Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
1989. augusztus 7. • PETŐFI NÉPE • 5 „MEGSZEMÉLYESÍTETT TULAJDON” Mi a tulajdon lényege? A válasz közismert: a tulajdon az az anyagi vagy szellemi érték, amellyel valaki vagy valakik szabadon rendelkeznek. A köztulajdon személytelen, így annak kezelői érdektelenek a tulajdonosi funkciók érvényesítésében. Ezt az ellentétet nem tudta feloldani sem a vállalati tanácsok megalakulása, sem az irányitó vállalati központok „kft.”-vé, „rt.”-vé történő átalakulása. Sokan helyezkednek újabban arra az álláspontra, hogy a tulajdon „megszemélyesítése” csak a magángazdaság keretei között lehetséges. A reprivati- zálás koncepciója a külföldi tőke behozatalának is ideológiai alapjául szolgálhatna. Találkozunk olyan nézetekkel is, hogy az állami tulajdont — bármekkora legyen is az — olyan vállalkozónak vagy vállalkozói csoportnak kellene bérbeadni, akik a tőkétől elvárható legkedvezőbb hatékonyságot „ígérik” — és „hozzák” is. Sokan példálóznak a „népi részvénytársasági” formával, elfogadva azt, hogy az atomizált vezetés rontja az irányítás hatékonyságát, lassítja a döntés mechanizmusát. Nehéz ma egy olyan tulajdonformát alkalmazni, ahol a tulajdonos sajátjaként értékeli és kezeli a vagyont; ahol a tulajdonos elemi érdeke a tőkét (vagyon- és élőmunka-alapok) maximális hatékonysággal működtetni; ahol a tulajdonos hosszú és rövid távú jövedelemérdekeltsége érvényesül. A jelenlegi vállalati és szövetkezeti szervezet nem képes arra, hogy a fentebb említett tulajdonosi követelményeket kielégítse. Mégis, a két tulajdonformánál más és más tartalommal kell a tulajdonosi funkciókat működtetni. Nézzük a társadalmi tulajdon vállalati formáját. Kevesen vitatják ma már annak igazságát, amit bevezetőben a vállalati tanácsokról elmondtunk. Fel lehet-e oldani az ellentmondásokat? Minden vállalat — legyen az kicsi, közép vagy nagy — rendelkezik, gazdálkodásának következtében, ma már egy tehermentes, tiszta vagyonnal. Ebből a tiszta vagyonból annyi meghatározott névértékű „részvényt” kellene kibocsátani, hogy az négy arányos részre volna osztható. A tiszta vagyonnak ez a negyedelése négy tulajdonoscsoport között egyenlő arányú legyen, ezzel ki lehet zárni a jelentős részesedés lehetőségét. A negyedét kaphatná az a vagyonkezelő, aki az állami köztulajdon ágazatonként szervezett kezelője, a már említett tulajdonosi funkciók érvényesítője. Ez a tulajdonos nem csak jövedelemre tesz szert a tulajdonrésze után, hanem a va- gyon-értékvesztés kockázatát is vállalnia kell. A vagyonkezelőt megillető osztalék a vagyonkezelési alapba kerülne, melyet folyó költségeinek fedezetére hasznosítania kellene. A második negyedét kaphatnák a számlavezető bankok, mint olyan tőkecsoportok, melyekben jogi és természetes személyek a tulajdonosok, és mint ilyenek képviselői, érdekeltek akkora osztalék elérésében, mint amekkorát saját részvényeseiknek fizetnek. Ezt az »érdekeltséget azzal lehetne biztosítani, hogy az így kapott tulajdon után az állami vagyonkezelési alap javára annyi osztalékot kellene befizetniük, mint amennyit részvényeseiknek fizetnek. Az átlagos osztalékon felüli nyereség sajátvagyonnövekedés lenne, míg az esetleges vagyonvesztés a kockázati alapot terhelné. A harmadik negyedét a vállalati törzsgárdatagság követelményeit kielégíteni képes dolgozók között kellene kiosztani, akik ezáltal valóságos tulajdonosokká válnának. Ez a részvény nem volna el- idegenithető. Megilletné a dolgozókat mindaddig, mig a vállalat dolgozói vagy nyugdíjasai. A dolgozók kezében lévő részvény után osztalék és szavazati jog illeti meg annak birtokosát. Szavazati jogával, meghatalmazottja útján, a közgyűlésen és az igazgatóságban élhet. így gyakorolhatja tulajdonosi jogait. Az osztalékban anyagi érdekei jutnának kifejezésre. Mivel ez a részvény nem értékesíthető és nem örökölhető, a birtoklás megszűnése esetén visszaszáll az rt.-re. Ez képezné alapját a dolgozóknak adható és az rt. alapszabályában szabályozandó ellenérték nélküli részvény adásának. Az utolsó negyed az rt. tulajdonában maradó részvénytőke, melynek funkciója külső tőke- tulajdonosok felé való értékesítés. Az előbbiekben felvázolt részvénytársasági forma előnyei: Egyik érdekcsoport csak a másik érdekcsoporttal együtt tehet többségre vagy minősített többségre szert; az érdekcsoportok azonos arányban kapnának helyet az igazgatóságban és az ellenőrző bizottságban; az alapítónak és a banknak a vagyon növelése áll érdekében, mivel részvényeik árfolyamát ez növeli és kockázati alapjukat nem veszélyezteti; a részvénytőke növelésébe külső jogi és természetes személyeket is be lehet vonni, ragaszkodva az alapítói arányokhoz; a vállalat vezetését pályázat útján az igazgatóság a legkedvezőbb hatékonyságot biztosítani tudó vállalkozóra bízhatja; érvényesülne a tulajdonos szervező (igazgatóság), ellenőrző (felügyelőbizottság), és kisajátító (anyagi érdekeltség) funkciója, ami biztosíthatná a vagyon gyarapítását, működésének maximális jövedelmezőségét és a tulajdonosok személyes anyagi érdekeinek érvényesülését is. E formában biztositható a „köztulajdon”-nal szemben a tulajdonosi funkciók kielégítése. A szövetkezeti „csoporttulajdon” viszonylatában ezek a funkciók éppen így teljesíthetők, bizonyos előírások megváltoztatása után. Közismert, hogy a különböző szövetkezeti típusok (mezőgazdasági és ipari, fogyasztási és takarék) részjegyalapjukat más-más előírás alapján adták össze. Minden típusra jellemző viszont a tiszta vagyon növekedésének oszthatatlan szövetkezeti vagyonként való továbbvezetése. Ezt az oszthatatlan szövetkezeti vagyont kellene teljes egészében szövetkezeti részjegyként a jelenlegi és az alapító tagok vagy azok örökösei között felosztani. A tulajdonosi funkciót a csoporttulajdonon belül a tagság a szövetkezeti alapszabályban rögzítetteknek megfelelően gyakorolhatná azzal, hogy a tulajdonrésze csak a szövetkezetnek adható el. A visszavásárolt részjegy felértékelt részéért a tagok térítést nem kaphatnának, de osztalékra, visszatérítésre a felértékelt részjegy szolgálna alapul. A visszavásárolt részjegy új belépőknek volna értékesíthető. A szövetkezeti tulajdon ilyen formában történő megtestesítése élővé tenné e tulajdonformának a működését, megszüntetné a szövetkezeti tulajdon államosított jellegét, garantálhatná a tulajdonosi funkciók gyakorlását. E vázlatos, de a tulajdon formai és tartalmi követelményeinek összhangját biztosítani szándékozó elképzelés számtalan részletkérdést vethet fel. A hangsúly azonban a „test nélküli” tulajdon átalakításán, a tulajdonosi funkciók érvényesülésén, a jelenlegi fékező jogi korlátok feloldásán van. Szendrey J. Sándor Az MSZMP a kisemberek pártja A villanyszerelő kisiparos Parányi „iroda” a műhely mellett, amelynek falát szakmai képesítést tanúsító oklevelek és társadalmi munkáért kapott elismerések díszítik. Huszonöt éve, hogy otthagyta a vendéglátó vállalatot, ahol gépésztechnikusként dolgozott, s önállósította magát Gál Ferenc kecskeméti villanyszerelő kisiparos. Az MSZMP-be 1962-ben léptem be, akkor még a vasútnál dolgoztam. A párttagságból nem tudtam, de nem is akartam előnyöket szerezni, bár megvallom őszintén, lehetőségem sem volt erre. Pártmegbízatásom az utóbbi években az volt, hogy karbantartottam a pártház elektromos berendezéseit. Szívesen vállaltam ezt, ugyanis másra aligha futotta volna az időmből... Mostanság sokan kilépnek a pártból, én ezt nem értem. Főleg olyanok fordítottak a köpönyegen, akik éppen azért éltek jól, szereztek anyagi előnyöket, mert ebben a pártban voltak, kihasználták az előnyöket. Én nem változtatom nézeteimet, gondolkodó, dolgozó ember vagyok . .. Nem tagadja, kétségei neki is vannak. Túl hosszúnak tartja az átmeneti állapotot, s joggal veti fel: meddig ez a politikai bizonytalanság? Mégis bizakodik, reménykedik. Nagyon sokat változott a párt. Nemcsak az utóbbi másfél-két évre gondolok, hanem hosszabb időre visszamenőleg. Korábban nem, de ma már figyelembe veszik a kisiparosok érdekeit is. Segíti a kisvállalkozások kibontakoztatását a párt programja ... Attól nem tartok, hogy nem tudok megélni, mert benne van az egész közéletben: segíteni kell a kisiparosokat, mert őt nem kell dotálni. Ha teheti — s erre mindennap szán egy kis időt — elolvassa az újságot, tévénézésre, rádiózásra alig jut ideje, kivéve a szombatot, vasárnapot. — Úgy tűnik, ez olvasható ki az újságokból, hallom a rádióban, tévében, a párt támogatja a privatizálást, de ez most kötelessége is, ha meg akarja tartani a kisembereket. Dicsekvés nélkül állíthatom, közéleti ember vagyok tagja az országos választmánynak, a megyei KIOSZ vezetőségének, ami társadalmi megbecsülést is jelent —, de mégis csodálkozom. Nem értem, honnan van ekkora mersze a pártnak, hogy ilyen reformokat végrehajtson, s úgy vélem, ez még nem fejeződött be. Kicsit büszke is vagyok, hogy ezt a folyamatot éppen az MSZMP indította el, szélesíti tovább. Ez adja számomra a további bizalmat, a hitet. Nem kenyere a politika, de vallja: a munkásember igenis mondjon véleményt, alakítson magának elképzelést a világról, tudja, hol a helye a társadalomban. Á párt kongresszusra készül, ettől a kongresszustól egy olyan programot vár, amely megfelelő a kisemberek számára, de ennek a programnak a gyakorlatban is érvényesülni kell. Olyan gazdaságpolitika kialakítására számítok, amely csökkentené, majd megszüntetné az inflációt. Emiatt vannak aggályaim, hiszen ha nincs fizetőképes kereslet, akkor nem kell a kisiparos sem. Most forr a politikai élet, alakulnak pártok. Sok pártnak nem vagyok híve, de legyen ellenzék, s ami még ennél is fontosabb, stabilitás. Lenne oka panaszkodni Gál Ferencnek, éppen úgy, mint a többi kisiparosnak. Az adóval még csak megvolnánk valahogy, de az sztk-járulék, az iszonyúan sok azért, amit „nyújt” számunkra. Az évi tiszta jövedelmem 53 százalékát fizetem be szt.k- járulékként. A 42 éves munkaviszonyom alatt csupán néhányszor voltam megfázva, de akkor sem vettem igénybe a táppénzt. Hatvanéves vagyok, számolgatom a nyugdíjamat, amely alig lesz több hétezer forintnál. Sokan azt tartották, s úgy tűnik ma is, hogy a kisiparosok meggazdagodnak. Jobban éltünk az átlagmunkásnál, de sohasem tartottuk be a törvényes munkaidőt, legtöbbször 14-16 órát is dolgoztunk. Ma is így van, s utána még ott a nem kevés adminisztráció. Azt várom a párttól, kapjam meg én is a megbecsülést, a tiszteletet, s a békés, nyugodt öregkort. . . Gémes Gábor KÖNYVESPOLC A történelem hasznáról és káráról „Bizonyos, hogy szükségünk van a történelemre, de másként, van rá szükségünk, mint a tudás kertjében tébláboló elkényeztetett naplopónak, nézzen le bármily előkelőén is a mi otromba szükségleteinkre és nyomorúságunkra. Vagyis az élethez és a tetthez van rá szükségünk, nem pedig az élettől és a tettől való kényelmes elforduláshoz, még kevésbé az önző élet és a gyáva és gonosz tett megszépítéséhez. Amennyire az életnek szolgál a történelem, csak annyira akarunk neki szolgálni mi, ám a történelemmel való foglalatoskodásnak és értékelésnek van egy olyan foka, amelyen az élet elsatnyul és elcsökevényesedik: olyan jelenség ez, melynek korunk figyelemre méltó tünetein való megtapasztalása ma éppoly szükséges, mint amennyire fájdalmas lehet.” A fenti megállapítást 1873—74-ben vetette papírra Friedrich Nietzsche A történelem hasznáról és káráról írt tanulmányában. Máig érvényes gondolatait- egyebek mellett— Korszerűtlen elmélkedések című köteteiben hagyta Nietzsche az utókorra, melynek második része e tanulmány. Most az Akadémiai Kiadó gondozásában a Hermész Könyvek legújabb darabjaként került a könyvesboltokba jegyzetekkel, életrajzi adatokkal és Tatár György Történetírás és történetiség című bevezető tanulmányával kiegészítve. Látni fogjuk — írja bevezetőjében Tatár György —, hogy ha ez az írás még számunkra, maiak számára is kihívás, ezt nem annyira akkori korszerűtlensége, mint inkább éppen akkori — és azóta beérett — korszerűsége okozza. * A felsőfokú továbbtanulási igény kialakulásának és megvalósulásának feltételei hátrányos helyzetű fiataloknál. E meglehetősen hosszú című kötetet ugyancsak az Akadémiai Kiadó újdonságai között tarthatjuk számon. A könyv szerzője, Molnár Péter egy kandidátusi disszertáció keretében ismertetett vizsgálatból kiindulva igyekszik következtetéseket, tanulságokat levonni. A tanulmány nem tartozik az olvasmányosan élvezetes írások közé, ám semmiképp sem hasztalan. Az mindenképp sajnálatos viszont, hogy igen sok felhasznált adat, forrás túlságosan régi statisztikára épült. Mindenesetre a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek továbbtanulására hatást gyakorló tényezőket végigjáró tanulmány dicséretésen alapos, időnként talán túlságosan aprólékos is. A szerző — egyebek mellett — arra a nagyon fontos kérdésre keresi a választ, hogy milyen szubjektív és objektív erők befolyásolják — és hogyan — az egyén továbbtanulási igényét, alsófoktól a felsőfokú képzésig. S bár a végkövetkeztetése ugyancsak megkérdőjelezhető, vitatható, a tanulmány valamennyi, e témával foglalkozó pedagógus, szociológus vagy laikus számára hasznos lehet. ZSOLNAI HÉDI: JOHANNA A KOCSMÁBAN V. Bódulat • Vécsey Ernő, Zsolnai Hédi első férje és felfedezője. Zsolnai — miniszteri ajánlólevéllel — bekopog a nagy tekintélyű zongoristához, zeneszerzőhöz és szövegíróhoz, Vécsey Ernőhöz. Vécsey tehetségtelennek tartja, ám tanítja egy ideig. Kapcsolatuk igazán nem úgy indul, hogy abból szerelem lesz. Az lett, Zsolnai életében a legnagyobb. Amikor Vécsey feleségül veszi, Zsolnai egy ideig megszűnik tanítványa lenni. Vécsey kikötése, hogy ne énekeljen, mivel hiábavalónak tartja az ifjú lány igyekezetét. • Az ötvenes években a Zeneakadémián. F écsey Ernő nem tanította tovább? , Hatalmas ég! Mi mindenre tanítót- , ■ ta! Megtanította: önmagára! Megtaní- tóttá elfelejteni, észre se venni a kicsinyes dolgokat. Önérzetre, jó értelemben vett gőgre tanította. Enni, járni, „bevonulni" tanította. Tartásra! Belső tartásra, mely nélkül mindenki, aki „ugrálni” merészel, csak „ordító egér" ... S megtanulta mellette — őszintén, nem színjátszásból —, hogy az ágynak milyen nevetségesen nulla jelentősége van, ha csak „arra" használják. Neki szüksége volt valamiért ezekre a „nullák"-ra, soha eszébe nem jutott visszacsalni. Nem érezte megcsalva magát. Es rabnak sem. Pedig teljesen egyoldalú személyi szabadságjog uralkodott közöttük. Am ezt annyira természetesnek vette, annyira magán hordta a megközelíthetetlenséget, hogy házasságuk ideje alatt fel sem merülhetett, hogy bárki a közelébe férkőzhessen. Nem erkölcsi érzékből. Talán nem is becsületből. Egyszerűen elképzelhetetlen lett számára minden más férfi. S Ernő valóban olyan volt az ágyban, amilyen a híre: „jó férfi"! Izgalmas bőre volt. Ez egyszerűen kielemezhetetlen, miért, mitől, kinek és ki számára izgalmas egy bőr. Egy nyakszírt. .. Egy mindig visszatérő mozdulat. . . Egy idegesítően szigorú tekintet, melyet mégis szeretünk, mely nélkül üressé válik az élet, a reggel, az éjszaka, az ágy, az asztal, minden. Szomorú lelkű ember volt, pedig sokat nevettek, hülyültek. Magányos ember volt. De a kis „Pinocchio", ahogyan feleségét nevezte, sokszor felvidította. Es csodálatos korszak kezdődött. Minden pillanat varázslat. Bíznak benne, s ettől szárnyakat kap. A gyerekszínház óta nem bízott benne senki. Hogyan tarnt Ernő! Valóban , faragja'" őt, mesterműre készül. Alkot! O most: anyag. Kizárólag az a feladata, hogy engedelmesen simuljon, akár a kottafejek, a billentyűk, a színek, a márvány, a fa, az agyag, ha mester nyúl hozzájuk, értőn, szeretettel, hittel, megszállottan. Képesek hajnali 3-kor kiugrani az ágyból egy szó, egy prozódia, egy harmónia miatt. — Ezt itt, ezt a szót ne így, valahogyan neked kell megoldanod, mert az a szó gyalázatos prozódiailag. Agyon kellene ütni érte a szövegírót. „ Va-SÁR-náp délután" . .. Ezt így nem lehet, mondd parlando, mondd ki normálisan: vasárnap azután szépen visszaúszol a melódiához, a többi már énekelhető. A sláger, a sanzon megzenésített költemény, nem opera. Bár én, muzsikus létemre, soha el nem fogadtam, hogy a szöveg', az érthetőség, bármikor is háttérbe kerülhetnek. Az operisták lalázzanak, ha pedig szerencsétlenségükre szöveget írtak az operához, akkor tessék azt is megérteni. A szöveg mögött gondolat van, és én a gondolatot látni akarom. Érezni akarom. A legblő- debb slágernél is. Nem tudsz hitetni, ha nem hiszel. Soha be ne csapd a közönséget! Ne juss el soha ódáig, hogy rutinból „kizárd" ! A csak rutinért járó taps művész igazi művész — számára: megalázó !Es jegyezd meg jól: csak igazi művész van. Aki nem igazi, az nem művész. Dilettáns. Kókler! Sok van belőlük. Sajnos. S a közönséget olykor be lehet csapni. De ezek a csalók hamar lekerülnek a porondról. Nem maradfenn a nevük. A közönség és te — halálos szerelem kell legyen. Izzó, reszkető, szárnyaló, alázatos, szenvedélyes, örök, nagy szerelem! A szöveg, a vers,a dallam finoman kell egymáshoz simuljanak, mint bársonyos női kézen egy puha szattyánkesztyű. Kézműipari készítmény. Nem áruházi. Érted? Hédi állandó bódulatban él. Legszívesebben a trafikostól is énekben kérné a cigarettát. Nincs türelme nem énekelni. Ernő egy nap azzal állít be: Jövő héten fellépsz. — Hol? — Velém. A Belvárosi Kávéházban. Ingyen! A főnökkel megbeszéltem. Kipróbálunk. V. kerület, Apponyi tér, Belvárosi Kávéház — „Romy Sálon". Nincs tele. (Hála az égnek!) De azért elegen vannak. A zongora hajlatában pöttömnyi pódium. Apa és mostohaanyja ott ülnek a zongorával szemben. Ró- náék, a tulajdonosok, kedves emberek. Tartják benne a lelket. Ernő már zongorázik, hallja az öltözőből. All a tükör előtt, és boldog, hogy reszkető lábait eltakarja a földig érő szoknya. De mi lesz, ha a kezei is reszketni fognak? Bár hosszú fekete csipkekesztyű van rajta, könyök fölött ér véget. Az egész toilette- re talán azt lehetne mondani: renoiri. Fekete, egészen bő tüllszoknya, halványsárga, vállpánt nélküli, feszes dü- sessz felsőrész, nyakán keskeny, fekete bársonyszalagon egy szál tearózsa. ' Es hallja Érnő hangját:-— Kedves közönség, most... Majd hallja a bevezető zenét: „Az én babám egy fekete nő ...” (Végig, amíg csak lokálokban szerepelt, ez a zene maradt entrée-zenéje.) De most még nem hallatszik taps, amint megszólal a zene. Most még duruzsolnak: „Ki a csuda lehet ez a..." — s már el is felejtették, milyen nevet hallottak . . . Első száma egy régi német sláger: „Das ist mein Parfüm ...” „Ez a parfüm, ez az én illatom ..." — énekli magyarul, majd németül. (1948: még fújják a német slágereket, még nem szorították ki a francia sanzonok . . .) Nem tudja, hogyan jutott vissza az öltözőig. Rónáék összevissza csókolják, ebből azt gyanítja, nem volt botrány. Egyáltalán nem tudja, tapsoltak-e. Ettől az érzéstől soha többé nem szabadul. . . X-edik szólóestje után is vissza kell lökni a színpadra: „Nem hallod? Menj vissza!..." Tapsolnak ? Nem, nem hallja. Ki- és betántorog ,. . (Folytatjuk )
