Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-07 / 264. szám
1989. november 7. • PETŐFI NÉPE • 5 A vállalat vezetősége elrendelhetett volna még további béremeléseket is, jogosságát senki nem vonta kétségbe, mégis várni kellett vele. Halasztását azonban nem a vállalat rossz gazdálkodása okozta, hanem jól megfontolt, célszerű óvatosság. Az előző évtől eltérően 1989-ben a moziüzemeltetők a 18 százalékkal csökkentett állami támogatásukat előlegként kapják, utólag természetesen el kell számolniok, és a teljesítménnyel le nem fedezett részt elvonják. Nos, az év elején, közepén lehetetlen volt pontosan megítélni, hogy az igen súlyos feltételekhez kötött állami támogatásból mennyit szerzünk meg, ijletve miként alakul a mozik jegybevétele. Szeptember végén, utolsó munkanapjaim egyikén, a vállalat főkönyvelője, a vele folytatott tárgyalás keretében kijelentette: „helyesen jártunk el, pénzügyi helyzetünk elfogadható, háromnegyedévkor 'nyereséggel zárunk és úgy tűnik, novemberben vagy decemberben az említetteken felüü, újabb béremelésre sor kerülhet”. Szabó Attila feltehetőlég erre alapozhatta ígérgetéseit, korteskedése során. Rossznak minősítette utódom a vele készített interjúban a vállalat gazdálkodását. Szerencsére, a valóság mást bizonyít. Amit a vezetőségről mondott, ahhoz nincs mit hozzátenném — hiszen annak ő is tagja volt —, legfeljebb annyit: nem az a fontos, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja. Ámbár a legjobb az lenne, ha a vezetőség tagjai — akikre Szabó Attila programjainak sikeres megvalósítását építette — külön- külön nyilatkoznának. Megrótt az új igazgató, mert utódlás kérdésében egy évvel ezelőtt Borbélyné mellett tettem le a garast. Véleményem azóta sem változott. Másokkal együtt keserűséggel gondolok arra, hogy szakmai öntudatunk és működő demokráciánk ma még itt tart. Ha viszont az ügyben történtek jutnak eszembe, fájdalmasan suhan át agyamon Robespierre híressé vált mondása: „Az erény mindig kisebbségben volt a Földön.” Tisztelt Szerkesztőség! Tudom, nem az a legnagyobb baj a Hírős Filmnél, hogy az új igazgató nyilatkozatában eltorzít bizonyos tényeket, bár ezzel is jelentősen árt a vállalat i jó hírének. Nekem a helyzet javításához már nincs más eszközöm, ezért kérem fenti soraim közlését. GILA JÁNOS, a Hírős Film nyugalmazott--: igazgatója Ez mindennap így megy. De tegnapelőtt baj történt. ... Anya még nem volt otthon, amikor hazaértem. Gyanús csöndült a lakásban. Pedig Veronika megjött már, hisz ilyenkor egyébként is mindig otthon szokott lenni. Megijedtem, s az előszobafalnak dőlve füleltem, hátha történik valami. Nyüszítő kis hangót hallottam; — most néztem be a szobába. Veronika hanyatt feküdt a földön. Rövideket lélegzett s a válla folyton megemelkedett. Nem sikerült mindjárt az ágyhoz vonszolnom; — belekapaszkodott a szőnyegbe, és nem hagyta magát. Sírt, hang nélkül, mint a némák. Szorongva és gyáván ültem mellette a földön. Kérleltem, dühös voltam rá, fenyegettem is. Aztán a karját dörzsöltem, meg a homlokát. Mindent megpróbáltam, de az ágyáig nem tudtam elhúzni. Tehetetlenségemben jobban sírtam már, mint ő. Féltem, megjön anya, és így talál, hogy nem csináltam Veronikával semmit!... Ellöktem a kezét, és gyűlöltem. Ott is hagytam, tárva maradt utánam az ajtó, bőgve rohantam le a lépcsőn. Futottam az utcán is, de hallottam, hogy valaki törtet utánam, nagyokat csattog, mindjárt utolér, már a nevemet kiáltja. Tibor volt. A váltamat kapta el, megállított. — Mi történt?!... Hová rohansz?! Kitéptem magam, de elért és visz- szatartott. Kalapja a kezében, nyakkendője vitorlásán kilibbent a kabát alól. Úgy fogott, mint egy rabot. Az esztelen rohanástól erősen lihegtünk mindketten. Riadt szeme az enyémet kereste. — Veronika?... — ennyit kérdezett csupán. — Engedjen!—próbáltam menekülni. — Beszélj már! Hallod!... Mi van vele?! Félelem, rémület, düh fojtogatott, s nem tudtam, s nem is akartam mondani neki semmit. Rántottam egyet, hogy elforduljak. a Magyar Sió írja SZÖKÉS JUGOSZLÁVIÁN ÁT Odaátról minden este lövöldözés hallatszik így, a gigantikus elrekesztések ellenére is megmaradt félelmetesnek a Duna kazán-szorosi szakasza egészen a Vaskapuig- Ezt a félelmetes arcát Golubac (Galambóc) ódon várfalainál kezdi mutogatni, hogy aztán az onnan. Kladovóig (a román oldalon Újmoldvától.Tumu Severi- nig) terjedő, mintegy 120 kilométeres szakaszon, meredek sziklafalak közé zárva, csendben, de őrjöngve és örvényeivé haladjon a vízerőművek turbinalapátjainak irányába. A folyó vize messziről tükörsima, különösen á hegyoldalba vájt útról látszik ilyennek, de mihelyt az utas leereszkedik a partra, a közelség elárulja, hogy itt íme, az emberi kéz beavatkozása nyomán, mit művel a természet: a folyó felületén hatalmas ördögmalmokként, kör- be-körbe forog a víz. Csak sejteni lehet, hogy mi lehet lejjebb, az örvények mélyében. Úgy hírlik, és nem sok kétség férhet hozzá, nogy azok közül, akik nem szárazföldön menekülnek Romániából, a legtöbben éppen ezeken a legveszélyesebb szakaszokon próbálják meg átúszni a Dunát. A túlsó part, a szabadulás lehetősége karnyújtásnyira látszik, ám a két part között vizek pokla vár a menekülőkre, és sokakat, sokakat magával ránt, elnyel. De kezdjük a helyszínelést sorjában. Galambóctól lefelé a Duna még viszonylag széles és szelíd, ilyen Bmjic falucskánál is. A folyó partján horgászok csöndben figyelik az úszót. Beljebb két halász éppen most szedte fel a hálót, alig néhány satnya halacskával. Kifelé tartanak, még a csónakban állnak, amikor megszólítom őket, megkérdezvén, hogy milyen széles a Duna: — Ha majd felszáll a köd, délre biztosan felszáll, tegnap is így volt, megláthatja. Vegye mércének, hogy a két villanypózna közötti távolság 50 méter, és arányítson. Saccolok, de nem tudom bemérni. — Itt elég széles, de az ördög sem gondolna rá, hogy milyen erős a sodrása ... Hogy mennyien jönnek mostanában, ezekben a napokban odaátról? Hidegebbre fordult, ősziesebb lett az idő, kevesebben, mint a nyáron jöttek. De a gyáron akadt belőlük szinte mindennap, errefelé minálunk is. Ki deszkába, ki felfújt gumitömlőbe kapaszkodott, ki meg csak úgy, szabadon vágott nekL Sokan átértek, de sokan bele is vesztek a folyóba. Hogy mennyien, azt senki sem tudja pontosan' megmondani, mert odaát, a határőrség, ha embert lát a vízben, egyszerűen kiüríti a fegyvere táTát. Odaát minden este lövöldöznek, hogy kire, mire, kutyára, macskára, vagy csak úgy, a levegőbe, vagy