Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-14 / 217. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 14.

Kié a felelősség?

DIVAT MANAPSÁG, hogy visszanézzünk a mögöttünk lévő időszakra, amelyben kialakult a mai nehéz gazdasági helyzet, amelyben összegyűlt ez a hatalmas dolláradósság. Sajnos, e visszanézés nem azért történik, hogy levonjuk a tanulságokat, hogy soha se ismétlődjenek meg azok a gazdasági és politikai hibák, amelyek a gazdasági válsághoz vezettek. A legtöbben azért néznek vissza, hogy megállapítsák, kik voltak a haszonélvezői az egész gazdaságra, végső soron, egyértelműen károsan ható korszaknak. Milyen egyszerű is lenne az egész! Aki lubickolt a pangás meleg vizében, nyilván maga is felelős a dologért, hiszen érdekében állt a status quo.

Túl azon, hogy ez nagyon egyszerűsítő megállapítás, azért nem visz eredményre, mert valamilyen mértékben, valamilyen módon mindegyikünk élvezte a külföldi kölcsönökön alapuló gazdasági csoda áldásait. (Valljuk be, csoda volt, hogy hozzánk nem gyűrűzik be az infláció, a nyersanyag- és energiaválság, s arról se feledkezzünk meg, hányszor mondtuk annak idején: csoda, hogy egyáltalán így állunk. Persze, azért is igaz ez a csodaelmélet, mert tudjuk: minden csoda három napig tart.)

A felelősség tehát mindannyiunké? Meghökkentő ez a mondat, ha elvesszük mögüle a kérdőjelet. A mértéke mindenesetre változott. Vegyünk egy szocialista piacra dolgozó, támogatott terméket gyártó vállalatot, amely évről évre tisztes nyereséget hozott. Igen ám, de honnan? A költségvetésből, amely támogatta a veszteséges szocialista exportot és az alacsony magyar árat. S minél több terméket gyártott, annál többe került az országnak, a költségvetésen keresztül annak minden polgárának. Nyilván ennek a vállalatnak az igazgatója öt-tíz- tizenötször annyit kapott bérben, jutalomban, prémiumban, mint egy beosztottja. De mindkettejüknek pénze abból származott, hogy az igazi nyereséget termelő vállalatoktól, azok fejlődését is feláldozva elvonták a pénzt a költségvetés számára. Ők

és hányán voltak ilyenek! — haszonélvezői vol- .tak a gazdasági rendszernek.

S AZOK A VÁSÁRLÓK, akik éppenséggel jól, támogatás nélkül is működő vállalatnál dolgoztak? Akik még 1974-ben is, amikor számunkra hatalmas cserearányromlás indult meg, forintért is vásárolhattak például nyugati autókat? Sőt, ha olyan társadalmi réteghez tartoztak, amelynek

nem is kivételezettségből, de munkájának ellátásához — nagyobb szükség volt kocsira, még részletre is megtehették ezt. Képzeljük csak el mai ésszel: dolláros terméket forintért és részletre! Mi volt ez, ha nem az irracionális gazdasági helyzet haszonélvezete? S hány meg hány példa volt, amellyel megvetettük mai adósságaink alapjait!

Mondhatná minderre bárki is: bennünket nem kérdeztek meg, helyeseljük-e a gazdaságpolitikát, s nem kértünk a kedvezményekből sem; miért nekünk kell megfizetni az árát? Ebben van némi igazság, s ráadásul a külföldi inflációt és árrobbanást határainkon megállítani vélő, reformvisszafogó

ideológia szellemi muníciójaként is működött az árstabilitás, amit talmi eszközökkel értek el. De

ugyanakkor mindenki örült, hogy nem emelkedett a benzin s a többi energiahordozó ára. Legalábbis néhány évig. Senki sem vállalta, hogy azonnal kövessük ezeket az árakat, illetve aki meg olyan nyersnyakas volt, hogy vállalta, azt menesztették... S az úgynevezett bukaresti árelv, amely a KGST-árakat mindig az elmúlt öt év világpiaci átlagáraihoz igazította, valóban enyhítette a nyugatra is értékesíthető energiahordozók s más anyagok árnövekedését.

S ez meg az önmagát már akkor túlélt szervezet jótékony hatásait mutatta. Más kérdés, hogy ennek meg akkor fizettük meg az árát, amikor a világpiacon ismét csökkenni kezdett az olaj ára. Csakhogy a történelem olyan, mint a főpincér, akit nem érdekel, kik rendelték a menüt, azoknak hozza a számlát, akik elfogyasztották.

SZÜLEIK RÉVÉN még azok is részesei voltak az érdemek nélküli fellendülésnek, akik akkoriban születtek. S ők is nyögik a következményeket, csak nem a gyorsan értéktelenedő nyugdíjjal, hanem a kis fizetéssel, a lakásnélküliséggel, munkahelyük veszélybe kerülésével, jövőjük bizonytalanságával. Az egész társadalom ette meg akkor saját jövőjének, jövőbeli kenyerének egy részét, s mivel az kölcsönkenyér volt, most visszajár. Nagy az adósságállomány, vissza kell fizetni. Az előzmények ismeretében még keserűbb lesz, hogy a jövendő időszakban sokszor tapasztaljuk majd, hogy egye- . sek megtollasodnak, meggazdagodnak, mintha most ők ennék el más rétegek kenyerét, a külföldi tőke bejövetele, az egyéni tőkebefektetések révén. Ezt bizony le kell nyelnünk, mert jövedelmeikből az ország is részesedik, még ha nincs ez a nagy felpezsdülés, ez a pénz az országnak is hiányzik.

Így hát jobb, ha nem kesergünk, nem mutogatunk ujjal másokra, hanem dolgozunk a magunk területén, bármennyire is általánosan hangzik ez a korparancs. Persze, a szakembereknek ki kell mutatniuk, gazdasági és politikai mechanizmusainknak mely része tette lehetővé azt, hogy ilyen tartósan eltérhettünk a valóságos gazdasági viszonyoktól, hogy jó évtizedig uralkodott a közmondás igaza: fenn az ernyő, nincsen kas. Ami máris világos: a gazdaságirányítás 1968-as mechanizmusa a politikai szerkezet változtatása nélkül félkarú óriásnak bizonyult. Ezért volt, van nagy szükség ennek változtatására is. Ugyanis nem hihető el, hogy az oly sok apró-cseprő dologban kézi vezérlést végző politikusok éppen olyan, fontos, a jövőt meghatározó eseményekről nem tudtak volna, mint az ország adósságai. Tudomást vettek róla, észlelték, élvezték az általa létrejött bőség kedvező politikai hatásait, más hatásokról nem is beszélve. Nem volt politikai ellenőrző közeg, amely korrigált volna, nem volt valódi népképviselet, amely tiltakozott volna.

Ä'jelenlegi és jövő'Bé'lí''Wlt'özááb'k: liüt MJI^álják

remélhetőleg, hogy ne legyen majd történelmünkben még egy generáció,'ámélyík’ néni'vészi ésZfe, hogy jó étvággyal elfogyasztotta gyermekei és unokái jövőjét.

Gőz József

KUNSZENTMIKLÓSI KIÁLLÍTÁS

Tuzson Berczeli Péter bemutatkozása

A kunizentrmklósi általános ■művelődési köz- pontban látható Tuzson B. Péter kamarakiállítása, melynek anyaga meggyőzte a tárlatlátogatókat afelől, hogy a művész megbízható képességek birtokában végzi alkotó tevékenységét. Művei alapos szakmai felkészültségről tanúskodnak, a tradicionális értelemben vehető rajzi biztonság éppen úgy megtalálható bennük, mint a tévedhetetlen képépítő készség. Mindehhez még fejlett szín- érzékenység is járul, ami a festmények kompozicionális fegyelmével párosulva indokolja a motívum művészi megörökítésre történt kiemelését.

Tuzson B. Péter különleges adottsággal rendelkezik a tekintetben, hogy hangulattal, bensőséges légkörrel töltse meg átvitt értelmű témáinak feldolgozását, művelődéstörténeti jelképeinek utalásait. Kunszentmik- lóson bemutatott képeiből jól kivehető, hogy mesterségbeli képzése nem merült ki pusztán az akadémiai feladatok abszolválásában, mert a stúdiumok elvégzése közben a hivatásteljesítés céljainak, a művész intellektuális, etikai igényének a tudatosítására is sor került. Pályakezdését az ismereteknek, felismeréseknek ez a kölcsönhatása indította el: szülővárosának, Marosvásárhelynek a képzőművészeti tanműhelye nemzetközi hírnevet szerzett a komplex pedagógiai módszer kibontakoztatásával. A kiváló erdélyi mester, Bordi András vezetésével emberöltők óta egy olyan felsőfokú iskola működött, működik ott, amelyik a gyakorlati szakszerűség, a szellemi sokoldalúság terén a hagyomány és korszerűség elválaszthatatlanságával alapozza meg növendékei munkásságának a hitelét.

Tuzson B. Péter bekapcsolódása az anyaország művészeti életébe nem marad egyszemélyes folyamat, ám egyúttal közvetítő szerepet vállal, szemléletes tájékozódást kínál a marosvásárhelyi művészcsoportra jellemző érdemekről. Tévedés lenne azt a következtetést levonni, mintha Bordi András befolyására a fiatalabb kollégák között előadásmódban, esztétikai felfogásban, tárgyválasztásban, a műfaji lehetőségek megítélésében valamiféle egyöntetűség érvényesülne. Épp ellenkezőleg: a változatosság az alaki és gondolati meglepetés, az egyéni sajátosságok hangsúlya teszi oly eredményessé enhek a műhelynek a működését. Tuzson B. Péter valahány megnyilatkozása ezt a szabad szárnyalást, a kötetlen képzettársulások kifejezésének bátorságát tükrözi, minden esetben a formák és színek szellemes interferenciájának útját járja. Az emlékeknek, elképzeléseknek ez a fájta összekapcsolása, egymásra rímelő áttűnése izgalmas találatokat szolgáltat, töprengésre késztet, érdekes következtetéshez vezet, felfedezésszámba menő nézetek kimondására ösztönöz. Túlmutat azon, mint ami a kép felületén megjelenik, érzéseket vál t ki, vélemények hangoztatására biztat, szentenciák megfogalmazására sarkall. A sokféleképpen differenciált közlendők érzékeltetésére a Székelyföldről áttelepült festő-grafikus elhitető vizuális eszközöket alkalmaz, mindenekelőtt a klasz• Metamorfózis (olaj)

szikussá nemesedett modern szerkesztés rendteremtő szándékával dolgozik, de úgy, hogy struktív megoldásai nem hűlnek lélektelen képletekké. Nem sematizálja mértani idomokká mondanivalóit, mert a visszafogott tárlattani jelzések, az élesen artikulált síkok is kolorisztikus indoklást kapnak, olyan ritmusban állnak össze, amiben összhang, arányérzék, ízlés uralkodik. Van érkezése a kultúrhistória intéseit bölcs mérséklettel parabolává komponálni. Nem véletlen, hogy kedvelt hősei közül többször is visszatér a Don Quijo- téhoz, komolyan veszi megcsúfolhatatlan ábrándjait, mélyen tiszteli rendíthetetlen hitét, őszintén helyesli a Búsképü Lovag következetességét, amiért hogy nem enged a kiábrándulás csábításának. Az emberséges közérdeket figyelembe vevő művésznek fel kell készülnie arra, hogy az igazmondás, a szépség szolgálata, a harmóniára vágyakozó igyekezet nem mindig talál méltánylásra, a valóság mostohább feltételei között az áhítat olykor reménytelenül elárvult. Tuzson B. Péter már eddig is bebizonyította, bizik abban, hogy korunknak is szüksége van a művészetre, elmozdító, szívet melengető képekre.

Helytállásával ekként igazolja mesterének, a közelmúltban elhunyt Bordi Andrásnak művészettörténeti jelentőségű hagyatékát. A kiállítás szeptember 16-áig tekinthető meg.

Dr. Pogány Ö. Gábor

művészettörténész

Gesztorváltás után is nyereségesen

Fűvel átadott beruházás,

vagy ahogyan a Graboszer csinálja

• A kisebb munkákkal is lehet jó hírnevet s/.ere/.ni, mint például az Erkel utcai homlokzatfelújítással. (Walter Péter felvétele)

Ez év januárjában a Graboszer Építőipari és Szolgáltató Szövetkezeti Szakcsoport vezetése úgy döntött, hogy gesztort vált, még mielőtt úgymond egy kalap alá vennék őket az Épszercoop többi, általában

veszteséget hozó kollektívájával. Hiszen ők eddig nyereségesen dolgoztak. Most is ezen munkálkodnak, csak már a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ szárnyai alatt.

— A gesztorcserével megmaradt a korábbi vállalkozási palettájuk ?

Lényegében igen mondja Tormási István elnök.

Szakmunkásaink szinte ugyanazok: kőművesek, lakatosok, asztalosok, burkolok,

festők. Minden kisebb- nagyobb felújításra, átalakításra, vagy akár generálkivitelezésre partnerek vagyunk. Legutóbb és eddig talán erre a munkára lehetünk a legbüszkébbek a Kecskemét, Vacsi

közi 600 négyzetméteres ABC-t építettük. Ez év március 15-én tüztiik ki a területet, utána parkosítottuk és kinőtt fűvel együtt, augusztus 18-án átadtuk a harmincmillió forint ér tékű beruházást.- Ez valóban elismerést érdemlő premier, de gondolom, nem akad mindig ilyen nagy hal. . .

Nem is arra törekszünk. A kisebb munkákkal is lehet jó hírnevet szerezni. Szívesen vállalunk szoros határidőkre is munkát, mint tatarozást, iskolafelújítást, homlokzatjavítást, festést, mázolást. A széchenyi- városi Stádium utca 13—19. számú ház külső homlokzatát is a fiúk csinálták. Most az Erkel utcában dolgoznak. Nekik is köszönhető, hogy rugalmasan tudunk alkalmazkodni az igényekhez. Általában a nagyobb munkákat év elején vállaljuk, azután jön az anyagbeszerzés. . . Összesen harmincán, de egyként dolgozunk. Az idén is több iskolát festettünk, felújítottunk, szem előtt tartva azt, hogy ezek később újra megrendelőink lehetnek.

Csak a megyeszékhelyen dolgoznak ?

Festettünk már például Kiskunmajsán is, most éppen Csongrádon vannak a fiúk, a kőművesek kiskőrösi lakások belső vakolásán dolgoznak. Szívesen kisegítünk fővállalkozókat is. Eddig nem panaszkodhatunk a kapcsolatainkra.

— És a dolgozók ?

Hazudnék, ha azt mondanám, minden nagyon rendben van. Mindenütt léteznek elégedetlenkedők. Néha — főleg átadások előtt — túlórázni is kell, s bizony az ma már nem kifizetődő. Ám a „húzd meg” emberek általában meggyőzik a méltatlankodókat. A teljesítményektől függően általában 8

15 ezer forintot hazavisznek a borítékban.

— A tervek?

Az idén 15-20 millió bruttó teljesítmény-árbevételt szeretnénk elérni. A nyereségtervünk ennek 20-30 százaléka. No, meg gyártórészlegen álmodozom. Főleg asztalos szakmában: székeket, berendezéseket, asztalokat készítenénk. Köny- nyebben haladnánk a generálkivitelezésekkel. A gépek jó része már megvan. Persze, szakemberek is kellenek. Aztán szükségünk van még kőművesekre is. Körülbelül tizenöttel szeretnénk bőviteni a létszámot. Úgy hiszem, nagyon jól tettük, amikor gesztort váltottunk, s bízom benne, hogy a kiskőrösiek sem panaszkodnak ránk, akikben ez ideig mi sem csalódtunk. Igyekszünk is a „házasságot” fenntartani. No, meg a sajátot is mosolyodik el az alig harmincéves főnök.

Feleségem is a szakcsoport tagja, és ahol tud, otthon segít, főleg az adminisztratív munkában, „cserébe” pedig néha, vasárnap együtt lehet a család.

Pulai Sára