Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
1989. augusztus 9. • PETŐFI NÉPE • 5 Kamarazene — felsőfokon W M ' / fi f-f r> * &». * •«% ;ts rj\ -’W: 4~ \ V ijrv;* ■ / • A Kreisler Vonószenekar (Nagy-Britanniá) ■ # r r •*||*«*1 1» Kiváló külföldi együttesek a Kecskeméti Zenei Fesztiválon Ismét valódi zenei élményeket, a vi-' tathatatlanul tartalmas minőség felmutatását eredményezte a Kodály-szemi- náriumhoz kapcsolódó Nemzetközi Zenei Fesztivál hangversenyeinek sorozata. A legutóbbi koncert első leiében egyik díjnyertes fiatal fuvolaművészünk, Móra Irén mutatkozott be technikailag és zeneileg egyaránt rendkívül igényes műsorral. Bach a-moll partitájának kissé óvatoskodó, elfogódott megszólaltatása után Mozart G-dúr fuvolaversenyét hallhattuk immár fel- szabadultabb, megformáltabb előadásban. Bár a második tétel Adagiója adós maradt a mozarti lassú tételek igazi érzelmi mélységeivel, belső feszültségeivel, a zárótétel játékos menüett- Rondcau-ja már maradéktalanul érvényesült. A versenymű sikeres megoldásához kétségtelenül jótékonyan járult hozzá Kardos Éva rendkívül korrekt, stílushű, a zenekari szövet belső történéseit világos szólamvezetéssel követő zongora- kísérete. A félidő méltán legnagyobb közönségsikert aratott produkciója Doppler Ferenc Magyar pastorale fantázia című igazi sikerdarabjának előadása volt. A Brahms Liszt-féle magyar táncok, rapszódiák hangvételére emlékeztető virtuóz darab hatásos effektusait szerencsésen használta ki a fiatal művésznő, s volt energiája a verbunkos karakter mögött megbúvó finom irónia érzékeltetésére is. Ugyanennek a hangversenynek a második felében Szervánszky Valéria és Ronald Cavaye négykezes zongorajátékában gyönyörködhetett a kissé megcsappant létszámú közönség. Pedig Schubert, sajnos, menthetetlenül terjengősre sikeredett, magyaros jellegű g-moll Diver- tissementje után igazi meglepetés következett! Kurtág György zseniális négykezes átirata Muszorgszkij Borisz Godunov-jának egyes jelenetei nyomán nagyszerű játszanivaló minden kamarazenét kedvelő zongorista számára. Dramaturgiájában a darab inkább támaszkodik az opera grandiózus tömegjelenéteire, de a mű közepes szakaszában néhány epizód erejéig feltűnik az őrülési jelenet vagy a népi gyermekdalok és imák jellegzetes részlete is. A kirobbanó sikert aratott bemutató után két részletet hallottunk ráadásként Kurtág Játékok című zongoradarab-sorozatának négykezesei közül. Hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg a következő hangverseny műsorának láttán, ahol egymás mellett szerepelt Mozart Divertimento-ja (K. 136) és Bartóké, s ahol a mindeddig hazánkban ismeretlen együttes repertoárján Corellitől Pendercckiig terjed a kínálat. Lehet-c ennyiféle stílusban igazán színvonalas produkciót létrehozni? Nem kellene-e inkább egy-egy területen elmélyültebben munkálkodni? A tudósító előítéletes aggodalmaira egyértelműen rácáfolt az angol vendég együttes, a Kreisler Vonószenekar. Bebizonyították, hogy nemcsak lehetséges, de szükséges is a sokféleség, hiszen ők egy-egy darabon belül is olyan hihetetlen gazdag tárházát képesek felvonultatni a vonószenekari hangzásnak, hogy az szinte magától kívánja a minél sokoldalúbb megméretést, S az eredmény őket igazolja: Mozart fuvallat- szérűén könnyed és egyszerű, Bartók könyörtelenül nyers és dinamikus, ha a zenei folyamat úgy kívánja, de a lassú tételek minden lélek titkát eláruló apró mozarti hangsúlyai vagy fájdalmas bartóki jajkiáltásai azonnal felfedik, hogy itt nincs szerzőnek vagy kornak szóló specialitás! Itt egyszerűen zene van, pontosabban ZENE, nevektől, dátumoktól, sztereotip rögződésektől függetlenül.. . Zene, amely értő alkotói és előadói munkálkodások nyomán magától értetődő, természetes folya: maiként, feszültségek és. nyugvópon-, tok váltakozó egységeként jut el hallgatójához. S a Kreisler Vonószenekar mindezt életteli, fiatalos lendülettel volt képes érzékeltetni. Uralkodtak a technikán, a hangszereken, önmagukon, s elérték a zenét, hogy megérinthessék a hallgatóság lelkét. Eredményeikhez mindenképpen hozzájárult vállalt szándékuk: egy olyanfajta vonószenekari játékmód kialakítása, amely a hagyományos kamarazenei alapokra épít. Az egyes tagok, a szólamok egymásra figyelését, a zenei anyag minden részletének belülről való alaposabb ismeretét szolgálja a félkör alakú felállás, s természetesen a karmester nélküli előadásmód is. Koncertjükön az említetteken kívül Eric Cartoon és Benjamin Britten Simple Symphony című művét hallottuk, szintén kiváló előadásban. Örülhettünk tehát az angol együttes kecskeméti fellépésének, s reméljük, hogy talán a nem túl távoli jövőben, sor kerülhet hivatalos magyarországi turnéjukra, s fővárosi bemutatkozásukra is .. . " '■ ’1 ■ ■ . * * * A kamarazenélés magasiskolájából nyújtott ízelítőt a sorozat következő hangversenye is, a franciaországi Ludwig Kvartett közreműködésével. Műsoruk első részében Ravel F-dúr vonósnégyesét játszották a francia nemzeti zene nagyságának kijáró eleganciával és könnyedséggel. A kvartett homogén, helyenként légies hangzása különösen jól érvényesült a harmadik tétel pasz- tellárnyalataiban. Mindazonáltal nem tűntek kevésbé kidolgozottnak és ösz- szehangoltnak a második tétel tánckarakterei vagy a zárótétel kiélezett hangsúlyai sem. A hangverseny második részében Bartók 1927-ben komponált III. vonósnégyesét hallhattuk. Bartók hat kvartettje közül mind hangzását, mind formai megoldásait, effektusait tekintve ez tartalmazza a legtöbb meghökkentő, szokatlan, a tájékozatlanabb hallgató számára nehezen megközelíthető elemet. A fiatal francia muzsikusok kiváló eladásának köszönhetően Bartók zenei gondolatai, ezek markáns kifejezésmódja természetes közvetlenséggel, fölényes biztonsággal jutottak el a feszülten figyelő hallgatósághoz. A technikai kidolgozottság, a bensőséges muzikalitás meghozta gyümölcsét: a közönség hálás tapssal honorálta Bartók remekének megszólaltatását. A Ludwig Kvartett Beethoven F-dúr vonósnégyesének (Op. 18. No.l.) Rómeó és Júlia kriptajelenetét idéző, varázslatosan szép lassú tétele előadásával honorálta a lelkes tetszésnyilvánítást. Horváth Ágnes Mit őröl(né)nek a bácsalmási malomban? (Tudósítónktól.) Észak-Bácska jó termőképességű talajain nagy hagyománya ván a gabonatermesztésnek. Ezért már a XVIII. században elkezdődött á malomipar fejlesztése Bácsalmáson és környékén is. Az egykori írásos anyagok e század elején már négy malom működéséről adtak számot, s az itt őrölt lisztek jó hírűek voltak, a fővárosi malmokkal is felvették a versenyt. Termékeikkel elsősorban a térséget látták el, de futotta azokból Budapestre és külföldre is. Ma már csak két malom van a településen, s az egyiket terménytárolásra, illetve raktárboltnak használják, a másik, az úgynevezett „gazdák malma” pedig ma is működőképes. Fél évszázaddal ezelőtt Bácsalmáson megalakult az „Aranykalász Gazdaszövetkezet”, ennek építették meg ezt a malmot. Az őrlést c század elején gyártott hengerszékeken végzik, természetesen villanymotor-meghajtással. Ennek a malomnak a sorsa az utóbbi időkben az érdeklődés középpontjába került. Mendemondák keringtek már a megszűnéséről is. Mi az igazság? Erre kerestem a vá-. laszt. Információkatpróbáltam szerezni többektől, termelőktől, feldolgozóktól. Harmadik az országban Valastyán Mihálytól, a Bács-Kiskun Megyei Gábonaforgálmi és Malomipari Vállalat kereskedelmi igazgatójától telefonon kaptam tájékoztatást a malom további sorsáról. Egyebek között elmondta, hogy ez év júniusában befejezték a rozs őrlését (két évig csak rozsot őröltek Bácsalmáson), s megkezd- ■ ték az átSzerelési munkákat a durum- búza feldolgozására. Magyarországon ez lesz a harmadik durumbúzát őrlő malom. Előreláthatóan novemberben kezdik meg a próbaüzemet. Óránként 8-10 mázsa búzát őrölnek, ami évi 2800 tonnának felel meg. A további elképzelések között szerepel egy tésztaüzem létrehozása is, a malom mellett. Tárgyalnak a Bácsalmási Együttműködési Alap (BEA) tagjaival, hogy az üzem közös beruházásként valósuljon meg. Igaz, nem számít jelentős munkahelynek, ugyanis csak hat-nyolc dolgozót foglalkoztat majd. Nagy termelési tapasztalatok még nincsenek ' Bácsalmás térségében eddig nem termelték nagy területen a durumbúzát, tavaly a Tataházi Petőfi Termelőszövetkezet kísérletképpen iktatta be vetéstervébe, a Mélykúti Alkotmány Tsz- ben már harmadik éve termelik ezt a kalászost, A mélykútiak 23-26 aranykoronás földjeiken 5 tonna körüli hozamot érnek el hektáronként. Kedvező árak mellett talán e térségben is meg lehetne termelni a bácsalmási malom „igényét”. Mit mond a sütőüzem? Nagy István, a bácsalmási sütőüzem' vezetője elmondta, hogy évente mintegy 12 ezer mázsa BL 55-ös, és 8000 mázsa BL 80-as lisztéi használnak fel: Jelenleg Jánoshalmáról és Bajáról hozzák a terményt. Ők, sajnos, nem lesznek „fogyasztói” a durumbúza termékeinek, pedig szeretnék, ha itt helyben kapnák meg a lisztet. Egyébként a Bajai Sütőipari Vállalat bácsalmási üzeme 13 községben 22-féle terméket értékesít. A város vezetői is azon a véleményen vannak, hogy elsősorban a térségben megtermelt gabonát lenne célszerű feldolgozni a szállítási távolságok csökkentése miatt. A Bácsalmási Együttműködési Alap is a helyi érdekek egyeztetéseit, a minél hatékonyabb termelést és feldolgozást tartja elsődlegesnek. Látható, többféle vélemény alakult ki a bácsalmási malomról. Öröm, hogy megoldódik a nagy gond, s továbbra is őrölnek a „gazdamalomban” Bácsalmáson. Kár lenne égy még működőképes, már történelmi múltúnak is nevezhető építményt elveszíteni. Juhász Jenő egyperces interjú A mezőgazdasági kamaráról Az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése (ÁGÉ) az egyik legfőbb támogatója a mezőgazdasági kamara ügyének. Érthető, hiszen az új érdekképviseleti szervezet gondolata az állami gazdaságok vezetőinek év eleji értekezletén került először a nyilvánosság elé. A szervezés azóta is folyik. Csendben, „sajtózás” nélkül, de annál szívósabban — mondta nemrégiben dr. Orbán Ferenc, az ÁGÉ vezérigazgató-helyettese, három megye állami gazdasági vezetőinek tanácskozásán. Ezek után, természetesen, a csendesen szerveződő kamaráról kérdeztük. — Szeptemberben tehát megalakul a Magyar Mező- gazdasági Kamara? Inkább mondjuk úgy, hogy a harmadik negyedév végén. Eddig öt megyében hoztak létre területi kamarákat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a belépők között egyre több a termelőszövetkezet. Szeptember közepéig még további öt-hat területi szervezet alakul, s azt gondoljuk, semmi okunk tovább halogatni az országos kamara megalakítását. — Az egyesülés önzetlenül harcol a kamara ügyéért. De ha siker koronázza erőfeszítéseiket, mi lesz az AGE további sorsa? —- A kamara nem az ÁGÉ utódszervezete. Egyébként erre a kérdésre nem nekem kellene válaszolnom. Szerintem egyedül a gazdaságok dolga eldönteni, igényt, tartanak-e továbbra is az egyesülésre, illetve az általa nyújtott szolgáltatásokra. Ön azt mondta a tanácskozáson, hogy a kamara szervezői nem akarják befolyásolni a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát (TOT) vagy az agrárreformköröket, nem kívánnak beleavatkozni a párhuzamosan zajló érdekképviseleti szervezkedésekbe. Az AGE és az országos agrárreformkör vezetői mégis egyeztető tár gyalásra ülnek le. Ha lényegében függetlenek egymástól, akkor mit akarnak egyeztetni? :— Az általuk képviselt irányvonal —miszerint, a kamara várja meg a TOT utódjának megalakítását — számunkra érthetetlen. Véleményünk szerint a Pd- rasztszövetség és a kamara léte nem egymástól függ, és egyik nem zárja ki a másikat. Az egyik politikai, a másik tisztán gazdasági érdekképviseleti szervezet lenne. A TOT sorsáról különben is döntsenek a termelőszövetkezetek. Ezt szeretnénk az agrárreformkör vezetőivel tisztázni. És, természetesen, minden egyéb olyan kérdést, amelyet az agrárágazatban sürgősen meg kell oldani, s amelyek megoldására nekik is, nekünk is vannak javaslataink. — Nekem úgy tűnik, az érdekképviselet újjászervezése közben nagyon kevés szó esik a kistermelőkről és magángazdálkodókról. Az ö véleményükre senki nem kíváncsi? — Dehogynem! A kamara számít a magán- és kistermelők részvételére. Az elmúlt hetekben több tízezer, különböző szövetségekbe tömörült kistermelő juttatott el hozzánk belépési szándékáról nyilatkozatot. Ez azt mutatja, hogy fölismerték a kamarában rejlő lehetőségeket. Egyben a kamara szorgalmazóinak is fölhívja a figyelmét az alulról szerveződés fontosságára, meg arra, hogy nem csak „kifelé”, hanem az alakuló szervezeten belül is ideje rendezni a sorokat. M. Á. CMNK CSABA A szibériai legenda nyomában —— 1. „Petőfit hittem felismerni.. • A segesvár-fehéregyházai csata tereprajza, a rajta felállított magyar és orosz csapatokkal, az 1849. évi július hó 31-én, a déli órákban. (Forrás: Sándor József) A segesvári csatavesztéskor, 1849. július 31-én „nyomtalanul” eltűnt Petőfi Sándor költő, a forradalmi sereg honvéd őrnagya, az 1848. március 15-ei pesti forradalom vezéregyénisége, Bem tábornok hadsegéde. A költő az ütközetben fegyvertelenül, polgári ruhában, gyalogosan vett részt. Eltűnését követően nevével sokan visszaéltek, szélhámosok, akik Magyarországon és külföldön népszerűségének fényében tetszelegtek, vagy igy kaptak pár napra menedéket és élelmet, hiszen akadtak bőven, különösen az egyszerű nép körében, akik vállalták a menekülők, bujdosók élelme-, zését, rejtegetését. A nemzet kegyelete több tucat sírhantot emelt, de mindegyikről bebizonyosodott, hogy a hantok alatt nem Petőfi nyugszik. A költő halálát a segesvári csatamezőn kortársai közül is sokan kétségbe vonták. Eg- ressy Gábor, a színész, Petőfi barátja, kivel együtt utazott végzetes erdélyi út-, jára, 1849. augusztus 9-én a következőket írja Szászsebesről: „Bem másik segéde, Lörincz megkerült. Ez azt mondja, hogy az általános zavar percében látta Sándort, vászonkabátban, gyalog az úton keresztülfutni, s a kukoricaföldek felé tartani. Talán mégis sikerült megmenekülnie, s eddig alkalmasint Tordán, családjánál van." Petőfit nemcsak Lőrincz hadsegéd látta a kukoricás felé menekülni, hanem mások is állították ezt, sőt voltak, akik elesni is látták, vagy legalábbis látták, amint megsebesült. Barabás Károly 1888-as visszaemlékezésében a következőket írja: „.. .Bartos Zsigmond hadnagy barátom még 1849-ben esküvel erősítve állította, hogy ő a segesvári csata végén, midőn.az ágyuk mindkét részről elhallgattak már, látta, hogy Petőfi Sándor sebesen siet egy, még a török bűzeik közé nem menekült honvédcsapat felé, s hallotta midőn ezt kiáltotta: „nehogy rendet bontsanak, mert ha rendet bontanak, mindnyájan veszve vagyunk!" — í látta, hogy ezen pillanatban a rendes szürke lovasság Petőfit lelőtte. .." Volt olyan is, aki a kukoricáson keresztül az erdő felé látta menekülni a költőt. Haller Ferenc gróf szerint: „A kozákok között az óriási erejű és bátor- ságú Zeyk Domokos vágott utat Bemnek, kivel Haller is vele volt. Azon pillanatban — mondja ez utóbbi — midőn visszavonultak, látta ö jobbra tekintve, hogy Petőfi azon 20-25 huszár végromjaival küzdő kozákság elöl alig 25-30 lépésnyi távolban jutott az úttól föl a hegyek, az ezt borító erdő felé törekedvén. Az erdő a hegy aljához még jó messze van, s ö gyalog, üldözői lovon, tőle alig 25-30 lépésnyire. Hogy elérte-e az erdőt, vagy a kozákok által leültetett? Haller azt már nem láthatta, mert ő Bem megmentésével volt elfoglalva," nyilatkozta a gróf Thalv Kálmánnak 1860-ban. Nagy Károly 1888-as nyilatkozatában a költő menekülését az országúira tette:”,.. a kert mellett meredeken emelkedő hegyre nem mehetvén föl, csak az országút felé vehette útját, amelyet pedig már a muszkák elözönlőitek volt." Lengyel József is az országúton látta, pontosabban „hitte” felismerni a menekülő költőt: „így dombra érve visz- szanéztem, s Petőfit hittem felismerni. A helyet, hol láttam, e pillanatban is annyira élénken képzelem, hogy rá tudnék mutatni, s valahányszor mellette elmegyek, önkéntelenül felmerül előttem akkori alakja, amint fedetlen fővel,.széteresztett ingnyakkal, lengő zubbonyában futni láttam. Ennyi mit saját szemeimmel láttam." Csernátoni Gyulának gróf Lázár Albert a következőket említette Petőfi haláláról: » Zeyk Domokos nagy termetű nehéz ember lévén, igen bajosan menekülhetett, s egy kozák utol is érte és dárdájával könnyű sebet ejtett hóna alatt. Futás közben találkozott a szintén ménekülni akaró Petőfivel is — s mivel a .kozákok már nyomukban voltak, oda kiáltott neki: „Védd magad"! Petőfi hátranézett és csak annyit felelt vissza: „Már késő!”« Ekkor már be is érték a kozákok, s tovább menekülő Lázár Albert látta, amint lemészárolják. Ugyancsak a már megszólaltatott Thaly Kálmán írja a Vasárnapi Újság 1860. évi 49. számában:” ... beszéltem egy segesvári polgárral, ki az elesettek temetésénél személyesen jelen volt, s állítja, miszerint ő szintén látott égy mellén pikával átütött, szőke szakállú és bajuszú embert, zsebeiből kiforgatott irományokkal." Pro és kontra lehetne sorolni a hasonló visszaemlékezéseket, a költő halálát vagy életben maradását illetően, volt olyan szemtanú is, aki látta, hogy sebesülten dobták a tömegsírba. Erről Illyés Gyula is ír Petőfi Sándor című művében: »a gödör aljából még felkiáltott: — „Ne temessetek el... élek!” „Dögölj meg!” - hangzott felülről, és gurgatták rá a holttesteket.« Feltételezett halálának bizonyítat- lansága hozta a Petőfivel kapcsolatos legendák csokrait. Ennek ellenére az utókor a költő segesvári halálát fogadta el, mint egyetlen lehetőséget. Azonban fölvetődik a kérdés, temethettek-e el élve embereket, mi történt a hadifoglyokkal és a sebesültekkel? A csatát követően a temetést végzőknek gyorsan kellett dolgozniuk, nehogy az oszlásnak induló holttestek járványt okozzanak, ne felejtsük el azt sem, hogy Segesvár szász polgárai nem rokonszenveztek a magyar felkelőkkel, itt is megtörténhetett, ami máshol Erdélyben, ahol a szászok vesztes csatákat követően a csatatereken vergődő magyar sebesülteket gondosan agyonverték. Nem kizárt, hogy nem végeztek mindig precíz munkát, sőt az sem lehetetlen, hogy minden előre megfontolt szándékot mellőzve halottnak vélt sebesülteket dobtak a sírgödörbe. Előfordulhatott, elsősorban a nagy sietség miatt, hogy elmaradt a holttestek megvizsgálása, mely gyakorlatilag abból állt: karddal beleszúrtak a halottnak vélt ember oldalába, mindkét oldalról, s ha feljajdult vagy megvonaglott, esetleg nem a sebesültek közé került. A magyar történészek napjainkig elvetették azt a verziót, mely szerint a cári megszálló csapatok magyar foglyokat is ejtettek a Segesvár környéki csatában, és Transzszilvániából deportáltak ’’magyar lázadókat” Oroszországba! Az volt az elfogadott tudományos vélemény, hogy az oroszok Segesvár alatt azért nem ejtettek hadifoglyokat, mert Szkájatyin tábornok halála miatt • » aki a segesvári ütközetben esett el —, bosszúból a kozákok mindenkit könyörtelenül lemészároltak. Ez nem felel meg a valóságnak, mert Segesvárnál is kerültek fogságba magyarok. Lengyel József visszaemlékezésében, ki részt vett az ütközetben és valószínűleg utoljára látta a menekülő költőt —, szerepel a következő: „A lovasság nagy részének még volt ideje e körön kívül hatolni (bekerítés. A szerző), de a gyalogságból csak az menekült, aki tartalékba volt állítva,, azok, akik a tűzben voltak, bekerittet- tek. Akik a körben maradtak, azok 60- 70 sebesültet kivéve, mind elestek. Engem lovam a körön kívül segített. Petőfi gyalog volt, s így a körben benne maradt." Hydte ezredes 1854-es jelentésében — melyre még visszatérek —, „felkelő tiszteket” (fogoly tisztek. — A szerző) említ. Hatvány Lajos kétkötetes Petőfivel foglalkozó munkájában is találunk utalást a segesvári csatában fogságba került magyar honvédekre. Tehát az oroszok, annak ellenére, hogy Segesvárnál valóban elszabadult a pokol, és nagy vérengzést vittek véghez, ejtettek foglyokat! Köztudott, hogy létezett az oroszok és osztrákok közötl 'egy megállapodás, mely szerint a cári csapatok az orosz alattvalókat kivéve minden foglyot átadnak az osztrákoknak. Orosz alattvalónak számítottak például a lengyelek, őket nem adták át a szövetségesnek. A szájhagyomány szerint az is megtörtént, hogy a kegyetlen megtorlást kilátásba helyező osztrákok elől menekülve, magyar katonák, elsősorban tisztek az oroszoknak adták meg magukat, azt bizonygatva, hogy ők lengyelek. Az is tény, a magyar katonai vezetés, ahol tehette, az oroszok előtt tette le a fegyvert. Tehát nem lehet egyértelműen elvetni azt a feltevést, mely szerint a sebesült Petőfi az oroszok fogságába került. Ha túlélte az ütközetet, az életben maradásra ez az egyetlen lehetősége maradt. (Folytatjuk)
