Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-04 / 208. szám

1989. szeptember 4. • PETŐFI NÉPE • 5 Ne legyünk menedzsertársadalom A hatvanas években divat volt Galbraith nyomán arról beszélni, hogy a tőkés társadalom megszűnt, átalakult menedzsertársadalommá, a tőkés már csak formai tulajdonos, a döntéseket a menedzserek hozzák. Ez a felfogás a mi hatóságunk által irányí­tott gazdaságunkban progresszívnek tűnt, hiszen ná­lunk is az jellemzett minden gazdasági reformtörek­vést, hogy több hatalmat kell adni a vállalati veze­tőknek, azaz a menedzsereknek. Inkább a divatok­kal szembeni ellenérzés folytán jutottam el odáig, hogy a szocialista társadalomban is egyértelműen cl kell választani a nagyvállalati szektorban a tulajdo­nos, a menedzser és a munkás funkcióit. Azt jóval később volt alkalmam megismerni, hogy a mene­dzserek hatalma a fejlett »tőkés államokban sem valós, hogy a tulajdonosi hatalom a modern fogyasz­tói társadalmakban jobban és hatékonyabban érvé­nyesül, mint a klasszikus kapitalizmus magántőké­sei esetében. Hatalom és döntési jog Nézzük tehát, hogyan érvényesül a menedzserek­kel szemben a tulajdonosi hatalom a modern tőkés társadalmakban. Abban Galbraithnak igaza volt, hogy a vállalati stratégiát érintő kérdésekben a na­gyobb hozzáértés és az előterjesztési jog a mene­dzserek kezében van. A hatalom azonban ebben az esetben sem azonos a döntési joggal. A döntési jog valóban érdemben a menedzsereké, tehát ők a saját véleményüket általában képesek elfogadtatni a tu­lajdonosi kollektívával, a részvényeseket képviselő közgyűléssel vagy az igazgatótanáccsal. Ez azonban még nem hatalom. Ha a tulajdonos azt tapasztalja, hogy a menedzser rossz javaslatokat terjesztett elő, rossz döntéseket javasolt, akkor gyorsan megszaba­dul tőle. Az ilyen vezetőnek nem könnyű elhelyez­kednie, más tulajdonosi kollektíva sem alkalmaz szívesen olyan menedzsert, akiről kiderül — akarva- akaratlanul, de végeredményben —, hogy félreve­zette a tulajdonosokat. A menedzser jövedelme, presztízse, karrierje tehát attól függ, hogyan szol­gálta a tulajdonosok érdekeit. Az eset teljesen ha­sonló a miniszterek esetében is. A miniszter ugyan nagy hatáskörrel rendelkezik, de ha nem szolgálja a nevének megfelelően a hatalmat, akkor nem ma­rad miniszter. De ez elmondható a képviselőkre is: ők gyakorolják a tényleges hatalmat, de ha a válasz­tók rájönnek, hogy nem az ő érdekeiket védik, nem választják meg újra őket. Minden esetben az a jó rendszer, amiben nagy a hatáskör, de kicsi az azzal való büntetlen visszaélés lehetősége. Mindeddig tehát vaklárma is lehetett a menedzse­rek uralmával való fenyegetés. Az utóbbi időben azonban egyre több a jele annak, hogy a bürokrati­kus hatósági tulajdon helyett a menedzserek a saját tulajdonlásukra törnek. Erőltetett piac Az erdőtörvény előkészítése során, például, egy­szerűen azt akarták gyorsan jóváhagyatni, hogy az erdő az erdőgazdaságok tulajdona, méghozzá olyan, amit szabadon, korlátozás nélkül értékesíthetnek. Én harminc éve vallom: a tőkének is legyen piaca, és lám, most a piaci viszonyok megteremtésében áruvá akarják tenni még azt is, ami fejlett piaci viszonyok között sem az. Lám, az erdészet mene­dzserei túltesznek a liberális polgári közgazdászo­kon! Az erdők óriási többsége nem volt áru Magya­rországon 1945 előtt sem. A nagybirtokosok erdei hitbizományok, vagyis elidegeníthctetlcnek voltak, másrészt dinasztiák éreztek felelősséget állapotu­kért, megtartásukért. Mi most odaadnánk, a dolgok természeténél fogva nem húsz-ötven éves távlatok­ban gondolkodva, a menedzsereknek. Az erdők je­lentős része — 1945 előtt — mint a községi erdők, társadalmi tulajdonban voltak. A község a velük való gazdálkodást annál jobban kézben tartotta, minél jobb volt a község kollektív vezetése. Szerin­tem ma is ez a. tulajdonlás a legjobb. Az erdőkkel — néhány mintagazdaság kivételével — a területileg illetékes tanácsoknak kellene rendelkezniük. A min­tagazdaságok pedig legyenek az erdészeti egyetem alapítványai. Szerencsére a képviselők átláttak az erdőgazdaságok és illetékes hatóságaik szándékán és levették a napirendről ezt a reakciós „reformot”. Sztálin találta ki... Az elmondottaknál nagyobb horderejű a szövet­kezeti menedzserek és az érdekképviseleteik azon igyekezete, hogy a földreformot az álszövetkezetek korlátlan tulajdonosi jogának elismerésére defor­málják. Jó volna tudomásul venni, hogy a világon sehol sincs ilyen földet tulajdonló szövetkezet. Ezt Sztálin találta ki, és ez döntötte egy fél évszázad alatt sem jóvátehető helyzetbe a mezőgazdasági szektor egészét. Ahol vannak szövetkezetek, azokat a családi gaz­daságok szervezik érdekeik szolgálatában, és nem mint nálunk, megfordítva. A sztálinista nagyüzemi mezőgazdaság haszonélvezői azt ígérik, hogy ők alkotnak majd védőhálót a parasztság fölé. De így a dolog a talpa helyett a fején áll! Ne a szövetkeze­tek és az állami gazdaságok szervezzék meg a pa­rasztságot, hanem a parasztság szervezzen, ahol és amire kell, szövetkezetei. Itt nem új agrárreform­koncepcióról van szó, csak azt bizonygatom, hogy ne engedjük meg a menedzsereknek, hogy kisajátít­sák a társadalom vagyonát. Szeretném, ha az el­mondottakból nem az derülne ki, hogy menedzsercl- lenes vágyók, vagy éppen erre akarom az olvasókat meggyőzni. A menedzsereket a magyar társadalom legértékesebb elemei közé sorolom, bár e területen is volt kontraszelekció, noha nem akkora, mint az ideológia és a hatalom szférájában, ahol az alkal­matlanság, természeténél fogva, sokkal jobban rejt­ve maradt. A menedzsereket az élet, és a gyakorlat állandó próba elé állította, tehát menet közben fej­lődhettek. Minél jobbak a menedzserek, annál na­gyobb azonban a veszély, hogy hatáskörüket kiter­jesztik olyan területekre is, amelyektől — társadal­mi érdekekből — gondosan távol kell tartani őket. Nagy tragédia lenne, ha a bürokratikus állami tulajdonlást a menedzseri tulajdonlás váltaná fel. Vagy sikerül a nagyvállalati és a költségvetési szek­tor nagy többségét valóban társadalmasítani, vagy a politikai reformjaink sem épülhetnek tartós ala­pokra. (MTI-Press) Kopátsy Sándor MÁR AZ OLCSÓ RUHA IS DRÁGÁBB. VAN, AKI TISZTÍTJA, VAN, AKI NEM Visszalépésre kényszerült a Tekisz • A kecskeméti Euther-udvari üzletükben még ilyen szépen „szervírozva” kínálják a használt ruhát. (Straszer András felvétele) A tőkés importból származó hasz­nált ruha azon kivételesen ritka árucik­kek közé tartozik, amelynek valódi pi­aca alakulhatott ki Magyarországon. Mert nem szóltak bele felülről. így a kereslet és a kínálat viszonyát nem a gazdasági szabályozók manipulálták, hanem a piac törvényei alakították. A Temaforg Vállalat legalább két évtizede foglalkozott már vele különö­sebb siker nélkül, amikor a nyolcva­nas évek elején, szinte egyik napról a másikra szokatlan gyorsasággal és széles körben elterjedt ez a vállalkozás. Magánosok, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi cégek, vállalatok, szövet­kezetek egymás után nyitották meg a használt ruhákat értékesítő boltjaikat. Ki-ki saját belátása szerint szervírozta kínálatát, állapította meg az árat. Volt, aki úgy, azonmód tette a vevő elé, aho­gyan a csomagból elővette, volt, aki kitisztította, kivasalta, vállfára akasz­totta. Ez utóbbiak egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek a piacon. Minderről Kövér Jánossal, a Kecs­keméti Textiltisztító Kisszövetkezet el­nökével beszélgettünk. Szövetkezetük 1985 júliusa óta értékesít import hasz­nált ruhát. Egyrészt a termelőkapaci­tásuk jobb kihasználása érdekében, másrészt etikai megfontolásból: tisztít­va. Bár igaz, hogy a szállítmányt vagy legalábbis egy részét az igazo­lás szerint a feladó országban fertőtle­nítik, ettől azonban még tiszta nem lesz mondta az elnök. A több kilo- pondos nyomással bálázott, gyakran szennyes textília szállítás közben nem szellőzik, aminek következménye kü­lönösen kellemetlen, ha még nedvessé­get is kap ... Eddig még nem sikerült kideríteni, hogy tisztítás nélkül lehet-e forgalmaz­ni használt ruhát? Az igenre is, a nemre is van példa. A BÁV-ot jogszabály kö­telezi a tisztításra, ugyanakkor más vállalkozóktól ezt senki sem kéri szá­mon. Mindenesetre tény, hogy aki tisz- títtatja, az kénytelen ennek díját bele­kalkulálni az értékesítési árba. Azaz valamivel drágábban adja portékáját, következésképpen kisebb a forgalma. A mosatlan ruha azonban nem annyi­val olcsóbb, mint amennyit a tisztítás mellőzésével a viszonteladók megspó­rolnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az ilyen-vállalkozók nye­resége háromszor-négyszer nagyobb, mint például a Tekiszé. A forint több­szöri leértékelése és az áfa miatt a tőkés importból származó használt ruha egyébként is drágult a hazai piacon. Ugyanakkor a még mindig egyre nö­vekvő mennyiséggel a korábbinál több, kevésbé jó minőségű ruha kerül az or­szágba. A kínálat nagy, a vevő válogat. S bár a fogyasztói igény még mindig növekszik, az egyes vállalkozók forgal­ma mégis csökken. Hiszen mind több viszonteladó között oszlik meg. Ilyen körülmények között a Tekisz már nem tudott versenyképes maradni tisztított ruháival. 1986-ban 29, 1987- ben 33, tavaly viszont már csak 22 ton­na használt ruhát forgalmaztak. De nemcsak az eladott mennyiség csök­kent, hanem a tevékenységük jövedel­mezősége is romlott. Annál inkább, mi­vel a tisztításra is fizetniük kell forgal­mi adót, azaz: ugyanazt a portékát két­szer terheli az áfa. Használtruha-érté­kesítésük nyeresége 25 százalékról két százalékra esett vissza tavaly. Többféle tanulságot is levont mindebből a szö­vetkezet. Kecskeméten, a Wesselényi utcai üzletükből például teljesen kivo­nultak a szépen rendbe hozott ruhák­kal. Ott már csak kilóra mérik a textíli­át. A. M. Családi vállalkozás • Gombaszaporító anyag elő­állítását kezdte meg két egri iparimunkás-család. A havonta 30 ezer kilogramm gomba előál­lításához szükséges alapanya­got készítő családi kollektíva öt­fajta laskagomba törzskönyve­zett szaporítóanyagát állítja elő, amelyet szövetkezeteknek, kis­termelőknek adnak tovább ter­mesztésre. Teller Ede élete és kora A családi háttér A „bomba” atyjáról, Teller Edéről sokat beszélnek — de nagyon keveset tudunk róla. A Trefort utcától a hidrogénbombáig címmel, a Magyar Világ Kiadó gondozásában, rövidesen megjelenik az ame­rikai S. Blumbcrg és G. Owens bestsellere, amelyet Egri György, Kanadában élő magyar újságíró dolgozott át. Az érdekes könyvből közlünk részleteket. nek abban, hogy ő a század legvitatot­a \ „Mindent veszélyeztet, ami vi- . Ilágunkban fontos és szép ... Jobb lett volna, ha Teller Ede sohasem születik meg! - ezt mondotta a Nobel- díjas fizikus, Isadore I. Rabi, s hozzá­tette: — Természetesen politikai értékí­téletről van szó, nem pedig Teller sze­mélyes kvalitásainak minősítéséről.” Egy másik, ugyancsak kiemelkedően nagy tudó§, a magyar származású Wig- ner Jenő véleménye szerint: „Teller a legeredetibb agy, akivel találkoztam, pedig ismertem személyesen Albert Einsteint is.” 4 Ám még ez is enyhe dicséret ahhoz képest, amit az Egyesült Államok egy­kori alelnöke, Nelson Rockefeller állí­tott: „Vannak emberek, akiknek £ neve kitörölhetetlenül vésődik be az emberi­ség történelmébe, egy ilyennel én is ta­lálkoztam: ő Teller Ede!” Az ellentétes vélemények megegyez­tabb es legünnepeltebb fizikusa. Elké­pesztően nagy tudását még a legelva- kultabb ellenségei se vonták kétségbe. * Teller Miksa, az apa, a századfordu­ló előtti években a felvidéki Érsekúj­várról költözött Budapestre, hogy itt folytasson jogi tanulmányokat. 1904- ben, 32 évesen, egy baráti társaságban összeismerkedett a szép, szőke, kék Sze­mű Deutsch Ilonával, aki németül, franciául, spanyolul, olaszul beszélt, és ráadásul kitünően zongorázott is. Ilyennek képzelték el akkoriban az ide­ális úrilányt. íme, egy idézet dr. Teller Miksa máig fennmaradt naplójából: „Most talán megtaláltam az igazit! Ha a szem a lélek tükre, úgy ő a báj és a gyengédség megtestesítője! Félénk, mint egy őzike. Már öt perc után régi barátoknak éreztük egymást,- és a bú­csúzáskor tudtam: soha többé nem vál­hatok el tőle. Azóta sem tudok rende­sen dolgozni, s ha nincs mellettem, gondolkodni sem vagyok képes.” Ilona édesapja, Deutsch Ignác sike­res bankár és textilgyáros volt a ma Romániához tartozó Lúgoson. A zsi­dóság asszimilációja a század végén már igen előrehaladott volt. A lugosi otthonban a magyar nyelv mellett a német kultúra befolyása dominált. A családi nyelv általában a német volt, mégpedig nem annak eltorzult jiddis változata, hanem a hochdeutsch. Né­hány kimagasló eseménytől eltekintve (az esküvőt például a lugosi főrabbi „celebrálta") háttérbe szorultak a zsidó vallás szigorú hagyományai. 1905. november 11 -én megszületett äz első gyermek: Emmi. S huszonhat hónappal később, 1908. január 15-én megérkezett a második gyermek - ezúttal egy .fiú. Edének anyakönyvez­ték, és csak később, mikor a fiatal fizi­kus diák elhagyta Magyarországot, változott meg ez a név németes- -ango­los hangzásúra, olyanra, ahogyan ma az egész világ ismeri: Edward Teller. Ha a külvilágban egyelőre még nem is, de a családban máris sokat beszéltek a kis Edéről. Deutsch nagypapa külö­nösen bánatos volj. Mennyire hasonlít rá külsőleg az unokája: bőre sötét tó­nusú, alkata zömök, homloka széles, szemöldöké bozontos, és mégis, hm ... Edécske szellemileg visszamaradott! Már idestova hároméves, és egyetlen szót sem lehet elővarázsolni belőle. Pe­dig egy biztos: nem néma, de vajh, mi­kor jönnek elő azok az értelmes és ösz- szefiiggő szavak? Harmadik éves születésnapja után Ede egyszer csak megszólalt. Mintha sebesen be akarta'volna hozni a késést! Nem gügyögött, nem kurta szavakat rakott egymás mellé, hanem szinte egyik óráról a másikra kerek és értel­mes mondatokban beszélt. Elemi iskolai évei a világháború ide­jére estek. Később derült ki, hogy ez a háború csupán előjátéka az Európát sújtó sokkal hatalmasabb szenvedések­nek. A frontokon folyt ugyan a súlyos veszteségeket követelő lövészárok- háború, de a hátországban, a nagyvá­rossá felnőtt Budapesten lüktetett az élet. Teller Miksa ügyvédi irodája is zavartalanul működött. Ez időben Magyarországon a leg­jobb nevelést a magániskolák nyújtot­ták, és Teller doktor még hetven év után is hálásan emlékszik vissza apja és nagyapja áldozatkészségére, amivel ezt számára lehetővé tették. Csupán a ma­tematikával voltak némi problémák, mert Ede unalmasnak találta az anya­got. Volt rá oka! Amikor társai egytől tízig a számok nevét tanulták, ő már 3-4 jegyű számokat szorzott és osztott fejben. Ezzel szemben már hatéves ko­ra előtt súlyosan összeütközött a tör­vénnyel. Valahonnan kerített egy kis kézi tükröt, és hamarosan rájött, hogy tükörrel bizonyos kiszemelt célpontok­ra tudja irányítani a nap sugarait. A leghívogatóbb célpontnak a szem­közti épület, a Királyi ítélőtábla egyik szobájában az emelvényen ülő tisztelet­re méltó úr, a táblaíró kopasz feje kí­nálkozott. Az egy darabig tűrte a mo­lesztálási, de aztán türelmét vesztette, és kinyomoztatta az „ellenség” tartóz­kodási helyét. Pár órával később erőteljesen ko­poglak Tellerék ajtaján. A jól megter­mett rendőr marcona képpel közölte magas rangú megbízójának panaszát. A bűnöst megdorgálták, a „fegyvert" elkobozták, és megtiltották, hogy a jö­vőben ilyesmire vetemedjen. Ez a kis epizód jelentősebb, mintsem első hallásra tűnik. Teller doktor még ma is kuncogva meséli. Ekkor vesztettem el az érdeklő­désemet a kísérleti fizika iránt. Soha nem tudtam megkedvelni a laboratóri­umi munkát, így váltam elméleti fizi­kussá! Ha a mamán múlott volna, Edéből zongoraművészt nevel. A viktoriánus és biedermeier édelgés egyik rosszízű megnyilvánulása volt, hogy minden jól nevelt leányzó úgy érezte: benne egy zongoraművész veszett el,, aki családjá­ért áldozta fel karrierjét. De fia előtt nyitva állhat a hírnévhez vezető út! A kis Ede nyolcévesen kezdte el zenei tanulmányait, gyorsan haladt előre, s ha a fizika iránti szenvedélyes érdeklő­dése nem jelentkezik, lehet, hogy Teller Edét ma mint koncertzongoristát isme­ri a világ. Ennek az időszaknak az érdemleges eseménye még, hogy a Teller gyerekek új nevelőnőt kaptak. A Miss akkoriban tért haza Chicagóból, és mert kitűnően beszélt angolul, mindaddig maradt Te|- leréknél, amíg a 14 éves Edének már nem volt szüksége nevelőnőre. Reme­kül ment a nyelvtanulás, és a családban honos nyelvek, a német és a magyar mellé rövidesen felsorakozott az angol is. Ez időben Magyarországon még (a tízéves korban kezdődő) nyolcosztá­lyos reáliskolák és gimnáziumok mű­ködtek, azoknak első négy éve után lehetett ismét választani, ott hagyják-e továbbtanulni a gyerekeket, avagy in­kább kereskedelmi, illetőleg technikai pályákra irányítják. Teller Ede szülei, némi töprengés után, számításba véve a nagy hírű pia­ristákat és az evangélikus gimnáziumot is, végül a Trefort utcai tanárképző, az ún. mintagimnázium mellett döntöt­tek. Ede minden tárgyat kedvelt, kivéve a latint — ezt az egyet haszontalannak ítélte. Érdekes módon újfent a mate­matika okozott komoly problémákat az első gimnazista Edének. Unta! Eb­ben az időben már nem volt kétséges, hogy Edéből természettudós lesz. Az apa szerint ugyan egy matematikus leg­feljebb tanári kinevezésig viheti, ami csak nagyon szerény megélhetést bizto­sít. És az akkori törvények alapján (nu­merus clausus), mely a zsidók egyetemi felvételét számarányukhoz kötötte, még ez is kétségesnek tűnt. Mindegy: Ede már kész volt elhatározásával. A mama még amiatt aggódott, hogy hol fog tanulni, ő ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy fia ne hagyja el Budapes­tet. Az ideiglenes győzelem Ilona asszo­nyé volt, de nagyobb távlatban, Teller Ede szavaival: „Ez volt egyike azon kevés alkalmaknak, amikor nem min­den úgy történt, ahogy anyám akarta.” (Folytatása következik)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents