Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-04 / 234. szám
1989. október 4. • PETŐFI NÉPE • 3 „ADJ, URAM, ÖRÖK NYUGODALMAT NEKIJt!” Oknyomozó riport egy hajdani temetőről Csavargók, iskolakerülők tanyája „Jelenleg a Katonaváros nevű körzetben van egy görögkeleti szerb temető, a sárkányölő Szent György tiszteletére felszentelt kápolnával, mely a századfordulóról való. Hogy mikor keletkezett a sírkert, nem tudjuk. Talán a 18. század közepén. Mindenesetre a II. József császár idején keletkezett. 1784- es térkép már feltünteti. Az 1858-as állapot szerint a római katolikus, úgynevezett Harangláb temetőben szomszédja is támadt. Ma a görögkeleti nem egyesült hívek — számuk évről évre csökken — egyetlen nyughelye.” . Az idézett részletet Flach Pál neves helytörténész 1975-ben Münchenben, német nyelven megjelent könyvéből fordítottam magyarra, mint egyetlen általam ismert leírást a bajai pravoszláv temetőről. A néhány sor ma is megállja a helyét, csak az utolsó mondatot kell egy kissé átfogalmazni: A temető a görögkeleti nem egyesült hívek—számuk évről évre csökken —, egyetlen nyughelye volt. Kígyómelengetés „Lelketlen személyek műve” — Nehezen határoztam el magam, hogy írjak önöknek azzal a céllal, hogy talán még visszafordítható lenne a régi szerb temető megsemmisítése, a kis kápolna megmenekülhetne a pusztulástól. Naponta látjuk az erdélyi magyarság falvainak lerombolását. Ezt a pusztítást tapasztalhatja az ember a bajai ősi szerb sírkertben. Szörnyű, lelketlen személyek művének tartom, hiszen majd három évszázada temetkeztek ide a város szerb polgárai, akiknek nagy érdemük volt abban, hogy Baja a Felső-Bácska kereskedelmi központjává válhatott. Kérdem a helyi vezetőket, ezt nem tudták? Nemrég Zomborban és Apatinban jártam. Ott ehhez hasonló rombolásra nem akad példa. Darvas Sándor budapesti lakostól kaptuk az előbbi sorokat, aki levelét így írta alá: egykori bajai lakos, mindmáig a városért tenni kész földijük. A Petőfi Népe minden írásnak utánanéz, Darvas Sándorét azonban különös figyelemmel kezeltük. Ugyanis jórészt neki köszönhetjük, hogy a Táncsics utcai, úgynevezett nagy szerb templom ma régi fényében helyreállítva tanúskodhat az elmúlt századok egyházi kultúrájáról. 0 hívta fel az értékes műemlékre Ortutay Gyula figyelmét, aki azután közbenjárt a felújítás érdekében. Gyom, törmelék, szemét Első utam természetesen a helyszínre vezetett. Nem tagadom, szinte visszarettentem a szomorú látványtól. Hogy elodázhassam a belépést, először körüljártam a temetőt. A négy utca által határolt sírkertet felveri a gaz, a hajdan volt kerítésre csak az árva betonoszlopok emlékeztetnek. •Felesleges a Rudriay utcai kis kapu,:hiszen az ide tévedő látogatónak semmi sem állja útját. Hacsak, az nem, hogy tart lattól, valamelyik nyitott kriptagödörbe esik. A nyomok arra- utalnak, hogy a gyerekek rendezkedtek be a föld alatti üregekben. No meg — ahogy a környékbeliektől hallottam —, a csavargók is eltöltenek bennük egy-egy éjszakát. Ott, ahol a hősök nyughelye volt, áll, helyesebben fekszik még néhány síremlék. Betűzöm a felírást: Blahov Matej orosz katona, 1883—1918. Mellette: Zsurzs Johann gyalogos, 1897 H—1917. Nem lehet megrendülés nélkül nézni ezeket az évszámokat. Itt temették el az első világháború idején a bajai kórházban elhunyt pravoszláv vallású katonákat, származásukra való tekintet nélkül. Kissé tovább araszolva a méteres gazban, szépen kovácsolt kriptakerités maradványa búslakodik egész halom ösz- szetört sírkő közelében. Kissé távolabb, a kápolnával átellenes oldalon állnak még á keresztek. Cirill betűs feliratuk inkább csak a szakemberek számára kihüvelyezhető, az évszámok a múlt század derekára utalnak. Valaki egyszerűbbnek találta a konyhai hulladékot ide hordani, hogy mi mindent, azt nem szívesen említeném. Odább magános kőoszlop, mely szerbül és magyarul hirdeti: Itt nyugszik Istenben boldogult RÓZSA DEMETER ki 1862. január 13-án, 27-ik évében jobblétre szenderült A kápolnatorony ablakán galambok röppennek elő lépteim zajára. Megbontva meredeznek a díszteglák az oldalablakok párkányánál. Frissen hegesztett vasrács őrzi a semmit, a szentélyben csak egy kőkereszt törött darabja utal a hely hajdani rendeltetésére. Az élőknek kell a hely „Baja város gyors ütemű fejlődése, népességének gyarapodása miatt az annak idején a város szélére kijelölt temetők a lakóházak és ipartelepek közé szorultak, és megteltek, ezért a városi tanács végrehajtó bizottsága azokat 1975. június 30-ával lezárta” B- írja a ma is hatályos tanácsrendelet. Az idézett passzus összesen nyolc temetőre vonatkozik. Közülük az utolsó, a bajaszentistváni még az év végéig fogadja a halottakat. A rendelet melléklete temető létesítését, bővítését vagy megszüntetését a vb hatáskörébe utalta. — Nyilván nem véletlenül — mondta egy beavatott —, hiszen a tanácstagok között mindig akadt egy-két renitens, aki nem hajlott a {elsőbbség ötleteit kritika nélkül tudomásul venni. Hosszú utánjárásom'meddőnek bizonyult, hogy a pravoszláv temető felszámolásának irataihoz hozzáférhessek. E pillanatban úgy tűnik, hogy a valószínűleg több kilo- grammnyi okmány és jegyzőkönyv nem is létezik. A tanács iktató hivatala úgy nyilatkozik, hogy már évekkel ezelőtt átadta az anyagot a központi irattárnak, ahol viszont csak egy feljegyzés szerénykedik, miszerint az egyetlen okmányukat, a 9169/1981. számú iratot a görögkeleti temető és kápolna átvételéről, a műszaki osztály egyik dolgozója 1983. február 2-án bevitte a tanácsra. Ezenkívül a múzeumban találtatott még két levél, melyek tartalmára a későbbiekben még visszatérek. Az egyházközség elnöke nyilatkozik A bajai görögkeleti szerb egyházközség elnöki tisztét dr. Lovas György nyugálmazott állatorvos tölti be, aki könyvet ír a szerb lakosság történetéről, és aki mindent tud a témáról. — A szerb temető annak idején kiterjedt a mostani vasutasházak helyére és a mellettük fekvő parkra. Itt voltak az első világháborús katonasírok is. Amikor 1922-ben megnyitották a Kiscsávolyt Bajaszentistvánnal összekötő utat, a Somogyi Béla utcát, ezzel a temetőt kettévágták. Az északkeleti részen levő sírokat áttelepítették a megmaradt részbe. Még ezt megelőzően egy gazdag kereskedő-feleség, Vujity Jozefina megépíttette a kápolnát családi mauzóleum céljára. Ide temetkeztek a család tagjai. Az 1962-es nagy tiszai árvíz • Valóságos ékszerdoboz volt a kifosztott kápolna. 0 Ez bizony gyalázat — hangzik sokak véleménye. idején a kripta megtelt vízzel, és a fémkoporsók erősen károsodtak. Amint az elnök úrtól megtudtam, a temetőben még 1979- ben is volt végtisztesség. Alszeginé Risztics Katalin édesapját temették el a családi sírboltba. — Itt aludták álmukat a nagyszüleiül, itt a nagybátyám és a szüleim. Édesapámnak gyakran hangoztatott kívánsága volt, hogy ő is itt akar megpihenni. Hála Istennek, hogy nem érte meg ezt a dúlást — mondta Risztics Katalin. Morbid ötlet De térjünk vissza dr. Lovas Györgyhöz! — A bajai egyházközség akkori lelkésze, Gálity Ljubinkó hercegszántói esperes közvetítésével a budai püspökség 1981-ben átadta a temetőt a városi tanácsnak, 750 ezer forint vételárért, plusz két lakásért. A néhai esperes nyilvántartása szerint mintegy nyolcvan sírnak volt még élő tulajdonosa. Mivel a városgazdálkodási vállalat — a megállapodás ellenére — borzalmas összegeket követelt az áttelepítésért, alig néhányán költöztették át a halottaikat. Közbevetettem a kérdést: mi lehetett az oka, hogy a város a temető megszüntetése mellett döntött? — Kezdetben itt akarták felépíteni a nyugdíjasházat, a morbid ötlet ellen azonban az emberek felháborodottan tiltakoztak. Később ifjúsági házat terveztek. Erre meg, gondolom, nem jutott pénz. „Hátborzongató kirámolás” — Megkezdődött tehát a temető hátborzongató módon történő kirámolása. Az egyházközség úgy értesült, hogy a felszámolás 1982-ben befejeződött, ezzel szemben Poór Im- réné volt temetőőrnek az a véleménye, hogy a halottak négyötöde ma is ott van a föld alatt. Az értékesebb síremlékeket a sírkőüzembe szállították. Az üzem vezetője Csendes Nándor lett, aki addig a tanács műszaki osztályvezetőjeként az áttelepítés közvetlen felügyelő hatósága volt, és aki az üzemet azonnal kivette gebinbe. A kápolna ikonosztázát, tizenhat nagyméretű táblaképét ismeretlen műgyűjtők eltulajdonították. A Vujity család nagyméretű márvány emléktáblájának is lába kelt a közelmúltban. Végezetül a lélekharangot, mely ma is az egyházközség tulajdona, önkényesen átvitték az uj köztemetőbe. A temető huligánok és iskolakerülők tanyája, vandál pusztítás színhelye lett. (Folytatjuk) Az MSZMP kongresszusa elé Bántják, tépdesik, szaggatják pártomat, az MSZMP-t. Felróják neki az elmúlt negyven esztendőben elkövetett hibákat, vaskos bűnöket. Emellett a jövő formálását célzó további program kidolgozására, meghatározására iQetékteiennek és alkalmatlannak minősítik. Minden kudarcot neki rónak feL Minden célt, amelynek elérése elvetélt kísérlet maradt vagy csak soványan teljesült; mindent, ami miatt némelyeknek ártatlanul kellett szenvedniük. Pártomat az ellenlábasain kívül saját tagjai közül is sokan bántják. Az előbbieken nem csodálkozom: jócskán szakállas már a gyűlölet a sérelemözönért, ami az évek sodrában közvetlenül vagy közvetetten érte őket. A saját tagjai bőllérkedésén viszont annál inkább megütközöm. Érthetetlen, miért az ingerült késfe- nés. Egy kicsit olyannak tartom ezt, mint amikor az eb saját gazdájába harap. Időnként egészen elképesztő esetek tanúja lehet az, akinek az emlékezete megőrizte a tegnapelőtti arcokat és eseményeket. A közelmúlt legelszántabb propagandistái és buzgó végrehajtói közül sokan tetszelegnek új szerepben, akik persze most is a régi türelmetlenséggel és hangerővel érvényesítik az új szólamokat. Vagy ki tudja, talán csak saját érdekeiket. Mert valószínűleg emiatt fordul saját korábbi meggyőződésével szembe az elveit szennyes gúnya gyanánt levető párttisztségviselő. De miért a pártot ostromolja? Hiszen tudnia illenék, hogy az emberek többsége az egykor pártpalástban tetszelgett karrieristákra, politikai pecsenyesütögetőkre, eszmei kötéltáncosokra fúj leginkább kénkövet. Azokra, akik egykor kisajátították maguknak a pártot, előjogokat vindikáltak maguknak, kizárólag önös céljaikra használták fel, akik a kőtelező teendőket félvállról vették, akik a feladatok teljesítésére nem ügyeltek, s akik a végrehajtást számon kérni elmulasztották. A konjunktúralovagokra, akik pártjuk és a testület pajzsával felvértezve meg nem érdemelt egzisztenciákat barkácsoltak maguknak, s akik az elvtelen mecénási vonalak építgetése közben fittyet hánytak az elvek érvényesítésének kötelezettségére, a szavak és a tettek egységének fontosságára. Aligha kétséges, hogy azok érdemelnének most leginkább elmarasztalást, akik az újítani, jobbítani szándékozó társaikat korábban korlátozták, zsoldosszerepre vállalkozván lefegyverezték, s bár megtehették volna, nem voltak hajlandók elejét venni a közéleti torzfigurák hatalmi túltengéseinek. Sokan bántják, szaggatják manapság az MSZMP-t. Közöttük szép számmal vannak olyanok, akik évtizedeken át a pártból éltek, a pártnak köszönhetik egzisztenciájukat, népszerűségüket Ármánykodásuk jelzi legjobban, hogy a párt gyengéjének tekinthető az intézményesen folytatott, sokak által hiába kifogásolt, önpusztító kígyómelengetés. Südi Bertalan Szabásvonalak Ahogy romlik az életszínvonal, az emberek leszorítják ruházkodási kiadásaikat. A lakosság jövedelmének csökkenő hányadát fordítja áruvásárlásra, ezen belül a ruházati cikkekre a lakosság pénzjövedelmének már 10 százalékát sem költötte az utóbbi években. A kevesebb pénz semmiképpen sem magyarázat arra, hogy a fogyasztó azért nem vásárol, mert valamire való árut alig-alig talál az üzletek polcain. Vagyis — némi túlzással miközben lerongyolódunk, egyre inkább csak rongyokat vehetünk. Kinek az íngé?r" rer ■Ezt äz iihfgöt^azönöäö'a köüfbk- cionálók nem veszik magukra. Azt állítják: sokkal több divatos árut gyártanak, mint amennyit a kereskedők kitesznek a pultokra. S emellett nehezményezik, hogy drága importot mindig — vagy többnyire — lehet kapni. A belkereskedelem pedig visszadobja a labdát, azt állítván: a ruházati termékek gyártói kevés divatos cikket termelnek, azt is rugalmatlanul. Akárhogyan van is, a Központi Statisztikai Hivatal féléves adatai szerint a könnyűipari termelés mérséklődése lényegében a ruházati ipar több mint 10 százalékos termelés- csökkentésével függ össze. Ezen belül a bőr-, szőrme- és cipőipar 14, a textilruházati ipar 10-11, a textilipar pedig 8 százalékkal termelt kevesebbet, mint tavaly az év első felében. A ruházati ipar nyeresége az utóbbi két-három évben jelentősen csökkent. A tavalyi adatok is az egyre romló gazdasági helyzetet mutatják, amely szinte már a működőképességet veszélyezteti. Ennek egyik jele, hogy például a krónikus munkaerőgondokon II épp az alacsony jövedelmezőség okán—a textilipar évek óta nem tud úrrá lenni. Rohanó árak Belföldön csökken az értékesítés, s hasonló folyamatok figyelhetők meg — igaz, más okból—a rubelexportban. így az egyetlen lehetőségnek a dollárexport növelése tűnik, ami azonban ugyancsak korlátokba ütközik. Noha a cipőgyárak és a konfekcionálok is elképzelhetőnek tartják a tőkés export 10-15, esetleg 20 . százalékos növelését is, ez paradox módon a csődöt jelentené a vállalatoknak. Ugyanis a dollárexport után a vállalat 60-180 nap alatt jut az ár- bevételhezS szemben a rubelexporttal, amelyet prompt fizetnek 5, s eközben bankkölcsönből kell finanszíroznia működését. A kamatok viszont közismerten magasak, ami egy nagyobb volumenű fizetési késedelem esetén csődbe sodorhatja a céget. így a ruházati ipart a szabályozás a bérmunkára orientálja. Több tízmillió dolláros exportot teljesítenek a vállalatok úgy, hogy ebben már szinte nincs is anyag. A külföldi partner hozza a cérnát, de még a gombot is. A divatosságtól pedig az utóbbi években ugyancsak elszakadtak az árak. A belföldi kiskereskedelmi árindex 82 százalékkal nőtt 1980 és 1988 között, a ruházati cikkeké pedig beleértve a cipőt is — 103 százalékkal, a fogyasztási cikkek közül a legnagyobb mértékben. Az áremelkedés a felsőruházati termékeknél 70, a háztartás- és lakástextíliáknál 44 százalékos volt. A vállalati méretstruktúra a könnyűiparban egészen más a fejlett országokban, nemigen léteznek ilyen túlcentralizált, több ezer fős, nehezen mozduló nagyvállalatok, így a szervezetfejlesztés, a részvény- társasággá alakulás és az egyéb kisszervezetek alakítása a ruházati ipart sem kerülte el. De a kedvező változásokat nehezíti az általános tőkehiány és az eddig létrejött rt.-k és kft.-k, megalakulásukkal pótlólagos tőkét csak nagyon szerény mértékben tudtak bevonni, a magán- és a külföldi tőkét pedig ez ideig nem tudták aktivizálni. így továbbra is jogosnak tűnik a konfekcionálok panasza: a hazai mamut-alapanyaggyártók még mindig nagyon rugalmatlanok, kisszériás termelésre, a divat gyors követésére nem alkalmasak. Majd a piaci kényszer Ma úgy látszik, hogy a termelők, az alapanyaggyártók nem is nagyon törik magukat. Inkább hiányolják a munkaerőt, a fejlesztési pénzt, mint a vásárlót. Talán az importliberalizálásnak a fogyasztási cikkekre, s köztük a ruházati termékekre való kiterjesztéséről remélhetünk fordulatot. Azaz, hogy a piaci kényszer végre-valahára arra kényszeríti a gyártókat, hogy legalábbis megpróbáljanak a fogyasztók kedvében járni. Bár a cipőipar példája, ahol az utóbbi években jelentősen emelkedett az import — háborgott is a cipőszakma, amikor két évvel ezelőtt betódult az országba az olcsó Kínából -S nem sok jóval biztat. A lábbeligyártóknak és -eladóknák ugyanis eddig sikerült a csökkenő kereslet, a romló jövedelmezőségű export hatását — a növekvő import ellenére 5 a belföldi árak viharos emelkedésével kivédeni. Kérdés: meddig lehet sikeres az ilyen stratégia? H. Á. SZOT-VELEMENY A SZABAD ARAKRÓL A munkaerőt is árán kell megfizetni A SZOT elfogadja a piac felé haladást, annak ellenére, hogy e folyamatnak keserves következményei is vannak — jelentette ki az MTI munkatársának Nyikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osztályvezetője, arra reagálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT képviselői megállapodtak a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari cikkek fogyasztói árának jövő évi felszabadításában: Hozzátette: a szabad árakhoz hozzátartoznak a piaci bérek is, tehát a munkaerőt az árán kell megfizetni. Ezért a SZOT nem a szabad árak ellen hadakozik, hanem a piaci bérekért, még akkor is, ha néhányán azt mondják, hogy ez az ár-bér spirál kialakulásának veszélyét rejti magában. A szakszervezeteknek azonban mindenképp küzdeniük kell a megélhetéshez szükséges bérekért. A SZOT egyébként nem mond le arról, hogy egy szabadár-rendszerben is szükség van az árak társadalmi kontrolljára. Nyikos László azt is elmondta: ebben a törekvésben minden bizonnyal a TOT is érdekelt, hiszen fontos számára, hogy legyen vásárlóerő a magasabb árak megfizetésére. Az osztályvezető arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, miként hat a mostani kormány —TOT megállapodás az inflációra. Szólt arról is, hogy várhatóan két héten belül találkozóra kerül sor a kormánnyal. Ennek tartalma a korábbiaktól bizonyos mértékig eltérő lesz, mert a tanácskozáson a kormány meghívására a SZOT mellett valószínűleg részt vesz a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája is. Abban is változás lesz, hogy az eszmecserén kizárólag olyan kérdéseket vitatnak megj amelyek a kormányra és a szakszervezetekre tartoznak. A várható napirend még nem végleges, de az bizonyos, hogy miután az idei évre tervezett 12-15 százalékos infláció felső határát már több mint 2 százalékkal meghaladta a tényleges áremelkedés, pótlólagos szociálpolitikai intézkedéseket fognak javasolni az illésen — mondta Nyikos László. (MTI) Gál Zoltán i Egyesek szerint itt még több száz ember nyugszik.