Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-18 / 194. szám

1989. augusztus 18. • PETŐFI NÉPE • 5 Földünk éghajlata — negyven év múlva Az üvegházhatás Egyre több szakértő állítja, hogy alig több, mint négy évtized múlva, 2030-ig az átlagos hőmérséklet 1,5—4,5 C- fokkal fog emelkedni. Mi az alapja en­nek a becslésnek? A troposzférában (a légkör alsó, kb. 12 km vastag rétege) az emberi tevé­kenység következtében egyre több olyan gáz halmozódik fel, amelyek a Nap rövidhullámú sugarait (a látható fényt) átengedik a Föld felé, ám a föl­melegedett földfelületről visszaverődő hosszú hullámú (láthatatlan, infravö­rös) sugárzás hatására molekuláik rez­gésbejönnek, s a meleg egy részét ismét visszaverik a Föld felé. Emiatt a légkör fölmelegszik. A jelenséget üvegházha­tásnak nevezték el, mivel hasonló fo­lyamat révén melegszik fel a kerti üveg­házak légköre (ott az üveg tartja vissza a talajról visszaverődő infravörös su­garakat). Megfelelő hőmérsékleti adataink 1850 óta vannak: azóta bolygónk átla­gos hőmérséklete 0,7 fokkal emelke­dett. Ez még nem nagyon sok, ám az üvegházhatásért felelős gázok sűrűsö­dése a troposzférában a legutóbbi években megsokszorozódott. 2030-ig — ha a fölmelegedés eléri a szakembe­rek által jósolt felső értéket — Föl­dünkre olyan meleg időjárás köszönt­het, mint amilyen százezer vagy talán millió évvel ezelőtt uralkodott boly­gónkon. Néhány következmény: a föl­melegedett tengerek vize kitágul, szint­jük körülbelül egy méterrel megemel­kedik. A termékeny folyami deltákat (Banglades, Egyiptom, Kína stb.), bi­zonyos szigeteket (Maldiv-szigetek) és a tengerpartokat elönti majd a víz. A gleccserek olvadni kezdenek, sőt, Grönland örök jege is fölenged. A föl­melegedés jobban érinti majd az északi félgömböt, mint a délit, s inkább a sar­ki övezeteket, mint a trópusokat. A szél- és a tengeráramlások is változni fognak, több lesz a hurrikán. A na­gyobb meleg és a csapadék megnöveke­dése bizonyos helyeken előnyös válto­zásokat ígér, máshol ellenben a tartós szárazság katasztrófát okoz. Skandiná­via, Szibéria, Észak-Kanada jól jár: a tartós fagy határa több száz kilométer­rel északra húzódik, s a tundra is te­remni fog. Most az üvegházhatásért felelős anyagok közül vegyük egy kissé szem­ügyre a szén-dioxidot. E tekintetben a tudósok figyelme már régebben rátere­lődött. A Mauna Loa-görbe A Földünk fölmelegedéséről folyó vitát —- véli Klaus Hasselmann, a Max Planck Intézet hamburgi időjárás­kutató központjának igazgatója a Mauna Loa-görbe indította el. A ha­waii Mauna Loa tűzhányón 1958 óta rendkívül érzékeny műszerek mérik ál­landóan légkörünk szén-dioxid-tartal- mát, amely a vegetációs időszakok sze­rint ritmikusan változik. Tavasszal a növények fokozódó fotoszintézise fo­gyasztja a szén-dioxidot, ősszel azon­ban csökken a fotoszintézis, a felbomló avarból szén-dioxid szabadul fel. Ám a műszerek leírta görbe legmélyebb pontja minden évben az előző évihez képest magasabb szén-dioxid-érték fe­lett húzódik: az érzékeny műszerek ki­mutatják, hogy a természetes úton kör­ben forgó szén-dioxid mennyiségéhez milyen egyre növekvő — mértékben járul hozzá az ipari eredetű szén­dioxid. Ennek következtében a hőmér­sékletben 0,7 fokos, és a tengerszintben 82 milliméteres emelkedés volt megfi­gyelhető. Légkörünkben ma 740 milliárd ton­na szén-dioxid van jelen. E mennyiség­hez az elmúlt száz évben 185 milliárd tonna szénnek és mintegy százmilliárd tonna fának (nagyrészt égetéses erdőir­tással való) elégetéséből származó szén-dioxid járult, s mindez növelte az üvegházhatást. Olyan rakomány tüze­lőanyag ez, amelyet ha el akarnánk szállítani, a szükséges vasúti szerel­vénynek a hossza a Föld és a Hold közötti távolságot százhatvanszor érné át oda-vissza. A ma élő ötmilliárd em­ber személyenként évente több mint egy tonna szén-dioxidot juttat a levegő­be (az eloszlás egyenetlen: az USA-ban egy személyre 6, Afrikában csak fél tonna jut). De ez a mennyiség a fejlődő országokban is egyre növekszik. A szén-dioxidnak az üvegházhatást keltő szerepe, amely most, ipari korsza­kunkban ismét előtérbe került, nem új­keletű. A Föld őskorában éppen a fel­szabaduló szén-dioxid és a vízgőz tette lehetővé, hogy a természet ősi „üveghá­zában” plusz 15 fokos átlaghőmérsék­let alakuljon ki, nélküle a földfelület évi átlagban mintegy mínusz 23 fokra hűlt volna le. A kialakuló növényi életnek is a szén-dioxidra volt szüksége a foto­szintézishez, s ez azután az oxigén fel­szabadításával a magasabb rendű élő­lények létezéséhez teremtette meg az alapot. A légkör szén-dioxid-tartalma a földtörténeti korszakok során mindig ingadozott, ennek megfelelően voltak hidegebb és melegebb időszakok is. Je­lenleg úgymond - két hidegebb időszak között vagyunk egy viszonylag melegebb szakaszban, amely „emberi beavatkozás” nélkül mintegy ezer év , múlva érne véget. Nagymérvű fölmelegedés A fosszilis tüzelőanyag mostani el­égetésének ütemét alapul véve légkö­rünk szén-dioxid-tartalma 250-300 év múlva duplázódna meg. Egy ismert geoökológus, Helmuth Lieth szerint, ha nem történik ellenintézkedés, vagy ha nem érvényesülnek más, még nem ismert hatások, ötven év múlva a szén­dioxid sűrűsödése következtében a föl­melegedés az egymillió évvel ezelőtti szintre fokozódhat. 2220-ig igen meleg éghajlat jöhet létre a Földön. Az üvegházhatás nemcsak a szén­dioxid sűrűsödésének a következmé­nye, hanem ezt a hatást ma már egy sereg más, a légkörben felhalmozódó gáz is hathatósan fokozza (például a metán, az ózon, a nitrogén-dioxid). Ralph Cicerone az USA légkörkutató központjában azt hangsúlyozza, hogy bár az üvegházhatást okozó egyéb gá­zok ma még csupán elenyésző arány­ban fordulnak elő a troposzférában, mégis fölöttébb veszélyesek, mert ab­ban a viszonylag szűk hullámhossztar­tományban nyelődnek el, amelyben a földfelület meleg-visszasugárzása meg­valósulhat. így — miként Hans-Jürgen Bolle berlini főmeteorológus kifejezte — „a világegyetem felé nyíló szellőző­ablakunk becsukódik”. Ma még azonban sok körülmény nincs tisztázva a légkör felmelegedésé­vel kapcsolatban. Például: hogyan hat­nak egymásra az üvegházhatást okozó gázok? Mennyire csökkentik ezt a ha­tást az aeroszolok (lebegő részecskék) a napsugárzás visszaverésével? A föl­melegedés hatására nagyobb mérték­ben képződő felhőzetnek mekkora lesz a fölmelegedést csökkentő hatása? A Max Planck Intézet hamburgi idő­járás-kutató központjában egy új, nagy teljesítményű számítógép végez egyre bonyolultabb modellszámításokat ég­hajlatunk alakulására vonatkozólag. Talán nemsokára ott is, és a világon másutt is, a mostaninál jobb előrejelzé­sek születnek. A számítógépek jóslata az éghajlat változásait/illetően pillanat­nyilag nem kedvező, de a gépek azt az egyet nem veszik figyelembe, hogy az ember előbb-utóbb a saját kárán tanul. H. J. * Mi történt Pozdorjával? Országos feltűnést keltett az a riport, amely Mit csinált Pozdorja ötvenhatban? címmeljófél évvel ezelőtt látott napvilágot a Tohonya Megyei Népújságban. A riporter kutatásai alapján ez a bizonyos Pozdorja Jenő, Szabadkeresztúr, a volt járási szék­hely tanácstitkára az ötvenes években a be­adással késlekedő parasztokat a tanácshá­za pincéjében rendőrökkel verette meg, 1956-ban pedig ö volt az első, aki a hivatal homlokzatáról leverte a vörös csillagot, az elnököt és a párttitkárt feldühödött tömeg élén végigkergette a településen. A két elza­vart vezető csak november 4-e után mert előjönni. Pozdorja aztán eltűnt, a karhata­lom körözést adott ki ellene, dé a volt ta­nácstitkár köddé vált, ma sincs róla hír. A cikk óriási vihart kavart Szabadke- resztúron. A még élő szemtanúk tollat fog­tak, levelezésbe kezdtek a szerkesztőséggel. „A parasztokat az őrsparancsnok utasí­tására verték a rendőrök. Pozdorja nem ta­nácstitkár volt, hanem csak hivatalsegéd, és mivel bicegett gyerekkori csipőficám követ­keztében, képtelenség azt írni róla, hogy az elnököt és a párttitkárt végigkergette a fa­lun" — írta az egyik helybéli nyugdíjas rendőr. „Felháborító, hogy a szerkesztőség lekö­zölte Pálinkás 17. József nyugdíjas rendőr levelét. Pálinkást a részegeskedése miatt már 25 évvel ezelőtt kirúgták a rendőrségtől és éjjeliőrként ment nyugdíjba. Ilyen, erköl­csileg züllött, ember véleményére miért fi­gyelnek oda a T. Szerkesztő Urak ?"—kér­dezte epés levelében Letenyei Gézanyugal- mazott tanító és helytörténész. A beérkezett levelek hatására újabb ri­port készült a szemtanúkkal, falugyűlést tartottak,nem is egyet, aláírásokat gyűjtöt­tek, vitatkoztak, egyszóval szenvedélyes vi­ta alakult ki Pozdorja viselt dolgairól. A vita során egyesek határozottan állí­tották, hogy Pozdorja az adóhivatalt vezet­te, régen nyilas volt, de belépett az MDP-be, és a rendőrségnek is spicliskedett. Ülölte- verte a családját, egy tizenkét éves kislányt megrontott, éjszakánként lopnijárt, de sen­ki nem mert szólni neki. Mások szerint ben­ne volt az ellenállási mozgalomban, ő szer­vezte meg a kommunista pártot a faluban. Egyébként ötvenhatban nem ő volt a tanács- titkár, akkor éppen pártiskolán tanult. Egy harmadik verzió szerint az alkoholista ta­nácstitkár pisztollyal zavarta szét a vasár­napi misére igyekvő embereket. Az ország túlsó végén megszólalt a falun végigkergetett egykori tanácselnök, elpa­naszolta, hogy a futástól szívnagyobbodást és tüdőtágulást kapott, de nincs harag a szi­vében, mert szép magas, kiemelt nyugdijat kap. A megkergetett párttitkár, aki most is Szabadkeresztúron él, azt mondta, szó sem volt kergetésről, rosszindulatú kitalálás az egész. Pestről jött le teherautóval néhány fegyveresek szónokoltak és krumplit gyűj­töttek a fővárosi társaiknak. Egyébként Pozdorja egész idő alatt, november 4-éig az általános iskolában tanított, mert az igaz­gató két kollégájával felment Pestre hőbö- rögni. A Pozdorjárói szóló vitában nyilatkozott az MSZMP helyi reformköre, az MDF csoportja, a frissen alakult katolikus legényegylet, és 18 léesztag, de ők elsősor­ban a korrupt elnökük leváltását követel­ték. Egy pesti író, meghallván Pozdorja tör­ténetét, májusban leköltözött Szabadke- resztúrra, állítólag dokumentumjátékot ír az egész cirkuszról. Azt is beszélik, hogy a múlt hét végén Pozdorja Jenő baráti társa­ság alakult a helyi Vörös perzekútor nevű borozó különtermében. * Hétfőn a következő kishlr jelent meg a Tohonya Megyei Népújságban: Bensőséges ünnepség közepette hozták nyilvánosságra Szabadkeresztúron azt a kulturális alapítványt, amelyet az 1956-ban külföldre távozott Pozdorja Jenő ajándéko­zott a településnek. Az Ausztráliában élő, sikeres és gazdag üzletember évente öt te­hetséges, szegény sorsú szabadkeresztúri középiskolás diák tanulásának a költségeit vállalta magára. Az alapítványt tevő egy, kitünően érettségiző diáknak ausztrál ösz­töndíjat is szerez. Pozdorja Jenő, aki a dip­loma megszerzése után Szabadkeresztúron lett állatorvos, a tiszteletére adott díszva­csorán szívesen emlékezett vissza a község­ben töltött évekre, és elismerően nyilatko­zott az elmúlt 30 év eredményeiről, a kibon­takozó politikai pluralizmusról. A nagy tisztelettel és szeretettel fogadott vendég több napot tölt Szabadkeresztúron. Kiss György Mihály BOß Z AK TIBOD Megtaláltuk Petőfit! 2. Barguzin a Barguzin partján már megszoktuk, hogy az utcákon hozzájuk kell alkalmazkodnunk. Szebbnél szebb faházak sora­koznak egymás mellett. Az egyik földszintes, a másik emeletes. Itt- ott téglaház feszít, büszkén hirdet­ve, hogy ide is betört a modernizá­ció. A bank monstrum épületében eltévedhet’ az ember, úgy mint a változatos áruféleségeket mellőző nagyáruházban. A keskeny, poros utcákon maszatos, burját gyerekek lelket számolnak a járási központ­ban. A távolságok óriásiak, a bar- guzini kerület hazánknál jóval na­gyobb. Mindezeket a helyi múze­umban hallottam, ahol a település múltját őrzik, kiállításon mutatják be a tárgyi emlékeket, a város his­tóriáját. Miután hazai útikönyvek­ben nem tesznek említést Bargu- zinról, sőt nincs is rajta minden térképen, megkérdeztem, milyen nevezetességei vannak a városká­Barguzinban élt Petrovics rosszul beszélt oroszul, verseket vetett pa­pírra, jól értett az orvosláshoz, a fafaragáshoz, nem volt hívő em­ber, állandóan rendőri felügyelet alatt tartották, politikával nem foglalkozhatott. így élt Petőfi a Kuznyecov-házban? Érthetően különös izgalommal léptünk be a ma is meglévő épületbe; szerettük volna látni a száműzött költő egy­kori lakhelyét. Jelenleg három csa­melyben Tyivanyenko írt tanul­mányt a Petrovics-legendáról. Va­lószínűleg az újság kézről kézre járhatott azokban a napokban, hi­szen ismét lázfia hozta a városla­kókat a legenda, látva, hogy az expedíció már munkálkodik. Az emlékezet azt már nem őrizte meg, hol is szállásolhatták el az idegent, a távolról jött „magyart”. Azért szétnéztünk a helyszínen, latolgat­va: tényleg itt lakott-e Petőfi. Barguzin kisváros. Rönkfából készült házacskák adnak hangula­tot a településnek. És a környező magas hegyek, valamint a városka szélén csendesen folydogáló Bar­guzin. A település nyugodt hely, az eddigi megszokott életritmust csak a Petőfi-expedíció zökkentette ki valamelyest. Igen, a magyar csapat megjelenése, a várhatóan izgal­mas, szenzációs ásatás, exhumálás híre egykettőre elterjedt. Először a tavasz folyamán, amikor Morvái Ferenc kinn járt intézni az előzetes engedélyeket, papírokat. A bargu- ziniak kedélyét azonban mások is felborzolták. A kétkedők, az ellen­tábor hívei leveleket küldözgettek a városkába: jönnek majd a szélhá­mosok, a sírgyalázók, a kegyelet­sértők! Nos, szerencsére, a helyie­ket sikerült meggyőzni időben szándékunk tisztaságáról és arról, milyen munkát is kíván végezni az expédíció. Morvái szavai megér­tésre találtak és a rögtönzött „falu­gyűlésen” egyhangúlag megsza­vazták a júliusi munkálatokat. így hát kedvesen fogadtak bennünket. Tényleg megmozdult Barguzin. Kifestették a szállodát, utat építet­tek, körülzárták a temetőt. Na­ponta érdeklődők százai gyülekez­tek a korábban már-már elfeledett temető kapujában. Izgatottan né­zegettek befelé, ahol már elkezdő­dött az ásatás. A barguziniak útját rendőrök állták, de látván kitartá­sukat, megszervezték a temető lá­togatását. Jóleső érzéssel nyugtáz­tuk: lám, lám, milyen sok embert érdekel az exhumálás. Ez, persze,^ természetes, hiszen a város életé­ben ilyen még nem volt! Legfeljebb az lehetett szenzáció, ha az amúgy gyatrán ellátott üzletekbe különle­ges árucikk érkezett, mondjuk, vqdka. Barguzinban csak egy-két hóna­pig tart a jó idő. Júliusban igazi nyár uralkodik, majd augusztus közepétől kezdve felkészülhetnek a zord télre. A föld csak egy-két hónapra enged fel. Hogyan lehet berendezkedni a kemény téli idő­szakra, a külvilágtól teljesen elzár­va? Az utak járhatatlanná válnak, kizárt, hogy a távoli megyeszék­helyre autón eljusson az, akinek feltétlenül el kell jutnia. Medveve­szélytől is tarthat az, aki mégis út­ra kel. Edzettek, bátrak a barguzi­niak. A munkától 'sem rettennek meg. Bebizonyították ezt azok a fiatalemberek, akik az ásatás első napjától az utolsóig reggel nyolc­tól este hatig ásták a kemény, kavi­csos temetőföldet. Morvái megfi­zette őket, gálánsán: napi ötven rubelt ajánlott fel és adott munká­jukért. A tanáremberek — mert, úgy látszik, az értelmiség helyzete ott sem rózsásabb! — pedig szó nélkül lapátoltak a tűző napon, izzadva. És velünk együtt izgultak, bíztak a sikerben ... A város főterén, a pártház és a tanácsháza között Lenin-szobor áll, ezüst színűre pingálva. Az előt­te haladó patakocska csak akkor csörgedezik, ha a hegyekből eljut odáig a vízf elolvad a hó. A tehe­nek, Barguzin „szent állatai” ked­vükre kóricálhatnak az utcákon, sőt, mi több: érkezésünkig még a temetőben is legelészhettek. Már­nak. Nos, nevezetességek nincse­nek. Számunkra mégis voltak! Például a Kuznyecov-ház. A szállodához közeli, földszintes, L alakú faházban lakott egykoron a postamester. Lányát Anna Kuz- nyecovának hívták. Állítólag itt kapott szállást Petőfi Sándor, vagy ahogyan itt ismerték: Alekszandr Sztyepanovics Petrovics. Itt került barátságba a ház urával és kapcso­latba Annával, akivel később állí­tólag házasságot kötött. Szovjet kutatók azt is tudni vélik, hogy a • Rögtön­zött megbeszélés a szálloda előtt. A képen: dr. Kiszely István, Kriskó János és Antalfalvi János. Iád lakik a fagerendákból épített házban. Kedvesen fogadtak. Egy idős nénit éppen olvasás közben zavartunk meg, a Bajkál című fo­lyóirat 1985-ös számát böngészte, Ezen épület mellett állott Mihail Karlovics Küchelbecker, orosz de­kabrista háza, ami leégett. A fo­lyóparti ház sincs már meg, ahol később lakott a szintén Barguzin- ba száműzött dekabrista vezér. Helyét emlékmű jelzi. Kerestük, kutattuk a helyi érde­kességeket, a különös szépségű, fa- ragású házacskákat. Csodálatosan díszített ablakok, ereszek köszön­tek vissza. Az egykori templom csak hírmondónak maradt meg, falai még utalnak arra, hogy itt találkoztak a hívők. Bizony, ma nincs hol találkozniuk. Több mint hetven esztendeje pópa sem járt a városban, éppen ezért ugyancsak szenzációszámba ment az a teme­tés, amikor Küchelbecker földi maradványait helyezték ismét sír­ba Barguzinban. De erről majd ké­sőbb! ( Folytatjuk) kísérik a járókelőt, a csodabogár­nak számító magyarokat. Barguzin tavaly volt 340 éves. A kozákok 1648-ban alapították a barguzini helyőrséget, hét család telepedett le hajdanán a természeti csodákban bővelkedő vidéken. Később városi rangot kapott a te­lepülés, a XIX. században virágzó aranykereskedést folytattak az ot­taniak. A városi rangot mégis elve­szítették 1924-ben. Mára a lakos­ság hatvan százaléka orosz, negy­ven százalékban pedig burjátok él­nek Barguzinban. Ötezer-ötszáz • Barguzin főtere — információ­hiányban. . . í-sv • • Délelőtti napsütésben. • A kellemes vizű Barguzin folyó. (A szerző felvételei) Következik: Irány az ótemető!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents