Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám

1989. szeptember 23. © PETŐFI NÉPE © 3 Mark Palmer Lakiteleken 9 A csokor­nyakkendős amerikai dip­lomata szerint a világ támo­gatja a de­mokratikus magyar átala­kulást. ® A videoka­merával Rácz Sándor dolgo­zik — a kö­zönség létszá­mát nyolc­százra becsül­ték. (Fotó: Walter Péter) Ezt önöknek kell tudniuk. A Petőfi Népe munkatársa két kérdést telt föl. — Minden bizonnyal jelentős visszhangra számíthat az, hogy Mark Palmer amerikai nagykövet elfogad egy Lakite­lekre szóló meghívást, tehát abba a faluba, ahol a Magyar Demokrata Fórum zászlót bontott, majd ugyanitt részt vesz a szervezet nagygyűlésén. Kíván-e ezzel a nyilvánosság tudtára adni valamit? ■ - Igen,„Azt, hogy Amerika támogatja a magyarországi demokratikus átalakulást. Nem egyik vagy másik partot, hanem magát az egész folyamatot,., „./».uounaj n Mimu A politikai hír piacon újabban azt a pletykát hallani: ha a választásokon az MDF győz s kormányt alakit, akkor az USA kifizeti a magyar államadósságokat. Nem tudom, uram, olvassa-e ön a sajtót? Az ugyanis az újságokban is benne van, hogy jelenleg az USA a legna­gyobb adós a világon. Problémánk ugyanaz, mint az önöké, a saját adósságainkat kell kifizetnünk. Bush elnök azonban közbenjárt 24 ország kormányánál egy olyan bizottság felál­lítása érdekében, amely a segítség konkrét formáin dolgozik, hogy a problémát enyhíteni lehessen. Amerika ugyanis ön­magában nem képes megoldani ezt a gondot. Mark Palmer meglehetősen változatos programot bonyo­lított le Lakiteleken. A nagygyűlésen úgy tűnt, a legnagyobb benyomást Öraveczék libafarmja tette a diplomatára. Mint mondta, valami ilyesminek képzeli el a magyar jövőt, mert ez a farm nem olyan fényes, mint a Parlament, nem kerül olyan sokba, mint a kutatóintézetek, de legalább műkö­dik ... Noszlopy Nagy Miklós Amerika a demokratikus átalakulást támogatja — Mark Palmernak, az Egyesült Államok magyarországi képviselőjének csütörtöki lakiteleki látogatása felbolydította a község életét. A négyszáz férőhelyes művelődési házban csaknem kétszer annyi érdeklődő zsúfolódott össze, hogy személyesen találkozhasson a „csokornyakkendős amerikai­val”. Nemcsak Bács-Kiskun megyei településekről, hanem szinte az ország valamennyi így a legtávolabbi megyé­jéből érkeztek erre az alkalomra azok, akik kíváncsiak vol­tak: hogyan látja a diplomata Magyarország demokratikus átalakulásának esélyeit és hogyan értékeli a magyar ameri­kai kapcsolatok alakulását Bush elnök látogatása után? Lezsák Sándor tanár, az MDF elnöksége tagjának beveze­tője után percekig tartó taps fogadta a nagygyűlés vendégét, aki az elmaradhatatlan csokornyakkendővel, jellegzetesen „amerikaiasan”, zsebre dugott kézzel kezdett beszélni. Elő­adását több ízben hangos tetszésnyilvánítás szakította meg, gondolataival azonosulni lát­szott hallgatósá­ga­Az amerikai­aknál jobban sen­ki sem ismeri a magyarokat — vélte a nagykövet —, és utalt arra, hogy az Egyesült Államokban élő kétmilliós ma­gyarságot a maga részéről a legsike­resebb népcso­portnak tartja. Magyarország­nak a demokrati­kus átalakulás után mint mondta: rövid időn belül ha­sonlóan sikeres történelmet jósol. Amerika azt sze­retné, ha a ma­gyarok függetlenek és szabadok lennének a saját földjükön. Ehhez segítséget ad, de a munka lényegét nem tudja elvégez­ni az itt élők helyett. „Önöknek kell eldönteniük azt is - fejtette ki —, hogy melyik politikai pártokat támogatják, valamint azt, hogy valóban piacon és magántulajdonon ala­puló gazdaságot akarnak-e.” Az Egyesült Államok — hangzott el — partnere kíván lenni Magyarországnak. Mark Palmer azonban óvatosnak mondta hazáját, értékelésükben ugyanis nem látják egyelőre tisztán, hogyan is alakul majd az átmenet utapi időszak. A diplomata aki egy későbbi kérdés kapcsán meggyőző- déses kapitalistának aposztrofálta magát — azonban bizto­sította a hallgatóságát arról: az USA a magánszektorban hisz, így természetesen azt kívánja majd támogatni Ma­gyarországon is. Szólt végül azoknak az ígéreteknek a sorsá­ról, amelyek Bush elnök látogatásakor elhangzottak. Meg­valósításuk kivétel nélkül elkezdődött, hiszen nemcsak az elnök, hanem országának közvéleménye is ezt óhajtja. A nagygyűlés szervezői lehetőséget adtak a résztvevőknek arra, hogy kérdéseiket fcltchessék a nagykövetnek. Jó néhá- nyan annak a 25 millió dollárnak a beérkezését, szétosztásá­nak módszerét firtatták, amellyel a magánszektor fejlesztését fogja támogatni az Egyesült Államok. A válasz: a szétosztást Magyarországon, tehát a helyszínen fogja irányítani egy amerikai szakértő, az összegből — a nagykövet szerint — elsősorban és kizárólag a kisvállalkozók kaphatnak. Szóba kerültek az 1956-os események, ezen belül az „elmaradt amerikai beavatkozás”, és fölmerült az a kérdés is, hogy legyőzheti-e az MSZMP-t egy 15-20 ezer tagot, aktivistát számláló párt a választásokon. Nemhiába diplomata Mark Palmer, válaszként a teremben ülőkre mutatott: SZOMBATI LEVÉL: Dollár! Elképedve meséli ismerősöm, hogy mi történt vele a közelmúlt na­pokban. Vonattal érkezett haza az NSZK-ból s Budapesten az egyik pá­lyaudvarról a másikra taxival szere­tett volna átmenni, hogy ne kelljen cipelni a csomagokat. Legalább tíz taxi állt ott, de egyik sem volt hajlan­dó vállalni a fuvart. Illetve pontosít- sunk: forintért nem vállalták. Kije­lentették, hogy csak nyugati valutá­ért indítják be a motort. Azt hittem, hogy eltévedtem, valahol rossz vonatra szálltam és nem Magyarországra, hanem vala­melyik tőkés országba érkeztem mondja az illető, szemöldökét ma­gasra húzva, majd folytatja: — Hir­telen megállítottam egy rendőrt. No ez mégiscsak Magyarország, mert magyar rendőr sétál itt. Odamentem hozzá, hogy kérem szépen, ugyebár még törvényes fizetőeszköz a forint? Akkor a taxisok miért nem hajlan­dók forintért fuvarozni? Legyen szí­ves, szóljon rájuk! A rendőr azonban kijelentette, hogy ő nem tehet semmit. így aztán a hazatérő turista kénytelen volt vil­lamossal menni. Ott még elfogadták a forintot. Mi lesz itt, ha ez így halad? ..fejezi be egy alig megválaszolható kérdé ssel a történetet az illető. Ter­mészetesen nem tudtam neki vála­szolni, illetve olyasmit hebegtem, ami nem válasz, hanem a választ megkerülő kérdés. Nevezetesen, hogy miért nem választotta azonnal a buszt vagy a villamost. Mégis el­gondolkodtam azon, hogy valóban: mi lesz itt? Mert a taxisoknak bizo­nyára bejön a dollár, a márka, az angol font, s schilling, a forint őket nem érdekli, mondhatnám — leír­ták. A népet, a tömeget, az úgynevezett kisembereket azonban nagyon is ér­dekli a forint, az ország helyzete s őszintén aggódnak a „dollárimádat” miatt, azért, 'hogy- nágy 1 gyárakat, üzemeket, vállalatokat — az ő meg­fogalmazásuk szerint kiárusítunk. Hozzáteszik, hogy ők még emlé­keznek a jelszóra: Tiéd a gyár, ma­gadnak dolgozol! De az eladásnál őket a kutya sem kérdezi meg. Ak­kor kié a gyár? Persze az elmúlt negyven évben jóformán egyszer sem kérdezték meg őket. Sem a munkást, sem a parasztot, a fejük fölött dön­töttek, leggyakrabban rosszul. Mi tehát a garancia, hogy most jól dön­tenek? Mindenben a párt döntött, pontosabban a párt néhány vezetője. Most pedig egységesen és globálisán a kommunistákat akarják-egyesek felelősségre vonni, „beledöngölni az agyagba”. Azokat is, akiknek csu­pán a hitük volt az egyetlen „kivált­ságuk”. Tudod te, mi lesz itt, ha vissza­jönnek a kapitalisták? Ezt én kérde­zem tőled, aki ötvenhat óta nem va­gyok párttag, de aggódom a nemze­tért, a népért fordul felém való­ban őszinte kétségbeesést sugárzó arccal nyugdíjas barátom és elmond­ja, hogy szerinte és sok-sok társa sze­rint mi lesz: akkora munkanélküli­ség, hogy belegebcdünk. A tőkés, aki megveszi a gyárat, nem érdekelt szo­ciális és humánus szempontok érvé­nyesítésében. Csak a haszon, a nye­reség, a profit fogja érdekelni. Erre nem gondolnak az ország vezetői? — kérdezi tőlem, bár tudja, nem va­gyok az ország vezetője (szerencsé­re). Az örök optimista reményével fogadom aggodalmait s próbálok úgy érvelni, hogy itt nem erről lesz szó, hanem a jobb munkaszervezés­ről, korszerűsítésről, magasabb bé­rekről, ugyanakkor csak azt foglal­koztatják, aki produktív munkát vé­gez. De nem lesz nyugdíj! — vágja rá azonnal és göcsörtös ujját figyel­meztetően magasra emelve folytatja: — Nemhogy valutában, de forint­ban sem. És azt a tőkés, a tulajdonos mondja meg, hogy ki a produktív. Mi lesz a rengeteg segédmunkással például, akinek nem jut levegő a kor­szerűsítés után. A tulaj egy petákot sem ad, mondjuk a negyvenötéves embernek, hogy átképezze magát. Átnyújtja neki az elbocsátó szép üze­netet. Nesze neked, magyar! Ide ve­zet majd a dollárimádat! A kisember megelégedne a forint­tal is. Nézd meg például Kecskemé­ten, úgy huszonötödiké körül, há­nyán állnak a nagypostánál. Várják a nyugdíjat forintban. Mert az előző havi már régen elfogyott és az is segítség, hogy nem kell délig ott­hon várni a postást, hanem már reg­gel itt a kapu előtt kézbe kaphatja a pénzt fejezi be drámai érvelését vendégem. Illetve csak azt hiszem, hogy befejezte. De ^ bizonyára megsejtve hallgatásomban, hogy már-már egyetértek vele — újabb érveket sorol, más területére fordul­va a politikának:- Vagy itt vannak ezek a ke- rekasztalospk. Kit, hány embert képviselnek, kiknek a nevében ítél­keznek, döntenek elevenek és holtak fölött? Akkor az Országgyűlés mi­csoda? Jó, tudom, mert ők maguk mondják, hogy a népet szolgálják, a nép érdekében cselekszenek. De ké­rem tisztelettel: nép csak egy van, ezek meg nyolcán, tízen ülnek külön­böző pártok, szervezetek, csoportok, tömörülésének nevében. Miért nem kérdezik meg a népet, hogy emberek, kellünk-e mi nektek? Persze néhány száz vagy néhány ezer értelmiségi azt mondja, hogy kell. De az még ,nem a nép. A választások után kellett