Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-28 / 282. szám

^ ® PETŐFI NÉPE 0 1989. november 28. TÉMA: A KÖZELGŐ CSÚCS Sevardnadze-interjú a szovjet tr-ben A kelet-európai dinamikus vál­tozások is szerepelnek a december eleji Gorbacsov—Bush találkozó napirendjén — közölte a szovjet televíziónak vasárnap adott nyilat­kozatában Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Sevardnadze elmondta, hogy Mihail Gorbacsov olaszországi lá­togatása idején, illetve azt követő tárgyalásain George Bush ameri­kai elnökkel korunk valamennyi fontosabb kérdését meg fogják tár­gyalni. Várhatóan alapos véle­ménycserét folytatnak a kelet— nyugati és az észak—déli kapcso­latok kérdésköréről. Egy kérdésre válaszolva a szov­jet külügyminiszter elutasította azt a véleményt, hogy a terven kívüli szovjet—amerikai csúcstalálkozót a kelet-európai országokban vég­bemenő változások miatt kell meg­rendezni. —Egy ilyen csúcs megtartásának lehetőségéről már régóta folytak megbeszélések. A megvitatandó kérdések között nem lehet fontossá­gi sorrendet felállítani. Nem jelente­nek kivételt ez alól a kelet-európai változások sem, amelyek megtár­gyalása szervesen illeszkedik a pár­beszédbe — mondta Sevardnadze. FEHÉR FOLTOK KIVIZSGÁLÁSA Mazowiecki Katynban Á szovjetunióbeli hivatalos látogatáson tartózkodó Tade- usz Mazowiecki lengyel kormányfő vasárnap ellátogatott Katynba, ahol megkoszorúzta a II. világháború alatt meg­gyilkolt 4300 lengyel tiszt sírját. Ez volt az első alkalom, hogy a lengyel kormány képviselője felkereste a Szmolenszk közelében fekvő katyni erdőt, ahol a mindmáig pontosan .nem tisztázott körülmények közötti tömegmészárlás történt. Mazowiecki, aki miniszterelnöki minőségben először jár a Szovjetunióban, szombati sajtóértekezletén elmondta, hogy Mihail Gorbacsovval folytatott pénteki megbeszélésein szóba került a katyni tömegsírok ügye is. „Gorbacsov tisztá­ban van vele, milyen jelentősége van számunkra a kérdésnek, és úgy vélem, a probléma tisztázódni fog” — nyilatkozta. Két évvel ezelőtt, 1987-ben vegyesbizottságot állítottak fel a Szovjetunió .és Lengyelország kapcsolataiban meglévő fe­hér foltok kivizsgálására. Ezek közé tartozik a katyni tragé­dia is, mivel felmerült, hogy a lengyel tiszteket nem a meg­szálló német csapatok gyilkolták le — ahogy azt a hivatalos szovjet történetírás állította —. hanem az NKVD, a szovjet belügy emberei végezték ki őket. Hétfőn, szoyjetunióbeli látogatásának utolsó napján Ma- • zowiecki Leningrádba utazott. Négymillióra tehető a hívők száma Ukrán katolikusok tüntetése Több tízezer katolikus hívő vett részt vasárnap azo­kon a nagygyűléseken, amelyeket a Sztálin által fel­számolt ukrán katolikus egyház újbóli engedélyezteté­se céljából tartottak Lvovban, Csemovdban és Ivano- Frankovszkban. A tömeggyűlések időzítésében nyil­vánvalóan szerepet játszott az, hogy Mihail Gorba­csov szovjet párt- és állami vezető pénteken a Vatikán­ban U. János Pál pápával tárgyal majd. Az AP hírügynökség emberi jogi aktivistáktól szer­zett értesülései szerint Lvov központjában 150-200 ezer ember gyűlt össze, hogy meghallgassa azokat a felhívásokat, amelyeket az egyház legalizálását köve­telő bizottság intézett Gorbacsovhoz, a pápához és George Bush amerikai elnökhöz. A hívők ezután egy­házi es ukrán nemzeti zászlók alatt a templomokba vonultak. A források szerint Ivano-Frankovszkban 15-20 ez­ren, a román határ közelében fekvő Csernovdban pedig mintegy 200-an vettek részt a vasárnapi vallási megmozdulásokon. Az ukrán katolikus egyházat 1946-ban Sztálin ren­deletére beolvasztották az orosz ortodox egyházba, de illegálisan tovább működött, és mintegy kit éve ismét színre lépett az újbóli önálló működés engedélyezését követelve. Nyugati becslések szerint ma négymillióra tehető az ukrán katolikus hívők száma. Szaharov szerint a nép egyre kevésbé bízik az ország vezetőiben Andrej Szaharov az SZKP mono­polhelyzetének megszüntetését köve­telte, azzal érvelve, hogy egy ilyen lépés elősegítené a peresztrojka visszafordít­hatatlanná tételét. A Nobel-békedíjas szovjet akadémikus és parlamenti kép­viselő a moszkvai rádió egyik kiadvá­nyában megjelent interjújában azt mondta: „Semmissé kellene tenni a szovjet alkotmány 6. dkkelyét, amely kimondja a párt vezető szerepét, mert ez alkotmányosan elfogadhatatlan, KALIFORNIA Az erős oldalszél miatt egy nappal elha­lasztották a Discovery Űrrepülőgép helyi idő szerint vasárnap estére tervezett leszállását. A Mojave-sivatagi leszállóhely közelében a kitűzött időpontban majdnem 60 kilométe­res óránkénti sebességű szél fújt. A halasz­tást az amerikai Országos Űrhajózási és Űr­kutatási Hivatal (NASA) szóvivője jelentette be. A szabályok szerint az űrrepülőgépeknek MOSZKVA Elfogadta hétfőn a balti szovjetköztársa­ságok gazdasági önállóságáról szóló tör­vényt a szovjet parlament. A törvény értel­mében a balti köztársaságok — Észtország, Lettország és Litvánia — tulajdonát képezi a területükön levő összes természeti erőfor­rás, beleértve földterületüket is. Hatáskörük­be kerül a területükön levő összes gazdasági ágazat irányítása, pénzrendszerük alakítása és a köztársasági bankok feletti rendelkezés joga- ■ ■ . , A most szövetségi tulajdonban levő észt­országi, lettországi és litvániai vállalatok a balti köztársaságok fennhatósága alá kerül­ném demokratikus és csökkenti a párt presztízsét”. Andrej Szaharov szerint a nép egyre kevésbé bízik az ország vezetőiben, s ezen a kormánynak a jelenlegieknél radikáli­sabb szociális, politikai és gazdasági in­tézkedésekkel kellene változtatnia. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a rendkívüli állapot bevezetését, a tudós nem zárta ki a lehetőséget, de a hatalom konzervatív szárnya szempontjából ezt „öngyilkos manővernek” minősítette. tilos landolniuk abban az esetben, ha a le­szállóhelyen a szél sebessége a 32 km/órát meghaladja. A Discoveryt a floridai Cape Canaveral- ról indították útnak a múlt hét szerdáján. A gép öttagú személyzettel a fedélzetén „tit­kos katonai feladatot” hajtott végre: katonai hírszerzési műholdat állított pályára. Kato­nai szakértők értesülései'szerint a műhold segítségével le tudják hallgatni a Szovjetunió és a közel-keleti országok katonai és diplo­máciai hírforgalmát. nek. Átadásuk feltételeiről és körülményei­ről a szövetségi kormánynak meg kell álla­podnia a köztársasági kormányokkal. Né­hány össz-szövetségi érdekeltségű objektu­mot — így például a balti köztársaságokon keresztül húzódó energia-távvezetékeket — a törvény az unió tulajdonában hagy. Ugyancsak szövetségi tulajdon marad a há­rom szovjetköztársaság területén állomáso­zó fegyveres erők minden anyagi eszköze. E törvény tervezetét első olvasásban már nyári ülésszakán elfogadta a szovjet parla­ment, de módosító javaslatokat fűzött hoz­zá, és átdolgozásra adta át az illetékes parla­menti bizottságoknak. .' Románia a pásztorok kiadatását kéri A Legfőbh, Ügyészség közli: Románia legfőbb ügyésze az ér­vényben lévő. magyar—román jogsegélyszerződés alapján Ma­gyarország Legfőbb Ügyészétől kérte Bratu loan, Román Naomi Ileana, Mot Viorel és Tilica Ca­talina román állampolgárok ki­adatását. A kiadatási megkere­sés szerint Bratu loan és társai ez év november 1-jére virradóra erőszakkal elvették Torna Stan­ca sértett — román állampolgár — 109 darab birkáját, valamint másoktól még 521 darab birkát loptak. Október 6-a és novem­ber 1-je között aNadlac községi állami gazdaság területén enge­dély nélkül legeltették állataikat és ezzel 173 ezer lej kárt okoztak a gazdaságnak. A négy román állampolgár november 1-jén en­gedély nélkül átlépte a magyar —román határt, magukkal hoz­va az állatokat is. Jelenleg Bé­késcsabán, a menekülttáborban tartózkodnak és ügyükben fo­lyik a vizsgálat. Mivel a cselekmények egy ré­sze a magyar büntetőjog szerint is olyan bűncselekményt valósít meg, amely kiadatás alapja le­het, ezért a Fővárosi Főügyész­ség indítványt nyújtott be a Fő­városi Bírósághoz a kiadatási letartóztatás elrendelésére. Amennyiben a kiadatási letar­tóztatást a Fővárosi Bíróság el­rendeli, úgy az iratokat fel kell1 terjeszteni az igazságügy- mi­niszterhez. Ő hozhat végleges döntést a kiadatásról. (MTI) Elhalasztották a Discovery leszállását BALTI KÖZTÁRSASÁGOK Gazdasági önállóság Meghatározó a tulajdonosi, vagyoni kötődés Országos konferenciára készül a TOT A tervezettnél két évvel korábban, idén december 10-én kerül sor a mező- gazdasági szövetkezetek rendkívülinek is mondható kongresszusára, amely az országos konferencia megnevezést kapta. Az előkészületekről tartottak tegnap sajtótájékoztatót Budapesten a TOT székházában. Dögéi Imrének, a Számadás főszerkesztőjének megnyitó szavai után a részterületeket feldolgozó bizottságok vezetői adtak tájékozta­tást. A szövetkezetpolitikai kérdések­ről Hegedűs Lajos, az agrárpolitikai ügyekről Gubicza Ferenc, az érdekvé­delem feladatairól Hetényi János, mig a személyi változások előkészítéséről Szegő László beszélt. A bizottságok vezetői értékelték a szövetkezeti mozgalom múltját, feltár­ták a hibákat és hiányosságokat. Meg­állapították: a mezőgazdaságnak az erőltetett iparfejlesztés érdekében tör­tént kizsigerelése, a kolhoz-modell kri- tikátlan átvétele és erőszakos megvaló­sítása az ötvenes esztendőkben — a teljes csődhöz vezetett. A TOT álláspontja az, hogy a szö­vetkezőknek vissza kell adni a vállalko­záshoz és életképességük helyreállításá­hoz szükséges feltételeket. Á szövetke­zetpolitika legfontosabb feladatának jelölték meg a szövetkezeti elvek: az autonómia, a tagi. közreműködés, a ré­szesedés, az önkéntesség tényleges ér­vényesülésének megteremtését és azt, hogy az értékrendek helyreállitásávaí új lehetőségek nyíljanak a szövetkeze­tek fejlődésiben. A jövő szövetkezetében a tagsági vi­szony meghatározó eleme nem a terme­lésben való személyes részvétel, hanem a tulajdonosi, vagyoni közreműködés lesz. Várhatóan > a kizárólag vagyoni részvétel jelenthet egyben tagsági vi-: szonyt is. A tagoknak kell eldönteniök, hogy tőkéjüket, munkaerejüket milyen formában hasznosítsák és ehhez milyen szervezeti formára van szükségük. A modellváltás alapkérdése a tulaj­donreform következetes végrehajtása. A bizottság véleménye szerint a szövet­kezeti földtulajdont, a vele való rendel­kezési jogot néni lehet kérdésessé tenni. A szövetkezeti tagságnak kell megadni a döntés lehetőségét a hatékony gaz­dálkodás feltételeinek megteremtésé­hez. Céljaik között az is szerepel, hogy a szövetkezetek használatában lévő ál­lami földeket méltányos feltételekkel megszerezhessék. Elkülönülnek a tulajdonosi és a munkavállalói érdekek, ami szükséges­sé teszi a vezetés eddigi szerkezetének megváltoztatását, a tulajdonosi és a menedzser irányítás elkülönítését is. A szakértők véleménye szerint illú­zió lenne azt feltételezni, hogy á teljes szövetkezeti tagság egyik napról a má­sikra vállalkozóvá válik, ezért a hagyo­mányos és az új munkavégzési formák tartós egymásmellettiségében látják a megoldást. A megalakuló új érdekvédelmi szer­vezet az önkéntesség és a nyitottság elve alapján működik és kész befogad­ni az állami gazdaságokat, valamint a kistermelők csoportjait is. Céljuk az, hogy decemberben a szövetségek sző: vétségé alakuljon meg. Hogy ki lesz majd ennek elnöke és elnökhelyettese, az a rendkívüli kongresszuson dől el, több, mint tíz jelölt közül választják meg a küldöttek a legfőbb tisztségvise­lőket. A főtitkári poszt betöltésére pá­lyázatot írtak ki: öt jelentkező közül négyet alkalmasnak tart az ezzel foglal­kozó bizottság, s javaslatait a kong­resszus elé tárja. Cs. I. Még nincs áfa Még nem lépett hatályba az általános forgalmi adóról szóló törvény, ugyanis egyelőre nem hirdették ki a Magyar Közlöny­ben. Ezt Latkóczy Antal, a Ma­gyar Közlöny szerkesztője mondta el az MTI kérdésére, mi­után hétfő délelőtt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa- rancsnokságánál még úgy tud­ták, hogy már november 25-étől alkalmazni keli az új törvényt. Az Országgyűlés főtitkára, Sol­tész István elmondta, hogy hétfő délután 2 óráig még meg sem kapták a törvényt a Pénz­ügyminisztériumtól. A jogsza­bályszövegét még ellenőrizniük kell, mielőtt azt az Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök aláírja, ; ■, ~ Mindez lényegében azt jelen­ti, hogy még hétfőn is áfa-mente­sen lehetett személyautókat be­hozni külföldről. A Pénz­ügyminisztériumból szerzett in­formációk szerint a törvény vár­hatóan e hét közepén jelenik meg a Magyar Közlönyben, azaz ekkor lép hatályba. (MTI) POZSGAY IMRE: Késlekedhet a szilárd intézményrendszer kiépítése Szinte befejezett tény, hogy a népszavazáson, habár csekély mértékben is, de az IGEN szavazatok kerültek fölénybe a NEM szavazatokkal szemben az első kérdésre adandó válaszban. Ugyanakkor rendkívül magas volt a távolmaradók aránya; a választópolgároknak mintegy 40 százaléka döntött úgy, hogy nem voksol a népszavazáson. Az előzetes választási eredményről Pozsgay Imre állam- miniszter hétfőn nemzetközi sajtókonferencián számolt be. A politikus elmondta, hogy tájékoztatóján már a végleges választási eredménye­ket szerette volna ismertetni a sajtó képviselőivel, az adatok véglegesítése azonban még a délutáni órákban is tartott. A már szinte biztosra vehető összesítés birtoká­ban Pozsgay Imre mégis vállalkozott az eredmények rövid elemzésére. A nép döntésének következményeit értékelve a maga részéről a hátrányok közé sorolta, hogy késlekedhet a szilárd intézményrendszer kiépítése Magyarországon, a politi­kai stabilitáshoz vezető út pedig göröngyösebbé válhat, mint ezt korábban gon­dolták. Előnyéhez tartozik azonban, hogy az állampolgárok közvetlen tapasztala­tokat szerezhettek döntéseik szabad alakításában, ami a szabad választások előké­szítéséhez, begyakorlásához nagy segítséget ad. További haszon: a népszavazást kezdeményező pártok megszabadulhatnak attól a komplexusuktól, hogy Magyar- országon valamiféle kommunista hatalomátmentés megy végbe. Mostantól fogva a népszavazás teremtette politikai menetrend szerint zajlanak a változások. Akár­hogyan is értékelik az eredményeket, az. egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy míg Kelet-Európa számos országában százezrek tüntetnek az utcán, addig Ma­gyarországon a nép az urnák előtt fejezheti ki akaratát. Az újságírók tudakolták Pozsgay Imre véleményét arról: az eredmények tükré­ben nem tekinthető-e az MDF a választási harc vesztesének. Megkérdezték azt is: személyesen miként fogadja az eredményt, hiszen Nyugaton általános vélemény volt, hogy Pozsgayból nem lesz eliriök, ha a népszavazáson igennel szavaznak az első kérdésre. Az államminiszter úgy vélte: az MDF nem tekinthető vesztesnek a népszavazásban, mert nagyon magas volt a távolmaradók aránya. Az MSZP sem vesztes, mert az első kérdésre adott NEM-szavazátok kiugró aránya még a refe­rendum kezdeményezőit is meglepte. A maga részéről Pozsgay Imre leszögezte: továbbra is az MSZP elnökjelöltje marad. A nép aktivitása volt a referendum legnagyobb sikere (Folytatás az 1. oldalról) egyértelmű győzelemnek tekinthető a népszavazást kezdeményező pártok szamára, hogy a szavazópolgárok többsége minden ellenpropaganda és bojkottfelhívás dacára elment szavazni és kinyilvánította véleményét. Az ál­lamfő. megválasztására vonatkozóan tulajdonképpen két kérdés szerepelt a szavazólapon — fejtegette Pető Iván. Míg a népszavazást kezdeményezők a választás időpontjára kértek véle­ményt, az Országgyűlés magyarázata pedig a módjára vonatkozott. Ezzel is magyarázható az első kérdésre adott válaszok szoros eredménye. A szabad- demokraták ügyvivője rámutatott: mi­után a sajtóértekezlet idején a végleges eredmény még nem ismert, tisztább lel­kiismerettel fogalmazhatja meg az SZDSZ indítványát. Nevezetesen: a szórós eredmény ismeretében megoldás lehetne, ha a parlament elfogadna egy kiegészítő módosítást az alkotmány­ban arra, hogy az állampolgárok a sza­bad parlamenti választások után köz­vetlenül választhassák meg a köztársa­sági elnököt. Ez tisztességes megoldás lenne, s nem vetődhetne fel probléma azzal 'kapcsolatban, hogy a kétfajta kérdés közül mire voksolt a lakosság valójában B fűzte hozzá Pető Iván. (A sajtótájékoztató befejezése után érke­zett egy nem hivatalos értesülés, misze­rint az 1. kérdésre az „igen” válaszok kerültek; minimális többségbe.) A sajtóértekezleten Pető Iván meg­erősítette a négy párt csütörtöki tájé­koztatóján megfogalmazott véleményt, hogy a népszavazás elrendelését kísérő technikái gondok és jogilag is támadha­tó hibák ellenére sem fogják a referen­dum végeredményét megkérdőjelezni. Tirts Tamás, a Fidesz választmányá­nak tagja hangsúlyozta: a referendum alkalmával a magyar nép bebizonyítot­ta, Hogy tud élni a demokrácia egyik legalapvetőbb intézményének, a nép­szavazásnak a lehetőségével. 0 is szolt arról, hogy bár a népszavazás előkészí­tése nem volt megnyugtató, hiszen részhibák mutatkoztak, alapvetően a referendum egészének tisztasága nem kérdőjelezhetó meg. Csurdi Sándor, a Magyarorsági Szo­ciáldemokrata Párt országos választ­mányának tagja szerint a Magyaror­szágon első ízben megtartott népszava­zás történelmi jelentőségű, és új kor­szak nyitányát jelenti. Majd árról szólt, hogy az elmúlt hónapokban a hazai politikai életben két tábor erővonalai alakultak ki: egy progresszív, amelybe a jelenlevő négy párt tartozik, illetve egy konzervatív, amely bojkottra szólí­tott föl. Végleges felállás azonban nincs, mivel mozgások még elképzelhe­tők. Csurdi Sándor rámutatott: az SZDP nagyon bízik abban, hogy a négy párt mostani szövetsége a Válasz­tásra megerősödik. Végül elmondta: a referendum is jelezte az állampolgárok­nak, hogy a szabad parlamenti válasz­tásokon tényleg lehetőségük van a vá­lasztásra, és szavazataikkal az ország jövőbeni útjának befolyásolására. (MTI) Fáznak-e a lakók a távfűtött lakásokban? , (Folytatás az 1. oldalról) kott 17-18-19-ről időnként 20 Celsius- fokra emelkedik náluk a hőmérséklet. Ugyanakkor van olyan család, amely in­kább elzáija a radiátort, mivel a 25 fokos meleget soknak találja. Czémáék gondja — mint néhány más bérlőé is —, hogy a lakás végfala után már a szabad térség következik, ami nem nyújt védelmet a hideg ellen. Az sem jó, hogy a lakás a fűtőrendszer visszafolyó ága mellett ta­lálható, emiatt kevesebb hót kap, s hogy a hézagos ajtók és ablakok igazából az üyen helyeken „mutatkoznak be” egyál­talán nem előnyös oldalukról. A tanács többféle megoldással próbált javítani a rosszul fűtött bérlakásokban élók helyze­tén, eddig eredméhyteleniil. Á Bajai Városgazdálkodási Vállalat fű­tőüzeme kétezer újvárosi lakást fűt és lát el meleg vízzel. Cserháti János üzemveze­tő tájékoztatása szerint nem érkezik sok panasz, az viszont gyakran előfordul, hogy ügyfeleik nem a megfelelő helyen: a pártbizottságon, a városi tanácsnál, vagy a Petőfi Népénél tesznek észrevételt. Példaként említette a Bajai Hírlap leg­utóbbi számában közölt panaszt, amely­ben a Perc utca 2. szám alatti ház lakói jogosan kifogásolták, hogy fáznak. A hi­bát gyorsan kijavították, amint tudomást szereztek róla. A rajtuk kívül álló ok a következő volt: A szóban forgó épület az MSZMP-székház után következik a fű­tési rendszerben. A székház gondnoka muhkaidő után mindennap átkapcsolta a fűtést éjszakai üzemmódra mindaddig, amíg a közelmúltban meg nem szűnt a munkaköre. így a Perc utcai háznak szánt ^energia a pártszékházban rekedt. Amíg végleges megoldás nem születik, sajat munkatársuk intézkedik délutá­nonként és reggelenként. Bármilyen hi­bát egy órán belül kijavítanak, éjszaka is készenlétben áll az ügyeletes szerelő. A vezető ezután arról tájékoztatott,, hogy a fűtőmű üzemelését miniszteri ren­delet szabályozza. Ennek megfelelően 8 és 20 óra között a lakószobákban átlago­san 20 Celsius-fok hőmérsékletnek kell lenni; az előszobában, a konyhában és a WC-ben viszont csak 16 foknak, míg a fürdőszobában 24-nek. Túlfűtés miatt az energiafelügyeleti hatóság bírságot szab ki a szolgáltatókra. A vidéki hőközpon­tokban nagy hátrány, hogy míg Buda­pesten 1 légköbméter egy fűtési szezonon keresztül történő fűtésere 280 megajoule, vidéken csupán 200 megajoule energia használható fel. Néha a lakók is hibásak azért, hogy hű­vös a lakásuk. Nem gondolnak arra, hogy a garázsban felszerelt vagy a szobában na­gyobb méretű radiátor épp a közvetlen szomszédtól vonja el a meleget. Van, aki elállítja a garázsban levő fűtésszabályozó szelepet, üyenkor a következő lépcsóház- ban fagyoskodnak a lakók. A jelenlegi jo­gi szabályozás szerint a fűtőmű tehetetlen, mivel az autótárolók magántulajdonban vannak, a tulajdonos pedig nem köteles tűrni, hogy az ott felszerelt szelepet a válla­lat dolgozója állítsa be. Ezért fagyoskodjanak mások ...? K.-1.—G. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents