkotó tényezőjévé válik. Ha valós értékén kezeljük a földet, nem a spekuláció dominál. — Az Országgyűlés októberi ülésén ön interpellált azért, hogy a településeken földügyi bizottságokat hozzanak létre, amelyek békés úton segítik a tulajdonrendezést. Mi ezek célja? — Az önkormányzati elképzelések gyakorlati megvalósulását szolgálni. A földügyi bizottságok révén valóságos képet lehetne nyerni a földigénylőkről, gondolkodásmódjukról, s ennek alapján . •lehetne szervezni igényeik kielégítését. Megközelítően 60-70 ezer család van, amely szívesen vállalkozna agrártermelésre, de a földjük hiányzik hozzá. Vannak olyan, főként faluról elszármazott városlakók, akik már nem művelnék meg örökségüket, de bérbeadási szándékkal visszakövetelik azt. Természetesen arra már gondolni sem lehet, hogy ugyanazt a parcellát kapják vissza, amelyiket 30- 40 éve bevittek a szövetkezetbe. Elszámolni csak a bevitt föld aranykoronarértéke szerint lehetséges. A földügyi bizottságok működésére mindaddig szükség lehet, amíg a korszerű viszonyokat szolgáló földtörvény nem születik meg, utána viszont az önkormányzat rendezheti ezt a kérdést. — Az utóbbi hetek egyik legvitatottabb agrárkérdése, hogy a kormány bevezeti a mezőgazda- sági termékek szabad árát. Alig ismert az intézkedés, máris sokan támadják. Ön hogyan vélekedik erről? — A mezőgazdasági termékek szabad ára a társadalom kábítása. Azzal érvelnek, hogy jól jár a termelő, hiszen az árban elismertetheti valós költségeit, jól jár a fogyasztó is, mert a termelő versenyez érte, s ez egyben kordában tartja az árakat. Ez egy leegyszerűsített elmélet, hozzá hasonló gyakorlat alig van a világon. A mezőgazdasági termékek árait ugyanis közvetlenül vagy közvetett módon szinte mindenütt szabályozzák. A szabad ár következetesen csak akkor érvényesülhet, ha annak megfelelő a gazdasági és társadalmi környezet is. Ez utóbbi Magyarországon nincs meg, Gondoljunk csak példaként a bérek tartására. Bonyolulttá teszi a helyzetet az is, hogy a hazai szabad árak egyik következménye, az import liberalizációja. I Ám a fejlett országokban az agrárárak a gazdaság erejétől is függnek, nemcsak a termelés költségeitől. Ha az import révén támogatott áru kerül a magyar piacra, akkor mesterségesen alacsonyan tartott, úgynevezett plafonárak jöhetnek létre. Ha I. ez bekövetkezik, akkor a liberalizált import és a szabad ár együttesen tészi tönkre a hazai piacot. — Nagy vívmánya a mezőgazdasági kistermelésnek a kedvezményezett adó. Fenntartható-e ez a jövőben? — A kistermelés adórendszerét még akkor doh- gozták ki, amikor a nagyüzem a kistermelők mögött állt, és valóban kis mértékben termeltek az emberek. E helyzetben az 500 000 forintos árbevételig érthető volt az adómentesség. Ha azonban a kistermelés helyett az egyéni gazdálkodás erősödik, 10-20 hektáron termelhetnek a gazdaságok, nyilvánvaló, hogy nem tartható a kistermelésre vonatkozó adórendszer sem. Elkerülhetetlenné válik, hogy a termelési méretekre jellemző adórendszer alakuljon ki. | — A mezőgazdasági tulajdonviszonyok átrendeződésével megváltozik a falut jórészt fenntartó gazdasági struktúra is. Milyen lesz a mezőgazdaság és a falu kapcsolata? ’* Már készül az önkormányzati törvény, ennek elfogadásával megváltozik a falusi élet: pezsgőbb szellem uralkodik majd. Gazdaságilag is átrendeződik a falu, új egzisztenciák alakulnak kij elsősorban a szolgáltatásban. Bizonyos, hogy a mezőgazdaságban csökken a foglalkoztatottság. A.jelenlegi termelési méretek nem képesek ekkora agrárnépességet eltartani, mint a mostani. Ha mégis ennyi embernek kell megélni belőle, akkor a szegénységgel számolni kell az agrárnépesség körében. — Az önkormányzatra alapozott tulajdonreform teljesen újrarendezheti a jelenlegi struktúrákat. Milyennek képzelhető el a szövetkezeti jövő? — Meggyőződésem, hogy az igazi szövetkezeteknek van jövőjük. Az igazi szövetkezeten azt értem, hogy a szövetkezet érdemben a tagságé, a többség demokratikusan dönt saját jövőjéről. Eddig sem a szövetkezeti gondolattal volt a baj, hiszen a szövetkezetek az egész világon működnek, s jól megélnek. A magyar szövetkezeti gyakorlat volt ellentmondásos, amelyben nem érvényesülheti tek a szövetkezeti gondolat eredeti jegyei. A ma- \ gyár termelőszövetkezeti mozgalom a szövetkezeteknek egy államosított válfaja. Ezen kell változtatni, a tagság kezébe adni a döntéseket, hiszen ott vannak a legjobb helyen. . . V. Farkás József Feliksz Alekszejev