vol­na leülni velük, amikor már kiderüli, hogy vari-e mögöttük tömeg, s ha igen, mekkora. Az is furcsa nekem, hogy míg az MSZMP küldöttségé­nek tagjai a helyhez, az alkalomhoz illően vannak öltözve, az ellenzék képviselői — talán egy-két kivétellel pulóverben, farmerben, nyakken­dő nélkül vannak. Szerelném azt is tudni, hogy hon­nan kapják a fizetést, hol dolgoznak vagy szabadságot vettek ki a tár­gyalások idejére? Hidd el, ilyesmi is foglalkoztatja az egyszerű embert, akinek szabadságot kell kérni, ha mondjuk elromlott otthon a vízcsap" Na, jó! Tudom én, hogy a vízcsap nem országos érdek, a kerekasztal pedig az. De kérem, a törvény az ugyebár mégiscsak törvény. Vagy függetlenített politikusok ülnek ott az ellenzék oldalán? így füstölög nyugdíjas ismerősöm, akit akár néven is nevezhetnék, na­gyon sokan ismerik megyeszertc. Nevét mégsem írom ide, mert az ál­tala elmondottak az „érdekesek”, nem pedig az, hogy ki mondja. Az „egyszerű” ember ugyanis valóban így gondolkodik, s azoknak, akik az ő nevükben, az ő érdekükben viszik a szót, lengetik a zászlót, nincs joguk és nincs erkölcsi alapjuk egy gúnyos mosollyal túllépni ezeken a vélemé­nyeken. Azért nincs, mert ez a nép, ezek az emberek tartják vállukon vagy kérges tenyerükben az orszá­got, a nemzetet. Ők a nemzet alapja, fundamentuma. Én nem kételkedem senkinek a jó szándékában, hacsak az ellenkezőjét nem bizonyítja szavakkal, tettekkel, így azt is elhiszem, hogy itt minden kizárólag a nép érdekében, az ő fel­emelkedéséért történik. Azért nem visz a taxi forintért, azért adjuk el a gyárakat stb. De akkor ezeket a je­lenségeket közérthetően, világosan meg kell magyarázni újságban, tele­vízióban, rádióban. Legyen elég a leleplezésekből eb­ben a tenyérnyi országban, ahol úgy­szólván mindenkit le lehetne lcptéz- ni. Legyen elég az elszámoltatásié !. mert például az anyagiakkal1 nemcsak az MSZMP-től, de a SZOT-tói, a SZÖVOSZ-tól és min­denféle szervezettől lehetne ezt köve­telni. Vagy akkqr menjünk végig a soron: mindenki mindennel számol­jon el. Biztos vagyok benne, hogy mire a végére érnénk, ott ülnénk volt gazdaságunk romjain, anyaszült meztelenül, teljesen kibékülve egy­mással. Igaz, a markunkban nem­hogy egy dollár, de egy forint sem volna. Ki akarhatja ezt? A király nem meztelen ... Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, de Inárcs- Kakucson túl, volt egy királyság. No nem nagy, csak afféle kiskirályság. A király is afféle kiskirály volt. Történt egyszer, hogy ez a kiskirály megunta a régi selyembugyogóját meg a bíbor palást fiit. Országszerte kiaoboltatta, hogy busásan megjutalmazza azt a takácsot, aki olyan kelmét sző neki, amilyet még a lyoni vásáron se lehet látni. Lett is erre nagy sürgés-forgás a palotában. Egymásnak adták a kilincset a szövőgyárak igazgatói, hónuk alatt a szebbnél-szebb kelme­tervekkel. A király valamennyit megnézte, de csak tovább sóhajtozott. Nincs ebben a kiskirályságban egyetlen takács, aki igazán külön­leges bugyogót tudna nekem szőni... Pedig odaadnám érte a fele kiskirály Ságomat, meg a legkisebb lányom bal kezét... — Már megbocsásson, felség, a szókimondásomért —- borult elé a főkamarás de a kiskirálykisasszony elvtársnő bal kezét a tavalyi élelmezési pályázat győztesének kegyeskedett odaadni. A jobbot meg két éve vitte el a munkavédelmi vetélkedő győztese. Szegény jó kiski- rálykisasszony elvtársnő most itt áll megfürödve, kéz nélkül. — Ostoba fajankó! — üvöltött rá a kiskirály. — Találj ki valamit, mert ha két hónapon belül nem lesz új bugyogóm, úgy karóba házallak, hogy egyetlen aktára se tudsz ráülni többé! Jaj szegény alfelemnek / — sírdogált a főkamarás. —- Oda a legjobb ülésem. De talán lenne egy megoldás, felség: ajánljuk föl az anyósa balját. Mondom, hogy ostoba vagy, Jakab! — eresztette mély búnak a fejét a kiskirály. — Hát ki a fenének kell egy kétbalkezes anyós balja? Akkor pedig nincs más hátra, felség, alakítunk egy korlátolt felelősségű társaságot. Az is jobb, mint a karóba húzás. Nagyon megörült az ötletnek a kiskirály. Azonnal utasította a fóka - marást, hogy másnap kezdjék meg a munkát, és hatvan napon belül adják rá a soha nem látott bugyogót. Lusta Jakab még aznap éjjel megíratta a kérelmet a titkárával, és elküldte a másik kiskirályságba, ahol a kft.-engedélyeket slemplizték. Igen ám, de a borítékra elfelejtette ráírni az irányítószámot. A postagalamb csak nézegette, repült vele ide, repült vele oda, végül kiejtette a csőréből a Só kiskirályságban. Ott el is olvasták elölről hátra, hátulról előre, aztcin egy másik postagalamb szájába adták. Az meg éppen kacagógerle volt, majd megszakadt a röhögéstől, amikor megtudta, hogy gatyaügyben kell repülnie. Közben Lusta Jakab főkamarás idegesen telefonálgatott egyik kiski- rályságból a másikba, mert az alfelét egyre jobban csiklandozta a nyárs. A negyvenötödik napon végre megérkezett az engedély. Ekkor már gépek és anyag után futkostak az emberei ország szerint tova, de mindhiába. Égy kiskirályi rendelet előírta, hogy csak pecsétes megren­delést fogadhatnak el a szállítók. Nosza, megrendelte hát a kiskirályi pecsétőrtől a stempln. — Nem adhatok dörögte a zord hivatalnok , mert nincs a pecsétkérelmen stempli. És ekkor bekövetkezett a tragédia. Hírnök jött s pihegve szólt: — A kiskirály holnap meglátogat, látni akarja, hogyan készül a soha nem látott kelme. Ha nem nyeri el magas tetszését, készülj föl, mert biz’ karóba húzat! — Tégy csodát, ó Nagy Varázsló! — fohászkodott a főkamarás, és kinevezte a Sámánt a kft. másodállású főkönyvelőjének. Másnap a Sámán fogadta a kiskirályt, és egy üres terembe vezette. — Itt volt a nagy király — mondta csak úgy mellékesen —, és elragadtatással szólt üzemünkről. Azt mondta, csak az értheti meg e soha nem látott gépek zenéjét, az láthatja e soha nem hallott selymet, aki hivatása magaslatán ül. Tekints szét, ó kiskirály! Ugye gyönyörű? — Csodálatos — álmélkodott a kiskirály, és megigazította éjfekete szemüvegét, s hófehér botjával nagy köröket írt le a levegőben. — Holnap ebbe öltöztessetek! — parancsolta a szolgáiknak. És ágyúk dörögjenek, ha föllépek az ünnepi emelvényre! Lássa a nép az új bugyo- gámat! — Meneküljünk, ó Nagy Varázsló! — könyörgött a főkamarás. —- Embereim jelentették, hogy egy suszterinas holnap az ünnepségen elki­áltja majd: a kiskirály meztelen! — Te csak sződd a semmit, Jakab, és bízd rám a suszterinast! — legyintett a Stimán. Mosolygott, mert tudta, harmadállásban ö lesz a cipész kft. főkönyvelője is. Es eljött a rettegve várt nagy nap. A nép zsibongva tódult a palota elé. Mindenütt zászlók lengtek, harsonák szóltak. A testőrök fényes kardján és aranypaszomántján ezernyi napsugár csillogott. Megnyílt a kapu, s kilépett a kiskirály talpig semmiben. Amikor meglátták, elakadt az emberek szava. Nem úgy a suszterinasé. Fölugrott egy hordóra, és elkiáltotta magát? — Nézzétek, emberek! A kiskirály nem meztelen, rajta van a fél országa. Elöl puszta, hátul puszta, ez a módi modern minta. Én vagyok a cég esze, cipészrészleg f őnöke! _ ‘ T. Ágoston László A BÉKEKÖTÉS REMÉNYÉBEN Helyzetjelentés a barikád két oldaláról „Szívembe gázolt a panaszkodó” — ezzel a mondattal összegezte sérel­mét Orosz Istvánná, a MÉH vállalat kecskeméti boltosa, aki Sándor Imréné- vel (Szentes), Kákái Dezsöné (Csong- rád) kollégájával együtt jött be a szer­kesztőségbe, helyretenni a boltosbecsü­letükön esett sérelmet. Arról a három­napos cipővásárról volt szó, amit a mi­nap tartott Kecskeméten, a Helyőrségi Klubtól bérelt helyiségben a Vállalat. Hatmillió forintnak írtak alá mond­ták, kitették a lelkűket, s lám: minden­ki azt mondhat, amit akar! Nem is volt ebédszünet, csak kijöttek ketten, és azt mondták a sorban állónak: tessenek maradni, bekapjuk az ebédet. Hogyan volt megszervezve? Az egyik ajtón beengedtük a vevőket, a másikon meg ki. így is megmaradt vagy ötven fél pár cipő, amit bosszúból ellop­tak . .. így látták, értékelték a cipővásárt a kereskedők. És összegzésül még az is elhangzott: Kecskemét nem érdemli meg, hogy még egyszer hasonlóba vág­janak! A felháborodást kiváltó újságcikk­ben egy vásárolni szándékozó édes­anya, a „pult” másik oldalán, más ké­pet alkotott. Igaz, ő nem képesített ke­reskedő, csupán pedagógus. S mint az kereskedőberkekben köztudomású, azokkal van a legtöbb baj, meg a tiszt­feleségekkel. (Szentesen. így mondta Sándor Imréné.) Cserélnének csak he­lyet a vevők a boltosokkal, majd meg­tudnák, hogy... Kérem szépen, én száz százalékig igazat adok a kereskedőknek. Fölhá­borító, ahogy a vásárlók követelődz- nek, türelmetlenkednek, reklamálnak, újságcikkeket íratnak. De ugyanilyen mértékben igazat adok a vásárlóknak is, akik szeretné­nek emberhez méltó körülmények kö­zött hozzájutni az óhajtott fogyasztási cikkekhez. Ám remélem, hogy kereskedők és vásárlók egyaránt száz százalékig iga­zat adnak nekem abban: hogy a kereskedelem még a jelen­legi igen hátrányos helyzetben sem tér­het vissza (olcsó vásár akció címén se!), az áruclosztás (szerencsére) túlhaladott módszereihez; hogy az újságírónak nem az a feladata, hogy megrendszabályozza a vevőket, intve őket a türelmes sorbaál­lásra, s arra, hogy tűrjék: mindannyiu- kat potenciális tolvajnak tartják (még ha azok is akadnak köztük!); és, egyébként is, zengjenek hála­dalokat arról, hogy a legalább olyan tisztességesen végzett munkájukért mint amint ’a kereskedők dolgoznak , a kapott bérükből nekik, lám, lehe­tőségük van háromnapos akciókon be­szerezni cipőt, Nyugaton levetett ruhá­kat Magyarországon vásárolni. .. És tessék nekem elhinni, ha ebben egyetértünk, akkor a pult innenső cs túlsó oldalán állók között megszűnik a kibékíthetetlen ellentét. Addig azonban, míg ez a boldog idő bé nem köszönt kérem, legyünk türel­mesebbek egymással. Nagy Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents