Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-21 / 223. szám

1989. szeptember 21. • PETŐFI NÉPE • 3 „Az ország, a nép érdeke legyen az irányadó...” TÁMOGATÁS UTALVÁNYON Beszélgetés Hegedűs Lajossal, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagjával Válságos időkben választották az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága (PIB) tagjává Hegedűs Lajost, a Hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet elnökét, aki 1988 májusa óta tagja a Központi Bizottságnak. Az évek óta sikeresen gazdálkodó szövetkezet első embere a napi mene­dzseri munka mellett politizál. A PIB-tagságon kívül tisztségviselője a TOT-nak és a Bácskai és Duna-melléki Termelőszövetkezetek Szövetségé­nek is. — Változott-e szemlelete, amióta a PIB tagjává választották? — kérdeztem Hegedűs Lajostól. — Szeretném leszögezni — kezdte válaszát : a Politikai Intéző Bizottsá­got nem szabad azonosítani a voll Poli­tikai Bizottsággal, amely az clnnílt évti­zedekben lényegében az ország irányító testületé volt. A júliusban megválasz­tott új szervezetet — többen is hangsú­lyozzák ezt csak három hónapos jogosítvánnyal alapították, s aktuális szervezési feladatok vannak rábízva. Például a kongresszus előkészítése. Igazából tehát nincs mód arra, hogy átfogó, stratégiailag is fontos kérdések­ben döntsünk. Ráadásul nyáron kezd­tünk munkához, a politikai holtidény­ben. Sokáig háromhetenként találkoz­tunk csak ... Most lezárult az „uborkaszezon”. Ahogy közeledik a kongresszus, úgy éle­sednek a párton belüli viták. Úgy is mondhatjuk: eljött végre a színvallás ideje. Ön miként ítéli meg ezt a kérdést? Az elnökség tagjai közül kit támogat szavazataival? A viták drámai kérdések sorát hozzák felszínre; nem lehet megkerülni a problémákat. Vannak, akiket idegesít ez a szituáció, az, hogy fel kell fedni hovatartozásukat. Sokan méricskélik az esélyeket, ki lehet a „befutó” októ­berben? Szerintem jó, hogy eljött ez az idő, amikor már nem lehet megbújni csöndesen, névtelenül az MSZMP több százezeres tömegében. Én nem változ­tatok a korábban már többször is kifej­tett véleményemen: ma is Nyers Rezső­ben látom az integritás lehetőségét, ő az, aki a vélemények sokfélesége között képes egységet teremteni... Igen szim­patikus számomra Pozsgay Imre bá­torsága, szókimondása. Németh Mik­lós egyre markánsabban megmutatko­zó politikáját is támogatom. — Biztosan azt is látja, hogy az emlí­tett „reformtrió” sem egységes igazán. Nyilatkozataikban keményen „üzenget­nek” egymásnak ... Én nem békés, vita nélküli egység­re gondolok, amikor hangot adok szimpátiámnak. Sosem hittem, hogy az emberek között létezik teljes, gondolati azonosság. A stratégiai egységre utal­tam! Például egy legutóbbi vita alkal­mával a pártszervezetek munkahelyi jelenléte ügyében Pozsgay Imrét tá­mogattam, aki (amint ezt a háromolda­lú tárgyalásokon ki is fejtette) úgy lát­ta: érdemes lenne a termelés színtereit depolitizálni. Nyers Rezső például, (és a KB többsége) nem így látta. Ilyen a politika ... — Vagyis Ön, egy prosperáló nagy­üzem vezetője, amellett kardoskodik, hogy az MSZMP vonuljon ki a munka­helyekről ... Igen. — Emlékszik tehát ön is az elmúlt évtizedek visszás eseteire: volt egy isme­rősöm, aki azért kért tagkönyvet, hogy ő kapja meg a gazdaság űj traktorát. — A példasor, ha folytatnám, több újságoldalt is betöltene. Én úgy látom: nézzünk szembe a múlt hibáival, pró­báljunk változtatni, vagyis induljunk a lakókörzetekbe politizálni. Hangsú­lyoznám viszont, hogy ezt az egész ügyet nem tartom meghatározónak. Hiszen ez a munkahelyi dcpolitizálás bárhogy döntött is most a KB — megindult és feltartóztathatatlanul folytatódik. :— És ez csak a vitás témák egyike. Mi a véleménye például a pártvagyonnal és a NEXT 2000-rel kapcsolatos állás- foglalásokról? Ezekről a kérdésekről nem tár­gyaltunk a testületi üléseken. Szerin­tem politikailag elhibázott kezdemé­nyezés Volt a NEXT 2000, mégha jogi­lag perfekt is — most, a választások előkészítése, az erősödő politikai harc kellős közepén taktikai balsiker! Ami­kor — például az 1988-as pártértekez­let idején a többpártrendszer mellett álltam ki, s amikor erről később a KB döntött, nem gondoltam, nem gondol­tuk igazából végig, mit is eredményez­het egy ilyen határozat. Hogy csak né­hány hónap, és mondjuk a pártháza­kon fogunk osztozkodni a többi politi­kai szervezet képviselőjével. Igen nehéz helyzetben vagyunk, mert a párttagság érdekeit is védenünk kell, de hitelesek­nek is kell lennünk. Szerintem, ha ez a legitimizáció ára, hát legyen ... Nyel­FOLYAMATOS A BÉRES-CSEPP GYÁRTÁSA A mostani mennyiség dupláját, napi 24 ezer üveg Béres-cseppet állít elő október közepétől a Herbária, hogy ki tudja elégíteni a megnövekedett igényeket — mondta az MTI kérdésére dr. Foga- rassy József, a Herbária Országos Gyógynövényforgalmi Közös Vállalat igazgatója. Elmondta: nem számítottak a televízióban bemutatott Kosa Ferenc: Az utolsó szó jogán című filmje tömegpszichózis-hatására. Számoltak ugyan a forgalom átmeneti növekedésével, azonban ilyen arányú érdeklődés felülmúlta képzeletüket. Tolnai üzemük tizenkét esztendeje gyártja a cseppeket, évente átlag másfélmillió üveggel. Ez a mennyiség az eddigiekben elegendő volt. A megnö­vekedett igények kielégítése érdekében arra gondoltak, hogy együttműködnek a gyártást felajánló Biogal Gyógyszergyárral, miközben emelik a saját gyártókapacitásukat is. így naponta mint­egy 50 ezer üveg cseppet tudnának előállítani. Az igazgató a továb­biakban hangsúlyozta: a cseppekből senkinek sem adnak korlátlan mennyiségben, ugyanis szeretné elkerülni, hogy több száz vagy ezer forintért cseréljen gazdát az egyébként 23 forintba kerülő 35 milliliteres üvegcse ára. Azt a kérdést, miszerint a Herbária által előállított Béres-csepp az utóbbi években veszílett-e a minőségéből, Fogarassy József határozottan elutasította. Kifejtette: a cseppek ugyanazzal az eljá­rással készülnek, mint kezdetben. A minőséget a Tolna Megyei Élelmiszervizsgáló Intézet ellenőrzi. Az igazgató aláhúzta: a szer kémiai megbízhatósága kifogástalan. A cseppek gyógyhatását részletező úgynevezett sárga füzetről szólva elmondta, hogy az valóban hiánycikk, azonban hozzáfűzte: az ismertetőt nem a Herbária, hanem a Biokultúra Egyesület adja ki. A füzet utánrendelése megtörtént. Hamvas József, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgató­helyettese a Béres-csepp Pluszról az MTI-nek elmondta: a gyógy- termék nyilvántartásbavételi eljárása befejeződött, a termék végle­ges mintájának benyújtása után az OGYI a forgalomba hozatali engedélyt kiadja. Mindez október végére várható. A Béres-csepp Plusz ugyanazt az alapanyagot tartalmazza, mint elődje, csupán bizonyos technológiai változtatásokat érvényesített a feltaláló. jük le a keserű pirulákat. Az ország, a nép érdeke legyen az irányadó, az el­sődleges. — Meg akkor is helyesnek tartja a párt döntését, ha — az időszaki válasz­tások tükrében — jól látszik: ma még c politikai vesszőfutás legelején járnak csak? Zalaegerszeg után nincsenek, nem lehetnek illúzióink. Előre látható, mire számíthatunk. Legfontosabb most, hogy az MSZMP jól érzékelhetően hozza az ország tudomására: 1988 és 1989 valóságos cezúra a mozgalom éle­tében. Hogy most alapvetően más kez­dődik. Ha kell, vállalnunk kell a mély­repülést, az ellenzékbe vonulást is, csak hogy a hitelünket visszaszerezhes­sük . .. — Biztosan látja Ön is: tagtársaik közül sokan nem kívánják igazából ezt a „költséges” legitimizációt. Érdekeik és a mozgalom hagyományai is mást diktálnak. Az, hogy egy sztálinista-kommu­nista hagyomány milyen módszereket ajánl ilyen nehéz időkre, engem nem érdekel. De szerintem a KB-t sem. A vezető testület által jóváhagyott „Történelmi múltunk tanulságai...” című állásfoglalásban ezt ki is fejtettük. Ezért várok lényegi változásokat az ok­tóberi kongresszustól, amikor a pár­tunk megválik azoktól, akik nem értik meg az idők szavát; akik képtelenek meglátni, mit kíván tőlünk a történe­lem. Nem valami botrányos kiűzetésre gondolok. A válásnak is megvannak a kulturált, békés módszerei. — Többen aggódnak, hogy a kong­resszus lényeges kérdéseibe Ön már nem szólhat bele. Nincs ott a neve a küldöt­tek listáján. Számol azzal, hogy most lezárul politikai pályafutása? Én nem ragyogni, de használni akarok — vallom Petőfivel. Úgyhogy, ha a megújult párt feladatokkal bízna meg, vállalnám. A küldöttválasztás idején a hartai párttagok engem kíván­tak delegálni, de én mivel úgy lát­tam, hogy a KB tagjai teljes jogú részt­vevőként úgyis ott lesznek a kongresz- szuson — elhárítottam a felkérést. Közben a reform-alapszervezetek jogos fölvetésére - változtak a dolgok. Az új elnökség megválasztásánál lehet, hogy nem szavazhatok. Nem érzem magamat ez miatt vesztesnek. A kong­resszus után egyébként nem lesz KB és PIB. A tervek szerint a hivatásos politi­kusokból álló országos elnökség mel­lett majd a választmány lesz a megújult MSZMP legfelsőbb fóruma. Farkas P. József SZAMITOGEPES TANFOLYAMOK Két korosztály számára indul októbertől Basic-tanfolyam a Kecskeméti Szalvay Mi­hály Úttörő- és Ifjúsági Otthon Logi-klubjá- ban. Az általános iskola 5-8. osztályos tanulói hétfőn és szerdán ismerkedhetnek a progra­mozás alapjaival, a már dolgozó fiataloknak pedig péntek délutánonként tartanak előadást nyolc héten keresztül. A számítógépet már ismerő fiatalok a gépi kódú programozást sa­játíthatják el. A Spectrum Baráti Társaság és az Enterprise klub ismét várja az érdeklődő­ket. Heti két alkalommal taekwondo-tanfo- lyamot is indítanak, valamint szabás-varrás is lesz. Érdeklődni és jelentkezni az ifjúsági ott­hon portáján lehet. Bocsa segíti iskolásait Talán egy hete telefonon hívtak Bócsáról. A hangjából ítélve 30 ...40 év közötti asszonyka lehetett. Ad ő nekem témát, ígérte, mintha kértem volna. Aztán elém tárta a valóságot. Mármint az övét. Hogy keveset fizet­nek a bolti dolgozóknak, nem kap­ható gázolaj a benzinkútnál, no meg micsoda dolog ez a beiskolázási se­gély. A háromgyerekeseknek adnak csak, pedig közülük jó páran egyál­talán nem szorulnak rá a segítségre, miközben a kétgyermekesek közül sokan inkább megérdemelnék. Ő' nem hallgat, ő nem fél, ő kimondja az igazságot bizonygatta. Ja, hogy a nevét? A nevét azt nem árulja cl. Ám ettől függetlenül mindent vál­lal, amit elmondott. Még szép, gondoltam és félretet­tem az ügyet. Névtelen telefonokkal mit kezdhetünk? Csakhogy a minap éppen Bocsa felé vitt az utunk, fel­használtuk hát az alkalmat, hogy e kétezer lelket számláló falucskában széjjclnézzünk. * * * A borongós, kedvetlen időben, dél felé szinte alig járnak az utcán. Csak a településen átfutó 54-es úton robo­gó jármüvek töltik meg zajjal a tele­pülést. A párhuzamos utcában áll a tanácsháza nem éppen feltűnő épüle­te. Odabenn sem nagyobb az élet. Eifert Ferenc tanácselnök a nemrégi­ben elvonult tárgyalófelek után ren­dezgeti a szétpakolt iratokat. A leg­kevesebb, hogy így ebéd táján nem számított újságíróra. — Örömmel hallottunk arról, hogy támogatást nyújtottak a beiskolázá­sokhoz kezdem a beszélgetést. — Olyan még sosem volt, hogy valami mindenkinek tetszett volna legyint lemondóan a tanácselnök. Amióta itt vagyok 1987-ben választottak meg osztunk ki ilyen céllal segélyt, de mondhatom, na­gyon nehéz a falu összes lakójának a kedvére tenni. Biztosan előfordul, hogy nem egyezik a véleményünk. Az az igazság, hogy mi a reális jöve­delmek és nem az igazoltat próbál­tuk nézni; A mezőgazdasági munkát végzőknél szerintem ez a természe­tes. Döntés előtt összeültünk a gyámügyissei, meg a szociális segé­lyek ügyintézőjével. Az itteni mun­kahelyektől pedig véleményt kér­tünk —1 mondja, s közben elém tere­geti a kapott leveleket. Nevek, címek sorakoznak rajtuk, melléjük írva a gyerekek száma, vagy némelyiknél megjegyezve, hogy az egyik vagy a másik szülő egyedül neveli csemeté­jét. Ők pedig megküldték, hogy a dolgozóik közül szerintük kinek van szüksége ilyen támogatásra. • A szolgála­ti lakás a csa­létek. • A bentla­kásos iskola lassan elnépte­lenedik. %r i — No és mire jutottak?- Összesen 32 ezer forint beisko­lázási segélyt osztottunk szét. Ezen­kívül az iskolának saját kerete van arra, hogy ha indokoltnak látja ■ - egyes tanulóknak ingyen adhassa a könyveket. Meglehet, hogy így akad olyan gyerek is, aki mindkét juttatásból kap. De ha rászorul, mi­ért lenne ez baj? — Biztosak benne, hogy a szülő arra költi a pénzt, amire adták?- Hogyne. Igaz, beszélték az em­berek, s volt arra példa, hogy a szülő a pénzzel egyenesen a Pipagyújtó csárdába ment, vagy éppen üdülésre használta fel. Hát ez most nem lehet­séges. Mi ugyanis az 500 forintokat vásárlási utalványban adjuk át. Ezekre pedig rá van írva, hogy kizá­rólag iskolaszerekre fordíthatók. Aztán megtudhatom, hogy jó ütemben folyik a járdaépítés, mely­ben a lakosság és a tanács is részt vállal. A vadonatúj iker szolgálati lakás mellett álló építésitörmclék- kupacok is tanúsítják, hogy innen csak nemrégen szedelőzködtek össze a mesterek. Pedagógusoknak készítettük. Meg kell fognunk őket magyaráz­za a tanácselnök. Az itt tanítók fele ugyanis soltvadkerti. Tudja, szembe kell néznünk a tényekkel: a falu képtelen kinevelni saját maga számára az óvónőket és a tanárokat. • A tanítás véget ért, a tanyasi gyerekek hazaindulnak. (Fotó: Walter Péter) így aztán úgy tartjuk itt a máshová valókat, ahogy tudjuk. Az új szolgá­lati lakásokban két személy számára adunk otthont. Mindössze 57 négy­zetméteres házakról van szó, amiből következik, hogy csak átmeneti meg­oldásnak tekinthetik a beköltözők. Az iskolába már csak a tanítás végére jutunk el. Mindössze két osz­tálynak van még órája. A gyerekek megkönnyebbülten hazafelé tarta­nak a még új hátitáskákkal, s a szép köpenyekben. Sokan a helyközi busz megállójába igyekeznek. Bócsához ugyanis nem kevesebb, mint 600 ta­nya tartozik. Ezért is hozták létre annak idején a bentlakásos iskolát. Hajdan volt, hogy ötven tanyai kisdiák is lakott itt, ám mára csak féltucatnyian maradtak meséli Frittmann József, az iskola igazgató­ja, miközben végigvezet a szülők ke- zemunkáját magán viselő épületben. — Egyetlen évben sem nyugodhat­tunk. Mindig bővítettünk valamit. Ennek köszönhető, hogy a gyerme­keknek ezelőtt sem kellett váltott műszakban tanulni. Csakhát láthat­ja — nyit be. a hetedikesek termébe jóval harminc felett van a létszám. Ezt az osztályt is bontanunk kellene, de nincs fölösleges tantermünk. A gyerekek érdeklődéssel néznek ránk, miközben a tanár úr az akva- rellezést szeretné megismertetni ve­lük. Persze, köztük is van olyan, akinek sikerült segíteni az iskolakez­désben — közli az igazgató. Sze­rencsére az első osztályosoknál még mérlegelni sem kellett, kit illet meg a juttatás, hiszen központilag döntöt­tek úgy, hogy a tankönyveket vala­mennyien ingyen kapják. A felsőbb éveseknél a tanács segélyén túl az iskola költségvetéséből is tudtunk juttatni a rászorulóknak. Mi is azt tartjuk itt a legfontosabbnak, hogy a három- vagy ennél több gyermeke­seket, valamint azokat segítsük, akik egyedül nevelik csemetéiket. Nézze, hogy elégedettek-e az emberek, arról különösebb visszajelzést nem kap­tunk. Annyit észleltünk, hogy az anyukák, apukák közül néhányan nem tudtak arról, hogy az elsősök térítés nélkül kapják tankönyveiket: ők aztán nagyon megörültek a hír­nek. És volt, aki nem. De hát néma gyereknek anyja sem érti a szavát:.. Bcnczc Andrea Mi lesz veled, KISZ-iskola? Tervek a bajai ifjúsági és turisztikai központban Bárhol járok is, hallván, hogy bajai vagyok, rögtön felteszik a kér­dést: — Mi van a KISZ-iskolával? A legilletékesebbnél, Készéi Jánosné megbízott igazgatónál érdeklődtem, van-e valami új fejlemény? — Ha a kezelői jogot kérdezi, az változatlanul a Bácsunió megyei szervezetét illeti. Mi arra törekszünk, hogy az iskolát az ifjúság érde­kében hasznosíthassuk. A legfontosabb e téren, hogy szeptember l-jétől 57 diák kapott nálunk kollégiumi elhelyezést az épület egyik szárnyában. Természetesen nem csak bajai gyerekekről van szó, hi­szen a III. Béla Gimnázium tanulói az egész körzetből érkeznek. A városnak továbbra is felajánljuk együttműködési készségünket. Az a kérésünk, hogy üljenek le velünk, beszéljük meg a jövendőt. A múl­tat meg tegyük félre, keressük most már a megoldás útját! Annál inkább el tudom képzelni a: egyezséget, hiszen az ön személyében új igazgatója van az intézménynek. — Egyelőre csak megbízott vezető vagyok. Ha úgy fordul, megtisz­telőnek tartom a megbízatást: igazi, komoly feladat, melyben az ember megmérettetheti magát. Mindenesetre a tervek már megvan­nak, hogy miként tudnánk a köz hasznára és önmagunkat is fenntart­va működni. Hallhatnék néhány példát ? — Szívesen. A konyhánk kapacitása 250 adag. Adhatunk reggelit, ebédet és vacsorát is. Megvan a lehetőség, hogy a kollégisták nálunk étkezzenek, aminthogy itt ebédelnek néhány kisebb vállalat dolgozói is. Vagy egy másik új szolgáltatás. Megkapt uk a megyei tanács keres­kedelmi osztályától a panzió besorolást. Van tehát még 37 férőhe­lyünk téliesített, kétágyas, zuhanyfülkés és szintén kétágyas, fürdő­szobás helyiségekben. Van egy 45 személyes Ikarus autóbuszunk, nagyon jó állapotban. Felajánljuk valamennyi iskolának. Szinte telje­sen lekötötték már az idei évre. Szívesen veszik igénybe, mert olcsóbb, mint más utazási lehetőség. — Mi történik a nyári szünet időszakában a kollégiumnak használt résszel? — Felszabadul és otthont adhatunk különböző táboroknak, ha­sonlóképpen, mint a két 40-40 férőhelyes pavilonban. Most kaptunk Düsseldorfból levelet, hogy másfél hónapra szeretnék igénybe venni az utóbbi lehetőséget. — Gondban vagyok, hogy minek nevezzem az intézményüket. Az emberek továbbra is KiSZ-iskolának hívják, bár láttam, hogy a tábla már nincs a helyén. —- A napokban felkerül az új név, mely a mostani állapotot tükrözi: Bács-Kiskun Megyei Ifjúsági és Turisztikai Központ. Gál Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents