Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-04 / 234. szám

1989. október 4. • PETŐFI NÉPE • 3 „ADJ, URAM, ÖRÖK NYUGODALMAT NEKIJt!” Oknyomozó riport egy hajdani temetőről Csavargók, iskolakerülők tanyája „Jelenleg a Katonaváros nevű kör­zetben van egy görögkeleti szerb teme­tő, a sárkányölő Szent György tisztele­tére felszentelt kápolnával, mely a szá­zadfordulóról való. Hogy mikor kelet­kezett a sírkert, nem tudjuk. Talán a 18. század közepén. Mindenesetre a II. József császár idején keletkezett. 1784- es térkép már feltünteti. Az 1858-as állapot szerint a római katolikus, úgy­nevezett Harangláb temetőben szom­szédja is támadt. Ma a görögkeleti nem egyesült hívek — számuk évről évre csökken — egyetlen nyughelye.” . Az idézett részletet Flach Pál neves helytörténész 1975-ben Münchenben, német nyelven megjelent könyvéből fordítottam magyarra, mint egyetlen általam ismert leírást a bajai pravoszláv temetőről. A néhány sor ma is megállja a helyét, csak az utolsó mondatot kell egy kissé átfogalmazni: A temető a gö­rögkeleti nem egyesült hívek—számuk évről évre csökken —, egyetlen nyughe­lye volt. Kígyómelengetés „Lelketlen személyek műve” — Nehezen határoztam el magam, hogy írjak önöknek azzal a céllal, hogy talán még visszafordítható lenne a régi szerb temető megsemmisítése, a kis kápolna megmenekül­hetne a pusztulástól. Naponta látjuk az erdélyi magyarság falvainak lerombolását. Ezt a pusztítást tapasztalhatja az ember a bajai ősi szerb sírkertben. Szörnyű, lelketlen szemé­lyek művének tartom, hiszen majd három évszázada temet­keztek ide a város szerb polgárai, akiknek nagy érdemük volt abban, hogy Baja a Felső-Bácska kereskedelmi központjává válhatott. Kérdem a helyi vezetőket, ezt nem tudták? Nem­rég Zomborban és Apatinban jártam. Ott ehhez hasonló rombolásra nem akad példa. Darvas Sándor budapesti lakostól kaptuk az előbbi soro­kat, aki levelét így írta alá: egykori bajai lakos, mindmáig a városért tenni kész földijük. A Petőfi Népe minden írásnak utánanéz, Darvas Sándorét azonban különös figyelemmel kezeltük. Ugyanis jórészt neki köszönhetjük, hogy a Tán­csics utcai, úgynevezett nagy szerb templom ma régi fényé­ben helyreállítva tanúskodhat az elmúlt századok egyházi kultúrájáról. 0 hívta fel az értékes műemlékre Ortutay Gyula figyelmét, aki azután közbenjárt a felújítás érdekében. Gyom, törmelék, szemét Első utam természetesen a helyszínre vezetett. Nem taga­dom, szinte visszarettentem a szomorú látványtól. Hogy elodázhassam a belépést, először körüljártam a temetőt. A négy utca által határolt sírkertet felveri a gaz, a hajdan volt kerítésre csak az árva betonoszlopok emlékeztetnek. •Felesleges a Rudriay utcai kis kapu,:hiszen az ide tévedő látogatónak semmi sem állja útját. Hacsak, az nem, hogy tart lattól, valamelyik nyitott kriptagödörbe esik. A nyomok arra- utalnak, hogy a gyerekek rendezkedtek be a föld alatti üre­gekben. No meg — ahogy a környékbeliektől hallottam —, a csavargók is eltöltenek bennük egy-egy éjszakát. Ott, ahol a hősök nyughelye volt, áll, helyesebben fekszik még néhány síremlék. Betűzöm a felírást: Blahov Matej orosz katona, 1883—1918. Mellette: Zsurzs Johann gyalogos, 1897 H—1917. Nem lehet megrendülés nélkül nézni ezeket az évszá­mokat. Itt temették el az első világháború idején a bajai kórházban elhunyt pravoszláv vallású katonákat, származá­sukra való tekintet nélkül. Kissé tovább araszolva a méteres gazban, szépen ková­csolt kriptakerités maradványa búslakodik egész halom ösz- szetört sírkő közelében. Kissé távolabb, a kápolnával átelle­nes oldalon állnak még á keresztek. Cirill betűs feliratuk inkább csak a szakemberek számára kihüvelyezhető, az év­számok a múlt század derekára utalnak. Valaki egyszerűbb­nek találta a konyhai hulladékot ide hordani, hogy mi min­dent, azt nem szívesen említeném. Odább magános kőosz­lop, mely szerbül és magyarul hirdeti: Itt nyugszik Istenben boldogult RÓZSA DEMETER ki 1862. január 13-án, 27-ik évében jobblétre szenderült A kápolnatorony ablakán galambok röppennek elő lépte­im zajára. Megbontva meredeznek a díszteglák az oldalabla­kok párkányánál. Frissen hegesztett vasrács őrzi a semmit, a szentélyben csak egy kőkereszt törött darabja utal a hely hajdani rendeltetésére. Az élőknek kell a hely „Baja város gyors ütemű fejlődése, népességének gyarapo­dása miatt az annak idején a város szélére kijelölt temetők a lakóházak és ipartelepek közé szorultak, és megteltek, ezért a városi tanács végrehajtó bizottsága azokat 1975. június 30-ával lezárta” B- írja a ma is hatályos tanácsrende­let. Az idézett passzus összesen nyolc temetőre vonatkozik. Közülük az utolsó, a bajaszentistváni még az év végéig fo­gadja a halottakat. A rendelet melléklete temető létesítését, bővítését vagy megszüntetését a vb hatáskörébe utalta. — Nyilván nem véletlenül — mondta egy beavatott —, hiszen a tanácstagok között mindig akadt egy-két renitens, aki nem hajlott a {elsőbbség ötleteit kritika nélkül tudomásul venni. Hosszú utánjárásom'meddőnek bizonyult, hogy a pra­voszláv temető felszámolásának irataihoz hozzáférhessek. E pillanatban úgy tűnik, hogy a valószínűleg több kilo- grammnyi okmány és jegyzőkönyv nem is létezik. A tanács iktató hivatala úgy nyilatkozik, hogy már évekkel ezelőtt átadta az anyagot a központi irattárnak, ahol viszont csak egy feljegyzés szerénykedik, miszerint az egyetlen okmányu­kat, a 9169/1981. számú iratot a görögkeleti temető és kápol­na átvételéről, a műszaki osztály egyik dolgozója 1983. feb­ruár 2-án bevitte a tanácsra. Ezenkívül a múzeumban talál­tatott még két levél, melyek tartalmára a későbbiekben még visszatérek. Az egyházközség elnöke nyilatkozik A bajai görögkeleti szerb egyházközség elnöki tisztét dr. Lovas György nyugálmazott állatorvos tölti be, aki könyvet ír a szerb lakosság történetéről, és aki mindent tud a témáról. — A szerb temető annak idején kiterjedt a mostani vas­utasházak helyére és a mellettük fekvő parkra. Itt voltak az első világháborús katonasírok is. Amikor 1922-ben megnyi­tották a Kiscsávolyt Bajaszentistvánnal összekötő utat, a Somogyi Béla utcát, ezzel a temetőt kettévágták. Az észak­keleti részen levő sírokat áttelepítették a megmaradt részbe. Még ezt megelőzően egy gazdag kereskedő-feleség, Vujity Jozefina megépíttette a kápolnát családi mauzóleum céljára. Ide temetkeztek a család tagjai. Az 1962-es nagy tiszai árvíz • Valóságos ékszerdoboz volt a kifosztott kápolna. 0 Ez bizony gyalázat — hangzik sokak véleménye. idején a kripta megtelt vízzel, és a fémkoporsók erősen káro­sodtak. Amint az elnök úrtól megtudtam, a temetőben még 1979- ben is volt végtisztesség. Alszeginé Risztics Katalin édesapját temették el a családi sírboltba. — Itt aludták álmukat a nagyszüleiül, itt a nagybátyám és a szüleim. Édesapámnak gyakran hangoztatott kívánsága volt, hogy ő is itt akar megpihenni. Hála Istennek, hogy nem érte meg ezt a dúlást — mondta Risztics Katalin. Morbid ötlet De térjünk vissza dr. Lovas Györgyhöz! — A bajai egyházközség akkori lelkésze, Gálity Ljubinkó hercegszántói esperes közvetítésével a budai püspökség 1981-ben átadta a temetőt a városi tanácsnak, 750 ezer forint vételárért, plusz két lakásért. A néhai esperes nyilvántartása szerint mintegy nyolcvan sírnak volt még élő tulajdonosa. Mivel a városgazdálkodási vállalat — a megállapodás ellené­re — borzalmas összegeket követelt az áttelepítésért, alig néhányán költöztették át a halottaikat. Közbevetettem a kérdést: mi lehetett az oka, hogy a város a temető megszüntetése mellett döntött? — Kezdetben itt akarták felépíteni a nyugdíjasházat, a morbid ötlet ellen azonban az emberek felháborodottan tiltakoztak. Később ifjúsági házat terveztek. Erre meg, gon­dolom, nem jutott pénz. „Hátborzongató kirámolás” — Megkezdődött tehát a temető hátborzongató módon történő kirámolása. Az egyházközség úgy értesült, hogy a felszámolás 1982-ben befejeződött, ezzel szemben Poór Im- réné volt temetőőrnek az a véleménye, hogy a halottak négyötöde ma is ott van a föld alatt. Az értékesebb síremlé­keket a sírkőüzembe szállították. Az üzem vezetője Csendes Nándor lett, aki addig a tanács műszaki osztályvezetőjeként az áttelepítés közvetlen felügyelő hatósága volt, és aki az üzemet azonnal kivette gebinbe. A kápolna ikonosztázát, tizenhat nagyméretű táblaképét ismeretlen műgyűjtők eltu­lajdonították. A Vujity család nagyméretű márvány emlék­táblájának is lába kelt a közelmúltban. Végezetül a lélekha­rangot, mely ma is az egyházközség tulajdona, önkényesen átvitték az uj köztemetőbe. A temető huligánok és iskolake­rülők tanyája, vandál pusztítás színhelye lett. (Folytatjuk) Az MSZMP kongresszusa elé Bántják, tépdesik, szaggatják pártomat, az MSZMP-t. Felróják neki az elmúlt negyven eszten­dőben elkövetett hibákat, vaskos bűnöket. Emellett a jövő formálását célzó további program kidolgozá­sára, meghatározására iQetékteiennek és alkalmat­lannak minősítik. Minden kudarcot neki rónak feL Minden célt, amelynek elérése elvetélt kísérlet ma­radt vagy csak soványan teljesült; mindent, ami mi­att némelyeknek ártatlanul kellett szenvedniük. Pártomat az ellenlábasain kívül saját tagjai közül is sokan bántják. Az előbbieken nem csodálkozom: jócskán szakállas már a gyűlölet a sérelemözönért, ami az évek sodrában közvetlenül vagy közvetetten érte őket. A saját tagjai bőllérkedésén viszont annál inkább megütközöm. Érthetetlen, miért az ingerült késfe- nés. Egy kicsit olyannak tartom ezt, mint amikor az eb saját gazdájába harap. Időnként egészen elké­pesztő esetek tanúja lehet az, akinek az emlékezete megőrizte a tegnapelőtti arcokat és eseményeket. A közelmúlt legelszántabb propagandistái és buzgó végrehajtói közül sokan tetszelegnek új szerepben, akik persze most is a régi türelmetlenséggel és hang­erővel érvényesítik az új szólamokat. Vagy ki tudja, talán csak saját érdekeiket. Mert valószínűleg emi­att fordul saját korábbi meggyőződésével szembe az elveit szennyes gúnya gyanánt levető párttisztség­viselő. De miért a pártot ostromolja? Hiszen tudnia illenék, hogy az emberek többsége az egykor pártpalástban tetszelgett karrieristákra, politikai pecsenyesütögetőkre, eszmei kötéltánco­sokra fúj leginkább kénkövet. Azokra, akik egykor kisajátították maguknak a pártot, előjogokat vindi­káltak maguknak, kizárólag önös céljaikra használ­ták fel, akik a kőtelező teendőket félvállról vették, akik a feladatok teljesítésére nem ügyeltek, s akik a végrehajtást számon kérni elmulasztották. A kon­junktúralovagokra, akik pártjuk és a testület paj­zsával felvértezve meg nem érdemelt egzisztenciákat barkácsoltak maguknak, s akik az elvtelen mecénási vonalak építgetése közben fittyet hánytak az elvek érvényesítésének kötelezettségére, a szavak és a tet­tek egységének fontosságára. Aligha kétséges, hogy azok érdemelnének most leginkább elmarasztalást, akik az újítani, jobbítani szándékozó társaikat ko­rábban korlátozták, zsoldosszerepre vállalkozván lefegyverezték, s bár megtehették volna, nem voltak hajlandók elejét venni a közéleti torzfigurák hatalmi túltengéseinek. Sokan bántják, szaggatják manapság az MSZMP-t. Közöttük szép számmal vannak olya­nok, akik évtizedeken át a pártból éltek, a pártnak köszönhetik egzisztenciájukat, népszerűségüket Ármánykodásuk jelzi legjobban, hogy a párt gyen­géjének tekinthető az intézményesen folytatott, so­kak által hiába kifogásolt, önpusztító kígyómelen­getés. Südi Bertalan Szabásvonalak Ahogy romlik az életszínvonal, az emberek leszorítják ruházkodási ki­adásaikat. A lakosság jövedelmének csökkenő hányadát fordítja áruvá­sárlásra, ezen belül a ruházati cik­kekre a lakosság pénzjövedelmének már 10 százalékát sem költötte az utóbbi években. A kevesebb pénz semmiképpen sem magyarázat arra, hogy a fogyasztó azért nem vásárol, mert valamire való árut alig-alig ta­lál az üzletek polcain. Vagyis — né­mi túlzással miközben lerongyo­lódunk, egyre inkább csak rongyo­kat vehetünk. Kinek az íngé?r" rer ■Ezt äz iihfgöt^azönöäö'a köüfbk- cionálók nem veszik magukra. Azt állítják: sokkal több divatos árut gyártanak, mint amennyit a kereske­dők kitesznek a pultokra. S emellett nehezményezik, hogy drága impor­tot mindig — vagy többnyire — le­het kapni. A belkereskedelem pedig vissza­dobja a labdát, azt állítván: a ruhá­zati termékek gyártói kevés divatos cikket termelnek, azt is rugalmatla­nul. Akárhogyan van is, a Központi Statisztikai Hivatal féléves adatai szerint a könnyűipari termelés mér­séklődése lényegében a ruházati ipar több mint 10 százalékos termelés- csökkentésével függ össze. Ezen be­lül a bőr-, szőrme- és cipőipar 14, a textilruházati ipar 10-11, a textilipar pedig 8 százalékkal termelt keveseb­bet, mint tavaly az év első felében. A ruházati ipar nyeresége az utóbbi két-három évben jelentősen csök­kent. A tavalyi adatok is az egyre romló gazdasági helyzetet mutatják, amely szinte már a működőképessé­get veszélyezteti. Ennek egyik jele, hogy például a krónikus munkaerő­gondokon II épp az alacsony jöve­delmezőség okán—a textilipar évek óta nem tud úrrá lenni. Rohanó árak Belföldön csökken az értékesítés, s hasonló folyamatok figyelhetők meg — igaz, más okból—a rubelexport­ban. így az egyetlen lehetőségnek a dollárexport növelése tűnik, ami azonban ugyancsak korlátokba üt­közik. Noha a cipőgyárak és a kon­fekcionálok is elképzelhetőnek tart­ják a tőkés export 10-15, esetleg 20 . százalékos növelését is, ez paradox módon a csődöt jelentené a vállala­toknak. Ugyanis a dollárexport után a vállalat 60-180 nap alatt jut az ár- bevételhezS szemben a rubelexport­tal, amelyet prompt fizetnek 5, s eközben bankkölcsönből kell fi­nanszíroznia működését. A kama­tok viszont közismerten magasak, ami egy nagyobb volumenű fizetési késedelem esetén csődbe sodorhatja a céget. így a ruházati ipart a szabá­lyozás a bérmunkára orientálja. Több tízmillió dolláros exportot tel­jesítenek a vállalatok úgy, hogy eb­ben már szinte nincs is anyag. A kül­földi partner hozza a cérnát, de még a gombot is. A divatosságtól pedig az utóbbi években ugyancsak elszakadtak az árak. A belföldi kiskereskedelmi árindex 82 százalékkal nőtt 1980 és 1988 között, a ruházati cikkeké pe­dig beleértve a cipőt is — 103 százalékkal, a fogyasztási cikkek kö­zül a legnagyobb mértékben. Az ár­emelkedés a felsőruházati termékek­nél 70, a háztartás- és lakástextíliák­nál 44 százalékos volt. A vállalati méretstruktúra a könnyűiparban egészen más a fejlett országokban, nemigen léteznek ilyen túlcentralizált, több ezer fős, nehezen mozduló nagyvállalatok, így a szervezetfejlesztés, a részvény- társasággá alakulás és az egyéb kis­szervezetek alakítása a ruházati ipart sem kerülte el. De a kedvező változá­sokat nehezíti az általános tőkehiány és az eddig létrejött rt.-k és kft.-k, megalakulásukkal pótlólagos tőkét csak nagyon szerény mértékben tud­tak bevonni, a magán- és a külföldi tőkét pedig ez ideig nem tudták akti­vizálni. így továbbra is jogosnak tű­nik a konfekcionálok panasza: a ha­zai mamut-alapanyaggyártók még mindig nagyon rugalmatlanok, kis­szériás termelésre, a divat gyors kö­vetésére nem alkalmasak. Majd a piaci kényszer Ma úgy látszik, hogy a termelők, az alapanyaggyártók nem is nagyon törik magukat. Inkább hiányolják a munkaerőt, a fejlesztési pénzt, mint a vásárlót. Talán az importliberali­zálásnak a fogyasztási cikkekre, s köztük a ruházati termékekre való kiterjesztéséről remélhetünk fordu­latot. Azaz, hogy a piaci kényszer végre-valahára arra kényszeríti a gyártókat, hogy legalábbis megpró­báljanak a fogyasztók kedvében jár­ni. Bár a cipőipar példája, ahol az utóbbi években jelentősen emelke­dett az import — háborgott is a ci­pőszakma, amikor két évvel ezelőtt betódult az országba az olcsó Kíná­ból -S nem sok jóval biztat. A láb­beligyártóknak és -eladóknák ugya­nis eddig sikerült a csökkenő keres­let, a romló jövedelmezőségű export hatását — a növekvő import ellené­re 5 a belföldi árak viharos emelke­désével kivédeni. Kérdés: meddig le­het sikeres az ilyen stratégia? H. Á. SZOT-VELEMENY A SZABAD ARAKRÓL A munkaerőt is árán kell megfizetni A SZOT elfogadja a piac felé haladást, annak ellenére, hogy e folyamatnak keserves következményei is vannak — jelentette ki az MTI munkatársának Nyikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osztályvezetője, arra rea­gálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT kép­viselői megállapodtak a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari cikkek fogyasztói árának jö­vő évi felszabadításában: Hozzátette: a sza­bad árakhoz hozzátartoznak a piaci bérek is, tehát a munkaerőt az árán kell megfizetni. Ezért a SZOT nem a szabad árak ellen hada­kozik, hanem a piaci bérekért, még akkor is, ha néhányán azt mondják, hogy ez az ár-bér spirál kialakulásának veszélyét rejti magá­ban. A szakszervezeteknek azonban minden­képp küzdeniük kell a megélhetéshez szüksé­ges bérekért. A SZOT egyébként nem mond le arról, hogy egy szabadár-rendszerben is szükség van az árak társadalmi kontrolljára. Nyikos László azt is elmondta: ebben a törekvésben minden bizonnyal a TOT is érde­kelt, hiszen fontos számára, hogy legyen vá­sárlóerő a magasabb árak megfizetésére. Az osztályvezető arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, miként hat a mostani kormány —TOT megállapodás az inflációra. Szólt arról is, hogy várhatóan két héten belül találkozóra kerül sor a kormánnyal. Ennek tartalma a korábbiaktól bizonyos mértékig eltérő lesz, mert a tanácskozáson a kormány meghívására a SZOT mellett való­színűleg részt vesz a Független Szakszerveze­tek Demokratikus Ligája is. Abban is válto­zás lesz, hogy az eszmecserén kizárólag olyan kérdéseket vitatnak megj amelyek a kor­mányra és a szakszervezetekre tartoznak. A várható napirend még nem végleges, de az bizonyos, hogy miután az idei évre tervezett 12-15 százalékos infláció felső határát már több mint 2 százalékkal meghaladta a tényle­ges áremelkedés, pótlólagos szociálpolitikai intézkedéseket fognak javasolni az illésen — mondta Nyikos László. (MTI) Gál Zoltán i Egyesek szerint itt még több száz ember nyugszik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents