Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-12 / 242. szám

6 • PETŐFI NÉPE • 1989. október 12. SPORT • SPORT • SPORT • SPORT LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ Elillant döntőbeli álmok Az utolsó szalmaszálat igyekezett megragadni a magyar labda­rúgó-válogatott a világbajnoki selejtezőn, a spanyolok ellen. Re­ményeinket csak a győzelem táplálhatta volna, mivel az írek 3 —0-ra legyőzték Eszak-írország együttesét. Fél órán keresztül nem történt említésre méltó esemény a Népstadion remek gyep­szőnyegén, ezután is, sajnos, a vendégek jeleskedtek. A 31. perc­ben a Butragueno helyén szerepet kapott Salinas használta ki a magyar védelem hibáját és megszerezte a spanyoloknak a veze­tést. Öt perccel később Michel volt a főszereplő, közelről megsze­rezte a vendégek második gólját is. A kétgólos hátrány már behozhatatlannak tűnt a látottak alap­ján, így aztán kissé váratlanul, a 39. percben Pintér találata visszaadta a reményt a hazai szurkolóknak. A 2-^1-es félidő után hiába várta a magyar publikum az elsöprő hazai rohamokat. A fordulás után több mint fél órán keresztül az történt a pályán, amit a spanyolok akartak, a 83. percben azonban Pintér ismét betalált Zubizzaréta kapujába: egy igazítás után elemi erővel bombázott a bal alsó sarokba. Sajnos, a hátralévő hét percben már megközelíteni sem sikerült a spanyolok kapuját, s bár a döntetlen kiharcolása nem kis bravúr a Bicskei-legénységtől, a világbajnoki döntőbejutás már tovatűnő álom maradt válogatot­tunk számára! RÖVIDEN • RÖVIDEN • Székesfehérvárott a magyar után­pótlás labdarúgó-válogatott, Európa- bajnoki selejtező mérkőzésen 1—0-ra legyőzte a spanyol utánpótlás-váloga­tottat. A gólt az ötödik percben Csu- csánszky szerzte. • Jövőre is lesz Forma—1 a Hunga- roringen. A FISA párizsi ülésén kijelöl­ték a jövő évi versenyszínhelyeket. Esze­rint augusztus 12-én megrendezhetjük az 5. Magyar Nagydíjat. • Rónai Sándor, a ZTE labdarúgó- csapatának vezetőedzője megvált tiszt­ségétől. A jövőben Kereki Zoltán, a volt válogatott labdarúgó irányítja a Zalaegerszeg edzéseit. 9 Belgrádban megkezdődött a csel­gáncs-világbajnokság. A nyitónapon egy japán és egy kínai aranyérem született. A nehézsúlyú kategóriában a magyar Tolnai László vereséget szenvedett és kiesett. 9 Harmadik helyen végzett Magyarország junior öttusa-válogatott csapata Torres Vedrasban, az öttusa­világbajnokságon. Egyéniben Katona szerepelt a legjobban, a kilencedik he­lyet szerezte meg. 9 Kétgenerációs családi teniszbaj­nokságot rendeztek Budapesten. Az „apa és fia” versenyt Tóth Mihály és Péter, a Kecskeméti TC sportolói nyer­ték, így a jövő tavasszal ők utazhatnak Floridába, egy nagyszabású teniszvia­dalra. 9 A kézilabda Magyar Népköztár­saság Kupa küzdelmeiben már a leg: jobb 8 közé jutásért játszanak a férfi- csapatok. A sorsoláson a Kiskunmajsa együttesének!az NB I-es Tisza Volán csapata jutott. 9 A megyei III. osztályú labdarógú- bajnokság eredményei. Kiskunhalasi csoport: Dávod—Kunfehértó 4—2, Fel- sőszentiván—Bátmonostor 3—2, Ma­daras—Kisszállás 1—0, Csikéria—Ta­taháza 4—0, Szeretnie—Borota 0—3, Rém—Bácsborsód 1—0. A Csávoly— Bácsbokod mérkőzésről nem kaptunk tudósítást. Kalocsai csoport: Géderlak —Solt 2—1, Dunaegyháza—Tabdi 1 —1, Bajai Kinizsi—Foktő 1—0, Duna- pataj—Dunaszentbenedek 4—1, Öreg­csertő—Érsekcsanád 1—0. Az Úszód —Érsekhalma találkozót elhalasztot­ták. A bajnokság állása a 6. forduló után (élcsoport) 1. Tabdi 6 4 2 - 26-5 14 2. Dunaeh. 6 4 2 - 14-3 14 3. Úszód 5 4 1 - 16-1 13 Kiskunfélegyházi csoport: Szánk—K. MÁV 1—10, Lakitelek II.—Ladánybe- ne 1—4, Városföld—Csólyospálos 0— 5, Jászszentlászló—Füiöpháza 1—1, Kunszállás—Bugac 1—0, Kkfházi Vas­utas—Ballószög 3—3. A Nyárlőrinc— Szentkirály mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg. A bajnokság állása a 7. forduló után (élcsoport) 1. Kunszállás 7 5 2 - 15-3 17 2. K. MÁV 7 5 - 2 35-15 15 3. Nyárlőrinc 6 5 — 1 26-8 15 4. Csóiyosp. 7 5 - 2 22-8 15 Kiskőrösi csoport: Izsák 11.—Bocsa 1 —1, Kerekegyháza II.—Kaskantyú 2 —1, Imrehegyr=Tass 5—1, Duna te tét­len—Dunavecse 3—7, Kunpeszér— Soltvadkert II. 3—2, Kun bar ács—Va- ker SE 1—8. Á bajnokság állása a 7. forduló után (élcsoport) 1. Dunavecse 7 6 - 1 27-14 18 2. Izsák D. 7 5 2 - 22-11 17 3. Kunpeszér 7 5-2 16-11 15 4. Vaker SE. 7 4 1 2 34-19 13 9 A kecskeméti Napsugár Szabad­idő Klub az október 18-ai Admira Wacker—-Ferencváros KEK labdarú­gó-mérkőzésre egynapos utat szervez Bécsbe. Jelentkezni Csekei Ritánál le­het (Kecskemét, Erkel u. 1/A), a 21- 896-os telefonszámon, ma és holnap 8 :—16 óráig. 9 A héten a megyei atlétikai szövet­ség vezetőségválasztó közgyűlést tar­tott. Az elnöki beszámolót követően ér­tékelték a szövetség munkáját, majd megtárgyalták a további feladatokat. A hozzászólásokban a hangsúlyt az álta­lános és a középiskolai atlétika tovább­fejlesztésére helyezték. Mivel az elnök személye még nem végleges, így csak tiszteletbeli társelnököt választottak Gyöngyösi Imre személyében, a főtitkár pedig Kovács Gergely lett. 9 A lapunk szerdai sportoldalán közölt cselgáncstudósításból kimaradt egy szép eredmény. A Miskolcon ren­dezett Vasutas Kupa serdülőversenyen a kupát a KSC csapata (edző: Kiss Endre) nyerte el az U. Dózsa és a Deb­receni Sí előtt: Miske jól vizsgázott, de a magyar focisták kulcsa nem forgott a török zárban 9 A döntetlen ellenére sem ült unalom az arcokon. Balról: Szepesi György, dr. Laczkó Mihály és a vendéglátó Miskolczy János. Gólok, góllövők A megyei labdarúgó-bajnokság 8. fordulója során 29 gólt szereztek a csapatok, ami az őszi idényben a második legjobb eredmény. A leg­többször az 5. fordulóban zörget­ték meg a hálót, akkor 34 gólt je­gyeztünk fel. A leggyengébb „gól- termést”- az őszi 1. és 2. forduló hozta, amikor csak 16 alkalommal szedték ki a labdát a kapuból. Ér­dekes, hogy a góllövőlista élén olyan játékos áll, akinek a csapata a táblázat 13. helyét foglalja el, és az együttes 12 góljából egyedül 9 gólt szerzett. A góllövőlista állása a 8. forduló után: 9 gólos: Kakas (Harta). 6 gó­los: Sz. Tóth (H. Kun B. SE), Tö­rök (Csengőd). 5 gólos: Ézsi (Mély­kút), Kovács (Bajai Tsz SK), Ko­csis (KTK), Szabó P. (Soltvadkert). 4 gólos: Csupor E. (Fájsz), Aradi (Kalocsa), Árgyelán (H. Kun B. SE), Retkes (KTK), Sajó (Lajosmi- zse), Oláh (Helvécia). 3 gólos: Ruff (Izsák), Máthé, Virágh (Kerekegy­háza), Tápai (Mélykút), Szűcs (Fájsz), Facskó, Farkas (Kalocsa), Gáliczki, Tóth, Juhász (Lajosmi- zse), Csurka, Mintái (Tiszakécske), Joszt (Helvécia), Jójárt (Kecel). 2 gólt 21 játékos, 1 gólt 43 játé­kos szerzett. Az öngólok száma ket­tő. — SZ — Az elmúlt hét végén Miske sporttörténetének eddigi egyik leg­rangosabb eseményére került sor. A község szinte minden igényt ki­elégítő sporttelepén a magyar és a török ifjúsági labdarúgó-váloga­tott mérkőzött az EB-selejtező ke­retében. A magyar fiatalok tekin­télyt adó eredményekkel a hátuk mögött várták a találkozó kezde­tét, hiszen eddigi mindhárom cso­portbeli mérkőzésüket megnyer­ték, ráadásként pedig — a remekül záró védelem jóvoltából — Vámos kapus hálója 270 perc után is érin­tetlen maradt. Az imponáló sorozat felkeltette a környékbeli szurkolók érdeklő­dését, és a mérkőzés kezdetére már közel háromezren foglaltak helyet a lelátókon, ahol nagy örömmel fedeztük fel az MLSZ teljes vezér­karát, dr. Laczkó Mihály elnökkel az élen. A mérkőzés után tőlük kértünk rövid véleményt a látot­takról: Szepesi György FIFA-instrak­tor: A rendezés és a környezet szin­te tökéletes volt, a rokonszenves miskeiek az UEFA minden előírá­sát maximálisan teljesítették! Csak dicsérni tudom a szervezőket, akik még nagyobb feladatok megoldá­sára is képesek. Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke: — Végtelenül sajnálom a gyerekeket, akiket most szinte tel­jesen „agyonnyomott” a nagy le­hetőség, és így többen is mélyen tudásuk alatt játszottak. Ha okul­nak a hibáikból és lelkileg is alapo­san felkészülnek a várható isztam­buli „pokoljárásra”, akkor „pon­tosan” térhetnek majd haza, ami a csoportelsőségüket jelentheti. Miskolczy János, a miskei tsz elnöke: — Végtelenül boldog va­gyok, hogy községünkben megren­dezhettük ezt a mérkőzést, amivel ismételten bebizonyítottuk: képe­sek vagyunk nagyobb feladatok megoldására is. Teljes szívvel szur­kolok majd a gyerekeknek, hogy legalább egy „ikszet” harcoljanak ki Isztambulban, mert ez már azt jelentené, hogy csoportelsőként végeznénk és ezzel bejutunk az EB nyolcas döntőjébe. Nos, a miskei „álom” kulcsa most már a magyar ifiválogatott kezében van, reméljük, nem törik bele az isztambuli zárba november 5-én... F. T. A Komora—Török duó Athénban folytatja Kedden Ausztriában járt Török Péter, az MLSZ nemrégi­ben lemondott főtitkára, aki ellenfélnézőben volt a Vienna —Steyr bajnoki találkozón. — A Vienna érdekelt, hiszen jövő kedden velük játszunk — mondta Török Péter, a görög Olympiakos Pireus újdon­sült edzője, aki régi barátja, Komora Imre hívó' szavára vállalta el a hellászi megbízatást, azaz a pireusziak technikai igazgatójának rábeszélésére. A Komora—Török duó éppen három éve dolgozott együtt utoljára, akkor néhány találkozó erejéig a magyar „A” együttest irányították. Komora volt a kapitány, Török a pályaedző. — Akkoriban nem sikerült végigmenni az úton. Most újra megpróbáljuk. Remélem, elégedettek lesznek velünk a kikö­tőváros csapatánál. Komora Imre technikai igazgatóként úgy nyilatkozott: előbb „fazont” kell adni az Olympiakosnak, s mindezt úgy megoldani, hogy közben a görög játékosok erőnléte is javí­tásra szorul. — A délszaki emberek meglehetősen nehezen tűrik a rend­szabályozást. Nem tártanak attól, hogy berzenkedni fognak a keményebb edzések ellen? — Lehet, hogy berzenkedni fognak. Viszont ezek a játéko­sok ízig-vérig profik. A futballból élnek, így majd csak el tudjuk velük fogadtatni azt, hogy a keményebb edzéseket az ő érdekükben vezényeljük. — Török Péter nyolc NB I-es idényt számlált Magyaror­szágon, a Haladás VSE vezetőedzőjeként nem kis sikerek részese volt. Nem fáj a szíve itthagyni az országot? — Egy évre szerződtem. Majd kiderül, mennyire lesznek elégedettek velem. Egy dolgot hadd szögezzek le: ha a Real Madrid hív, és a földkerekség minden kincsét ígérték volna, akkor sem megyek el Magyarországról. Pusztán azt vártam volna el, hogy az MLSZ főtitkáraként úgy hagyjanak dol­gozni, ahogyan én nagyon szerettem volna. Nem enged­ték ... Komora, régi barátom hívott, igent mondtam. De ne gondolják, hogy azért mondtam le a főtitkári posztról, mert „zsíros” ajánlatot kaptam a görögöktől. Athénban ugyan­úgy érdekel majd a magyar labdarúgás, mint ahogyan ideha­za is elkötelezettje voltam — fejezte be Török Péter. „KIÜTÉS” HELYETT RAJTAÜTÉS Doppingellenes konferencia Moszkvában Több neves szakember hozzászólásával kezdődött meg Moszkvában a 2. doppingellenes világkonferen­cia. A világ sportvezetőinek a „krémje” ült össze a szovjet fővárosban, hogy megpróbálják egységesíteni a doppingellenes harcöt,'és eZZet megmentsék a spor1- tot a fenyegető „kiütéstől”, amit a dopping világmé­retű elterjedése hordoz magában.» Az első felszólalók között volt Sir Arthur Gold, aki hosszú időn keresztül az Európai Atlétikai Szövetség elnökeként tevékenykedett, jelenleg pedig a Brit Olimpiai Bizottság elnöke. —A legutóbbi időkig a doppingellenőrzéseket kizá­rólag a nagy versenyeken végezték, és ezt, persze, min­denki nagy on jól tudta—mondta Gold;—Mi vei min­dent pontosan előre ki lehetett számítani, csak azoic buktak le, akik nem voltak elég körültekintőek, vagy akiknél valamiféle betegség, illetve a leküzdésére sze­dett gyógyszer okozott galibát. A doppingszerek hasz­nálata csak ritkán mutatható ki a nagy verseny napján, így nekünk arra az időszakra kell koncentrálnunk, ami­kor fellelhetők a nyomok a sportolók szervezetében. Ez pedig a felkészülési időszak. Ahhoz, hogy hatékony le­gyen az ellenőrzés, széles körűvé, nemzetközivé kell ten­ni az ezen időszakban végzett, meglepetésszerű ellenőr­zéseket. Bár természetesen mindenkit nem lehet kont­rollálni, a lényeg, hogy ennek „veszélye” fennállj on. A konferecia első napjának másik, nagy érdeklő­dést keltő felszólalása a 400 m gátfutás „koronázat­lan királya”, az amerikai Edwin Moses nevéhez fűző­dik, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság atléta- bizottságának tagjaként, és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága doppingellenes bizottságának el­nökeként van jelen Moszkvában.-— A felkészülési időszakban végzett, rajtaütéssze­rű ellenőrzések bevezetése az egyetlen lehetséges al­ternatívánk —jelentette ki beszédében. — Csak ezzel tudunk felülkerekedni a doppingproblémán. Ugyan­akkor az is nagyon fontos, hogy azokat az edzőket, orvosokat, akik eddig a válság kialakulásának része­sei voltak, most bevonjuk a doppingellenes harcba, ezentúl a megoldás részeseivé váljanak. TERMÉSZETJÁRÁS Gyalogtúrázás a Mecsekben Nagyszabású természetjáró túra szervezését határozta el a bajai De­mokratikus Ifjúsági 'SzSVétseg'.' A1 “téV- vekről Martónösi Attila, a tervezett tú­ra Sgyik szervezője adbtö tájékoztatást. — Több túrát szeretnénk szervezni — mondta —, és most folyik az igé­nyek felmérése. Az első időpontja, no­vember 4-e, szombat. Úgy tervezzük, hogy a jelentkezők számára különvo- natot indítunk Kiskunhalasról. Ezt kö­vetően a szerelvény Jánoshalmán, Bács­almáson, Bácsbokodon és Baján vesz fel résztvevőket, majd innen Máza- szászvárra tartunk. A gyalogtúra útvo­nala Óbánya, Kisújbánya és Máza- szászvár lesz. — Milyen teljesítményt kíván a túra a jelentkezőktől? — A táv körülbelül 20 kilométer, és közben 300 m-es szintkülönbséget kell legyőzni, tehát nem lesz megerőltető, mégis azt javasoljuk, hogy azok jelent­kezzenek, akiknek ez nem okoz nagy terhelést. — Hol lehet jelentkezni? — Jelenleg az igények felmérésénél tartunk. Akik részt kívánnak venni a túrán, azok a következő telefonszámo­kon jelentkezzenek: 79/11-777 Maros­vári Attilánál, 79/11-376 Takács Mik­lósnál, vagy 79/11-244 Fang Istvánnál. A részletes feltételekről is itt kaphat­nak felvilágosítást. Amennyiben ele­gendő jelentkező lesz, akkor sor kerül­het a túrára. —SZ— MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Az emberi test. Angol rövidfilmsoro­zat, XXVI/23. rész: Új élet kialakulása — ispi. 9.35: A szórakozott professzor. NDK- tévéfilm — ism. 10.40: Mozgató. Torna mozgáskorlátozot­taknak 10.45: Képújság 17.10: Hírek 17.15: Pannon krónika 17.25: Vijesti 17.35: Hármas csatorna. Irány Amerika!, IV/2.rész 18.20: Négy nap tévéműsora 18.30: Bébi és társai. Angol ismeretterjesz­tő filmsorozat, XV/8. rész 19.00: Reklám 19.05: Esti mese. Linda mesél. A két hazug legény. Ma­gyar mesefilmsorozat 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: .Budapesti Művészeti Hetek. Éjsza­ka. Sánta Ferenc: Az áruló címűdrámá- jának tévéváltozata 21.35: Reklám 21.40: Hazai Tükör 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 17.00: Képújság 17.15: TV 2 17.45: BUMMIII— Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Rakoncátlan felnőttek. Holland filmso­rozat. VI/6. rész: Ünnepélyes megnyitó — ism. 18.50: TV 2 19.00: Egy zseni ifjúsága. Üzbég—tádzsik film (1982) 20.26: TV 2 Benne: Polip. (Popsaláta) 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta 22.15: Főszerepben a védőügyvéd. Cseh­szlovák bűnügyi tévéfilm 23.30: Nézőpont. Irodalmi kerekasztal Kb.: 24.00: TV 2 SKy CHANNEL 06.30: Üzleti hirek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék. 11.30: A mai nap jj— magazin. 12.30: Megosztott probléma. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Genéral Hospital — teleregény. 14.50: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 15.45: Szeretni — teleregény. 16.15: Fiatal orvosok — te­leregény. 17.00: Countdown — popzene. 18.00: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.30: Műsorismerte­tés. 06.35: A Rosszija trió játszik. 06.55: Iván Pavlov, V/4. 08.00: Krilja Szovetov —CSZKA — jégkorongmérkőzés. 10.00: gyermekek órája. 13.35:1. Docsenko gitá­rozik. 14.05: Hangok az óceánban. 14.55: Rajzfilmek. 15.10: Párbeszéd a számító­géppel. 16.00: Pártbizottság és átalakítás. 16.30: Tizenhat év alatt és azon túl. 17.10: Mi történt a nagyvilágban? 17.30: Pecsorin naplója. 19.00: Híradó. 19.40: A nap inter­júja. 19.50: Ivan Pavlov, V/4.20.55: Hírek. 21.10: A zarzuela antológiája. 22.00: Hosszú út a dűnéken, 4. 23.13: Hírek. 23.18:.A. Silov kiállítása. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. 16.30: Tv-napló. 16.40: Reklám. 16.45: Művelődési műsor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor — magyarul. 18.05: Újvidéki képeslapok. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Belpolitika — románul. 21.00: Intermezzo. 21.05: Tv- napló, utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Ez aktuális 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben (Élő) 11.05: Népzenetár 11.25: A Szabó családism. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Egy szuperhatalom biztonsága, 11/1. rész 14.35: Sanzonok 15.00: Szóról szóra 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.15: Achmed és a tevehajcsár. Mesejáték , —A. Sahasme meséjéből írta: Kreutzer Sándor 17.00: Agrárműhelyek 17.30: Filmslágermúzeum 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.23: Sportvilág 19.40: Pászti Miklós: Havasi kürtmuzsika 19.50: Kányádi Sándor: Sörény és kopo­nya. Domokos Mátyás könyvszemléje 20.00: Erről zenéltünk... 21.00: Lehel Györgyre emlékezünk 22.00: Hírvilág 22.30: Korkostoló. Tudomány — politika — társadalom 23.00: Lemezmúzeum. Beethoven: VI. (Pastorale) szimfónia 23.37: Régi német fúvószene PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben a filmzene 9.05: Idősebbek hullámhosszán 10.05: „Hajszálgyökerek" 10.20: Operaslágerek 10.50: Peres, poros iratoki 1.05: A Nap­közben tanácsadó műsora nyugdíjasok­nak 11.25: Örökzöld dallamok — kékben 12.10: Régi nóta, híres nóta 13.05: Nosztalgiahullám. Otis Redding 14.00: Lelátó 14.30: Könnyen felejthető?... A két „Ho- bó". Allen Ginsberg és Földes László 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő). Tordai Éva Schubert-dalokat énekel 15.20: A könnyűzene legszebb szerelmes dalai, III/3. rész 16.00: Volt egyszer egy „Premier Klub... Zenés emlékképek az első független ze- nészklubbról, 1968-ból 17.05: A mi utcánk... A Mártírok útja 17.30: Gordiusz 18.30: Popregiszter 19.05: Jut eszünkbe... 19.30: A Poptarisznya dalaiból 20.20: Alma és fája. Egy cukrászdinasztia 21.05: A koloradóbogár 21.32: Marczis Demeter nótákat énekel, Oláh Ernő gordonkázik 21.55: Kabarécsütörtök. A Rádiókabaré kí­vánságműsora 23.10: Sporthiradó 23.20: A dzsessz története. A 80/50. rész. melléklete. Miles Davis felvételeiből 24.00—0.14: Herp Albert és a Tijuana - Brass együttes felvételeiből BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Balettzene 10.05: Madrigálok 10.20: Alkony Andalúziában 10.40: Spanyol népdalok. Germaine Mon- tero énekel 10.50: Szimfonikus zene spanyol előadó- művészek tolmácsolásában 12.05: Takács Klára operafelvételeiből 12.32: Magyar zeneszerzők rézfúvós ka­marazenéje 13.00: Hallgassuk újra! 13.33: Rádiószínház 14.00: A Régi Zene Együttes játszik Közben: 15.05: Vázlat a vidéki öntudatról.’• Riporter: Pálréti Ágoston 15.20: A szimfonikus zene folytatása 16.05: Richard Strauss: Elektra. Egyfelvo- násos opera 17.51: Spanyol kamarazene 18.30: In limba materna ' 19.05: MIKRO-fon 19.35: Hangverseny 20.58: Francia operákból 21.48: Napjaink zenéje 22.53: A magyar színház a két világháború között. Catullus. Füst Milán drámájának rádióváltozata (1985) 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Lang János. (A tar- I talomból: 5.55: Rövid hirek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hirek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hirek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél­alföldi hirek, tudósítások. — Milyen álla- I pótban vannak a művelődési otthonok a 1 Dél-Alföldön?) SZEGEDI STÚDIÓ /

Next

/
Thumbnails
Contents