Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-20 / 222. szám

1989. szeptember 20. • PETŐFI NÉPE • 5 LESZÁZALÉKOLÁSI TORTÚRA Panaszkodjon, csak panaszkodjon! „Egyszerű dolgozó nő vagyok. Tésztacsomagoló a Karamell Sütő- és Édesipari Vállalat kunszentmiklósi gyáregységében. Munkámat szeretem, és úgy érzem, megbecsülnek ... Öt évvel ezelőtt nőgyógyászati műtéten estem át. Hosszú hónapok után felgyógyultam és dolgoztam. Ám két éve ismét megműtötték, és azóta sem gyógyultam meg. A hasfalam nyitva. így közle­kedem egy héten kétszer Budapestre, az Orvostovábbképző Intézetbe, kezelésre. Nyolc hónapi táppénz után a vállalat elindította a leszázalékolásom, de elutasított a megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság. Egy hétig tudtam dolgozni. Ott estem össze a munkahelyemen. Újra fellebbeztem. Újra eluta­sítottak, mivel a munkaképesség-csökkenés §0 százalékos — az ő megállapításuk szerint. Fellebbezés fellebbezést köve­tett ... 1988. május U-én a táppénzjogosultságom lejárt, de nem tudom felvenni a munkát. Meg egészségügyi kiskönyvet sem kapok. A körzeti orvosom azt mondta, így nem lehet dolgozni. Nem is tudok. A panaszirodához fordultam. Igazat adtak, de pénzt csak a Társadalombiztosítási Igazgatóság döntése alapján lehet folyósítani. A döntésre hónapokat vártam, végül az Egészségügyi Mi­nisztériumhoz fordultam. Elintézték, hogy méltányossági ala­pon visszamenőleg megkapjam a táppénzt. És újra a Társada­lombiztosításhoz irányítottak. Kezdtem a kálváriát elölről. A döntés ugyanaz: 50 százalékos munkaképesség-csökkenés. Negyvenegy éves vagyok. Állandóan kötözöm a hasam. így élni, ilyen állapotban!? Itt maradtam anyagi támasz nélkül. Van egy 13 éves kislányom. Ő még tartja bennem a lelket. Pereskedni nem akarok. Ehhez sem lelki erőm, sem pénzem nincs. Azt szeretném csupán, hogy zárja le az ügyemet a Társadalombiztosítási Igazgatóság csak arra az időre, amíg meggyógyulok ..., ha meggyógyulok.” — Részletek Fodor Józsefné Kunszentmiklós, Újtemető út 11. szám alatt lakó olvasónk leveléből. „Ő olyan EMBER és munkaerő — meg kell mentsük!” A fentieknél részletesebben leírt tortúra és szenvedés igazá­ban nem kételkedtünk. Inkább arról szerettünk volna meggyő­ződni, ki az az asszony, aki a mai megélhetési körülmények között ilyen állapotban képes és bír a maga módján harcolni életéért, igazáért, hogy kiskorú gyermekét felnevelhesse. De találkozzunk először a munkaadó helyi vezetőjével. Könnyű Vilmosné így nyilatkozik: — Fodorné 1974 óta dolgozik nálunk. Tésztaüzemi dolgozó volt, később — egészségi állapota miatt — csomagoló lett. Onnan ment cl az orvoshoz, mert állandóan rosszul volt. Az­után következett a műtétek sorozata, és félezernél több napi táppénz. Amikor kiírták dolgozni, jött ö, de egy óra múlva már rosszul lett. Szemmel látható, hogy nem kitalált a betegsége. Nyitva a hasa. Borzasztó! Óránként kötözi. Már nem bírtuk látni a szenvedését. Teljesen tönkre ment — idegileg is. Nem tudom elképzelni, hogy ezt az asszonyt miért nem százalékol- ják le? Elmentem vele Szegedre, de Bács megyéhez tartozik. És újra megszületett a döntés: 50 százalékos munkaképesség. De mi alapján? Létezik ilyen? Amit itt a vállalatnál, meg Kalocsán, a központban meg tudtunk, tudunk érte tenni, meg­tesszük. Mert Ő olyan EMBER és munkaerő volt mindig. Higgye el, ájuldozva jött be a kapun, de azt mondta, itt akar lenni, csinálja, megpróbálja, mert tudja, norma van. Az asszo­nyok sokszor megcsinálták helyette a műszakot. A betegség sok kiadással jár. De nálunk az élelmiszeriparban — és szerin­tem sehol — nem dolgozhat ilyen állapotban. Nem bír egy órát állni, vagy ülni. A vak is láthatja, nagyon beteg. Mit vizsgál­nak vajon, akiknek pontot kellene tenni az ügy végére? Hová forduljunk helyette, érte? Meg kell mentsük! Látok én leszázalékolt embereket..., de ne meséljem! Ő meg ott... kíváncsi lennék rá, ki tudna az ő helyében azzal az 50 százalé­kos munkaképességgel dolgozni? Ezt csak ez a nő bírhatja. De meddig? — és Könnyüné előhozza a dokumentumokat: Rehabilitálható ? ? ? „287/89-14 Ny 79 55/88/9 Határozat rokkantsági nyugdíj- igény elutasításáról... felszólaló nem tekinthető rokkantnak. Munkaképesség-csökkenése 50 százalékos. Rehabilitálható, terhek emelésével járó nehezebb fizikai munkát nem végezhet, fokozottan balesetveszélyes munkakörben nem foglalkoztat­ható. Figyelemmel az orvosi szakvéleményre a nyugdíjfelleb­bezési szakbizottság a felszólalást elutasítja. Rehabilitálása érdekében forduljon a csökkent munkaképességűekkel foglal­kozó vállalati bizottsághoz ... megyei Társadalombiztosítási Tanács nyugdíjfellebbezési szakbizottsága 1989. augusztus 29-én tartott üléséről. Andrási Kálmánná szak. biz. vezető.” A Karamell központjában Fodorné rehabilitációját szeptem­ber elsején tárgyalták. „ ... sajnálattal megállapítja, hogy számára megfelelő munkakört nem tud felajánlani...” (Bűn is lenne Fodorné által ma még — és sajnos jó ideig — betölthc- tetlen munkakört csupán emberségből felajánlani). A helyi tanács illetékes osztálya és dr» Kenéz László orvos összefogásával jelenleg rendszeres szociális járadék megállapí­tásán fáradoznak. Ám a bürokráciát ismerve, ebből a pénzből a beteg asszony egyhamar nem utazhat Budapestre ..., s a többi kiadásról nem beszélve. „Nem biztatnak” Városszéli ház az Újtemető út 11. alatti. Nehéz járású, termetes, sápadt, szomorú arcú asszony nyit ajtót. Bemutatko­zásom után hamar elmondja, nem is hiszi, hogy meghallgatom. — Hadd mondjam el önnek, szemtől szembe: én szeretnék dolgozni, de ... ha gondolja, nézze meg, nem hazudok. Megnézem. Csak az jut eszembe, vajon, akik azt a bizonyos 50 százalékot megállapították, látták azt, amit én? — Tegnap voltam az orvostovábbképzőben — folytatja keserűen az asszony —, holnap ismét megyek. Hamarosan. Újabb műtét vár rám. De nem biztatnak, hogy mikor gyógyu­lok fel. Nincs meg az a góc, amitől nem forr össze a hasam. Abba kötnek bele a döntőbizottságon is, hogy az otthoni mun­kát hogyan végzem el. Nézzék meg! Ha csak rosszul lépek ... Akkor sűrűbben kötögetem. A kötszert, a gyógyszert kézhez kapom. Most ez lesz a tizedik műtétem és a hetedik hasfeltárá­som. Már egy hónapja erősítenek. A karom is zsibbad. El vagyok keseredve ... Azért becsületes embernek érzem ma­gam. Csak annyira szeretnék meggyógyulni, hogy kapjak egészségügyi kiskönyvet és valami munkát majd ad az én vállalatom. A bátyám egy éve öngyilkos lett. De nekem muszáj bírnom! Az orvos is azt mondta, ott a kislány. De hány rokkantnyugdí­jas tud dolgozni!? Hogyan bizonyítsam, hogy lassan már arra sincs erőm ... az örök láz ... huszonnégy, vagy már több is a zárójelentésem. Itt, a városban emberségesek velem. Még a pesti idegenek is ... De így nem mehet sokáig. Mindenkinek van gondja, baja. Ha végképp egyedül maradok, egy kiló kenyérre sem jut, nemhogy ... És ilyenkor járok úgy, hogy a gyereknek vettem ezervalamennyiért téli cipőt. Két hétre levált a talpa. Az Alföldi Cipőgyár azt írta, a gy^rck neiP rendelte­tésszerűen használta. Igaz. Felhúzta és járt benne. Jó kislány, vigyáz ő mindenre — csak én vigyázhatnék rá. Úgy szerettem volna Lapp elvtárssal beszélni. Május 23-án voltam Kecskeméten, a Jókai téren, a döntőbizottságnál. Az orvos úgy rám üvöltött: Rosszul érzi magát? Üljön le! Elájulni sem tudtam a hangnemétől. Panaszkodjon csak! — folytatta. Panaszkodjon! Tudja maga, mit kell itt mondani, elég sokat volt már itt! Sírva jöttem ki. Akkor akartam dr. Lapp Jenőt megkeresni, de a titkárnője nem engedett be hozzá. Azt mond­ta, ez nem hozzá tartozik, hanem az új SZTK-ba. Kiborultam. Megkerestem az igazgatót, ott, kint a Nyíri úton. Ő szépen visszautasított az SZTK-ba ... elhagyott az erőm ... Nem kívánom én, hogy egy életen át rokkantnyugdíjas le­gyek, csak gyógyítsanak meg. Most dr. Dömötör György kezel. Nagyon bízom benne. Jó ember — igaz, a többi is. Ha sikerülne ... Persze, ennyi műtét után pihenni kell majd ... hova forduljak? Itt ez a két Bongó, ha az egészséghez nincs szerencsém, ez hátha ... és akkor nem kell a társadalombizto­sítás „kegye” — és látom, könnyeket csaló kín szülte humor ez. Pulai Sára EZ MINDENRE JÓ! Szemenszedett igazságok — fedett tárolószínek, — burkolt épületek, — Kőszigetelt csarnokok ♦ TERVEZÉSÉT, ÉPÍTÉSÉT — FŐVÁLLALKOZÁSBAN IS — VÁLLALJUK RÖVID HATÁRIDŐVEL ♦ MÁS TÍPUSÚ könnyűszerkezetek szerelésével, utólagos hőszigetelésével, elektromos és épületgépész szakipari tevékenységével együtt. ♦ BÁBEL MŰVEK Vállalkozási Irodája Budapest XII., Hegyalja út 95. TELEFAX: 185-74-38 TELEX: 22-5038 Munkaidőn túl üzenetrögzítő veszi az érdeklődéseket. V _____________ B ABE if m lm T T un j „A mai futball már teljesen átalakult, mást követel a pályán, sőt azon kívül is. Az analfabéta labdarúgó már nem bol­dogul. A kiemelkedéshez egykor elegen­dő volt a technika, ma, ha nem vagy atléta, keress más mesterséget." (Enzo Bearzot labdarúgó-szakember) „A labdarúgás egy röpke pillanatra felejteti ugyan a bajokat, de amikor előjönnek a hétköznapi gondok, ami­kor a kenyérhez sem jut hozzá az em­ber, akkor háttérbe kerül a játék. En­gem gazdaggá tett az Arany Istennő, ám az argentinok milliói ettől még kol­dusszegények maradtak.” (Diego Maradona labdarúgó) „Maradonával a Nápoly nézhet egy bálványt, hogy ne lássa a sebeit." (Luigi Compagnone író) „Ha jól mennek a dolgok, akkor te vagy a király, ha rosszul, akkor csupán egy idegen. És jaj annak, akivel érezte­tik, hogy idegen.” (Hansi Müller labdarúgó) „A taktikát mindig kitűnően lehet al­kalmazni, amíg nincs nálad a labda. Ám ha megkapod, nincs az a játékos, aki a taktikára gondolna." (Michel Platini labdarúgó-szakember) „Amikor a fejeddel nem boldogulsz, legjobb, ha a testedet fejleszted.” (Sylvester Stallone színész) Kilencedik meghívás a Wagner-fesztiválra A premiert követő napon a sajtókonferen­cián találkoztam Sólyom-Nagy Sándorral Richard Wagner színházának, a Festspi- elhausnak az éttermében. Kilencedik éve töltöm itt a nyarat — mondta Sólyom-Nagy Sándor —, megismer­tem a nemzetközi élvonalban számon tartott kollégák munkásságát, a különféle rendezői koncepciókat, állíthatom, hogy a bayreuthi műhelyhez fogható színház nem, létezik a világon. Az igaz, hogy helyet adnak a kísérle­teknek, érvényesülnek modern felfogások, de mindez olyan szinten, amely máshol el sem képzelhető!- — A Parsifal az Ön pályájának is emléke­zetes állomása. A budapesti Operaházban, il­letve korábban az Erkel Színházban láthat­tuk, amint Amfortas szerepét énekelte. — Nagy öröm ért akkor, amikor Wagner úr közölte, hogy a bayreuthi Parsifalban is gondolt rám, eddig ugyanis a Mesterdalno­kokban, majd a Tannhäuserban kaptam ki­sebb szerepeket, az idén az egyik Grál lovag szólamával gyarapodott bayreuthi repertoá­rom, ezek után még közelebb áll hozzám ez a csodálatos alkotás. Felfigyelt a kritika és pozitív jelzőkkel di­csérte a második felvonásbeli viráglányok jelenetének esztétikus, harmonikus megoldá­sát. Markó Iván koreografálta és tanította be az énekes és táncos művészeket a cselek­ménnyel, a zenével összhangban, így jött lét­re az előadás egyik legszebb részlete. Ez rendkívül jelentős siker, mert a szerző eredeti elképzelését sem a fia, Siegfried Wagner, sem az unokák nem tudták az adott kor stílusá­nak megfelelően felidézni. — Markó Iván és társulata éppúgy haza­járó „vendég” Bayreuthban mint én, ők is részt vesznek a Wagner-fesztivál első külföl­di turnéján Japánban, az ünnepi játékok be­fejezése után. A Tokyo Department Store mamutkonszern új kultúrcentruma, a Bun- kamura ünnepélyes megnyitóján, majd ezt követően két héten át különböző városok­ban adunk részleteket Wagner zenedrámájá­ból, operáiból, én még a Lohengrinben is fellépek. — A hírek szerint Markó Éva, a budapesti Operaház tagja pedig a kórusban énekel, több mint tízévi bayreuthi közreműködés után, ezek szerint szép számban vesznek részt ma­gyar művészek a vendégjátékokon. • Sólyom-Nagy Sándor Rcinmar von Zweier szerepében a Tannhäuserban- - Azt hiszem, mindnyájunkra felelősség- teljes, izgalmas, érdekes koncertek és élmé­nyek várnak, hiszen rajtunk is múlik, hogyan fogadja be Richard Wagner muzsikáját a japán közönség. E. M. KÉPERNYŐ Ha nem látjuk, szeretjük Arra gondoltam az egyik szom­szédos ország ezer fős üdülőjében, hogy nem kapok helyet tévéhíradó idején a klubszobában. Nem akartam hinni a szemem­nek, ketten-hárman voltunk kí­váncsiak az esti hírtájékoztatóra. Nem voltak kíváncsiak a műsorra a fogadó országból érkezett vendé­gek, az ott pihenő keletnémetek, csehek, lengyelek. A velem együtt utazók sem áldoztak néhány per­cet az esti tájékozódásra, noha nap közben többször is hiányolták a friss információkat. Hazafelé buszozva többen ör­vendeznek: szép volt, jó volt, még a felszínes szakszervezeti szervező sem tudta elrontani a jó hangula­tot, de azért jól esik majd egy kis hazai csirkepörkölt, meg borjú­paprikás, az otthoni ágyikó! Bár­milyen hihetetlen, legalább annyi­an hiányolták a tévéhíradót, mint a töltött káposztát, vagy a szokott hosszúlépést. Még ránk mondják, hogy csak a gyomrunknak élünk. Ezt is megéltem: senki sem szidta a tévét. Nem tudom, mit adtak volna, ha föltűnt volna esténként a Kudlikjuli, Kézicsókolomjuszt, a Bajuszosdéry. Holtig tanul az ember. Ha mó­dosítani óhajtja Szabadság téri in­tézményünk a róla kialakult képet, divatosul „imázsát”, akkor küldje el a fél országot magas hegyekbe, kéklő tengerek mellé egy-két hétre. Lám, kiderül, megszoktuk, azért zsörtölődünk vele, inkább Vele, mert hiányzik, mert megszoktuk, mert a mikölykünk, mert. * * * Elmúltak a szépnapok, újra ha­zai szemmel (ingerültséggel, előíté­letekkel, rokonszenvekkel) nézem a képernyőt. Figyelem, hogy az^if­júsági műsorok ásza-e a tévé Ász műsora. Legfeljebb felső, eseten­ként király. Kitűnő az ötlet, de sok a mükedveskedés, a közhely, mon­danám a nyelvi pongyolaság tulaj­donképpen, ha tulajdonképpen úgy beszélnék, mint a riporter és néhány megszólaltatott. Titokban még adunak minősítésén töpreng­tem, amíg fel nem tűnt az egyik ajnározott ász. Egy pufók gimna­zista. Úgymond, vállalkozó. A kisiparos papa által elővará­zsolt, saccra legalább öt-hatmilliós villából vállalkozik a zsebpénzből vásárolt néhányszázezer forintos videokészülékével. Nagyszerű, ilyen vállalkozóké a világ, ilyenek az ifjúság példaképei. Tisztelt Ász! Megváltoztatom véleményemet, ha elárulják, hogy minden gyerek mögé miként varázsolódhatna ilyen családi háttér. * * * Leginkább az anti-krimi és anti- film Derrick után elhangzott Kul­turális ajánlat tetszett. Fölhívta a tisztelt publikum figyelmét ...nem s zószerinti idézet következik — a sántalábú gyilkosra, a férfira, aki a férfiakat szereti, az anyaszomorí- tó hullarablóra. Ánnak is ászt ad­nék, aki bebizonyítaná, hogy mindez mitől kultúra, meg miért és ki ajánlja. Figyeltem az ócska kri­miket ajánló hölgyet, elpirul-e. Nem pirult el. Javaslom hogy az operaház műsorát, meg a hangver­senyeket, meg Móriczot és társait reklámként népszerűsítsék. Elkép­zelhetetlen számomra, hogy ez is, az is kultúra. * * * I Abban viszont biztos vagyok, hogy az utóbbi évek egyik legel- gondolkodtatóbb, legmagvasabb műsora volt a vasárnap este sugár­zott Balogh Edgár interjú. így is lehet kérem társalogni közös törté­nelmi felelősségről, lehetőségekről, emberségről. Legszívesebben meg­köszöntem volna a szobám sarká­ban szerénykedő készüléknek: hozzásegített ehhez az élményhez. * * * Fölszólítom a szombat esti tévé­híradó felelős szerkesztőjét: tudas­sa valamilyen formában, hogy mi­ért próbálta lejáratni Vitray Ta­mást, mint az elmúlt idők egyik sunyilelkű kiszolgálóját. Bárcsak mindenki legalább így szolgálta volna ki hivatását, a nézőket, mint ő. Ilyen személyeskedésnek, ön­kénynek nincs helye a képernyőn, sem kollégákkal, sem kívülállók­kal szemben. Heltai Nándor NEMERE ISTVÁN: Leszámolás (8.) Felmásztam a teraszra, a kötelet magam után húztam. A széles üvegajtó nyitva volt. Tízig sem számolhattam volna, amikor már bent voltam Ham­son, a gengsztervezér szobájában. Se­hol senki, de lentről hangokat hallot­tam. Óvatosan kinyitottam az ajtót. Az első, amit megláttam, egy férfi igen,szé­les háta volt. Ez az illető az ajtó előtt, a lépcsőkorlátnál állt, és lefelé nézett. Onnan lentről hallatszott az élénk be­szélgetés. Pár szó hatolt a fülembe, amiből tudtam: a rendőrségi nyomo­zók veszekednek Hamsonnal. — Elég sok pénzt kaptak már tőlem, Tulski és Merx! — harsogta Hamson, már ismertem a hangját. Hát most igyekezzenek! Tegyenek valamit! Kap­ják el azt a pasast! Végtére is, az egy gyilkos! A választ nem hallottam, amazok elég zavarosan és halkan magyaráz­kodtak. Megjegyeztem a nevüket. Ki­lestem oldalt — sehol senki. Csak az a széles vállú gorilla. Gyorsan becsuk­tam az ajtót, lekapcsoltam a lámpát a szobában, beálltam az ajtó mellé, és egy kezem ügyébe akadt tárgyat — azt hiszem, kristálypohár volt a bárasztal­kán ledobtam a padlóra. A csörgést persze meghallotta ez az őr. Nagy lendülettel nyitott be. A teraszra vezető ajtó nyitva volt. Te­hát a huzat, gondolhatta ... Ha ugyan volt ideje ilyen gondolatokra. A csa­pást a halántékára kapta, és eldőlt, mint egy zsák. Nem tudtam, mikor éb-. red fel, hát elvettem a fegyverét. Már odakünn ellenőriztem: meg volt töltve. Jól jöhet még — zsebre tettem. Nem mehettem le a lépcsőn. A két detektív éppen elment. Hamsont fény­képekről és a tévéből ismertem. Undo­rító, hájas alak, nagy testű bunkó, aki csak erőszakos természeté révén lett főnök abban a kis malTiavilágban. Az emberei tavaly négy rendőrt tettek el láb alól, persze nem lehetett rájuk bizo­nyítani. A kikötőben egy besúgó is el­tűnt nyomtalanul, egy ellenük indult pör koronatanúit pedig átvágott torok­kal találták egy csatornában a főtár­gyalás előtti hajnalon. Szóval, ez az úriember állt ott. Most éppen megfor­dult. Két testőr állt mellette. Nem ha­bozhattam tovább. Egyetlen lövés elégségesnek bizo­nyult. Meg voltam győződve róla, hogy a szívébe kapta. A dörej még el sem halt, én már visszaugrottam a szobába, kirohantam a teraszra, és a kötélen csúsztam lefelé. A tenyeremről le is jött a bőr. Leérve mcglapultam a fal tövé­ben csak a kezdők rohannak el ilyenkor. Hiszen éppen akkor érnek a korláthoz az üldözők ... A világosból jöttek, szemük még nem szokta meg a sötétséget; Össze­vissza ordítottak. Nagyon idegesek let­tek még maguk előtt látták lerogyó főnöküket... A kötélen egyik sem akart leereszkedni, futottak vissza a lépcsőhöz. Mire kirohantak az udvarra, én már a pálmák alatt futottam, akár a szél­vész. Ha most észrevesznek, ráadásul valamelyikük mesterlövész is, hát vé­gem van. De már a falon voltam, mikor észre­vették. Néhány golyó süvített el még igencsak élő porhüvelyem mellett. Fu­tottam idegen kerteken át, aztán sötét utcák következtek, Megmenekültem. A feladat egy részét már teljesítet­tem. De még hátra volt a másik fele. Fel kellett keresnem Paretti urat is. * A pirkadat még nem egészen kezdő­dött el. Az ég alja csak egy kicsit lett világosabb keleten. A házak között csönd honolt. A sötétség otthonossá tette számomra az utcákat. Máskor is szerettem éjszaka járni a várost. A vá­rosokat . .. Mert mostanában sokfelé megfordultam. Mint említettem már, úgy kéthetente kaptam valakitől új cí­meket, neveket, térképeket. Videofel­vételeket, fotókat, híreket. Ezekre min­den alkalommal nagy szükség volt. A Paretti-házat meg sem lehetett kö­zelíteni. Mindenfelé rendőrök állták el az utat. Valóságos ostromállapot volt. Megint bementem egy telefonfülkébe, és a rendőrkapitányt hívtam: Binncr? Van két detektívje, név szerint Tulski és Merx. Mindkettőt Ic- pénzelte Hamson. Jó lenne, ha még ebben az órában lefogatná őket. Reg­gel kezdheti is ellenük az eljárást. — Maga aztán nagyon elszemtelene- dett, tudja? tajtékzott. — Megjegyezte a neveket? Figyel­meztetem, ez egy hivatalos bejelentés volt. Hangszalagra vettem a beszélgeté­sünket — és letettem a kagylót. A hangszalagra vétel nem volt persze igaz, de Binner talán elgondolkodik rajta. Mellesleg Én sem felejtem el azt a két nevet... Legalább egy órámba került, míg körbejártam azt a négy utcát, amit a rendőrök lezártak. Parettiékhez sehol sem jutottam be. Végre a homályban egy sarkon várakozva hallottam, mit mondott valaki a rendőrautó rádióján. Az a kocsi pár méterre tőlem állt, az őrt álló fiúk leeresztett ablaknál cigarettáz­tak. Öt perc múlva indul a konvoj, hozzák Parettit a városi börtön felé. A Nortel utcán át mennek, vigyázza­tok. ( Folytatjuk )

Next

/
Thumbnails
Contents