Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

4 ® PÉTÖFI NÉPE 9 1989. november 30.

Piaci viszonyokat vár a vasút

Beszélgetés a szegedi igazgatóság vezetőjével

A vasút az ország legnagyobb üzeme. Működése hajtással van a népgazdaság valamennyi ágára. E megállapítás fordítva is igaz: a népgazdaság helyzete érzékenyen érinti a vasutat. S, hogy mi a helyzet a vasúton, milyen gondokkal küszködnek, arról Lovász Lázárral, a MA V szegedi igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk.- Amilyen nehéz helyzetben van a népgazdaság, olyan nehéz helyzetben van a vasút — mondotta. Ez abból adódik, hogy évek óta szinte még a minimális összeget sem tudtuk fejlesztésre fordítani. Ezért a pályák építésénél és fenti- tartásánál, valamint a vasúti kocsik javításánál, beszerzésénél olyan elmaradások vannak, amelyek miatt a vasút egyre romló műszaki feltételek mellett végzi munkáját. Szinte hősiességnek tekinthető, hogy a vasutasok ilyen körülmények között is kitartanak. Ha nem vagyunk képesek a technikai fejlődésben, a műszaki színvonal legalább szinten tartásában előbbre lépni, akkor legalább a munkaerőt tartsuk meg, s próbáljuk jobban megbecsülni. Ebben is - a többi ágazathoz képest - nagymérvű az elmaradás, nem tudunk olyan béremelést biztosítani, mint azt máshol tették. Ez a szegedi igazgatóság területén különösen érződik, hiszen a vasúton belül nálunk a legalacsonyabb az átlagbérszínvonal. Ez véletlenszerűen alakult így, s szfemély szerint nekem nincs lehetőségem az elmaradás pótlására.

— Milyen más hátrányokkal küzd az igazgatóság?

— A szegedi igazgatóságnak a pályát tekintve jellegzetessége, hogy igen nagy mértékű a mellékvonalak aránya. Ezek gazdaságossága nem olyan jó, mint a fővonalaké. Ebből adódnak gondjaink: miként tudjuk ezeknek: a vonalaknak a gazdaságosságát javítani? A megoldást egyelőre még nem találtuk meg. Ennek oka elsősorban az ország gazdasági helyzetéből, az ipartelepítésből, valamint a mező- gazdaság fejlesztéséből adódik, amelyek egyúttal meghatározzák-e térség szállítási feladatait is. Gondjainkat növeli, hogy több olyan vonalszakaszunk van, amelyen még az 1900-as évek elejéből származó pályák, sínek vannak.’ Ezek kicserélése szükségessé vált, de erre pénzünk nincs. Másik fő gond: a MÁV kocsiparkja nagyon leromlott, nem felel meg a fuvaroztatók igényének. A szegedi igazgatóság áruérkeztetéáű, ami azt jelenti: több áru érkezik területünkre, mint amit innen feladnak. Ebből adódik, hogy az itt képződő üres kocsikat máshová, elsősorban Záhonyba kell küldenünk. Ez egy olyan többletfeladatot jelent számunkra, amellyel napról napra meg kell küzdeni, tulajdonképpen bevételi többlet nélkül.

— Mi a helyzet a személyszállításban?

— A vasútnak nincs pénze, tehát azokat a lehetőségeket kell felkutatni és felszínre hozni, amelyek kevés pénzből vagy pénz nélkül megoldhatók. Arra kell törekednünk, hogy jobb utazási feltételeket teremtsünk, a nem éppen jó állapotú, elhanyagolt személykocsikat tisztán helyezzük forgalomba, és az adott körülményekhez ' képest a kocsik világítása, fűtése rendben legyen. Javítani szükséges az utastájékoztatást, az információs munkát. Azt szeretnénk elérni, hogy az utas mindenkor tudja, miért késik a vonata, mikor ér a célállomásra, lesz-e csatlakozása, tehát egyáltalán mindenről pontos információt kapjon. Ennek elmara-, dása nemegyszer jogos panaszok forrása. Szükségesnek tartom, hogy vasutasaink, elsősorban a jegyvizsgálók, udvariasan végezzék munkájukat és a szabályok betartásáról az emberi kapcsolatok mindenki által elvárt normáinak megfelelőén gondoskodjanak. Tudni kell a konfliktusokat levezetni, abból kell kiindulni, az utas

a vasúton vendég, a vendégeket "pediglei kell szolgálni! Nem hatalmi szóval, hanem egy jó kereskedő gondoskodásával.

— A közelmúltban elkészült a MÁV röntgenképe, egy svájci cég „átvilágította” a vasút szervezetét, működését. Hallhatnánk erről?

— A MÁV egy hazai cég közreműködésével külföldieket kért fel arra, hogy megvizsgálják tevékenységét és javaslatot tegyenek.

A társaság helyzetfelmérésében rögzítette: amennyiben a vasút nem változtat jelenlegi helyzetén, úgy rövid időn belül olyan leszakadás következik be a nyugat-európai vasutaktól, amelynek behoza- ^ talára hosszú-hosszú évekre lenne szükség. Ezért egy olyan koncepciót kell kialakítani, amely ezt megállítja, megfordítja és egy 2000-ig tartó időszakban megteremti a feltételét annak, hogy a MÁV a lemaradást bepótolja, és felzárkózzon a nyugat-európai vasutakhoz. Ha ez jj nem történik meg, annak kárát a népgazdaság érzi meg. Legkritikusabb része következtetésüknek az, hogy egyértelműen rendezni, tisztázni kell a vasút és az állam közötti kapcsolatot. Az eddigi gyakorlatban az állam mint tulajdonos nemcsak a tulajdonjogot gyakorolta, hanem a legapróbb részletekbe is beleavatkozott. Erre példaként hadd említsem a 70 éven felüliek díjmentes utazását. Ez egy olyan országos szociálpolitikai intézkedés, amely a vasútnak évente 200 millió forintba kerül, de az állam ehhez egyetlen'fillért'sem adott. Vagy folytatva a sort: a tarifát az állam határozza meg, fuvarozási kényszer alatt áll a vasút stb. Tehát fontos tennivaló: az állam és a vasút közötti kapcsolatot üzleti kapcsolattá kell átalakítani. Konkrétan: ha az állam a közutat megépíti és fenntartja, s ezért a közúti fuvarozók nem fizetnek, akkor a vasutat is ugyanilyen jog illesse meg. Tehát a vasúti pályát, a pályával kapcsolatos összes fenntartási, beruházási feladatokat az államnak kell átvállalni, a'vasút fizessen bizonyos ellenértéket a használatért, és minden egyéb kapcsolatában a megrendelő—teljesítő elv érvényesüljön. A javaslat egy másik fontos része foglalkozik a vasút belső szervezeti átalakulásával.

— Ez érinti a létszámot is?

— Igen. Felmérés készült, amely figyelembe vette a vasút hálózati, szállítási nagyságát, feladatát, ennek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy kevesebb dolgozóval is megoldható a feladat. Az én megítélésem szerint azonban nem vették figyelembe a MÁV jelenlegi technikai felkészültségét, az összehasonlítást a svájci, az osztrák és a nyugatnémet vasúttal tették, s azok technikai felkészültsége lényegesen jobb a miénjcnél Azonkívül a többi vasútnál több periférikus,..terület —; mint például az építőipar, vasút-gépészeti ipar stb. — létszáma nincs benne a működési létszámában. Ettől függetlenül szervezettséggel lényegesen lehet a jelenlegi létszámot csökkenteni. A vasút tervezi a létszám csökkentését —1 ez a tendencia évek óta tart —, de ilyen címen egyetlen dolgozónak sem szándékozunk felmondani.

— Megítélése szerint-van-e kilábalási lehetőség ebből a nehéz helyzetből?

— A vasút kilábalása az ország gazdasági fejlődésétől függ. Amennyiben reális esélye lesz annak, hogy a közlekedésben is megvalósul az esélyegyenlőség és ennek kapcsán egy olyan szállító vállalat lesz a vasút, amely a piaci viszonyok között konkurencia- harcban is képes lesz eredményesen helytállni, úgy 8-10 év kell ehhez. Ennek feltétele, hogy a felzárkózáshoz a megfogalmazott fejlesztései források rendelkezésre álljanak. Ennél fontosabb és sürgetőbb a vasutas dolgozók bér- színvonal- és reálbér-elmaradásának megállítása és felzárkóztatása, ami most a vasút vezetőinek központi feladata.

Gellért József

Veszélyben a Krím-félsziget

Meg kell menteni a Krím-félszigetet — ez a gondolat uralta a szovjetunióbeli művészeti akadémia és az építőművész-szövetség együttes elnökségi ülését. Nem is olyan régen még a Feketetenger gyöngyszemének, országos gyógyüdülő-övezetnek hívták ezt a tájat. Ma viszont a különböző minisztériumok és főhatóságok termelési hulladékgyűjtőjévé vált. Továbbra is szeny- nyezik az egykor híres strandokat. Minden normát meghalad a tenger és a légkör szennyezése, pusztulnak az ősfák. Rendezetlenek a környezetvédelmi területek. Összeomlanak a hellén, a szkíta, a szláv emlékek, a genovai erődök és az ősi örmény kolostorok, a tatár karavánszerájok és a szkíta kur- gánok. Még a szovjet időkben épült műemlékek is restaurálásra szorulnak. Siralmas; állapotban van például Feo- dosziában a nagy orosz tengerfestő, Aj- vazovszkij múzeumháza és a képtár.

Évente 8 millió ember keresi fel á félszigetet, közülük 6 millió egyéni turista. A Krímre fogyasztói szemlélettel tekintenek a nyaralni érkezők csakúgy, mint a félsziget lehetőségeit kizsákmányoló hivatalok. Mert ugyan kormány- határozat tiltja a megyében a meglevő gyárak bővítését, újak építését, de Tau- ria néven szovjet—svéd kéntartalmú festékgyárat terveznek, pedig közismertek az ilyen termelés veszélyei. Vagy például a központi üdültetési tanács nemrég hozott létre szovjet—svájci közös vállalatot a Krím beépítésére. Ezt akár üdvözölni is lehetne, ha a svájci cég terveit egyeztették volna a távlati fejlesztési tervvel és az építészeti szakértőkkel.

Közben a Krim műemlékei pusztulnak, senki sem foglalkozik megóvásukkal és senki sem felelős értük.

A Krím szomorú állapotáról írnak a központi lapok. A műemlékek védelmében nemegyszer szót emeltek a művészeti szövetségek. Erről a legmagasabb szinten döntenek, de a helyi bürokratikus apparátus épp úgy figyelmen kívül hagyja a törvényt és a közvéleményt, mint a minisztériumok, amelyek csak tervfeladataikkal vannak elfoglalva.

J avasolták minden krínj-félszigeti városnak, hogy tudományos alapon jelöljék ki a védett övezeteket és a szabályozott beépítésű körzeteket, építészek és művészettörténészek bevonásával vegyék nyilvántartásba az építészeti és régészeti emlékeket. Ma már nyilvánvaló, hogy a Krím ipari építési tilalma nem teijed ki a környezet es a műemlékek védelmére. .

A múlt örökségének megőrzése nemcsak a hivatásos szakemberek teendője, s nem is csupán általános kulturális feladat, hanem politikai probléma is, — hangsúlyozta Dmitrij Lihacsov akadémikus, a szovjet kulturális alap elnöke.

A Krím nem a főhatóságoké, hanem a népé és a történelemé. S ezt a legrövidebb idő alatt tettekre kell váltani.

Gavriil Petroszjan (APN—MTI—Press)

EZT VALLJA A GAZDASÁGRÓL A FIDESZ

Modern szabadelvűség

Liberális elveket kíván meghonosítani a gazdaságban a Fiatal Demokraták Szövetsége. Dr. Urban László közgazdász-politológus, a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának vezetője Szerint a szabadelvűség mellett a dolgozói érdekvédelemre, a szociábs biztonságra is gondolnak.

— Önök a ráadásmunkát vállaló, öntevékeny embert vélik a gazdaság motorjának. Tehát az eddig is kizsigerelt embereket akarják tovább szipolyozni?

— Ha a gazdaság bajban van, ráadás-terheket kell vállalni. A népi bölcsesség is azt mondja ezzel kapcsolatban: azt a lovat ütik, amelyik húz. Az eddigi rossz intézményrendszer — mely gazdaságúinkat szétzilálta — lassan megszűnik, s kialakítunk egy jobb intézményrendszert. De ez önmagában nem művel csodákat. Kellenek a motivált, érdekeltté tett emberek is. — Azaz aki eddig 12—14 órát dolgozott, az most dolgozzon 15—16-ot?

— -Semmiképpen! Főleg nem a mostani állami munkahelyeken.

■— De mindenképp többletmunkát kell végezni valahol!

— Nem a többletmunkát, hanem a többletjövedelem-szerzést tartom fontosnak. Mégpedig lehetőleg kevesebb munkával. Tehát az emberek jobb minőséggel és ötletekkel kereshessenek többet.

— Akad-e ehhez embertőke? Hiszen a közöny nemcsak a politika iránt nyilvánul meg, hanem egy-, re inkább a gazdasági munka iránt is!

— A fő veszély az, hogy mindez elterjed a társadalomban. S ami lökést adhat hozzá: az infláció, amely miatt tömegesen érzik úgy, hogy nincs értelme dolgozni.

— Mi indíthatja el ezt? A bérkövetelések vagy az áremelések?

— A folyamat már elindult: évek óta együttélünk a köznapi inflációval. Az áremelésekkel és a hiánnyal. Amitől én félék, az a lengyel és jugoszláv típusú hiperinfláció. Húsz százalék körül tartunk, s ez már olyan határ, amikor felgyorsulhat ez a tendencia. Félő, hogy a szakszervezetek kiharcolják a bérindexálást, az automatikus béremelést.

— Miért baj ez? Hiszen az emberek jobban szeretnének élni, ha már holtfáradtra dolgozzák magukat!

— A béremelés aiflomatizmusa beindítja, agjnf- láciös spirált. A kiáramló többletbér húzza’tovább áz inflációt, raoélkjU, hogy a gazdasági-, .szerkezét változna.'

— Tovább fokozhatja a bajokat az önök másik célja: a veszteséges vállalatok felszámolása. Hiszen e szétzilált gazdaságban nem is tudhatjuk, melyik tevékenység nyereséges, melyik veszteséges.'

— A jelenlegi árrendszer sajnos valóban nem piaci értékrendet tükröz. A kirívóan gazdaságtalan termelés mégis jelzi, hol kell kezdenünk a leépítést. A többi közt a vaskohászatban.

— Igen ám, de a felszámolással eltűnnek e cégek termékei is, s ezáltal jócskán növekszenek a magyar gazdaság amúgy is kibírhatatlan nehézségei.- Nem biztos, hogy érvényesülne a „dominóelv”. Lehet, hogy csődsorozat helyett rövidülne a

I sorbanállás. Az eddig alkalmazott mentőakciók nyomán a sorok csak nőttek. Vállalni kell bizonyos kdekázatot, enélkül nem lesz változás.

— A Fidesz a szakszervezetekben látja a változás egyik fő ellenlábasát. Miért?

— A bérindexálással, amelyet ők szorgalmaznak, s az ennek nyomán nekilendülő hiperinflációval jóvátehetetlen károkat szenvedne a magyar gazdaság.

— Tehát önök a liberalizmust nem kívánják párosítani erős érdekvédelemmel?

— A klassziküs szabadelvűség meglenne érdekvédelem nélkül is. Mi azonban a modern liberalizmust valljuk. Azaz kulcskérdésnek tekintjük a hatásos érdekvédelmet. Ámde nem ágazati alapon—melyen a mai hivatalos szakszervezet fölépül —, hanem szakmain. Az ágazati szerveződés viszont a szakma becsületét tágabb távlatokban próbálja védeni, nem feltétlenül egy-egy ágazathoz kötözve.

— Azaz a szakszervezetek ne foglalkozzanak makrogazdasági kérdésekkel?

— Elsősorban vállalati szinten kellene akciókat kezdeményezniük. A felszámolandó üzemekben a munkásokat az ingerli föl, hogy látják: a menedzserek — akik a szabályozókon kivül felelősek a csődért -— óriási jutalmakat vesznek fel vagy kedvezményes nyugdíjba távoznak.

— Ezzel feszültséget kelt a szakszervezet, de min segítene?

— Elő kellene segíteni a dolgozók RÉSZVÉNYHEZ juttatását. Kapjanak hitelt, melyből felvásárolhatják az értékpapírok egy részét. Ä hitelt aztán a nyereségrészből törleszthessék, s így fokozatosan váljanak saját cégük résztulajdonosaivá.

— Azaz le kell váltani a köztulajdont?.- Nem a köztulajdont, hanem az ÁLLAMI tulajdont, s nem leváltani kell, hanem korlátozni. Az a fajta tulajdon, amelyben a dolgozók a vállalatukat részvényesként, birtokolják, ^ j^qztuéAJDONNáK az egyik legvonzóbb, s leghatékonyabb formája'.

M. P.

Százötven éves a Pesti Műegylet

Magyarországon, ahol sajátos történelmi adottságaink folytán nem voltak királyi gyűjtemények, csak az 1800-as évek közepén alakultak múzeumok, képtárak. Addig a közönség és a művészek is csak templomokban és néhány magángyűjteményben láthattak festményt, szobrot.

A rendszeres kiállítások első hazai intézménye a Trefort Ágoston által kezdeményezett, 1839- ben alapított Pesti Műegylet volt. Célkitűzése: a. honi művészet és művészek pártojása, az ízlés nemesítése, a művészet fejlesztése, rendszeres kiállítások rendezése vásárlások és műlapok készítése által. Elnökül Fáy András írót választották, az elnökségben helyet foglalt Eötvös József, Trefort Ágoston, Barabás Miklós, s az alelnöki tisztet Kossuth Lajoir vállalta fel. A pestbudai polgárok ötforintos részvényösszeget fizettek be, amiért ingyen látogathatták a. kiállításokat, műlapokat kaptak, és részt vettek a festmények sorsolásán. Liszt Ferenc egy hangversenyének teljes bevételét (1377 forintot) ajánlott fel az egylet megalapításához.

Trefort, Serényi gróf, Lukács Móric, Grimm Vince fogott össze a Műegylet első tárlatának megszervezésére. „Hogy a tárlatra alkalmas képek legyenek — írta Barabás Miklós —-, Bécsbe utazott Grimm, sorra járta a művészeket és a műárusokat.”

Sikerült is 1840. június 8-án az első kiállítást tető alá hozni a Redoutban, a Vigadó épületében. Kiállítottak 7 szobrot, 30 vízfestményt, építési rajzot, 3 dagerrotípiát, 279 olajfestményt. Nagy sikere volt Markó Károly négy festményének, Molnár József és Brodszky Sándor tájképeinek, Barabás Miklós, Tikos Albert, Kiss Albert arcképeinek, a velencei származású Marastoni Jakab 21 olajképének. , A Műegylet később állandó kiállítóhelyiséget bérelj a Diána fürdőben, hogy a vidékről Pestre érkezők is mindig láthassanak műtárgyakat. Részvényesei 1856-ban már ötezren voltak. így aztán egyre több képet kellett kisorsolni, mert a közönség körében ez volt a legfőbb vonzerő. Csakhogy a Műegylet nem állt hivatása magaslatán. Egyre több képet válogattak ki sorsolásra, egyre olcsóbb áron, így aztán a „legigénytele9 Barabás Miklós Galambposta című festmény? a Müegylet kiállításának egyik nagy sikere volt. nebb munkákat vitte a közönség körébe”. A sok olcsó, gyenge minőségű kép a nyárspolgárok ízlését úgy-ahogy kielégítette, de nem terjesztette az igazi művészetet, ahogy az egylet korábban ígérte. Nem töltötte be hivátását a magyar művészet és művészek pártolása terén sem. Ezért éles bírálatok is érték a sajtóban a Műegyletet.

.Frankenburg Adolf Emlékirataiban így vélekedik: „Műegyletünk, melynek feladata lett volna a honi művészetet és művészeket pártolni, ezeket minden alkalommal mellőzte ... éppen olyan időben, midőn leghőbben buzogtunk nemzetiségünk és honi iparunk (a védegylet alapításával), s művészetünk felvirágoztatása mellett... Annyi bizonyos, hogy a Pesti Műegyletnél magyartalanabb egylet nem volt a hazában! Híre is járta, hogy a hazai művészek az önérzet és becsület sugallatát követvén, elszakadni akarnak e hazafiat- lan irányban sáfárkodó egyesülettől, s külön egyesületet kívánnak alkotni, mély egyedül honi művészektől fogad és állít ki műveket.” így is lett, 1861-ben megalakult az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, s a Műegylet 1869-ben végleg megszűnt.

,. Kádár Márta