éppenséggel gyakorlatoznak, azt csak az ördög tudja. De még most is lőnek, pedig most már a legbátrabbak sem reménykednek, hogy átjuthatnak a hideg vízben. A sodrás is nagyon csalóka, és jól kell ismerni a folyót ahhoz, hogy az ember odajusson, ahová indult. Sayyyád megtörtént, .hogy éjszaka lévén, nem láttákká VízVÍSszasodorta őkét a román partra. Egyenesen az őrség-kékébe;' - ' — Maga látott már menekülő embert a vízben? ' A csónak elejében ülő férfi a padozatra szegezi a tekintetét. Egy darabig hallgat, ,majd ugyanígy maradva, mondja: • — Hát, én menekülő embert még nem láttam. Én nem láttam soha... — Meddig mehetnek be maguk, halászok, a vízbe? — A folyó közepéig, de tovább is bemegyünk. A románok nem bántanak bennünket, mindig felhúzzuk a felségjelzést jelentő jugoszláv zászlót. Mi halászok vagyunk, végezzük a dolgunkat... — Az a hír járja, hogy szerdán és szombaton a kladovói piacon ütik nyélbe a szöktetéseket, a folyót jól ismerők ügynökei és az odaátról kishatárforgalmi átkelővel érkező ügynökök, egymás között. Az meg nem vitás, hogy a halászok a víz legjobb ismerői. Maguk találkoztak már menekülő emberrel a vízben? Mindketten szótlanul a vízből kiemelt hálót rakosgatják. — Nem láttunk ^ mondja egyikük —, de amit rhond, arról mi is hallottunk, hogy az üzletet Kladovóban kötik ... A jugoszláv zászlóval be lehet jutni a közepénél is mélyebbre, és ha az illetőnek meg odáig sikerül elvergődnie önerejéből, belekapaszkodhat a csónakból kidobott kötélbe... A Nap sugarai lassan legyőzik a Duna tükre fölött most már csak foszlányokban gomolygó ködöt, itt-ott már belátható a túlsó párt, másutt kirajzolódnak a kontúrok. Újdonsült ismerőseim kikötik a csónakjukat, kiemelik a hálót. Kíváncsi még valamire? — kérdezi egyikük, nyilvánvalóan utalva arra, hogy most már abbahagyhatnám a kérdezősködést. — Igen. Maguk mit hallottak, mi történt azokkal, akik átértek? — Azt mi nem tudjuk, a milícia biztosan összeszedi őket, és valami táborokba rakja. — Es akiknek nem sikerül, akik belefulladnak és itt veti ki holttestüket a Duna, őket hol temetik el? — Mi ezt nem tudjuk. Errefelé erről nemigen beszélnek, még ha mindenki tudja is, hogy nem egy holttestet vetett már partra a Duna, azokét, akik amonnan indultak ... De érdeklődjön róluk Kladovóban, a milícián. Ha meg látni akarja őket, menjen el Sipbe, ott van mindjárt a nagygát után, jobboldalt fölfelé. A domboldalakon van a temető, oda hántolták el, legalábbis azokat, akiket a románok nem akartak visszavenni... — Tudni lehet maguk szerint, hogy kik vannak ott eltemetve? Van valami a fejfájukra írva? — Azt nézze meg maga! Van, akinek fejfája sincs, nemhogy a neve rajta volna valahol. Dujmovics György ;t— O, én.. .én... — szakadt föl belőle a kétségbeesés.. Most végre hátrálhattam volna, mert elengedte a karom. Két kézzel csapkodta a homlokát: — Hát nem akartam én ... Dehogyis akartam! Ez az erős ember.úgy rázkódott, ijedtemben fölkiáltottam: —i Orvosért! Sürgős! Ettől magához tért. Zavartan biccentett, majd kitört a járda szélére, s ágaskodva kiáltozott taxiért. En anyáért futottam. Nem találtam. Olyan fáradt voltam már, majd' fölbuktam a lépcsőn. Leültem az utcán' egy padra. Nem, dehogyis aludtam el. Arra riadtam, hogy körülállnak: — miért bőgök? Futottdm hát megint. Biztosan sok idő múlt el. Mire hazaértem, az előszobában azonnal tudtam, hogy anya otthon van. Az ajtó tárva, s láthattam, hogy Veronika az ágyában fekszik. Az orvos tehát már el is ment. Anya lépett be a konyhából. Meg sem állt, amint észrevett, s a második szónál már háttal volt nekem:-r- Tégy föl vizet melegedni! Ez a szigorú, mindig csak utasító hang megkeményített, mint akit evickélés után partra löknek. Nyugodtan és szárazon figyeltem. Hallottam bentről minden szót. Veronika oldalára fordult, kinyúlt a takaró alól anya kezéért: — Meg akart csókolni... — nyöszörögte. — Meg is csókolt... Nem akartam, nem engedtem, de mégis. Megcsókolt... Kihallatszott á köhögése. — Mondta, hogy szeret, kétszer is mondta, háromszor... — sírdo- gált megint. — Nem igaz, ha százszor mondja is!... Hát milyen vagyok én; nem látjátok?! Szeret? Csúfol csak! Idejön, először talál alkalmat, és, és... persze, mert azt képzeli, hogy én .. .én nyaljam meg mind a tíz ujjamat, ha egyáltalán szóba áll velem valaki! Mert azt hiszi; hogy az ilyen lány, mint én ... ha véletlenül akad valaki, menten elveszíti a fejét... az ilyen lánnyal gyorsan megy, az ilyennel könnyű, nem úgy, mint azokkal, akikért kapkodnak, akik válogathatnak! ... Ugye, azt képzeli, hogy... Anya vissza akarta fektetni a párnájára, ő azonban föltartotta a fejét, s erőszakkal beszélni próbált. De olyan gyönge volt, alig lehetett hallani: — Szeret? Miért hazudik? Hiszen látja, milyen vagyok!... Ha Ilusnak mondaná! Nézze meg őt!... Igenis, csúfolni akart!... Olyan vissza nem tarthatóan zuhogott föl belőle a sírás —,előreborult a paplanjára, és lecsúszott válláról a kendő. S meg sem igazította, pedig a hátánál bal felé teljesen elállt ... 1 Hajnalban orvosért kellett futnom. Az eset nehezebb volt: — Veronika ezen a reggelen nem kelt föl, nem indulhatott Ilus elé. De furcsa mód Ilus se jött. Később újabb orvosságért küldtek. Visszafelé kerültem egyet és benéztem a cukrászdába. Középen, a szokott asztalnál, ott ült Hús. Tiborral! Ők ketten! Máris! A csoda- barátnő! Es a nagy szerelem! Hát ezért kell nekem a gyógyszertárba futkároznom!... Fölemelt karral, gyilkos dühvei rontottam nekik, hogy az orvosságos- üveget az arcukba vágjam. Csakhogy közben meghallottam Tibor szavait: — Ha kibékít Veronikával ...'— és nem ütöttem. Ilus körülbelül ilyesmit válaszolt: — Segítek ... S értetlenül meredtek rám, ahogy reszketve megtorpantam az asztaluknál. Hazafelé Tibor a vállamra tette kezét. Tudtam, erős ember. — Látod, öcskös, így van ez. Nem értettem, miért mondja, de bizalmas mosolya jólesett. Talán beavat? Buzgón rábólintottam tehát: — Ühiim. — Nagyon haragszik ?— kérdezte. — Folyton sir — válaszoltam. Keserűen ingatta fejét. Rá most nem voltam dühös; szerettem volna valami igazán okosat mondani:~ — Nem hisz ... Mindig azt sírja, hogy nem is tud hinni. — Nem hisz, nem, nem ... Mert a lányok azt képzelik, olyan szerelem létezik csak, amilyeneket a „nagy’rfilmekben látni!... Nagyon szomorúan mondta, alig hallhatóan. Úgy éreztem, hogy most, mellette növök férfivá. ..'. Veronika reszkető ujjai ügyesen, gyakorlott mozdulatokkal tépték föl az orvosságosüveg csomagolását. —Jön...—súgtam neki közben. Szája előtt megállt a keze. Éppen bekapta volna a pirulákat. Ezúttal egészen száraz volt a szeme. Nyújtottam a poharat, és szorgalmasan bólogattam, hogy jobban megértse: — Jön .. I Eltolta magától, és nem vette be a gyógyszert. Hanem durcásan rázta a fejét: — Minek?!... Talán ennyit se sóhajtott. Csak a tekintetével várta, szomjasan leste, hogy folytassam. En azonban most éreztem rá először, hogy igazán milyen gyönge vagyok, milyen hitvány kis alak! Mert ekkor láttam meg, ami pedig eddig is biztosan így volt. Hogy — szép. Ahogyan várt. Maga ez a tehetetlen várakozás. Csak hebegtem hát, összevissza, I ilyen ügyefogyottan: — Jön ... Nem érted? Jö-ö-ön ... .— Nem igaz! — De! De igaz! Egy pillanatig még gondolkoztam, reménykedtem: talán sikerül időt nyernem; majd újra belefogtam, akadozva súgtam: — Hiszen mondta!... Igenis, mondta!... Nekem!!! Arcáról itt-ott elsimultak a ráncok, s ingerlő, lassú bánattal végigsimogatta a párnáját. Kihúztam hát magam; hogy most végre mélyebb hangon és szigorúbb nyomatékkai szólhassak már: — Mondta! Nekem!... Mi, férfiak, nem hazudunk egymásnak! Láttam, mosolyogni kezd. — Ti, férfiak... Lehajoltam hozzá, lovagiasan megigazítottam vállán a kendőt — I hogy így tettem: végre én is mosolyogni tudtam. iRÁNYJELZŐi Vezetés, kor és betegség A szellemileg és fizikailag aktívabb idősek törekszenek gépjárművezetői engedélyük további megtartására, annak ellenére, hogy testi és szellemi teljesítőképességük, különösképpen reagálási készségük csökken, s egyre gyakrabban szorulnak bizonyos segédeszközökre. Ezeket a hátrányokat sók esetben ellensúlyozhatja azonban a tapasztalat. A közlekedést szervező és a biztonsági berendezéseket tervező szakembereknek az eddigieknél jobban kell számolniuk az idős vezetők részvételével a közlekedésben. A cukorbetegek gyakran csak korlátozottan alkalmasak autóvezetésre. Ebből a szempontból három csoportba sorolhatók: 1. diétára kötelezettek, 2. szulfona- midszármazékokkal kezeltek, 3. diétára kötelezettek és inzulinra beállítottak. Az első csoportba tartozók korlátozás nélkül vezethetnek gépjárművet, de állapotukat rendszeresen ellenőrizni kell. A második csoportba tartozók csak akkor vezethetnek, ha a szedett adag nem lép túl egy határértéket. A harmadik csoportba tartozók pedig egyáltalán nem vezethetnek B kategóriájú járművet. Szívinfarktuson átesett gépjárművezetők vizsgálata kimutatta, hogy csak célirányos gyógyszeres kezelés esetén alkalmasak a járművezetésre. A mentális terhelés ugyanis növeli a keringési rendszer igénybevételét, mindenekelőtt a már károsodott szívet. Az ezáltal hirtelen fellépő keringési zavarokat, amelyek a pulzusszám és a vérnyomás ugrásszerű növekedésével járnak, a vezető sok esetben nem, vagy csak későn észleli, pedig ezek közvetlenül befolyásolják a vezetésre való alkalmasságot. A magas vérnyomásban szenvedő gépjárművezetők számára a kockázatos forgalmi manőverek fokozott veszélyt jelentenek, ami túlzott feszültségi állapottal, erős szívdobogással, koncentrációs zavarokkal, szédülési rohamokkal, akár ájulással járhat. A gyógyszeres kezelés mellett ajánlatos az életmód átalakítása és a vezetési mód megváltoztatása (a kockázatos manőverek tudatos kerülése, a higgadt, nyugodt, hosszabb utazási időket bekalkuláló vezetési stílus kialakítása). Terhes nők vezetési alkalmassági vizsgálata kimutatta, hogy főként a terhesség első és harmadik harmadában léphetnek fel olyan közérzeti zavarok, valamint dekoncentrációra való hajlam és teljesítőképesség-csökkenés, amelyek az autóvezetés közbeni helytelen reagálás kockázatát növelik. A szülés előtti 6-8 héten belül okvetlenül tanácsos felhagyni az autóvezetéssel. A szülés utáni 6-8 héten belül szintén nem tanácsos vezetni. A fogfájás, a gyomorgörcs, a hasogató fejfájás s általában más, hirtelen fellépő erős fájdalomérzések alapvetően befolyásolják a vezetési teljesítményt, s minden önuralom ellenére gyakran okai a hibás járművezetői döntéseknek. A fájdalomérzés csökkenti az ember toleranciaszintjét, tűrőképességét is. Az ember saját fájdalma miatt elveszíti érzékenységét mások iránt és a csekély kellemetlenséget is súlyos támadásként éli át. Ugyanakkor fontos információk' el sem érnek a tudatáig. Romlik a mozgások összerendezettsége, darabossá válik a cselekvés és a reakcióidő is megnyúlik. A jó indítás — zavartalan autózás Már a kertek alatt a tél, itt az ideje tehát, hogy tüzetesebben körülnézzünk a motorháztető alatt. Egyike a legfontosabb feladatainknak, hogy az akkumulátorunkat rendbe tegyük. A gondozatlan, elhanyagolt akkumulátor erejének csupán a töredékét nyújtja. Márpedig minél hidegebb lesz, annál nehezebb a kihűlt erőforrást életre kelteni, hiszen a hidegben köztudottan nagyobb szükség van az akkumulátor energiájára. Ismeretes, hogy az akkumulátor nem „termel” áramot (ez a töltődinamó dolga), hanem csak összegyűjti, tartalékolja, s a „követelésre” szolgáltatja. Mindkettő -í— az áram felvétele és visszaadása is — kémiai folyamat. Ha elektromos áramot bocsátunk az akkuba, akkor a lemezekből pozitív és negatív részecskék: ionok válnak le. Egy részük a pozitív, másik részük pedig a negatív sarokhoz áramlik. Ezáltal az akkumulátor két sarka között éppen az jön létre, amit szeretnénk: elektromos feszültség. Ha indításkor vagy bármely áramfogyasztó bekapcsolásakor (fényszóró, ablaktörlő, páramentesítő) híd képződik a pozitív és a negatív sarok között, a feszültség fokozatosan kiegyenlítődik, vagyis elektromos áram folyik. Amikor a feszültség kiegyenlítődött, az akkumulátor úgymond: „kisült”. Most következik egy nem éppen kedvező, ám törvényszerű kémiai, fizikai valóság: minél hidegebb az akkumulátor, annál nehezebb az ionoknak a lemezek belsejéből kilépniük, a savba és az ellentétes lemezekbe behatolniuk. Az akkumulátor belső .feszültsége a hőmérséklet csökkenésével növekszik, s így az akku teljesítőképessége csökken. Az áramszolgáltatás a növekvő hidegben mind vontatottabban megy végbe. így fordulhat elő, hogy egy erős, új akkumulátor + 27 °C-on egy középkategóriájú autó indítómotorját hat percen át képes egyfolytában pörgetni. Ezzel szemben ugyanez az akkumulátor — 18 °C hőmérsékleten már csak (legfeljebb) 2,5 percen át. Ugyanakkor egy kétéves akkumulátor a szóban forgó teljesítménynek a felét, egy négyéves pedig a negyedét tudja leadni. Ezek után érthetővé válik, hogy csak a gondozott és minden esetben az ereje teljében lévő akkumulátor tudhatja jéghideg motorunkat reggel életre kelteni. Az akkumulátor gondozása igazán nem nagy dolog: sem különleges szakértelem, sem túl sok bütykölés nem szükséges hozzá. Rendszeresen ügyelnünk kell az elektrolitszintre és a sav- koncentrációra (a szakműhely percek alatt mértékadó tájékoztatást ad), továbbá arra is, hogy az akkumulátor kívülről is mindig tiszta legyen. A KOD gyak- wr •• j • ran foltokban be- JyQQ , lyezkedik el, ezért olykor váratlanul futhatunk bele. Figyelemfelhívó lebet, ba a szembe jövő jármüvek tompított fényszórói égnek. Ilyenkor — noha ködöt még nem látunk — célszerű saját lámpánkat is bekapcsolni. Ködben való vezetésnél jó szolgálatot tehet a ködszemüveg, amelynek lencséi sárgák. Kellő követési távolság mellett célszerű ilyenkor konvojban autózni. Az udvariasság azonban megköveteli, bogy az élen baladók időnként váltsák egymást. Az élen baladó vezető megterhelése a legnagyobb, ezért ő fárad ki a leggyorsabban. A csak a jármű irányításának ügyességét szem előtt tartó rutin általában a túlzott biztonságérzettel egyenlő. A nehezebb külső körülmények (különösen az őszi—téli időszakban való vezetés) nem győzhetők le maradéktalanul csak ügyességgel. Igen jó dolog, ba valaki a megcsúszott kocsiját kézben tudja tartani, ha a ki faroló jármüvet újra egyenesbe tudja bpzni. De sokkal biztonságosabb, ba mindez meg sem történik, mert a vezető tudatosan elkerüli ennek még a lehetőségét is. * Az őszi látási viszonyok távolságbecslésünket jelentősen befolyásolják. A pára, a köd, a még épphogy derengő napsütés erősen rontja a távolságbecslő képességet Távolságbecsléskor, a többi között, arra támaszkodik az autós, hogy a közelebbi tárgyak kontúrja élesebb, a távolabbiaké elmosódóttabb. Ősszel — amíg nem szokik hozzá az új feltételekhez —a megváltozott perspektívát hibásan értékeli: a dolgokat távolabbinak látja, mint a valóságban vannak. Ez különösen előzéskor vezethet veszélyes tévedésre. Ráadásul ilyenkor a tárgyak belemosódnak a környezetbe, s nehezen észlelhetők. * V. -i A gépkocsivezetők általában teljes sebességgel rohannak a ködbe és ott pánikszerűen fékeznek. Aki mögöttük balad, menthetetlenül utoléri az előtte fé- kezőt. A veszély kivédésének egyik lehetősége: a ködös szakasz kezdetét észlelve, még a jó! belátható úton csökkentsük a sebességet! Ha már beértünk a ködös szakaszba, ne fékezzünk pánikszerűen, ügyeljük a mögöttünk jövőket és azonnal kapcsoljuk be a világítást (sűrű ködben pedig, ba van: elöl-hátul a ködlámpát!). * A hátsó ködlámpákat csak ködben és 50 méternél kisebb látótávolságnál szabad bekapcsolni. A tapasztalatok szerint azonban az autósok, gyakran nem megengedett módon, esőben és hóesésben is bekapcsolják. Mivel fényereje (150 candela) kb. tízszerese a normál hátsó helyzetjelzőnek, a nedves útfelületről .visszaverődő fénye vakíthatja a jármű mögött haladókat. Kedvezőtlen látási viszonyok melletti vezetés során legfontosabb: a jármű lámpáinak az ellenőrzése. Tisztítsuk meg az üvegeket (még a szemüveget is!) Kereszteződéseknél 1-1 másodpercre villantsuk fel a fényszórót’ Ha a látótávolság kisebb 100 méternél, ne vállalkozzunk az utazásra! Ha ködlámpákat szereltetünk fel, azok legyének a lehető legalacsonyabban! \
