Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

1989. szeptember 19. • PETŐFI NÉPE • 5 LÁTOGATÁS A Kecskemétvin ceglédi gyáregységében Simon Ernőt, a KECSKEMÉTVIN ceglé­di gyáregységének igazgatóját elég nehéz megtalálni. Amikor végre sikerült a város közepén lévő hatalmas pincerendszer felett lévő irodájában találkoznunk, beszélgeté­sünk akkor sem volt zavartalan. Sűrűn csen­gett a telefon s ilyenkor az igazgató elnézést kérve percekig tárgyalt valamelyik munka­társával, vagy éppen ügyfelével. A napokban megkezdődött az idei szü­ret — mondja bocsánatkérően — s ilyenkor reggeltől estig nincs megállás. Nem sokáig tartom fel a munkájában, csak rövid tájékoztatót szeretnék kérni a gyáregység jelenlegi életéről. Minden jel arra mutat mondja az igazgató, hogy a közelmúlt esztendők eredményeihez viszonyítva igen sikeres lesz az idei szőlő-szezon. 'Terveinkben 7 ezer má­zsa szőlő felvásárlása illetve feldolgozása szerepeit, de bízom abban, hogy legalább 13 15 ezer mázsa szőlőt veszünk át a szüret végéig. A becslések a must cukorfokát 13 —15-re ígérték, de már látjuk, hogy elérjük a 14 16,5 fokot. Nyársapáton • ahol különben 100 hektár saját szőlőnk is van — történik a szőlő feldolgozása. Két korszerű gépso­runk, amelyek mel­lett mindössze tíz ember tevékenyke­dik, óránként 5,5 vagon szőlő feldol­gozására képes. A 33 ezer hektoliter befogadóképességű pincébe kerül a must, majd borként kerül a kecskeméti és ceglédi palacko­zóba. A termelőktől csak szőlőt vásárol­nak? A korszerű fel­dolgozó kapacitá­sunk lehetővé teszi, hogy magunk dol­gozzuk fel a szerződött, vagy vásárlásra fel­ajánlott szőlőt. Nekünk ez elsősorban azért is jó, mert amíg a musttal, vagy otthon készí­tett és nálunk értékesített borral esetleg lehet „manipulálni” a szőlővel nem. Ha mi „ké­szítjük" az általunk értékesített bort, száz százalékosan tudjuk garantálni a minőséget. Ez a módszer jó a termelőnek is, mert csak leszedi a szőlőt, behozza és biztos lehet ab­ban, hogy záros határidőn belül megkapja az ellenértékét. Vállalatunk fizetőképes és igen elfogadható árat fizet a szőlőért. ...Ha kész a bor... J ó része a palackozónkba kerül, ahol két gépsoron folyik az üvegek töltése. Ugyancsak itt kerül palackokba a vermut üzemünk „termése”, a szeszfőzdénkben ké­szülő pálinka, valamint az új üzemünkben készült szörpök. Ezekből az italféleségekből évente mintegy 35 ezer hektoliterrel töltünk 4-5 millió kisebb nagyobb palackba. — Kik isszák meg ezt a sok italt? — Nem mind magyarok. A nálunk készü­lő vermut 98 százaléka szovjet exportra ke­rül, a palackozott borokból jelentős mennyi­ségűt küldünk évről évre csehszlovák és len­gyel exportra. Az általunk készített almasű­rítménynek mint üdítőital-alapanyagnak hagy sikere van az NSZK-beli és ausztriai megrendelők körében. Bízunk abban, hogy • Fehér Károlyné, a szörpüzem dol­gozója az egyik berendezés működé­sét ellenőrzi. jelentősen növelni tudjuk a tőkés exportun­kat. Itt alattunk már készül az új palackos- termék-kiszerelő üzemünk, amely bő válasz­tékot kínál majd a külföldi cégek képviselői­nek. Itt választhatják ki az árut és az igénye­ik szerint csomagoljuk, címkézzük és nagyon rövid időn belül címükre el is küldjük a meg­rendelt italokat.' Amerikai, angol, japán és más megrendelők érkezését várjuk november második felében. Tudomásom szerint sikere van az új bolt­juknak.- Nem sok idő telt el augusztus 20. óta, de már látjuk, hogy jó ötlet volt ennek a boltnak a létesítése. Egy utcára nyíló helyisé­günket alakitottuk át bolttá és augusztus 20 óta 110-féle ital között válogathatnak a vá­sárlók. A különböző palackos borok mellett széles a választék vermutból, pezsgőből, pá­linkából, de bőven van üdítőital, sőt, még ásványvíz is. A ceglédiek közül egyre többen ismerik meg ezt a boltot, ahol nagykereske­delmi áron juthatnak a kívánt italhoz. A na­pi forgalom már nemegyszer elérte az 50 ezer forintot. Sokan szívesen veszik azt is, hogy szerda kivételével a hét minden napján lehet itt vásárolni. Ismét cseng a telefon, Simon Ernő igazga­tót Nyársapáira hívják. Opauszky László Zurück* akarják Őt hívni, aláírásokat gyűjtenek ellene. Ez még nem volna ok az idegeskedésre — egy ilyen visszahívás bizonyos fokú tekin­télyt is ad (milyen fundamentalista vagy te, hogy még nem hjvtak vissza) —, hanem ennek az embernek borzasztóan belenyúltak a múltjába. Nem azzal vádolják Őt, hogy elszakadt népétől, vagy hogy erőmű- és Tengiz-barát, de még azzal sem, hogy nem akar deregu- lalizációt a jogrendszerben, hanem hogy ötvenhat szomorú napjai­ban tankkal ment bort rekvirálni a környező falvakba, holott neki a Festetics-kastélyt kellett volna őriznie. Minden szélesebb tanya­udvarra befarolt a tankjával, és felcsapva a kimászótetőt elkiáltot­ta magát: van itt bor? Hallgattam egy embert a rádióban, re­megett a hangja az idegességtől. Képviselő a szerencsétlen, s most vissza Mindenki adott neki. így szól a vád, és most ez az észrevétlen megőszült képviselő, aki azt hitte már, hogy soha sem kell tisztáznia az ügyet, a nyilvános­ság előtt védekezik. Az már igaz, magyarázta a rádióban, hogy volt tankom, és a Festetics-kastélyt se tagadom, de viszont én gyalog mentem be a tanyaudvarba, a tankot hátrahagytam, a bort pedig úgy vettem. S egyáltalán: másképp voltak azok a napok. Azt se tudtuk a fiúkkal, hogy mi történik, a tankban ülve kártyáztunk egész nap, időnként elküldtünk borért, szabályos adásvétel, semmi rekviráció, nem vagyok hajlandó lemondani. Uralkodjunk érzelmeinken! Nekünk most nem az a dolgunk, hogy igazságot tegyünk, hogy a történelem eme botrányos fehér foltját eltüntessük (megteszik ezt majd a helybéli történészek), ami bort egyszer már megittak, úgyis fújhatjuk, nekünk most fontosabb dolgaink vannak. Itt most el­szánt harc folyik érettünk, választási küzdelem a kegyeinkért, egyetlen papírcetlink, amit majd urnába kellene dobnunk hamaro­san, egzisztenciákat emelhet a magasba, vagy lök vissza a sárba. Ha úgy vesszük, minden visszahívás egy korteshadjárat része. Korteskedés folyik, erősen szocialista elemekkel. A szocialista korteskedés lényege, hogy a választási harc során az összes konku­renst megmérjük, a nyilvánosság előtt, mint szállítás előtt a hízót a mázsán, és bebizonyítjuk, hogy az illető, aki meg akarja válasz­tatni magát, mekkora disznó. Eleddig azonban ez a korteskedés, bármennyire elszánt és alapos munka előzte is meg, nem járt átütő sikerrel, a visszahívás, az ellenfél lenullázásának hatékonysága nem volt nagyobb, mint a magyar iparé. A hatalmat demokratiku­san megragadni kívánó csoport ugyanis többnyire oly kártyala­pokkal rukkolt elő, amelyre a lakosság számára teljesen értelmez­hetetlen kifejezések voltak rányomtatva, úgy mint: fundamentalis­ta, centrista, paternalista, aki nem akar rétegartikulációt, volta­képp beruházás-átcsoportosítást sem akar, a struktúraváltás ke­rékkötője, antireformkonform kontaszelektőr, amiből a választó- polgár nemigen értett semmit, legfeljebb csak sejtette, hogy az illető egy disznó. Minthogy a megtámadott, visszahívott fél is körülbelül ily kifejezéseket használt védekezésében, a lakosság — amely türelmes, de tiem hülye — a választás napján vette a kalapját, és otthon maradt. A szocialista korteskedés másik ismérve ráadásul az, hogy a megtámadott fél mindig védekezik. Ha nem támadja senki, akkor is. A vitákon nem programmal, tervvel, gondolatokkal áll válasz­tói elé, még csak nem is azt bizonyítja, hogy mit tett eddig a közért, hanem, hogy mit nem tett Ő a múltban, mi nem volt Ő. (Nem voltam reformellenes, éppen hogy reformer voltam ... Én bevo­nulni? Hisz éppen én mondtam, maradjunk itthon.) Hosszú lista kerekíthető ki abból, hogy egy közéletet élő egyén mit tett éveken át a közért (mindannyian látjuk), de még ennél is hosszabb az a lista, amin az van, hogy mit nem tett, bár megtehette volna. Mármost órákon át tényekkel bizonyítani egy klubházban vagy tornateremben, hogy mi nem voltam én: modortafan dolog. Ezek a visszahívások direkt a lejáratásra mennek — szokta *Az Ötlet című hetilapban jelent meg. NEMERE ISTVÁN: Leszámolás / 7 ) Engedelmeskedett. Binner 1 ■/ nem tudhatta, hogy ismerem a hangját a magnószalagokról. Nem té­veszthettem el a dolgot, erről már jó előre gondoskodott a barátom. Éppen vele, csak vele kellett beszélnem. Aki jelentkezett, kétségtelenül ő volt. Tessék, mit akar? Bejelentést teszek: Paretti nyolc­van rongyért felbérelt egy bérgyilkost, hogy tegye el Hamsont láb alól. — Honnan tudja, és egyáltalán, ki­csoda ... hápogott. Pedig azon az estén igazán megszokhatta már a rázós dolgokat. Félbeszakítottam: — Ez nem kihallgatás, Binner. Itt nem maga kérdezősködik. Kapott egy információt, és hoziáteszek még egy tényt: a régi piactéren hever két halott. Hamson emberei lőtték le Paretti legé­nyeit. Menjenek oda értük, aztán intéz­kedjen. — De kérem, maga nem parancsolhat a rendőrségnek ... Még többet is tehetek. Az én főnö­köm Hamson, és ő nem szereti, ha pac­káznak vele. Majd meglátja —jósoltam komoran, és letettem a kagylót. Beültem az idegen autóba, és elhajtottam a belvá­rosba. A rendőrkapitányság a tértől két utcányira volt. Előtte álltak néhányon, egyenruhában, meg öt vagy hat rendőr­autó. Bal kézzel vezettem, a jobbot ki­tettem a leeresztett ablaküveg szélére, és amikor teljes gázzal elrobogtam a kivi­lágított utcán, a Magnumból hat golyót engedtem bele az első emeleti ablakok­ba. Tudtam, így nem teszek kárt senki­ben, viszont óriási zajt csapnak a szilán­kokra pattanó ablaktáblák. A bent ülők ijedelméről nem is szólva. Mire utánam lőttek volna, már csi­korgó abroncsokkal vettem be a ka­nyart. Reméltem, leolvasták a rendszá­mot, és egy perc múlva már tudni fogják, hogy Paretti-érdekeltségű a kocsi. Be­futottam vele egy mellékutcába, kendő­vel letöröltem az ujjlenyomatokat, és egy játszótéren átvágva elmerültem a sötétben. Elképzeltem, hogy a rendőrség hama­rosan a Paretti-villához hajtat az autó miatt, miközben egy másik csoportjuk Hamsonékat keresi fel, megakadályo­zandó a bérgyilkos munkavégzését. Ha nagyon idegesek Hamson emberei, bele­lőnek a rendőrautóba is ... Égy biztos: ma éjjel Erdingben sokan nem fognak aludni. En sem. * Éjjel kettő múlott, amikor lassan megközelítettem a Hamson-házat. Nem az utca felől, természetesen. Nem va­gyok kezdő. A túlsó utca felöl mentem, úgy is mondhatnám, hátulról. Fejemben volt már a város e részének térképe. Szeretek előre felkészülni az akciókra. A jó előkészület fél győzelem, szoktam mondogatni a fiúknak is, hajó kedvem van. Ha szigorúan vesszük a büntető tör­vénykönyvet, akkor azon az éjszakán elég sok paragrafust hágtam át. Betör­tem például egy mit sem sejtő úriember telkére, áthaladtam a kertjén. Mögöt­tem enyhe szellő csapdosta a kertkaput a tönkretett zárral. Meghúztam maga­mat egy garázs mellett, mert egy kerttel odébb még két ember fürdőit egy halvá­nyan megvilágított medencében. Nofe- ne, ezeknek is most kellkéjelegniök ...? Mindazonáltal csöndesen továbblopóz­tam. Hamarosan egy másik kert szélén megpillantottam a Hamson-ház jelleg­zetes kiugró tetejét. No és az őröket. Mert persze voltak azok is. Nem tud­tam, mi játszódik le odaát, az utca felöli fronton. A rendőrség eljött Ilamsonék- hoz, azon az éjszakán már nem először. Hogy mentek-e valamire a bandavezér­rel, azt nem tudhattam. Nem is nagyon érdekelt. Mások ügyeibe ritkán ártom magamat. Bár ezen az éjszakán főleg ezzel foglalkoztam. A fűben kúsztam a kőfal alá, és vár­tam. Hamarosan lépteket hallottam, és egy őr ment el a túloldalon. Szájam el­ferdült, a jó anyám sem ismert volna rám abban a pillanatban, amikor kandúr­macskát utánozva éktelenül nyávogni kezdtem, majd gyorsan füleltem. De nem hallottam ugatást vagy morgást. Tehát az őrnek nincs kutyája. Tiszta szerencse. Amikor elcsitultak a zajok, átmász­tam és leugrottam a túloldalon. A hang- tompítás fegyvert készenlétben tartva osontam tovább. A derekamat kissé szo­rította a rátekert kötél. Talán hamaro­san levehetem? Az udvaron pálmák nőt­tek, mögéjük rejtőztem. Két pasas be­szélgetett félhangon, messziről is láttam, amit kellett. Egy harmadik őr fent állt a teraszon, majd elsétált. Nem lesz könnyű dolgom. A sétányról kavicsokat markoltam fel, néhányat elhajítottam. A zajra az örök szétváltak, az egyik balra, a másik jobbra indult, A fűben követtem az egyi­ket, megvártam egy pálma széles törzse mögött. .. Nem volt ideje feljajdulni. A csuklóm is megfájdult a jókora ütés­től, amit a homlokára mértem. A testet gyorsan és zajtalanul behúztam egy bo­kor alá és félig megkerültem a házat. Itt is takarásban, árnyékban mentem. — Hé, Brent! — szólt utánam a má­sik őr. Szóval látta az árnyékomat, és azt hiszi, én vagyok a társa. Merthogy engem soha nem hívtak Brentnek, ami viszont megeshetett azzal az ájult alak­kal ott a bokor alatt. Hm ? — szóltam vissza. Várj meg mondta, és felém sie­tett. „Hát, ha mindenáron ezt aka­rod...", gondoltam. Előretettem az egyik lábamat, az arcom árnyékban volt. Amint odaért, gyorsan és határo­zottan ütöttem, ö is lezuhant a fűre. Már csak a fenti őr volt az ellenfelem. Éppen kisétált a terasz korlátjáig, lenézett, az­tán elment vissza. Alig tűnt el a feje, máris letekertem a derekamról a köte­let, a kis kampót feldobtam a korlát szélére, elsőre beleakadt. Jó napom van. De persze nem indultam el azonnal. A fegyvert Igvésre készen tartva vártam. Sejtettem, hogy a bandita meghallotta a horgony koccanását, odajön megnézni. Pedig nem ajánlanám neki, a kíváncsi­ság olykor halálos kór ... Persze hogy jött, szinte futva, kidugta a fejét. Talán meglátta a kötelet, talán nem. Ez már sohasem fog kiderülni. Egy apró pukka­nás, és a férfi egy halk sóhajtással vált meg az árnyék világtól. Nem éreztem lel- kiismeret-furdalást. (Folytatjuk) nyilatkozni keserűségében cgy-cgy épp aznap visszahívott közem­ber. Tegyük fel, hogy ez igaz, és kizárólag lejáratás folyik. Akkor ez esetben sajnos azt kell mondanunk, hogy a lejáratási művelet már a kezdet kezdeténél el van rontva, a szándék (mely különben nemes) a visszájára fordulhat. Most, példának okáért évekig fog elvitázni Aczél elvtárs a pécsi választóival, hogy milyen képviselő volt Ő, illetve hogy milyen nem volt. Reformer volt-e a reformtalanságban, vagy épp ellenkezőleg. Kulturált kultúrpolitika volt-e az övé vagy kultúrálatlan. A vita során tíz kiadott útlevél (tessék gyorsan emigrálni, az lesz a leg­jobb) méretik össze két színház és három folyóirat-odaadással, amin tényleg évekig lehet elvitatkozni, ám ezenközben Aczél elv­társ a viták tüzében szellemileg megújul, újra fontos embernek érzi magát, a visszahívok viszont előbb-utóbb úgyis összevesznek vala­mi részleten, egymás torkának ugranak, identitásukat vesztik, kváziközösséggé válnak. Főleg, ha Aczél elvtárs közzéteszi például a hatalma csúcsán neves emberektől (mai reformerektől, nemzet­mentőktől) kapott szépszavú ded ikációkat; volna is itt egyből kuss, visszavonulás. Tegyük fel, hogy mi moszkoviták vagyunk. Ha én moszkovita vagyok, alaposan megbuktatva a következő­ket kell végigélnem: bármikor megírhatják rólam, hogy fundamen­talista, paternalista, moszkovita disznó vagyok, lobbizó, kacsalá- bonforgóház-építő, telekspekuláns, hatalomátmentő, választói­mat semmibe vevő, vadászkalandos beszari, levitézlett vitéz. Ez meg fog jelenni az újságban, én ezt el fogom olvasni, s magam nagyon felidegesítem. Igen ám de hol? Otthon, kacsalábon forgó villám harmadik emeletének teraszán tonett-székemen hátradőlve, külföldi ösztöndíjas egyetemista lányom és milliomos vállalkozó fiam társaságában. Tényleg ideges leszek, ezért unokám nörszével szíverősítőt hozatok, szárazát, a nagy ijedelemre, teljesen megza­varodok, véletlenül feleségem Mercedesének kulcsát veszem ma­gamhoz, de aztán mégis otthon maradok, kimenőt adok bejárónő­imnek, a házam mindenes bácsijának, kertészeinek, s elgondolkod­va nézek végig a horizonton: valahol a távolban szoros embergyű­rű közepén engem moszkovitáznak, mocskolnak, leplezik le há­rom-négy évtizedemet, ekkor elmosolyodom: istenem, tegyék! Bukott ember vagyok, ám házam, múltam magas kerítés övezi, csak az ég felől volna szabad bejárás, ám az égen is az én helikopte­rem röpköd, abban ültem hétvégeken nyúlbefogáskor, tábornokj­án, párttitkárosan. Uraim, tessék csak visszahívni, én már otthon vagyok. Családom szolidáris velem, barátaim szolidárisak, akikkel együtt húztam csizmát, szintúgy, akiknek én adtam csizmát, nem­különben, „azok a piszkosok!” mondják, engem bántanak. Hanem ezek a borrekvirálások már elevenbe vágnak. Ez a bor- rekviráló (vagy nem rekviráló) ember már eleve vesztett, ez már nem áll meg a lábán se a faluban, se otthon. „Hát te nekem azt mondtad, hogy harc, sorsforduló, minden” - - mondja az asszony —, „erre most kiderül, hogy bor, kártya, tán még nők is”. Ha a visszahívás ily borügyek felé tökéletesedik, itt embertelen mennyi­ségű nőügy és ivászatjelenet fogja ellepni a sajtót, kiderül, hogy politikai életünk legtöbb szereplője botrányosan rúg be kritikus történelmi pillanatokban, nők szoknyája alá nyúlkál, cifrákat mond, majd hirtelen álomba zuhan a tank aljában, s mire felébred, már dúl a konszolidáció. Mindennek nyilvánosságra hozatala le­het, hogy etikátlan, ám mindenképp célravezető: a lakosság megis­meri végre a történelem igazi mozgatórugóit, a történelmi pillana­tok szükségszerű, ám mégiscsak emberi jellegét, másrészt viszont valamennyi közéleti szereplő emberarcúvá válik, következésképp aktivizálódni fog a lakosság, a választók egymást tapossák majd az urnák előtt, s ki-ki ízlésének, borivási, borszerzési szokásainak megfelelően választ magának honatyát, teljesen azonosulva vele; tudván, csalódni sohase fog benne. Tekintettel arra, hogy ebben az országban egyetlen olyan ember sincs, aki legalább kétszer ne rúgott volna be (ebből egyszer talpig fegyverzetben), a korteskedés szintje soha nem tapasztalt magassá­gokba emelkedhet, ráadásul a konkurencia is minden további nélkül fel tud mutatni n +1 számú berúgást, asszonyszédítést, sötét kártyaügyet a másik fél részéről, úgyhogy a politikai élet perma­nensen forrponton zajlik majd az idők végezetéig, nem lesz itt többé patthelyzet, hatalmi vákuum. Megyesi Gusztáv Rohadt paradicsom, károsult emberek Korán reggel indult a lakiteleki Mészáros Józsefné, hogy idejében érkez­zen a szerkesztőségbe elmondani sérelmét. A nyugdíjhoz közel járó asszony panasza a következő: A Szikrai Állami Gazdaságtól a háztáji főidet „paradicsomban” adták ki neki és még többeknek. Ez azt jelenti, hogy a talajmunkát, a növényvé­delmet, a palántákat a gazdaság állja, ezért csak térítést kell fizetni; a kézi munkákat a részművelő végzi. Az már csak mellékes tényező, hogy Bőgőn jutott számukra föld, ne­gyedszáz kilométernyire a lakóhelyüktől. így az oda-vissza utazgatásnak is komoly költségnövelő szerepe lett. De ez még mind semmi! Az első szedés lement. A másodikra már kissé későn adta ki az ordrét a gazdaság illetékese, de az meg sikeresnek volt mondható. A harmadik szüretre az előzőt követő harmadik héten adtak engedélyt. Közben bejött az esős hideg, s a szépnek ígérkező termés úgyszólván elrohadt. Amikor már látták a veszélyt Mészárosék, a szedésszünetet sem töltötték tétlenül. Mentek a gazdaság illetékeséhez, akitől azt az információt kapták, hogy‘a konzervgyár nem veszi át a paradicsomot. Felkeresték a Zöldségter­mesztési Kutató Intézetet, ott azt a választ adták, hogy csak Bőg adhatja ki az engedélyt. Hogy volt-e elég paradicsom a gyárban, azt nem a termelő feladata eldönteni. Egy tény azonban érvként is hathat: az idén 15 forintnál alább alig ment a paradicsom ára. Tehát ha a paradicsomot valóban nem tudta fogadni a feldolgozóipar, miért nem lehetett engedélyt adni a termés meg­mentésére? Ha nem volt mód a szerződéses keretek közötti értékesítésére, miért az a kézenfekvő megoldás, hogy a termés a földön maradjon, szétro­hadva. És végül: ki látja a kárát az ilyen szemléletnek? A válasz nyilvánvaló: mindannyian. Csak, sajnos, nem azok szenvedik meg igazán a tervutasítás régi hagyományainak ilyetén virulását, akik tán a paradicsomföld táján sem járva, az irodaasztalnál rubrikázzák a szedési tervet. Mentségük nincs, nem is lehet, a szétrohadt paradicsom igazában az ő fejüket illeti. A kár ugyan Mészároséké, s a többi a megint és újból becsapott emberé, ahogy ez lenni szokott. De meddig még?! Nagy Mária • A vállalat hatalmas tankautói szállítanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents