Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-21 / 196. szám
Megemlékezések országszerte Augusztus 20-án, az ünnep keretében Miskolcon, a Csanyik-völgyben Nyers Rezső, az MSZMP elnöke volt a politikai nagygyűlés szónoka. * Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke beszélt az ünnepség résztvevői előtt. * Az esztergomi Bazilikában Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek ünnepi szentmisén áldotta meg az ország kenyerét. Ezt követően a Bazilika előtti téren nagygyűlést rendeztek, amelynek szónoka Kukorelli István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ügyvezető elnöke volt. • A Szent István Bazilikában megtartott plébániai szentmisét követően a szentélybe kihelyezték a Szent Jobbot, hogy a hívők és a tisztelők kegyelettel adózhassanak az első magyar király emlékének. A Bazilikában a szentmisét Paskai László esztergomi érsek celebrálta. A rendezvényen megjelent Straub F. Brúnó, az FJnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke is. * Hajdú-Bihar megyében több rendezvényen vett részt szombaton Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja, államminiszter, s beszédet mondott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen megtartott nagygyűlésen. * Ugyancsak szombaton, Orosházán Horn Gyula külügyminiszter volt a helyi Új Élet Tsz lóversenypályáján megtartott nagygyűlés szónoka. Győr-Ménfőcsanakon Csurka István, az MDF Országos Elnökségének tagja mondott beszédet az istentisztelettel egybekötött rendezvényen. Ő volt a szónok előző este a budai Dísz téri nagygyűlésen is. A húshiány és a húsáremelés véletlenül esik egybe? Augusztus első hetében — mint ismeretes — sertéshúshiány volt az ország több körzetében. Arról, hogy mi idézte elő a lakosságot rendkívül irritáló helyzetet, Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettes nyilatkozott az MTI munkatársának. Véleménye szerint az, hogy húshiány lépett fel, tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, mivel a 600-625 ezer tonnás éves termelésből bőségesen fedezhető a jpagyar 340 ezer tonnás fogyasz- tás. A jelenlegi hiány okait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a sertéshúsfogyasztás visszaesését érzékelve — ez az év első felében mintegy 8 százalékos volt — a húsipari vállalatok többletexportra vállaltak kötelezettséget. Ezt annál is inkább megtették, mivel kedvezőek voltak az exportárak. Amikor azonban jelentkezett az idegenforgalmi idény által is gerjesztett fokozottabb hazai kereslet, ennek már helyenként egyszerűen nem volt árufedezete. Viszont a tervezett húskészítményáremelést már a hiány előtt jelezték a húsipari vállalatok az Országos Anyag- és Árhivatalnak, mivel a felvásárlási árak olyan alacsonyak voltak, hogy élő állatot már nem tudtak felvásárolni a termelőktől, s ennek fedezetét kívánták az áremeléssel előteremteni, így alaptalan az a vád, miszerint a mesterséges hiánnyal akarták volna az üzemek kikényszeríteni az áremelést, vagyis nyereségük növelését. Az igazság az: veszteségeiket szerették volna csökkenteni. A jelenlegi anomália, melyet különben a készenléti alap felhasználásával rövid idő alatt sikerült megoldani, rávilágít azonban arra a tarthatatlan helyzetre, hogy a feldolgozó üzemek és a termelők érdekeltsége között rendkívül nagy az ellentét. Hiszen a termelőnek nem éri meg a mostani alacsony nyereségért állatokat tartani, míg a felvásárlók nem tudnak fizetni többet a disznókért. Ha mégis megteszik, ezt végül is a fogyasztó fizeti meg, ahogyan a példa is mutatja. Éppen ezért tűzi napirendre a kormány a jövő hónapban a húsipar teljes vertikumának áttekintését. A problémára piaci eszközökkel kell megoldást találni, vagyis az exportszinthez kell közelíteni valamilyen módon a belföldi árakat úgy, hogy megteremtjük ehhez a szükséges fizetőképes keresletet is. AZ ORSZÁGOS SAJTÓSZOLGÁLAT KÖZLEMÉNYEI Nyílt levél a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek A Független Kisgazdapárt Bács-Kiskun megyei szervezetének tudomására jutott, hogy júliusban Nyárlőrin- cen állami boripari vállalatok vezetői szocialista szőlő-, borimport szükségességéről nyilatkoztak. Pártunk megyei szervezete tiltakozik a szőlőimport korai felvetése ellen a konkrét terméseredmények ismeretének hiányában. Csak az újbor mennyiségének ismeretében lehetne erről dönteni, de semmiképpen nem a hazai termelői ár alatti importot biztosítva ezzel a boripari vállalatoknak (intervenciós alapot képezzen a MÉM). Teljesen észellenesnek tartjuk-tartottuk az 1987. évi közép-ázsiai fehérszőlő importját, majd a fehér palackos bor exportját a Szovjetunióba. Független Kisgazdapárt Kistermelők Szőlészeti és Bács-Kiskun megyei szervezete Borászati Egyesülete Kiskőrös A Magyar Parasztszövetség állásfoglalása A Magyar Parásztszövetség nem mehet el szó nélkül a hús-sztrájk mellett. A szakszervezeteknek természetesen joga van a sztrájkhoz. A gyakorlat azonban az, hogy az érintettek, mielőtt a sztrájk eszközéhez (nyúlnának, minden egyéb lehetséges eszközt kipróbálnak. A vasasok nem így járták el. Rosszul tették. Ha előzőleg tárgyalnak, beláthatták volna, hogy sztrájkkal húst nem lehet termelni, így természetesen az árat sem lehet befolyásolni. Politikai oldalát tekintve: bölcsességből, türelemből és toleranciából jártasságot kell biztosítani annak, aki politikát akar csinálni. Ennek hiányában sem veszteni, sem nyerni nem lehet, pedig a politikacsinálásnál mindkettőre számítani kell. (OS) Tovább tart az NDK-beli állampolgárok tömeges szökési inváziója Az első jelentések szerint több mint kétszáz NDK-beli állampolgár rohant át szombaton magyar területről Ausztriába, amikor a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum határ menti rendezvénye keretében kinyitottak egy, máskor zárva tartott kaput. Az APA osztrák hírügynökség helyszíni beszámolója leírja, hogy a keletnémetek valósággal átgázoltak azokon az osztrákokon, akik az erre az alkalomra kinyitott kapun Sopronba akartak menni az osztrák magyar közös rendezvényre. A két rendező szervezet külön kérésére a határ menti „Páneurópai Piknik” résztvevőinek nyitották ki a kaput, hogy a határ nemlétét jelképesen bizonyítandó, ne a hivatalos határátkelőhelyen menjenek át. A határon átrohant keletnémetek úgy nyilatkoztak, hogy röplapokból szereztek tudomást a rendezvényről. Előzőleg már több ízben sikertelen kísérletet tettek arra, hogy Magyarországról Ausztriába szökjenek. A Sopron melletti tömeges szökés után szombaton éjjel 450 NDK-beli állampolgár indult útnak Bécsből az NSZK-bá. Mintegy 150 személy három különautóbusszal még szombaton késő este, háromszázan pedig vasárnap kora hajnalban különvonaton keltek útra az NSZK giesseni menekülttáborába. A bécsi nyugatnémet nagykövetség, amely szombaton este soron kívül a szükséges papírokkal és pénzügyi segéllyel látta el a keletnémeteket, úgy nyilatkozott, hogy a soproni tömeges szökéssel mintegy 350 keletnémet érkezett Ausztriába. Az éjszaka útrakeltek között korábban átszököttek is vannak. Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja megerősítette, hogy nemcsak az NDK-val, hanem a magyar kormánnyal is közvetlen kapcsolatban áll a nyugatnémet külképviseleteken tartózkodó keletnémet állampolgárok problémájának megoldása végett. A Süddeutsche Zeitung című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában a bonni kormányfő kijelentette: tekintettel a belliéinél kapcsolatok elsőrendű fontosságára, kihasznál minden elképzelhető lehetőséget a kérdés rendezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy kész tárgyalásokra minden szinten. A Varsói Szerződés tagországaiban uralkodó általános légkörre utalva kifejtette: az NDK lakossága számára nehéz megemészteni az összehasonlítást a legutóbbi szovjet unióbeli és lengyelországi eseményekkel, vagy,a Magyarországon szerzett személyes tapasztalatokat szembesíteni a hazai állapotokkal. Az NDK-beli feszültségek abban a mértékben enyhülnek majd, ahogy az átalakítás, a peresztrojka az NDK-ban is lehetővé válik — fejtette ki Helmut Kohl kancellár. MEGYEI KEREKASZTAL-TÁRCYAEÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA Közmegegyezéssel kérték fel az elnököt Nagy Attila nyilatkozik politikáról és saját, új feladatáról A felszámolandó dandár katonáival találkozott reggel Nagy Attila színművész, majd utána verset mondott az utolsó, ünnepi csapatgyűlésükön. Ekkor beszéltem meg az interjút a kecskeméti színház művészeti vezetőjével, akit felkértek, legyen a megyei kerékasztal- tárgyalások mindkét fél által kölcsönösen elfogadott elnöke. A megbeszélés második fordulójára augusztus 22-én kerül sor. — A versben, verssel, amit Szabadszálláson mondott, kétféle emberről szólt. A csak túlélni, eseményeket átélni akaróról, és az álmodó, a sokakat mozgósítva nagy tetteket véghezvinni tudó emberről. Garai Gábor költeménye ez utóbbit énekli meg. De tudni kell a történelemből: vannak az álmodó emberek között nagyon veszélyesek is. Mi általában azokra a hősökre emlékezünk, akik valami pozitív eredményt értek el, pedig a hősiesség lényegében az, hogy egyetlen gondolatra az egész életedet képes vagy feltenni. És szörnyűségeket is gondolhat az ember, az biztos. Galilei is álmodó ember volt, és Aquinói Tamás is, akinek nézetrendszerére felépült az inkvizíció. A tehetség nagyon veszélyes is tud lenni. A költők, persze, a pozitív hőst szeretnék dominánssá tenni. Én sokat gondolkoztam rajta: a jónak és a rossznak a gondolata föl sem merülhetne, ha csak egyetlen emberpár lenne a földön. A fogalom társadalmi, mert csak a társadalmi érdekegyeztetés szempontjából minősíthető a cselekedet. De ha a társadalmi érték- és érdekrendszer átalakul, akkor a fogalmak tartalma is változhat. Ezért én a moralitást kultúremberi érzésnek tartom, s napi kötelesség, hogy az ember eldöntse magában, a hagyományoktól teljesen függetlenül, hogy amit tesz, az tisztességes, vagy tisztességtelen. A belső értékrendszer nélkül képtelenség a mai világban is tájékozódni. — Nagy Attiláról tudhatják, akik akarják, és tudják, akik ismerik, hogy szilárd értékrendet állított fel magában. — Tóth Árpád azt írja a naplójában, hogy vagy az idő múlásával, vagy megpróbáltatások által elérkezik az ember életében egy pillanat, amikor sorba állnak a dolgok. 1958 júliusában kerültem én bíróság elé, és a Legfelsőbb Bíróság népbírósági különtanácsa előtt — a név azért érdekes, mert ezek a bíróságok azonnal jogerősen ítéltek, s a végrehajtás is 24 órán belül megkezdődött — az üpyész az első öt vádlottra halál- büntetés kiszabását kerte. Én a negyedrendű vádlott voltam. A bíróság visszavonult ítélethozatalra, közölve: ítélethirdetés három nap múlva. Én tizenkét évet kaptam. Az ítélethirdetésnél még nem voltam tudatában, de egy-két hónap múlva rájöttem: gyökeresen más ember lettem. Tudatosult bennem, hogy — bár 1956-ban megnősültem — a három nap alatt nem jutott eszembe a feleségem. Pedig olyasmire is gondoltam, hogy milyen jó a zöldborsófőzelék. Az emberben tajtékzot- tak olyan dolgok, amiket sajnál, vagy amelyekről könnyen lemond. Hogy mit számol fel 23 évesen, amikor lehet, hogy négy nap múlva felakasztják. Ezután levelet írtam a feleségemnek, kérve, hogy váljunk el. Tehát azt akarom mondani: mérhetetlen módon megváltozott bennem az értékrend, mivel megütött az a szél, hogy az ember hamar meghalhat, nem tölti be hivatását, nem jut a végére szándékainak, terveinek, ennek következtében nincs idő arra, hogy önmaga számára nem fontos dolgokat megcsináljon. Attól kezdve kimaradtak az életemből a futó szerelmek, mert úgy éreztem — időrablás. Kimaradtak az olyan társadalmi kapcsolatok, amelyek kifejezetten egzisztenciális jellegűek. Ha én embereket nem szerettem, azok nem jöttek be a lakásomba. Rájöttem arra is: még színésznek sem érdemes mindenáron lenni! Én olyan jövőről álmodom, amikor az embernek nem kell nagy áldozatokat hozni azért, hogy önmagára hasonlítson. S ha nem ilyen korban él az ember, akkor vissza kell vonulnia olyan környezetbe, ahol az alapjátékszabályok legalább kedvére valók. Nyolcvan százalékban ez befolyásolta döntésemet, amikor 24 évi fővárosi élet után, minden átmenet nélkül, boldogan, kiegyensúlyozottan Kecskemétre jöttem, és úgy érzem, talán le is fogok itt telepedni. Mert itt sem a társadalmi erők, sem a környezet hatása nem nő túl azon a határon, amire még befolyással tudok lenni. — Mikor jön el az ön által megálmodott jövő? — Afelé tartunk most, de még nincs igazi perspektívája ennek a mozgásnak. Ma a legerőteljesebb törekvés a monolit hatalom szétbontására irányul. Arról alig olvasni fél mondatot is, hogy ha ez a hatalom heterogén néphatalommá vagy valóságos demokráciává bomlik,,akkor mire fogjuk felhasználni ezt a demokráciát. Én egyszer azt mondtam, hogy engem az a jövő, amelyik erkölcsében, becsületességében, szándékában nem lesz magasabbrendű, mint az, ami tegnap volt, vagy ma van, csak az előjelei változnak meg, az olyan mértékben nem érdekel, hogy már most jelentkezem első ellenségnek. Feltétlenül oppozíció- ban leszek, akármilyen zászló leng is, ha az egyén nem találhatja meg a maga számára szükséges fészkét. — Tart ettől a veszélytől? Bár a nyilatkozatokban a tiszta demokráciát hirdetik meg, de a bennük feszülő erő a hatalom elforgácsolására irányul. Mindenfajta politikai tudat most keresi a maga egzisztenciális helyét a társadalom életében. Hogy ezek elrendeződése után a mozgás milyen tendenciát vesz fel, azt azok sem érezhetik tisztán, akik nagyon közel állnak a tűzhöz. Legfeljebb azt tudják nálunk jobban, hol van valóságos sumákolás. És mi nem feltétlenül vesszük észre, hogy hol megy a szimpátiánkért a küzdelem, és hol egy valóságos célért. Magyar veszély, hogy borzasztóan nagy jelentőséget tulajdonítunk az adott pillanatban betöltött szerepnek, nagyobbat, mint magának az eredménynek. Az ötvenes évektől máig, ha körülnézek, rettenetesen nehéz elválasztani a hősöket a hősködőktől. Mert a szembeszegülés nálunk önmagában olyan erkölcsi érték, hogy a tartalma másodlagossá válik. Ezért is nehéz a megegyezés a hatalom és az ellenzék között. Pedig mindegy, hogy a hatalom manőverezésből vagy belátásból igyekszik megfelelni a társadalmi igényeknek. Nálunk vannak olyan megrekedések, ahol a szerepből fakadó hiúságok miatt állnak le a dolgok. Mert nem lehet eldönteni, hogy a megállapodást ki kényszerítette rá a másikra. — Azt már tudjuk, hogy ön cppen egy megyei egyeztető tárgyalás elnöki tisztét vállalta el. Ki kérte fel? — Eljött hozzám az Ellenzéki Kerekasztal küldötte és az MSZMP megbízottja, s közölték velem, hogy a tárgykörben dolgozó pártok egyöntetűen engem találtak olyan személynek, aki megfelel a tanácskozás elnökének tisztére. Ekkor én borzasztó gyorsan arra gondoltam — tekintettel, hogy politizáló, művelt embernek tartom magam, s ezért abszolút kizáró oka nincs, hogy eleget tegyek a kérésnek —: ha bármilyen magyarázattal magam ebből kivonom, akkor ez a magyarázat, azzal szemben, hogy az eszmecsere nélkülözhetetlen — huszadrangú. Ugyanolyan hiúsági kérdés lenne, mint amelyeket én ennek is, annak is, amannak is a szemére vetek. A másik dolog, amit szintén előre megmondtam: ha ennek a tanácskozásnak a komolytalansága kiderül, akkor én úgy fogok lemondani róla, mint ahogy nincs időm komolytalan dolgokra, mert rövid az élet. Vagy ahogy életemben már párszor előfordult: például a színházművészeti szövetségben, ahol 12 éven keresztül voltam a színésztagozat elnöke. Az utolsó esztendőkben próbáltam erőteljes lépéseket tenni, hogy szerveződjék át a szövetség, a regi, mondhatni sztálinista, hierarchikus felépítést felváltva alkalmazkodjék az újonnan kialakult helyzethez. Amikor húsz színház sorsa már nem minisztériumi, hanem a helyi tanácsi döntéseken múlott. Ez nem ment. Vagy mert nem értették meg, vagy mert egyesek az új feladatot méltóságon alulinak érezték volna. Gondolkodás nélkül lemondtam minden funkciómról a szövetségben. — Mit gondol, hogyan, miért találták meg most önt? — Egyfajta magyarázat lehet, amelyet nekem is mások mondtak: ha valaki harminc éven keresztül eljátszik 150 színházi szerepet, 60-70 tévéjáték-főszerepet, megcsinál 20-25 filmfőszerepet, reggeltől estig hallani a rádióban, s ráadásul nekem elég sok publikációm jelent meg napilapokban, folyóiratokban, tehát függetlenül attól, hogy nem vagy személyes ismerős, kialakul rólad, a te emberségedről egy bizonyos kép. Ehhez hozzájárul a kor új játéka is, hogy mostanában folyton piszkálják azt, amit 30 éven keresztül senki nem kérdezett meg, sőt. Az összes lexikonból hiányzik az a rész, hogy én 56 után 12 évre el voltam ítélve, ebből 4 és fél évet börtönben tölöttern, utána 11 hónapig szállítómunkásként dolgoztam. És nem azért nem olvasható eZ bennük, mert én nem mondtam el! Harminc év után kialakul a társasjáték: „Te tényleg 56-os vagy?” Ezzel kapcsolatban föl is lép bennem egy bizonyos émelygés. Én a magam emberi erejével minden elszámolnivalómat elszámoltam. Akinek kellett, megmondtam: Te becstelen voltál, te tisztességes voltál. Kiéltem a haragjaimat a saját emberi felelősségemre. Ezért én már nem igazán tartom impozánsnak, hogy az ember akkor mérgelődjön, amikor, egy egész társadalom támogatja. Nos ezek a kérdések elő-előjönnek újságokban, rádióban, miután megkérdezik tőlem. Harmadrészt, én a megyében működő politikai erőkkel különböző szinteken és alkalmakkor sokat találkoztam, sokakat ismerek közülük. Megismertek ők is engem, amikor beszélgettem mindegyikükkel, s ezek tömény politikai beszélgetések voltak, hogy miért nemképpen hozzájuk csatlakozom, miért maradok kivül. Én szörnyű öncsonkításnak érzem önmagam számára, hogy puszta szolidaritásból ne merjem azt mondani: szerintem most, adott helyzetben a másik félnek, pártnak van igaza. Mert minden szerveződés az embernek csak egy hányadára tart igényt, arra a hányadára, ami a szervezet szempontjából hasznos. S mit csináljon az, aki ezt kevésnek érzi, igénye van arra, hogy önmaga teljes ember legyen . . . — Elnökként mi lesz a dolga? — Feladatom: pártatlanul vigyázzak arra, hogy ne olyan kérdéseken vitatkozzanak, amelyek meghaladják a tárgyalófelek illetékességét, felelősségét. Persze, ez a tanácskozás nem leképezése az országos kerékasztalnak. Ügyelnem kell arra, hogy a megbeszélések az európai gondolkodás, tárgyalás színvonalán folyjanak, ne legyen ott politikai agitáció, személyeskedés. A felek megegyeztek abban — s én ezt tartom a legnehezebb emberi és szellemi feladatnak —, hogy a nyilvánosságot legelőször mindig az elnök köteles tájékoztatni a tanácskozásról. E pártatlan elnöki információ után kommentálják, esetleg kiegészítik majd a nyilatkozatot a tárgyalócsoportok - szabadon, saját nézőpontjukból megítélve azt. Végezetül szubjektív érzésemet mondom el, korábbi megbeszéléseim alapján: a tárgyaláson mindkét fél az eredményesség valóságos szándékával vesz részt. Ez a most újonnan.alakuló pártoknak, szerveződéseknek objektív érdeke, mert az infrastruktúrát nekik meg kell teremteni. Az MSZMP megyei vezetése pedig határozottan törekszik eredményes tárgyalásokra. Tehát reménykedem. Váczi Tamás
