Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-07 / 237. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ MSZMP XIV. KONGRESSZUSA

(Folytatás az 1. oldalról)

ország elmaradott térségeinek felzárkózását segítő, tartósan működő megoldások iránt — hangsúlyozta a politikus.

Hazánk nemzetközi kapcsolatairól szólva kiemelte/ hogy a világgazdaságba szervesen beépülő nemzetgazdaságot, független külpolitikát kíván a magyarság többsége; azt, hogy Európa két részével és a semleges országokkal egyaránt jó viszonyban legyünk, intenzív együttműködést folytassunk.

Ezzel összefüggésben a politikus hangoztatta: amíg a világban katonai-politikai tömbök léteznek, addig a józan ész azt diktálja számunkra, hogy a Varsói Szerződést és a KGST- beli kapcsolatainkat ne kérdőjelezzük meg, viszont törekedjünk ezen integrációk belső reformjára.

A sztálinizmus teljes elvetése

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az MSZMP milyen párt legyen a jövőben, miben változtasson a mozgalom, Nyers Rezső kifejtette: a mélyen szántó viták általános egyetértéshez vezettek abban, hogy a sztálinizmus teljes egészében elvetendő, mert az valójában nem a szocializmus egyik alternatívája, hanem tévút, a szocializmustól idegen módszerek alkalmazása. Ezen az alapon nyer igazolást a hazai sztálinizmus ellem, 1956-os népfelkelés, amely utat nyitott az MSZMP létrejöttének, egy sajátos reálpolitikának. A múltról szólva megjegyezte: folytatni kell még a kutatást és a vitát az MSZMP gyakorlati politikájáról és a Kádár-korszakról. Az MSZMP történelmi szerepét abban foglalta össze, hogy az a sztálini modell és politika diktatórikus, népellenes gyakorlatától igyekezett elszakadni, a gazdasági rendszerben új utat keresett, ám a politikai struktúrát érintetlenül hagyta.

A párt elnöke szólt azokról a nagy politikai hibákról is, amelyek a párt válságához vezettek. Mint mondta: aligha vitatott például az a politikai tévedés, amelyet 1972—74-ben követett el a párt a reformok leállításával, majd 1985—86-ban azzal, hogy további gyökeres reformok nélkül gazdasági növekedést kezdeményezett. E két téves döntés volt a közvetlen okozója Magyarország nagymérvű külföldi eladósodásának is. Az ezért való felelősséget jogosan kéri számon az MSZMP-n a nép — jelentette ki —, s a mi válaszunk nem lehet mentegetőző, a kritikát el kell fogadnunk. Ezzel összefüggésben azonban azt is elmondta, hogy. az eseményekből a párt tanult, s az ellenőrzés nélküli kormányzást, az egypártrendszert — melyek a hibákat lehetővé tették j— maga is igyekszik megszüntetni. Az ebből adódó következtetést úgy fogalmazta meg: az idő változásával az MSZMP történelmi szerepe is a végéhez ér.

Most egy olyan új típusú pártra van szükségé a magyar szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek — állapította meg

Nyers Rezső. A kongresszus jogát és feladatát is abban jelölte meg, hogy erről az új típusú pártról döntsön. Véleménye szerint abban a felfogásban kellene a kongresszusnak közös nevezőre jutnia, hogy a bürokratikus centralizmust1 megvalósító, úgynevezett „államszocializmus” rendjét lebontják, s azért szállnak síkra, hogy helyere a demokratikus szocializmus rendjét építsék fel. Ezzel nem kis kockázatot vállalunk, hisz társadalmunkban vannak hívei és szorgalmazói a „szocializmus nélküli” demokráciának, s az alkotmányos működés lehetőségei részűkre is adottak lesznek — mondta. Ezt a kockázatot azonban — Nyers Rezső szerint — a pártnak vállalnia kell, s újra és újra meg kell küzdenie a demokratikus szocializmus eszméjéért és politikájáért.

Főként

munkavállalói

érdekek

A továbbiakban arról szólt, hogy az új párt nem lehet kommunista és nem lehet egyszerűen szociáldemokrata párt sem. Az új szocialista pártnak keresnie kell azt a még ki nem alakult szintézist, amely a szocialista mozgalomból kettészakadt szociáldemokrata és kommunista tradíciók, értékek és gyakorlat újratalálkozásá- ból alakulhat ki.

Az új pártnak szoros szövetségesi, baráti viszonyt kellene fenntartania a keleti és a nyugati reformkommunista pártokkal, közöttük is kitüntetett helyen a reformpolitikát megvalósító SZKP-val. Barati és szoros szálakat kívánatos kiépíteni a Szocialista In- temacionáléval, a szocialista, szociáldemokrata pártokkal. A párt részese kíván lenni az európai baloldal kialakulásának, megerősödésének, hatékony működésének.

Nyers Rezső szerint az újjászülető pártnak a választásokon néppártként kellene megjelennie. Mint mozgalomnak pedig döntően és főként munka- vállalói érdekek kifejezőjeként szükséges működnie. Emellett építhet a szabadfoglalkozásúákkal, kistermelőkkel, kisvállalkozókkal való szövetségre is. El kell viszont határolódnia azoktól, akik a demokráciát az osztálypolitika eszközének tekintik, nem pedig a társadalmi együttélés létformájának, de ugyanígy azoktól is, akik a proletárdiktatúrás irányzatot képviselik, hiszen a párton belüli vitát kiküszöbölő demokratikus centralizmus nem fér össze a demokratikus szocializmussal. A párt nem vállalhat közösséget azokkal sem, akik pozíciójukat személyes érdekeik érvényesítésére, a pártot pedig hatalmuk fenntartására használták.

. Az MSZMP elnöke a párton belül kifejlődött reformmozgalmat az életerő pozitív megnyilvánulásának nevezte. .

Nyers Rezső végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az MSZMP kongresszusának állasfoglalásától függ a magyar szocialista munkásmozgalom sorsának alakulása, s hatása a nemzet jövője szempontjából is jelentős.

GRÓSZ KÁROLY SZÓBELI KIEGÉSZÍTŐJE:

Megújuló párt és új típusú egység mellett teszek hitet

az, hogy új, progresszív módon fogalmazzuk meg a fizikai dolgozók és az értelmiségiek sajátos és közös érdekeit. Egyebek között azt, hogy a marxi sokoldalúságban értelmezett kultúra fejlesztése azért létkérdés számunkra, mert hazánk és népünk életképességének növeléséhez ebben látjuk az egyik legfőbb lehetőséget.

El kell érnünk, hogy már rövid távon is legyenek munkavállaló nyertesei a modernizációs politikának, a rövid távon vesztesek pedig védelmet és perspektívát kapjanak.

A csak korlátozó gazdaságpolitika lehetőségei kimerültek, ezért fordulatot kell végrehajtani. A fizetőképesség megőrzése mellett halaszthatatlanul szükség van tehát a szerkezetváltást és a szelektív növekedést is gyorsítani képes programra.

— Úgy gondolom, a pártnak baloldali szocialista tömegmozgalomként, áramlatok szövetségeként kell működnie, ahol a központi platform, a kongresszuson elfogadott program minden párttagra , nézve kötelező. A párt vezető testületéi irányítsák és ellenőrizzék a kongresszusi határozatok végrehajtását! Kívánatos, hogy a párton belüli áramlatok konstruktív vitája garantálja a pártpolitika folyamatos megújulását. A platformok azonban ne váljanak bénító hatalmi harcok eszközévé: támogatók toborzására törekedjenek a társadalom legszélesebb rétegeiből a párt szamára.

A reformpolitika bázisát a pártban nem a másként gondolkodók kitaszítása, hanem az álláspontok közelítése, a kompromisszumkeresés erősítheti. A párt megerősödésének viszont feltétele, hogy azok, akik alapjaiban nem értenek egyet a kongresszus által elfogadott politikai irányvonallal, ne szerveződhessenek önálló politikai erővé a párton belül.

Egységet kell demonstrálni

— Egy választásra készülő pártban megegyezésre kell jutniuk a különböző áramlatoknak, s a közvélemény számára egységet kell demonstrálni. Enélkül lehetetlen a választási siker, mivel a szavazópolgár többnyire arra adja a voksát, akiről feltételezi az erőt, kormányzóképességet. Az új pártvezetés elsőrendű feladata ezért, hogy mozgósítsa és segítse a párttagságot á’ közelgő1 kpztársasági elnöki, országgyűlési és tanácsi válásztások- ra való Felkészülésben. A nemzetért, a közös célokért viselt felelősségünk tudatában a párt tagjai között erősítenünk kell a politikai összetartozás, a szolidaritás érzését.

Grósz Károly ezután összefoglalta a leköszönő KB politikai következtetéseit. Először is: ne folytassák a sztálini gyakorlatot, mely szerint a hozzánk legközelebb állók a legnagyobb ellenségeink. Másodikként említette, hogy a választásokból az MSZMP a legerősebb pártként kerüljön ki; tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a párt jelöltjét válasszák köztársasági elnöknek, illetve képviselőnek. Hangsúlyozta továbbá a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok rendezésének fontosságát. Mint mondotta, a Varsói Szerződés, a KGST keretében és a környező országokkal fenntartott gazdasági, politikai és kulturális kapcsolataink korszerűsítésének nemcsak a mi számunkra van stratégiai jelentősége. Befolyásolja ez a határainkon túl élő magyarság sorsát, a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok javulását, lendületet adhat európai integrációs törekvéseinknek. Emellett ápolnunk kell a nemzetközi baloldallal kialakított kapcsolatokat. A többpártrendszer körülményei között is fellépünk azért, hogy napi belpolitikai küzdelmek ne veszélyeztessék kiszámítható és nemzetközi tekintélyt szerzett külpolitikánkat.

S tegyünk meg mindent az ország gazdasági összeomlásának megakadályozására! — hangoztatta a főtitkár.

— Vitassuk meg és döntsünk arról, kialakítható-e és hogyan egy új típusú pártegység? Megújuló pártot vagy új pártot akarunk? Én a megújuló párt és az új típusú egység mellett teszek bitet. De ne akarjuk újra monolittá, egy tömbből faragottá tenni pártunkat! Rendezzük egységes keretbe a pártmozgalomban a legutóbbi időben feltűnt, életrevaló és előremutató kezdeményezéseket — mondotta beszéde befejező részében. Kifejtette, hogy miközben a pártnak vallásos emberek is tagjai lehetnek, ha politikai céljaival azonosúlnak, ■senkinek sem kell feladni kommunista meggyőződését ahhoz, hogy a megújult párt teljes jogú és teljes értékű tagja lehessen.- Végül, de nem utolsósorban, kongresszusunkra hárul az a felelősség is, hogy a pártmozgalom megújulását előmozdítani képes, egységes vezetést válasszon. Legyen ez az egység a sokféleség, a gazdagság egysége. Mutatkozzék meg a vezetés szellemiségében, munkastílusában, következetességében és az egymás iránti szolidaritásban — hangoztatta Grósz Károly, megköszönve a főtitkári munkájához kapott támogatást.

A PROGRAMNYILATKOZAT ELŐTERJESZTÉSE

Szakítani az elaggott szokásokkal

A napirendnek megfelelően ezután Grósz Károly főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést a Központi Bizottság beszámolójához.

Elöljáróban bejelentette: a csütörtök esti gondolatgazdag vita alapján szóbeli kiegészítését az éjjel átdolgozta, így ezt a Központi Bizottság nem hagyhatta jóvá.

A beszámolót tárgyaló KB-ülés vitájára visszautalva a főtitkár rámutatott:

— Egység vagy szakadás, megújuló párt vagy új párt — sokak szerint ez ma a kérdés. Ez is. De szerintem ennél többről van szó. A fő cél a demokratikus szocializmus, amely hitem szerint a nemzet felemelkedésének legjárhatóbb útja. S ehhez maga a párt is csak eszköz. Az MSZMP ma a legjelentősebb politikai erő hazánkban. Szervezettsége, felkészültsége, belső és nemzetközi kapcsolatai alkalmassá teszik az átmenet kulturált biztosítására. Nélküle ez nem lehetséges. Éppen ezért az átmenet időszerű feladatait kell megbeszélnünk. Ezért tettünk az írásos előterjesztésben ajánlást a legaktuálisabb teendőkre, s ezért kell tisztáznunk néhány alapvetően fontos szemléletbeli, s nem pedig elvi, ideológiai kérdést. Nekünk ma kell a legsürgősebb feladatokban, a legidőszerűbb napi kérdésekben rendezni sorainkat, ha azt akaijuk, hogy a politikai folyamatokat eredményesen tudjuk befolyásolni.

Ezután emlékeztetett arra, hogy a magyar vezetés az 1970-es évek elején hibás válaszokat adott a világgazdasági kihívásokra. A párt akkori vezetése nem kezdte meg a párt és a politikai intézményrendszer érdemi reformját. A XIII. kongresszus teljesíthetetlen, egyszerre nem megvalósítható célokat fogalmazott meg, s újabb évek mentek veszendőbe. Mindez nagymértékű eladósodáshoz vezetett.-— Ezért a felelősség nem a párttagságot, hanem a politikai vezetést terheli. Nem a tagság döntött ezekben a sorsdöntő kérdésekben, hanem egy szűk vezetés, s nem a parlamentben vagy a kormányban, hanem a párt központi vezetésében hozták meg az elhatározásokat. De ugyanakkor ne legyünk egyoldalúak. Az elhibázott döntéseket tanácsadók is kezdeményezték és támogatták.

— A folyamatok hátterében azonban a politikai és gazdasági vezetés hibáin kívül egyéb, rajtunk kivül álló okok is meghúzódnak. Ezek közül a legjelentősebb: a világgazdaság ellentmondásos— örökölt elmaradottságunk miatt ránk nézve különösen hátrányos -— átrendeződése. A magyar gazdaságra a 80-as évek közepén már olyan terhek nehezedtek, amelyek nagyságrendje messze meghaladja az ország méreteit, vezetőinek döntési kompetenciáját. Az adósságválság egyre inkább nemzetközi léptékű, globális gazdasági problémává vált.

Súlyosbította helyzetünket, hogy a korábbi modell belső tartalékai éppen akkorra merültek ki, egy új út kikísérletezése akkor vált sürgetően időszerűvé, amikor már a hatalmas tőkeigénnyel járó modernizáció lett a világgazdaság fejlődésének fő tendenciája, ugyanakkor számunkra a válság terhei is egyre nyomasztóbbá váltak.

—- Végeredményben ma is a magunk kis nemzeti kereteiben vagyunk

kénytelenek megküzdeni globális méretű, széles körű nemzetközi együttműködést feltételező gazdasági problémákkal. Ezért is határoztuk el világgazdasági nyitásunk felgyorsítását. Ezért szorgalmazzuk olyan kitartóan a KGST működésének korszerűsítését. Emiatt kezdeményeztük a politikai intézményrendszer határozottabb reformját, gyökeres átalakítását.

— Az elmúlt másfél év gyötrelmei: a szocializmus új magyarországi modelljének születését kísérő fájdalmak — mondotta ezután a főtitkár. — A változásokat a Magyar Szocialista Munkáspárt —; s annak itt is jelen lévő Központi Bizottsága—is kezdeményezte, de nyitott volt mások hasonló törekvései iránt is.

— Fel kell tennünk a kérdést: hogyan vonható meg az elmúlt 16 hónap mérlege? Sokan ezt a valóban ellentmondásos időszakot csak hibák, mulasztások és elszalasztott lehetőségek . sorozatának látják. Én azokkal értek egyet, akik szerint a pártértekezletet követően hazánkban korszakos átalakulás kezdődött el. Nagyra kell értékelnünk ennek kezdeti eredményeit a gazdaságban, a, társadalomban és a politikai közéletben egyaránt.

Személyeskedés,

frakciózás

A Súlyos gazdasági helyzet, az adósságszolgálat terhei, a párt megújulását fékező vezetési válság miatt azonban mindez még valóban csak kezdet. A munka nagyobb hányada még előttünk áll. Sokszor elmondtuk már: nem másfél, hanem több év kell az elszalasztott 15 év hiányosságainak pótlására, a kialakult válság következményeinek felszámolására.

— Az útkeresés természetes velejárói a modellváltással kapcsolatos viták. Ezek gyakran igen élesek, nemegyszer személyeskedők, helyenként frakciós jelleget is öltenek. A problémát nem az okozza, hogy a pártban viták vannak, hogy platformok, áramlatok keletkeznek. Inkább az, hogy némelyek nem tudnak toleranciát tanúsítani, mások kirekesztésére törekszenek, például generációs alapon.

Nem szükségszerű velejárója a megújulásnak az sem, hogy a pártban meghonosodott a .címkézés, Az a kisebbik baj, ha ez csak a vezetőkre terjed ki.

Nagyobb gond, amikor a vezetők érzik feljogosítva magukat annak eldöntésére, hogy ki a fundamentalista és ki a reformer, hogy kik maradhatnak a pártban és kiknek kell eltávozniuk. Nem más ez, mint a régi, „sztálinista” felfogás és gyakorlat, hiába van bevonva a refomretorika vadonatújnak látszó mázával.

A nézetkülönbségek megosztották a reformok szorgalmazóit. Az egyik oldalon azok állnak, akik a modellváltást összhangba kívánják hozni a pártmozgalom megújulásával és sikernek tekintik, ha minél többen tudnak velünk jönni. A másik oldalon azok, akik szerint minél hamarabb minél messzebb kell jutni ezen az úton, mert szerintük ez a legfőbb biztosíték a visszarendeződés ellen. Nem törődve azzal, hogy a gyors ütem az erők legcélszerűbb felhasználását jelenti-e, s hogy ily módon a szükséges haladásért nem űzetünk-e túlságosan nagy árat, nem kockáztatunk-e túl sokat. Ezt a megosztottságot kellene kölcsönös türelemmel feloldani.

Persze naivitás volna azt képzelni, hogy lehetséges a párt szélsőségeit egymással kiegyezésre bírni. Történelmi hiba lenne azonban, ha elfogadnánk, hogy a párt mérsékelt és radikális reformerői egymással össze- békíthetetlenek. Az elmúlt napok nyilatkozatdömpingje azonban jelzi, hogy a magukat radikális reformereknek vallók már eldöntötték, hogy nem vállalják a közösséget. Tudatosan össze akarják mosni a reformfolyamat mérsékeltebb ütemének híveit a „szélsőbal” képviselőivel. Ezáltal megbocsáthatatlanul szűkítik a reformok társadalmi bázisát.

A kongresszusi előkészületek tapasztalatai azt mutatják, hogy a párt tagjai közül sokan várakozó állásponton vannak. A párthoz való viszonyok eldöntését a kongresszus eredményétől teszik függővé. Többségük reálisan szemléli az eseményeket és elhatárolódik a politikai szélsőségektől. A demokratikus szocializmus olyan elemeit, mint a közösségi tulajdonra és a magántulajdonra épülő vegyesgázdaság, a gazdaság teljesítőképességének állandó növelése, a jogállamiság, az állampolgárok önszerveződése — noha érintik a gazdasági és politikai berendezkedések alapjait — nem tekintik társadalmi- rendszer-váltásnak. A társadalmi és a politikai rendszer: jellegében különböző, két dolog. Nem hiszem, hogy szükséges lenne a párttagság többségének reformok iránti elkötelezettségét bizonygatni.

A főtitkárt terheli a felelősség

Grósz Károly ezután rámutatott: <-=- Önbecsülésünkhöz hiteles történelmi képre van szükség. Ha napi politikai céloktól vezérelten csak az MSZMP korábbi hibáiról, bűneiről szólunk — amiről természetesen nyíltan szólni kell —, ezzel komolyan veszélyeztetünk mindenfajta kibontakozást. Ehhez ugyanis érőre, maga- biztosságra van szükség. Arra, hogy higgyünk a cselekvés értelmében és akarjuk a sikert. Önmarcangolá- sunkban már politikai ellenfeleink támadásain is túlteszünk. Nem a munkásmozgalom haladó értékeit, köztük a kommunista eszményeket kell megtagadni, hanem azt a gyakorlatot, amely lejáratta ezeket. A teljes tagadást sem balos, sem ellenkező előjellel nem tűrhetjük meg a pártunkban.

A Központi Bizottság 16 hónapos munkájáról szólva kijelentette: ez a Központi Bizottság az elmúlt közel másfél év alatt több új, korszakos jelentőségű változást kezdeményezett, mint ami az azt megelőző másfél évtizedben összesen történt.

— Elfogadta, majd kezdeményezte a politikai pluralizmus egyik legmagasabb formájának, a többpártrendszernek a kialakulását; következetesen szorgalmazta a jogállam kiépítését; megkezdte a párt, az állam, a társadalmi szervek több évtizedes összefonódásának felszámolását; felismerte és megkezdte a közelmúlt történetének tárgyilagos feldolgozását és megismertetését; szélesre tárta a nyilvánosság lehetőségét; felgyorsította a nemzetközi kapcsolatok sokirányú kibontakoztatását.

• •jyL- Természetesen azt sem tagadhatjuk, hogy munkája során a Központi Bizottság sok mindennel adós maradt: mindenekelőtt nem volt képes a párt sorait rendezni, a párt cselekvési egységét kialakítani; túlzottan önmagával volt elfoglalva ahelyett, hogy társadalmi jelenlétét, befolyását erősítette volna; nem fordított elég figyelmet a gazdasági folyamatokra; nem vállalt kellő részt a szocialista országokkal kialakult politikai feszültség megelőzésében; munkastílusa lassan formálódott, ezért nem jutott kellő energiája a vitatott kérdések érdemi tisztázására.

E hibák elkövetésének három okát jelöjte m,eg a főíitjk^r; g§ Az egyik, hogye^a, bárfve^ctés.az 1988 májusa után jelentkező feladatokra nem volt, nem lehetett eléggé felkészülve, fokozatosan ismerte fel, hogy milyen sok és milyen nagy tennivalóval kell megbirkóznia.

A másik, hogy a Központi Bizottság szervezeti struktúrája — mint munka közben kiderült — alkalmatlan a gazdasági és politikai válság egyidejű kezelésére, egy meghason- lott, önbizalmát vesztett párt határozott és korszerű irányítására.

A harmadik ok: a Központi Bizottság szűkebb vezetését megbénította a politikai egység és a kellő szolidaritás hiánya. A pártértekezleten megválasztott vezetes kezdetben nem tudott, később nem is akart egységessé válni. A párt vezetőinek mulasztása, hogy a testületekben nem vitatták végig eltérő véleményüket a gazdasági és politikai átalakulásról, a reformok üteméről. Munkastílusuk és politikai megnyilvánulásaik pedig egy marakodó közösség képét alakították ki. Ezzel hozzájárultak annak a hamis nézetnek az elterjedéséhez, hogy csak rajtuk, a vezetőkön múlik az ország sorsának jobbra fordulása, a párt azonnali megújulása.

Mindezért a felelősség elsősorban a főtitkárt terheli.

A munkásságot a párt

nem tagadhatja meg

Hogyan tovább? Erre kell ma elsősorban figyelmünket összpontosítani. Hiszen a feladataink rendkívül nagyok, megoldásuk rendkívül sürgető.

Tudatában kell lennünk annak, hogy egyes szocialista értékek — mint a teljes foglalkoztatottság, a társadalmi biztonság és mobilitás — súlyos ellentmondásba kerültek a válságmenedzselés, a gazdasági stabilizáció, a szerkezetváltás rövid távú követelményeivel. Meggyőződésem, hogy ezt a konfliktust — a társadalom dolgozó többsége érdekében — egy reformok iránt elkötelezett, baloldali párt köteles és képes vállalni.

Újjászülető pártunkban nem szabad gyengülnie társadalmi elkötelezettségünknek: a munkavállalók elsődleges politikai képviseletének. A mi pártunk már régen nem pusztán munkáspárt. De a munkásságot a mi pártunk sem nyíltan, sem megtévesztő fogalmazási ködösítésekbe burkoltan nem tagadhatja meg. A fordulat lényege ne az legyen, hogy elhalványítjuk a párt munkásjellegét, hanem

Az első vitaszakasz előadói beszédeinek sorát Kovács Jenő folytatta, aki a párt programnyilatkozatának javaslatát terjesztette elő.

Demokrácia és szabadság összefüggését taglalva a szónok leszögezte: hazánkban nem. lesz demokrácia és szabadság, ha a pártok belső élete nem demokratikus, és tagjaik nem őrizhetik meg személyes szabadságukat. Ezért a kongresszusnak olyan alapszabályt kell megalkotnia, amely a szabadság jegyében fogan. Olyat, amely abból indul ki, hogy a pártok versenye közepette csatlakozók érett fejjel, meggondoltan vállalják a demokratikus szocializmus eszméjét, és azt a pártot, amely ennek szolgálatában áll. Olyat, amely a közös és céltudatos cselekvés garanciáit nem az elrendelt fegyelemben és a kirendelt felügyelőkben látja; inkább szabad emberek meggyőződésében és közösségi hajlamában. Nem állít foléjük intézményeket és tisztségeket, hanem azok létrehozását kizárólagos jogukká, működésüket pedig általuk ellenőrizhetővé teszi.

Bár a mai MSZMP már nem az, ami másfél évvel ezelőtt volt, mégis kertelés nélkül ki kell mondani: a baloldali, szocialista hitű embereknek újra kell építeniük pártjukat. Olyan párttá kell újjászervezniük, amely szakit elaggott szokásaival, a cselekvést béklyóba verő szervezeti rendjével. A kongresszusnak olyan pártot kell életre hívnia, amely képes helytállni a többpártrendszerű, demokratikus jogállam politikai küzdőterén, új életre kelti a szocialista mozgalom erejét és tekintélyét.

Az egykoron szociáldemokrata és kommunista ágra szakadt szocialista mozgalom mindenekelőtt úgy éledhet újjá, ha nemcsak szándékaiban, hanem szervezeti rendjével is gátat vet a hatalom koncentrálásának bármely testület vagy tisztségviselő által. Ennek első es elemi feltétele minden akarat és jog visszaszármaztatása a párt tagjainak. A párton belüli szabad lelkiismeret, a szabad vélemény- nyilvánítás, a közösségalkotás és az együttműködés, a szabad csatlakozás

és a távozás egy önkéntes politikai szövetségen belül olyan eredendő jog, amely nem lehet vitatható.

A hatalomkoncentráció megakadályozásának másik eszköze lehet, ha új egyensúlyi viszonyok, és ezek alapján új típusú együttműködés alakul ki a párt vezetése, a parlamenti csoport és a kormány között. A többpártrendszerű politikai folyamatok természete szerint a szocialista mozgalomnak is elsősorban arra kell törekednie, hogy a nép által választott képviselői útján befolyásolja a törvényhozás és a közhatalom munkáját. Ez a helyzet merőben új gondolkodást és magatartást követel. A képviselőknek, a tanácsok tagjainak széles körű jogokat, lehetősegeket kell kapniuk a pártpolitika formálásában. Csoportjaiknak önálló mozgásteret kell biztosítani a törvényhozás és az önkormányzatok ügyeiben. A párt vezető testületéiben pedig egyesülnie kell a népképviseletekben dolgozó és a megválasztásukat, munkájukat segítő parttagok törekvéseinek. „Lehet, hogy ez kisebb hatalmat jelent a hagyományos pártvezetésnek, de jobban szolgaija a népet; s ez a lényeg” — hangoztatta Kovács Jenő.

A KB titkára elemzésében rámutatott arra is, hogy az MSZMP működésének, a pártállam csődjének okai között a dolgok logikájából fakadó káderpolitika, a személyzeti munka is fontos tényezőként hatott. Áttekinthetetlen, nemegyszer oligarchikus függőségek határozták meg azt az erőteret, amelyben a személyi döntések születtek. A párt demokratikus működésmódjának egyik legfőbb garanciája ezért a nyilvánosság mellett az a szervezeti rend lehet, amely a kiválasztódást a választók értékítéletéhez, akaratához köti, és „nem ad teret láthatatlan kezeknek, szabad vadászmezőt a vazallust kereső szemeknek”. Ezért döntő jelentőségű annak a követelménynek a párt „alkotmányába”, az alapszabályba iktatása, mely szerint minden tisztséget, testületi tagságot csak a választók jogosultak létrehozni, betöltésükről