Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-10 / 267. szám

1989. november 10. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT NDK-s beismerés: keletnémete^^m doppingoltak — Nyugodtan minősíthető szenzációsnak a hír, hogy immár az NDK-ban is elismerik a doppingolás tényét. Korábban a keletnémetek mindent tagadtak, és mint rágalmat éles hangon utasították vissza az NDK-beli sportolók tiltott teljesítménynövelésével kapcsolatos feltételezéseket. Most viszont megtört a jég! A nemzetközi „doppingdosszié” felnyitása óta először írta le egy keletné­met újság, a berlini Junge Welt, az iijúkommunisták lapja, hogy 14 NDK-s sportoló bukott meg tavaly dopping miatt. Valamennyien hazai versenyeken, illetve a felkészülési időszakban, az edzéseken végzett rajtaütésszerű vizsgá­latok nyomán lepleződtek le. A beismeréssel felérő kijelentést a Junge Welt attól a Manfred Höppnertől idézi, aki a keletnémet állami doppingellenes bizottság 'vezetője. Az interjú­ban Höppner nem fedte fel a vétkesek kilétét, csak annyit mondott, hogy valamennyien, s a versenyzők edzői is megkapták büntetésüket, viszont közelebbi részletekkel nem szolgált. Az évtizedes hallgatás után azonban már a tényközlés is nagy dolog. S ha igaz — ezt ígérte a bizottság vezetője —, a jövő évben nyilvánosságra hozzák a doppingon rajtavesztettek nevét. A Junge Welt után nem sokkal a Deutsches Sportecho című keletnémet sportláp is beszámolt a lebukásokról, hozzátéve azt az adatot, hogy 1988-ban az NDK-ban összesen 4463 doppingvizsgálatot végeztek. Tizenkilenc teszt bizonyult pozitívnak, a 14 keletnémet sportoló mellett öt külföldinél árulko­dott a vizeletminta meg nem engedett segítségről. Az analízist a híres-hírhedt kreschai laboratóriumban, ebben a Drezdától 15 kilométerre lévő dopping­centrumban végezték. Az NDK-beli vizsgálatokkal megbízott, ottani egyet­len ilyen tudományos központ kapuit ezúttal első ízben nyitották meg újság­írók előtt is!' ASZTALITENISZ Ismét fölényes győzelem KISKUNFÉLEGYHÁZI LE­NIN TSZ SE—KAPOSPLASZT 19:6 NB I A csoportos férfimérkőzés, Kiskunfélegyháza, 100 néző. j Győztesek: Szalaba 5, Káposz­tás, Laczkó 4-4, Kaiser, Bénák 3-3, illetve dr. Szita 4, Hayden 2. . A mérkőzés előtt mindkét csapat kénytelen volt változtatni az erede­tileg tervezett összeállításon, mivel a hazaiaknál Aranyosi, a vendégek­nél Frank betegség miatt nem vál­lalta a játékot. A félegyháziak esélyeshez méltó­an kezdtek. Előbb 4:1, majd 8:2, arányban húztak el az első két kör Után. Különösen Szalaba játszott jól, és biztosan verte á kaposváriak legjobbját, dr. Szitát. A folytatás­ban aztán 12:3-ra, később 16:4-re növelték előnyüket a házigazdák, és végül fölényes győzelmet arat­tak. Az együttesből a kitűnően sze­replő Szalaba mellett az ifjúsági ko­rú Laczkó teljesítménye emelhető {ki, aki remek játékkal négy mérkő­zést nyert meg. RÖVIDEN • RÖVIDEN • A kecskeméti Öírös Tömegsport Egyesület november 18—19-én teremlabdarúgó-tornát rendez Kecskeméten, a Lánchíd utcai iskola tornacsarnokában. A jelentkezéseket az egyesület Akadémia krt. 2. sz. alatti irodájába lehet leadni. • A hétközben lejátszott NB I-es labdarúgó-mérkőzések eredményei: Vác—Vasas 3—2, PMSC—MTK-VM 0—0, DVSC—Rába ETO 1—1, Ü. Dózsa—Békéscsaba 2—0, Fe­rencváros—Veszprém 4—1, Csepel—Haladás 3—2, Videoton —Tatabánya 1—0, Siófok—Bp. Honvéd 2—0. • Három hét múlva kezdődnek Dániában a női kézilab­da-világbajnoki seléjtezőmérkőzések. A 16-os mezőnyt négy csoportra osztották: a magyar válogatott az NDK, Svédor- szág-és'Hollaindiaiegyütteséyel együtt a B csoportba került. A selejtező legjobb nyolc csapata szerez jogot, hogy részt yegyferí a jövő évi, dél-koreai világbajiokstágon. • A jól sikerült első forduló után vasárnap ismét megrende­zik a Mountain Bike, hegyi terepkerékpáros-versenyt. Az érdeklődők Budapesten, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban je­lentkezhetnek, 9 órától. • A megyei labdarúgó-szövetség utánpótlás-bizottsága az 1976. augusztus 1. után született gyerekek részére a ma­gyar serdülő „C” keretbe, az 1973. augusztus 1. után szüle­tett fiatalok részére a megyei ifjúsági válogatott keretbe tart kiválasztót. A szervezők kérik, hogy a játékosok november 13-án, hétfőn 12 órakor Kecskeméten, a Széktói stadionban alsószereléssel jelentkezzenek. • A hétközben lejátszott tekemérkőzések eredményei, NB II. női: Szolnoki MÁV—Kecskeméti MÁV 3:5 (2082—2131). NB Hl. férfi: KTE—K. MÁV 5:3 (2311—2244). Városi baj­nokság: K. MÁV. Locomotiv—Borgazdaság 5:1, KTE/B— MMG-AM 5:1, K. MÁV/A—K. MAV/B 5:1, K. Bíróság— Köbal 1:5, Agrikon—SZEM 5:1. • A Kecskeméti SC labdarúgó-szakosztálya tanfolyam- rendszerű foglalkozásokat szervez a futballhoz kedvet és tehetséget érző 5—6. osztályos fiúk részére. Jelentkezni lehet hétköznap délután 15—17 óráig a Széktói stadionban, Tö­rök Tibor edzőnél. • Holnap 7.05 órától 8 óráig a Petőfi adón dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke Vitray Tamásnak, Vass István Zoltánnak és Gyárfás Tamásnak a kérdéseire válaszol. Az élő adásba a 138-8946-os telefonszámon a hallgatók is bekapcso­lódhatnak. • Elkészítették a férfi kosárlabda Magyar Kupa sorsolá­sát. Eszerint a november 25-ei játéknapon a Bajai TK a Pécsi Postással, a Kiskunfélegyháza a Kecskeméti SC csapatával játszik. • A Kiskunmajsai SE kézilabda-szakosztálya ma délután 17 órakor Kiskunmajsán, a Vízgazdálkodási Társulat kultúr­termében fórumot rendez, amelyen tájékoztatják a szurkoló­kat a bajnokságról és az NB I/B-s majsai férfi kézilabdacsa­pattal kapcsolatos kérdésekről. Egy szövetségben a lovasok és a tenyésztők Az állatorvosi egyetem ad otthont holnap annak a közgyűlésnek, amelyen a magyar lótenyésztő, egyesületek és a lovassport képviselői alapítanak s^öyfttséget. Erre az eseményre sok, loyaskörök-, ben ismert személyt hívtak meg, de szavazati jog­gal csak a sportegyesületek vezetői rendelkeznek. Eddig Magyar Lovas Szövetség elnevezéssel működött a szervezet, amely a Magyar Lótenyész­tő és Lovassport Egyesületek Országos Szövetsé­geként alakul újjá. — Mi a jelentősége a változásnak?— kérdezte Miklós László főtitkártól az MTI munkatársa. — Ezzel a lótenyésztők és a lovasok közötti nézeteltéréseket szeretnénk felszámolni fej vála­szolta. — Gyakran előfordult ugyanis, hogy egy­mást hibáztatták a kudarcokért: a tenyésztők sze­rint a versenyző gyenge, a lovas viszont mindig úgy érzi, hogy rossz képességű négylábút kapott. Eze­ket a vitákat jó lenne végleg megszüntetni, s in­kább össze kellene fogni a magyar lovassport fel­lendítéséért. ; .. -7- Melyek lesznek a közgyűlés napirendi pontjai? :pA-§- Először dr. Papócsi László formálisan lekö­szönő elnök tart rövid beszámolót, majd az alap­szabály-tervezetet vitatják meg. Ezt követi az elő­készítő bizottság és a jelölőbizottság előterjesztése. Elnöknek Papócsi László az egyetlen jelölt ,- A szóbeszédek szerint ön már lemondott főtit­kári tisztéről. Igaz a hír? — Az alapszabály-tervezet szerint az új szövet­ség főtitkárát az elnök nevezi ki. A közgyűlésig ellátom feladatomat, de való igaz, hogy jeleztem: szombattól nem vállalom a funkciót. Hogy miért nem, azt belső ügynek tekintem, és nem kívánom nyilvánosságra hozni -^ mondta befejezésül Mik­lós László. HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Bajai Eötvös TK—Kaposvári Gazdász, Baja, 19 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Bajai Eötvös TK—Paks, Baja, 17.30-kor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Kecskeméti SC—Fabulon SC, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 16.30-kor. SZOMBAT LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: Honvéd Kun Bé­la SE—Mélykút, Kiskunfélegyháza, Honvéd-pálya 13 órakor. Jv.: Csong- rád megyéből. Megyei n. osztály, Északi csoport, kezdés 13 órakor: Honvéd Gábor Á. SE—Tiszaalpár, GAMF—Jakabszál- lás, Honvéd Mezőfi SE—Orgovány. Megyei ül. osztály, kiskunfélegyházi csoport, kezdés 13 órakor. Kecskeméti MÁV—Kiskunfélegyházi Vasutas, Bu­gac—Lakitelek II., Fiilöpháza—Csó- lyospálos, Szentkirály—Ballószög. NB Il-es serdülőbajnokság: KSC— Szarvas, 11 órakor. NB Il-es ifjúsági bajnokság: KSC— Szarvas, 12.30-kor. ASZTALITENISZ TOP 12 viadal: Bp. Körcsarnok, 9 és 16 órakor. A versenyen a hazai ranglista leg­jobb 12 férő és női asztaliteniszező­je indul, köztük Káposztás Zoltán és Aranyosi Péter, a Kiskunfélegy­házi Lenin Tsz SK versenyzői. A címvédők: Harczi Zsolt és Urbán Edit NB I-es női B csoport: Kecskeméti Spartacus—Gamma, Kecskemét, szé- chenyivárosi terem 11 órakor. NB n-es férfimérkőzés: Hajdúhad­házi Bocskai—Kecskeméti Spartacus, Hajdúhadháza, 11 órakor. NB ni-as férfimérkőzések, kezdés 11 órakor: Kiskunhalasi AC—Nagykőrö­si Kinizsi, Volán Rákóczi—Kecskemé­ti Tejipar, Kalocsai SE—Békéscsabai Kner SC. KOSÁRLABDA NB I-es férfi A csoport: Bajai ISKi-|i Tungsram SC, Baja,.'PÓsta Sándor cSáiÚÖk 17r30-köi.'9 Négy egymást követő vereség után ismét nehéz feladat előtt áll a BSK férficsapata. Ellenfele jelenleg 2. a táblázaton, és legutóbb a sok­szoros bajnok Bp. Honvéd együtte­sét verte 23 pont különbséggel. A BSK vesztett kezdeti lendületé­ből, de a hazai közönség előtt képes jó teljesítményre. Kérdés, bogy ez elég lesz-e az élcsoporthoz tartozó fővárosiak ellen. NB I-es férfi B csoport: Alba Regia Építők—Kecskeméti SC, Székesfehér­vár, 17 órakor. I A B csoport listavezetője ellen kevés az esélye a mostanában gyen­gén játszó KSC-nek. NB I-es női 'A csoport: Bp. Spartacus .—Kecskeméti SC, Budapest, Kőér ut­ca, 17 órakor. A két csapat azonos pontszám­mal áll a táblázaton. Glatz Árpád tanítványai eddig kiszámíthatatlan teljesítményt nyújtottak. Ha a kék­fehérek kulcsjátékosai hozzák for­májukat, meglephetik a bángazda szövetkezetieket. ÖKÖLVÍVÁS Az országos serdülőbajnokság: Kecs­keméten, a Városi sportcsarnokban. Selejtezők 16 órakor. A bajnokságban 15 súlycsoport legjobb négy versenyzője indulhat Kecskeméten. A legtöbb ökölvívót — 8 versenyzőt — a KSC indíthat Jánoshalmáról 5, a Honvéd Kun Béla SE csapatából 1 sportoló vesz részt a döntőn. Szombaton 30 pár lép szorítóba és a győztesek vasár­nap mérkőznek a bajnoki címért A versenyre eljön a Magyar Ököl­vívó Szövetség teljes vezérkara. A bajnokságot támogatja a megyei SPORI, a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat és a MAGÉV szegedi területi igazgatósága. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Dutép SC— Tatabánya, Kecskemét, Arpádvárosi sportcsarnok 10.30-kor. I A kecskeméti lányoknak nem okozhat gondot az eddig még nye­retlen Tatabánya legyőzése. NB Il-es férfimérkőzés: Tűzoltó SC —Ráckeve, Kecskemét, Buday D. Ált. Iskola, 11 órakor. NB n-es női mérkőzés: Békéscsaba —Kalocsai SE 12 órakor. SÚLYEMELÉS ---------­A BÁV Kupa (egyben Magyar Kupa) döntői: Miskolc, 9 órakor! X’ véfséííyén a KSC színeiben Messzi István indul. TEKE NB U-es női mérkőzés: Kecskeméti MÁV—Kőbányai Sör, Kecskemét, MÁV-pálya, 10 órakor. TÖMEGSPORT A Napsugár Szabadidősport Egyesü­let egyéni és családi asztalitenisz-verse­nye: Kecskemét, széchenyivárosi te­rem, 9 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB n-es mérkőzések, kezdés 13 óra­kor: Bajai SK^-Debreceni Kinizsi, Szarvas—Kecskeméti SC. Biztos, bogy a BSK csapata töb­bet tud annál, amit az elmúlt héten Kecskeméten mutatott Hazai pá­lyán győzhetnek a bajaiak a nem túlságosan nagy játékerőt képviselő Debreceni Kinizsi ellen. A KSC-nek nehezebb dolga lesz Szarvason, mert a hazaiak nyilván ja vítani akarnak a múlt heti sikerte­len salgótarjáni szereplés után. NB Ill-as mérkőzések, kezdés 13 órakor: Kecskeméti TE—Miske, jv.: Homyák, Kiskunhalas—Nagyszénás, jv,: Födi; Rákosmenti TK—Kiskőrös, jv.: Tóth S. A forduló kiemelkedő mérkőzése a KTE—Miske megyei rangadó lesz. Korábban a miskeiek sok kel­lemetlen meglepetést okoztak már Kecskeméten, de most inkább a lis­tavezető hazai csapat az esélyes. Megyei bajnokság, kezdés 13 órakor: Soltvadkert—Bajai TSZ SK, jv.: Pákó- licz; Helvécia—Kerekegyháza, jv.: Nagy Z.; Kalocsa—Kecel, jv.: Kecs­kés; Harta—Fájsz, jv.: Farkas J.; La- josmizse—Csengőd, jv.: Kiüti, Izsák -í-KTK, jv.: Schneider; Jánoshalma— Tiszakécske, jv.: Kazinczi. Megyei II. o. Északi csoport, kezdés 13 órakor: Harkakötöny—Császártöl­tés, Akasztó—H. Radnóti SE, Lakite­lek—Hetényegyháza, Szalkszentmár- ton—Kkhalasi Spartacus, Kunszent- miklós—Kiskunmajsa. Déli csoport, kezdés 13 órakor: Vas­kút—Katymár, Sükösd—Nagybaracs- ka, Bátya—Hajós, Homokmégy—Ga- ra, Kunbaja—Kelebia, Szakmar—Ne­mesnádudvar, Bácsalmás—Herceg­szántó, Tompa—Dusnok. Megyei III. o. Kiskunfélegyházi cso­port, kezdés 13 órakor: Nyárlőrinc— Jászszentlászló, Kunszállás—Város­föld. Kalocsai csoport: Bajai Kinizsi—Gé- derlak 11 órakor, Solt—Tabdi, Érsek- csanád—Dunapataj, Öregcsertő— Úszód, Foktő—Érsekhalma, Duna- szentbenedek—Dunaegyháza 13.30­kor. Kiskunhalasi csoport, kezdés 13 óra­kor: Tataháza—Kisszállás, Csávoly— Csikéria, Rém—Madaras, Bácsborsód 1—Felsőszentiván, Bácsbokod—Dá­vod, Borota—Bátmonostor, Kunfe- hértó—Szeretnie. ASZTALITENISZ TOP 12 viadal: Bp. Körcsarnok, 8 és 17 órakor. NB m-as férfimérkőzések, kezdés 11 órakor: Soltvadkerti TE—Szentesi Ki­nizsi, Kerekegyháza—Kkfházi Lenin Tsz SK II. ÖKÖLVÍVÁS Az országos serdülőbajnokság döntői: Kecskemét, Városi sportcsarnok, 9 órakor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Kaposvár— Kecskeméti SC, Kaposvár, 15 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: A „Caravaggio-művelet". Angol film — ism. 10.15: Pintér József: Egy óra múlva itt va­gyok ... Tévéfilmsorozat (1975) XIV/ 10. rész: Megfordult a szél — FF — ism. 11.15: Képújság 16.55: Hírek 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk Kb. 17.40: Riportfilm 17.55: Reklám Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató mű­sor 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. Füles Mackó kalandjai. Az úszólecke. Lengyel bábfilmsorozat , 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Gian Maria Volonte-sorozat. Még pár dollárral több. Olasz—spanyol— NSZK film 21.10: Helyszíni közvetítés a NemzetiSzí n- házból, a Magyar Művészetért díj átadá­sáról 22.40: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gá­borral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 17.45: BUMM!!! Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Praclifalva lakói. Amerikai rajzfilmsorozat. Az ellenbál­vány 18.46: TV 2 19.00: Legyetek jók, ha tudtok. Olasz film (1983) 20.51: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Hárman egy témáról. Vitaműsor a politikai egyeztető tárgyalá­sokról 22.15: TV 2 22.35: Leszámolás. Francia film (1985) (Csak felnőtteknek!) Kb. 0.05: TV 2 Napzárta MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.35: Rajzfilmek. 07.05: A nyomozást szakértők vezetik. Filmsorozat. Maffia 2. rész. 08.25: Ember, föld, világmindenség. 09.25: Rövidfilm a nicaraguai népzenéről. 10.00: Dokumen­tumfilm. 13.30: Dokumnetumfilm. 14.20: Rajzfilm. 14.30: Szovjet katonakórusok műsorából. 16.00: Irodalmi összeállítás fel­sősöknek. 16.45: Mi történt a nagyvilág­ban? 17.00: Interszignál. 17.30: Ember és jog. Jogi videocsatorna. 19.00: Híradó. 19.40: A nyomozást szakértők vezetik. Filmsorozat. Maffia 2. rész. 21.00: Régen volt... 21.20: Nézet. Zenés tájékoztató ri­portműsor. 23.30: Államhatár. Filmsorozat. 01.45: Hírek. 01.50: Régen volt... ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Időről időre. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermek- műsor— magyarul. 17.50: Rajzfilm. 17.55: Tv-magazin — szlovákul. 18.55: Reklám. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Tizenkét megbélyegzett — sorozat. 20.50: Reklám. 20.55: Tudományos kontaktmű­sor. 22.30: Tv-napló. 22.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Fűtől fáig. Barlangok fogságában 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben (Élő) 11.05: Népdalok 11.34: A Zsebrádiószínház bemutatója. Egy fenyőfa balladája. Gyárfás Miklós kishangiátéka 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Erről beszéltünk... A Magyar Rádió körzeti stúdióinak mű­soraiból 14.35: Néptáncok 15.00: Magyar írás. A rádió irodalmi heti­lapja 15.50: Versarchívumunkból 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.15: Hangoló. Zenei magazin gyerekek­nek 17.00: Orvosi tanácsok 17.05: A szelídség parancsa. Búcsú Király Istvántól 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az iro­dalomról 18.20: Levelekre röviden 19.40: Gulyás László: Rabének 19.50: Gong 20.00: Magnószalagok Algírból 20.30: Operafelvételekből 21.00: Kilátó. A Rádió világirodalmi heti­lapja 21.45: Hajszálgyökerek. A cukrászat „klasszikusa*: Gerbeaud Emil 22.00: Hírvilág 22.30: Nemzetközi kulturális szemle 23.00: Zenekari muzsika PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Az izrealita felekezet negyedórája 8.20: Rivaldafényben: Ella Fitzgerald blues-felvételei 9.05: Csilicsala csodái. Tóth Eszter és Tö­rök Sándor meséjátéka (1963). 10.00: Kertbarátok műsora 10.05: Tűzforrás 11.05: Mit üzen a rádió? — ism. 11.45: Darvas Iván énekel 12.10: Nóták 12.53: Édes anyanyelvűnk — ism. 13.05: Pophullám 14.00— 16.55: Péntektől péntekig (Élő) közben: 14.50—15.00: Könyvről könyvért (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: A rock gyermekei 19.05: Garázs 19.35: Fiataloknak! 21.05: Népdalkörök pódiuma 21.30: A Sam Bros 5 zydeco együttes fel­vételei 22.00— 0.14: Máról holnapra BARTÓK RÁDIÓ: ________ 9 .08: Hangversenyek Moszkvából, VII/5. rész 10.35: Operafelvételekből 11.00: Barokk zene 12.30: Kórusmuzsika 13.00: Hallgassuk újra! 14.00..VII. Debreceni Nemzetközi Katona- zenekari Fesztivál — VI/2. rész 14.28: Beethoven: G-dúr szonáta Op. 53. 14.56: Csajkovszkij: A pikk dáma. Három- felvonásos opera 16.05: Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlan­ság. Könyvszemle 16.15: Az operaközvetítés folytatása 17.55: Magyar zeneszerzők 18.30: Hiányjel A szovjet befolyástól a szovjet típusú rendszer megteremtéséig 19.05: Por favor Spanyol nyelvlecke kezdőknek — ism. 19.20: Follow Through Angol társalgás középhaladóknak 19.35: Lemezmúzeum 20.30: A Petőfi-kutatásról 21.00: Kamarazene 22.00: Mintha álmodtam volna... Sze­melvények Mario Del Monaco önéletraj­zi kötetéből, válogatás a világhírű teno­rista lemezeiből, X/1. rész. Emlékek a gyermekkorból 23.00: A Szekszárdi Jazz Quartet és a Mol­nár Dixieland Együttes játszik 23.35: Nyelvrokonaink zenéjé. Balti finnek. Észtek — 1. rész SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél­alföldi hírek, tudósítások. — Valahol hiba van.) W Kovács (balról) két idénnyel ez­előtt még Jila- febér színek­ben - játszott, most „miskei- ként” készül volt csapata ellen a bizo- nyításra... (Farkas Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents