Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-12 / 215. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 12.

Elmarad a soros jégkorszak?

Kutatók ezreit foglalkoztatja világszerte az a tudományos kérdés, amelynek első közelítésre semmiféle gyakorlati jelentősége sincs a mai ember számára: a jégkorszakok keletkezése és ennek okai. A kérdés megválaszolása azonban olyan tényekre világíthat rá, amelyekből igen fontos következtetéseket lehet levonni a jelen, de még inkább a belátható jövő időjárására és éghajlatára.

Az elmúlt másfél-kétmillió évben a Föld éghajlata lényegesen hidegebb volt a mainál. Igazi jégkorszak uralkodott (nem először a 4,5 milliárd éves földtörténet során), mindkét sarkvidékre kiterjedt, az alacsonyabb szélességekig is lehúzódó jégsapka borította. E hosszú idő alatt egy-egy hidegebb szakasz (ún. glaciális korszak) körülbelül százezer évig tartott, s köztük tíz-húszezer évig elnyúló enyhébb fázisok (interglaeiálisok) nyomai ismerhetők fel. Ma is egy ilyen, körülbelül tízezer éve kezdődött enyhe szakasz vége felé tartunk.

A jégkorszakok keletkezésének magyarázatára szinte megszámlálhatatlan elképzelés született. Közülük a legnagyobb karriert valószínűleg az futotta be, amely csillagászati alapon, a Föld pályaelemeinek bizonyos megváltozásával magyarázta az éghajlat drasztikus változásait. Ennek az elképzelésnek egy Croll nevű skót volt az első hirdetője még a múlt század derekán, idővel azonban mind a neve, mind az elmélete feledésbe merült.

Századunk harmincas éveiben lényegében hasonló alapon egy jugoszláv meteorológus, Milutin Milankovics dolgozott ki egy elméletet. (Ne feledkezzünk el róla, hogy elképzeléseit egy honfitársunk, a festőből, majd jogászból lett autodidakta tudós, Bacsák György fejlesztette tovább, aki 85 éves korában védte meg e tárgyban akadémiai disszertációját. Sajnos, ahogy ez lenni szokott, a külföld igen kevéssé méltányolta munkáját, s az elméletet mindmáig csak Milankovic-modellként emlegetik.)

Évszakok és a búgócsiga

Az elmélet alapját három jól elkülöníthető időciklus képezi. Közismert, hogy az évszakok váltakozása amiatt következik be, hogy a Föld tengelye nem merőleges a Föld Nap körüli keringési síkjára. Az Egyenlítő 23,5 fokos szöget zár be c síkkal (ekliptika), s ezt a szöget keringése során mindvégig megtartja, azaz az Északisark mindig a Sarkcsillag felé néz. Nem így volt ez azonban például tízezer éve. A Föld tengelye ugyanis legjobban talán egy búgócsiga forgás közbeni imbolygásához tudnánk hasonlítani „billeg”, a forgástengelyének képzeletbeli meghosszabbítása kört ír le, ez a mozgás a precesszió; s az időciklus, amely alatt ez a kör kirajzolódik, 19 23 000 évig tart.

Változik ugyanakkor az Egyenlítőnek az ekliptikával bezárt szöge is, mégpedig körülbelül 41 000 éves ciklusonként, 21,8 és 24",4 fok közt. Ez a szög jelenleg éppen csökken, s következménye az, hogy az évszakok közti különbségek kissé mérséklődnek a korábbiakhoz képest.

A Milankovic-elmélct harmadik összetevője, hogy változik a Föld-pálya alakja, mégpedig durván 100000 évenként az ellipszis alak kissé megnyúlik, majd ismét visszatér a közel kör formához. Amikor a pálya csaknem kör alakú, az év minden napján egészében ugyanannyi hőt kap a Naptól a Föld. Ha ez ellipszis megnyúlik, az összességében bevett hőmennyiség ugyan nem változik, de az eloszlása igen. Napközeiben több, naptávolban kevesebb a felvett hő.

Milankovic elméletét, amely végül is e pályaelemek lassú, együttes érvényesülésére támaszkodott, a legkülönfélébb érvekkel igyekeztek cáfolni. Mellette azért volt

nehéz érvelni, mert akkor még nem álltak rendelkezésre pontos adatok arról, hogyan húzódott előre és vissza a jégtakaró az elmúlt I millió évben.

Előrenyomulás és visszahúzódás

Az áttörés a hetvenes években következett be a plank- toni (lebegő) életmódot folytató parányi élőlények, a foraminiferák héjának vizsgálatával, amelyeket a tengeri fúrások nyomán nyert kőzetmintákból szedtek ki. Az egyes rétegek korának megállapításában viszont a tengeraljzat kőzeteinek mágneses vizsgálata nyújtott segítséget. Ezek után az egyes rétegek foraminiferáit, mint valami hőmérőt lehetett felhasználni, s belőlük megállapítani, hogy keletkezésük idején milyen éghajlat uralkodott a Földön.

A kutatómunka eredményeként rövidesen félmillió évre visszamenően álltak rendelkezésre adatok. És akkor jött a meglepetés. Az elemzésekből kiderült, hogy az elmúlt néhány százezer évben a jégtakaró három ciklus szerint nyomult előre és húzódott vissza; 100 000, 41 000 és 21 000 évenként. Ez pedig szinte pontosan megfelel a Milankovic-elmélet ciklusainak. Még nagyobb meglepe- tést okozott, hogy közülük, is a 100 000 éves ciklus volt :i meghatározó, holott a csillagászati hatások közül éppen ,: Nap-besugárzás ingadozásának kellett volna a leggyengébb következményekkel járnia.

(dől- őzben megkezdődött a jégtakarókban máig megőrződött ősi levegőbuborékok összetételének vizsgálata. Kiderült például, hogy 20 000 éve a legutolsó jeges időszak leghidegebb szakaszában sokkal kevesebb széndioxid volt a légkörben, mint a szokásos. Kb. 16 000 éve, amikor a jégtakaró olvadásnak indult, a szén-dioxid- tartalom emelkedni kezdett, majd elérte az ipari korszak előtti szintet. Mi ennek a változásnak az oka?

Biológiai szivattyú

Az óccánvíz felszíne közelében élő mikroszkopikus lények, mint valami szivattyú, kivonják a szén-dioxidot a levegőből, és a tengeraljzatra ülepítik. A szénatomoknak is megvannak a különböző változataik. A plankto- nikus élőlények a könnyebb szénizotópot építik be a héjukba. A nehezebb szénizotópokat „kedvelik” viszont a mélyebb vizekben élő foraminiferák. így a két héjtípus izotópvizsgálatával eldönthető, mennyi szén-dioxid volt a légkörben az egyes múltbeli időszakokban. A vizsgálatok pedig ismét meglepő eredményt hoztak. A szénizotópos elemzés nyorhán is kirajzolódtak a Milankovic-eiklu- sok. Végül is úgy tűnik, hogy a Föld pályaetemeinek változása után megváltozik a légkör szén-dioxid-lartal- ma, azután megváltozik a földi éghajlat, így a jégtakaró kiterjedése is. A csillagászati változások tehát valamiképpen működésbe hozzák ezt a „biológiai szivattyút”, amely néha növeli, máskor csökkenti a hatásukat. A szén-dioxid viszont módosítja a Milankovic-modell- ben leírt változásokat.

Ennek különleges jelentőségé van ma, amikor mint köztudott - az emberi tevékenység miatti fokozott széndioxid-kibocsátás miatt nő az üvegházhatás, azaz melegszik a Föld éghajlata. Ugyancsak nagy változásokat okozhat a fentiekben vázolt folyamatokban az, hogy az ózonréteg vékonyodása következtében elpusztulhat a tengeri planktonállomány egy része, s ez csökkentheti a „biológiai szivattyú" hatékonyságát. Ezáltal még több szén-dioxid lesz a légkörben, még jobban melegszik az éghajlat. Úgy tűnik, a soron következő jégkorszak egyszerűen elmarad?

Németh Géza

Melyik legendának higgyünk? — versek is

SZÜLETNEK — EL A KEZEKKEL!

Á „barguzini ember”

Olvasóink írják Petőfí-iigyben

Továbbra is szép számmal érkeznek szerkesztőségünkbe olyan levelek, melyekben olvasóink írják le véleményüket a heves vitát kiváltó szibériai exhumálásról, amely szerint a kutatócsoport Petőfi Sándor földi maradványait találta meg 1989. július 17-én. Időközben lapunkban befejeződött a barguzini expedíció munkájáról szóló cikksorozat. Sokan ezzel kapcsolatban is véleményt nyilvánítottak. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a leveleket — ha nem is teljes terjedelmükben nyilvánosságra hozzuk.

*

volt. Neki adatott meg, hogy pontot tegyen az immár több évtizede húzódó Petőfi-ügy végére. Nagyon szomorú, hogy a nemes cél nem talált kedvező visszhangra, de szégyellni valók azok a gúnyos és olykor már a »kegyeletsértés« határát súroló cikkek és karikatúrák, melyek a napilapokban látnak napvilágot. (...) Próbáljunk meg érzelmeink nélkül, objektiven szembenézni a valósággal, az érvek birodalmán belül cinizmus és irónia nélkül ( . ..)

Joggal kérdezheti, miért írtam le mindezt? Azért, mert részese volt annak. aminek én nem lehettem és éppen

ül

’ ■■ , " IA S! unit 12««

3

ITT HITT ti iMMIUt 31-lA

ö*í Ife® .„,H

'

*> <5 ^ % c

pÉ ' I

f»#.

mm

• Barabás Miklós 1945- ben készített kőrajza Petőfiről.

• Petőfi Sándor feltételezett sírhelye Segesvár mellett. Ez is legenda?

Sinka Andrea kecskeméti olvasónk a többi között ezeket írja:

„A mód nem tetszik, ahogyan bánnak azzal a bizonyos »barguzini emberrel«, függetlenül attól, hogy ki is ő. Huszonhárom embernek adatott meg, köztük magának is (mármint a Petőfi Népe munkatársának A szerk.), hogy ott lehessen a barguzini ásatáson. Az ott folyó munka kétséget kizáróan meggyőzhette magukat, hogy az egyik feltárt sírban a mi poétánk nyugszik, immár 133 éve. De nem szabad elfelejteni, hogy 23 ember kisebbség ahhoz a 10,5 millióhoz képest, akik e hazában élnek. S az az ember, kinek születését, halálát legendák övezik, ki az ismeretlenségből jött és ugyanoda távozott, s röpke élete alatt nagyot alkotott. Ki hitt, álmodott, kinek álmai egy szebb, de egy jobb jövő felé mutattak és nem az ő bűne, hogy mindez csak illúzió maradt. Elvárták tőle, hogy ott haljon meg a csatatéren az elveiért, a hazáért. Mert ő Petőfi Sándor volt. S talán ami még ennél is fontosabb: 140 év alatt egyetlen nemzedéknek sem kellett csalódnia benne. Nehéz ezt a kultuszt széttörni még akkor is, ha a valóság talaján helytálló adatokkal cáfolja meg bárki. De tulajdonképpen nem az a fontos, hogy hol született, hogy mikor és milyen módon halt meg, hiszen mindkét dolog az egyén, az ember tragédiája, hanem az, amit alkotott, ahogyan élt és amit tett. (...)

Elhalálozásának időpontja: 1849. július 31., de nincs semmiféle bizonyítékunk arra, hogy Petőfi a segesvári csatamezőn esett el, mégis elhisszük, mert el akarjuk hinni, s görcsösen ragaszkodunk hozzá. De miért? Hiszen ez is csak egy legenda! Éppen olyan, mint az a másik, a barguzini. Az pedig a sors fintora, hogy egy villanyszerelőből lett kazángyáros vágott neki a számunkra ismeretlen Szibériának, hogy megcáfolja vagy bebizonyítsa a legendát. Bátorság kellett hozzá, bár nem vagyok benne biztos, hogy éppen az ő dolga lett volna. Elindult társaival és szerencséje

ezért, ha másért nem is, de magának meg kell(ene) értenie mindezt.”

*

A kecskeméti Siklós Imre és a budapesti Lovrity Endre versben írta le gondolatait. Ez utóbbiból idézek egy szakaszt:

„Segesvári pőrén megfogott a muszka. A cár ukáza láncra vert. Kimondott rabbá, így alázott. így várt a puszta.

V Szikire. Hol gyanakvón néma burját bámult. Ami fájt, felfogni ki tudta, dalban nincstelen szived mélabúját ?" Szabadságháború ott ismeretlen, rejtő zúg sincs, hol imaköny ved bújnád, nem üz betyárt pandúr a rengetegben. Betű? Ijeszt. Megenyhült szó csörömpöl. S mi haszna, szólsz bárkinél ékesebben, szellemed kínt sajtol az ily örömtől."

*

Több olvasónk ellenérzéssel fogadta a Szibériából hozott meghökkentő híreket. Szerencsére, akadnak levelezők, akik teljes névvel és címmel juttatják eí hozzánk soraikat. A névtelen küldeményekkel ezúttal nem foglalkozom. Gál Jenő bugacpusztaházi olvasónk így ír: „El a kezekkel Petőfitől! Petőfi nem volt az urak költője és nem lehet Morváié sem. Ő a nép költője volt. Morvái a kutatási anyagot furfanggal kijátssza, a filmrendezőt megszerezte: A kazánkovács maga mondta, hogy ő a macskacsontot a kutyáétól sem. tudja megkülönböztetni. Nos, akkor mit akar? Lassan már térdre kell borulni előtte. S talán Petőfi maradványait is a saját kertjébe szeretné temetni, s jó pénzért mutogatni. A magyar kormánynak már lépni kellene, sürgősen. (...)”

Közreadja: Borzák Tibor

NEM HITELES, DE HIHETŐ

Sztálin, Dimitrov és a lipcsei per

Válás

egyiptomi

módra

Egyiptomban, mint ahogy más közel-keleti országban is, a szokásjog szerint a férfi megverheti, sőt meg is ölheti a nejét, ha hűtlenségen kapja. Fordítva nem ilyen egyszerű a dolog, mi több, a válóper is körülményes. Mert amíg a férfi számára elegendő, ha háromszor kijelenti: „Elválok tőled”, az asszony számára ez, a legjobb esetben, a lakástól és a gyerektől való megfosztást jelenti. A nő ugyanis nem helyezkedhet szembe a férfi akaratával írja a The Independent. Majd Nawal A1 Sadawi feminista írónő véleményét idézi: „A nők még a védelem jogától is meg vannak fosztva. .. A férj kétszer, háromszor is nősülhet, és arra kényszerítheti a feleségét, hogy együtt lakjon az új asszonyokkal.” A lap szerint ezzel magyarázható, hogy a sajtó olykor férjgyilkos asz- szonyokról ad hírt. Az említett írónő, eredeti foglalkozása szerint orvos, pontosabban mellkassebész, a maga történetét mesélte el az újságírónak: „Második férjemet, egy ügyvédet, 1960-ban kértem, hogy váljunk el. Visszautasította. Ezt követően magunkra zártam az ajtót, és elővettem a legnagyobb sebész- kést, és azt mondtam neki: Te ügyvéd vagy, és ismered a törvényt. Én sebész vagyok, és tudok bánni a késsel. Választhatsz a váláshoz szükséges papírok előkészítése vagy a feldarabolás között.”

Férfibölcsességre vall a cikk befejező mondata: „Mindezt a harmadik férj jelenlétében mesélte el, aki azonban nem szólt egy szót sem.”

Ljubomir Levcsev (1935—j jelentős bolgár költő és közéleti személyiség, akinek magyar folyóiratokban, antológiákban számos verse jelent meg és önálló verskötetét az Európa adta ki 1976-ban, tavaly „Öld meg a bolgárokat” címmel önéletrajzi történésekre felfűzött történetfilozófiai esszéregényt tett közzé. A dokumentumokkal hitelesen nem igazolt esetek érdekes adalékokkal szolgálnak egy adott történelmi légkör érzékletes megértéséhez.

4= 4= *

1949 derekán meghalt Gcorgi Dimitrov. (1949. július 2-án a ford, megj.) Fülledt nyárelő volt. Halálát az egyszerű emberek a sors újabb, váratlan csapásának érezték. Dimitrov élete csúcsán átbillent a halhatatlanságba. Talán ha megéri a kultusz éveit, csillaga erőszakosan áldozott volna le, de így a halál felizzította, mint ahogy a cigaretta is felparázslik, mikor mélyen mellre szívja az ember.

4= * 4=

Egyszer Borisz Polevojjal (szovjetorosz író, aki az „Egy igaz ember” c. dokumentumregényével vált széles körben ismertté — a ford, megj.) üldögéltem a Szófia Nagyszálló éttermében és arra próbáltam rávenni, hogy írjon nagy ívű visszaemlékezést Georgi Di- mitrovról.

— De én már annyiszor írtam Geor- gij Mihajlovicsról (Georgi Mihajlov Dimitrov nevének oroszos használata- a ford, megj.)....szabódott.

— Az emlékezet olyan, mint a liszteszsák, mindig van még benne valami.

— Talán lenne is sok dolog, de azok nem írhatók meg, nem jött cl még az idejük, és lehel, hogy sohasem jön el...

Az idő, akár a nő, sohasem vár

makacskodtam. - Milyenek azok az emlékek, amelyeket nem lehet elmesélni?

Borisz Polevoj kedvesem nevetett. Illatos muskotályt ittunk és én megigéz- ve hallgattam. ím, egy apokrif (nem biztosítható) történet.. .

Alig érkezett meg Moszkvába Dimitrov, úgyszólván épphogy kiszabadult a Moabitból (fogház Berlinben

a lord, megj.), máris kikövetelte, hogy rögtön találkozzon Sztálinnal. Mint mondani szokás, „ajtóstól rontott be a házba”. Nem pontosan úgy történt, ahogy szerette volna, de mégis sikerült. A lipcsei hős (utalás az 1933- as lipcsei perre) forró köszönetét mondott a világ proletárjai vezérének. Sztálin sejtelmesen mosolygott és pipázva vetette oda:- Önöknek rendkívüli szerencséjük volt.

Dimitrov úgy érezte, hogy elvesztette a beszélgetés fonalát és feszülten folytatta:

— Igen, Sztálin elvtárs, az volt a mi nagy szerencsénk, hogy a világ proletárjai, a Szovjetunió és személy szerint ön védelmezett minket.

Nem, Dimitrov, nem! Hagyja ezeket a bókokat. Hatalmas esélyük abban rejlett, hogy a fasiszták még gyakorlatlanok. A pártjuk még fiatal párt, újdonsültek és ügyetlenek még a hatalomban. Miért kellett a pert nyilvánosan lefolytatniuk önök ellen? Ráadásul az egészet sugározták a rádióban, a galambdúcokra emlékeztető vezetékes rádiókon is, és erőnek erejével kényszerítették a munkásokat, hogy hallgassák. Először ki kellett volna önöket végezniük és azután meghozni az ítéleteket.

A legenda hitelességéért nem kezeskedem, de Borisz Polevoj szavaiért igen.

A Komintern feloszlatása után Borisz Polevoj instruktorként dolgozott a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságában a nemzetközi osztályon, amelyet akkor Ge- orgij Mihajlovics irányított.

Dimitrov a Moszkva folyó partján

álló modern, „Kominternovszkij”-nak nevezett tömbben lakott. Munkatársai néha késő este otthon is felkeresték. Akkoriban mindannyian késő éjjelig dolgoztak. Dimitrov szívesen fogadta őket, de azt javasolta, hogy a lépcsőházban beszélgessenek és borozgassa- nak.

A lipcsei hős kancsó bort és poharakat hozott. Leültek a lépcsőkre. Tették a dolgukat, közben anekdotákat meséltek és jókat nevettek.

No, mondd csak, efféle dolgok megírhatók-e? - tudakolta Polevoj.

Mindketten nevettünk. A bor is itatta magát ott, a láthatatlan lépcsőkön, ahonnan Polevoj azután oly hamar távozott.

Már súlyos betegen Georgi Dimitrov Moszkvába utazott, hogy viharos élete a Boroviha szanatóriumban érjen véget. Néhány nappal a halál bekövetkezte előtt Dimitrovot meglátogatta Sztálin. Ebből az alkalomból az egész épületszárnyat teljesen kiürítették. Ennek ellenére, még ilyen távolságból is. utolsó beszélgetésüktől visszhangzottak a falak. A szavakat nem lehetett kivenni. Csak a visszhang hallatszott. ..

(Doncscv Toso fordítása)

• 1948 márciusában Moszkvában Dimitrov aláírja a bolgár -—szovjet barátsági szerződést. A háttérben Sztálin és Vaszil Kola- rov. (Fotó: BTA-archív — MTI)