Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 2. A tőkeimport realitása Régen a szocialista építés alapfeltételének tekintet­tük, hogy nem lehet az országban idegen tőke. Most a gazdaságépítés egyik kiemelt feladataként kezelik a nyugati tőke becsalogatását. Ebben a tekintetben is ,csak a végleteket ismerjük. Most a végletességnek csak az aktuális oldalával foglalkozom: mennyi a realitása annak, hogy az ország gazdasági helyzeté­nek javításában fontos szerepe lehet a beáramló nyu­gati tőkének? Ne kergessünk illúziókat Meggyőződésem szerint napjainkban az általáno­san feltételezettnél jóval kevesebb. Márpedig hiba az, ha a kibontakozást olyan tényezőktől várjuk, ame­lyeknek a realitása hiányzik, ha a figyelmet nem arra fordítjuk, ami valóban fontos, hanem konstruálunk magunknak ilyeneket. Persze, nem vitatom azt, hogy érdemes-e a nyugati tőke beengedése, és hogy meg kell teremteni az ehhez szükséges feltételeket. A nyu­gati vállalatoktól sokat tanulhatunk, hozzásegíthet­nek ahhoz, hogy elterjedjenek rugalmasabb módsze­rek, kiegészüljenek a meglévő technikai feltételek, sőt, vannak olyan területek is, ahol a nyugati tőke ráirányíthatja a figyelmet az összehasonlítás lehetősé­geire. Ennek ellenére nem látok semmi realitást arra, hogy a nyugati működő tőke nagysága évente elérje a nyugati hitelek kamatterheinek akár csak a harma­dát is. Mi kell ahhoz, hogy egy közepesen fejlett országba bejöjjön a tőke? A világgazdaság átlagánál dinamikusabb gazda­sági fejlődés. Ezt úgy is mondhatjuk: a világgazdaság­ban kialakultnál magasabb profitráta. A jelenlegi ma­gyar gazdaságra minden elmondható, csak ez nem. A gazdaság slagnál, a tőkebefektetések hozadéka ala­csony. Nagy politikai és gazdasági stabilitás. Napjaink­ban a tőke óvatos, nem megy oda, ahol nem érez megfelelő biztosítékot arra, hogy nem változik kedve­zőtlenül a politikai helyzet, nem történnek a tőkebe­fektetés megtérülését befolyásoló mechanizmus- változások, vagyis nem változik az adórendszer, nem módosulnak a vámfeltételek, az elért nyereség kivite­lének feltételei. Ezekről sem mondhatjuk, hogy a mi esetünkben ezek az átlagosnál jobbak. E két feltétel sokkal fontosabb, mint mindaz, amit a kormányzat kedvezményként adhat. Ezt az állítást jól bizonyítja az a tény, hogy az elmúlt évtizedekben a tőke világpiacán az országok közötti tőkemozgás legalább 90 százaléka a fejlett országok között törté­nik, a kevésbé fejlett országok irányába lényegesen kisebb a tőkemozgás, mint a kevésbé fejlettebbektől a fejlettek felé. Ahol olcsóbb a munkaerő Eddig még nem volt arra példa, hogy a klasszikus tőkekedvezmények biztosítása jelentős tőkeimportot eredményezett volna. Az illetékesek azonban nem tanulnak a’tényekből, ma is azt hiszik, hogy a tőke oda áramlik, ahol olcsóbb a munkaerő, ahol kedve­zőbbek az adózási feltételek. Ez a feltételezés, mint sok más tévhitünk, még igaz volt a múlt században, de egyáltalán nem igaz napjainkban. Van azonban más kifogásom is: élesen ellenzek minden olyan kedvezményt, amely megkülönbözte­tést jelent a hazai működő tőkével, valamint az új hazai beruházókkal szemben. Tarthatatlannak tar­tom azt, hogy a hazai tőke nemzetközi mértékkel mérve is nagyon súlyos adóterhet viseljen, a külföldi számára pedig hazánk adóparadicsom legyen. Min­den gazdasági és erkölcsi alapot nélkülöz az a gyakor­lat, hogy a hazai tőke viselje a külföldi tőke működé­sével járó kedvezmények terheit. Ha egy országban nem elégségesek a külföldi tőkének azok a feltételei, amelyek mellett a magyar gazdaságban a tőke műkö­dik, akkor nem is szabad becsábílani. Hibás az a rendszer, amelyben a magyar vállalatoknak csak azért érdemes külföldi tőkével társulniuk, hogy adó- kedvezményekben részesüljenek. A kiskapukat gyor­san felismerő magyar leleményesség azt fogja eredmé­nyezni, hogy az országban minden magyar vállalat­nak lesz vegyes vállalati ága is, és a nyereséget oda fogja átkönyvelni, hogy kevesebb adót kelljen fizet­nie. Ezt akkor is megteszi, ha az a társadalom szem­pontjából előnytelen. Tételezzük fel, hogy egy válla­latnak 200 millió forintos nyeresége van. Ma abból 110 lenne az adólevonás. Alakít egy vegyes vállalatot jelentéktelen nyugati tőkerészesedéssel, és oda ügyes­kedj át a nyereségének felét. Ezen 50 milliót keres. Ebből hajlandó a nyugati partnernek 20 milliót áten­gedni, akinek a beruházása így vonzó lesz, csak a magyar társadalmat éri veszteség. Erkölcsileg is meg­engedhetetlennek tartom a magyar fél számára hátrá­nyos megkülönböztetéseket. Miért legyen egy tőkés­sel szemben hátrányos helyzetben az, aki magyar? Élesen rávilágít a helyzet fonákságára az a példa, amikor egy „külföldre szakadt hazánkfia” és egy itt­hon maradt magyar együtt ruház be: gazdaságilag jutalmazzuk azt, aki elment. Ez semmivel sem kisebb hiba annál, amikor haza­árulót látunk azokban, akik külföldre távoztak. A megkülönböztetés hátrányai Talán azt akarjuk elérni, hogy a takarékos magya­rok megtakarított forintjukon dollárt vegyenek feke­tén és azt valamelyik külföldi rokonuk nevén fektes­sék be itthon, hiszen ezzel kereshetnek a bolton? Ahogy a hazai közvélemény korábban nem fogadta el a külföldi állampolgárokkal szembeni, hivatalosan szított bizalmatlanságot, cs a külföldre került rokont nem különböztette meg a hazaiaktól, úgy nem ért egyet azzal a megkülönböztetéssel sem, amely szerint a külföldi állampolgárok tőkéje, vállalkozási szándé­ka megkülönböztetett előnyökhöz jijt ami rovásunk­ra, kárunkra. Kopátsy Sándor A cipő Vettem egy cipőt a f eleségemnek. Szép, barna strapacipő, kis masni­val az orrán. Kétezer forintért ad­ták, de megérte. Azt mondta az el­adó, hogy ebben akár egy évig is eljárhat. Ha meggondolom, nem is drága. A havi fizetésemből három pár is kitelne. És ami a legfonto­sabb: egy évig nem nyúz az asszony, hogy ,.nincs mit a lábamra ven­ni. . .” Mert a nyugalom, kérem, a nyugalom a legfontosabb manap­ság. A többi majd csak összejön va­lahogy. . . Szóval nagyon megörültünk. Ne­jem a cipőnek, én meg a nyugalom­nak. Rögtön bele is bújt az én éle­tem párja, és elment benne a közért­be. Igaz, kissé csöpögött az eső, de különben jó idő volt. Kelet felöl' időnként a nap is kikandikált a fel­hők mögül. Büszkén nyújtóztam el a fotelban, s áldottam az eszemet, hogy ilyen olcsón vettem egy kis nyugalmat. Aztán egyszer csak megérkezett a feleségem sírva, átkozódva. Egyik kezében a cipő, a másikban a talpa. Ezért ne dúld föl a nyugalma­dat, anyukeim! - mondtam neki. — Holnap visszaviszem az üzletbe, és kicserélem. Még jó is, hogy így történt, legalább két nap lesz új ci­pőd egymás után. Mit gondolsz, há­nyán engedhetik ezt meg maguknak manapság ? Visszamentem az üzletbe, mon­dom, mi történt. Áz eladó a fejét csóválta,.és belém akarta beszélni, hogy nem a rendeltetésének megfe­lelően használtuk a cipőt. Különben se tudja kicserélni, mert ez a típus elfogyott. Erre én fölháborodtam, és kértem a vásárlók könyvét. Be­vittek az üzletvezető irodájába. Nézze, kedves uram ... — kezdte az ősz hajú, kissé reszkető kezű boltvezető. Néha az arca is összerándult, s ilyenkor kacsintott is egyet. En tudom, hogy önnek igaza van. De ha visszaveszem a cipőt, jegyzőkönyvet kelt felvennem róla. Azt el kell küldenem a gyártó­nak, a Kerminek, a főhatóságnak, a központnak, meg még hat helyre. Az árut le kell írnom, át kell köny­velnem, levonni az ARA-t, rátenni a ... tudja mit? Adok magának egy százast, és csináltassa meg egy ma­szek suszterral! ' Elfogadtam az ajánlatát. Elmen­tem a suszterhoz. Zárva volt az aj­tó. Ott lógott rajta a tábla, hogy „Iparengedély szüneteltetése miatt zárva". Sebaj — gondoltam —, el­megyek a másikhoz. Az is zárva volt. Ott meg az volt kiírva az ajtó­ra, hogy „Könyvelési nyomtatvá­nyokért mentem, azonnal jövök. 1989. január 10." Hogy rámeleged­hetett szegényre a télikabát az eltelt hónapok alatt! Már-már ott tartottam, hogy fel­adom, amikor a szomszéd azt aján­lotta, hogy adjak föl egy apróhirde­tést. Föl is vették: kétszáz forint volt, plusz áfa, de megérte. Megér­te, mert nem vesztettem el a nyu­galmamat, és miközben a saját hir­detésem fnegjelenését vártam, rá­akadtam egy suszterra. Az állt az újságban, hogy: „Cipészmester fő­állású könyvelőt keres, nagy szak­mai gyakorlattal. Adószakértői vizsgával rendelkezők előnyben”. Ez az én emberem — gondoltam. Hónom alá vettem a cipőt, és el­mentem hozzá. Az ősz mester a mű­helyében fogadott, s háromszor megcsókolt, amikor megtudta, hogy a hirdetésére jelentkezem. Az­tán keletnek fordulva A Hah hoz imádkozott. Áttért szegény a muzulmán hitre — magyarázta a felesége mert hiába imádkozott a keresztény istenhez, képtelen volt megérteni az adórendeletet. — Magéinak is ezt ajánlom - fordult hozzám a mester. — Allah máris fényt gyújtott az elmémben. Ha hiszi, ha nem, az ezer végrehaj­tási utasításból már több mint két­százat megértettem. — Es mit nem ért, mester uram ? — Már csak azt, mennyit szá­míthatok föl egy cipösarkalásért, és mit kell beírnom az adóívbe.- Hoztam egy cipőt. Levált a talpa. Meg tudná javítani? — Ne . .. em! - üvöltötte magá­ból kikelve. — Amíg nincs rendben a könyvelésem, meg az adóbevallá­som, egy kalapácsütésnyit se dolgo­zom ! Már én is majdnem elvesztettem a nyugalmamat, amikor Allah fényt gyújtott az elmémben. Elmentem a munkaerő-gazdálkodási hivatalba, és jelentkeztem átképzésre. Föl is vettek a cipész-, víz- és gázszerelő, fodrász-, asztalos-, villany- és tévé­szerelő, valamint az üvegesszakmá­ra. Most már teljesen nyugodt va­gyok. Bármi romlik is e! a lakás­ban, lesz mesterember, aki megja­vítsa. Most azon töröm a fejemet, hogy el kellene végezni az orvosi egyetemet is néhány szakvizsgával. Sose lehet tudni. .. Csak a felesé­gem zsörtölődik néha, mert amíg végzek, mezítláb kell járnia. T. Ágoston László JELENE ÉS JÖVŐJE IS VAN 9 Majsa határában gyümölcs­fák között egy mélyszivattyú, amely olajat hoz a felszínre. 9 Csővezetékek hálózzák he a kiskunsági üzemrészek területet. Bányászat a Kiskunságban <0 Világbanki hitelből, a Duna —Tisza közén, négy kutat fúr­tak. Az utolsó a Kiskunhalas I> —1.4200 méter mély, a vizsgála­ta ezekben a napokban folyik Szlávik Tibor irányításával. Negyedszázada kezdődött el a Duna Tisza közén a szénhidro­gén-kutatás. Ma, a bányásznapon erre is emlékeznek a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat kiskun­sági üzemében, ahol jelenleg már 1200 dolgozó vesz részt a kiskunsá­gi homokvidék alatt rejtőző folyé­kony arapy, valamint a gáz felszín­re hozásában. Az ország energiael­látásában jelentős szerepet tölt be a megyében dolgozó üzem, amely az idei kitermelési tervét időarányosan teljesítette, s az év végéig mintegy négyezer tonnával többel akar az előirányzatnál a felszínre hozni. Az elkövetkezendő esztendőkben is jelentős feladatok várnak az itt dolgozó szénhidrogén bányászokra. Az üzemi feladatok között na­gyobb mennyiségek felszínre hoza­tala, a végső kihozatalt növelő vi­lágszínvonalú eljárások bevezetése, különböző nem éghető gázok hasz­nosítása, korszerűbb szervezeti rend kialakítása, a kutatás folytatá-- sa szerepel, s olyan beruházás, mint a zsanai föld alatti gáztározó, amely a nagyobb biztonságot, a za­varmentes ellátást szolgálja. Világszínvonalú eljárás bevezeté­sére is rövidesen sor kerül. Három- milliárd forint értékű beruházással lehetővé válik, hogy szén-dioxid- bcsajtolással a kutak termelését 8-12 évvel megnöveljék, valamint mintegy öt százalékkal javítsák a kőolaj-kihozatalt. Már múltja, s jelene és jövője is van megyénkben a szénhidrogén- bányászatnak. Az eddigi eredmé­nyeket a Kiváló Üzem kitüntetéssel ismerte cl a vállalat központja. A mai kiskunhalasi ünnepségen amelyen Czipper Gyula ipari mi­niszterhelyettes is reszt vesz — a kiemelkedő munkáért, sor kerül miniszteri kitüntetések átadására. Szabó Ferenc és Apró János Kiváló Bányász; Apró Lajos, Balázs János, Fáik Miklós, Fülöp Róbert, Révai Jenő, Vágó László Kiváló munká­ért; Tóth Zoltán az OKGT Kiváló Dolgozója kitüntetést érdemelte ki és még 13-an részesülnek Kiváló Dolgozó kitüntetésben. Cs. I. • A kiskunhalasi főállomáson Csontos József termclömcster kezeli a komp­resszorokat, amelyekkel a földgázt továbbítják az országos hálózatba. • A kiskun- halasi főgyűj­tő állomás központi ve­zérlőtermében Bérezi Imre és Kőházi Lász­ló. O Tázlár kö­zelében, az egyik kútnál karbantartást végeznek az üzem dolgozói. • A Duna— Tisza közén ez a szanki az el­ső olajkút —• mutatja Re­ményi István gáztermelési részlegvezető —, amely egyébként még napjaink­ban is műkö­dik. ;:w­• A szanki gázüzemek szeparátorait Csontos Ignác kezeli. (Tóth Sándor képriportja)

Next

/
Thumbnails
Contents